//Konja Konor//
*Pedig úgy nem akart elájulni, de van, ami neki is sok. Az a puszi olyan váratlanul érte, hogy nem is volt képes végiggondolni, hogy nem szabad elájulni, megtette. Valahogy tudatalattija mégis küzdhetett, mert nem látott igazi álmot, mindössze ködöt, meg homályos alakokat. Tárgyaltak, de a gnóm nem értette, miről. Nem is érdekelte, sokkal inkább igyekezett kirántani magát az ájulásból. Igyekezett távolodni az alakoktól, akik összegyűrődtek, mint egy papír, majd a kép elszakadt, és hirtelen újra ugyanolyan közel volt a tárgyaló alakokhoz. Újra próbált távolodni, azonban a kép szakadása után újra visszakerült. Ez így ment nagyon sokáig, nem tudja meddig. A valóságban jóllehet alig telt el idő ez alatt, de ő egy örökkévalóságnak érezte. Nem is igyekezett kivenni az alakok arcát, termetét, esetleg rendellenességeit, meg nem is látta volna a ködben. És nem is érdekelte. A mormolásukra, a tanácskozásra még kevésbé figyelt, csak igyekezett minél távolabb kerülni a kísérteties alakoktól, akiktől kirázta a hideg. Teljesen átitatta a veríték, és rettegett, és még egy örökkévalóságnyi idő után sem szabadult. Csak újra és újra az alakok. Majd a ködön át hirtelen megjelenik egy apró fénycsík, mely egyszer s mind reménysugár módjára is hat. Ahogy elér a gnómhoz, hallani vél egy nevetést. De nem gonosz, ördögi kacajt, sokkal inkább a tündérlányka gyönyörű nevetése. Ez erőt önt belé, és úgy érzi, végre képes szabadulni. Ezen a ponton továbbá tudatosul benne, hogy beleszeretett a tündérlányba, akármi is történjen. Ezúttal gyorsabban hátrál, az alakoknak nincs ideje széjjel szakadni, mindössze apró ponttá zsugorodnak, és eltűnnek. Ezzel párhuzamosan lassan magához tér, bár félig az álomvilágban léve még motyog valami olyat, hogy:*
- Akkor is szeretem Konját...
*Pár másodperc múlva magához tér, és felül. Az álom elhalványul, és feledésbe merül az örökkévalóságig tartó szenvedés és menekülés érzése is. Ahogyan az utolsó mondat is. Felül, és nem is tudja, mit feleljen a tündérlány kérdésére. Most teljesen másmilyennek látja, valószínűleg az álom hatására. A lány éneke csak még jobban megbabonázza, így nem is veszi észre a gonosz tervet, csak mikor már eltalálja a gyümölcs.*
- Ezt valakinek ki kell mosni, és nem én leszek az *nevet, és lekap a bokorról egy hasonlóan érett gyümölcsöt, és ellentámadásba kezd. Ezúttal a lány adja meg magát, és elterül a földön. Zrekil egy darabig nézi a földön fekvő tündért, majd leül a fűbe, és leteszi a gyümölcsöt, ami a kezében van. Egész biztosan beleszeretett Konjába.*
- Rendben, ezúttal kegyelmezek, ha megmondja, mit lehet csinálni ezzel a folttal *mondja mosolyogva.*