Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 80 (1581. - 1600. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1600. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-31 18:27:00
Üzenet elküldve: 2022-07-31 18:27:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy fényesen indult délelőtt//
- Én is pontosan ezt mondtam *~Most nem értett? Egyetért velem, vagy csak bekéne neki egyet vernem? ~*
- Egy ideig íjaszként tevékenykedtem. Ha leakarták volna vágni, beléjük állítok egy pár nyilat. Megszoktam én a harcokat még, ha nem is látszik annyira már, maximum a felesélesemen. *~Máig nem tudom nekem való e volt a szakma, de erről nem férfivel beszél az ember. A múltomról még nagyon senkivel, csak azt, ami jó izgis~*
- Van nálam víz, de végül is ehetnék. Azt minden normális lény szeret. A különlegesek is *mosolyog*
- Én is pontosan ezt mondtam *~Most nem értett? Egyetért velem, vagy csak bekéne neki egyet vernem? ~*
- Egy ideig íjaszként tevékenykedtem. Ha leakarták volna vágni, beléjük állítok egy pár nyilat. Megszoktam én a harcokat még, ha nem is látszik annyira már, maximum a felesélesemen. *~Máig nem tudom nekem való e volt a szakma, de erről nem férfivel beszél az ember. A múltomról még nagyon senkivel, csak azt, ami jó izgis~*
- Van nálam víz, de végül is ehetnék. Azt minden normális lény szeret. A különlegesek is *mosolyog*
1599. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-31 16:44:09
Üzenet elküldve: 2022-07-31 16:44:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Egy fényesen indult délelőtt//
- Ha jobban belegondolsz, minden, ami van élet és halál dolga. Szóval rá is lehet fogni mindenre.
* Ez így igaz, legalábbis így gondolja, de ezt most nem részletezi tovább. A kis tündérleány így is eléggé zabos, nem akarja jobban kiborítani. Zsebkendőjének legalább hasznát veszi, használni is kezdi a lány. *
- Érdekes színű a hajad. Meg a szárnyad. Ennyi.
* Feleli halál nyugodtan, mikor Nett beszélni kezd arról, hogy miért is borult ki. Még az állát is megdörzsöli, ahogy emlékezni próbál. Pedig nem szokott borostás lenni. *
- Idejét sem tudom hirtelen, mikor láttam utoljára olyan tündért, akinek a szárnya is meg volt. A színei pedig jócskán különböztek a halandó emberek színeitől. Vagyis a magad nemében különleges vagy. Színes egyéniség, mondhatni. Leginkább csak ezért figyeltelek tovább, mint illő lett volna. Amúgy pedig, általában ilyen a viselkedésem. Zömében jól nevelt, néha kissé túl jól nevelt, ezt már megkaptam. De ilyen vagyok.
* Szét tárja a karjai, mintha csak annyit mondana ~fogadj el így~, majd körbetekint a tisztáson. *
- Ennék egy kis gyümölcsöt. Te nem vagy éhes? Vagy szomjas?
- Ha jobban belegondolsz, minden, ami van élet és halál dolga. Szóval rá is lehet fogni mindenre.
* Ez így igaz, legalábbis így gondolja, de ezt most nem részletezi tovább. A kis tündérleány így is eléggé zabos, nem akarja jobban kiborítani. Zsebkendőjének legalább hasznát veszi, használni is kezdi a lány. *
- Érdekes színű a hajad. Meg a szárnyad. Ennyi.
* Feleli halál nyugodtan, mikor Nett beszélni kezd arról, hogy miért is borult ki. Még az állát is megdörzsöli, ahogy emlékezni próbál. Pedig nem szokott borostás lenni. *
- Idejét sem tudom hirtelen, mikor láttam utoljára olyan tündért, akinek a szárnya is meg volt. A színei pedig jócskán különböztek a halandó emberek színeitől. Vagyis a magad nemében különleges vagy. Színes egyéniség, mondhatni. Leginkább csak ezért figyeltelek tovább, mint illő lett volna. Amúgy pedig, általában ilyen a viselkedésem. Zömében jól nevelt, néha kissé túl jól nevelt, ezt már megkaptam. De ilyen vagyok.
* Szét tárja a karjai, mintha csak annyit mondana ~fogadj el így~, majd körbetekint a tisztáson. *
- Ennék egy kis gyümölcsöt. Te nem vagy éhes? Vagy szomjas?
1598. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-30 13:56:14
Üzenet elküldve: 2022-07-30 13:56:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy fényesen indult délelőtt//
*Kezet fognak és még egy zsebkendő is a tündérhez kerül. ~A francba már~ morogja magában, de hálásan fogja használatba. Szerencsére a sírás ezúttal nem tűnik hosszútávúnak, de a rossz kedve továbbra is a vállán pihen. Igyekszik azért udvarias lenni*
- Nem hiszem, hogy tudna máson gondolkodni, ami nem az élet vagy a halál dolga. *mosolyog, de ez olyan kis még sértett, ártatlan kötekedés. ~Mi a fene? Letegezett~ Nem zavarja noha a tündért, sőt jobban is kedveli a nem formális beszélgetések módját, de valahogy nem illett a helyzethez az egész, így most meglepte a dolog*
- Végül is, csak tíz percig kiabálhattam róla. Megbámultál. Erről felettébb rossz véleményen vagyok. Ha valakit megbámulnak azt már eleve nem fogadják be. Gondoljon bele! Nem vagyok kéztelen sem, de úgy kezelnek. Ha az is lennék akkor sem érdemelném meg. Ráadásul, mint említettem... pocsék kedvem is van. Bár mindig így reagálok, úgyhogy nem vagy különleges. Bár kissé, mintha szerepet játszanál, így ez még mellé is zavart. A kényszerített, túl sok úri megnyilvánulás lenéző és taszító lesz előbb vagy utóbb. *tegezi vissza és az általában barátságos énje most kissé nehezen olvadozik a düh és a fáradtság alatt*
*Kezet fognak és még egy zsebkendő is a tündérhez kerül. ~A francba már~ morogja magában, de hálásan fogja használatba. Szerencsére a sírás ezúttal nem tűnik hosszútávúnak, de a rossz kedve továbbra is a vállán pihen. Igyekszik azért udvarias lenni*
- Nem hiszem, hogy tudna máson gondolkodni, ami nem az élet vagy a halál dolga. *mosolyog, de ez olyan kis még sértett, ártatlan kötekedés. ~Mi a fene? Letegezett~ Nem zavarja noha a tündért, sőt jobban is kedveli a nem formális beszélgetések módját, de valahogy nem illett a helyzethez az egész, így most meglepte a dolog*
- Végül is, csak tíz percig kiabálhattam róla. Megbámultál. Erről felettébb rossz véleményen vagyok. Ha valakit megbámulnak azt már eleve nem fogadják be. Gondoljon bele! Nem vagyok kéztelen sem, de úgy kezelnek. Ha az is lennék akkor sem érdemelném meg. Ráadásul, mint említettem... pocsék kedvem is van. Bár mindig így reagálok, úgyhogy nem vagy különleges. Bár kissé, mintha szerepet játszanál, így ez még mellé is zavart. A kényszerített, túl sok úri megnyilvánulás lenéző és taszító lesz előbb vagy utóbb. *tegezi vissza és az általában barátságos énje most kissé nehezen olvadozik a düh és a fáradtság alatt*
1597. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-27 20:24:10
Üzenet elküldve: 2022-07-27 20:24:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Egy fényesen indult délelőtt//
* Az ő természetétől sem idegen a kedvesség és a törődés, csak csupán nehézkesebb előcsalogatni, mint más példányoknál. Most viszont sikerült. Kimondottan barátságos a hangja, ami még a tündért is meglepi annyira, hogy szembe forduljon vele. Könnymaszatos arc, s nincsen nála zsepi. De, van. Bekotor ruhája egyik belsőbb zsebébe és meglepően tiszta, fehér vásznat húz elő, ami nem túl nagy, de a tündérnek elég lehet ahhoz; hogy rendbe szedje magát. Át is nyújtja neki, szinte már lovagiasan, mikor kezet fognak. *
- Lorsan Vestryn, üdvözlöm.
* Ezzel meg is volnának. Becenevet szándékosan nem mond, mivel nem szokták becézni, a Lorsan amúgy sem az a név, amit könnyen lehetne. *
- Az élet és halál dolgain. Na meg, megéheztem. Jól esne egy kis gyümölcs. De mondd csak, miért lettél ennyire dühös rám? Csak azért, mert nem köszöntem? Vagy inkább más dühített fel?
* Az ő természetétől sem idegen a kedvesség és a törődés, csak csupán nehézkesebb előcsalogatni, mint más példányoknál. Most viszont sikerült. Kimondottan barátságos a hangja, ami még a tündért is meglepi annyira, hogy szembe forduljon vele. Könnymaszatos arc, s nincsen nála zsepi. De, van. Bekotor ruhája egyik belsőbb zsebébe és meglepően tiszta, fehér vásznat húz elő, ami nem túl nagy, de a tündérnek elég lehet ahhoz; hogy rendbe szedje magát. Át is nyújtja neki, szinte már lovagiasan, mikor kezet fognak. *
- Lorsan Vestryn, üdvözlöm.
* Ezzel meg is volnának. Becenevet szándékosan nem mond, mivel nem szokták becézni, a Lorsan amúgy sem az a név, amit könnyen lehetne. *
- Az élet és halál dolgain. Na meg, megéheztem. Jól esne egy kis gyümölcs. De mondd csak, miért lettél ennyire dühös rám? Csak azért, mert nem köszöntem? Vagy inkább más dühített fel?
1596. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-25 22:19:15
Üzenet elküldve: 2022-07-25 22:19:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*A félvér komótos léptekkel indul meg a tisztás felé, a hátán igazgatva legújabb szerzeményét. Nem legjobb üzlet amit valaha kötött, de kétség kívül megérte. Az új játékszere nagyon hasonlít régi íjára. Na nem arra a vacak hosszúíjra melyet az utóbbi egy évben volt kénytelen használni, hanem az eredeti fegyverére. Az elsőre. Melytől kénytelen volt megválni oly sok holddal ez előtt.
Bár az új visszacsapó íj még szokatlan számára, tudja jól, hogy csupán idő kérdése míg ez elmúlik. A tisztás közepétől nem messze, a félvérnek feltűnik a város egyik újabb jellegzetessége. Csillogó szemekkel csodálja az erdő által körülölelt kis zöld sziget közepén púposodó dombocskát s a rajta lévő lenyűgöző virágokat. Arcára halovány mosoly szökik, ajkait pedig halk szavak hagyják el egy itt még sosem halott nyelven. Amint hősünk egy számára szimpatikus kis placcot talál, azonnal letelepszik. Lustán húzza le lábáról csizmáját, hogy aztán mint egy mániákus, rázni kezdje. Tán aki látja őrültnek is nézi, s ha nem veszi észre a csizmából kihulló apró kis kavicsot, ez így is marad. Megszabadulva az álnok kis kolonctól hősünk újból felhúzza lábbelijét, talápra szökken, majd egy elégedett bólintással konstatálja mennyivel kényelmesebb is így. Még egyszer utoljára megigazítja íját, majd ezzel együtt batyúját is, s ezzel útnak indul.*
Bár az új visszacsapó íj még szokatlan számára, tudja jól, hogy csupán idő kérdése míg ez elmúlik. A tisztás közepétől nem messze, a félvérnek feltűnik a város egyik újabb jellegzetessége. Csillogó szemekkel csodálja az erdő által körülölelt kis zöld sziget közepén púposodó dombocskát s a rajta lévő lenyűgöző virágokat. Arcára halovány mosoly szökik, ajkait pedig halk szavak hagyják el egy itt még sosem halott nyelven. Amint hősünk egy számára szimpatikus kis placcot talál, azonnal letelepszik. Lustán húzza le lábáról csizmáját, hogy aztán mint egy mániákus, rázni kezdje. Tán aki látja őrültnek is nézi, s ha nem veszi észre a csizmából kihulló apró kis kavicsot, ez így is marad. Megszabadulva az álnok kis kolonctól hősünk újból felhúzza lábbelijét, talápra szökken, majd egy elégedett bólintással konstatálja mennyivel kényelmesebb is így. Még egyszer utoljára megigazítja íját, majd ezzel együtt batyúját is, s ezzel útnak indul.*
1595. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-25 18:58:33
Üzenet elküldve: 2022-07-25 18:58:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy fényesen indult délelőtt//
*~Most komolyan bocsánatot kért? ~ Nett röviden pislog, hogy felfoghassa az elhangzott szavakat. Ez nem segít a könnyei visszatartásában, sőt eléggé elfeledkezik magáról ahhoz, hogy az elffel szembe forduljon. Az beszél hozzá, de az ezt követő szavak már annyira nem tetszenek neki. Azonban nem akarja most a csatabárdot tovább tartani. Kézfogásra nyújtja inkább a kezét *
- Anettze Ru, Nett. *szipogja ki, ami elég nyilvánvalóan idegesítő őt. ~Átkozott tündérlélek~ morogja magában, aztán megpróbál valami halvány mosolyt összehozni, ami ijesztően jól megy neki, szinte már igazinak is tűnik. Van az ilyesmiben gyakorlata, ha figyelt volna észre sem veszik, hogy sírt. Ha a kézfogás létrejön finoman, de határozottan szorítja meg a másik kezét*
- Szívesen visszaülnék a fűbe, de nem szokásom a bajaimról beszélni. *~Kivéve Vaníliával, de az más helyzet~*
- Min gondolkozott ennyire? *vált inkább témát hiszen nem lehetett semmiség, ha a másikat annyira ingerelte hogy megzavarták.*
*~Most komolyan bocsánatot kért? ~ Nett röviden pislog, hogy felfoghassa az elhangzott szavakat. Ez nem segít a könnyei visszatartásában, sőt eléggé elfeledkezik magáról ahhoz, hogy az elffel szembe forduljon. Az beszél hozzá, de az ezt követő szavak már annyira nem tetszenek neki. Azonban nem akarja most a csatabárdot tovább tartani. Kézfogásra nyújtja inkább a kezét *
- Anettze Ru, Nett. *szipogja ki, ami elég nyilvánvalóan idegesítő őt. ~Átkozott tündérlélek~ morogja magában, aztán megpróbál valami halvány mosolyt összehozni, ami ijesztően jól megy neki, szinte már igazinak is tűnik. Van az ilyesmiben gyakorlata, ha figyelt volna észre sem veszik, hogy sírt. Ha a kézfogás létrejön finoman, de határozottan szorítja meg a másik kezét*
- Szívesen visszaülnék a fűbe, de nem szokásom a bajaimról beszélni. *~Kivéve Vaníliával, de az más helyzet~*
- Min gondolkozott ennyire? *vált inkább témát hiszen nem lehetett semmiség, ha a másikat annyira ingerelte hogy megzavarták.*
1594. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-23 16:37:37
Üzenet elküldve: 2022-07-23 16:37:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Egy fényesen indult délelőtt//
* Valóban nem érti a nőt, hogy miért is ez a nagy hangoskodás, káromkodás? Nem s nem érti egyszerűen. Talán mert nő, s mint olyan bonyolult lélek. Vagy mert tündér és a tündérek másabbak, mint az elf nőstények. Már épp emelné a hangját, de az egész egy nagy sóhajban merül ki. ~Ám legyen.~ Egyezik bele a dologba végül, megadja magát, lesz, ami lesz. *
- Bocsánat.
* Ennyi és nem több, amit mond, s talán a másik visszafordul felé. Akkor talán még láthatja is ama könnycseppet, s nem csak a remegős szárnyak játékát figyelheti. Noha azt gyorsan elfojtotta a tündérke. Elf véréből kiprésel annyi emberséget, amennyit csak tud. *
- Sajnálom, ha bármivel is megbántottam. Némileg elmerültem a gondolataimban és ilyenkor nem szeretem, ha megzavarnak.
* Kicsit nehezére esik eme szavakat kiejtenie a száján, de ha ettől talán könnyebb lesz a tündér szíve, ám legyen. *
- Segítségére lehetek bármiben kisasszony? Itt és most hajlandó vagyok leülni a fűbe és meghallgatni kegyedet. Feltéve ha utána látok egy szelídebb és kedvesebb mosolyt az arcán.
* Próbálkozik, hátha sikerül valami mosolyfélét az arcára varázsolni. Cserébe az ő arca is mintha enyhébb lenne. Jó, nem egy kellemes napsugár. De nem is egy tömb jég. Inkább jeges limonádé. *
* Valóban nem érti a nőt, hogy miért is ez a nagy hangoskodás, káromkodás? Nem s nem érti egyszerűen. Talán mert nő, s mint olyan bonyolult lélek. Vagy mert tündér és a tündérek másabbak, mint az elf nőstények. Már épp emelné a hangját, de az egész egy nagy sóhajban merül ki. ~Ám legyen.~ Egyezik bele a dologba végül, megadja magát, lesz, ami lesz. *
- Bocsánat.
* Ennyi és nem több, amit mond, s talán a másik visszafordul felé. Akkor talán még láthatja is ama könnycseppet, s nem csak a remegős szárnyak játékát figyelheti. Noha azt gyorsan elfojtotta a tündérke. Elf véréből kiprésel annyi emberséget, amennyit csak tud. *
- Sajnálom, ha bármivel is megbántottam. Némileg elmerültem a gondolataimban és ilyenkor nem szeretem, ha megzavarnak.
* Kicsit nehezére esik eme szavakat kiejtenie a száján, de ha ettől talán könnyebb lesz a tündér szíve, ám legyen. *
- Segítségére lehetek bármiben kisasszony? Itt és most hajlandó vagyok leülni a fűbe és meghallgatni kegyedet. Feltéve ha utána látok egy szelídebb és kedvesebb mosolyt az arcán.
* Próbálkozik, hátha sikerül valami mosolyfélét az arcára varázsolni. Cserébe az ő arca is mintha enyhébb lenne. Jó, nem egy kellemes napsugár. De nem is egy tömb jég. Inkább jeges limonádé. *
1593. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-23 13:53:13
Üzenet elküldve: 2022-07-23 13:53:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy fényesen indult délelőtt//
*Egyre jobban Idegesíti ez a férfi. Egyszerűen nem hallgatja meg! Persze hallja őt, de nem érti, nem fogja fel, nem tágít... Az agyára megy. Próbálta szebbé, kevésbé szépen, kérdéssel, kijelentéssel, de semmi. Most pedig még mindig leakarja rázni. Duzzogónak nevezi és azt hiszi ezt az egészet megúszhatja. A szárnyai, olyan hirtelen kezdenek rezegni, hogy felkészülni sincsen rá ideje. A kék pár össze- vissza csapkod és elárulják gazdáját. Rendesen nevetségessé teszik. Egy határozott, dühös mozdulattal fogja hát össze őket, míg abba nem hagyják az egész műsort, majd hátat fordít és egy könny gördül le az arcán. Ez csak mostanában túl sok volt. Annyira vágyik egy ölelésre és ezt a kígyója is érzi. Gyengéden tekereg karján *
- Baszódjon meg! *suttogta, de elég hangosan, hogy a másik is hallja*
- Alkalmatlan... mi? *nevet fel keserűen *
- Alkalmatlan egy bocsánatkérésre. Arra, hogy talán ne, csak hisztinek titulálják, amit gondol vagy érez... tényleg igazán fasza!
*Egyre jobban Idegesíti ez a férfi. Egyszerűen nem hallgatja meg! Persze hallja őt, de nem érti, nem fogja fel, nem tágít... Az agyára megy. Próbálta szebbé, kevésbé szépen, kérdéssel, kijelentéssel, de semmi. Most pedig még mindig leakarja rázni. Duzzogónak nevezi és azt hiszi ezt az egészet megúszhatja. A szárnyai, olyan hirtelen kezdenek rezegni, hogy felkészülni sincsen rá ideje. A kék pár össze- vissza csapkod és elárulják gazdáját. Rendesen nevetségessé teszik. Egy határozott, dühös mozdulattal fogja hát össze őket, míg abba nem hagyják az egész műsort, majd hátat fordít és egy könny gördül le az arcán. Ez csak mostanában túl sok volt. Annyira vágyik egy ölelésre és ezt a kígyója is érzi. Gyengéden tekereg karján *
- Baszódjon meg! *suttogta, de elég hangosan, hogy a másik is hallja*
- Alkalmatlan... mi? *nevet fel keserűen *
- Alkalmatlan egy bocsánatkérésre. Arra, hogy talán ne, csak hisztinek titulálják, amit gondol vagy érez... tényleg igazán fasza!
1592. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-22 21:25:03
Üzenet elküldve: 2022-07-22 21:25:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nagyokat pislogva hallgatja Relael kislányának leírását, és kicsit el is képzeli őt, mint valami mesebeli királylányt. Azt nem mondja ki, de a szemében a nő maga is nagyon szép, bár alighanem ezzel a véleményével nincs egyedül.*
- Elityen? - *Mondja vissza a furcsa nevet - ty-vel ejtve-, mert tetszik neki és szeretné megjegyezni. Ő is hallja, hogy ez nem egészen úgy cseng, mint Rel szájából, de nem kísérli meg újra, csak ha kijavítják.
Aztán elhangzik néhány biztató ígéret, amit Relael még kisujj esküvel is megpecsételne. Ruuno egy pillanatig csak nézi az említett ujjat, majd "kiburkolózik" karjai takarásából és felnyújtja a saját jobb kisujját és beleakasztja azt a nőébe. Tetszik ez neki. Annyira hogy még sírós arca is felderül és felkuncog kicsit, ahogy az ujj-horgon hagyja picit lógni és hintázni karja súlyát, megmutatva egy keveset játékos, komolytalan természetéből.
Aztán elengedi Relaelt, aki vissza is húzódik és az indulást indítványozza. Itt már visszaesik a lelkesedése, mert szokatlan erőtlensége mellett még az étel gondolata sem csábítja jobban a pihenésnél.
Azért összeszedi magát, ám Felhő miatt sem olyan egyszerű elindulnia. Szomorúan vesz búcsút barátjától. Ám mikor Rel utal rá, hogy itt hagyja a lovát, hogy vigyázzon Felhőre, az könnyít valamennyit a szívén.*
- Nem félsz, hogy elviszik? - *Kérdez azért rá, miközben elindul a nő mellett.*
- Mindjárt jövünk! - *Szól még vissza a kutyának, mikor hallja, hogy ismét felnyüszög, meg látja, hogy megpróbál újból fölállni, hogy kövesse őket, hasonlóan sikertelenül, mint korábban.
Szorongásában meg fázósan is összefonja karjait, s noha Rel biztatása sem hatástalan, azért jobban sürgeti az, hogy hamar vissza tudjanak térni Felhőékhez.
Egyébként meg, noha a nő már elég sokat közeledett felé, azért megszokásból még így is tartaná tőle a távolságot, hogy ne zavarja. Úgyhogy a következő kérdés meglepi. Bizonytalanul néz Relre, majd bólogat és lassan közelebb sétál hozzá, fölnyújtva piszkos, nedves kis kezét. Tenyere, ujjai vaskosabbak, mint egy embergyermeké, na meg szőrös is a kézfeje, mint egy felnőtt férfié.
Álmos tekintete egészen megélénkül, ahogy várakozón fölpillant Relre. Régen sétált már kézen fogva bárkivel is, már a gondolat sokat jelent számára, hogy ez megtörténhet.*
*Nagyokat pislogva hallgatja Relael kislányának leírását, és kicsit el is képzeli őt, mint valami mesebeli királylányt. Azt nem mondja ki, de a szemében a nő maga is nagyon szép, bár alighanem ezzel a véleményével nincs egyedül.*
- Elityen? - *Mondja vissza a furcsa nevet - ty-vel ejtve-, mert tetszik neki és szeretné megjegyezni. Ő is hallja, hogy ez nem egészen úgy cseng, mint Rel szájából, de nem kísérli meg újra, csak ha kijavítják.
Aztán elhangzik néhány biztató ígéret, amit Relael még kisujj esküvel is megpecsételne. Ruuno egy pillanatig csak nézi az említett ujjat, majd "kiburkolózik" karjai takarásából és felnyújtja a saját jobb kisujját és beleakasztja azt a nőébe. Tetszik ez neki. Annyira hogy még sírós arca is felderül és felkuncog kicsit, ahogy az ujj-horgon hagyja picit lógni és hintázni karja súlyát, megmutatva egy keveset játékos, komolytalan természetéből.
Aztán elengedi Relaelt, aki vissza is húzódik és az indulást indítványozza. Itt már visszaesik a lelkesedése, mert szokatlan erőtlensége mellett még az étel gondolata sem csábítja jobban a pihenésnél.
Azért összeszedi magát, ám Felhő miatt sem olyan egyszerű elindulnia. Szomorúan vesz búcsút barátjától. Ám mikor Rel utal rá, hogy itt hagyja a lovát, hogy vigyázzon Felhőre, az könnyít valamennyit a szívén.*
- Nem félsz, hogy elviszik? - *Kérdez azért rá, miközben elindul a nő mellett.*
- Mindjárt jövünk! - *Szól még vissza a kutyának, mikor hallja, hogy ismét felnyüszög, meg látja, hogy megpróbál újból fölállni, hogy kövesse őket, hasonlóan sikertelenül, mint korábban.
Szorongásában meg fázósan is összefonja karjait, s noha Rel biztatása sem hatástalan, azért jobban sürgeti az, hogy hamar vissza tudjanak térni Felhőékhez.
Egyébként meg, noha a nő már elég sokat közeledett felé, azért megszokásból még így is tartaná tőle a távolságot, hogy ne zavarja. Úgyhogy a következő kérdés meglepi. Bizonytalanul néz Relre, majd bólogat és lassan közelebb sétál hozzá, fölnyújtva piszkos, nedves kis kezét. Tenyere, ujjai vaskosabbak, mint egy embergyermeké, na meg szőrös is a kézfeje, mint egy felnőtt férfié.
Álmos tekintete egészen megélénkül, ahogy várakozón fölpillant Relre. Régen sétált már kézen fogva bárkivel is, már a gondolat sokat jelent számára, hogy ez megtörténhet.*
1591. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-22 08:52:52
Üzenet elküldve: 2022-07-22 08:52:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Relael mókásnak találja, hogy Ruuno a maga suta módján, de vigasztalni próbálja őt.*
- Rendben van.
*Teszi hozzá nyugtázva a gyermek szavait, s ezzel biztosítva afelől, hogy miatta nem fog sírni. Persze ez a veszély egyébként sem fenyegette, de a gyermekek bájos hiszékenységén nem jut túl a gyanakvás.*
- Igen, van. Nagyon szép, ilyen szép kislányt még sosem láttam. Megkockáztatom, hogy ő lesz a legszebb a világon.
*Sokat töprengett rajta, hogy elfogultságból fakad, vagy valóban amikor gyermekére néz, a kis kíváncsi szemeire, az aprócska ujjacskákra, és a szimmetrikus dundi arcára, akkor egy igazi szépséget lát. Feltehetően elfogultság, mert bizony az apja nem sokkal járult hozzá, hogy vonzó legyen a gyermek.*
- Elithyën a neve.
*Kíváncsian várja, hogy Ruuno megpróbál megküzdeni a bonyolultabb elf névvel, vagy esetleg szokatlanul pislog majd Relaelre.*
- Kisujj eskü.
*Nyújtja is begörbített ujját, ahogy egykoron féltestvérével is tették. Semmi egyedi, semmi különleges nincs benne, nekik fiatalon mégis sokat jelentett.*
- Rendben.
*Az elf lány nem erőlteti, valóban nincs messze a piac, talán még kellemes sétának is mondható volna, ha éppen nem lenne fullasztó meleg.*
- Menjünk majd az árnyékok mentén, mert nagyon perzsel a nap.
*Érzi, hogy kicsit csíp is a bőre ha hozzáér, talán sikerült le is égnie, ami kellemetlen volna, hiszen a lázadás előtti időkben olyan gondosan ügyelt rá. Belegondolva bőrén látható számára a legtöbb változást. Megrepedt, lebarnult, vesztett a puhaságából, és még valami alávaló banditák össze is festékezték. Relael ujjbegyével megdörzsöli, ösztönös kísérletet téve arra, hogy eltávolítsa a csúf billogot, ám az érthetően nem jön le.
A merengésből Ruuno zökkenti ki. A kutya aggasztó állapotban van, ez egyértelmű. Relael nem akarja mondani, de az sem lepné meg, ha kimúlna mire visszatérnek.*
- Majd vigyáznak egymásra.
*Bök fejével a fekete telivérre, aki valóban tiszteletet parancsoló látvány, s olyannak tűnik mint aki mellett nem kell félni. Persze a lovat aligha érdekli egy idegen, koszos kutya sorsa, ám ebbe talán Ruuno nem gondol bele.*
- Nem megyünk messzire, jól el lesznek.
*Az már biztos, hogy nem kíván többet cipekedni, így is koszos lett bármennyire is igyekezett elkerülni azt. A kutyáról por és fehér szőr tapadt ruhájára, ami felettébb zavarja őt, bár ennek jelét nem mutatja.*
- Gyere gyere, siessünk, hátha találunk frissen még valamit. Ebben a melegben könnyen kiszárad minden.
*Ösztökéli az apróságot, és kényelmes, lassú tempóban megindul, eközben hátrapillant, hogy követi őt Ruuno.*
- Szeretnéd megfogni a kezemet, hogy ne veszítsük el egymást?
*Emiatt ugyan most még nem kell aggódniuk, de rövidesen a piac fergetegében lehet szükség lesz rá.*
*Relael mókásnak találja, hogy Ruuno a maga suta módján, de vigasztalni próbálja őt.*
- Rendben van.
*Teszi hozzá nyugtázva a gyermek szavait, s ezzel biztosítva afelől, hogy miatta nem fog sírni. Persze ez a veszély egyébként sem fenyegette, de a gyermekek bájos hiszékenységén nem jut túl a gyanakvás.*
- Igen, van. Nagyon szép, ilyen szép kislányt még sosem láttam. Megkockáztatom, hogy ő lesz a legszebb a világon.
*Sokat töprengett rajta, hogy elfogultságból fakad, vagy valóban amikor gyermekére néz, a kis kíváncsi szemeire, az aprócska ujjacskákra, és a szimmetrikus dundi arcára, akkor egy igazi szépséget lát. Feltehetően elfogultság, mert bizony az apja nem sokkal járult hozzá, hogy vonzó legyen a gyermek.*
- Elithyën a neve.
*Kíváncsian várja, hogy Ruuno megpróbál megküzdeni a bonyolultabb elf névvel, vagy esetleg szokatlanul pislog majd Relaelre.*
- Kisujj eskü.
*Nyújtja is begörbített ujját, ahogy egykoron féltestvérével is tették. Semmi egyedi, semmi különleges nincs benne, nekik fiatalon mégis sokat jelentett.*
- Rendben.
*Az elf lány nem erőlteti, valóban nincs messze a piac, talán még kellemes sétának is mondható volna, ha éppen nem lenne fullasztó meleg.*
- Menjünk majd az árnyékok mentén, mert nagyon perzsel a nap.
*Érzi, hogy kicsit csíp is a bőre ha hozzáér, talán sikerült le is égnie, ami kellemetlen volna, hiszen a lázadás előtti időkben olyan gondosan ügyelt rá. Belegondolva bőrén látható számára a legtöbb változást. Megrepedt, lebarnult, vesztett a puhaságából, és még valami alávaló banditák össze is festékezték. Relael ujjbegyével megdörzsöli, ösztönös kísérletet téve arra, hogy eltávolítsa a csúf billogot, ám az érthetően nem jön le.
A merengésből Ruuno zökkenti ki. A kutya aggasztó állapotban van, ez egyértelmű. Relael nem akarja mondani, de az sem lepné meg, ha kimúlna mire visszatérnek.*
- Majd vigyáznak egymásra.
*Bök fejével a fekete telivérre, aki valóban tiszteletet parancsoló látvány, s olyannak tűnik mint aki mellett nem kell félni. Persze a lovat aligha érdekli egy idegen, koszos kutya sorsa, ám ebbe talán Ruuno nem gondol bele.*
- Nem megyünk messzire, jól el lesznek.
*Az már biztos, hogy nem kíván többet cipekedni, így is koszos lett bármennyire is igyekezett elkerülni azt. A kutyáról por és fehér szőr tapadt ruhájára, ami felettébb zavarja őt, bár ennek jelét nem mutatja.*
- Gyere gyere, siessünk, hátha találunk frissen még valamit. Ebben a melegben könnyen kiszárad minden.
*Ösztökéli az apróságot, és kényelmes, lassú tempóban megindul, eközben hátrapillant, hogy követi őt Ruuno.*
- Szeretnéd megfogni a kezemet, hogy ne veszítsük el egymást?
*Emiatt ugyan most még nem kell aggódniuk, de rövidesen a piac fergetegében lehet szükség lesz rá.*
1590. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-21 20:17:46
Üzenet elküldve: 2022-07-21 20:17:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Egy fényesen indult délelőtt//
*Nem tudja mire vélni ez az elapadhatatlan dührohamot. Még csak nem is közvetlen közel sétált volna el a tündér mellett. Egyszerűen csak ment volna a maga útján, csendben és nyugodtan. Az utóbbi kettőnek lőttek és elméjének tiszta égboltja kezd beborulni; vagyis inkább el. De még mindig nem vág vissza a sok ostoba beszéd és sértés miatt, ami éri. Még mindig inkább csendben távozna és folytatná az útját, de azt már végképp megelégeli, hogy a lány követni kezdi. Még így is épp csak hallani a hangján, hogy kezd dühös lenni, mikor még nyugodt hangon megszólal. *
- A világgal sincs semmi bajom és magával sem volt addig, amíg ennyi hülyeséget össze nem hordott. Csodálom, hogy nem fújódik fel a hasa ennyi levegőtől. Sétáltam. Nem akartam megzavarni meghitt, baráti csevejét a kígyójával, mert én sem kedvelem, ha megzavarnak. Befejezte végre a duzzogást és mehetek a dolgomra, vagy még van folytatás?
* Idegőrlően higgadt tud lenni és nagyon sokáig képes megőrizni a nyugalmát. Bár a bajt tetézi, hogy kezd szomjas lenni. Szívesen enne gyümölcsöt. *
*Nem tudja mire vélni ez az elapadhatatlan dührohamot. Még csak nem is közvetlen közel sétált volna el a tündér mellett. Egyszerűen csak ment volna a maga útján, csendben és nyugodtan. Az utóbbi kettőnek lőttek és elméjének tiszta égboltja kezd beborulni; vagyis inkább el. De még mindig nem vág vissza a sok ostoba beszéd és sértés miatt, ami éri. Még mindig inkább csendben távozna és folytatná az útját, de azt már végképp megelégeli, hogy a lány követni kezdi. Még így is épp csak hallani a hangján, hogy kezd dühös lenni, mikor még nyugodt hangon megszólal. *
- A világgal sincs semmi bajom és magával sem volt addig, amíg ennyi hülyeséget össze nem hordott. Csodálom, hogy nem fújódik fel a hasa ennyi levegőtől. Sétáltam. Nem akartam megzavarni meghitt, baráti csevejét a kígyójával, mert én sem kedvelem, ha megzavarnak. Befejezte végre a duzzogást és mehetek a dolgomra, vagy még van folytatás?
* Idegőrlően higgadt tud lenni és nagyon sokáig képes megőrizni a nyugalmát. Bár a bajt tetézi, hogy kezd szomjas lenni. Szívesen enne gyümölcsöt. *
1589. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-21 18:09:47
Üzenet elküldve: 2022-07-21 18:09:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Ha egy egyszerűbb napon találkoztak volna, mikor jobb bőrben van, nem csak hogy nem sírna, de alig lehetne bírni a lelkesedésével. Főleg az étel említésére! A város elhagyásával és a bizalommal vélhetően akkor is gondja volna, ám inkább okozna ez fejtörést, semmint ilyen elkeseredést.
Nem érzi jól magát, amitől fáradt és nyűgös, a nyűgösség pedig mindent megnehezít. Szeretne persze menni a piacra is, szeretné megkapni azt a péklángost, ha nem is mostanra, de későbbre. Bár a neve fájdalmasan emlékezteti a csicskalángosra, amiről már tudja, hogy rosszat jelent, ha azzal kínálják, de Relaelről nem gondolná, hogy ilyen gonosz tréfát űz vele. Rel a hátát simogatja és kedves.
A fenyegetésében sem gonoszságot, hanem együttérzést érzékel a kis törpe. Szipogva még ki is les a karja mögül, föl a nő arcára, mert megijeszti, hogy tényleg elszomoríthatná őt.*
- Nem sírok. - *Sírja.*
- Csak egy kicsit. - *Egészíti ki, mert ő is belátja, hogy ez hazugság.* - De csak azért, mert nagyon fáj, tudod? De el fog múlni... Ne félj, jó? - *Hüppögi, de egész összeszedetten vigasztal és nyugtatgat. Nem akarja, hogy Rel sírjon miatta. Bár szavai részben saját magának is szólnak biztatóul, visszhangozva, amit a nagyobbak szoktak neki mondani, mikor megsérül és fáj valamije. Ilyenkor mindig azt hiszi, hogy ez már örökre ilyen lesz, de a tapasztalat meg azt ígéri, hogy el fog múlni. Úgyhogy próbálja most is elhinni, hogy holnapra jobb lesz.
Meg csillapodni is igyekszik, ám kevés sikerrel, mert ha egyszer elkezdte, nehéz abbahagyni, főleg, ha a gond még nem szűnt meg.
Relael "meséje" a hosszú szakállú pásztorról, a sok zöldségről, meg a kislányáról valamennyire elterelik a figyelmét a fájdalomról meg a többi nyűgéről, olyannyira, hogy a hüppögés java is abbamarad, inkább kicsit elpilled. Épp csak a kislány említésére élénkül meg annyira, hogy ismét fölpillantson a nőre.*
- Van kislányod? - *Kérdez vissza. Ez valamiért sokat vet a latba. Nem minden anyuka kedves hozzá, sőt, kergették már el, mikor csak játszani akart a gyerekeikkel, de talán épp ezért az, hogy Relael nem csak hogy befogadná, de a kislányáról is mesél, akivel ezek szerint szintén együtt lakhatna, bizalmat ébreszt benne.
Nem tudja, Rel miért ilyen kedves hozzá, de egyre inkább szeretné, ha ez megtörténne és jó helyen volna ott.
Nagy, nehéz levegőt vesz, mert olyan erős lesz benne a vágyódás, hogy ehhez kell is a levegő.
Aztán hallgatja Relael megengedő feltételeit, ígéreteit, és ez valóban enyhíti kicsit a rajta lévő nyomást.*
- Biztos? - *Kérdez vissza butuskán, mintha a megerősítés bármit is számítana és biztosabbá tenné, hogy az ígéret be lesz tartva.
A nő visszahúzódása és a simogatás abbahagyása máris hiányérzetet kelt benne. Korához illő módon ki van éhezve a szeretetre és a figyelemre, s csak annál jobban vágyja, hogy egyébként kevés része van ilyesmiben.
Nem akarja, hogy Rel itt hagyja, annak ellenére sem, hogy még döntésre sem sikerült jutnia, mert a változás és az ismeretlen még mindig félelmetes. De épp elég ízelítőt kapott a szerinte később is várható szeretetből, hogy nehéz legyen lemondania róla, vagy halogatnia.
Szerencsére a nő még nem távozni készül, hanem ismét a piacra hívja. Ruuno az említett lóra pillant, nagyot szív az orrán és piszkos-vizes ingujjába törölközik. Még mindig jobban húzza a talaj és a pilledés, szívesebben aludna egy kicsit. De a piac nincs annyira messze és a szökőkút sem tűnik olyan rossznak. Bár túl világos, viszont finom a vize. És Relael még leülne ott vele.
Egy kicsit talán kibír még.
Az elhatározással föltápászkodik, noha a kedvetlenség és elesettség jól látható rajta. Megint odanéz a lóra, de nagyon fáradt most egy ekkora kalandhoz.*
- Most nem akarok... felülni rá... - *Válaszol.*
- Mi lesz Felhővel? - *Kérdi aztán, mert itt hagyni nem szeretné a kutyát. Aztán tesz néhány lépést tőle elfelé és...*
- Felhő! Gyere! - *Az állat nyüszög, aztán lábra áll, de hamar föladja és már fekszik is vissza, szomorú szemekkel nézve kis gazdájára.*
- Gyere, nincs messze! - *Próbálkozik ismét, ám ezúttal már csak egy sípoló hangot kap válaszul.*
- Jól van. Majd visszajövök érted. Hozok neked enni. Maradj itt szépen! - *Beszéli meg a kutyával. Ritkán válnak el egymástól, a mostani pedig különösen nehéz alkalom, mert aggódik is barátjáért.
Relre néz aztán. Egyrészt az indulást várva, másrészt hogy hátha elcipeli ismét Felhőt magukkal. De kérni nem meri, mert látta, milyen nehéz volt a nőnek a nyeregbe venni az állatot, a piac pedig tényleg nincs túl messze.*
*Ha egy egyszerűbb napon találkoztak volna, mikor jobb bőrben van, nem csak hogy nem sírna, de alig lehetne bírni a lelkesedésével. Főleg az étel említésére! A város elhagyásával és a bizalommal vélhetően akkor is gondja volna, ám inkább okozna ez fejtörést, semmint ilyen elkeseredést.
Nem érzi jól magát, amitől fáradt és nyűgös, a nyűgösség pedig mindent megnehezít. Szeretne persze menni a piacra is, szeretné megkapni azt a péklángost, ha nem is mostanra, de későbbre. Bár a neve fájdalmasan emlékezteti a csicskalángosra, amiről már tudja, hogy rosszat jelent, ha azzal kínálják, de Relaelről nem gondolná, hogy ilyen gonosz tréfát űz vele. Rel a hátát simogatja és kedves.
A fenyegetésében sem gonoszságot, hanem együttérzést érzékel a kis törpe. Szipogva még ki is les a karja mögül, föl a nő arcára, mert megijeszti, hogy tényleg elszomoríthatná őt.*
- Nem sírok. - *Sírja.*
- Csak egy kicsit. - *Egészíti ki, mert ő is belátja, hogy ez hazugság.* - De csak azért, mert nagyon fáj, tudod? De el fog múlni... Ne félj, jó? - *Hüppögi, de egész összeszedetten vigasztal és nyugtatgat. Nem akarja, hogy Rel sírjon miatta. Bár szavai részben saját magának is szólnak biztatóul, visszhangozva, amit a nagyobbak szoktak neki mondani, mikor megsérül és fáj valamije. Ilyenkor mindig azt hiszi, hogy ez már örökre ilyen lesz, de a tapasztalat meg azt ígéri, hogy el fog múlni. Úgyhogy próbálja most is elhinni, hogy holnapra jobb lesz.
Meg csillapodni is igyekszik, ám kevés sikerrel, mert ha egyszer elkezdte, nehéz abbahagyni, főleg, ha a gond még nem szűnt meg.
Relael "meséje" a hosszú szakállú pásztorról, a sok zöldségről, meg a kislányáról valamennyire elterelik a figyelmét a fájdalomról meg a többi nyűgéről, olyannyira, hogy a hüppögés java is abbamarad, inkább kicsit elpilled. Épp csak a kislány említésére élénkül meg annyira, hogy ismét fölpillantson a nőre.*
- Van kislányod? - *Kérdez vissza. Ez valamiért sokat vet a latba. Nem minden anyuka kedves hozzá, sőt, kergették már el, mikor csak játszani akart a gyerekeikkel, de talán épp ezért az, hogy Relael nem csak hogy befogadná, de a kislányáról is mesél, akivel ezek szerint szintén együtt lakhatna, bizalmat ébreszt benne.
Nem tudja, Rel miért ilyen kedves hozzá, de egyre inkább szeretné, ha ez megtörténne és jó helyen volna ott.
Nagy, nehéz levegőt vesz, mert olyan erős lesz benne a vágyódás, hogy ehhez kell is a levegő.
Aztán hallgatja Relael megengedő feltételeit, ígéreteit, és ez valóban enyhíti kicsit a rajta lévő nyomást.*
- Biztos? - *Kérdez vissza butuskán, mintha a megerősítés bármit is számítana és biztosabbá tenné, hogy az ígéret be lesz tartva.
A nő visszahúzódása és a simogatás abbahagyása máris hiányérzetet kelt benne. Korához illő módon ki van éhezve a szeretetre és a figyelemre, s csak annál jobban vágyja, hogy egyébként kevés része van ilyesmiben.
Nem akarja, hogy Rel itt hagyja, annak ellenére sem, hogy még döntésre sem sikerült jutnia, mert a változás és az ismeretlen még mindig félelmetes. De épp elég ízelítőt kapott a szerinte később is várható szeretetből, hogy nehéz legyen lemondania róla, vagy halogatnia.
Szerencsére a nő még nem távozni készül, hanem ismét a piacra hívja. Ruuno az említett lóra pillant, nagyot szív az orrán és piszkos-vizes ingujjába törölközik. Még mindig jobban húzza a talaj és a pilledés, szívesebben aludna egy kicsit. De a piac nincs annyira messze és a szökőkút sem tűnik olyan rossznak. Bár túl világos, viszont finom a vize. És Relael még leülne ott vele.
Egy kicsit talán kibír még.
Az elhatározással föltápászkodik, noha a kedvetlenség és elesettség jól látható rajta. Megint odanéz a lóra, de nagyon fáradt most egy ekkora kalandhoz.*
- Most nem akarok... felülni rá... - *Válaszol.*
- Mi lesz Felhővel? - *Kérdi aztán, mert itt hagyni nem szeretné a kutyát. Aztán tesz néhány lépést tőle elfelé és...*
- Felhő! Gyere! - *Az állat nyüszög, aztán lábra áll, de hamar föladja és már fekszik is vissza, szomorú szemekkel nézve kis gazdájára.*
- Gyere, nincs messze! - *Próbálkozik ismét, ám ezúttal már csak egy sípoló hangot kap válaszul.*
- Jól van. Majd visszajövök érted. Hozok neked enni. Maradj itt szépen! - *Beszéli meg a kutyával. Ritkán válnak el egymástól, a mostani pedig különösen nehéz alkalom, mert aggódik is barátjáért.
Relre néz aztán. Egyrészt az indulást várva, másrészt hogy hátha elcipeli ismét Felhőt magukkal. De kérni nem meri, mert látta, milyen nehéz volt a nőnek a nyeregbe venni az állatot, a piac pedig tényleg nincs túl messze.*
1588. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-21 11:50:43
Üzenet elküldve: 2022-07-21 11:50:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Ruuno sajnos nem győzi meg arról, hogy ez a meggondolatlan felvetése nem volt egy hiba. Síró gyerekből már így is több van az otthonában, mint szerette volna, s láthatóan nehezen, vagy egyáltalán nem tudja helyén kezelni ezt a helyzetet.*
- Azért fáj, mert éhes vagy, meg szomjas, és meleg van. El fog múlni. Ettél már sajnos péklángost? Nagyon finom, és tele van olyan dolgokkal, amiktől nagyra fogsz nőni. Veszek neked a piacon, aztán leülünk a szökőkútnál, jó?
*Tovább folytatja a gyermek hátának simogatását, mert úgy tűnik ez beválni látszik.*
- Na, ne sírdogálj, mert én is sírni fogok.
*A jó öreg zsarolás, Relael egyik kedvelt módszere.*
- Tudod ki van még a thargoknál? Egy Learon nevezetű pásztor. Van kecskéje, kutyája, meg nagy nagy földje tele zöldséggel. Ő egy nagyon kedves, és hosszú a szakálla. A kislányom mindig azt húzgálja, amikor az ölébe veszi.
*Mosolyra készteti az emlék, ahogy feldereng lelki szemei előtt, ez kicsit az elf nőt magát is megnyugtatja.*
- Nem kell most döntened. Ha egy hatot alszol rá, az is jó. Ha egy évet, az is. Akár egy esztendőt is, én akkor is így fogok kinézni, biztos megismersz majd. Ha pedig odajössz, és nem tetszik, akkor én vagyok Learon bármikor visszahozunk, jó? Emiatt nem kell félned.
*Úgy véli jó munkát végzett, reményei szerint ez végül tartós megnyugvást hoz Ruunonak, ezért abba is hagyja a hátának simogatását. Azért reméli, hogy csak kimerültség, és a szomjúság gyötri ennyire az apróságot, és nem betegedett meg esetleg.*
- Hogy érzed, el tudsz jönni velem a piacra? Ha gondolod fel is ülhetsz Lóra.
*Karjával színpadiasan bemutatja a fenséges állatot, aki valóban igen szép, láthatóan gondozva is van, ám gazdája arra sem vette a fáradtságot, hogy egy méltó névvel felruházza.*
*Ruuno sajnos nem győzi meg arról, hogy ez a meggondolatlan felvetése nem volt egy hiba. Síró gyerekből már így is több van az otthonában, mint szerette volna, s láthatóan nehezen, vagy egyáltalán nem tudja helyén kezelni ezt a helyzetet.*
- Azért fáj, mert éhes vagy, meg szomjas, és meleg van. El fog múlni. Ettél már sajnos péklángost? Nagyon finom, és tele van olyan dolgokkal, amiktől nagyra fogsz nőni. Veszek neked a piacon, aztán leülünk a szökőkútnál, jó?
*Tovább folytatja a gyermek hátának simogatását, mert úgy tűnik ez beválni látszik.*
- Na, ne sírdogálj, mert én is sírni fogok.
*A jó öreg zsarolás, Relael egyik kedvelt módszere.*
- Tudod ki van még a thargoknál? Egy Learon nevezetű pásztor. Van kecskéje, kutyája, meg nagy nagy földje tele zöldséggel. Ő egy nagyon kedves, és hosszú a szakálla. A kislányom mindig azt húzgálja, amikor az ölébe veszi.
*Mosolyra készteti az emlék, ahogy feldereng lelki szemei előtt, ez kicsit az elf nőt magát is megnyugtatja.*
- Nem kell most döntened. Ha egy hatot alszol rá, az is jó. Ha egy évet, az is. Akár egy esztendőt is, én akkor is így fogok kinézni, biztos megismersz majd. Ha pedig odajössz, és nem tetszik, akkor én vagyok Learon bármikor visszahozunk, jó? Emiatt nem kell félned.
*Úgy véli jó munkát végzett, reményei szerint ez végül tartós megnyugvást hoz Ruunonak, ezért abba is hagyja a hátának simogatását. Azért reméli, hogy csak kimerültség, és a szomjúság gyötri ennyire az apróságot, és nem betegedett meg esetleg.*
- Hogy érzed, el tudsz jönni velem a piacra? Ha gondolod fel is ülhetsz Lóra.
*Karjával színpadiasan bemutatja a fenséges állatot, aki valóban igen szép, láthatóan gondozva is van, ám gazdája arra sem vette a fáradtságot, hogy egy méltó névvel felruházza.*
1587. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-20 00:49:26
Üzenet elküldve: 2022-07-20 00:49:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem túl meggyőzően, de bólogat, mikor Relael a thargokról és a náluk lévő otthonáról beszél. Az ő értelmezésében a barbárok csak nagy, félelmetes harcosok, többet nem jelent számára a fogalom; a városiak leírásaiból, pletykákból is csak ezt tudta leszűrni. Ez viszont elég kecsegtető, mert megvan benne a gyermeki vonzalom a fegyverek, s így a fegyverforgatók iránt. Felnéz rájuk, példaképek. Szóval annyira nem tűnik rossz dolognak ilyen harcosok körében élni.
Az pedig, hogy Felhő is vele tarthatna, szintén reményteli. Legfeljebb együtt aludhatnának az istállóban, neki az teljesen jó volna. Elegendő volna az az egy hely, ahonnan nem akarják elkergetni, hanem teljesen nyugodtan maradhat.
Relael visszakérdezésére nem tud mit felelni. Egyrészt bizonygatni akarná, hogy ő azért sok mindenre jó ám, de nem jut eszébe semmi, amit megemlíthetne. Másrészt benne kavarog a nagy kérdés, hogy ha nem kell csinálnia semmit, akkor miért lakhatna ott?
Ez a kétség is zavarja, de a másik nagy bökkenő a távolság a várostól. Így úgy érzi, ha nem a vártak szerint sülnének el a dolgok, nem tudna hová szaladni, mert nem találna vissza Artheniorba, meg túl messze is volna, és megint csak úgy járnának Felhővel, mint ma.
Nagy dilemma ez az ő éretlen fejének. A saját sorsáról kellene döntenie, nagy változásokról és hirtelen ez túl soknak bizonyul. Többnek, mint amivel meg tud birkózni egyedül. A testi nyűgjeivel együtt pedig az utcán magára szedett keménysége sem elég már, hogy továbbra is vissza tudja tartani a könnyeit.
Valószínűleg egy idő után magától is megnyugodna, most azonban minden feszültség és nyűgösség kijön rajta, és annyira beleveszik, hogy pillanatok alatt meg is feledkezik róla, hogy nincs egyedül.
Így aztán mikor megérzi hátán a simogatást, majd hallja Relael hangját, meglepetésében egy kis időre abbahagyja a sírást. Magában azt méregeti, hogy jól érzi-e, tényleg simogatják-e?... Aztán megint elpityeredik, részben már a tapasztalt kedvességtől is, mert legyen ez bármennyire jó érzés, legalább annyira összezavaró is. Végül mégis ez nyitja meg a szavak útját a kis törpében. Bár az anyáskodás legelőbb a panaszáradatot indítja el, mert ezeket a legkönnyebb megfogalmaznia.*
- Fáj a fejem. Nagyon fáj. - *Hüppögi.*
- És fázok... - *Mondja ezt is, noha Relael, ha eléggé figyel, még a fiú tóban és izzadtságban ázott, hűvös ingén át is érezheti, hogy a teste valójában forró. A túlhevülés és kiszáradás tüneteit mutatja azok számára, akik előtt ezek ismertek. Az éhséget rosszullétében most nem érzi, de valószínűleg a fejfájásához az is hozzátesz, mert már több mint egy napja nem evett, s előtte sem dúskált.*
- Nem tudom. Nem tudom. - *Dadogja sírva.*
- Mi van, ha nem találok vissza? Messze van. Nem fogok tudni visszajönni... Mi van, ha rossz lesz ott? - *Hergeli magát bele, a végén kicsit jobban rákezdve a sírásra. Nem teljesen tudatosan, vagy átgondoltan beszél, hiszen nem volna épp okos dolog kifejezni a kétségeit a jótevője felé, azt hangsúlyozva a hála helyett.
Inkább csak kiönti a lelkét valakinek, aki végre kedves hozzá és meghallgatja, mert nagyon vágyódik rá, hogy ne legyen egyedül a gondjaival, hanem valaki segítsen neki.*
*Nem túl meggyőzően, de bólogat, mikor Relael a thargokról és a náluk lévő otthonáról beszél. Az ő értelmezésében a barbárok csak nagy, félelmetes harcosok, többet nem jelent számára a fogalom; a városiak leírásaiból, pletykákból is csak ezt tudta leszűrni. Ez viszont elég kecsegtető, mert megvan benne a gyermeki vonzalom a fegyverek, s így a fegyverforgatók iránt. Felnéz rájuk, példaképek. Szóval annyira nem tűnik rossz dolognak ilyen harcosok körében élni.
Az pedig, hogy Felhő is vele tarthatna, szintén reményteli. Legfeljebb együtt aludhatnának az istállóban, neki az teljesen jó volna. Elegendő volna az az egy hely, ahonnan nem akarják elkergetni, hanem teljesen nyugodtan maradhat.
Relael visszakérdezésére nem tud mit felelni. Egyrészt bizonygatni akarná, hogy ő azért sok mindenre jó ám, de nem jut eszébe semmi, amit megemlíthetne. Másrészt benne kavarog a nagy kérdés, hogy ha nem kell csinálnia semmit, akkor miért lakhatna ott?
Ez a kétség is zavarja, de a másik nagy bökkenő a távolság a várostól. Így úgy érzi, ha nem a vártak szerint sülnének el a dolgok, nem tudna hová szaladni, mert nem találna vissza Artheniorba, meg túl messze is volna, és megint csak úgy járnának Felhővel, mint ma.
Nagy dilemma ez az ő éretlen fejének. A saját sorsáról kellene döntenie, nagy változásokról és hirtelen ez túl soknak bizonyul. Többnek, mint amivel meg tud birkózni egyedül. A testi nyűgjeivel együtt pedig az utcán magára szedett keménysége sem elég már, hogy továbbra is vissza tudja tartani a könnyeit.
Valószínűleg egy idő után magától is megnyugodna, most azonban minden feszültség és nyűgösség kijön rajta, és annyira beleveszik, hogy pillanatok alatt meg is feledkezik róla, hogy nincs egyedül.
Így aztán mikor megérzi hátán a simogatást, majd hallja Relael hangját, meglepetésében egy kis időre abbahagyja a sírást. Magában azt méregeti, hogy jól érzi-e, tényleg simogatják-e?... Aztán megint elpityeredik, részben már a tapasztalt kedvességtől is, mert legyen ez bármennyire jó érzés, legalább annyira összezavaró is. Végül mégis ez nyitja meg a szavak útját a kis törpében. Bár az anyáskodás legelőbb a panaszáradatot indítja el, mert ezeket a legkönnyebb megfogalmaznia.*
- Fáj a fejem. Nagyon fáj. - *Hüppögi.*
- És fázok... - *Mondja ezt is, noha Relael, ha eléggé figyel, még a fiú tóban és izzadtságban ázott, hűvös ingén át is érezheti, hogy a teste valójában forró. A túlhevülés és kiszáradás tüneteit mutatja azok számára, akik előtt ezek ismertek. Az éhséget rosszullétében most nem érzi, de valószínűleg a fejfájásához az is hozzátesz, mert már több mint egy napja nem evett, s előtte sem dúskált.*
- Nem tudom. Nem tudom. - *Dadogja sírva.*
- Mi van, ha nem találok vissza? Messze van. Nem fogok tudni visszajönni... Mi van, ha rossz lesz ott? - *Hergeli magát bele, a végén kicsit jobban rákezdve a sírásra. Nem teljesen tudatosan, vagy átgondoltan beszél, hiszen nem volna épp okos dolog kifejezni a kétségeit a jótevője felé, azt hangsúlyozva a hála helyett.
Inkább csak kiönti a lelkét valakinek, aki végre kedves hozzá és meghallgatja, mert nagyon vágyódik rá, hogy ne legyen egyedül a gondjaival, hanem valaki segítsen neki.*
1586. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-19 17:10:28
Üzenet elküldve: 2022-07-19 17:10:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Relaelt is alaposan lelombozza tragikus múltjának ezen szelete, s bár úgy véli õ nem jó ember, talán azt is jogosan mondanák rá, hogy egy szörnyeteg, de mégsem érzi, hogy megérdemelte volna azt a sok csapást, amit az istenek, a sors, az élet, vagy bármilyen döntéshozó hatalom rá mért.
Ennek ellenére segíteni kíván, s ezt ő maga sem tudja miért, azt tudja, érzi, hogy nem önfeláldozó módon teszi ajánlatát. Talán ha némi önismerettel rendelkezne, akkor ráébredne, hogy ezzel is csak magához akar láncolni másokat, vagy valami szeretetre hajazó érzést kicsikarni belőlük. De mindegy is, nem akar megváltozni, nem akar jobbá fejlődni, s már nincs is mellette senki aki erre ösztökélné õt, így kényelmesen merülhet el a lelki romlás mocsarában.*
- Hát, hallottál a Thargokról? A barbárok, akik Amon Ruadhon élnek.
*Igyekszik sok támpontot szolgáltatni a gyermeknek, hátha ezek közül valamelyik valóban ismerősen cseng a számára.*
- Én ott találtam új otthont magamnak. Tudod, ők befogadtak engem miután volt a lázadás.
*Egyelõre nem mond többet, kíváncsi, hogy Ruunohoz mennyire jutottak el a városiak elõítéletei ami a thargokat illeti.*
- Jöhet, de én nem engedek házba kutyát, tehát nem lehetne bent, legfeljebb a lovak között.
*Ruuno kérdése jogos, mégis furcsa az elf nő számára.*
- Semmit, gyermek vagy még, mit gondolsz mit kellene csinálnod?
*Szavai kedvesen igyekeznek ráébreszteni a kisfiút, hogy mennyire csacska is ez a gondolata, ezen persze megsértődhet, ahogy észrevette a gyerekek elég érzékenyek ezekre az apróságokra.
Annak nagyon örül, hogy végül elindulnak, mert bizony magának is venne ezt-azt a piacon, amik kicsit letompítanák érzékeit, és elcsendesítenék lelkét, ám a gyerek váratlanul rosszabbul lesz. Relael értetlenül és tehetetlenül áll, nézi ahogy Ruuno küszködve próbálja legyűrni a benne feltörő érzéseket, és kísértetiesen emlékezteti aprócska önmagára. Mintha nővére szemszögéből tekintene múltbéli önmagára. Arra is emlékszik milyen megvetést, és komoly veréseket kapott apjától. Még most is cseng elméjében az, ahogy "szánalmasnak" nevezte, vagy a másoknak is ismerős "na majd én adok okot a sírásra" mondat. Apja ráadásul kitartó volt, nem fáradt el könnyen, így Relael is hamar megtanulta miként nyelje le az érzéseit, legalább addig amíg biztonságos magányba nem érkezett.
Igyekszik lemásolni azt, amit viszont nővérétől kapott, mert a sok szomorúságba számtalan vigasz is keveredett. Lehajol a kisfiúhoz, és megérinti őt, megnyugtatónak szánt módon igyekszik megsimogatni annak hátát, már amennyiben a gyerek engedi neki.*
- Na, sssh sssh. Miért törött el a mécses, mi a baj? Nekem elmondhatod.
*Mozdulataiból kiérződik, hogy zavarban van, így azok némileg sutára sikerednek, hangja viszont kellőképpen anyáskodó, amit kislányának köszönhet. Sok türelmet tanult gyermekétől - bár még van hová fejlődnie -, és igyekszik a nála alkalmazott eszközökhöz nyúlni. Ruunohoz nem kötődik még érzelmileg, s bár sajnálja őt, de nem természetes Relael számára, hogy gyengédséget mutasson felé. Talán régen ez másképp lett volna, de azóta megváltozott, zárkózottabbá vált, s lelke is a sivárságban talált végül némi békét.*
- Nem kell velem jönnöd, ha nem akarsz. Én nem erőltetem, emiatt nem kell sírnod.
*Relaelt is alaposan lelombozza tragikus múltjának ezen szelete, s bár úgy véli õ nem jó ember, talán azt is jogosan mondanák rá, hogy egy szörnyeteg, de mégsem érzi, hogy megérdemelte volna azt a sok csapást, amit az istenek, a sors, az élet, vagy bármilyen döntéshozó hatalom rá mért.
Ennek ellenére segíteni kíván, s ezt ő maga sem tudja miért, azt tudja, érzi, hogy nem önfeláldozó módon teszi ajánlatát. Talán ha némi önismerettel rendelkezne, akkor ráébredne, hogy ezzel is csak magához akar láncolni másokat, vagy valami szeretetre hajazó érzést kicsikarni belőlük. De mindegy is, nem akar megváltozni, nem akar jobbá fejlődni, s már nincs is mellette senki aki erre ösztökélné õt, így kényelmesen merülhet el a lelki romlás mocsarában.*
- Hát, hallottál a Thargokról? A barbárok, akik Amon Ruadhon élnek.
*Igyekszik sok támpontot szolgáltatni a gyermeknek, hátha ezek közül valamelyik valóban ismerősen cseng a számára.*
- Én ott találtam új otthont magamnak. Tudod, ők befogadtak engem miután volt a lázadás.
*Egyelõre nem mond többet, kíváncsi, hogy Ruunohoz mennyire jutottak el a városiak elõítéletei ami a thargokat illeti.*
- Jöhet, de én nem engedek házba kutyát, tehát nem lehetne bent, legfeljebb a lovak között.
*Ruuno kérdése jogos, mégis furcsa az elf nő számára.*
- Semmit, gyermek vagy még, mit gondolsz mit kellene csinálnod?
*Szavai kedvesen igyekeznek ráébreszteni a kisfiút, hogy mennyire csacska is ez a gondolata, ezen persze megsértődhet, ahogy észrevette a gyerekek elég érzékenyek ezekre az apróságokra.
Annak nagyon örül, hogy végül elindulnak, mert bizony magának is venne ezt-azt a piacon, amik kicsit letompítanák érzékeit, és elcsendesítenék lelkét, ám a gyerek váratlanul rosszabbul lesz. Relael értetlenül és tehetetlenül áll, nézi ahogy Ruuno küszködve próbálja legyűrni a benne feltörő érzéseket, és kísértetiesen emlékezteti aprócska önmagára. Mintha nővére szemszögéből tekintene múltbéli önmagára. Arra is emlékszik milyen megvetést, és komoly veréseket kapott apjától. Még most is cseng elméjében az, ahogy "szánalmasnak" nevezte, vagy a másoknak is ismerős "na majd én adok okot a sírásra" mondat. Apja ráadásul kitartó volt, nem fáradt el könnyen, így Relael is hamar megtanulta miként nyelje le az érzéseit, legalább addig amíg biztonságos magányba nem érkezett.
Igyekszik lemásolni azt, amit viszont nővérétől kapott, mert a sok szomorúságba számtalan vigasz is keveredett. Lehajol a kisfiúhoz, és megérinti őt, megnyugtatónak szánt módon igyekszik megsimogatni annak hátát, már amennyiben a gyerek engedi neki.*
- Na, sssh sssh. Miért törött el a mécses, mi a baj? Nekem elmondhatod.
*Mozdulataiból kiérződik, hogy zavarban van, így azok némileg sutára sikerednek, hangja viszont kellőképpen anyáskodó, amit kislányának köszönhet. Sok türelmet tanult gyermekétől - bár még van hová fejlődnie -, és igyekszik a nála alkalmazott eszközökhöz nyúlni. Ruunohoz nem kötődik még érzelmileg, s bár sajnálja őt, de nem természetes Relael számára, hogy gyengédséget mutasson felé. Talán régen ez másképp lett volna, de azóta megváltozott, zárkózottabbá vált, s lelke is a sivárságban talált végül némi békét.*
- Nem kell velem jönnöd, ha nem akarsz. Én nem erőltetem, emiatt nem kell sírnod.
1585. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-19 10:29:28
Üzenet elküldve: 2022-07-19 10:29:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy fényesen indult délelőtt//
-Nem keres asszonyt mégis az alapján ítél meg alkalmas e lennék annak. Lenéz, mintha valami taszító, büdös lény lennék és elvárja, hogy igazat adjak magának. Maga csak pont rám pillantott! Végig futott a fején a magasságom, a hajszínem, a szárnyaim. Vizsgált és véleményt alkotott, majd úgy érezte nincs már több látnivaló, érdekesség. Sokat elmond magáról, hogy csak eddig jutott. Nyilván nem akar tőlem semmit, nehogy azt higgye, hogy nem tudom. Viszont arra esetleg nem gondolt, hogyha mondjuk elmormolt volna egy köszönést a jó oldalamat mutatom? Vagy annyira zavarja, ha valaki kimondja magán kívül a gondolatait? Mert akkor tényleg egy faszfej. Én meg az a fajta nő vagyok, aki él a szabadságával és ezt meg is mondja. Nem félek ám magától hiába távolodik olyan szépen sunnyogva. Sőt! Hirtelen arrafelé lett dolgom, mint magának! *gyorsan felszedi a cuccait és a másik felé indul, ahogy az távolodni kezdene. Vanília pedig könnyedén és jóllakottan tekeredik a zsákjára*
- Csináltam én már ennél nagyobb őrültséget is, nem fog tudni lebeszélni. Magába verek egy kis értelmet. Megtehetem. Hiszen bármit teszek úgyse fog elvenni senki, nem igaz? Gondolom magához mindenki amnyira hozzáakar menni! Fogadjunk, hogy arany kapásnak tartja magát! És ezzel még mindig az a bajom, hogy látom az arcán mennyire utál másokat. Mi a franc baja van a világgal?
-Nem keres asszonyt mégis az alapján ítél meg alkalmas e lennék annak. Lenéz, mintha valami taszító, büdös lény lennék és elvárja, hogy igazat adjak magának. Maga csak pont rám pillantott! Végig futott a fején a magasságom, a hajszínem, a szárnyaim. Vizsgált és véleményt alkotott, majd úgy érezte nincs már több látnivaló, érdekesség. Sokat elmond magáról, hogy csak eddig jutott. Nyilván nem akar tőlem semmit, nehogy azt higgye, hogy nem tudom. Viszont arra esetleg nem gondolt, hogyha mondjuk elmormolt volna egy köszönést a jó oldalamat mutatom? Vagy annyira zavarja, ha valaki kimondja magán kívül a gondolatait? Mert akkor tényleg egy faszfej. Én meg az a fajta nő vagyok, aki él a szabadságával és ezt meg is mondja. Nem félek ám magától hiába távolodik olyan szépen sunnyogva. Sőt! Hirtelen arrafelé lett dolgom, mint magának! *gyorsan felszedi a cuccait és a másik felé indul, ahogy az távolodni kezdene. Vanília pedig könnyedén és jóllakottan tekeredik a zsákjára*
- Csináltam én már ennél nagyobb őrültséget is, nem fog tudni lebeszélni. Magába verek egy kis értelmet. Megtehetem. Hiszen bármit teszek úgyse fog elvenni senki, nem igaz? Gondolom magához mindenki amnyira hozzáakar menni! Fogadjunk, hogy arany kapásnak tartja magát! És ezzel még mindig az a bajom, hogy látom az arcán mennyire utál másokat. Mi a franc baja van a világgal?
1584. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-18 15:27:09
Üzenet elküldve: 2022-07-18 15:27:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Relael magyarázatára meglepődik, mert megérti, hogy a nő arról beszél, hogy nemes volt. Neki magának ugyan nincsenek emlékei az akkori eseményekről, mert akkor még "épp csak kinőtt a földből". Talán épp a lázadásban, vagy a pestis nyomán maradt magára, ez már aligha fog kiderülni. Hallani azonban már hallott róla, hogy miért romosak ott a házak, bár föl csak annyit fogott belőle, hogy a gonosz gazdagokat, a nemeseket elkergették onnan és elvették a kincseiket, hogy a szegények is tudjanak enni és hol lakni. Azt ugyan sosem értette, hogy akkor miért vannak még mindig jó néhányan az utcán és miért mennek annyian a templomhoz ételért...? Mindenesetre egy másik szemszögből hallani most a történetet összezavaró. Főleg annak tükrében, hogy Relael egyáltalán nem tűnik gonosznak, még segít is nekik, pedig ő is azok közül van, akik elvettek tőle "mindent". Vajon miért?
Nem tudja, mit mondjon, úgyhogy szomorú és mélyen elgondolkodott hallgatással felel.
Később aztán, mikor végre vízhez jutottak, s eléri egy csekély megkönnyebbülés Felhővel kapcsolatban is, újabb felkavaró dolgot mond a nő. Vagy inkább ajánlatot...
Lehetne gondolni, hogy hálátlan, amiért nem kap egyből a lehetőségen, de valójában csak óvatos. Nem volt még tapasztalata ilyesmivel, viszont a többiek már kiokosították, hogy nem szabad minden idegennel elmenni és főleg nem szabad hagyni, hogy bezárják. Aztán nem is érti, Relael miért fogadná be, és hogy ez mit jelent pontosan. Alhatna a házában? Kapna enni is?
Aztán mikor a nő megemlíti, hogy Artheniortól távol lakik, tovább nő a bizonytalansága. A város minden, amit ismer. S noha voltak álmodozásai nagy utazásokról és kalandokról, ám épp most tért vissza történetesen egy ilyenről, meglehetősen keserű tapasztalattal. A városon kívül, ahogy ő innen látja, nincs mit enni és inni, könnyen el lehet tévedni, avagy veszélyes. Egyelőre nagyon elment a kedve tőle, hogy valaha is elhagyja még ezt a helyet, amit jól ismer, ahol valahogy életben tud maradni.
De azért nyugodni sem hagyja a lehetőség, amit Relael kínál. Főleg, hogy nem kap minden nap ilyen ajánlatot. Vajon milyen volna az élet, ha elfogadná?*
- Hol? - *Teszi fel a legegyszerűbb kérdést, ami eszébe jut. Annyira egyedül van erre a nagy döntésre, ráadásul éppen rosszul is érzi magát... Olybá tűnhet, mintha egyáltalán nem is örülne a lehetőségnek. A szemeit dörzsölgeti, remeg az arca, egyértelműen a sírással küzd. Így aztán észre sem veszi, hogy a nő maga is valami furcsa állapotban van.*
- Felhő is jöhetne? Mit kellene csinálnom ott? - *Próbál a maga módján támpontokat találni, hogy döntést tudjon hozni. Fél az idő sürgetésétől is, hogy ha most nem ad választ, akkor megharagszanak rá és elveszíti ezt a lehetőséget. De attól is fél, hogy mi lesz, ha elfogadja. Hová fognak menni? Mi lesz, ha nem tetszik neki ott, ha nem lesznek jók hozzá? Akkor hogyan talál vissza egyedül a városba? Visszaengedik?
Olyan elveszett, hogy beletelik néhány pillanatba, mire felfogja a következő ajánlatot. Azon viszont már azonnal kap, mert ha Rel venne nekik enni, akkor egy nagy gondja máris megoldódna. Minden erejét összeszedve áll hát föl, majd visszanéz Felhőre, aki viszont nem mozdul, csak a szemeit fordítja felé.*
- Enni? Köszönjük! Nagyon szépen köszönöm! - *Mondja a tőle telhető legudvariasabban. Ebben van akkora gyakorlata, hogy a kábaságban is rutinszerűen menjen. Még el is indul Relael felé, hogy ne várakoztassa, viszont a talaj túlságosan húzza vissza. Elpityeredik most már. Fázik, fáj a feje, végtelenül kimerült, testében és lelkében is. Nagyon hirtelen történt nagyon sok minden, és még nincs is vége. Nem bírja már el ezt a terhelést, hiába van szokva hozzá, hogy javarészt maga van a gondjaira.*
- Pihenhetünk előtte még egy kicsit? - *Szipogja kérlelőn, az arcát a jobb alkarja mögé rejtve. De a választ nem várja meg, hanem egyszerűen lefekszik Felhő mellé a földre. Az oldalára gördül és egészen picire húzza össze magát. Karjait meg a fejéhez emeli, beléjük temetve az arcát, mert azért szégyenli magát, hogy sír, meg így a fényt is kitakarhatja a szemei elől, ami most annyira bántó.
Szaggatott légvételéből kitalálható, hogy nem csak úgy alszik, de nem is keresi a vigasztalást másnál.*
*Relael magyarázatára meglepődik, mert megérti, hogy a nő arról beszél, hogy nemes volt. Neki magának ugyan nincsenek emlékei az akkori eseményekről, mert akkor még "épp csak kinőtt a földből". Talán épp a lázadásban, vagy a pestis nyomán maradt magára, ez már aligha fog kiderülni. Hallani azonban már hallott róla, hogy miért romosak ott a házak, bár föl csak annyit fogott belőle, hogy a gonosz gazdagokat, a nemeseket elkergették onnan és elvették a kincseiket, hogy a szegények is tudjanak enni és hol lakni. Azt ugyan sosem értette, hogy akkor miért vannak még mindig jó néhányan az utcán és miért mennek annyian a templomhoz ételért...? Mindenesetre egy másik szemszögből hallani most a történetet összezavaró. Főleg annak tükrében, hogy Relael egyáltalán nem tűnik gonosznak, még segít is nekik, pedig ő is azok közül van, akik elvettek tőle "mindent". Vajon miért?
Nem tudja, mit mondjon, úgyhogy szomorú és mélyen elgondolkodott hallgatással felel.
Később aztán, mikor végre vízhez jutottak, s eléri egy csekély megkönnyebbülés Felhővel kapcsolatban is, újabb felkavaró dolgot mond a nő. Vagy inkább ajánlatot...
Lehetne gondolni, hogy hálátlan, amiért nem kap egyből a lehetőségen, de valójában csak óvatos. Nem volt még tapasztalata ilyesmivel, viszont a többiek már kiokosították, hogy nem szabad minden idegennel elmenni és főleg nem szabad hagyni, hogy bezárják. Aztán nem is érti, Relael miért fogadná be, és hogy ez mit jelent pontosan. Alhatna a házában? Kapna enni is?
Aztán mikor a nő megemlíti, hogy Artheniortól távol lakik, tovább nő a bizonytalansága. A város minden, amit ismer. S noha voltak álmodozásai nagy utazásokról és kalandokról, ám épp most tért vissza történetesen egy ilyenről, meglehetősen keserű tapasztalattal. A városon kívül, ahogy ő innen látja, nincs mit enni és inni, könnyen el lehet tévedni, avagy veszélyes. Egyelőre nagyon elment a kedve tőle, hogy valaha is elhagyja még ezt a helyet, amit jól ismer, ahol valahogy életben tud maradni.
De azért nyugodni sem hagyja a lehetőség, amit Relael kínál. Főleg, hogy nem kap minden nap ilyen ajánlatot. Vajon milyen volna az élet, ha elfogadná?*
- Hol? - *Teszi fel a legegyszerűbb kérdést, ami eszébe jut. Annyira egyedül van erre a nagy döntésre, ráadásul éppen rosszul is érzi magát... Olybá tűnhet, mintha egyáltalán nem is örülne a lehetőségnek. A szemeit dörzsölgeti, remeg az arca, egyértelműen a sírással küzd. Így aztán észre sem veszi, hogy a nő maga is valami furcsa állapotban van.*
- Felhő is jöhetne? Mit kellene csinálnom ott? - *Próbál a maga módján támpontokat találni, hogy döntést tudjon hozni. Fél az idő sürgetésétől is, hogy ha most nem ad választ, akkor megharagszanak rá és elveszíti ezt a lehetőséget. De attól is fél, hogy mi lesz, ha elfogadja. Hová fognak menni? Mi lesz, ha nem tetszik neki ott, ha nem lesznek jók hozzá? Akkor hogyan talál vissza egyedül a városba? Visszaengedik?
Olyan elveszett, hogy beletelik néhány pillanatba, mire felfogja a következő ajánlatot. Azon viszont már azonnal kap, mert ha Rel venne nekik enni, akkor egy nagy gondja máris megoldódna. Minden erejét összeszedve áll hát föl, majd visszanéz Felhőre, aki viszont nem mozdul, csak a szemeit fordítja felé.*
- Enni? Köszönjük! Nagyon szépen köszönöm! - *Mondja a tőle telhető legudvariasabban. Ebben van akkora gyakorlata, hogy a kábaságban is rutinszerűen menjen. Még el is indul Relael felé, hogy ne várakoztassa, viszont a talaj túlságosan húzza vissza. Elpityeredik most már. Fázik, fáj a feje, végtelenül kimerült, testében és lelkében is. Nagyon hirtelen történt nagyon sok minden, és még nincs is vége. Nem bírja már el ezt a terhelést, hiába van szokva hozzá, hogy javarészt maga van a gondjaira.*
- Pihenhetünk előtte még egy kicsit? - *Szipogja kérlelőn, az arcát a jobb alkarja mögé rejtve. De a választ nem várja meg, hanem egyszerűen lefekszik Felhő mellé a földre. Az oldalára gördül és egészen picire húzza össze magát. Karjait meg a fejéhez emeli, beléjük temetve az arcát, mert azért szégyenli magát, hogy sír, meg így a fényt is kitakarhatja a szemei elől, ami most annyira bántó.
Szaggatott légvételéből kitalálható, hogy nem csak úgy alszik, de nem is keresi a vigasztalást másnál.*
1583. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-18 13:24:23
Üzenet elküldve: 2022-07-18 13:24:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Igen, még a lázadás előtt.
*Megjelenik lelki szemei előtt a díszes, s otthonos épület, ami mindig tele volt élettel, és amit akár szerethetett is volna, ha nem szörnyűségek történtek volna a falai között a behúzott függönyök takarásában.*
- Sok vagyonom volt, és nagy házam, mindent én örököltem, de a szegények elvettek majdnem mindent tőlem.
*Reményei szerint elég egyszerűen magyaráz, bár mindig bizonytalan abban, hogy mit is értenek meg pontosan a gyermekek.
Nem fárasztja szegény megviselt apróságot unalmas tragédiájával, hiszen látja rajta, hogy nincsenek túl jól a kutyájával. Némán követi figyelemmel a küszködésüket, ami sajnálatot és némi szánalmat ébreszt benne, de nem avatkozik közbe.
Szerencsére úgy tűnik jobban vannak mindketten, így ő is kihasználná az alkalmat, hogy megpihenjen, ám elméje tombol a meggondolatlan kijelentése miatt. Arca fájdalmas grimaszba ugrik. Kedve lenne összekuporodni, arcát eltakarva szenvedni és várni amíg elül a vihar, helyette kénytelen kontrollálni magát. Talán Ruuno észreveheti, hogy lassabban, nagyobb levegőket vesz, de lehet túl bágyadt ilyen részletek megfigyelésére.*
- Igen. Nem egy palota, de az utcánál talán jobb.
*Érzi, hogy szeme sarkában is remegni kezd egy izom, ezért elfordítja oldalra arcát, hogy Ruuno ne vegye észre, aki könnyen hiheti azt, hogy csak a víz lassú hullámzását figyeli.*
- Sajnos ~ Szerencsére ~ távol lakom már Artheniortól.
*Elharapja további mondandóját, helyette feláll és leporolja ruháját. Lovához lép, hogy megsimogassa a szép telivér fejét, aki láthatóan örül a kedvességnek. Relaeltől - aki nem kifejezetten kedveli az állatokat - alig kap törődést, ezért kicsit az állat és az elf lány is meglepődik a szituáción.*
- Ha még van bennetek egy kis erő, akkor szívesen veszek nektek valamit a piacon.
- Igen, még a lázadás előtt.
*Megjelenik lelki szemei előtt a díszes, s otthonos épület, ami mindig tele volt élettel, és amit akár szerethetett is volna, ha nem szörnyűségek történtek volna a falai között a behúzott függönyök takarásában.*
- Sok vagyonom volt, és nagy házam, mindent én örököltem, de a szegények elvettek majdnem mindent tőlem.
*Reményei szerint elég egyszerűen magyaráz, bár mindig bizonytalan abban, hogy mit is értenek meg pontosan a gyermekek.
Nem fárasztja szegény megviselt apróságot unalmas tragédiájával, hiszen látja rajta, hogy nincsenek túl jól a kutyájával. Némán követi figyelemmel a küszködésüket, ami sajnálatot és némi szánalmat ébreszt benne, de nem avatkozik közbe.
Szerencsére úgy tűnik jobban vannak mindketten, így ő is kihasználná az alkalmat, hogy megpihenjen, ám elméje tombol a meggondolatlan kijelentése miatt. Arca fájdalmas grimaszba ugrik. Kedve lenne összekuporodni, arcát eltakarva szenvedni és várni amíg elül a vihar, helyette kénytelen kontrollálni magát. Talán Ruuno észreveheti, hogy lassabban, nagyobb levegőket vesz, de lehet túl bágyadt ilyen részletek megfigyelésére.*
- Igen. Nem egy palota, de az utcánál talán jobb.
*Érzi, hogy szeme sarkában is remegni kezd egy izom, ezért elfordítja oldalra arcát, hogy Ruuno ne vegye észre, aki könnyen hiheti azt, hogy csak a víz lassú hullámzását figyeli.*
- Sajnos ~ Szerencsére ~ távol lakom már Artheniortól.
*Elharapja további mondandóját, helyette feláll és leporolja ruháját. Lovához lép, hogy megsimogassa a szép telivér fejét, aki láthatóan örül a kedvességnek. Relaeltől - aki nem kifejezetten kedveli az állatokat - alig kap törődést, ezért kicsit az állat és az elf lány is meglepődik a szituáción.*
- Ha még van bennetek egy kis erő, akkor szívesen veszek nektek valamit a piacon.
1582. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-17 18:56:10
Üzenet elküldve: 2022-07-17 18:56:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- De, így! - *Bizonygatja, és még kimondottan furcsállja is, hogy a nő ezt nem tudja és kételkedik benne. Többet azonban nem erősködik, mert Relael is elengedi a témát, meg ő is kezd kifogyni a szuszból.
Mire a tisztáshoz érnek, már alig áll a lábán, úgyhogy a nő első szavára megindul a kis tó felé.*
- Te is ott laktál? - *Kérdi kábán. Talán egyébként sem értené, hogy a másik ezt úgy értette, hogy neki igazi háza és otthona volt egykor az egyik rom, de nem is gondolkodik már tisztán. Kicsit álomszerűen éli meg a környezetét és a beszélgetést is. Teljesen kimerült, hasogat a feje és miközben a bőre láthatóan vörös és forró, ő mégis fázik hirtelen. A napsütésbe ennek ellenére nem vágyódik vissza, még a fák között átszökő világos foltokat is bágyadtan kerülgeti.
Aztán, mikor odaérnek, a víz csillogását látva most először megfeledkezik barátjáról, de még Relaelről is, és egyenesen a tó partjáig botorkál, vissza sem nézve.
Ott beletérdel a sárba és először csak a markával merítve próbál inni, de túl sok víz csorog ki az ujjai között, ő pedig túl szomjas, hogy legyen ehhez türelme. Úgyhogy végül a sekély vízbe könyököl és állig merül benne, úgy kortyol nagyokat, nem törődve a vízben úszó kosszal, vagy növényekkel. Majd mikor eleget ivott, megpróbál visszahúzódni, de hirtelen túl nehéz lesz a feje és sötétség meg zúgás tölti ki az érzékeit. Elhasal, néhány pillanatra talán el is ájul, de amint víz alá kerül a feje, egyrészt életösztönből, másrészt a hideg víztől föleszmélve már kapálózik is és bukik föl, zavartan, köhécselve a partra kúszva.
Ám az egész alig tart tovább néhány szívdobbanásnál, így a közben mellé érkező nő akár azt is hiheti, hogy a kis törpe szándékosan mártózott meg. Zavaros tekintete lehet csupán árulója, hogy megijedt és hogy mintha azt sem tudná, hogy hol van épp.
Aztán Felhő láttán visszatér belé némi értelem és még az is eszébe jut, hogy miért vannak itt. Visszacsúszik annyira, hogy elérje a vizet, de aztán elég ügyetlenül meríti a kezeit, nehezen összpontosít. Mire a kutya pofájához ér, már csak néhány csöppet tud csorgatni a szájára, de vizes kezeit végighúzza az állat fején.*
- Felhő... kelj fel! Igyál! - *Noszogatja az ebet, aki valamennyit a jelek szerint mégis csak megérzett az itatási szándékból, mert megnyalja megnedvesített orrát, meg Ruuno vizes kezeit is.
A kis törpe meg aztán némi leleményességről tehet bizonyságot, mert a sárba váj öklével egy kis gödröt, amit egyből megtölt a víz, aztán ahhoz húzza oda barátját - segítséggel, vagy anélkül - és nyomja bele az orrát. A kutya kezdetben úgy tűnik, nem sok érdeklődést mutat, de aztán remegő tagokkal, összecsukló hátsó lábakkal végül mégis föláll és lefetyelni kezdi a kis pocsolyát. Aztán mintha valamennyire összeszedné magát, mert a következő két lépést már maga teszi meg, és még mindig leginkább a farán húzva magát, de közelebb megy a tóhoz, hogy közvetlenül onnan ihasson.
Ruuno boldogan figyeli őt, mert végre látja, hogy van benne még élet, bár eléggé meg is ijeszti, hogy a kutya ennyire gyengének látszik.*
- Köszönjük! - *Mondja Rel felé fordulva, mert bárhogy legyen is, a nő segített rajtuk, nélküle nem jutottak volna el idáig. Többet már nem is vár tőle, feltételezi, hogy a másik most mindjárt távozni fog. Ő maga pedig azt fontolgatja, hogy pihen egy kicsit, aztán megpróbál valahol élelmet szerezni. Még nem tudja, hogy hol, de valahol muszáj lesz. És már most kellene mennie, de csak egy kicsit... egy kicsit pihennie kell. Akkor talán jobb lesz a fejének is.
Terveiből Relael hangja zökkenti ki. Nehezére esik fölfogni az ajánlatot. Nem csak a rosszulléte miatt, hanem mert teljesen váratlanul éri és nem is tudja hova rakni.*
- Nálad? - *Kérdez vissza bután.
Közben felhő is végez az ivással és visszahúzza magát a szárazra, majd elhever a fűben Ruuno mellett. A fiú megsimogatja, és még mindig arra gondol, hogy jó volna lefeküdni mellé, de a furcsa ajánlat és a nyomán fölkavarodó érzései ébren tartják, a tekintetét meg Relaelen.*
- De, így! - *Bizonygatja, és még kimondottan furcsállja is, hogy a nő ezt nem tudja és kételkedik benne. Többet azonban nem erősködik, mert Relael is elengedi a témát, meg ő is kezd kifogyni a szuszból.
Mire a tisztáshoz érnek, már alig áll a lábán, úgyhogy a nő első szavára megindul a kis tó felé.*
- Te is ott laktál? - *Kérdi kábán. Talán egyébként sem értené, hogy a másik ezt úgy értette, hogy neki igazi háza és otthona volt egykor az egyik rom, de nem is gondolkodik már tisztán. Kicsit álomszerűen éli meg a környezetét és a beszélgetést is. Teljesen kimerült, hasogat a feje és miközben a bőre láthatóan vörös és forró, ő mégis fázik hirtelen. A napsütésbe ennek ellenére nem vágyódik vissza, még a fák között átszökő világos foltokat is bágyadtan kerülgeti.
Aztán, mikor odaérnek, a víz csillogását látva most először megfeledkezik barátjáról, de még Relaelről is, és egyenesen a tó partjáig botorkál, vissza sem nézve.
Ott beletérdel a sárba és először csak a markával merítve próbál inni, de túl sok víz csorog ki az ujjai között, ő pedig túl szomjas, hogy legyen ehhez türelme. Úgyhogy végül a sekély vízbe könyököl és állig merül benne, úgy kortyol nagyokat, nem törődve a vízben úszó kosszal, vagy növényekkel. Majd mikor eleget ivott, megpróbál visszahúzódni, de hirtelen túl nehéz lesz a feje és sötétség meg zúgás tölti ki az érzékeit. Elhasal, néhány pillanatra talán el is ájul, de amint víz alá kerül a feje, egyrészt életösztönből, másrészt a hideg víztől föleszmélve már kapálózik is és bukik föl, zavartan, köhécselve a partra kúszva.
Ám az egész alig tart tovább néhány szívdobbanásnál, így a közben mellé érkező nő akár azt is hiheti, hogy a kis törpe szándékosan mártózott meg. Zavaros tekintete lehet csupán árulója, hogy megijedt és hogy mintha azt sem tudná, hogy hol van épp.
Aztán Felhő láttán visszatér belé némi értelem és még az is eszébe jut, hogy miért vannak itt. Visszacsúszik annyira, hogy elérje a vizet, de aztán elég ügyetlenül meríti a kezeit, nehezen összpontosít. Mire a kutya pofájához ér, már csak néhány csöppet tud csorgatni a szájára, de vizes kezeit végighúzza az állat fején.*
- Felhő... kelj fel! Igyál! - *Noszogatja az ebet, aki valamennyit a jelek szerint mégis csak megérzett az itatási szándékból, mert megnyalja megnedvesített orrát, meg Ruuno vizes kezeit is.
A kis törpe meg aztán némi leleményességről tehet bizonyságot, mert a sárba váj öklével egy kis gödröt, amit egyből megtölt a víz, aztán ahhoz húzza oda barátját - segítséggel, vagy anélkül - és nyomja bele az orrát. A kutya kezdetben úgy tűnik, nem sok érdeklődést mutat, de aztán remegő tagokkal, összecsukló hátsó lábakkal végül mégis föláll és lefetyelni kezdi a kis pocsolyát. Aztán mintha valamennyire összeszedné magát, mert a következő két lépést már maga teszi meg, és még mindig leginkább a farán húzva magát, de közelebb megy a tóhoz, hogy közvetlenül onnan ihasson.
Ruuno boldogan figyeli őt, mert végre látja, hogy van benne még élet, bár eléggé meg is ijeszti, hogy a kutya ennyire gyengének látszik.*
- Köszönjük! - *Mondja Rel felé fordulva, mert bárhogy legyen is, a nő segített rajtuk, nélküle nem jutottak volna el idáig. Többet már nem is vár tőle, feltételezi, hogy a másik most mindjárt távozni fog. Ő maga pedig azt fontolgatja, hogy pihen egy kicsit, aztán megpróbál valahol élelmet szerezni. Még nem tudja, hogy hol, de valahol muszáj lesz. És már most kellene mennie, de csak egy kicsit... egy kicsit pihennie kell. Akkor talán jobb lesz a fejének is.
Terveiből Relael hangja zökkenti ki. Nehezére esik fölfogni az ajánlatot. Nem csak a rosszulléte miatt, hanem mert teljesen váratlanul éri és nem is tudja hova rakni.*
- Nálad? - *Kérdez vissza bután.
Közben felhő is végez az ivással és visszahúzza magát a szárazra, majd elhever a fűben Ruuno mellett. A fiú megsimogatja, és még mindig arra gondol, hogy jó volna lefeküdni mellé, de a furcsa ajánlat és a nyomán fölkavarodó érzései ébren tartják, a tekintetét meg Relaelen.*
1581. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2022-07-17 17:21:37
Üzenet elküldve: 2022-07-17 17:21:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Áh, biztos nem így van.
*Bár komoly meggyőződéssel jelenti ezt ki, de nyilván nem tudhatja biztosan, csupán a józan észre hagyatkozik. Viszont az is lehet, hogy ez az illúzió fontos a gyermeknek, és ha megtudná, hogy neki is voltak - vagy vannak - szülei, akkor nyugtalanság és rossz érzés fogná el őt. Mivel úgy látja elég rossz a helyzete Ruunonak enélkül is, ezért inkább csak legyintve elengedi ezt a történetet.*
- Hümm, megteszi. Bár azt a mosónők is használják.
*Meg persze mindenki más, gyakran hűsölnek ott munka után a népek, hogy lábukat áztassák, de a szükség nagy úr. Meg is fordítja lovát, hogy az említett vízforráshoz vezesse, immár lassabb, talán Ruunonak is kényelmesebb tempóban.*
- Áh, a romok között gyakran pihensz? Talán aludtál már az egykori otthonomban is.
*Kérdése közben elérkeznek a célig, így megint a nehéz részével szembesül. Bajlódik egy darabig, hogy hogyan tartsa magát nyeregben, és adja le a kutyát úgy, hogy azt lova is tolerálja.*
- Nyughass!
*Szól rá erélyesen az állatra mielőtt az még nagyon vergődni kezdene, és lezuhanna. Megragadja a grabancát, ahogy azt ifjabb korában nővérénél látta, majd megint a hóna alá veszi az állatot. Fél kézzel kapaszkodik, erősen, mintha az élete múlna rajta, végül lecsúszik a hátasról. Kissé megtántorodik, de az utolsó pillanatban sikerül talpon maradnia.*
- Itt is vagyunk.
*A kabát ellenére nem sikerült tisztán tartania magát, ami miatt gondolatban mérgelődik valamelyest, de ennek nem adja látható jelét, csak a vízparthoz cipeli az állatot, majd ott leteszi.*
- Na, menni fog?
*Kérdését a két rongyos árvához intézi, miközben ő is leül a fák árnyékában a földre. Még lóháton is kimerült, és elpilledt valamelyest, nehéz elképzelnie, hogy mit érezhet a gyermek.*
- Lakhatsz nálam, ha szeretnél.
*Szalad ki végül meggondolatlanul száján az, amit tenni szeretne, s ami ellen elméje annyira tiltakozik. Tapasztalatai szerint mások megsegítése csak negatív hatással van rá.*
~ Csak kihasználnak. ~
~ Mocskos, semmirekellők. ~
- Hely van bőven. Meg minden más is.
*Nem ereszti bő lére a győzködést, inkább a suttogásokat igyekszik elcsendesíteni.*
- Áh, biztos nem így van.
*Bár komoly meggyőződéssel jelenti ezt ki, de nyilván nem tudhatja biztosan, csupán a józan észre hagyatkozik. Viszont az is lehet, hogy ez az illúzió fontos a gyermeknek, és ha megtudná, hogy neki is voltak - vagy vannak - szülei, akkor nyugtalanság és rossz érzés fogná el őt. Mivel úgy látja elég rossz a helyzete Ruunonak enélkül is, ezért inkább csak legyintve elengedi ezt a történetet.*
- Hümm, megteszi. Bár azt a mosónők is használják.
*Meg persze mindenki más, gyakran hűsölnek ott munka után a népek, hogy lábukat áztassák, de a szükség nagy úr. Meg is fordítja lovát, hogy az említett vízforráshoz vezesse, immár lassabb, talán Ruunonak is kényelmesebb tempóban.*
- Áh, a romok között gyakran pihensz? Talán aludtál már az egykori otthonomban is.
*Kérdése közben elérkeznek a célig, így megint a nehéz részével szembesül. Bajlódik egy darabig, hogy hogyan tartsa magát nyeregben, és adja le a kutyát úgy, hogy azt lova is tolerálja.*
- Nyughass!
*Szól rá erélyesen az állatra mielőtt az még nagyon vergődni kezdene, és lezuhanna. Megragadja a grabancát, ahogy azt ifjabb korában nővérénél látta, majd megint a hóna alá veszi az állatot. Fél kézzel kapaszkodik, erősen, mintha az élete múlna rajta, végül lecsúszik a hátasról. Kissé megtántorodik, de az utolsó pillanatban sikerül talpon maradnia.*
- Itt is vagyunk.
*A kabát ellenére nem sikerült tisztán tartania magát, ami miatt gondolatban mérgelődik valamelyest, de ennek nem adja látható jelét, csak a vízparthoz cipeli az állatot, majd ott leteszi.*
- Na, menni fog?
*Kérdését a két rongyos árvához intézi, miközben ő is leül a fák árnyékában a földre. Még lóháton is kimerült, és elpilledt valamelyest, nehéz elképzelnie, hogy mit érezhet a gyermek.*
- Lakhatsz nálam, ha szeretnél.
*Szalad ki végül meggondolatlanul száján az, amit tenni szeretne, s ami ellen elméje annyira tiltakozik. Tapasztalatai szerint mások megsegítése csak negatív hatással van rá.*
~ Csak kihasználnak. ~
~ Mocskos, semmirekellők. ~
- Hely van bőven. Meg minden más is.
*Nem ereszti bő lére a győzködést, inkább a suttogásokat igyekszik elcsendesíteni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3157-3176