//Kampány//
//Jelöltek//
*A tolvaj keltette riadalom lassacskán elül, és a helyét kitölti a koncentráció. A nézők hamar elfelejtik a kis eseményt, annak tudatában, hogy a városőrök védik őket. Egészen másfajta izgalom szivárog viszont az emberek fejébe. Ezúttal a jelölteket, és nagy nemesi házak fejét mételyezi meg az aggodalom, és a kíváncsiság -kit melyik-, amely métely Kagan Thargodar maga. Vajon mit tárgyalhat a főtanáccsal a barbár hadúr, kinek a nevéhez nagy tettek fűződnek? Vajon a Nagytanács újdonsült, politikai döntésekben még nem jártas tagjai beleesnek a mély vízbe? Döntéseket kell hozniuk, hogy elkerüljék az újabb háborúskodást? Netán más nagy volumenű kérdésről lehet szó? Egyben biztosak lehetnek: Kagan nagyúr nem szakít csak úgy, értékes idejéből, ha a szavai nem túlzottan fontosak. Vajon ilyen teher mellett tudni fognak a vitára koncentrálni a jelöltek? Mi több, a Nagytanács tudni fog majd felelősen dönteni arról, hogy kit fogad a köreikbe?
Akárhogy is, a felszínen tovább folytatódik a harc, a tusakodás, és a vita. Ott is új arcvonalat rajzoltak a politikai térképre, s ennek megfelelően át is szerveződött a csapat.*
-Kezdhetik, Uraim!
*Erősíti meg korábbi szavait Elvanduil nagytanácsos, így adva zöld utat a csapatnak. Vajon mi célja lehet a politikusoknak a vitával? A felszín alatt más zajlik, vagy csupán a politikai rátermettséget mérik? Valószínűleg a kérdés válasza örök rejtély marad, s elvész a történelem forgatagában.*
//Kagan//
*A Főtanács tagjai információt kapnak arról, hogy mi is az a Látókő, és bizony ezzel az információval még kezdhetnek is valamit. Even tekintete jelentőségteljesen Naruhilra vándorol, s csatlakozik hozzá Lastor tekintete is, jóllehet, hogy a férfi mindezt nem veszi észre. Ha valamit eltitkolt a Főtanács elől, akkor bizony nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhet. Mostanában titokból túlzottan sok lappang a felszín alatt, és így jóval érzékenyebbek is rá a vezetők.*
-Ugyanaz az írásos paktum rögzíti a város által elismert nemességedet, mint ami leírja, hogy cserébe mit is kaptál! Kívánod, hogy eléd hozassam a szöveget, mit elismerésül te magad is aláírtál!?
*Csattan fel Krollnel főtanácsos, ám Antonio főtanácsos nyugalomra inti, s átveszi a szót.*
-Lehetséges, hogy Amon Ruadhra nem jutnak el olyan gyorsan a hírek, ám a háború átrajzolta a hatalmi viszonyokat is. Lehetséges, hogy régen más érdemek miatt jutottunk ebbe a pozícióba, ám a felhatalmazóink *bök fejével a Nagytanács felé* úgy gondolták, hogy ebben az új rendszerben is alkalmasak vagyunk a vezetői pozícióra. Az út előtted is nyitva áll, nem minket kell meggyőznöd, Kagan Thargodar!
*Próbálja elütni a vita élét, ám nem garantált, hogy célt is ér vele. A hadúr szavai viszont Cretont is beszédre sarkallják.*
-Éppen alkalmatlanságodat bizonyítja, hogy felemlíted a Vérkert és a Kikötő helyzetét. Ugye tisztában vagy azzal, hogy -leszámítva a seregeitek megtörésének helyzetét- amennyiben a Vérkert mocska, mint fogalmatál, a képünkbe robban, az annyit jelent, hogy elárultál minket?
*Ekkor nem lesznek meg azok a birtokai, amik most vannak, s tekintélye is a porba hull.*
-A terület pedig Arthenior földje, amit haszonbérbe kaptál, szolgáltatásaid ellenértékéül. Balgaság lenne mindezt, s a népünk közötti törékeny békét kockáztatni egy olyan alkuért, ami a jelenlegi törvényeink miatt nem jöhet létre.
*Szólal meg ismét Krollnel, majd zárja a megbeszélést.*
-A Látókő és a mágusok ügyében hajlandók vagyunk az ügyet a Nagytanács elé tárni, hogy dönthessenek a kérdésben. A húszezer aranyat, valamint az öröklődő tanácsosi címet viszont elvetjük. Ahogy azt is, hogy valaha is megszegtük volna a szerződést, ami közöttünk született. Hamarosan az ügyedet megtárgyaljuk, addig is menj békével!
*Int búcsút a hadútnak Krollnel, a többiek pedig egy biccentéssel köszönnek. A Főtanács asztala körül az esetet követően túlzottan nagy csent alakul ki. Érezhetően nem bírják átadni magukat a szemük előtt zajló politikai parádénak.*