//Sagen Vennon//
*Ismét követi a férfi pillantását a bot felé, s viszonozza a tekintetét, mikor újra megszólal. Arra, hogy a fában semmiféle varázsige nincs és még nyúllá sem tud senkit változtatni, egy kissé lelombozódik ő is, de ez bizony nagyon kevés ahhoz, hogy elvegye általános derűjét.
Ám az, ami utána következik! Szája meglepetten nyílik el, mintha legalább olyan meglepőt szólt volna a férfi, minthogy "a nappal után nem éjszaka jön" vagy hogy "az orkok valójában lilák, s csak festik magukat". Nincs is az utazónak ideje feltennie a kérdéseket, ugyanis a tündér olyan hevességgel szöken talpra, mintha menten elszaladni vagy nekiugrani készülne. Erre azonban sor nem kerül, helyette féloldalasan állva olyan sebesen csapja ki felé a kezét, s mutat rá egyenesen, hogy köpenye félrelibben, s takarásában valamit felfedezni a hátán - ahhoz azonban túl rövid az idő, hogy annak pontos mibenlétét kivegye. Ám mire a szövet visszahull, már egészen púposnak tetszik a lány rejtegetnivalója miatt.*
- Áttetsző löttyök, meg a kutyafarkát! A tudós nem vizes alkoholt csinál, hanem varázsszereket, fiolákba rejtett világokat és emlékeket! Ha ennél nagyobbat kíván, hát váljon istenné, úgyis mindannyian ezen ügyködünk.
*Ereszti le fáradtan a vállait, mintha már ennyi ingerültség (mely így utólag elég súlytalannak tűnik, valószínűleg a lány magassága és testalkata miatt) is teljesen kimerítette volna. Leengedi a jobbját és hátrakulcsolt kezekkel dülöngél kettőt előre-hátra a talpain, mintha nem tudná, mit csináljon, ha már így felkelt. Inkább el is néz az erdő felé, mintegy őrt állva, hogy haszna is legyen.*
A hozzászólás írója (Faynissa Morton) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.07.02 15:16:35