Külső területek - Krenkataur barlangrendszer
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 50 (981. - 984. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
984. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2023-11-29 01:05:50
Üzenet elküldve: 2023-11-29 01:05:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Fájdalmas csikorgással nyílik ki a vaskapu, mintha a tábor megannyi elveszett lelke sóhajtana egyszerre örömükben, avagy irigyükben; a mai napon egy rab szabad lesz.
Odabent még a cellák mellett megkapta mindazt, amit tavaly ilyenkor ugyanitt hagyott. Rabruháját átvetette régi darabjaira, a hordót is felszíjazta, majd szekérre ült. A szekérre való felhuppanás egy nehézkes mozdulatsor volt, lévén egy évnyi verés és kényszermunka után még egy ork tagjai sem oly' erősek és strapabírók, mint egykoron.
Ahogy a kapu nyílik, szeme sarkában mozgást észlel. Egy városőr integet neki, borostás, kancsal, idétlen bőrsisakkal a fején, tipikus félnótás; kezében a szütyőjét lengeti, az arany pedig fojtottan csörög az integetés ritmusára.
Nem is várt kevesebbet Wrugg. Az az őr az első naptól fogva rá volt akaszkodva, mint pióca a gazdatestre, mindezek mellett nem is táplált semmilyen fals hitet a világi büntetőtáborok igazságosságáról.
Mégis, mintha valami lángra gyúlt volna a mellkasában. Lassan terjed felfelé a tűz, majd árad szét testében, legyengült izmai megfeszülnek mint egy vágtára kész patás, elméjét pedig elárasztják a képek, benyomások: roppan annak a marhafejűnek a nyaka, kékül az ajka, vagy éppen puszta kézzel tépi szép, ezen aprócska jelenetek miriádjai szempillantás alatt cikáznak végig gondolataiban, és már azon kapja magát, hogy áll a szekéren, ugrásra készen, arca lassan vicsorgásba torzul.
~ Nem. ~
Mellkasa megemelkedik, mintha Wrugg ki akarna durranni, majd egy hangos szusszanással le is ereszt, és visszaül helyére keresztbe tett lábakkal. Két öklét egymáshoz érinti, majd ezt a légzést még megismétli párszor, mígnem már túljutnak a kapun, túl a bambaképű őrön, meditációjából egyedül a vaskapu újfenti csikorgása zökkenti ki. Ekkor nyitja ki szemeit újra, majd még egy röpke pillantást lop a bánya felé.
Súlyos testi sértés, sikerült egy parasztot félholtra vernie pont egy ilyen epizód után. Nem mintha a kolostorban nem tanították volna meg arra, hogyan kezelje a dühét, ork vére hagyatékát, de bizony vannak olyan pillanatok, mikor a cérna elszakad. Ez is olyan volt.*
Odabent még a cellák mellett megkapta mindazt, amit tavaly ilyenkor ugyanitt hagyott. Rabruháját átvetette régi darabjaira, a hordót is felszíjazta, majd szekérre ült. A szekérre való felhuppanás egy nehézkes mozdulatsor volt, lévén egy évnyi verés és kényszermunka után még egy ork tagjai sem oly' erősek és strapabírók, mint egykoron.
Ahogy a kapu nyílik, szeme sarkában mozgást észlel. Egy városőr integet neki, borostás, kancsal, idétlen bőrsisakkal a fején, tipikus félnótás; kezében a szütyőjét lengeti, az arany pedig fojtottan csörög az integetés ritmusára.
Nem is várt kevesebbet Wrugg. Az az őr az első naptól fogva rá volt akaszkodva, mint pióca a gazdatestre, mindezek mellett nem is táplált semmilyen fals hitet a világi büntetőtáborok igazságosságáról.
Mégis, mintha valami lángra gyúlt volna a mellkasában. Lassan terjed felfelé a tűz, majd árad szét testében, legyengült izmai megfeszülnek mint egy vágtára kész patás, elméjét pedig elárasztják a képek, benyomások: roppan annak a marhafejűnek a nyaka, kékül az ajka, vagy éppen puszta kézzel tépi szép, ezen aprócska jelenetek miriádjai szempillantás alatt cikáznak végig gondolataiban, és már azon kapja magát, hogy áll a szekéren, ugrásra készen, arca lassan vicsorgásba torzul.
~ Nem. ~
Mellkasa megemelkedik, mintha Wrugg ki akarna durranni, majd egy hangos szusszanással le is ereszt, és visszaül helyére keresztbe tett lábakkal. Két öklét egymáshoz érinti, majd ezt a légzést még megismétli párszor, mígnem már túljutnak a kapun, túl a bambaképű őrön, meditációjából egyedül a vaskapu újfenti csikorgása zökkenti ki. Ekkor nyitja ki szemeit újra, majd még egy röpke pillantást lop a bánya felé.
Súlyos testi sértés, sikerült egy parasztot félholtra vernie pont egy ilyen epizód után. Nem mintha a kolostorban nem tanították volna meg arra, hogyan kezelje a dühét, ork vére hagyatékát, de bizony vannak olyan pillanatok, mikor a cérna elszakad. Ez is olyan volt.*
983. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-09-27 12:17:19
Üzenet elküldve: 2021-09-27 12:17:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 515
OOC üzenetek: 152
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//Zárás//
*Mindent összefoglalva végül csak elültek a dolgok. És majdhogynem boldog vége lett. Soreyl lelkiismerete nem engedte el a többiekkel. Jobban ki kellett volna vennie a részét ebből az egészből. Azóta nem ugyan az a szégyen nyomja a mellkasát, hanem a rossz döntésé.*
-Velük kellett volna mennem.
*Mondja az orra alá, a már teljesen ismert bányarendszer egyik szobájának ágyában. Jó sora volt itt. Vigyázott a rendre. Kártyázott, evett, ivott. Olykor kiállt a hatalmas tárnáknak háttal a barlangrendszer bejárata elé, és hagyta hogy a jéghideg levegő a lapockájának csapódjon, ahogy végigsöpörtek rajta a régi emlékek. Bredoc. Garsin. Maydeleine. Nevek amik olyan sokat jelentenek, mégsem tett semmit ezidáig. Nem is tudná megmondani mennyi idő telt el a győzelem óta. Ezen a kőporos reggelen viszont még ki sem nyitotta a szemét, csak álmából jött ki a száján a mondat.*
-Velük kellett volna mennem.
*Ismétli meg, még mindig csukott szemmel, és lassan ökölbe szoruló kézzel. A kemény bőr a kardforgató kézen megfeszülve szinte visszhangosan recseg a szobában. Erőt vesz magán, és csukott szemmel felül az ágyon. Perchipfell kardtokján finoman táncol egy a folyosón pislákoló lámpás fénye.*
~Ne hisztizz!~
*Érkezik a kard irányából az egykedvűen ismerős hang. Igaza is van. Ha valami nem tetszik tegyen ellenne. Igaz, hogy nem úgy ment minden ahogyan azt ő előre eltervezte, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy nem hagyhatná itt a bányát nyugodt lélekkel. Túl jól ismerik már egymást ahhoz, hogy beváljanak az ilyen trükkök. Soreyl ismeri a menetet. Perchipfell csak ki akarja hozni a sodrából. Megkavarni az állóvizet, hátra végre megindul. Mint egy folyó aki elakadt, és most Perchi, a gát tetején rázza a fenekét, hogy felingerelje a vizet. Hátha nekimegy a köveknek. Mind a lovag, mind pedig a képzeletbeli kard tudja mi a rendszer. Bele sem kell menniük a játékba. Soreyl lassan felkel az ágyról, és ráérős mozdulatokkal, finoman csomagolni kezd. Páncélját, kardját magára veszi, és vászonzsákjába teszi minden holmiját. Alig egy fertály óra múlva, a rabigát jelentő, majd aztán győzelmet hozó folyósokon találja magát, ahogy a bányaparancsnokhoz tart. A mélybarna szemek elég kifejezőek. A megszokott arcok, nem köszönnek oda neki. Nem akarják megzavarni mind az ezer gondolatot, ami most a lovagot aggasztja. Pláne, a teljes páncélos, zsákos, menetkész felszerelést, sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Kap néhány biccentést az úton odafelé. Talán észrevette őket, talán nem. Nem lehet tudni. Kemény kéz, kopog egy kemény fa ajtón. Az iroda üres. Soreyl egy gyenge tétovázás után elindul a kijárat felé. Egy cseppet sem bánja. Nem szereti azt a helyet. A Kékszemű régi szobája. A lépések megszokott visszhangja fog neki talán a legjobban hiányozni. Kicsit olyan érzés, mintha Perchipfell is vele sétálna és hallaná hangjait. Belefeledkezik a gondolatba. Már egészen a felszínnél tart, szinte látja a fákat a beáramló fénysziluetteken át, ha nem takarná el a bányasötéthez szokott szemén a sok fehér folt. A parancsnok a kijáratban áll. Nézi az erdőt.*
~Romantikus.~
*Mondja a megfelelő mennyiségű iróniával a lovag fejében Perchi. Erre természetesen Soreyl fittyet sem hány, mire a kard egészen gondolkodóba esik.*
~Te Soreyl.~
*Tart egy rövidebb szünetet, hogy a lovag felfigyeljen rá*
~Hogy a fenébe hányják a fittyet?~
*Kérdezi őszinte kíváncsisággal, amire a lovag finoman elmosolyodik, és csak gondolataiban válaszol.*
~Fogalmam sincs barátom. Talán úgy mint a cigánykereket.~
*Mire ez az élénk gondolatmenet lecsorgott a lovag agyában, már észre sem vette, hogy a börtönparancsnok mellett állva figyeli a tájat. A férfi finoman a lovagra emeli a tekintetét. Meglátja a zsákot, és visszafordul a Kikötői erdőség felé.*
-Öröm volt veled, és persze köszönünk mindent.
*Soreyl kicsit bólint, és mély hangján helyesbít.*
-Én köszönöm.
*Összenéznek, és a lovag elmosolyodik. Meg egy percig némán állnak, mire a börtönparancsnok a fejével az erdőfele bök.*
-Menj már!
*Soreyl pedig egy kisebb hümmögéssel Arthenior felé veszi az irányt.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.27 12:22:35
//Zárás//
*Mindent összefoglalva végül csak elültek a dolgok. És majdhogynem boldog vége lett. Soreyl lelkiismerete nem engedte el a többiekkel. Jobban ki kellett volna vennie a részét ebből az egészből. Azóta nem ugyan az a szégyen nyomja a mellkasát, hanem a rossz döntésé.*
-Velük kellett volna mennem.
*Mondja az orra alá, a már teljesen ismert bányarendszer egyik szobájának ágyában. Jó sora volt itt. Vigyázott a rendre. Kártyázott, evett, ivott. Olykor kiállt a hatalmas tárnáknak háttal a barlangrendszer bejárata elé, és hagyta hogy a jéghideg levegő a lapockájának csapódjon, ahogy végigsöpörtek rajta a régi emlékek. Bredoc. Garsin. Maydeleine. Nevek amik olyan sokat jelentenek, mégsem tett semmit ezidáig. Nem is tudná megmondani mennyi idő telt el a győzelem óta. Ezen a kőporos reggelen viszont még ki sem nyitotta a szemét, csak álmából jött ki a száján a mondat.*
-Velük kellett volna mennem.
*Ismétli meg, még mindig csukott szemmel, és lassan ökölbe szoruló kézzel. A kemény bőr a kardforgató kézen megfeszülve szinte visszhangosan recseg a szobában. Erőt vesz magán, és csukott szemmel felül az ágyon. Perchipfell kardtokján finoman táncol egy a folyosón pislákoló lámpás fénye.*
~Ne hisztizz!~
*Érkezik a kard irányából az egykedvűen ismerős hang. Igaza is van. Ha valami nem tetszik tegyen ellenne. Igaz, hogy nem úgy ment minden ahogyan azt ő előre eltervezte, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy nem hagyhatná itt a bányát nyugodt lélekkel. Túl jól ismerik már egymást ahhoz, hogy beváljanak az ilyen trükkök. Soreyl ismeri a menetet. Perchipfell csak ki akarja hozni a sodrából. Megkavarni az állóvizet, hátra végre megindul. Mint egy folyó aki elakadt, és most Perchi, a gát tetején rázza a fenekét, hogy felingerelje a vizet. Hátha nekimegy a köveknek. Mind a lovag, mind pedig a képzeletbeli kard tudja mi a rendszer. Bele sem kell menniük a játékba. Soreyl lassan felkel az ágyról, és ráérős mozdulatokkal, finoman csomagolni kezd. Páncélját, kardját magára veszi, és vászonzsákjába teszi minden holmiját. Alig egy fertály óra múlva, a rabigát jelentő, majd aztán győzelmet hozó folyósokon találja magát, ahogy a bányaparancsnokhoz tart. A mélybarna szemek elég kifejezőek. A megszokott arcok, nem köszönnek oda neki. Nem akarják megzavarni mind az ezer gondolatot, ami most a lovagot aggasztja. Pláne, a teljes páncélos, zsákos, menetkész felszerelést, sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni. Kap néhány biccentést az úton odafelé. Talán észrevette őket, talán nem. Nem lehet tudni. Kemény kéz, kopog egy kemény fa ajtón. Az iroda üres. Soreyl egy gyenge tétovázás után elindul a kijárat felé. Egy cseppet sem bánja. Nem szereti azt a helyet. A Kékszemű régi szobája. A lépések megszokott visszhangja fog neki talán a legjobban hiányozni. Kicsit olyan érzés, mintha Perchipfell is vele sétálna és hallaná hangjait. Belefeledkezik a gondolatba. Már egészen a felszínnél tart, szinte látja a fákat a beáramló fénysziluetteken át, ha nem takarná el a bányasötéthez szokott szemén a sok fehér folt. A parancsnok a kijáratban áll. Nézi az erdőt.*
~Romantikus.~
*Mondja a megfelelő mennyiségű iróniával a lovag fejében Perchi. Erre természetesen Soreyl fittyet sem hány, mire a kard egészen gondolkodóba esik.*
~Te Soreyl.~
*Tart egy rövidebb szünetet, hogy a lovag felfigyeljen rá*
~Hogy a fenébe hányják a fittyet?~
*Kérdezi őszinte kíváncsisággal, amire a lovag finoman elmosolyodik, és csak gondolataiban válaszol.*
~Fogalmam sincs barátom. Talán úgy mint a cigánykereket.~
*Mire ez az élénk gondolatmenet lecsorgott a lovag agyában, már észre sem vette, hogy a börtönparancsnok mellett állva figyeli a tájat. A férfi finoman a lovagra emeli a tekintetét. Meglátja a zsákot, és visszafordul a Kikötői erdőség felé.*
-Öröm volt veled, és persze köszönünk mindent.
*Soreyl kicsit bólint, és mély hangján helyesbít.*
-Én köszönöm.
*Összenéznek, és a lovag elmosolyodik. Meg egy percig némán állnak, mire a börtönparancsnok a fejével az erdőfele bök.*
-Menj már!
*Soreyl pedig egy kisebb hümmögéssel Arthenior felé veszi az irányt.*
A hozzászólás írója (Darenn Soreyl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.27 12:22:35
982. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-14 22:33:51
Üzenet elküldve: 2021-01-14 22:33:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//Zárás//
*Merengő csendre lép be, mellyel az elhunytak emlékének tisztelegnek. Garsin nem sokat ért az egész jelenetből, mely szemei elé tárul, de a parancsnokhelyettes kezében pompásan fest a nemes kard: megkapó, hősies látványt nyújt.
Mikor közelebb lépdel és a nyakláncot kínálja, előbb a börtönőrök vezetőjétől kap választ...
Garsin hirtelen nem is tudja, hogy mit gondoljon. Talán mégsem olyan értékes ez, mint hitte? Vagy épphogy még mindig veszélyes lehet, azért akarja a férfi messze tudni magától ezt a holmit?... Azt talán mégsem. Bár nincs róla meggyőződve, hogy sokra tartanák őt, de kedvesek voltak hozzá, szóval aligha hagynának nála valamit, ami veszélyt jelenthet rá. Talán... csak a rossz emlékek miatt nem akarják többé látni ezt a medált?
Aztán Bredoc is azt támogatja, hogy maradjon nála ez a titokzatos tárgy.
Garsin bizonytalanul néz a parancsnokhelyettes szemébe, aztán le is süti pillantását és inkább a medált nézi. Mert valóban, a férfi szemében fölfedezi azt a fenyegető szigort, amit már korábban is látott benne. A parancsnokhelyettes azóta jól bánt vele, de ő vélhetően még annál is jobban tart tőle, mint amennyire szükséges volna. Nem tudja ugyanis, hogy a férfi vallatói módszert alkalmazott rajta a találkozásukkor. Hiszi, hogy Bredoc komolyan gondolta, amit akkor mondott és ahogy akkor viselkedett, és képes lett volna és képes is lenne bántani őt. Aztán ki tudja... talán jól is hiszi.
Beleegyezőn visszaengedi a kezét és zsebébe süllyeszti a medált, megtoldva egy néma biccentéssel, míg tekintete még mindig lefelé néz.
Majd menne is vissza a dolgára, mikor Bredoc hallhatóan búcsúzni kezd.
Erre már fölnéz, mert meglepi ez a fordulat. Sejtette, hogy nem lesznek itt örökké, de már szinte bele is szokott az itteni rendszerbe és a napok forgásába. Elég kellemetlenül érinti ez a változás. És felkészületlenül...
Hát még mikor a férfi külön meg is szólítja őt!
Összezavarodottan bámul rá. Hát és Soreyl? Ő nem megy?...
Kicsit figyelmetlenné is válik a hirtelen rá zúduló gondolatoktól és alig fogja föl, amit a parancsnokhelyettes ezek után mond, akár a nyakékről és a feladatról, amit rá bízna.
Mikor aztán a férfi megindul, a sarkában marad és követi, mert tele van kérdésekkel... De csak a szájtátó próbálkozásoknál ragad, kimondani már nem tudja őket, mert Soreyl is közbelép, aki a jelek szerint hallott mindent a zárszavakból.
A lovag félrevonja őt egy rövid beszélgetésbe. Garsin maradni szeretne, vele, de Soreyl ragaszkodik hozzá, hogy itt hagyja a bányát és a városban kezdjen új életet. A lány egy kicsit tiltakozik, de igazán ellenszegülni most sem mer, így némi pityergés és búcsúölelés után, talán még a lovag társaságában, de megjelenik a bánya kijáratában.
Bredoc láthatja rajta, hogy szomorú, talán még rémült is, ahogy megáll mellette. Egyáltalán nem olyan, mint ki a szabadságát ünnepli.
Azért tartja magát és nem sír már, még pillantását is fölemeli a parancsnokhelyettesre.*
- Én... magával tartanék, ha megengedi. - *Mondja, némileg elfogódott hangon.*
//Zárás//
*Merengő csendre lép be, mellyel az elhunytak emlékének tisztelegnek. Garsin nem sokat ért az egész jelenetből, mely szemei elé tárul, de a parancsnokhelyettes kezében pompásan fest a nemes kard: megkapó, hősies látványt nyújt.
Mikor közelebb lépdel és a nyakláncot kínálja, előbb a börtönőrök vezetőjétől kap választ...
Garsin hirtelen nem is tudja, hogy mit gondoljon. Talán mégsem olyan értékes ez, mint hitte? Vagy épphogy még mindig veszélyes lehet, azért akarja a férfi messze tudni magától ezt a holmit?... Azt talán mégsem. Bár nincs róla meggyőződve, hogy sokra tartanák őt, de kedvesek voltak hozzá, szóval aligha hagynának nála valamit, ami veszélyt jelenthet rá. Talán... csak a rossz emlékek miatt nem akarják többé látni ezt a medált?
Aztán Bredoc is azt támogatja, hogy maradjon nála ez a titokzatos tárgy.
Garsin bizonytalanul néz a parancsnokhelyettes szemébe, aztán le is süti pillantását és inkább a medált nézi. Mert valóban, a férfi szemében fölfedezi azt a fenyegető szigort, amit már korábban is látott benne. A parancsnokhelyettes azóta jól bánt vele, de ő vélhetően még annál is jobban tart tőle, mint amennyire szükséges volna. Nem tudja ugyanis, hogy a férfi vallatói módszert alkalmazott rajta a találkozásukkor. Hiszi, hogy Bredoc komolyan gondolta, amit akkor mondott és ahogy akkor viselkedett, és képes lett volna és képes is lenne bántani őt. Aztán ki tudja... talán jól is hiszi.
Beleegyezőn visszaengedi a kezét és zsebébe süllyeszti a medált, megtoldva egy néma biccentéssel, míg tekintete még mindig lefelé néz.
Majd menne is vissza a dolgára, mikor Bredoc hallhatóan búcsúzni kezd.
Erre már fölnéz, mert meglepi ez a fordulat. Sejtette, hogy nem lesznek itt örökké, de már szinte bele is szokott az itteni rendszerbe és a napok forgásába. Elég kellemetlenül érinti ez a változás. És felkészületlenül...
Hát még mikor a férfi külön meg is szólítja őt!
Összezavarodottan bámul rá. Hát és Soreyl? Ő nem megy?...
Kicsit figyelmetlenné is válik a hirtelen rá zúduló gondolatoktól és alig fogja föl, amit a parancsnokhelyettes ezek után mond, akár a nyakékről és a feladatról, amit rá bízna.
Mikor aztán a férfi megindul, a sarkában marad és követi, mert tele van kérdésekkel... De csak a szájtátó próbálkozásoknál ragad, kimondani már nem tudja őket, mert Soreyl is közbelép, aki a jelek szerint hallott mindent a zárszavakból.
A lovag félrevonja őt egy rövid beszélgetésbe. Garsin maradni szeretne, vele, de Soreyl ragaszkodik hozzá, hogy itt hagyja a bányát és a városban kezdjen új életet. A lány egy kicsit tiltakozik, de igazán ellenszegülni most sem mer, így némi pityergés és búcsúölelés után, talán még a lovag társaságában, de megjelenik a bánya kijáratában.
Bredoc láthatja rajta, hogy szomorú, talán még rémült is, ahogy megáll mellette. Egyáltalán nem olyan, mint ki a szabadságát ünnepli.
Azért tartja magát és nem sír már, még pillantását is fölemeli a parancsnokhelyettesre.*
- Én... magával tartanék, ha megengedi. - *Mondja, némileg elfogódott hangon.*
981. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-14 20:55:49
Üzenet elküldve: 2021-01-14 20:55:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//Zárás//
*Melegséggel tölti meg jeges lelkét a kép, ami szeme elé tárul, ahogy Soreyl az őrökkel kártyázgat jó hangulatban. Kénytelen elmosolyodni rajta. Annyi borzalom után végre a megérdemelt kellemes napok.*
-Eeyrnek hála.
*Bajtársak ők, szinte testvérek. Vérben és szutyokban együtt.*
-Szíved rajta, barátom. Azt hiszem egy előléptetés is várhat rád, mondhatom. Majd látod, hogy hogy döntesz, mindenesetre a kaszárnya falai mindig nyitva állnak, és számítok is rá, hogy majd visszatérsz, addig is falazok neked.
*Kacsint oda, mielőtt tovább állna, s csak ekkor villan be neki, hogy vajon mi a fene lehet a városban azóta? Mi lehet az őrséggel, tán már keresniük kellett volna őket. ~Remélem nem gyújtották fel magukat azok a bolondok.~*
-Én is örülök, hogy jobb színem van, hidd el.
*Nevet fel halkan, ahogy helyet foglal.*
-Eh, legutóbb is helyet foglaltam itt, de az nem volt ilyen kellemes, képzelheted.
*Vakarja meg a szakállát, miközben rágyújt a pipájára, ha ugyan sikerült megtalálnia, vagy legalább egyet a bányában.*
-Érthető. Talán így a legjobb.
*Bólogat hevesen, miközben kövér füstöt ereget.*
-Az én fejemben is ez járt, a második utam biztosan oda vezetett volna egyébként is, de így még jobb. Bízd csak rám, nem hagylak cserben.
*Biccent, ahogy egyik zsebébe hajtogatja a levelet.*
-Ha döntenek is, a magamfajtát küldik ide, hogy ellenőrizze, úgyhogy ezen ne fájjon a fejed.
*Igyekszik a keserédest mosolyra reagálni.*
-Igen, sok az elintéznivaló, meg aztán az első utam biztos egy csehóba vezet. Iszom majd rátok!
*Aztán igencsak meglepődik az elkövetkezőkön. A szeme azonnal megakad a kardon, s az, hogy megcsillan, az túl enyhe kifejezés. Régi vágya egy igazi mesterkard, az acélok legjobbika, és most csak így neki adják. Egy darabig szeretne ellenkezni, de csak behunyt szemmel bólint köszönetképp, s már a kezében csodálja a gyönyörűséget. A méltató szavakat pedig nem érzi helyénvalónak, és nincs is hozzájuk szokva.*
-Ugyan, ugyan. Mind megtettük a magunkét. Az igazi hősök már megpihentek.
*Egy pár másodpercet hallgat, hisz tudja, mennyi társuk esett el mind a lázadás, mind a hosszú bányamunka alatt. Ekkortájt jelenhet meg Garsin. A nyakláncot látva meglepődik, azt hitte, hogy eltűnt, vagy elpusztult a Kékszemű halálával.*
-Szerintem is, Garsin.
*Mosolyog a lányra kedvesen.*
-Tartsd csak meg, de nehogy nekem úgy használd, mint az előző gazdája.
*Kacsint oda, de valahogy a szemében az a komolyság látható, mint amikor először találkoztak, s igencsak megszólta Garsint a parancsnokhelyettes, hogy kezdjen el beszélni.*
-Akkor minden jót. Még találkozunk, remélem!
*Úgy ő, a maga részéről összeszedi a holmijait, az új, becses kardját büszkén köti oldalára, majd a lovához indul.*
-Ha szeretnél velem tartani Garsin, akkor a lovaknál megvárlak. Sok teendőm van a városban, nem tudok itt maradni. Biztos gondodat viselik itt is, de tudd, hogy ha rajtam múlik neked mindig lesz hely a falaink között.
*Kár lenne tagadni, hogy megszerette őt.*
-Meg aztán a nyakláncnak jobb, ha utánajársz, hogy mire is képes, és hogyan működik. Ezt a feladatot rád bízom.
*Megvárja, hogy mit válaszol a lány, s ha vele tart, ha nem , ő elindul vissza Arthenior felé.*
//Zárás//
*Melegséggel tölti meg jeges lelkét a kép, ami szeme elé tárul, ahogy Soreyl az őrökkel kártyázgat jó hangulatban. Kénytelen elmosolyodni rajta. Annyi borzalom után végre a megérdemelt kellemes napok.*
-Eeyrnek hála.
*Bajtársak ők, szinte testvérek. Vérben és szutyokban együtt.*
-Szíved rajta, barátom. Azt hiszem egy előléptetés is várhat rád, mondhatom. Majd látod, hogy hogy döntesz, mindenesetre a kaszárnya falai mindig nyitva állnak, és számítok is rá, hogy majd visszatérsz, addig is falazok neked.
*Kacsint oda, mielőtt tovább állna, s csak ekkor villan be neki, hogy vajon mi a fene lehet a városban azóta? Mi lehet az őrséggel, tán már keresniük kellett volna őket. ~Remélem nem gyújtották fel magukat azok a bolondok.~*
-Én is örülök, hogy jobb színem van, hidd el.
*Nevet fel halkan, ahogy helyet foglal.*
-Eh, legutóbb is helyet foglaltam itt, de az nem volt ilyen kellemes, képzelheted.
*Vakarja meg a szakállát, miközben rágyújt a pipájára, ha ugyan sikerült megtalálnia, vagy legalább egyet a bányában.*
-Érthető. Talán így a legjobb.
*Bólogat hevesen, miközben kövér füstöt ereget.*
-Az én fejemben is ez járt, a második utam biztosan oda vezetett volna egyébként is, de így még jobb. Bízd csak rám, nem hagylak cserben.
*Biccent, ahogy egyik zsebébe hajtogatja a levelet.*
-Ha döntenek is, a magamfajtát küldik ide, hogy ellenőrizze, úgyhogy ezen ne fájjon a fejed.
*Igyekszik a keserédest mosolyra reagálni.*
-Igen, sok az elintéznivaló, meg aztán az első utam biztos egy csehóba vezet. Iszom majd rátok!
*Aztán igencsak meglepődik az elkövetkezőkön. A szeme azonnal megakad a kardon, s az, hogy megcsillan, az túl enyhe kifejezés. Régi vágya egy igazi mesterkard, az acélok legjobbika, és most csak így neki adják. Egy darabig szeretne ellenkezni, de csak behunyt szemmel bólint köszönetképp, s már a kezében csodálja a gyönyörűséget. A méltató szavakat pedig nem érzi helyénvalónak, és nincs is hozzájuk szokva.*
-Ugyan, ugyan. Mind megtettük a magunkét. Az igazi hősök már megpihentek.
*Egy pár másodpercet hallgat, hisz tudja, mennyi társuk esett el mind a lázadás, mind a hosszú bányamunka alatt. Ekkortájt jelenhet meg Garsin. A nyakláncot látva meglepődik, azt hitte, hogy eltűnt, vagy elpusztult a Kékszemű halálával.*
-Szerintem is, Garsin.
*Mosolyog a lányra kedvesen.*
-Tartsd csak meg, de nehogy nekem úgy használd, mint az előző gazdája.
*Kacsint oda, de valahogy a szemében az a komolyság látható, mint amikor először találkoztak, s igencsak megszólta Garsint a parancsnokhelyettes, hogy kezdjen el beszélni.*
-Akkor minden jót. Még találkozunk, remélem!
*Úgy ő, a maga részéről összeszedi a holmijait, az új, becses kardját büszkén köti oldalára, majd a lovához indul.*
-Ha szeretnél velem tartani Garsin, akkor a lovaknál megvárlak. Sok teendőm van a városban, nem tudok itt maradni. Biztos gondodat viselik itt is, de tudd, hogy ha rajtam múlik neked mindig lesz hely a falaink között.
*Kár lenne tagadni, hogy megszerette őt.*
-Meg aztán a nyakláncnak jobb, ha utánajársz, hogy mire is képes, és hogyan működik. Ezt a feladatot rád bízom.
*Megvárja, hogy mit válaszol a lány, s ha vele tart, ha nem , ő elindul vissza Arthenior felé.*
980. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-14 19:27:26
Üzenet elküldve: 2021-01-14 19:27:26
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//Pár nap teltével//
*Bredoc már szinte csak tántorog mire a számára kijelölt sziklaszobához ér. Az egyik magasabb beosztásban lévő haramiáé lehetett, mert egy ágy van benne és egész otthonos. A bájitalok segítenek a testén és a fájdalmán, de a lelkén és a fáradtságon csak az alvás és a pihenés segítenek.
Pár nap múlva pedig már kipihenten és épen állhat társai és a bányatelepet őrző katonák elé. Soreylt az őrök tisztjei között találja, most már jókedélyű beszélgetéssel ütik el az időt, ahogy az egyik asztalnál kártyáznak. A parancsnokhelyettes érkezésére Soreyl bedobja a lapjait és feláll.*
- Én kiszálltam, csaló banda. *Nevet együtt a tisztekkel.*
- Megvan, hála az isteneknek. *Csap az oldalán lógó kardhüvelyre. A kardhüvely másik, de a kard a régi, talán ezért nem ismerte fel elsőre Bredoc.*
- Nekem is eszembe jutott, de aztán lehet, hogy útra kelek. *Mosolyog a férfi Bredocra. Úgy tűnik, gondolataik összecsengenek.*
- Meggondolom. *Odázza el a választ, talán az elmúlt események benne is nagyobb nyomot hagytak, mint azt a parancsnokhelyettes gondolná.
Ahogy Bredoc tovább indul, később megtalálja a bányatelep őrségének vezetőjét, aki a Kékszemű egykori szobájában ül az asztala mögött. Amikor a férfi belép, felnéz, elmosolyodik.*
- Örülök, hogy jobb színben látlak. *Áll fel és mutat helyet az egyik széken Bredocnak.*
- Maradunk. Egyelőre. *Mondja sóhajtva és az előtte fekvő, teleírt pergamen felé fordul a tekintete.*
- Írtam egy levelet az artheniori Tanácsnak, szeretném, ha elvinnéd nekik és elmondanád, mi történt itt. Kértem tőlük támogatást és még katonákat, hogy ez a gyalázat ne történhessen meg újra. Vájárok is kellenek, talán varázslók is. Le kell zárni a járatokat, amiket a Kékszemű nyitott. *Kezd bele kifejteni a dolgokat.*
- Ez a börtönösdi nem jött be, úgy hiszem, hogy szabad fajokkal kellene folytatni a kitermelést, volt alkalmunk megtapasztalni a saját bőrünkön a bányaéletet és nem leányálom. De erről úgyis a városi okosok döntenek. *Mosolyodik el keserűen.*
- Gondolom, ti visszamennétek. Soreyl barátod mondta, hogy akár maradna is. A fiúkkal úgy gondoljuk, hogy ezt szeretnénk neked adni. *Mondja a parancsnok és egy kardot húz elő maga mellől, ami eddig rejtve állt az asztal takarásában. A kardot Bredocnak nyújtja és a parancsnokhelyettes azonnal láthatja, hogy nem mindennapi kardról van szó, hanem egy valódi Artheniori mesterkardról.*
- Itt találtam a mágus szobájában Soreyl kardja mellett. Egy hősnek való fegyver, amilye te magad is vagy. *Mosolyog a férfi hálásan Bredocra.*
- Térjetek vissza, biztosan örülni fognak nektek, ha hazatértek. *Mosolyog sokkal őszintébben már.
Garsin is kipihenhette az elmúlt események fáradalmait, sebeit begyógyította a bájital, de a lelkén még lehetnek olyan sebek, amelyeket nem gyógyíthat be semmi. Vagy csak sok-sok idő után.
De a tenni akarás és a feladatok, amelyeket magára vállalt, segíthettek elterelni a figyelmét és ez ideig-óráig sikerül is, de éjjel, amikor egyedül maradt a gondolataival és az emlékeivel, olykor vissza-visszatér egy-egy momentum. Neki is jutott külön szoba, kényelmes ággyal és takaróval, ahogy étel is. Nem lehetett oka panaszra. Az őrök kedvesek vele és tisztelik, hisz tudják, mit tett értük. Új ruha is akad neki, ahogy köpeny is.
Bredocot az őrség vezetőjéhez menet éri el, Soreyl már visszaült kártyázni és ha a parancsnokhelyettessel tart, akkor neki is jut egy mosoly és egy szék a szobájában. Amikor a nyaklánc előkerül, az őrség vezetője elhárítja.*
- Nekem nem kell, vigyétek olyan messzire innen, amilyen messzire tudjátok. De ha engem kérdezel, akkor legyen a tiéd, téged illet. *Mondja Garsinra nézve. Igaz, a lány szerezte meg a Kékszeműtől, a zsákmány tehát jogosan illeti meg. Az Bredocon múlik, hogy mit kezd a nyakékkel, elveszi vagy hagyja Garsinnál.
Az őrség vezetője elköszön tőlük, kapnak két lovat felszerszámozva, akár a sajátjukat is, ha meglelik és mindenki elköszön tőlük. Ahogy Soreyl is, aki bár marad, maga sem tudja, meddig. Az út szabadon áll előttük, akár Arthenior, akár másfelé. Együtt vagy külön, mindezt már ők döntik el, hisz szabadok.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.14 19:45:47
//Pár nap teltével//
*Bredoc már szinte csak tántorog mire a számára kijelölt sziklaszobához ér. Az egyik magasabb beosztásban lévő haramiáé lehetett, mert egy ágy van benne és egész otthonos. A bájitalok segítenek a testén és a fájdalmán, de a lelkén és a fáradtságon csak az alvás és a pihenés segítenek.
Pár nap múlva pedig már kipihenten és épen állhat társai és a bányatelepet őrző katonák elé. Soreylt az őrök tisztjei között találja, most már jókedélyű beszélgetéssel ütik el az időt, ahogy az egyik asztalnál kártyáznak. A parancsnokhelyettes érkezésére Soreyl bedobja a lapjait és feláll.*
- Én kiszálltam, csaló banda. *Nevet együtt a tisztekkel.*
- Megvan, hála az isteneknek. *Csap az oldalán lógó kardhüvelyre. A kardhüvely másik, de a kard a régi, talán ezért nem ismerte fel elsőre Bredoc.*
- Nekem is eszembe jutott, de aztán lehet, hogy útra kelek. *Mosolyog a férfi Bredocra. Úgy tűnik, gondolataik összecsengenek.*
- Meggondolom. *Odázza el a választ, talán az elmúlt események benne is nagyobb nyomot hagytak, mint azt a parancsnokhelyettes gondolná.
Ahogy Bredoc tovább indul, később megtalálja a bányatelep őrségének vezetőjét, aki a Kékszemű egykori szobájában ül az asztala mögött. Amikor a férfi belép, felnéz, elmosolyodik.*
- Örülök, hogy jobb színben látlak. *Áll fel és mutat helyet az egyik széken Bredocnak.*
- Maradunk. Egyelőre. *Mondja sóhajtva és az előtte fekvő, teleírt pergamen felé fordul a tekintete.*
- Írtam egy levelet az artheniori Tanácsnak, szeretném, ha elvinnéd nekik és elmondanád, mi történt itt. Kértem tőlük támogatást és még katonákat, hogy ez a gyalázat ne történhessen meg újra. Vájárok is kellenek, talán varázslók is. Le kell zárni a járatokat, amiket a Kékszemű nyitott. *Kezd bele kifejteni a dolgokat.*
- Ez a börtönösdi nem jött be, úgy hiszem, hogy szabad fajokkal kellene folytatni a kitermelést, volt alkalmunk megtapasztalni a saját bőrünkön a bányaéletet és nem leányálom. De erről úgyis a városi okosok döntenek. *Mosolyodik el keserűen.*
- Gondolom, ti visszamennétek. Soreyl barátod mondta, hogy akár maradna is. A fiúkkal úgy gondoljuk, hogy ezt szeretnénk neked adni. *Mondja a parancsnok és egy kardot húz elő maga mellől, ami eddig rejtve állt az asztal takarásában. A kardot Bredocnak nyújtja és a parancsnokhelyettes azonnal láthatja, hogy nem mindennapi kardról van szó, hanem egy valódi Artheniori mesterkardról.*
- Itt találtam a mágus szobájában Soreyl kardja mellett. Egy hősnek való fegyver, amilye te magad is vagy. *Mosolyog a férfi hálásan Bredocra.*
- Térjetek vissza, biztosan örülni fognak nektek, ha hazatértek. *Mosolyog sokkal őszintébben már.
Garsin is kipihenhette az elmúlt események fáradalmait, sebeit begyógyította a bájital, de a lelkén még lehetnek olyan sebek, amelyeket nem gyógyíthat be semmi. Vagy csak sok-sok idő után.
De a tenni akarás és a feladatok, amelyeket magára vállalt, segíthettek elterelni a figyelmét és ez ideig-óráig sikerül is, de éjjel, amikor egyedül maradt a gondolataival és az emlékeivel, olykor vissza-visszatér egy-egy momentum. Neki is jutott külön szoba, kényelmes ággyal és takaróval, ahogy étel is. Nem lehetett oka panaszra. Az őrök kedvesek vele és tisztelik, hisz tudják, mit tett értük. Új ruha is akad neki, ahogy köpeny is.
Bredocot az őrség vezetőjéhez menet éri el, Soreyl már visszaült kártyázni és ha a parancsnokhelyettessel tart, akkor neki is jut egy mosoly és egy szék a szobájában. Amikor a nyaklánc előkerül, az őrség vezetője elhárítja.*
- Nekem nem kell, vigyétek olyan messzire innen, amilyen messzire tudjátok. De ha engem kérdezel, akkor legyen a tiéd, téged illet. *Mondja Garsinra nézve. Igaz, a lány szerezte meg a Kékszeműtől, a zsákmány tehát jogosan illeti meg. Az Bredocon múlik, hogy mit kezd a nyakékkel, elveszi vagy hagyja Garsinnál.
Az őrség vezetője elköszön tőlük, kapnak két lovat felszerszámozva, akár a sajátjukat is, ha meglelik és mindenki elköszön tőlük. Ahogy Soreyl is, aki bár marad, maga sem tudja, meddig. Az út szabadon áll előttük, akár Arthenior, akár másfelé. Együtt vagy külön, mindezt már ők döntik el, hisz szabadok.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.14 19:45:47
979. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-11 22:36:43
Üzenet elküldve: 2021-01-11 22:36:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az elmúlt napok számára is adtak esélyt az ereje visszaszerzésére. A varázsital csodát tett vele. Ennyi év után szinte már el is feledte, milyen az, ha nem fáj semmije. Talán nehéz elképzelni a megkönnyebbülését, de a testi épsége már magában elég volt, hogy a teljes világot egy hajszálnyit jobb színben lássa.
A jövője persze nyomasztó maradt, főleg a benne lévő sok bizonytalanság miatt. Mikor találkozott a két városőrrel - mintha egy élettel korábban lett volna -, azt mondták, magukkal viszik és az őrségnek dolgozhat. Ő még mindig ebben bízik, de tele van kétségekkel is. Vajon hogyan fogadják majd ott? Mi lesz vele?
Lehet okos dolog volna beszélnie a két férfival erről, ám mind ez idáig nem vette a bátorságot hozzá. Talán mert egy kicsit fél is az egésztől, de terhelni sem akart senkit a saját sorsa felől való érdeklődéssel, mert nyilván kisebb bajuk is nagyobb volt ennél...
Az elmúlt napok rutinját nagyjából megtartotta. Ha rá hagyták, gondoskodott az ételről, talán némivel jobb alapanyagokból is. Segített a sebesülteknél... Elfoglalta magát, s ezzel kicsit a gondolatait is.
Persze a pihenésre is szánt időt, bár alapvetően a kényelmesebb körülmények között való alvás - tábori ágyon, meleg takaróval - már magában sokat visszatett az állóképességébe; még úgy is, hogy nyugtalan volt az álma és állandóan attól tartott, hogy valami módon ismét fogságba esnek, vagy megtámadják őket.
Na meg... volt lehetősége alaposabb tisztálkodásra, ami szintén sokat számít. Csak a ruháit nem tudta még lecserélni, így a bűz és a mocsok megmaradt. Kiszolgálta magát viszont az egyik köpennyel, úgyhogy a több napos fagyoskodásnak is vége lett...
Épp összébb húzza magán a kölcsönvett ruhadarabot, miközben a folyosón sétál és fölfedezi Bredocot az őrök vezetőjével.
Megtorpan és néhány lépés távolságból bizonytalanul nézi őket. Nem akarja ugyanis megzavarni a beszélgetésüket, de ő is akart valamit a vezetőtől. Meg Bredoctól is igazából...
Egy pillanatig vár, hogy rá pillantanak-e, megszólítják-e, vagy nagyon benne vannak a beszélgetésben és figyelmen kívül hagyják, jelezve, hogy hagyja őket békén. Utóbbi esetben természetesen tovább sétál. Előbbi esetén közelebb lép.*
- Elnézést... csak oda akartam ezt adni. Nálam maradt. - *Nyújtja kezében a Kékszemű nyakláncát, ráhagyva a két férfira, hogy melyikük veszi el. Többet nem fűz hozzá, mert azt szokta meg, hogy nem kifizetődő az okoskodása és nem is kíváncsiak rá. Meg aztán elég nyilvánvaló is, hogy miért tartotta fontosnak: hátha a posztjukat visszanyert őrök hasznát látják.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az elmúlt napok számára is adtak esélyt az ereje visszaszerzésére. A varázsital csodát tett vele. Ennyi év után szinte már el is feledte, milyen az, ha nem fáj semmije. Talán nehéz elképzelni a megkönnyebbülését, de a testi épsége már magában elég volt, hogy a teljes világot egy hajszálnyit jobb színben lássa.
A jövője persze nyomasztó maradt, főleg a benne lévő sok bizonytalanság miatt. Mikor találkozott a két városőrrel - mintha egy élettel korábban lett volna -, azt mondták, magukkal viszik és az őrségnek dolgozhat. Ő még mindig ebben bízik, de tele van kétségekkel is. Vajon hogyan fogadják majd ott? Mi lesz vele?
Lehet okos dolog volna beszélnie a két férfival erről, ám mind ez idáig nem vette a bátorságot hozzá. Talán mert egy kicsit fél is az egésztől, de terhelni sem akart senkit a saját sorsa felől való érdeklődéssel, mert nyilván kisebb bajuk is nagyobb volt ennél...
Az elmúlt napok rutinját nagyjából megtartotta. Ha rá hagyták, gondoskodott az ételről, talán némivel jobb alapanyagokból is. Segített a sebesülteknél... Elfoglalta magát, s ezzel kicsit a gondolatait is.
Persze a pihenésre is szánt időt, bár alapvetően a kényelmesebb körülmények között való alvás - tábori ágyon, meleg takaróval - már magában sokat visszatett az állóképességébe; még úgy is, hogy nyugtalan volt az álma és állandóan attól tartott, hogy valami módon ismét fogságba esnek, vagy megtámadják őket.
Na meg... volt lehetősége alaposabb tisztálkodásra, ami szintén sokat számít. Csak a ruháit nem tudta még lecserélni, így a bűz és a mocsok megmaradt. Kiszolgálta magát viszont az egyik köpennyel, úgyhogy a több napos fagyoskodásnak is vége lett...
Épp összébb húzza magán a kölcsönvett ruhadarabot, miközben a folyosón sétál és fölfedezi Bredocot az őrök vezetőjével.
Megtorpan és néhány lépés távolságból bizonytalanul nézi őket. Nem akarja ugyanis megzavarni a beszélgetésüket, de ő is akart valamit a vezetőtől. Meg Bredoctól is igazából...
Egy pillanatig vár, hogy rá pillantanak-e, megszólítják-e, vagy nagyon benne vannak a beszélgetésben és figyelmen kívül hagyják, jelezve, hogy hagyja őket békén. Utóbbi esetben természetesen tovább sétál. Előbbi esetén közelebb lép.*
- Elnézést... csak oda akartam ezt adni. Nálam maradt. - *Nyújtja kezében a Kékszemű nyakláncát, ráhagyva a két férfira, hogy melyikük veszi el. Többet nem fűz hozzá, mert azt szokta meg, hogy nem kifizetődő az okoskodása és nem is kíváncsiak rá. Meg aztán elég nyilvánvaló is, hogy miért tartotta fontosnak: hátha a posztjukat visszanyert őrök hasznát látják.*
978. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-11 18:21:16
Üzenet elküldve: 2021-01-11 18:21:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A dolgok rendeződni látszanak, s igaz ami igaz, Bredoc szinte utolsó épkézláb leheleteivel igyekszik segíteni az egykori, vagy talán már ismét őröket. Nem tudja, hogy mennyire él még bennük a korábbi tapasztalat, de úgy látszik, hogy hamar tudják a dolgukat, s talán a parancsnokhelyettes tényleg megpihenhet egy darabig. Úgy látszik, hogy nincs rá szükség, a szó legpozitívabb értelmében. Egy mosollyal az arcán hajt fejet a hozzá intézett szavakra, s átadja elméjét és testét a fáradtság démonának, ami már oly régóta ostromolja acélos kapuit. A szobájába érve megköszön mindent, majd igyekszik kipihenni a fáradalmakat.*
//Pár nap teltével//
*A bájitalok és a pihentető alvás, no meg a rabkoszt elhagyása sokat segít a helyzeten, s máris sokkal emberibbnek érzi magát, mint korábban. Ahogy látja Garsin is megszenvedte a magáét, bár az ő szemében neki inkább lélekben lehetett nehéz, átélni ezt a sok borzalmat, és kemény döntéseket hozni. Nem irigyli érte. Mindenesetre talpraesett teremtésnek tűnik, és ahogy látja, egész jól elboldogul, igyekszik hasznos lenni. Ha jobban belegondol nagyon büszke rá, főleg ha azt veszi, hogy mikor először meglátta éppen a lovakat akarja megfújni, vagy legalábbis rabolni valamit a nyeregtáskából. Soreyl talán jobb formában lehet, mint Bredoc, de bizonyosan rá is ráfér a pihenés. Úgy dönt, hogy már eléggé összeszedettnek érzi magát, úgyhogy ideje útra kelnie. Társát keresi, hátha a szobájában találja, vagy valahol útközben.*
-Még mindig semmi hír a kardodról, barátom? Vagy már sikerült megtalálnod?
*Kérdi, hisz tudja, hogy sokat jelent neki az a fegyver.*
-Tudod akár maradhatnál is segíteni a többieknek, amíg meg nem lesz. Biztos nem bánnák az erősítést.
*Mosolyog oda, s lehet, hogy inkább visszatérne a városba, vagy ki tudja merre hívja őt a vére, de úgy érzi, hogy mint parancsnokhelyettes, fel kell ajánlania neki ezt az opciót is. Majd tovább indul, az őrök fejét megkeresni, vagy legalábbis valamelyikőjüket. Beletelhet némi időbe, de ha sikerül találnia valakit, úgy feltehetné a kérdést, ami már napok óta szúrja az oldalát.*
-Na és hogyan tovább? Itt maradtok? Esetleg újra börtönként üzemeltetnétek a bányát?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A dolgok rendeződni látszanak, s igaz ami igaz, Bredoc szinte utolsó épkézláb leheleteivel igyekszik segíteni az egykori, vagy talán már ismét őröket. Nem tudja, hogy mennyire él még bennük a korábbi tapasztalat, de úgy látszik, hogy hamar tudják a dolgukat, s talán a parancsnokhelyettes tényleg megpihenhet egy darabig. Úgy látszik, hogy nincs rá szükség, a szó legpozitívabb értelmében. Egy mosollyal az arcán hajt fejet a hozzá intézett szavakra, s átadja elméjét és testét a fáradtság démonának, ami már oly régóta ostromolja acélos kapuit. A szobájába érve megköszön mindent, majd igyekszik kipihenni a fáradalmakat.*
//Pár nap teltével//
*A bájitalok és a pihentető alvás, no meg a rabkoszt elhagyása sokat segít a helyzeten, s máris sokkal emberibbnek érzi magát, mint korábban. Ahogy látja Garsin is megszenvedte a magáét, bár az ő szemében neki inkább lélekben lehetett nehéz, átélni ezt a sok borzalmat, és kemény döntéseket hozni. Nem irigyli érte. Mindenesetre talpraesett teremtésnek tűnik, és ahogy látja, egész jól elboldogul, igyekszik hasznos lenni. Ha jobban belegondol nagyon büszke rá, főleg ha azt veszi, hogy mikor először meglátta éppen a lovakat akarja megfújni, vagy legalábbis rabolni valamit a nyeregtáskából. Soreyl talán jobb formában lehet, mint Bredoc, de bizonyosan rá is ráfér a pihenés. Úgy dönt, hogy már eléggé összeszedettnek érzi magát, úgyhogy ideje útra kelnie. Társát keresi, hátha a szobájában találja, vagy valahol útközben.*
-Még mindig semmi hír a kardodról, barátom? Vagy már sikerült megtalálnod?
*Kérdi, hisz tudja, hogy sokat jelent neki az a fegyver.*
-Tudod akár maradhatnál is segíteni a többieknek, amíg meg nem lesz. Biztos nem bánnák az erősítést.
*Mosolyog oda, s lehet, hogy inkább visszatérne a városba, vagy ki tudja merre hívja őt a vére, de úgy érzi, hogy mint parancsnokhelyettes, fel kell ajánlania neki ezt az opciót is. Majd tovább indul, az őrök fejét megkeresni, vagy legalábbis valamelyikőjüket. Beletelhet némi időbe, de ha sikerül találnia valakit, úgy feltehetné a kérdést, ami már napok óta szúrja az oldalát.*
-Na és hogyan tovább? Itt maradtok? Esetleg újra börtönként üzemeltetnétek a bányát?
977. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-11 17:06:33
Üzenet elküldve: 2021-01-11 17:06:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán sosem derül ki az igazság, de az is lehet, hogy már ki is derült. Talán már nem is fontos. Csak az a biztos, hogy a Kékszeműnek nevezett mágus úgy tűnik, meghalt. Garsin mozdulatát senki sem állítja meg, így kése végigszánthat a varázsló torkán, ezzel pecsételve meg a sorsát.
A harc és ezzel a haramiák uralma véget ér, a harcképeseket elzárják Soreyl segítségével, a sebesülteket, ellátják. Akad egy rövid vita, hogy a haramiák sebesültjeit ellátsák-e, de az őrök vezetője egyértelmű utasítást ad, mindenkit lássanak el.
Bredoc talán a legfáradtabbnak érzi magát mind közül. Erején felül teljesített, megsebesült és a korábbi kín és fáradtság sem lúgozódott ki belőle. Tartja magát, de ő is tudja, hogy nem sok ideje van hátra, míg mindez együtt legyűri. Úgy érzi, hatokat tudna végigaludni. Szavára egy csapat elindul, hogy felkutassa a haramiák sebesültek ellátására szolgáló szobát és átkutassák olyan dolgok után, amelyek segíthetnek. Még az is lehet, hogy bájitalokat is találnak.*
- Nyugalom, mindent elintézünk. Ideje lepihenned, most már rendben leszünk. *Lép az őrök vezetője Bredoc mellé, jobbját a vállára teszi és hálásan mosolyog. Egykor még ők is katonák voltak és most a trió segítségével újra azok lehetnek.*
- Nem fogjuk, ígérem. *Válaszol a vezető.*
- Megvannak a bűnei és ha jóvá nem is tette őket, eleget tett, hogy ne koncolják fel azonnal. *Sóhajtja a férfi a Kapitány felé nézve. A Kapitány kissé távolabb áll, de még nem hagyta el a bánya területét, pedig oka volna rá.
Garsint eddig sem kímélte a bánya és az, hogy végül a kezével kell véget vetnie a Kékszemű életének, amiért az még köszönetet is mond, újabb érzelmi hullám-völgyet indíthat el benne. De senkitől nem kap szemrehányást, mindenki örül, hogy a varázsló élete végre véget ért. Fel tud állni és közelebb tud húzódni Bredochoz, senki sem szólítja meg, pár őr hálás pillantást küld felé. Őt sem kímélték az itt töltött idők, ő is megsebesült és fáradt, de úgy tűnik, végre vége van. Körülöttük a káosz lassan szűnik, a holtakat egy helyre gyűjtik, külön a haramiákat és az őröket, a sebesülteket pedig elviszik egy jobb helyre, ahol el tudják látni.
Ha senki sem állítja meg, akkor Garsin felmehet a kötényéért, amelyben a kulcsok lapulnak és meg is szerezheti őket.
A lényeg, hogy minden elrendeződni látszik. A haramiák tömlöcbe kerülnek, a sebesülteket ellátják, a rablók sebesültjeit egy rácsos szobába zárják, ahol ugyan ellátják őket, de őrzik is.
Bredoc, Garsin és Soreyl külön szobát kapnak, hely van bőven és ki tudják pihenni magukat. Egy szobában találnak bájitalokat, amelyekkel a sebeiket ellátják, de a fáradtságot csak pihenéssel tudják elűzni. Pihennek is, amennyit csak kívánnak, ez idő alatt meglátogathatják egymást, beszélhetnek, de az őrök, akik visszakerültek szolgálatukba, intéznek mindent, bár a bánya termelése már leállt.
Pár nap múlva már mind kipihenten és gyógyultan ébredhetnek és tervezhetik meg hogyan tovább.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán sosem derül ki az igazság, de az is lehet, hogy már ki is derült. Talán már nem is fontos. Csak az a biztos, hogy a Kékszeműnek nevezett mágus úgy tűnik, meghalt. Garsin mozdulatát senki sem állítja meg, így kése végigszánthat a varázsló torkán, ezzel pecsételve meg a sorsát.
A harc és ezzel a haramiák uralma véget ér, a harcképeseket elzárják Soreyl segítségével, a sebesülteket, ellátják. Akad egy rövid vita, hogy a haramiák sebesültjeit ellátsák-e, de az őrök vezetője egyértelmű utasítást ad, mindenkit lássanak el.
Bredoc talán a legfáradtabbnak érzi magát mind közül. Erején felül teljesített, megsebesült és a korábbi kín és fáradtság sem lúgozódott ki belőle. Tartja magát, de ő is tudja, hogy nem sok ideje van hátra, míg mindez együtt legyűri. Úgy érzi, hatokat tudna végigaludni. Szavára egy csapat elindul, hogy felkutassa a haramiák sebesültek ellátására szolgáló szobát és átkutassák olyan dolgok után, amelyek segíthetnek. Még az is lehet, hogy bájitalokat is találnak.*
- Nyugalom, mindent elintézünk. Ideje lepihenned, most már rendben leszünk. *Lép az őrök vezetője Bredoc mellé, jobbját a vállára teszi és hálásan mosolyog. Egykor még ők is katonák voltak és most a trió segítségével újra azok lehetnek.*
- Nem fogjuk, ígérem. *Válaszol a vezető.*
- Megvannak a bűnei és ha jóvá nem is tette őket, eleget tett, hogy ne koncolják fel azonnal. *Sóhajtja a férfi a Kapitány felé nézve. A Kapitány kissé távolabb áll, de még nem hagyta el a bánya területét, pedig oka volna rá.
Garsint eddig sem kímélte a bánya és az, hogy végül a kezével kell véget vetnie a Kékszemű életének, amiért az még köszönetet is mond, újabb érzelmi hullám-völgyet indíthat el benne. De senkitől nem kap szemrehányást, mindenki örül, hogy a varázsló élete végre véget ért. Fel tud állni és közelebb tud húzódni Bredochoz, senki sem szólítja meg, pár őr hálás pillantást küld felé. Őt sem kímélték az itt töltött idők, ő is megsebesült és fáradt, de úgy tűnik, végre vége van. Körülöttük a káosz lassan szűnik, a holtakat egy helyre gyűjtik, külön a haramiákat és az őröket, a sebesülteket pedig elviszik egy jobb helyre, ahol el tudják látni.
Ha senki sem állítja meg, akkor Garsin felmehet a kötényéért, amelyben a kulcsok lapulnak és meg is szerezheti őket.
A lényeg, hogy minden elrendeződni látszik. A haramiák tömlöcbe kerülnek, a sebesülteket ellátják, a rablók sebesültjeit egy rácsos szobába zárják, ahol ugyan ellátják őket, de őrzik is.
Bredoc, Garsin és Soreyl külön szobát kapnak, hely van bőven és ki tudják pihenni magukat. Egy szobában találnak bájitalokat, amelyekkel a sebeiket ellátják, de a fáradtságot csak pihenéssel tudják elűzni. Pihennek is, amennyit csak kívánnak, ez idő alatt meglátogathatják egymást, beszélhetnek, de az őrök, akik visszakerültek szolgálatukba, intéznek mindent, bár a bánya termelése már leállt.
Pár nap múlva már mind kipihenten és gyógyultan ébredhetnek és tervezhetik meg hogyan tovább.*
976. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-06 00:20:14
Üzenet elküldve: 2021-01-06 00:20:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Köszönöm?... Garsint meglepi, amit a Kékszemű ajkáról leolvas. A parancsnokhelyettes talán csakis jót feltételez róla, ám benne csupán ekkor tudatosul, hogy voltaképpen kegyelmet gyakorolt a férfi felé. Noha tudat alatt ez a szánalom is ott volt az indíttatásai között, mégis, ami igazán vezette a kezét, az a félelem volt. Ugyanaz a félelem, ami a férje hasonló módon történő kivégzésére is késztette, s nem hagyta egyszerűen elvérezni a hasi szúrástól... Egyszerűen nem akart esélyt hagyni sem ott, sem itt, hogy a sebesült bármi módon is életben maradjon. Biztosra akarta venni, hogy a Kékszemű meghal. Végérvényesen. Annál is inkább, mert ő nem sokat tud a mágiáról, de elképzelhetőnek tartotta, hogy a Kékszemű még így is árthat nekik, utolsó erejével, a nyaklánca nélkül; vagy meggyógyíthatja magát valami varázslattal. De még a varázsitalok létezése sem teljesen ismeretlen előtte... Egy szó mint száz: látni akarta, kétséget kizáróan, hogy a férfinak vége.
Ezt pedig meg is kapja...
Mikor a férfi szemében kihuny a fény, egy pillanatra eléri a megkönnyebbülés. Azután... inkább borzasztja a látvány, vegyülve a férjéhez fűződő emlékkel.
Talán a fáradtság teszi, vagy hogy annyi halált látott ma már, s körülötte is holttestek hevernek, hogy végül inkább belefásul az érzésbe, minthogy összetörne. Valójában... igen: szörnyen fáradtnak érzi magát.
A véres késsel a kezében térdepel még egy darabig, aztán eszébe jut, hol is van, és hogy kérdeztek tőle valamit. Erről pedig az is rémleni kezd, hogy az előbb éppen ellene szegült a parancsnokhelyettes akaratának. Ettől aztán a gondolatai egyből áthelyeződnek erre az engedetlenségre és meghunyászkodva emeli fel tekintetét a férfira.
Bredoc azonban nem szidja, sőt, biccent neki, mintha helyeselné a tettét. Aztán... már nem is igazán foglalkozik vele. A parancsnokhelyettes utasításokat oszt ki és lelkesít is valamelyest, meg a Kapitányt is védelmébe veszi.
Garsin félve néz az említettre. Igaz is... neki testvére volt a Kékszemű.
Megpróbál felállni és elhúzódni a holttesttől, míg kését karjával együtt félig-meddig a háta mögé, takarásba helyezné. Elfogja egyfajta szégyenérzet és bűntudat, meg persze tart is tőle, hogy a Kapitány haragudna azért, amit a testvérével tett...
Ha sikerül fölállnia, úgy a parancsnokhelyettes közelében marad, mert Soreyl jelenleg túl elfoglaltnak látszik.
Sajog mindene, különösen a bordái. Nem szeretne útban lenni, ezért ő is igyekszik magát hasznossá tenni.
Még nem igazán tudja elhinni, hogy az egésznek vége. Jelenleg nem zuhan magába, de kétségtelen, hogy sokáig, ha nem örökké az emlékeiben marad ez a látvány és később még megkínozhatja...
Ahogy körülnéz mindazokon, akik a földön maradtak és már soha föl sem kelnek onnét... Némelyiket föl sem lehet ismerni, úgy ki lett lapítva, ami már magában nem szép látvány. De ott vannak azok is, akiknek fölismeri az arcát... Nem sok időt töltött velük, de valamilyen módon mégis ismerte őket. Látta a szenvedésüket, ahogy a mosolyukat és a hálájukat is, mikor a nem éppen kiadós ételt osztotta nekik...
Olyan törékeny és értelmetlen az élet, és végül mindenki így végzi. Talán ők jártak jobban. Nekik már vége...
Egy pillanatra átfut elméjén a gondolat, hogy a számára is vége lehetne. Aztán... el is illan... részben mert kényszeríti magát erre. Egyúttal fölemeli tekintetét a holtakról, egészen a peremig, ahonnan elindult, hogy a Kékszeműre vesse magát egy őrült ötlettől vezetve. Mintha órákkal ezelőtt lett volna... mintha nem is vele történt volna.
Végül botorkálva elindul a fölfelé vezető út felé. Föl akarja szedni a kötényét. Benne van egy csomó kulcs, talán szükség lehet rájuk a kutakodáshoz...
Arra gondol, utána talán segíthetne a sebesülteknél. A cipelésükben nem tud, meg a gyógyászathoz sem ért, de van két keze és ha elmondják, mit kell csinálnia, segíthet. Igaz, ő maga sincs valami fényesen, de most úgy képzeli, bírja még.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Köszönöm?... Garsint meglepi, amit a Kékszemű ajkáról leolvas. A parancsnokhelyettes talán csakis jót feltételez róla, ám benne csupán ekkor tudatosul, hogy voltaképpen kegyelmet gyakorolt a férfi felé. Noha tudat alatt ez a szánalom is ott volt az indíttatásai között, mégis, ami igazán vezette a kezét, az a félelem volt. Ugyanaz a félelem, ami a férje hasonló módon történő kivégzésére is késztette, s nem hagyta egyszerűen elvérezni a hasi szúrástól... Egyszerűen nem akart esélyt hagyni sem ott, sem itt, hogy a sebesült bármi módon is életben maradjon. Biztosra akarta venni, hogy a Kékszemű meghal. Végérvényesen. Annál is inkább, mert ő nem sokat tud a mágiáról, de elképzelhetőnek tartotta, hogy a Kékszemű még így is árthat nekik, utolsó erejével, a nyaklánca nélkül; vagy meggyógyíthatja magát valami varázslattal. De még a varázsitalok létezése sem teljesen ismeretlen előtte... Egy szó mint száz: látni akarta, kétséget kizáróan, hogy a férfinak vége.
Ezt pedig meg is kapja...
Mikor a férfi szemében kihuny a fény, egy pillanatra eléri a megkönnyebbülés. Azután... inkább borzasztja a látvány, vegyülve a férjéhez fűződő emlékkel.
Talán a fáradtság teszi, vagy hogy annyi halált látott ma már, s körülötte is holttestek hevernek, hogy végül inkább belefásul az érzésbe, minthogy összetörne. Valójában... igen: szörnyen fáradtnak érzi magát.
A véres késsel a kezében térdepel még egy darabig, aztán eszébe jut, hol is van, és hogy kérdeztek tőle valamit. Erről pedig az is rémleni kezd, hogy az előbb éppen ellene szegült a parancsnokhelyettes akaratának. Ettől aztán a gondolatai egyből áthelyeződnek erre az engedetlenségre és meghunyászkodva emeli fel tekintetét a férfira.
Bredoc azonban nem szidja, sőt, biccent neki, mintha helyeselné a tettét. Aztán... már nem is igazán foglalkozik vele. A parancsnokhelyettes utasításokat oszt ki és lelkesít is valamelyest, meg a Kapitányt is védelmébe veszi.
Garsin félve néz az említettre. Igaz is... neki testvére volt a Kékszemű.
Megpróbál felállni és elhúzódni a holttesttől, míg kését karjával együtt félig-meddig a háta mögé, takarásba helyezné. Elfogja egyfajta szégyenérzet és bűntudat, meg persze tart is tőle, hogy a Kapitány haragudna azért, amit a testvérével tett...
Ha sikerül fölállnia, úgy a parancsnokhelyettes közelében marad, mert Soreyl jelenleg túl elfoglaltnak látszik.
Sajog mindene, különösen a bordái. Nem szeretne útban lenni, ezért ő is igyekszik magát hasznossá tenni.
Még nem igazán tudja elhinni, hogy az egésznek vége. Jelenleg nem zuhan magába, de kétségtelen, hogy sokáig, ha nem örökké az emlékeiben marad ez a látvány és később még megkínozhatja...
Ahogy körülnéz mindazokon, akik a földön maradtak és már soha föl sem kelnek onnét... Némelyiket föl sem lehet ismerni, úgy ki lett lapítva, ami már magában nem szép látvány. De ott vannak azok is, akiknek fölismeri az arcát... Nem sok időt töltött velük, de valamilyen módon mégis ismerte őket. Látta a szenvedésüket, ahogy a mosolyukat és a hálájukat is, mikor a nem éppen kiadós ételt osztotta nekik...
Olyan törékeny és értelmetlen az élet, és végül mindenki így végzi. Talán ők jártak jobban. Nekik már vége...
Egy pillanatra átfut elméjén a gondolat, hogy a számára is vége lehetne. Aztán... el is illan... részben mert kényszeríti magát erre. Egyúttal fölemeli tekintetét a holtakról, egészen a peremig, ahonnan elindult, hogy a Kékszeműre vesse magát egy őrült ötlettől vezetve. Mintha órákkal ezelőtt lett volna... mintha nem is vele történt volna.
Végül botorkálva elindul a fölfelé vezető út felé. Föl akarja szedni a kötényét. Benne van egy csomó kulcs, talán szükség lehet rájuk a kutakodáshoz...
Arra gondol, utána talán segíthetne a sebesülteknél. A cipelésükben nem tud, meg a gyógyászathoz sem ért, de van két keze és ha elmondják, mit kell csinálnia, segíthet. Igaz, ő maga sincs valami fényesen, de most úgy képzeli, bírja még.*
975. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-05 20:47:27
Üzenet elküldve: 2021-01-05 20:47:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Könnyen meglehet, hogy a mágus kérdését Bredoc teljesen érti, legalábbis a szándékát, pusztán nem tartja méltónak még arra sem, hogy ilyen szavakat pocsékoljon rá. Talán a Kékszemű is felismerheti, s bólint a parancsnokhelyettesre, legalábbis neki tűnik logikusnak. A saját kérdésére ő sem kap választ Garsintól, pusztán a hirtelennek tetsző mozdulatot. Ha akarna sem tudna reagálni rá, de nem is szeretné megállítani a lányt. Az ő lelke még érzékenyebb, és valószínűleg jobban megkímélte az élet, mint a vén bakáét, kinek kérges szívét a mocskos és véres harcvonalak edzették. Talán nem annyira töri meg az események sorozata, mint szegény Garsint, ezért nagyon sajnálja a lányt, hogy miket át kell élnie. Talán ez a tett enyhíthet valamelyest a nehéz szívén. Ő maga csak bólint, nem vet rosszalló pillantásokat felé, és korholni sem fogja. Most, hogy a heves harcoknak vége, legalábbis amennyire elhiteti az ember, most érzi csak, hogy mennyire fáradt is valójában. A megannyi rabmunka, a kevés étel, a sebesülés az arcán, a láz, a sebek és horzsolások, a lánc nyomai, majdnem eltalálta egy óriás, hatalmasat zuhant a törmelékkel együtt, s talán több ellenséget vágtak ma le, mint amennyi ujja van két kezén. Elfárad, érzi, ahogy kimegy az adrenalin a véréből, s a kardot még éppen tudja szorítani, de már hasztalannak érzi. Ha nem félne, hogy nem tud felállni többé talán össze is esne, bár elképzelhető, hogy ez a döntésétől függetlenül is be fog következni.*
-A sebesülteket el kell látni, látom, hogy már hozzákezdtetek, de a súlyosabbaknak folyamatos ellátás kell, meg kellene keresni a betegszobát, ha volt ilyen az őröknek. Étel és víz kell, rendbe kell szedjük magunkat, mielőtt bármihez is foghatnánk.
*Néz körbe, s szemével Soreylt keresi, hogy elismerően biccenthessen felé, nem kevésbé a Kapitányra.*
-Át kell kutatni a halottakat, vegyetek mindent, mi értékes, vagy hasznos lehet. Ugyanígy a bányával is. Biztos volt nekik valamiféle raktáruk, keressük azt is meg, hátha akad valami. Folyamatos őrség kell, akik még bírják kicsit azok legyenek az elsők, majd 6 óránként váltás. Nem tudni, hogy kintről, vagy valamelyik titkos alagútból nem-e fog éppen jönni egy szállítmány, vagy meglepni minket egy-két kíváncsi bandita.
*Elmondja, ami eszébe jut, bár az is megeshet, hogy egy percet sem akarnak tovább itt tölteni, mégis így tűnik ésszerűnek Bredoc számára, főleg, hogy megharcoltak a szabadságukért, mindahányan. Kár lenne veszendőbe hagyni a helyet, csak így.*
-Győztünk! Most már kár lenne veszni hagyni, amit elértünk! Amit elértetek...
*Teszi hozzá, és nem titkon roppant büszke az egykori őrökre, kik ennyi szenvedés után is képesek voltak újra fegyvert ragadni a csákány helyett, és vállt vállnak vetve küzdeni a szabadságért.*
-Ami a Kapitányt illeti, nincs jogom beleszólni, de tudnotok kell, hogy már harmadjára menti meg az életem, no meg a tiéteket is, itt a legvégén a helyes oldalra állt!
*Most már talán meg mer engedni magának egy aprócska mosolyt.*
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.05 20:47:58
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Könnyen meglehet, hogy a mágus kérdését Bredoc teljesen érti, legalábbis a szándékát, pusztán nem tartja méltónak még arra sem, hogy ilyen szavakat pocsékoljon rá. Talán a Kékszemű is felismerheti, s bólint a parancsnokhelyettesre, legalábbis neki tűnik logikusnak. A saját kérdésére ő sem kap választ Garsintól, pusztán a hirtelennek tetsző mozdulatot. Ha akarna sem tudna reagálni rá, de nem is szeretné megállítani a lányt. Az ő lelke még érzékenyebb, és valószínűleg jobban megkímélte az élet, mint a vén bakáét, kinek kérges szívét a mocskos és véres harcvonalak edzették. Talán nem annyira töri meg az események sorozata, mint szegény Garsint, ezért nagyon sajnálja a lányt, hogy miket át kell élnie. Talán ez a tett enyhíthet valamelyest a nehéz szívén. Ő maga csak bólint, nem vet rosszalló pillantásokat felé, és korholni sem fogja. Most, hogy a heves harcoknak vége, legalábbis amennyire elhiteti az ember, most érzi csak, hogy mennyire fáradt is valójában. A megannyi rabmunka, a kevés étel, a sebesülés az arcán, a láz, a sebek és horzsolások, a lánc nyomai, majdnem eltalálta egy óriás, hatalmasat zuhant a törmelékkel együtt, s talán több ellenséget vágtak ma le, mint amennyi ujja van két kezén. Elfárad, érzi, ahogy kimegy az adrenalin a véréből, s a kardot még éppen tudja szorítani, de már hasztalannak érzi. Ha nem félne, hogy nem tud felállni többé talán össze is esne, bár elképzelhető, hogy ez a döntésétől függetlenül is be fog következni.*
-A sebesülteket el kell látni, látom, hogy már hozzákezdtetek, de a súlyosabbaknak folyamatos ellátás kell, meg kellene keresni a betegszobát, ha volt ilyen az őröknek. Étel és víz kell, rendbe kell szedjük magunkat, mielőtt bármihez is foghatnánk.
*Néz körbe, s szemével Soreylt keresi, hogy elismerően biccenthessen felé, nem kevésbé a Kapitányra.*
-Át kell kutatni a halottakat, vegyetek mindent, mi értékes, vagy hasznos lehet. Ugyanígy a bányával is. Biztos volt nekik valamiféle raktáruk, keressük azt is meg, hátha akad valami. Folyamatos őrség kell, akik még bírják kicsit azok legyenek az elsők, majd 6 óránként váltás. Nem tudni, hogy kintről, vagy valamelyik titkos alagútból nem-e fog éppen jönni egy szállítmány, vagy meglepni minket egy-két kíváncsi bandita.
*Elmondja, ami eszébe jut, bár az is megeshet, hogy egy percet sem akarnak tovább itt tölteni, mégis így tűnik ésszerűnek Bredoc számára, főleg, hogy megharcoltak a szabadságukért, mindahányan. Kár lenne veszendőbe hagyni a helyet, csak így.*
-Győztünk! Most már kár lenne veszni hagyni, amit elértünk! Amit elértetek...
*Teszi hozzá, és nem titkon roppant büszke az egykori őrökre, kik ennyi szenvedés után is képesek voltak újra fegyvert ragadni a csákány helyett, és vállt vállnak vetve küzdeni a szabadságért.*
-Ami a Kapitányt illeti, nincs jogom beleszólni, de tudnotok kell, hogy már harmadjára menti meg az életem, no meg a tiéteket is, itt a legvégén a helyes oldalra állt!
*Most már talán meg mer engedni magának egy aprócska mosolyt.*
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.05 20:47:58
974. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2021-01-04 12:52:48
Üzenet elküldve: 2021-01-04 12:52:48
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rövid harc bontakozik ki, mialatt az egykori őrök harcképtelenné teszik fogvatartóikat. A haramiák közül csak páran nem adják fel harc nélkül, őket megsebesítik, megölik, de a nagy részük belátja, hogy vége.
Bredoc befejezi a Kékszemű csépelését és a vérben fürdő mágus kérdésére is válaszol. A varázsló a választ hallva némán néz fel a parancsnokhelyettesre, a férfi mintha azt látná a tekintetében, hogy félreértette a kérdést, hogy pontosan tudja, hogy meg fog halni, másképp tette fel a kérdést, de nem helyesbít. Lassan bólint, szótlanul, lassuló lélegzettel.
Bredocra most érzi csak igazán, hogy mennyire fáradt. A kard a kezében egyre nehezebb, de nem engedi el. A vállait húzza a fáradtság súlya, lábai mintha ólomból lennének. Újra érzi régi és új sebeit, az elmúlt hatok, napok viszontagságait.
Garsin közben megszerzi a kését és a Kékszemű medálját. A nyakék, amely oly sok kínt okozott nekik és az egykori őröknek, amely talán a mágus hatalmának forrása, alapja volt, lassan kihűl a tenyerében. Olyan, mintha csak egy hétköznapi ékszer volna, de a tudat, hogy mire is képes, nem hagyja feledni különlegességét.
A lány végighallgatja a Kékszemű és Bredoc rövid párbeszédét, láthatja a varázsló pillantását, bólintását a parancsnokhelyettes felé. Soreyl közben az őrökkel összetereli a lefegyverzett, harcképtelenné tett haramiákat, ellátják a sebesültek sebeit és egy csapattal elindul, hogy biztonságos helyre zárják egykori fogvatartóikat. A kapitány közben megérkezik az alsó szintre, de megáll távolabb, aggódva figyeli az őröket.
Bredoc Garsin felé fordul, kérdez tőle, de a lány ehelyett a Kékszemű torkát metszi el. Meglepő lehet tőle, így Bredocnak nincs esélye közbelépni, mire megtehetné, a kés már végigszántja a Kékszemű torkát.
A mágust nem lepi meg a mozdulat, sőt, mintha megkönnyebbülne, utolsó, vértől bugyborékoló lélegzetével még Garsin felé fordul, ajkai csak annyit formálnak, "köszönöm". Ezután már csak pár pillanat és a Kékszemű lelke elhagyja porhüvelyét. A mágus halott.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rövid harc bontakozik ki, mialatt az egykori őrök harcképtelenné teszik fogvatartóikat. A haramiák közül csak páran nem adják fel harc nélkül, őket megsebesítik, megölik, de a nagy részük belátja, hogy vége.
Bredoc befejezi a Kékszemű csépelését és a vérben fürdő mágus kérdésére is válaszol. A varázsló a választ hallva némán néz fel a parancsnokhelyettesre, a férfi mintha azt látná a tekintetében, hogy félreértette a kérdést, hogy pontosan tudja, hogy meg fog halni, másképp tette fel a kérdést, de nem helyesbít. Lassan bólint, szótlanul, lassuló lélegzettel.
Bredocra most érzi csak igazán, hogy mennyire fáradt. A kard a kezében egyre nehezebb, de nem engedi el. A vállait húzza a fáradtság súlya, lábai mintha ólomból lennének. Újra érzi régi és új sebeit, az elmúlt hatok, napok viszontagságait.
Garsin közben megszerzi a kését és a Kékszemű medálját. A nyakék, amely oly sok kínt okozott nekik és az egykori őröknek, amely talán a mágus hatalmának forrása, alapja volt, lassan kihűl a tenyerében. Olyan, mintha csak egy hétköznapi ékszer volna, de a tudat, hogy mire is képes, nem hagyja feledni különlegességét.
A lány végighallgatja a Kékszemű és Bredoc rövid párbeszédét, láthatja a varázsló pillantását, bólintását a parancsnokhelyettes felé. Soreyl közben az őrökkel összetereli a lefegyverzett, harcképtelenné tett haramiákat, ellátják a sebesültek sebeit és egy csapattal elindul, hogy biztonságos helyre zárják egykori fogvatartóikat. A kapitány közben megérkezik az alsó szintre, de megáll távolabb, aggódva figyeli az őröket.
Bredoc Garsin felé fordul, kérdez tőle, de a lány ehelyett a Kékszemű torkát metszi el. Meglepő lehet tőle, így Bredocnak nincs esélye közbelépni, mire megtehetné, a kés már végigszántja a Kékszemű torkát.
A mágust nem lepi meg a mozdulat, sőt, mintha megkönnyebbülne, utolsó, vértől bugyborékoló lélegzetével még Garsin felé fordul, ajkai csak annyit formálnak, "köszönöm". Ezután már csak pár pillanat és a Kékszemű lelke elhagyja porhüvelyét. A mágus halott.*
973. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-31 15:21:44
Üzenet elküldve: 2020-12-31 15:21:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Míg közelebb mászik, összeszedi a földön heverő kését, a férfiakhoz érve pedig az amulettet is megszerzi és a kezébe zárja. Egy kicsit meglepi, hogy a kristály meleg, de azon kívül, hogy igyekszik rögtön rejtegetni és a zsinórját is eltüntetni a markában, nem sok figyelmet fordít rá, mert Bredoc kissé őrjöngő viselkedése jobban leköti. Rémülten bámulja őt, ahogy lassan lenyugszik, majd pedig a két férfi között lezajló rövid beszélgetést követi nyomon, miközben körülöttük is mozgolódás támad, de komolyabb harc már nem bontakozik ki...
A Kékszemű hörgő, vérben fuldokló légvételeit, látszólagos, vagy tényleges haláltusáját szánalommal figyeli. Emlékeket ébreszt benne, melyek nem is oly távoliak...
Hallja a parancsnokhelyettes határozatát, hallja, hogy nem kívánja meggyorsítani a mágus halálát... egy belső indíttatás azonban mozdítja a kezét. Ha pedig Bredoc, vagy valaki más nem lép közbe időben, úgy miközben a parancsnokhelyettes kérdést intéz hozzá, Garsin válasz helyett a Kékszeműhöz fordul és egyetlen határozott mozdulattal még ő is végigszánt késével keresztben a férfi torkán, olyan könnyedséggel, mintha csak egy csirke nyakát vágná át.
Aztán... visszahúzza a kezét és vár még. Nézi a férfit, várja a bizonyosságot és a nyugalmat, hogy a Kékszemű tényleg meghalt.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.31 15:23:20
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Míg közelebb mászik, összeszedi a földön heverő kését, a férfiakhoz érve pedig az amulettet is megszerzi és a kezébe zárja. Egy kicsit meglepi, hogy a kristály meleg, de azon kívül, hogy igyekszik rögtön rejtegetni és a zsinórját is eltüntetni a markában, nem sok figyelmet fordít rá, mert Bredoc kissé őrjöngő viselkedése jobban leköti. Rémülten bámulja őt, ahogy lassan lenyugszik, majd pedig a két férfi között lezajló rövid beszélgetést követi nyomon, miközben körülöttük is mozgolódás támad, de komolyabb harc már nem bontakozik ki...
A Kékszemű hörgő, vérben fuldokló légvételeit, látszólagos, vagy tényleges haláltusáját szánalommal figyeli. Emlékeket ébreszt benne, melyek nem is oly távoliak...
Hallja a parancsnokhelyettes határozatát, hallja, hogy nem kívánja meggyorsítani a mágus halálát... egy belső indíttatás azonban mozdítja a kezét. Ha pedig Bredoc, vagy valaki más nem lép közbe időben, úgy miközben a parancsnokhelyettes kérdést intéz hozzá, Garsin válasz helyett a Kékszeműhöz fordul és egyetlen határozott mozdulattal még ő is végigszánt késével keresztben a férfi torkán, olyan könnyedséggel, mintha csak egy csirke nyakát vágná át.
Aztán... visszahúzza a kezét és vár még. Nézi a férfit, várja a bizonyosságot és a nyugalmat, hogy a Kékszemű tényleg meghalt.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.31 15:23:20
972. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-31 13:05:14
Üzenet elküldve: 2020-12-31 13:05:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Kékszemű bizony sok sebből vérzik, s ezt Bredocnak is be kell látnia, igaz beletelik némi időbe, mire felismeri a helyzetet, mert a felfokozott állapotában nehezére esik egyszerűen csak nem küzdeni minden inával tovább és tovább. Nehezére esik a pengét nem annyira szorítani, hogy az ujjai is elfehéredjenek belé, de kénytelen. Ha erejéből még telik annyira, megpróbál felállni.*
-Most nem lesz semmi.
*Válaszolja jeges hangon, s szemében egy szikrányi szánalom, vagy öröm nem látszik.*
-Itt fogsz megdögleni a saját véredbe fúlva, és senki nem fog jönni segíteni. "Mit ér a becsület élet nélkül..."
*Idézi vissza a saját szavait utalva a korábbi, legelső találkozásukkor elhangozz beszélgetésükre. Látja azt is, hogy sokan menekülnek, rohannak, amerre látnak, s a maradékot az egykori őrök annak rendje és módja szerint végeznek. Még nem tudja mennyire nyomasztó még a lélegzetvétel, talán így már egy kicsit enyhülhet a helyzet. A Kékszemű már senkit nem fog cellákba zárni, s a Kapitány végül a jó oldalt választotta, bizonyosan az emberek szemében is nagyot nőhetett ezzel, talán nem akarják már annyira felkoncolni habozás nélkül, mint korábban, bár ha őszinte akar lenni, úgy érzi, hogy neki ebbe nem sok beleszólása van. Nem az ő ügye. Szemét Garsinra, és Soreylra fordítja.*
-Jól vagytok? Fel tudsz állni?
*A kérdés inkább a lánynak szól, s bár már talán vége a csatának, keze a kardot nem engedi el, mert nem tudni, hogy nem-e próbálkozik még valamivel a mágus, vagy egyik elszánt embere.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Kékszemű bizony sok sebből vérzik, s ezt Bredocnak is be kell látnia, igaz beletelik némi időbe, mire felismeri a helyzetet, mert a felfokozott állapotában nehezére esik egyszerűen csak nem küzdeni minden inával tovább és tovább. Nehezére esik a pengét nem annyira szorítani, hogy az ujjai is elfehéredjenek belé, de kénytelen. Ha erejéből még telik annyira, megpróbál felállni.*
-Most nem lesz semmi.
*Válaszolja jeges hangon, s szemében egy szikrányi szánalom, vagy öröm nem látszik.*
-Itt fogsz megdögleni a saját véredbe fúlva, és senki nem fog jönni segíteni. "Mit ér a becsület élet nélkül..."
*Idézi vissza a saját szavait utalva a korábbi, legelső találkozásukkor elhangozz beszélgetésükre. Látja azt is, hogy sokan menekülnek, rohannak, amerre látnak, s a maradékot az egykori őrök annak rendje és módja szerint végeznek. Még nem tudja mennyire nyomasztó még a lélegzetvétel, talán így már egy kicsit enyhülhet a helyzet. A Kékszemű már senkit nem fog cellákba zárni, s a Kapitány végül a jó oldalt választotta, bizonyosan az emberek szemében is nagyot nőhetett ezzel, talán nem akarják már annyira felkoncolni habozás nélkül, mint korábban, bár ha őszinte akar lenni, úgy érzi, hogy neki ebbe nem sok beleszólása van. Nem az ő ügye. Szemét Garsinra, és Soreylra fordítja.*
-Jól vagytok? Fel tudsz állni?
*A kérdés inkább a lánynak szól, s bár már talán vége a csatának, keze a kardot nem engedi el, mert nem tudni, hogy nem-e próbálkozik még valamivel a mágus, vagy egyik elszánt embere.*
971. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-21 17:16:05
Üzenet elküldve: 2020-12-21 17:16:05
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*"Színház az egész világ. És színész és színésznő benne minden férfi és nő." - tartják a csepürágók és ha erre a pillanatra néznek le az istenek, akkor kétségtelenül igaznak mondanák.
Ahogy Bredoc erejének utolsó szikráival próbál elégtételt venni az előtte álló, gonoszul mosolygó Kékszeműn, aki közben kínnal és fájdalommal sanyargatná, míg térdre nem rogy előtte, hogy mind az egykori őrök, mind saját emberei előtt példát statuáljon vele. Lássák, mit kap, ki packázni mer vele és hatalmával.
Ám valami történik és a kapitány nyila átrendezi az erőviszonyokat, a mágus sebet kap és Bredoc, lerázva láthatatlan béklyóit nekiront a Kékszeműnek. Ahogy a varázsló és a parancsnokhelyettes a sziklára zuhannak, a Garsintól zsákmányolt kés kiesik kezéből és csilingelve pattog odébb. Nem kell sok csapás, hogy Bredoc érezze, a Kékszemű már ártalmatlan. És mivel a férfi valószínűleg nem egy ösztönállat, hamar leáll az egyre erőtlenedő csépeléssel.
Garsin is láthatja, hogy a sziklára nincs szükség, a Kékszemű több sebből vérzik, az ő késétől, a kapitány nyilától és Bredoc kardjának pengéjétől. A lánynak sikerül megszereznie a földön hanyatt fekvő varázsló nyakában oldalra csúszott amulettet, amelynek kínhozó hatalmát tulajdonították. A foglalatba zárt kristály kicsit meleg, de nem forró, biztos kézzel tarthatja meg, nehogy bárkinek is eszébe jusson elvenni tőle.
Körülöttük újra megtorpannak a haramiák, látják vezetőjük vesztét, akadnak, akik rémülten figyelik az eseményeket, majd futva indulnak el a vélt kijáratok felé. Az egykori őrök nem állják útjukat, a haramiák pedig olyan kevesen maradnak, hogy legtöbben eldobják a fegyvereiket vagy akik nem, azokat legyűrik és harcképtelenné teszik.
A Kékszemű még nem halt meg, bár mozdulni nem képes. Véres arccal néz fel a fölé hajló Bredocra.*
- Gratulálok, városőr. Legyőztetek. *Vér folyik ki a szája szélén, sípoló hangot hallat a tüdeje minden levegőnél.*
- És most? *Kérdi reszelős nevetéssel fűszerezve szavait.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*"Színház az egész világ. És színész és színésznő benne minden férfi és nő." - tartják a csepürágók és ha erre a pillanatra néznek le az istenek, akkor kétségtelenül igaznak mondanák.
Ahogy Bredoc erejének utolsó szikráival próbál elégtételt venni az előtte álló, gonoszul mosolygó Kékszeműn, aki közben kínnal és fájdalommal sanyargatná, míg térdre nem rogy előtte, hogy mind az egykori őrök, mind saját emberei előtt példát statuáljon vele. Lássák, mit kap, ki packázni mer vele és hatalmával.
Ám valami történik és a kapitány nyila átrendezi az erőviszonyokat, a mágus sebet kap és Bredoc, lerázva láthatatlan béklyóit nekiront a Kékszeműnek. Ahogy a varázsló és a parancsnokhelyettes a sziklára zuhannak, a Garsintól zsákmányolt kés kiesik kezéből és csilingelve pattog odébb. Nem kell sok csapás, hogy Bredoc érezze, a Kékszemű már ártalmatlan. És mivel a férfi valószínűleg nem egy ösztönállat, hamar leáll az egyre erőtlenedő csépeléssel.
Garsin is láthatja, hogy a sziklára nincs szükség, a Kékszemű több sebből vérzik, az ő késétől, a kapitány nyilától és Bredoc kardjának pengéjétől. A lánynak sikerül megszereznie a földön hanyatt fekvő varázsló nyakában oldalra csúszott amulettet, amelynek kínhozó hatalmát tulajdonították. A foglalatba zárt kristály kicsit meleg, de nem forró, biztos kézzel tarthatja meg, nehogy bárkinek is eszébe jusson elvenni tőle.
Körülöttük újra megtorpannak a haramiák, látják vezetőjük vesztét, akadnak, akik rémülten figyelik az eseményeket, majd futva indulnak el a vélt kijáratok felé. Az egykori őrök nem állják útjukat, a haramiák pedig olyan kevesen maradnak, hogy legtöbben eldobják a fegyvereiket vagy akik nem, azokat legyűrik és harcképtelenné teszik.
A Kékszemű még nem halt meg, bár mozdulni nem képes. Véres arccal néz fel a fölé hajló Bredocra.*
- Gratulálok, városőr. Legyőztetek. *Vér folyik ki a szája szélén, sípoló hangot hallat a tüdeje minden levegőnél.*
- És most? *Kérdi reszelős nevetéssel fűszerezve szavait.*
970. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-15 22:16:33
Üzenet elküldve: 2020-12-15 22:16:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha a haramiák nem rontanak rájuk, úgy ő sem foglalkozik most velük. Csak a két férfit figyeli, ahogy elterülnek mellette a földön.
A parancsnokhelyettes mozgolódik, ami jó jel, a Kékszeműről viszont nem tudja, vajon sikerült-e harcképtelenné tenni.
Így végül amellett dönt, hogy közelebb merészkedik, hátha Bredocnak segítségre lesz szüksége.
Nem áll fel, mert így is megfelelő magasságban van és az előbbiek után még nem bízik a lábai erejében. Mászva közelíti meg a két férfit, ha közben ebben meg nem akadályozzák, és a korábban keze ügyébe akadt sziklát is viszi magával.
Ha úgy tűnik, hogy a Kékszemű kapálózik és használná a kését, hogy Bredocra támadjon, akkor a sziklával a férfi fegyvert tartó alkarjára szándékozik ütni. Ha a férfi eddigre már meghalt, akkor csak a biztonság kedvéért csavarná ki a kezéből a kését. Egyébként, ha még viaskodik, akkor a nyakához tartja a pengét.
Amennyiben pedig ez így, vagy úgy sikerül, akkor a következő mozdulattal a Kékszemű nyakában talán még mindig ott lógó medálért nyúl kapkodva egy hirtelen gondolattól vezérelve.
Ha a férfi már nem is él és nem árthat nekik vele, tart tőle, hogy a haramiák kezére akadhat a mágikus holmi. Nem szándékozik viszont nagydobra verni, ha sikerül megszereznie, mert tisztában van vele, hogy tőle könnyen elvehetik. Majd, ha ennek vége, a helyüket visszaszerző őrök jó hasznát vehetik... De mindez még odébb van, s annyi minden sülhet még el balul.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha a haramiák nem rontanak rájuk, úgy ő sem foglalkozik most velük. Csak a két férfit figyeli, ahogy elterülnek mellette a földön.
A parancsnokhelyettes mozgolódik, ami jó jel, a Kékszeműről viszont nem tudja, vajon sikerült-e harcképtelenné tenni.
Így végül amellett dönt, hogy közelebb merészkedik, hátha Bredocnak segítségre lesz szüksége.
Nem áll fel, mert így is megfelelő magasságban van és az előbbiek után még nem bízik a lábai erejében. Mászva közelíti meg a két férfit, ha közben ebben meg nem akadályozzák, és a korábban keze ügyébe akadt sziklát is viszi magával.
Ha úgy tűnik, hogy a Kékszemű kapálózik és használná a kését, hogy Bredocra támadjon, akkor a sziklával a férfi fegyvert tartó alkarjára szándékozik ütni. Ha a férfi eddigre már meghalt, akkor csak a biztonság kedvéért csavarná ki a kezéből a kését. Egyébként, ha még viaskodik, akkor a nyakához tartja a pengét.
Amennyiben pedig ez így, vagy úgy sikerül, akkor a következő mozdulattal a Kékszemű nyakában talán még mindig ott lógó medálért nyúl kapkodva egy hirtelen gondolattól vezérelve.
Ha a férfi már nem is él és nem árthat nekik vele, tart tőle, hogy a haramiák kezére akadhat a mágikus holmi. Nem szándékozik viszont nagydobra verni, ha sikerül megszereznie, mert tisztában van vele, hogy tőle könnyen elvehetik. Majd, ha ennek vége, a helyüket visszaszerző őrök jó hasznát vehetik... De mindez még odébb van, s annyi minden sülhet még el balul.*
969. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-15 20:23:34
Üzenet elküldve: 2020-12-15 20:23:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán joggal mondhatná bárki, hogy az események nem várt fordulatot vesznek, ahogy pillanatok alatt válik a véres csatatér egyetlen ember erejének hatására mozdulatlanná, majd pár másodperccel később pedig valami egészen mássá. Akár egy nagy színjáték, ahol az egykori őrök és a haramiák úgy állnak szájtátva, mint a közönség. Bredocot talán csak az izzó haragja tartja talpon, az ereje még kitart a végső pillanatban, s a penge a húsba mar. Örömteli érzés, kár lenne tagadnia. Azonban egyensúlyát elveszti, s mindketten a földre buknak. Ő azonban, ha az utolsó cseppeket is facsarja épp a testéből, és a határait már régen átlépte, mégis igyekszik utolsó fikarcnyi erejéből nem hagyni nyugodni a Kékszeműt. Nem tudja megállapítani, hogy belehalt-e a sebesülésbe, így tovább forgatja, szaggatja, vagy amire csak képes ebben a nyakatekert helyzetben. Kezével pedig próbálja a kést markoló kart lefogni, nehogy amaz utolsó leheletével még életét vegye. Az, hogy az őrök, és a haramiák miként reagálnak, arra már vajmi kevés ráhatása lehet a jelen helyzetben. Úgy érzi, ami tőle tellett, azt megtette, a többiek kezében van már a sorsuk döntőrészt. Aztán ugye ott van még Soreyl is, ha minden jól megy, neki nincs nagyobb baja, Garsint pedig ahogy meg tudja ítélni még nem fenyegeti a kaszás hideg szele.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán joggal mondhatná bárki, hogy az események nem várt fordulatot vesznek, ahogy pillanatok alatt válik a véres csatatér egyetlen ember erejének hatására mozdulatlanná, majd pár másodperccel később pedig valami egészen mássá. Akár egy nagy színjáték, ahol az egykori őrök és a haramiák úgy állnak szájtátva, mint a közönség. Bredocot talán csak az izzó haragja tartja talpon, az ereje még kitart a végső pillanatban, s a penge a húsba mar. Örömteli érzés, kár lenne tagadnia. Azonban egyensúlyát elveszti, s mindketten a földre buknak. Ő azonban, ha az utolsó cseppeket is facsarja épp a testéből, és a határait már régen átlépte, mégis igyekszik utolsó fikarcnyi erejéből nem hagyni nyugodni a Kékszeműt. Nem tudja megállapítani, hogy belehalt-e a sebesülésbe, így tovább forgatja, szaggatja, vagy amire csak képes ebben a nyakatekert helyzetben. Kezével pedig próbálja a kést markoló kart lefogni, nehogy amaz utolsó leheletével még életét vegye. Az, hogy az őrök, és a haramiák miként reagálnak, arra már vajmi kevés ráhatása lehet a jelen helyzetben. Úgy érzi, ami tőle tellett, azt megtette, a többiek kezében van már a sorsuk döntőrészt. Aztán ugye ott van még Soreyl is, ha minden jól megy, neki nincs nagyobb baja, Garsint pedig ahogy meg tudja ítélni még nem fenyegeti a kaszás hideg szele.*
968. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-11 23:27:50
Üzenet elküldve: 2020-12-11 23:27:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A korábban harcoló csoportok szélén valóban karnyújtásnyira állnak egymással szemben a felek és minden szempár két alakra szegeződik. Bredocra és a tőle nem messze álló Kékszeműre, aki korábban még Soreylt kínozta, hogy aztán a parancsnokhelyettessel tegye ugyanezt. A városőr minden lépésért kínnal fizet, nem tudhatja, mikor adja fel az elme és utasítva a testet rogy majd a sziklás talajra. Ám még vicsorogva küzdi magát előre a mágus felé, szájában érezve saját vérének ízét. De küzdi magát előre, lépésről lépésre kerülve közelebb a Kékszeműhöz, aki ez ellen semmit nem tesz. Talán képes volna fokozni a kínt, hogy az utolsó lépésnél alázza meg az egykori őrök és sajátjai előtt Bredocot. Talán egy vérbeli ripacs, aki így kívánja bizonyítani mindenki előtt, hogy élet és halál kérdésében kedve szerint dönt. A Kékszemű pedig csak gonoszul vigyorog, mint valami szörnyeteg. Egészen addig, míg a mellkasába nem csapódik a nyílvessző.
A mosoly azonnal eltűnik az arcáról, átadja helyét a meglepettségnek és ezzel együtt a kín is megszűnik. Bredoc, mint a fulladozó, ki a víz felszínére tör, úgy szabadul fel a kín alól és bár térde megrogy, nem zuhan a földre.
Garsin, bár most újra tétlen szemlélője csak az eseményeknek, megtette azt, ami talán átbillentette a mérleg serpenyőjét. Közvetlen közelről kell végignéznie, ahogy a Kékszemű kínozza Bredocot, aki bár egyre közelebb kerül hozzá, nem tudni, elérheti-e. Úgy tűnik, nem tud hatni az egykori őrökre, hogy folytassák a harcot, ám a haramiák is megkövülten bámulják csupán a történéseket. A sok álldogáló, bámuló faj tekintete kereszttüzében Garsin karja már emelkedne, hogy egy egyszerű kővel tegyen valamit, ami újra kizökkenti a megállni látszó időt, amikor az a bizonyos nyílvessző átszelve a levegőt a Kékszemű mellkasába csapódik.
Az idő meglódul és elsőként Bredoc ocsúdik, lerázva a kínt és támadásba lendül. A férfi karja ugyan gyenge és a fáradtságot is tízszeresen érzi, de a kard mozdul a kezében. A Kékszemű védtelen és sérült. Korábban Garsin kése, amelyet még baljában tart, most pedig a nyílvessző, de még áll, csak meglepett arccal néz fel a kapitányra.
A döfés eltalálja a kulcscsontja felett a nyakát, mélyen felsebezve a varázsló testét, kibillentve az egyensúlyából és mindketten a sziklás talajra buknak, Garsin mellé.
Körülöttük csak ekkor mozdulnak a haramiák, velük együtt az egykori őrök, de mindenkit letaglóz a Kékszeművel történtek. Egyelőre senki sem támad a földön lévő Bredocra vagy Garsinra.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A korábban harcoló csoportok szélén valóban karnyújtásnyira állnak egymással szemben a felek és minden szempár két alakra szegeződik. Bredocra és a tőle nem messze álló Kékszeműre, aki korábban még Soreylt kínozta, hogy aztán a parancsnokhelyettessel tegye ugyanezt. A városőr minden lépésért kínnal fizet, nem tudhatja, mikor adja fel az elme és utasítva a testet rogy majd a sziklás talajra. Ám még vicsorogva küzdi magát előre a mágus felé, szájában érezve saját vérének ízét. De küzdi magát előre, lépésről lépésre kerülve közelebb a Kékszeműhöz, aki ez ellen semmit nem tesz. Talán képes volna fokozni a kínt, hogy az utolsó lépésnél alázza meg az egykori őrök és sajátjai előtt Bredocot. Talán egy vérbeli ripacs, aki így kívánja bizonyítani mindenki előtt, hogy élet és halál kérdésében kedve szerint dönt. A Kékszemű pedig csak gonoszul vigyorog, mint valami szörnyeteg. Egészen addig, míg a mellkasába nem csapódik a nyílvessző.
A mosoly azonnal eltűnik az arcáról, átadja helyét a meglepettségnek és ezzel együtt a kín is megszűnik. Bredoc, mint a fulladozó, ki a víz felszínére tör, úgy szabadul fel a kín alól és bár térde megrogy, nem zuhan a földre.
Garsin, bár most újra tétlen szemlélője csak az eseményeknek, megtette azt, ami talán átbillentette a mérleg serpenyőjét. Közvetlen közelről kell végignéznie, ahogy a Kékszemű kínozza Bredocot, aki bár egyre közelebb kerül hozzá, nem tudni, elérheti-e. Úgy tűnik, nem tud hatni az egykori őrökre, hogy folytassák a harcot, ám a haramiák is megkövülten bámulják csupán a történéseket. A sok álldogáló, bámuló faj tekintete kereszttüzében Garsin karja már emelkedne, hogy egy egyszerű kővel tegyen valamit, ami újra kizökkenti a megállni látszó időt, amikor az a bizonyos nyílvessző átszelve a levegőt a Kékszemű mellkasába csapódik.
Az idő meglódul és elsőként Bredoc ocsúdik, lerázva a kínt és támadásba lendül. A férfi karja ugyan gyenge és a fáradtságot is tízszeresen érzi, de a kard mozdul a kezében. A Kékszemű védtelen és sérült. Korábban Garsin kése, amelyet még baljában tart, most pedig a nyílvessző, de még áll, csak meglepett arccal néz fel a kapitányra.
A döfés eltalálja a kulcscsontja felett a nyakát, mélyen felsebezve a varázsló testét, kibillentve az egyensúlyából és mindketten a sziklás talajra buknak, Garsin mellé.
Körülöttük csak ekkor mozdulnak a haramiák, velük együtt az egykori őrök, de mindenkit letaglóz a Kékszeművel történtek. Egyelőre senki sem támad a földön lévő Bredocra vagy Garsinra.*
967. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-09 12:01:42
Üzenet elküldve: 2020-12-09 12:01:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl szabadul, helyette a bátor parancsnokhelyettest kezdi gyötörni a Kékszemű. Garsin lenyűgözött tisztelettel bámulja, ahogy Bredoc kínjai ellenére is csak halad tovább, az ő megmentésükre.
Annál nagyobb kontrasztot ad a férfi konok kitartása és a körülötte tétlenül várakozó tömeg... Ezt a gyáva, vagy talán döbbent semmittevést igyekszik megtörni a kiáltásával és saját cselekedetével, de... Mire emelné a karját, hogy a követ elhajítsa, azzal szembesül, hogy egy nyílvessző csattan a Kékszemű mellkasába.
Megrettenten bámulja, s talán nem is keresné a vessző forrását jó ideig, ha a Kapitány nem kiabálna. Akkor odafordul és amennyire örül, hogy a férfi a segítségükre jött, annyira meg is van illetődve.
Aztán a következő, amire fölfigyel, az a Kékszemű felé kapásból pengével közelítő Bredoc. Félelmetes látvány, mégis nézi... s ha a férfit meg nem állítják, valószínűleg a pusztítását is végignézi.
Aztán... mintha csak egy álomban nézelődne, még mindig a földön térdepelve néz körül, azt figyelve, a tömeg maga hogyan viselkedik most, újra kezdődik-e a harc.
A tettvágya már kezd is elszállni, mert rá már itt nincs szükség. Talán vissza is kellene vonulnia, fedezékbe húzódni, míg a káosz elcsendesül?
A kését még vissza kellene szereznie... Erre gondol, valami fura ragaszkodással.
De egyelőre tétlen, még a szikladarabot szorongatja és a saját lehetőségeit méri fel.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.09 12:09:45
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Soreyl szabadul, helyette a bátor parancsnokhelyettest kezdi gyötörni a Kékszemű. Garsin lenyűgözött tisztelettel bámulja, ahogy Bredoc kínjai ellenére is csak halad tovább, az ő megmentésükre.
Annál nagyobb kontrasztot ad a férfi konok kitartása és a körülötte tétlenül várakozó tömeg... Ezt a gyáva, vagy talán döbbent semmittevést igyekszik megtörni a kiáltásával és saját cselekedetével, de... Mire emelné a karját, hogy a követ elhajítsa, azzal szembesül, hogy egy nyílvessző csattan a Kékszemű mellkasába.
Megrettenten bámulja, s talán nem is keresné a vessző forrását jó ideig, ha a Kapitány nem kiabálna. Akkor odafordul és amennyire örül, hogy a férfi a segítségükre jött, annyira meg is van illetődve.
Aztán a következő, amire fölfigyel, az a Kékszemű felé kapásból pengével közelítő Bredoc. Félelmetes látvány, mégis nézi... s ha a férfit meg nem állítják, valószínűleg a pusztítását is végignézi.
Aztán... mintha csak egy álomban nézelődne, még mindig a földön térdepelve néz körül, azt figyelve, a tömeg maga hogyan viselkedik most, újra kezdődik-e a harc.
A tettvágya már kezd is elszállni, mert rá már itt nincs szükség. Talán vissza is kellene vonulnia, fedezékbe húzódni, míg a káosz elcsendesül?
A kését még vissza kellene szereznie... Erre gondol, valami fura ragaszkodással.
De egyelőre tétlen, még a szikladarabot szorongatja és a saját lehetőségeit méri fel.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.12.09 12:09:45
966. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-08 21:26:35
Üzenet elküldve: 2020-12-08 21:26:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 523
OOC üzenetek: 150
Játékstílus: Vakmerő
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán a hév okozhatja, talán tényleg mindenki érezheti, hogy ilyen még nem igazán történt itt. Ha akadtak is kisebb zendülések korábban, idáig biztosan nem jutottak el, mint most, ahogy ott állnak, szinte karnyújtásnyira egymástól az egykori, legyőzött őrök, és a hatalmat átvett haramiák. Nem beszélve a vezérükről, arról az alattomos Kékszemű rohadékról. Oly közel a cél, s mégis oly távolinak hat, ahogy a sors, ha úgy tetszik, mindig egy újabb akadályt gördít eléjük, ahogy csak egyet lépnének előre. Kínkeserves, mocskos és véres küzdelmek égnek izmaikban, Bredocéban biztosan. A megannyi kín, a hosszú, étel nélküli kemény napok, a megaláztatás, társai, barátai, bajtársai kínzásai. Mind mind ott égnek lelke egy különösen sötét zugában, és egyre csak ez az izzó gyűlölet tör elő belőle, ahogy egyre közelebb látja azt, aki igazán felelős mindenért.*
-Meg kellett volna...
*Szinte súgja, de biztos benne, hogy szavai elérnek a másikig. Nem állják útját, legalábbis nem támadnak rá a haramiák, kik kettejük közt állnak, azonban valami más történik. A Soreylt sújtó kín megszűnik, s iránya immár a parancsnokhelyettes. Iszonyatos fájdalom sújtja, kedve lenne térdre rogyni, ahogy korábban is, azonban vagy nincs már annyi szufla a Kékszeműben Garsinnak hála, vagy a bajtársak szorult, figyelő tekintete ad némi erőt a férfinak, hogy talpon maradjon, s mi több, el is tudjon indulni ellensége felé. Botorkáló léptekkel araszol egyre közelebb és közelebb, akár egy rémálomból előlépett élőhalott, bosszúszomjas szellem. Az ábrázata sem lehet sokkal szebb. Az óriás okozta esés, törmelék, vér és por keveréke az arcán, a sebével kiegészítve, fekete haja valószínűleg szanaszét terül arcán, s a szemei csak úgy izzanak. Nem kérleli saját testét, utasítja azt, ráparancsol, hogy az ő akaratának engedelmeskedjen, s ne az ártó varázs okozta fájdalomnak és így halad, ha ugyan meg nem állítják, hörögve, fel-fel szisszenve, mint egy sebzett vad, ki utolsó erejéből akar támadója életére törni. Ekkor süvít el egy nyílvessző a semmiből. Ha rendesen látna sem keresné, hogy vajon ki lehetett, nem kell sokáig agyalnia, hogy rájöjjön. ~Te ravasz kígyó.~ A Kapitány az, ki korábban szélnek eredt, kezében a fegyverrel. Bredoc lábai kezdik feladni ugyan a harcot, de ahogy a lövedék talál, a varázs is kezd megszűnni. Látása egyre tisztul, akárcsak a feje, s a fájdalom is múlni kezd. Élve a lehetőséggel parancsot küld a kezének, mely a pengét fogja, s kérdés nélkül igyekszik a Kékszemű torkába döfni azt. Nem fölényeskedik, nem kezd el hangzatos beszédet mondani, egyszerűen csak ki akarja tölteni haragját a másikon, s véget vetni nyomorult életének. Talán úgy a helyzet is megfordulna az őrök és a haramiák között. Soreyl így már ismét szabadabban mozoghat, legalábbis erre tud gondolni Bredoc. Garsin pedig, ahogy egy-egy gyors pillantásból meg tudja ítélni viszonylag jól van, de legalábbis életben, s ez az igazán fontos.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán a hév okozhatja, talán tényleg mindenki érezheti, hogy ilyen még nem igazán történt itt. Ha akadtak is kisebb zendülések korábban, idáig biztosan nem jutottak el, mint most, ahogy ott állnak, szinte karnyújtásnyira egymástól az egykori, legyőzött őrök, és a hatalmat átvett haramiák. Nem beszélve a vezérükről, arról az alattomos Kékszemű rohadékról. Oly közel a cél, s mégis oly távolinak hat, ahogy a sors, ha úgy tetszik, mindig egy újabb akadályt gördít eléjük, ahogy csak egyet lépnének előre. Kínkeserves, mocskos és véres küzdelmek égnek izmaikban, Bredocéban biztosan. A megannyi kín, a hosszú, étel nélküli kemény napok, a megaláztatás, társai, barátai, bajtársai kínzásai. Mind mind ott égnek lelke egy különösen sötét zugában, és egyre csak ez az izzó gyűlölet tör elő belőle, ahogy egyre közelebb látja azt, aki igazán felelős mindenért.*
-Meg kellett volna...
*Szinte súgja, de biztos benne, hogy szavai elérnek a másikig. Nem állják útját, legalábbis nem támadnak rá a haramiák, kik kettejük közt állnak, azonban valami más történik. A Soreylt sújtó kín megszűnik, s iránya immár a parancsnokhelyettes. Iszonyatos fájdalom sújtja, kedve lenne térdre rogyni, ahogy korábban is, azonban vagy nincs már annyi szufla a Kékszeműben Garsinnak hála, vagy a bajtársak szorult, figyelő tekintete ad némi erőt a férfinak, hogy talpon maradjon, s mi több, el is tudjon indulni ellensége felé. Botorkáló léptekkel araszol egyre közelebb és közelebb, akár egy rémálomból előlépett élőhalott, bosszúszomjas szellem. Az ábrázata sem lehet sokkal szebb. Az óriás okozta esés, törmelék, vér és por keveréke az arcán, a sebével kiegészítve, fekete haja valószínűleg szanaszét terül arcán, s a szemei csak úgy izzanak. Nem kérleli saját testét, utasítja azt, ráparancsol, hogy az ő akaratának engedelmeskedjen, s ne az ártó varázs okozta fájdalomnak és így halad, ha ugyan meg nem állítják, hörögve, fel-fel szisszenve, mint egy sebzett vad, ki utolsó erejéből akar támadója életére törni. Ekkor süvít el egy nyílvessző a semmiből. Ha rendesen látna sem keresné, hogy vajon ki lehetett, nem kell sokáig agyalnia, hogy rájöjjön. ~Te ravasz kígyó.~ A Kapitány az, ki korábban szélnek eredt, kezében a fegyverrel. Bredoc lábai kezdik feladni ugyan a harcot, de ahogy a lövedék talál, a varázs is kezd megszűnni. Látása egyre tisztul, akárcsak a feje, s a fájdalom is múlni kezd. Élve a lehetőséggel parancsot küld a kezének, mely a pengét fogja, s kérdés nélkül igyekszik a Kékszemű torkába döfni azt. Nem fölényeskedik, nem kezd el hangzatos beszédet mondani, egyszerűen csak ki akarja tölteni haragját a másikon, s véget vetni nyomorult életének. Talán úgy a helyzet is megfordulna az őrök és a haramiák között. Soreyl így már ismét szabadabban mozoghat, legalábbis erre tud gondolni Bredoc. Garsin pedig, ahogy egy-egy gyors pillantásból meg tudja ítélni viszonylag jól van, de legalábbis életben, s ez az igazán fontos.*
965. hozzászólás ezen a helyszínen: Krenkataur barlangrendszer
Üzenet elküldve: 2020-12-08 18:25:29
Üzenet elküldve: 2020-12-08 18:25:29
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Börtönlátogatás//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Kékszemű láthatóan nem ismeri az olyan alapvető készségeket, amelyek a valódi harcosok sajátjai. Csak azon van, hogy szabaduljon a késtől, amelyet Garsin a bordái közé bökött és támadásba lendülhessen.
Akadályok gördülnek Bredoc és Soreyl elé, hogy elérhessék a gyűlölt mágust, ráadásul Soreyl át is éli azt, amit korábban a parancsnokhelyettes is, a Kékszemű izzó kínnal támad rá, amelytől a férfi a sziklás talajra kerül.
Bredoc ereiben lánggá válik a vér, fájdalmait, fáradtságát mintha elfújná valami, mert a férfi eddig nem érzett erőt érez tagjaiban, ahogy dühe, haragja a varázsló felé fordul. Körülötte vannak, akik egy lépést hátrálnak, meztelen pengék fordulnak felé, de nem szakítják felébe.*
- Meg kellett volna ölnöm már az elején benneteket. Rengeteg bajtól kíméltem volna meg magam! *Sziszegi vissza a Kékszemű. És milyen igaz. Ha a hármas nem önt erőt a fogolyként sínylődő egykori őrökbe, talán sosem lázadnak fel a haramiák ellen.
A Kékszemű ajkán gonosz mosoly terül el, amikor Bredoc arról beszél neki, hogy nem fogják újra felvenni a rabigát.*
- Ha látnak elhullani benneteket, fejet hajtanak. *Mondja halkabb hangon, de majd mindenki érti a szavait. A Bredoc előtt álló haramiák nem támadnak rá, de nem is lépnek el előle, így amikor támadásba lendül, kissé meglepi őket. De nem a Kékszeműt. Aki, amikor a férfi támadásba lendül, elengedi az eddig kínlódó Soreylt és figyelmét, átkos erejét Bredocra összpontosítja, aki így kénytelen újra átélni azt a kínt, amelyet már korábban is. Soreyl a földön marad, láthatóan a fájdalom még nem múlt el teljesen.
Bredoc, bár minden idegszálát égeti a kín, képes előre haladni. A Kékszemű talán nem koncentrál eléggé, talán Garsin döfése miatt kisebb az ereje, de az is lehet, hogy a parancsnokhelyettes dühe szítja erejét, hogy haladjon, de minden lépésért kínnal fizet. A látása elhomályosodik, a haramiák ellépnek előle, a Kékszemű láthatóan példát akar statuálni vele a többi őr előtt. Már csak pár méter, de kérdéses, hogy Bredocnak lesz-e ereje lesújtani a varázslóra.
Garsin tudata lassan tisztul, végtagjai újra engedelmeskednek az akaratának. Ő láthatja és rá is jöhet, hogy Soreyl és később Bredoc szenvedése, az ő legyőzöttségének látványa okolható azért, hogy az egykori őrök tétováznak. Ott a Kékszemű, aki hatalmával kínban tartja a felé szögletes mozdulatokkal közeledő Bredocot, aki félő, el sem jut odáig. Mintha a Kékszemű játszana vele és még élvezné is. Keze ráakad egy méretes, tenyérbe illő szikladarabra.
Bredoc kínlódva küzdi magát előre, Soreyl látszólag tehetetlen, Garsin pedig könnyei fátylán át figyeli az eseményeket, kezében egy sziklával, amikor olyan dolog történik, amire talán senki se számított. Egy nyílvessző szeli át a levegőt és fúródik a Kékszemű mellkasába, jobb oldalon, valahol a válla alatt. A mágus meglepődve kapja fel a tekintetét a peremre felettük. Bredoc mögött, Garsinnal szemben a Kapitány áll, kezében a számszeríjjal. A keze mintha remegne a lövés után, de tekintetében bátor lángok lobognak.*
- Légy átkozott! Légy átkozott! *Kiáltja a lövés után.
Bredocról lefoszlik a kín, bár még kába, a meglepett, meglőtt Kékszemű előtt áll rogyasztott lábakkal. Garsin mögötte, kezében a szikla és a haramiák, egykori őrök még csak akkor ocsúdnak fel.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A Kékszemű láthatóan nem ismeri az olyan alapvető készségeket, amelyek a valódi harcosok sajátjai. Csak azon van, hogy szabaduljon a késtől, amelyet Garsin a bordái közé bökött és támadásba lendülhessen.
Akadályok gördülnek Bredoc és Soreyl elé, hogy elérhessék a gyűlölt mágust, ráadásul Soreyl át is éli azt, amit korábban a parancsnokhelyettes is, a Kékszemű izzó kínnal támad rá, amelytől a férfi a sziklás talajra kerül.
Bredoc ereiben lánggá válik a vér, fájdalmait, fáradtságát mintha elfújná valami, mert a férfi eddig nem érzett erőt érez tagjaiban, ahogy dühe, haragja a varázsló felé fordul. Körülötte vannak, akik egy lépést hátrálnak, meztelen pengék fordulnak felé, de nem szakítják felébe.*
- Meg kellett volna ölnöm már az elején benneteket. Rengeteg bajtól kíméltem volna meg magam! *Sziszegi vissza a Kékszemű. És milyen igaz. Ha a hármas nem önt erőt a fogolyként sínylődő egykori őrökbe, talán sosem lázadnak fel a haramiák ellen.
A Kékszemű ajkán gonosz mosoly terül el, amikor Bredoc arról beszél neki, hogy nem fogják újra felvenni a rabigát.*
- Ha látnak elhullani benneteket, fejet hajtanak. *Mondja halkabb hangon, de majd mindenki érti a szavait. A Bredoc előtt álló haramiák nem támadnak rá, de nem is lépnek el előle, így amikor támadásba lendül, kissé meglepi őket. De nem a Kékszeműt. Aki, amikor a férfi támadásba lendül, elengedi az eddig kínlódó Soreylt és figyelmét, átkos erejét Bredocra összpontosítja, aki így kénytelen újra átélni azt a kínt, amelyet már korábban is. Soreyl a földön marad, láthatóan a fájdalom még nem múlt el teljesen.
Bredoc, bár minden idegszálát égeti a kín, képes előre haladni. A Kékszemű talán nem koncentrál eléggé, talán Garsin döfése miatt kisebb az ereje, de az is lehet, hogy a parancsnokhelyettes dühe szítja erejét, hogy haladjon, de minden lépésért kínnal fizet. A látása elhomályosodik, a haramiák ellépnek előle, a Kékszemű láthatóan példát akar statuálni vele a többi őr előtt. Már csak pár méter, de kérdéses, hogy Bredocnak lesz-e ereje lesújtani a varázslóra.
Garsin tudata lassan tisztul, végtagjai újra engedelmeskednek az akaratának. Ő láthatja és rá is jöhet, hogy Soreyl és később Bredoc szenvedése, az ő legyőzöttségének látványa okolható azért, hogy az egykori őrök tétováznak. Ott a Kékszemű, aki hatalmával kínban tartja a felé szögletes mozdulatokkal közeledő Bredocot, aki félő, el sem jut odáig. Mintha a Kékszemű játszana vele és még élvezné is. Keze ráakad egy méretes, tenyérbe illő szikladarabra.
Bredoc kínlódva küzdi magát előre, Soreyl látszólag tehetetlen, Garsin pedig könnyei fátylán át figyeli az eseményeket, kezében egy sziklával, amikor olyan dolog történik, amire talán senki se számított. Egy nyílvessző szeli át a levegőt és fúródik a Kékszemű mellkasába, jobb oldalon, valahol a válla alatt. A mágus meglepődve kapja fel a tekintetét a peremre felettük. Bredoc mögött, Garsinnal szemben a Kapitány áll, kezében a számszeríjjal. A keze mintha remegne a lövés után, de tekintetében bátor lángok lobognak.*
- Légy átkozott! Légy átkozott! *Kiáltja a lövés után.
Bredocról lefoszlik a kín, bár még kába, a meglepett, meglőtt Kékszemű előtt áll rogyasztott lábakkal. Garsin mögötte, kezében a szikla és a haramiák, egykori őrök még csak akkor ocsúdnak fel.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 965-984