//Talán csak álmodom?//
*Miután teljesen nyilvánvalóvá válik a számára, hogy Aleniát sokkal inkább Arthenior felé húzza a szíve, nem tehet mást, mint elfogadja ezt, és csendes, belső mosollyal bele is törődik.
Ami őt illeti, elmondta a véleményét és az ötleteit, valamint azt is, - és ezt még mindig így is gondolja, - hogy nem hozhatja meg Nia helyett a döntést saját új életéről és az otthonáról.
Bár nem teljesen egyértelmű, de érteni véli, hogy miért ragaszkodik annyira Alenia ahhoz a városhoz, ami annyi szenvedést okozott neki. Nyilván azért, mert ő vele ellentétben itt nőtt fel, és nem csak kellemetlen emlékek kötik ide.
Persze őt sem csak azok, hiszen magát Niát, Nait és Laut is itt ismerte meg, mégis, ha vissza kell gondolnia az első itt töltött időszakra, nagyon erősen a szörnyűségek irányába billen az a bizonyos képzeletbeli mérleg, amire itteni múltját teszi.
Éppen ezért, meg azért is, mert alig élt itt, neki a lázadás után sokkal könnyebb volt hátat fordítani ennek a városnak, és kezdeni vidéken egy teljesen új életet, mint amilyen Aleniának lehetne hasonló.
Ami aztán Alenia egyensúlyról való fejtegetését illeti, sem az ide vezető utat, sem pedig a tisztáson töltött időt nem érzi megfelelőnek arra, hogy elvont filozófiai problémákról vitatkozzon vele, de olyan Teysus tanításaira erősen emlékeztető elvont filozófiáról, ami egyben hús-vér élőlények életére is alkalmazható.
Mert elvi szinten persze igaza van Niának. Ha az egyensúly megbomlik, akkor minden elindul az összeomlás irányába, ha viszont végig viszi ezt a gondolatmenetet, akkor az egyensúly nem most van megbomolva Artheniorban, sőt; a lázadás előtti világ volt a felbomlás, maga a lázadás pedig az egyensúly helyreállítása, hiszen eleve csak azért történhetett meg, mert Gazdagnegyed lakói túlságosan fényűzően, a Szegénynegyedé pedig elviselhetetlenül nyomorúságos körülmények között éltek, de semmiféle egyensúly nem volt közöttük, csak könyörtelen aszimmetria.
Ahhoz a valamihez, amit ő maga igazságos társadalomnak képzel el, szerinte sokkal közelebb áll a mostani, mint a régi város, hiába élte át a lázadás szörnyűségeit, és hiába lett ő maga is kis híján a rombolás és tombolás áldozatává, hiába nem lett volna képes nemeseket ölni, és hiába tölti el mai napig iszonyattal az a Romváros, ami Gazdagnegyedből maradt.
Mégis, ha arra a napra visszagondol, valahogy nem tudja felejteni Aleimord magabiztos mosolyát, aminek csak az lett a vége, hogy végül űzött vadként mentették a bőrüket saját otthonukból, a leges legutolsó pillanatban.
Lehet hogy talán jobb lenne még most tisztázni ezt az egyet nem értést erről a kérdésről, de nincs hozzá sem kedve, sem szíve.
Sok idejük van még átbeszélni mindezt, olyan pillanatokban, amelyek nem feltétlenül az új kezdetről szólnak, és amikor inkább majd az tiszta eszüket kell próbára tenni, nem lelkük erejét, mint most a tisztáson. Mert neki is nehéz itt, és pontosan tudja, látja, és érzi, hogy Aleniának még nála is sokkal inkább az, nem véletlenül.
De már csak azért sem szeretné elrontani ezeket a perceket saját ellenvetéseivel mert éppen nagyon, sőt a nagyonnál is sokkal jobban boldoggá teszi, hogy úgy tűnik, hogy éppen ezen a helyen látja Aleniát újra lelkesnek és talán boldognak is, ezek pedig nem utolsó sorban az ő szavai által kiváltott érzelmek.
Külön szimbolikusnak tartja, hogy Niának éppen itt támadnak ötletei és ambíciói új életével kapcsolatban, ahol a régi élete tulajdonképpen véget ért, most pedig tervei, céljai vannak, sőt ambíciója is.
Dicsérő szavai közben persze meghatják és hatalmas örömmel töltik el, szó szerint a lelke legmélyéig átmelegítve őt. Soha nem kapott talán még ekkora dicséretet senkitől, és senki más dicsérete nem is tette volna ilyen boldoggá soha.
Mert hát édesanyja is mondott már neki hasonlókat, de hát anya mégiscsak anya, aki elve elfogult a lányával szemben, ahogyan nyilván ő is az lenne, ha neki lehetne és lenne is lánya.*
- Mindent köszönök! Örülök, hogyha tényleg segítettem. Tudod, anya sokszor mondta, hogy mennyire nagyon okos vagyok, de tőled hallani sokkal nagyobb dicséret, és éppen azért, mert tudom, hogy az anyám elfogult velem szemben, és talán akkor is ezt mondaná, ha fele ennyire sem lennék okos, mint most. *mondja is aztán hangosan ki korábbi gondolatait, miközben úgy mosolyog utána, hogy akkor sem tudná letagadni, hogy Alenia szavai mekkora boldogsággal töltik el, ha akarná, de hát persze nem akarja.*
- A gyerekekkel pedig biztosan jól tudnál bánni, sokkal jobban, mint én, bennem fel sem merült egy pillanatra, hogy nem. Szerintem te biztosan jó anya lennél. A legutóbb is azonnal hallgattak rád.
*Talán annak köszönhető mindez, hogy mégiscsak arisztokrataként nőtt fel. Bármennyit változott is, illetve bármilyen is lesz majd az új Alenia, ez még nem változtat a tényen, hogy arra lett nevelve, hogyan kell másoknak parancsolni, és természetes volt számára az is, hogy mások pedig engedelmeskedtek neki. A gyerekek talán tudat alatt, ösztönösen érzik ezt *
- Lehet nem látszott a búcsúzás miatt, de nem igazán értek a gyerekekhez, és nem is nagyon tudok velük mit kezdeni úgy általában. Szerintem szigorú sem tudnék velük lenni, pedig néha nyilván azt is kell, különösen a fiúkkal, akik kicsit vadnak tűnnek nekem. De hát végül is, milyenek lennének, fiúk. Kicsik, de elevenek. Egy nevelőnő mindenesetre mindenképpen kell melléjük szerintem. Akár ketten leszünk a rezidencián, akár te egyedül, nem loholhatunk folyton a nyomukban. Meglehet tudnak magukra vigyázni, de mégiscsak gyerekek. Kell melléjük valaki, aki figyel arra, hogy rendesen esznek, időben fekszenek le és nem törik-e össze magukat játék közben. Ha pedig amúgy is új Artheniorral álmodsz, az tulajdonképpen lehet, hogy velük kezdődik, mert egy nap majd felnőnek, így ők ennek a városnak a jövője.
*Kicsit még elhallgat, hogy még egyszer utoljára átgondoljon mindent, mire pedig megszólal újra, kicsit kisebb lendülettel, de továbbra is határozottan beszél.*
- Szívesen vállalom a kétfelé való élést. *mondja.* Egyrészt szeretnék melletted lenni és segíteni, másrészt talán anyának is igaza van abban, hogy nem bujkálhatok örökké Szarvasligetben a világ elől. Ugyanakkor, muszáj lesz ebben valami kompromisszumot találni. Feltétezem, hogy te több időt szeretnél Artheniorban tölteni, mint ligetben, én viszont pont fordítva vagyok ezzel, és tudom, hogy rám ott is szükség van. Lehet, hogy kicsit önteltnek hangzik, de nagyon fontos része vagyok az ottani közösségnek. *mosolyodik el.* Szóval elsőre valami olyasmire gondoltam, hogy mondjuk tíz napból hatot ott, négyet itt töltenék, aztán majd alakul úgy is. Természetesen ezek csak arányok, nem tervezem mereven tartani magamat ehhez a rendszerhez, ha itt van fontosabb dolgunk, akkor nem sietek majd haza Szarvasligetbe kecskéket fejni és etetni. Mindenesetre egyszerre lenni kiasszonynak itt, ligetben pedig dolgozni, ez tetszik valóban.
*Reméli, hogy így ezt Alenia is el tudja fogadni tőle, ahogyan az is, amit még ezzel kapcsolatban mondani készül.*
- Bevallom, kicsit azért félek ettől. *teszi még hozzá, mert tudja, hogy tartozik az őszinteséggel.* Felvirágoztatni egy várost, meg a házat, kapcsolatokat építgetni, kicsit azért nyugalmasabb életet képzeltem el magamnak ennél. De persze tudtam, amikor először megláttalak ma, hogy ez mindent meg fog változtatni. Szóval nem panaszképpen mondom, és ez még nem tántorít el semmitől. Csak először majd furcsa lesz. Bele kell szoknom majd ebbe, azt hiszem.