Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 136 (2701. - 2720. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2720. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:36:21
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:36:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek sebei//
*Nyugalma szinte már félálomba ringatja a fájdalom ellenére. A lelke békés és biztos benne, hogy nemsokára láthatja odaát Ehnorát. Ölelheti végre úgy, mint régen. A nesz nem jut el hozzá csak a hajnal hűvös levegője hűti valamelyest mostanra izzó homlokát. Egy női hang hozza vissza a félálomból és ahogy tudta ébred a fájdalmai erősödnek. Lassan kezdi kinyitni a szemét és a fénytől hunyorogva próbálja meg kideríteni képzelődik e, vagy valaki tényleg szólt hozzá. Látása egy kicsit homályos, de azért felfedezi a mellette guggoló nőt és egy pillanatra azt hiszi képzelődik. Szorosan összezárja a szemét újra és nagy levegőt vesz, hogy újra tisztábban láthassa a képet. A nő még mindig ott guggol mellette, de nem lehet valóságos, mert ez olyan mint... *
-... Ehnora?
*Azt hiszi megint a képzelete játszik vele, vagy talán már átesett az élet nehézségein és halál ösvényének végén mégis csak engedték az Istenek, hogy vele lehessen. Kinyújtja a kezét felé és szemét megpróbálja még egyszer erősen becsukva szorítani, hogy látása kitisztuljon és lássa végre.*
*Nyugalma szinte már félálomba ringatja a fájdalom ellenére. A lelke békés és biztos benne, hogy nemsokára láthatja odaát Ehnorát. Ölelheti végre úgy, mint régen. A nesz nem jut el hozzá csak a hajnal hűvös levegője hűti valamelyest mostanra izzó homlokát. Egy női hang hozza vissza a félálomból és ahogy tudta ébred a fájdalmai erősödnek. Lassan kezdi kinyitni a szemét és a fénytől hunyorogva próbálja meg kideríteni képzelődik e, vagy valaki tényleg szólt hozzá. Látása egy kicsit homályos, de azért felfedezi a mellette guggoló nőt és egy pillanatra azt hiszi képzelődik. Szorosan összezárja a szemét újra és nagy levegőt vesz, hogy újra tisztábban láthassa a képet. A nő még mindig ott guggol mellette, de nem lehet valóságos, mert ez olyan mint... *
-... Ehnora?
*Azt hiszi megint a képzelete játszik vele, vagy talán már átesett az élet nehézségein és halál ösvényének végén mégis csak engedték az Istenek, hogy vele lehessen. Kinyújtja a kezét felé és szemét megpróbálja még egyszer erősen becsukva szorítani, hogy látása kitisztuljon és lássa végre.*
2719. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:32:06
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:32:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek sebei//
*Igazából nem sokat aludt a múlt éjszaka, túl feszült volt hozzá, túl izgatott.*
~Arthenior, milyen rég jártam erre, hónapok teltek el. Bár a városok nem változnak ennyi idő alatt, nincs miért nyugtalankodnom.~
*Lia lassú léptekkel halad, igazából nem siet sehova, inkább élvezi a hajnali erdő, a fényeket, melyek a zöld ezer árnyalatára festik szinte még a levegőt is, és persze a madárdalt. Mindig is szerette a hajnalt, a nyugalmat, azt, hogy ilyenkor szinte eggyé válhat a világmindenséggel, hogy ilyenkor a legkisebb neszt is hallani, apró lábak osonását, egy fakopácsot, egy emberi sóhajt.*
~Mit?~
*Lia hallgatózik, majd a hang után indul, lassan, vigyázva, hogy ne csapjon zajt, s hamarosan egy tisztáshoz ér. Kilép a fák közül és körbenéz.
Tőle jobbra az egyik fának támaszkodva egy alakot pillant meg, illetve csak a két lábát, csizmák, nadrágba bújtatott hosszú lábak, az egyiken véres kötés.*
~Hogy mi? Egy sebesült? És itt ücsörög? Nem a városban van?~
*lia megindul az idegen felé, majd megáll felette, nem tudja a másik hallotta-e.
A férfi, mert az, szőke, talán harminc éves ha lehet túl nyugodtan ücsörög.
Lia leguggol mellette*
– Hahó *szólítja meg halkan* Ébren van?
*Igazából nem sokat aludt a múlt éjszaka, túl feszült volt hozzá, túl izgatott.*
~Arthenior, milyen rég jártam erre, hónapok teltek el. Bár a városok nem változnak ennyi idő alatt, nincs miért nyugtalankodnom.~
*Lia lassú léptekkel halad, igazából nem siet sehova, inkább élvezi a hajnali erdő, a fényeket, melyek a zöld ezer árnyalatára festik szinte még a levegőt is, és persze a madárdalt. Mindig is szerette a hajnalt, a nyugalmat, azt, hogy ilyenkor szinte eggyé válhat a világmindenséggel, hogy ilyenkor a legkisebb neszt is hallani, apró lábak osonását, egy fakopácsot, egy emberi sóhajt.*
~Mit?~
*Lia hallgatózik, majd a hang után indul, lassan, vigyázva, hogy ne csapjon zajt, s hamarosan egy tisztáshoz ér. Kilép a fák közül és körbenéz.
Tőle jobbra az egyik fának támaszkodva egy alakot pillant meg, illetve csak a két lábát, csizmák, nadrágba bújtatott hosszú lábak, az egyiken véres kötés.*
~Hogy mi? Egy sebesült? És itt ücsörög? Nem a városban van?~
*lia megindul az idegen felé, majd megáll felette, nem tudja a másik hallotta-e.
A férfi, mert az, szőke, talán harminc éves ha lehet túl nyugodtan ücsörög.
Lia leguggol mellette*
– Hahó *szólítja meg halkan* Ébren van?
2718. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:30:47
Üzenet elküldve: 2015-07-15 20:30:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek sebei//
*Az éjszaka hidege megmarad, a hajnal jöttével és az ébredés a nap fényére már nehezen megy. A földön fekve ébred és sérült lábából kiindulva szinte mindenhová sugároz a fájdalom. Elsőnek kezét mozdítja meg, hogy maga alá húzza és mellkasát felnyomva hagyja el a földet. Egy fájdalmas sóhajjal megint a tegnapi fának támaszkodik ülőhelyzetben. Mikor sebére néz, a rögtönzött kötés már régen átázott és combja mintha fájdalmasan meg lenne duzzadva. A hideg veríték kiül a homlokára. Ha valami nem történik akkor nemsokára biztosan utoléri a halál. A gondolat furcsa módon megnyugtatja. Betartotta a Testvériségnek tett esküjét, nem önkezétől hal meg. Hálás az állatnak, amiért megkönnyítette a távozást ebből a világból. Szemét lehunyva próbálja kiszorítani megint a fájdalmat és belekapaszkodni a képbe, ami már várja őt, ha elhagyja lelke ezt a világot. A kék szem és a gyönyörű arc, amiből a kedves és sokat értő tekintet szeretettel csillog rá, mindent feledtet. A sebet a fájdalmat a végtől való félelmet. Nyugalom van körülötte és béke a szeretett nő lelke várja már és ő türelmetlen, hogy újra lássa, de tudja nem siettetheti a véget. Akkor megszegné esküjét és nem kerülne Ehnora oldalára soha. Ő biztosan az égiek között tündököl, de ha ő letaszítottként megy, majd utána lelkük nem fog találkozni- Csendesen várja hát, hogy szíve feladja az erős küzdelmet, amit szervezete életben tartásáért folytat. Közben a virágok illata belekeveredik egy új frissen támadt fuvallatba, amit felé küld a szél.*
*Az éjszaka hidege megmarad, a hajnal jöttével és az ébredés a nap fényére már nehezen megy. A földön fekve ébred és sérült lábából kiindulva szinte mindenhová sugároz a fájdalom. Elsőnek kezét mozdítja meg, hogy maga alá húzza és mellkasát felnyomva hagyja el a földet. Egy fájdalmas sóhajjal megint a tegnapi fának támaszkodik ülőhelyzetben. Mikor sebére néz, a rögtönzött kötés már régen átázott és combja mintha fájdalmasan meg lenne duzzadva. A hideg veríték kiül a homlokára. Ha valami nem történik akkor nemsokára biztosan utoléri a halál. A gondolat furcsa módon megnyugtatja. Betartotta a Testvériségnek tett esküjét, nem önkezétől hal meg. Hálás az állatnak, amiért megkönnyítette a távozást ebből a világból. Szemét lehunyva próbálja kiszorítani megint a fájdalmat és belekapaszkodni a képbe, ami már várja őt, ha elhagyja lelke ezt a világot. A kék szem és a gyönyörű arc, amiből a kedves és sokat értő tekintet szeretettel csillog rá, mindent feledtet. A sebet a fájdalmat a végtől való félelmet. Nyugalom van körülötte és béke a szeretett nő lelke várja már és ő türelmetlen, hogy újra lássa, de tudja nem siettetheti a véget. Akkor megszegné esküjét és nem kerülne Ehnora oldalára soha. Ő biztosan az égiek között tündököl, de ha ő letaszítottként megy, majd utána lelkük nem fog találkozni- Csendesen várja hát, hogy szíve feladja az erős küzdelmet, amit szervezete életben tartásáért folytat. Közben a virágok illata belekeveredik egy új frissen támadt fuvallatba, amit felé küld a szél.*
2717. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-15 09:41:32
Üzenet elküldve: 2015-07-15 09:41:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Zaranir Kharasnar//
*Újra ijedten kap szívéhez, ahogy meghallja a férfi szavait.*
- Tán kényszerítettek?
*Néz rá nagy, barna szemeivel, s közben körbekémleli a terepet. Hogy mégis ki volt az a fránya ember, ki ide kényszerítette a férfit, már hajnalok hajnalán! Vagy már délelőtt? Nem tudja, hogyan is jár az idő, a napra most nem akar felnézni. Elvakítaná. Bár kérdését nem jelen állapotra kérdezte, hanem úgy általánosságban, de ha nem kap rá választ.*
- S mégis, akkor hol tudná eltölteni az idejét ebben a forróságban, ha a négy fal közt un lenni?
*Teszi fel a kérdését, provokatívan, közben szemöldöke is a magasba szökken. Majd áttérnek az őt érdeklő témára.*
- Egy jó gyilkos dolga, nem az, hogy ne lehessen róla megmondani, hogy gyilkos? Csak azért, mert ön gyönyörűnek tart, veszélyesnek már nem is?
*Hajol ismét közelebb a férfihoz, miközben sejtelmesen mosolyodik el. Nézi a fűszálat, amellyel játszik a kezébe. Ha épp egy pillanatra elengedi, akkor afelé hajolva elfújja azt, hogy utána a kellemes nyári szellő vigye tovább a tisztáson.*
- Nem hinném, hogy ez kedveskedés lenne. *Mosolyog újra, továbbra is csak kedvesen, ahogy újra kifejti véleményét.* - S máshogy is lehet törődni a nőkkel, nem csak úgy, ha esetlennek nézitek őket. Gyengéknek, s semmit tudónak. *Élcelődik hangjába. Érdekes, hogy otthon sose különböztették meg semmiben, csak mert az volt, aki. Ugyanúgy részt kellett vennie a birtok igazgatásában, ugyanúgy megdolgoztatták őket is. S ugyanúgy kaptak kiképzést, még ha gyengébbet is.
Álnok mosoly húzódik ajkain, ahogy közös csemetéjükre terelődik a szó.*
- Ha nem képes túlélni egyedül a farkasokat, akkor az életben sem sokra fogja vinni. *Villanak meg közben szemei. Ez sok mindent elárul a lányról, főként annak neveltetéséről. Hideggé vált szemeiben látszik, hogy igenis nem sajnálná kitenni gyerekét, ha tudja, hogy ezzel megerősítheti őt.*
- Neki jót tesz. Az életösztöne nagyobb, mint hinnéd. S újra hazatérve… *De nem fejezi be a mondatát. Látja, ahogy dédelgeti a másik a gyereket, de semmi érzelmet ez nem vált ki belőle. Szemöldöke újra a magasba szökken, most inkább értetlenkedve. Fejét csóválja meg csalódottan.*
- Ezzel csak neki ártasz. *Magyarázza türelmes hangján, mintha tényleg két szülők lennének, s a gyermekük sorsa lenne most a tét. S, az hogy sír, arra is megvan a véleménye.*
- Majd abbahagyja a sírást, s idővel rá fog jönni, hogy igazunk van.
*Válaszolja keménynek tettető hangján, de ajkai szegletében ott bujkál a mosoly, hogy ezt nem gondolja komolyan. A továbbiakban csak vállat von.*
- Tudja, hogy szeretem, nem kell naponta mondogatni neki.
*Újra ijedten kap szívéhez, ahogy meghallja a férfi szavait.*
- Tán kényszerítettek?
*Néz rá nagy, barna szemeivel, s közben körbekémleli a terepet. Hogy mégis ki volt az a fránya ember, ki ide kényszerítette a férfit, már hajnalok hajnalán! Vagy már délelőtt? Nem tudja, hogyan is jár az idő, a napra most nem akar felnézni. Elvakítaná. Bár kérdését nem jelen állapotra kérdezte, hanem úgy általánosságban, de ha nem kap rá választ.*
- S mégis, akkor hol tudná eltölteni az idejét ebben a forróságban, ha a négy fal közt un lenni?
*Teszi fel a kérdését, provokatívan, közben szemöldöke is a magasba szökken. Majd áttérnek az őt érdeklő témára.*
- Egy jó gyilkos dolga, nem az, hogy ne lehessen róla megmondani, hogy gyilkos? Csak azért, mert ön gyönyörűnek tart, veszélyesnek már nem is?
*Hajol ismét közelebb a férfihoz, miközben sejtelmesen mosolyodik el. Nézi a fűszálat, amellyel játszik a kezébe. Ha épp egy pillanatra elengedi, akkor afelé hajolva elfújja azt, hogy utána a kellemes nyári szellő vigye tovább a tisztáson.*
- Nem hinném, hogy ez kedveskedés lenne. *Mosolyog újra, továbbra is csak kedvesen, ahogy újra kifejti véleményét.* - S máshogy is lehet törődni a nőkkel, nem csak úgy, ha esetlennek nézitek őket. Gyengéknek, s semmit tudónak. *Élcelődik hangjába. Érdekes, hogy otthon sose különböztették meg semmiben, csak mert az volt, aki. Ugyanúgy részt kellett vennie a birtok igazgatásában, ugyanúgy megdolgoztatták őket is. S ugyanúgy kaptak kiképzést, még ha gyengébbet is.
Álnok mosoly húzódik ajkain, ahogy közös csemetéjükre terelődik a szó.*
- Ha nem képes túlélni egyedül a farkasokat, akkor az életben sem sokra fogja vinni. *Villanak meg közben szemei. Ez sok mindent elárul a lányról, főként annak neveltetéséről. Hideggé vált szemeiben látszik, hogy igenis nem sajnálná kitenni gyerekét, ha tudja, hogy ezzel megerősítheti őt.*
- Neki jót tesz. Az életösztöne nagyobb, mint hinnéd. S újra hazatérve… *De nem fejezi be a mondatát. Látja, ahogy dédelgeti a másik a gyereket, de semmi érzelmet ez nem vált ki belőle. Szemöldöke újra a magasba szökken, most inkább értetlenkedve. Fejét csóválja meg csalódottan.*
- Ezzel csak neki ártasz. *Magyarázza türelmes hangján, mintha tényleg két szülők lennének, s a gyermekük sorsa lenne most a tét. S, az hogy sír, arra is megvan a véleménye.*
- Majd abbahagyja a sírást, s idővel rá fog jönni, hogy igazunk van.
*Válaszolja keménynek tettető hangján, de ajkai szegletében ott bujkál a mosoly, hogy ezt nem gondolja komolyan. A továbbiakban csak vállat von.*
- Tudja, hogy szeretem, nem kell naponta mondogatni neki.
2716. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-14 13:28:30
Üzenet elküldve: 2015-07-14 13:28:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Elyne Vrynn Worf//
*Hogy miként bírja a hőséget, arra egy egyszerű válasza akad.*
-Leginkább sehogy. De nem én döntöttem elsősorban arról, hogy itt kel üljünk, még ha számomra elég kellemes is a csevej. Majd továbbállunk valamerre, ha eljön az ideje.
*Megelőlegezte magának, hogy a másik is szándékozik jönni és még egy csomó dolgot, de csak nem törik össze szegényes lelkivilágát olyannal, hogy most hirtelen mellőzni kezdenék. Ha mégis, majd a másik szemére veti kedvesen. Az ő lengébb ruházata még jól viseli a viszonyokat, viszont ez csak múló állapot, ő még nem volt annyit a napon, hogy igazán átmelegedhetett volna. Utána kevésbé lesz aktív jellem.*
-Hát, eddig te is egy gyönyörű, ártatlan teremtésnek tűntél, utána meg elvennéd az életem? Örülök, hogy az előbbi jelző legalább nem változott. Nem fogok magamba fordulni, ahhoz túl jól esik a csevegés, csak megemlítem, mint lehetőséget, ha élni kívánsz vele.
*A lovagi leckék szükségtelenségéről elszámoltatják, aminek örül, mert olyan sokat nem tud az illemről, hogy ne bukjon le egy idő után. Most már csak egyetlen fűszálat tép le, pörgeti a kezében. Ezzel is lefoglalva magát.*
-Szó sincs esetlenségről, csak mi szeretünk kedveskedni. És ne tagadd, hogy mélyen belül nem esik jól neked egy kis plusz törődés.
*Úgy tesz, mintha valami nagy titkot leplezett volna le, pedig még ő sem tud a megfelelő mélységet adni a hangjának ahhoz, hogy ez hihető legyen. A gonosz csizmák büntetését illetően egyet kell értsen a másikkal, bár tudja, hogy ez rá is vonatkozna és ő szokta a leginkább kerülni a felelősség súlyait.*
-De ez mégiscsak a mi gyerekünk, nem rakhatod ki a farkasokhoz.
*Dédelgeti meg a kicsit, ő majd megvédi a gonosz anyjától, aki láthatóan nem törődik vele annyit, mint amennyit vele se törődtek az élete során. Amikor látja, hogy a másik intve lemond a gyermekről, mélyen a szemébe néz, kék íriszeiben egy világ fájdalma remeg, ahogy az elhagyott gyermek sorsára gondol. Kezével csitítgatja a dedet, tovább zsarolva a másikat, már ha annak dobog valami a melle alatt és nem csak pókok szövik terebélyes hálóikat helykihasználás céljából.*
-Most miattad sírva fakadt.
*Szól és pöcköli meg úgy, hogy a másik ne lássa, de egyértelmű legyen. Egy kis kosz is leesik róla, amit még az úton vett fel. Ezt nagyon nehéz lesz könnyeknek eladnia, de nem lehetetlen.*
-Nézd meg, mit csináltál. Legalább mondd azt neki, hogy szereted.
*Hogy miként bírja a hőséget, arra egy egyszerű válasza akad.*
-Leginkább sehogy. De nem én döntöttem elsősorban arról, hogy itt kel üljünk, még ha számomra elég kellemes is a csevej. Majd továbbállunk valamerre, ha eljön az ideje.
*Megelőlegezte magának, hogy a másik is szándékozik jönni és még egy csomó dolgot, de csak nem törik össze szegényes lelkivilágát olyannal, hogy most hirtelen mellőzni kezdenék. Ha mégis, majd a másik szemére veti kedvesen. Az ő lengébb ruházata még jól viseli a viszonyokat, viszont ez csak múló állapot, ő még nem volt annyit a napon, hogy igazán átmelegedhetett volna. Utána kevésbé lesz aktív jellem.*
-Hát, eddig te is egy gyönyörű, ártatlan teremtésnek tűntél, utána meg elvennéd az életem? Örülök, hogy az előbbi jelző legalább nem változott. Nem fogok magamba fordulni, ahhoz túl jól esik a csevegés, csak megemlítem, mint lehetőséget, ha élni kívánsz vele.
*A lovagi leckék szükségtelenségéről elszámoltatják, aminek örül, mert olyan sokat nem tud az illemről, hogy ne bukjon le egy idő után. Most már csak egyetlen fűszálat tép le, pörgeti a kezében. Ezzel is lefoglalva magát.*
-Szó sincs esetlenségről, csak mi szeretünk kedveskedni. És ne tagadd, hogy mélyen belül nem esik jól neked egy kis plusz törődés.
*Úgy tesz, mintha valami nagy titkot leplezett volna le, pedig még ő sem tud a megfelelő mélységet adni a hangjának ahhoz, hogy ez hihető legyen. A gonosz csizmák büntetését illetően egyet kell értsen a másikkal, bár tudja, hogy ez rá is vonatkozna és ő szokta a leginkább kerülni a felelősség súlyait.*
-De ez mégiscsak a mi gyerekünk, nem rakhatod ki a farkasokhoz.
*Dédelgeti meg a kicsit, ő majd megvédi a gonosz anyjától, aki láthatóan nem törődik vele annyit, mint amennyit vele se törődtek az élete során. Amikor látja, hogy a másik intve lemond a gyermekről, mélyen a szemébe néz, kék íriszeiben egy világ fájdalma remeg, ahogy az elhagyott gyermek sorsára gondol. Kezével csitítgatja a dedet, tovább zsarolva a másikat, már ha annak dobog valami a melle alatt és nem csak pókok szövik terebélyes hálóikat helykihasználás céljából.*
-Most miattad sírva fakadt.
*Szól és pöcköli meg úgy, hogy a másik ne lássa, de egyértelmű legyen. Egy kis kosz is leesik róla, amit még az úton vett fel. Ezt nagyon nehéz lesz könnyeknek eladnia, de nem lehetetlen.*
-Nézd meg, mit csináltál. Legalább mondd azt neki, hogy szereted.
2715. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-14 12:52:56
Üzenet elküldve: 2015-07-14 12:52:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Laice Namarié Ránen//
*Ebben a helyzetben igazán nevetséges lenne, ha megkérné bocsásson meg a rossz kezdésért és kezdjék újra, mint ismeretlenek. Ami történt, történt ezt a nemesi elragadó kis fúriát várja otthonában a ki tudja milyen gazdag piperkőc, őt meg a jól megérdemelt jutalom. A gond ezzel csak annyi, hogy nem, hogy leszállítani vagy elengedni nem akarja, de úgy tűnik mintha a gondolata is megijesztené ebben a pillanatban annak, hogy nem láthatja többé. Akárhogy is ellenáll az érzésnek csak az nem akarja elengedni. Az szoros öv az egyetlen, ami összeköti a vörös hajú szépséggel, ha pedig azt kioldja akkor elinal, pedig milyen szép gondolat, hogy azt az övet leoldja és valami láthatatlan zsinór köti össze tovább a lelküket, ami nem hagyja, majd Laice-t elmenni tőle. Ezek felesleges gondolatok már a történtek után és arra, hogy a lány legalább megkedvelje szintén nagyon kicsi az esély.*
~Talán tényleg el kellene engednem hadd fusson. De merre akar menni és miért? Amíg ezt nem tudom, hogy engedjem el? Na és aztán? Aztán, hogy engedjem el?~
*Megint csak tiltakozás érkezik a lány felől. Nem bízik benne, még szép, hogy nem. Most teperte le és csókolta meg erőszakkal, azért egy jóságos és megbocsátó szenttől sem várná, hogy ezek után bizalommal legyen iránta. Világos, hogy taktikázni kell.*
~Remek... pedig a képedet milyen könnyedén öleltem magamhoz. Ha téged is ilyen könnyű lenne ölelni, nem engedném, hogy bajod essen. Soha nem kellene visszamenned oda ahova nem akarsz, de gondolom akkor nem is te lennél a szívem közepe, Laice Namarié Ránen a vadmacska... ~
*Muszáj megint mosolyognia a fejében lejátszódott gondolatain, aztán rendezi magában a sorait.*
-Persze nem bízhatsz bennem, miért is tennéd? Ja... ha csak azért nem, mert közel ide a kikötő és ha nem beszélsz máris elindulunk. Ezúttal nem fogsz megszökni tőlem az biztos!
*Vigyorog a vadmacskára egy széleset, aztán nagy lendülettel guggol elé és mielőtt észbe kaphatna a vállára kapja, mint egy zsákot. A lábát ami elé lóg összefogja szorosan, hogy ne tudjon kapálózni, a másik kezében pedig az övet tartja szorosan, hogy a lánynak esélye se legyen a kényelmes lógásra. Igaz így a hátához préselődik, de ott legfeljebb megint csak megharaphatja.*
-Figyelmeztetem, ha megharap a formás kis hátsófele az én fogaimhoz van közel és örömmel belemélyesztem, hogy legyen egy emléke az izgalmas szökésről!
*Muszáj nevetnie ezen a helyzeten. Legszívesebben a másik irányba vinné magával, de a Folyó felé indul vele, hogy megtörje végre ezt a makacs ellenállást. Nem tud rajta segíteni, ha nem beszél. Bárcsak tanult volna jobban úri modort, vagy legalább hosszan érvelni, akkor biztosan nem kellene a vitákat másképpen rövidre zárnia. Ha Laice nem akar beszélni, akkor kénytelen lesz a Folyópart felé menni, mert onnan visszakanyarodhat a város felé. A Kikötőbe nem fogja vinni. Tudja, hogy ezután az szóba sem jöhet, de jobb, ha ő azt hiszi egyelőre, hogy kegyetlen módon átadja a "csak rokonoknak.".*
-Na? Akkor mi legyen? Mehetünk, vagy elmondja végre hová tart és miért?
A hozzászólás írója (Darrmon Anrors) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.14 13:01:22
*Ebben a helyzetben igazán nevetséges lenne, ha megkérné bocsásson meg a rossz kezdésért és kezdjék újra, mint ismeretlenek. Ami történt, történt ezt a nemesi elragadó kis fúriát várja otthonában a ki tudja milyen gazdag piperkőc, őt meg a jól megérdemelt jutalom. A gond ezzel csak annyi, hogy nem, hogy leszállítani vagy elengedni nem akarja, de úgy tűnik mintha a gondolata is megijesztené ebben a pillanatban annak, hogy nem láthatja többé. Akárhogy is ellenáll az érzésnek csak az nem akarja elengedni. Az szoros öv az egyetlen, ami összeköti a vörös hajú szépséggel, ha pedig azt kioldja akkor elinal, pedig milyen szép gondolat, hogy azt az övet leoldja és valami láthatatlan zsinór köti össze tovább a lelküket, ami nem hagyja, majd Laice-t elmenni tőle. Ezek felesleges gondolatok már a történtek után és arra, hogy a lány legalább megkedvelje szintén nagyon kicsi az esély.*
~Talán tényleg el kellene engednem hadd fusson. De merre akar menni és miért? Amíg ezt nem tudom, hogy engedjem el? Na és aztán? Aztán, hogy engedjem el?~
*Megint csak tiltakozás érkezik a lány felől. Nem bízik benne, még szép, hogy nem. Most teperte le és csókolta meg erőszakkal, azért egy jóságos és megbocsátó szenttől sem várná, hogy ezek után bizalommal legyen iránta. Világos, hogy taktikázni kell.*
~Remek... pedig a képedet milyen könnyedén öleltem magamhoz. Ha téged is ilyen könnyű lenne ölelni, nem engedném, hogy bajod essen. Soha nem kellene visszamenned oda ahova nem akarsz, de gondolom akkor nem is te lennél a szívem közepe, Laice Namarié Ránen a vadmacska... ~
*Muszáj megint mosolyognia a fejében lejátszódott gondolatain, aztán rendezi magában a sorait.*
-Persze nem bízhatsz bennem, miért is tennéd? Ja... ha csak azért nem, mert közel ide a kikötő és ha nem beszélsz máris elindulunk. Ezúttal nem fogsz megszökni tőlem az biztos!
*Vigyorog a vadmacskára egy széleset, aztán nagy lendülettel guggol elé és mielőtt észbe kaphatna a vállára kapja, mint egy zsákot. A lábát ami elé lóg összefogja szorosan, hogy ne tudjon kapálózni, a másik kezében pedig az övet tartja szorosan, hogy a lánynak esélye se legyen a kényelmes lógásra. Igaz így a hátához préselődik, de ott legfeljebb megint csak megharaphatja.*
-Figyelmeztetem, ha megharap a formás kis hátsófele az én fogaimhoz van közel és örömmel belemélyesztem, hogy legyen egy emléke az izgalmas szökésről!
*Muszáj nevetnie ezen a helyzeten. Legszívesebben a másik irányba vinné magával, de a Folyó felé indul vele, hogy megtörje végre ezt a makacs ellenállást. Nem tud rajta segíteni, ha nem beszél. Bárcsak tanult volna jobban úri modort, vagy legalább hosszan érvelni, akkor biztosan nem kellene a vitákat másképpen rövidre zárnia. Ha Laice nem akar beszélni, akkor kénytelen lesz a Folyópart felé menni, mert onnan visszakanyarodhat a város felé. A Kikötőbe nem fogja vinni. Tudja, hogy ezután az szóba sem jöhet, de jobb, ha ő azt hiszi egyelőre, hogy kegyetlen módon átadja a "csak rokonoknak.".*
-Na? Akkor mi legyen? Mehetünk, vagy elmondja végre hová tart és miért?
A hozzászólás írója (Darrmon Anrors) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.14 13:01:22
2714. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-14 11:51:06
Üzenet elküldve: 2015-07-14 11:51:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Zaranir Kharasnar//
*Úgy tűnik, hogy nem csak ő képes saját hibáit beismerni. Ezt becsüli a férfiban, ritka az ilyen hozzáállás. Egy halovány mosolyt megereszt felé. Látja, hogy nem firtatja tovább a témát, amit valahol, mélyen sajnál. Szeret ilyenekről beszélgetni, s véleményét is kifejteni. Még akkor is, ha az nem egyezik a másikéval. Jó hallani az adott illető véleményét, s ha oly balga, akkor a meggyőzése is öröm lehet számára.*
- Ami azt illeti. *Szólal meg végül. Az életében jól érzi magát, de más tekintetben… * - Rettentő ez a hőség. Maga hogy bírja ezt? *Teszi fel a kérdést érdeklődve.
Nem hazudik, hiszen látszik rajta, hogy veri a víz. S nem félelmében. Alig ül, talán csak pár órája kint? Mégis egykor hófehér bőre bebarnult, néhány helyen meg is égett, s pirosan pompázik. Homlokáról apró cseppekben csorog alá az izzadtság, melyet gondosan törölget le. Előbb csak csupasz kezével, de hamar előkerül, egykor fehér kendője, s azzal folytatja tovább a műveletet. De ha mezítlen lábaira is tekint Zaranir, ott is gyöngyöző cseppeket fedezhet fel, ahogy végigkúszik a combokon, a lábszárakon, térdeinek hajlatában.
A Szőke férfi pesszimista hozzáállása megnevetteti a lányt.*
- Eddig győzködtél, hogy az élet szép és csupa jó, s ne nézzük a rosszakat. Most meg magadba fordulsz?
*Neveti újfent. Nem tud kiigazodni a férfin, ezt már tudja. Talán nem is kell annyira. S a másik csak tovább folytatja a legyintés után.*
- Maguk férfiak nem unják még ezt a szöveget? *Vonja fel szemöldökét.* - Igazából nem minden nő esetlen.
*Kérdi, apró dühvel hangjába. Érdekes, hogy otthon sose különböztették meg így. Ha valami nem tetszett neki kiállt érte. Ha férfiakkal szemben, akkor azokkal. Náluk a testedzés s a fegyelem alapkövetelmény volt, a nőktől is egyaránt.
Meglehet el sem indul a nagyvilágba, ha nem képes magát megvédeni. Ám, amióta eljött, folyamatosan azt kapja, hogy a nőket meg kell védeni. Fáradtan sóhajt, hiszen nem érti ezt a hozzáállást. Majd megint a csizmák.*
- De a csizmáknak is meg kell tanulni, hogy a tettüknek megvan a következménye. Nem lehet őket folyton csak pátyolgatni, abból csak baj születik. Felelősséget kell vállalniuk. S ha épp úgy, hogy rosszat tesznek, akkor büntetés jár értük.
*Mosolyodik el szelíden végül. Nem él álomvilágba, bár sejti, hogy a másik sem. Mégis a férfi túl idealistának tűnik. Főként ebben a veszélyekkel teli világban.
A duzzogásra ijedten kap szívéhez. Szemei kikerekednek, ahogy megjátssza magát.*
- Én fenyegettem meg? Legalább megtanul viselkedni! Érzékeny. A lelket meg kell erősíteni, érzékenyen semmire sem megy. *Válaszolja, játszott szigorral a hangjába. * - S persze, hogy rámondom. Mégis hogy nőne, ha nem a csizmát ültetném a földbe? De ha nem adod.
*S ezzel elhessegeti kezével a csizmát. Mozdulata azt mondja, hogy vidd akkor, nem is érdekel.*
- Árva kicsink, azt érdemlik, hogy bár szeretetben, de a valóságba neveljük! A megóvással nem segítünk rajta. *Ripakodik a férfira.*
*Úgy tűnik, hogy nem csak ő képes saját hibáit beismerni. Ezt becsüli a férfiban, ritka az ilyen hozzáállás. Egy halovány mosolyt megereszt felé. Látja, hogy nem firtatja tovább a témát, amit valahol, mélyen sajnál. Szeret ilyenekről beszélgetni, s véleményét is kifejteni. Még akkor is, ha az nem egyezik a másikéval. Jó hallani az adott illető véleményét, s ha oly balga, akkor a meggyőzése is öröm lehet számára.*
- Ami azt illeti. *Szólal meg végül. Az életében jól érzi magát, de más tekintetben… * - Rettentő ez a hőség. Maga hogy bírja ezt? *Teszi fel a kérdést érdeklődve.
Nem hazudik, hiszen látszik rajta, hogy veri a víz. S nem félelmében. Alig ül, talán csak pár órája kint? Mégis egykor hófehér bőre bebarnult, néhány helyen meg is égett, s pirosan pompázik. Homlokáról apró cseppekben csorog alá az izzadtság, melyet gondosan törölget le. Előbb csak csupasz kezével, de hamar előkerül, egykor fehér kendője, s azzal folytatja tovább a műveletet. De ha mezítlen lábaira is tekint Zaranir, ott is gyöngyöző cseppeket fedezhet fel, ahogy végigkúszik a combokon, a lábszárakon, térdeinek hajlatában.
A Szőke férfi pesszimista hozzáállása megnevetteti a lányt.*
- Eddig győzködtél, hogy az élet szép és csupa jó, s ne nézzük a rosszakat. Most meg magadba fordulsz?
*Neveti újfent. Nem tud kiigazodni a férfin, ezt már tudja. Talán nem is kell annyira. S a másik csak tovább folytatja a legyintés után.*
- Maguk férfiak nem unják még ezt a szöveget? *Vonja fel szemöldökét.* - Igazából nem minden nő esetlen.
*Kérdi, apró dühvel hangjába. Érdekes, hogy otthon sose különböztették meg így. Ha valami nem tetszett neki kiállt érte. Ha férfiakkal szemben, akkor azokkal. Náluk a testedzés s a fegyelem alapkövetelmény volt, a nőktől is egyaránt.
Meglehet el sem indul a nagyvilágba, ha nem képes magát megvédeni. Ám, amióta eljött, folyamatosan azt kapja, hogy a nőket meg kell védeni. Fáradtan sóhajt, hiszen nem érti ezt a hozzáállást. Majd megint a csizmák.*
- De a csizmáknak is meg kell tanulni, hogy a tettüknek megvan a következménye. Nem lehet őket folyton csak pátyolgatni, abból csak baj születik. Felelősséget kell vállalniuk. S ha épp úgy, hogy rosszat tesznek, akkor büntetés jár értük.
*Mosolyodik el szelíden végül. Nem él álomvilágba, bár sejti, hogy a másik sem. Mégis a férfi túl idealistának tűnik. Főként ebben a veszélyekkel teli világban.
A duzzogásra ijedten kap szívéhez. Szemei kikerekednek, ahogy megjátssza magát.*
- Én fenyegettem meg? Legalább megtanul viselkedni! Érzékeny. A lelket meg kell erősíteni, érzékenyen semmire sem megy. *Válaszolja, játszott szigorral a hangjába. * - S persze, hogy rámondom. Mégis hogy nőne, ha nem a csizmát ültetném a földbe? De ha nem adod.
*S ezzel elhessegeti kezével a csizmát. Mozdulata azt mondja, hogy vidd akkor, nem is érdekel.*
- Árva kicsink, azt érdemlik, hogy bár szeretetben, de a valóságba neveljük! A megóvással nem segítünk rajta. *Ripakodik a férfira.*
2713. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-14 10:58:01
Üzenet elküldve: 2015-07-14 10:58:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Darrmon Anrors//
*A férfi vérének fémes íze elborítja minden érzékét. Csók és vér. Milyen frappánsan összeillenek, mint szavak vagy kifejezések.
Gyűlöli. Egyszerűen, mindenestül, észveszejtően gyűlöli ezt a férfit. Ha el is kezdett kialakulni köztük valamifajta bizalom, az most úgy tűnik el, mint a tiszavirág nyáron a folyónál. Ebben a helyzetben nincs ereje tovább küzdeni. Csak elengedi magát és remélve reméli, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Amíg a csók tart, addig legalább biztos a körülötte lévő dolgokban. Addig biztos, hogy nem történik más.
A legijesztőbb pillanat azonban még váratott magára. Egyszer csak Darrmon szabadjára engedi ajkait, hogy az öve felé nyúljon.
Laice zavart, bíborszínben játszó arcán átsuhan az igazi, csontig ható félelem, amit még a másik nyugtató szavai sem tudnak csillapítani.*
~Nem fogja megtenni... nem fogja megtenni... ~
*Csak erre tud gondolni. Még szikrázó tekintete is inkább könyörgőre vált, csak ne tegyen az idegen semmi meggondolatlant.
Lenyugodni nem nyugszik le, az összekötött csuklók egyáltalán nem tetszenek neki, de legalább Darrmon leszáll róla és felállítattja.
Remek. Nem hogy nem tudott elmenekülni, most már ez a szoros öv is börtönben tartja vékony csuklóit.
Jobban is teszi Darr, hogy fél tőle. Amelyik pillanatban csak lehet, meg fog lógni és nevetni fog a gyenge férfiakon.*
- Miért mondanék el neked bármit is?
Honnan tudnám, hogy állni fogod a szavadat?
*Nem adja ilyen könnyen magát senkinek.*
*A férfi vérének fémes íze elborítja minden érzékét. Csók és vér. Milyen frappánsan összeillenek, mint szavak vagy kifejezések.
Gyűlöli. Egyszerűen, mindenestül, észveszejtően gyűlöli ezt a férfit. Ha el is kezdett kialakulni köztük valamifajta bizalom, az most úgy tűnik el, mint a tiszavirág nyáron a folyónál. Ebben a helyzetben nincs ereje tovább küzdeni. Csak elengedi magát és remélve reméli, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Amíg a csók tart, addig legalább biztos a körülötte lévő dolgokban. Addig biztos, hogy nem történik más.
A legijesztőbb pillanat azonban még váratott magára. Egyszer csak Darrmon szabadjára engedi ajkait, hogy az öve felé nyúljon.
Laice zavart, bíborszínben játszó arcán átsuhan az igazi, csontig ható félelem, amit még a másik nyugtató szavai sem tudnak csillapítani.*
~Nem fogja megtenni... nem fogja megtenni... ~
*Csak erre tud gondolni. Még szikrázó tekintete is inkább könyörgőre vált, csak ne tegyen az idegen semmi meggondolatlant.
Lenyugodni nem nyugszik le, az összekötött csuklók egyáltalán nem tetszenek neki, de legalább Darrmon leszáll róla és felállítattja.
Remek. Nem hogy nem tudott elmenekülni, most már ez a szoros öv is börtönben tartja vékony csuklóit.
Jobban is teszi Darr, hogy fél tőle. Amelyik pillanatban csak lehet, meg fog lógni és nevetni fog a gyenge férfiakon.*
- Miért mondanék el neked bármit is?
Honnan tudnám, hogy állni fogod a szavadat?
*Nem adja ilyen könnyen magát senkinek.*
2712. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-13 21:20:58
Üzenet elküldve: 2015-07-13 21:20:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Elyne Vrynn Worf//
-Ohh, tényleg...
*Szólal meglepetten, tényleg elhajlott az eredeti témától, bár inkább azért, mert neki túl komoly, ő nem ezen a szinten szokott társalogni. El is engedi ezt a szálat, úgy is össze-vissza beszél, nem lepné még, ha a másik sem ragaszkodna annyira erősen ahhoz, hogy folytassák a beszélgetést. Vagy, ha mégis, ő örömmel vállalja semmitmondás feladatát, amíg a másik úgy dönt, fel nem adja.*
-Ez szomorú, mert ha nem érzed rosszul magad, akkor én sem tudok segíteni. Pedig szívesen tenném. De jó hallani, hogy jól vagy.
*Mosolyodik el szelíden, majd fél kezével letépi egy kisebb csomag fűszálnak a tetejét, hogy aztán elfújja a szélbe. Nem érti, hogy miért, de jól esett neki. Az ő meggyilkolására tett célozgatás kifejtése egyáltalán nem ijeszti meg. Nad és még sokan mások is tárgyalták neki, miképpen vetnének véget az életének, aztán valahogy mégis életben maradt. Néha így, néha úgy.*
-Vidd, egyszer csak meg kell halni. Nem is ér sokat nekem, ha egyedül kell tölteni. És ez egy kiválóan gyönyörű nap arra, hogy odaajándékozzam valaki olyannak, aki jobban értékeli.
*Legyint lemondóan, de a mosolya és szórakozottsága nem tűnik el.*
-Az úri lovagiasság úgy is arra kötelez, hogy nőkkel szemben előzékeny legyek, ha a meggyilkoltatásról van szó. Persze mindig vannak tolakodók, de most azt hiszem, hogy a tiéd az elsőbbség joga.
*A csizmáknál is, megint csak a sötétebbik oldalát festi fel a másik a világnak.*
-De lehet, hogy a csizmák istenei kegyes istenek és megbocsátóak. Hiszen a csizmákat is belekényszerítik az engedelmességbe, gyötrelmes szolgaéletre kárhoztatva őket. Ezt nem büntethetik örökké, nagyon sajnálatos lenne.
*Persze, hogy menti a helyzetet. Nem akar a rossz dolgokról hallani és egyébként is jól szórakozik azon, hogy most elképzelése szerint megfogta a másikat ezzel. Bár azt már előbb is látta, hogy nincsenek egy műveltségi szinten. Amikor lefitymálják a csizmaajándékát, morcos képet vág és, mint aki mélyen megsértődött, magához húzza a lábbelit és gyerekesen duzzogó hangon szól.*
-Ha nem kell, akkor mondd azt, de nem sértegesd. Érzékeny a lelke, főleg amióta megfenyegetted, hogy az alvilágba kerül. És most meg rámondod, hogy nem is igazi... El se merem képzelni, hogy milyen sora lenne nálad. Hát ezt érdemli az árva kicsink?
*Ezzel egy újabb csavart adva a történetnek, örökbe fogadva a kis jószágot.*
-Ohh, tényleg...
*Szólal meglepetten, tényleg elhajlott az eredeti témától, bár inkább azért, mert neki túl komoly, ő nem ezen a szinten szokott társalogni. El is engedi ezt a szálat, úgy is össze-vissza beszél, nem lepné még, ha a másik sem ragaszkodna annyira erősen ahhoz, hogy folytassák a beszélgetést. Vagy, ha mégis, ő örömmel vállalja semmitmondás feladatát, amíg a másik úgy dönt, fel nem adja.*
-Ez szomorú, mert ha nem érzed rosszul magad, akkor én sem tudok segíteni. Pedig szívesen tenném. De jó hallani, hogy jól vagy.
*Mosolyodik el szelíden, majd fél kezével letépi egy kisebb csomag fűszálnak a tetejét, hogy aztán elfújja a szélbe. Nem érti, hogy miért, de jól esett neki. Az ő meggyilkolására tett célozgatás kifejtése egyáltalán nem ijeszti meg. Nad és még sokan mások is tárgyalták neki, miképpen vetnének véget az életének, aztán valahogy mégis életben maradt. Néha így, néha úgy.*
-Vidd, egyszer csak meg kell halni. Nem is ér sokat nekem, ha egyedül kell tölteni. És ez egy kiválóan gyönyörű nap arra, hogy odaajándékozzam valaki olyannak, aki jobban értékeli.
*Legyint lemondóan, de a mosolya és szórakozottsága nem tűnik el.*
-Az úri lovagiasság úgy is arra kötelez, hogy nőkkel szemben előzékeny legyek, ha a meggyilkoltatásról van szó. Persze mindig vannak tolakodók, de most azt hiszem, hogy a tiéd az elsőbbség joga.
*A csizmáknál is, megint csak a sötétebbik oldalát festi fel a másik a világnak.*
-De lehet, hogy a csizmák istenei kegyes istenek és megbocsátóak. Hiszen a csizmákat is belekényszerítik az engedelmességbe, gyötrelmes szolgaéletre kárhoztatva őket. Ezt nem büntethetik örökké, nagyon sajnálatos lenne.
*Persze, hogy menti a helyzetet. Nem akar a rossz dolgokról hallani és egyébként is jól szórakozik azon, hogy most elképzelése szerint megfogta a másikat ezzel. Bár azt már előbb is látta, hogy nincsenek egy műveltségi szinten. Amikor lefitymálják a csizmaajándékát, morcos képet vág és, mint aki mélyen megsértődött, magához húzza a lábbelit és gyerekesen duzzogó hangon szól.*
-Ha nem kell, akkor mondd azt, de nem sértegesd. Érzékeny a lelke, főleg amióta megfenyegetted, hogy az alvilágba kerül. És most meg rámondod, hogy nem is igazi... El se merem képzelni, hogy milyen sora lenne nálad. Hát ezt érdemli az árva kicsink?
*Ezzel egy újabb csavart adva a történetnek, örökbe fogadva a kis jószágot.*
2711. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-13 14:02:19
Üzenet elküldve: 2015-07-13 14:02:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Zaranir Kharasnar//
*A másik félreértette. Nem is kicsit, s ezért csóválja meg fejét lemondóan, szomorúan. Lehajtott fejét hirtelen emeli fel, s tekint őszinte, tágra nyílt szemekkel Zaranirra.*
- Félreért. Nem mondom, hogy csak a rosszba kell élni. Ön elkanyarodott beszélgetésünk elejéből. Mely onnan indult, hogy minden rosszra fel kell készülni, így nem érhet minket nagy meglepetés. S talán túlélhető így egy-egy utazás. Viszont most arról beszél, hogy a fájdalmaknak nem lehet élni. Meglehet, hogy én értem félre, de ez most két külön téma. *Mosolyodik végül el, tán először kedvesen.*
- De köszönöm, ehhez is van egy frappáns válaszom. A problémákkal az embereknek meg kell küzdeniük. S végül nem az fogja őket felemészteni, hanem mi azokat. Így élhetünk boldog, kiegyensúlyozott életet.
*Ha már témánál vannak, akkor folytatja a másik vonulatot. Ebből nem fog problémát csinálni, nyitott erre. Csak úgy a tiszta, ha előtte azért tisztázzák a dolgokat.*
- Nem vagyok szomorú, nem vagyok fájdalommal teli. Mégis, hogy akar helyretenni, ha nem érzem az ön által mondottakat? *Hajtja végül oldalra fejét. Valóban kezd bekavarodni a férfi beszédébe. Nem érti most, hogy mit miért mond, de talán hamar kiderül ez számukra.
Ajkai végül kajánul kunkorodnak fel, hangját halkra s suttogóra fogja, próbál belecsempészni némi fenyegetettséget.*
- S ki mondta, hogy a pénzért csinálnám? *Hunyorít a másik arcába, de közben a vérfagyasztó mosolya nem tűnik el ajkairól.*
- Honnan tudja, hogy nem az élvezetért ölném meg? Hogy nem azért, hogy halljam könyörgését, mellyel rongyos életéhez ragaszkodik?
*De nem játszik tovább, s inkább újból elneveti magát, ahogy visszaül a helyére, hogy újra köztük legyen a kellő távolság. Valamiért szórakoztatja a férfi. Még nem igazodott ki rajta, de hát hogy is lehetne pár perc ismeretség után? Időre van szükségük. Addig is tetteti, amit épp jónak lát.
Bal szemöldöke érdeklődve vonódik fel homloka közepére, széles ívben. Érdekes elmélet, be kell vallania magának is. S nem is nagyon tud ezzel vitatkozni sem.*
- Igaz.
*Mondja végül. Képes belátni, ha nincs igaza, s nem fog ebből nagy gondot csinálni magának. Minek tenné? Tudja, hogy nem csak az ő véleménye van a világon, s nem csak az van, amit ő elképzelt, amit ő akar. Ennél a világ tágabb, szélesebb, s érdekesebb, minthogy saját világába zárkózzon be, el a külvilágtól.*
- Csizmaalvilág. Meglehet, hogy ott a rossz csizmákat viszont elégetik, kirojtozzák. Talpukat leválasztják, így büntetik meg, mert engedelmeskedtek gazdáiknak. *Neveti el magát, első alkalomként, hogy őszintén. Amíg a másik a jót látja meg a dolgoknak, nem rest a dolog rossz oldalát is megfogni, így lesz egyensúlyba világa.*
- A virág fog kinőni rajta? *Képed el.* - S nem a csizmát kell elültetni? *Kerekednek el szemei, majd csalódottan rázza meg a fejét.*
- Ez nem is igazi csizma akkor! *Jelenti ki dacosan.*
*A másik félreértette. Nem is kicsit, s ezért csóválja meg fejét lemondóan, szomorúan. Lehajtott fejét hirtelen emeli fel, s tekint őszinte, tágra nyílt szemekkel Zaranirra.*
- Félreért. Nem mondom, hogy csak a rosszba kell élni. Ön elkanyarodott beszélgetésünk elejéből. Mely onnan indult, hogy minden rosszra fel kell készülni, így nem érhet minket nagy meglepetés. S talán túlélhető így egy-egy utazás. Viszont most arról beszél, hogy a fájdalmaknak nem lehet élni. Meglehet, hogy én értem félre, de ez most két külön téma. *Mosolyodik végül el, tán először kedvesen.*
- De köszönöm, ehhez is van egy frappáns válaszom. A problémákkal az embereknek meg kell küzdeniük. S végül nem az fogja őket felemészteni, hanem mi azokat. Így élhetünk boldog, kiegyensúlyozott életet.
*Ha már témánál vannak, akkor folytatja a másik vonulatot. Ebből nem fog problémát csinálni, nyitott erre. Csak úgy a tiszta, ha előtte azért tisztázzák a dolgokat.*
- Nem vagyok szomorú, nem vagyok fájdalommal teli. Mégis, hogy akar helyretenni, ha nem érzem az ön által mondottakat? *Hajtja végül oldalra fejét. Valóban kezd bekavarodni a férfi beszédébe. Nem érti most, hogy mit miért mond, de talán hamar kiderül ez számukra.
Ajkai végül kajánul kunkorodnak fel, hangját halkra s suttogóra fogja, próbál belecsempészni némi fenyegetettséget.*
- S ki mondta, hogy a pénzért csinálnám? *Hunyorít a másik arcába, de közben a vérfagyasztó mosolya nem tűnik el ajkairól.*
- Honnan tudja, hogy nem az élvezetért ölném meg? Hogy nem azért, hogy halljam könyörgését, mellyel rongyos életéhez ragaszkodik?
*De nem játszik tovább, s inkább újból elneveti magát, ahogy visszaül a helyére, hogy újra köztük legyen a kellő távolság. Valamiért szórakoztatja a férfi. Még nem igazodott ki rajta, de hát hogy is lehetne pár perc ismeretség után? Időre van szükségük. Addig is tetteti, amit épp jónak lát.
Bal szemöldöke érdeklődve vonódik fel homloka közepére, széles ívben. Érdekes elmélet, be kell vallania magának is. S nem is nagyon tud ezzel vitatkozni sem.*
- Igaz.
*Mondja végül. Képes belátni, ha nincs igaza, s nem fog ebből nagy gondot csinálni magának. Minek tenné? Tudja, hogy nem csak az ő véleménye van a világon, s nem csak az van, amit ő elképzelt, amit ő akar. Ennél a világ tágabb, szélesebb, s érdekesebb, minthogy saját világába zárkózzon be, el a külvilágtól.*
- Csizmaalvilág. Meglehet, hogy ott a rossz csizmákat viszont elégetik, kirojtozzák. Talpukat leválasztják, így büntetik meg, mert engedelmeskedtek gazdáiknak. *Neveti el magát, első alkalomként, hogy őszintén. Amíg a másik a jót látja meg a dolgoknak, nem rest a dolog rossz oldalát is megfogni, így lesz egyensúlyba világa.*
- A virág fog kinőni rajta? *Képed el.* - S nem a csizmát kell elültetni? *Kerekednek el szemei, majd csalódottan rázza meg a fejét.*
- Ez nem is igazi csizma akkor! *Jelenti ki dacosan.*
2710. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-13 05:53:48
Üzenet elküldve: 2015-07-13 05:53:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Elyne Vrynn Worf//
*A játék megkezdődött, bár kérdéses, hogy ki vadász le kit. És, hogy milyen is levadászottnak lenni, lehet, hogy kiegyezne vele. De valamennyire mentalitásbeli is, hogy ne adja olyan könnyen magát. Megközelíti a cicust, hogy mennyire harapós vagy inkább karmolós. És persze az Zaranir nemtörődömsége is közrejátszik. Igazából ezt a játékot sem tudja komolyan venni, csak részt vesz benne, ahogy az élet folyásában is.*
-A szőnyeget is ki kell porolni néha. Ahogy a rossz dolgokat is el kell engedni és helyet adni a szépnek és a jónak.
*Ő csak addig tartja észben a rossz dolgokat, ameddig kell neki, nem nagy haragtartó, így nem is érti azokat, akik évekig képesek a sebeiket nyalogatni.*
-Én mindent remekül tudok, kivéve, ha nem. És mindig csak ez a fájdalom... és hol maradnak az élvezetek? Azok a pillanatok, amiért érdemes élnünk? Szomorú lehet így élni. Na, majd én rendbeteszlek.
*Ez talán túl sok volt tőle, egy pillanatra látszik is rajta, hogy most saját magát lőtte meg, ugyanis ötlete sincs, hogy ezt most hogyan is gondolta. Mindegy, majd valahogy, a részletek mellékesek.*
-Akkor majd megegyezünk valami váltságdíjban, amiért megkíméled azt a rongyos életemet. Pénz jön, pénz megy, csak mi maradunk.
*Ez is egy hozzá illő, orbitális hülyeség volt, de legalább teszi a dolgát azon, hogy nehogy véletlenül komolyan vegyen bármit. Évek és tehetség.*
-Minden úton benne van, hogy nem tér vissza az ember, de aki nem vállalja, az le is marad arról, amit az utazás ad neki.
*Ő is tud szépeket mondani, legalábbis magának tetszett ez, aztán lehet, hogy kinevetik. Benne van, ő pedig csak néz tovább azokkal a gondtalan szemeivel és mosolyog, mintha tényleg nem lenne holnap.*
-Hát, hála égnek, soha nem tudjuk meg a világgyötrő terveiket... És talán létezik még egy túlvilág a csizmáknak is, egy hely, ahol szabadon járhatnak maguktól, nem izzadják őket össze és nem rettegnek attól, hogy egyszer megfeslenek és elhajítják őket. Egy hatalmas kéz, amely egy érintésre megtoldozza őket, bármennyire is elnyűttek és soha nem kopnak...
*Áhítattal, mint aki egy jobb világ reményét villantja fel. meséli ezen abszurd történetet. Majd persze elhozza a csizmát is.*
-Fordítva, mint a virágokat, ugyanis csak akkor nőnek, ha van bennük valami, ami nő. Ha rám hallgat, gyorsan feltölti földdel, majd leszed egy virágot és beleülteti. Mindig egyenlő mennyiségű napfényt és vizet kell kapniuk, különben az egyik nagyobb lesz, mint a másik és már nem hordhatók. Ha mégis ez előfordulnak, akkor a másiknak adjon több vizet és több fényt. Ha véletlenül gyökeret ereszt a talpa, akkor pedig kiváló hegymászáshoz is, tökéletes túracipő.
*A játék megkezdődött, bár kérdéses, hogy ki vadász le kit. És, hogy milyen is levadászottnak lenni, lehet, hogy kiegyezne vele. De valamennyire mentalitásbeli is, hogy ne adja olyan könnyen magát. Megközelíti a cicust, hogy mennyire harapós vagy inkább karmolós. És persze az Zaranir nemtörődömsége is közrejátszik. Igazából ezt a játékot sem tudja komolyan venni, csak részt vesz benne, ahogy az élet folyásában is.*
-A szőnyeget is ki kell porolni néha. Ahogy a rossz dolgokat is el kell engedni és helyet adni a szépnek és a jónak.
*Ő csak addig tartja észben a rossz dolgokat, ameddig kell neki, nem nagy haragtartó, így nem is érti azokat, akik évekig képesek a sebeiket nyalogatni.*
-Én mindent remekül tudok, kivéve, ha nem. És mindig csak ez a fájdalom... és hol maradnak az élvezetek? Azok a pillanatok, amiért érdemes élnünk? Szomorú lehet így élni. Na, majd én rendbeteszlek.
*Ez talán túl sok volt tőle, egy pillanatra látszik is rajta, hogy most saját magát lőtte meg, ugyanis ötlete sincs, hogy ezt most hogyan is gondolta. Mindegy, majd valahogy, a részletek mellékesek.*
-Akkor majd megegyezünk valami váltságdíjban, amiért megkíméled azt a rongyos életemet. Pénz jön, pénz megy, csak mi maradunk.
*Ez is egy hozzá illő, orbitális hülyeség volt, de legalább teszi a dolgát azon, hogy nehogy véletlenül komolyan vegyen bármit. Évek és tehetség.*
-Minden úton benne van, hogy nem tér vissza az ember, de aki nem vállalja, az le is marad arról, amit az utazás ad neki.
*Ő is tud szépeket mondani, legalábbis magának tetszett ez, aztán lehet, hogy kinevetik. Benne van, ő pedig csak néz tovább azokkal a gondtalan szemeivel és mosolyog, mintha tényleg nem lenne holnap.*
-Hát, hála égnek, soha nem tudjuk meg a világgyötrő terveiket... És talán létezik még egy túlvilág a csizmáknak is, egy hely, ahol szabadon járhatnak maguktól, nem izzadják őket össze és nem rettegnek attól, hogy egyszer megfeslenek és elhajítják őket. Egy hatalmas kéz, amely egy érintésre megtoldozza őket, bármennyire is elnyűttek és soha nem kopnak...
*Áhítattal, mint aki egy jobb világ reményét villantja fel. meséli ezen abszurd történetet. Majd persze elhozza a csizmát is.*
-Fordítva, mint a virágokat, ugyanis csak akkor nőnek, ha van bennük valami, ami nő. Ha rám hallgat, gyorsan feltölti földdel, majd leszed egy virágot és beleülteti. Mindig egyenlő mennyiségű napfényt és vizet kell kapniuk, különben az egyik nagyobb lesz, mint a másik és már nem hordhatók. Ha mégis ez előfordulnak, akkor a másiknak adjon több vizet és több fényt. Ha véletlenül gyökeret ereszt a talpa, akkor pedig kiváló hegymászáshoz is, tökéletes túracipő.
2709. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-13 01:08:36
Üzenet elküldve: 2015-07-13 01:08:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Zaranir Kharasnar//
*A férfit nem hatja meg apró színjátszása, de sebaj. Van még más dolog is a tarsolyában, attól nem fél, hogy hoppon hagyná képzelete. Attól még jót derül, s a nyugodt szemeket szemléli. Nem az a fajta a férfi, akit könnyen ki lehetne hozni a sodrából, s valamiért ez szöget üt a lány fejébe. Talán mégis érdemes időt szakítani erre. Úgy érzi magát, mint egy macska, mely csak lesi, s nézi prédáját. Meglapul a fűben, s várja a megfelelő alkalmat. Barna íriszeibe egy furcsa fény csillan meg. Régen játszott már, s végre itt az ideje. A lovaggal nem mer, őt tiszteli annyira. Vagyis annak elveit, még ha a sajátjától messze is áll. Oly naiv, oly esetlen. De Zaranir nem, ő másmilyen. *
- Viszont a rossz is hozzátartozik életünkhöz. El lehet felejteni, túl lehet rajta lépni, de attól még ott marad. Hiába seperjük a szőnyeg alá, egy idő után, megtelik a szőnyeg, s átesünk a magunk gerjesztette púpon. Szembe kell nézni a rosszal, akkor is ha fáj, akkor is ha kellemetlen. Így tudunk csak a világban tovább fejlődni.
*Bölcselkedik, ma már sokadjára. Valójában csak véleményét fejti ki. Mégis úgy beszél róla, mintha oly sok rosszat élt volna át életében. Ettől nem is áll messze a valóság. Neveltetése nem volt egyszerű, se nem könnyű. Keményen nevelték őket az életre, még akkor is ha fele annyit sem kaptak, mint fivéreik a táborba. Nem dédelgették álmokban, mesékben őket, nem. Ez nem atyjának a módszere. Sose haragudott érte, ő volt az, aki befogadta anyját, s testvéreit is. A neveltetésért sem haragudott, sőt, valahol hálás neki. Nem tudta sose, hogy máshol miként nevelkedtek az emberek, a lények, de látta a különbségeket. S örült annak, hogy az átlagtól különbözik.
Vagyis szeretne ebben hinni.*
- Remekül tudod. *Hunyorít szemével, ahogy elmosolyodik. Várja a kihívást, s várja, hogy milyen reakciót várnak el tőle. Biztos, hogy nem fog meghatódni, csak ha eljátssza. Se nem keseregni, csak ha úgy tartja kedve, hogy ezt higgyék róla. Érdekes nap elé néz. Nem gondolta volna a barna hajú leányzó, hogy ilyen jól fog ma szórakozni.*
- A valóságban élőknek nem elég a rózsaszín köd, s a cukormáz. Sőt, nekünk inkább ennek az ellentéte kell. A komor valóság, a csontig hatoló fájdalom.
*Mosolyogja álnokul, de hamar további jó kedvre terelődik eme mosoly. Nem akar ráijeszteni a férfira, habár tényleg inkább hallgatja a rémtörténeteket. A kúriában minden könyvet végigolvasott, ismeri a legtöbb történetet. A történelem azon darabjait, melyet Lanawinen egykor lejegyzeteltek. Inkább reméli, hogy ismeri, hacsak tudása el nem kopott.*
- Szívesen enged? *Nem nehéz kitalálni, hogy mire is gondol a másik. Kezeivel megtámaszkodik a földön, hogy kissé előre hajoljon.*
- Nem fél az enyves kezektől?
*Utal itt, hogy nem tudhatja, hogy a világban milyen alakokkal veti össze a sors. Talán épp egy tolvaj, vagy egy gyilkos ő. Nem tudhatja, hiszen most találkoztak először.*
- Nem fél, hogy inkább törnék az életére, s így akarok a bizalmába férkőzni?
*Vetíti saját berögzültségét a fiúra. De erről neki pont nem is kell tudnia. Elég, ha elhiteti vele, hogy nem bízhat meg benne. Vagy épp nem hiszi el, s legalább kipróbálhatja magát, mennyire képes elültetni a gyanút maga felől. Ki tudja? A világ nagy, neki meg meg kell élnie valamiből. Talán épp ebből fog? Átverésből? Az élet hosszú, ő meg nem tudja, hogy még mit fog elé állítani a sors.*
- Csakhogy a világ peremére el kell menniük. A vízbe viszont nehezebben mennek, főként, ha megszívja az anyag magukat. S talán épp egy másik ember valagát szeretné megrugdosni. Vagy a régóta félt ellenség karmaiba sétálna. Ott már nincs visszaút.
*De még számtalan más jobb és jobb gondolat jutna eszébe, hogyan is használhatná ki egy pár csizma az emberiséget, s annak minden gyengeségét. *
- De talán létezik valahol csizmatemető is. *Mosolyodik el, szerényen, megjátszottan, mintha oly nagydolgot mondana, pedig az egész oly kicsinek tűnik. Főleg itt és főleg most. Figyeli, ahogy Zaranir feláll s elsétál a csizmájáért. Még egy gonddal kevesebb. Reméli, hogy azért nem szagol bele – bár az is milyen perverzió lenne? Bár csak a fogadótól jött el idáig, s még a meleg meg sem érkezett nem hinné, hogy rózsa illatot áraszt magából.*
- Oh, mily figyelmes öntől. S mondja, mégis hogy kell ezeket nevelni? *Mutat ujjával a kapott ajándékra, de még nem veszi át tőle. Addig nem, amíg nem okítják ki belőle.*
*A férfit nem hatja meg apró színjátszása, de sebaj. Van még más dolog is a tarsolyában, attól nem fél, hogy hoppon hagyná képzelete. Attól még jót derül, s a nyugodt szemeket szemléli. Nem az a fajta a férfi, akit könnyen ki lehetne hozni a sodrából, s valamiért ez szöget üt a lány fejébe. Talán mégis érdemes időt szakítani erre. Úgy érzi magát, mint egy macska, mely csak lesi, s nézi prédáját. Meglapul a fűben, s várja a megfelelő alkalmat. Barna íriszeibe egy furcsa fény csillan meg. Régen játszott már, s végre itt az ideje. A lovaggal nem mer, őt tiszteli annyira. Vagyis annak elveit, még ha a sajátjától messze is áll. Oly naiv, oly esetlen. De Zaranir nem, ő másmilyen. *
- Viszont a rossz is hozzátartozik életünkhöz. El lehet felejteni, túl lehet rajta lépni, de attól még ott marad. Hiába seperjük a szőnyeg alá, egy idő után, megtelik a szőnyeg, s átesünk a magunk gerjesztette púpon. Szembe kell nézni a rosszal, akkor is ha fáj, akkor is ha kellemetlen. Így tudunk csak a világban tovább fejlődni.
*Bölcselkedik, ma már sokadjára. Valójában csak véleményét fejti ki. Mégis úgy beszél róla, mintha oly sok rosszat élt volna át életében. Ettől nem is áll messze a valóság. Neveltetése nem volt egyszerű, se nem könnyű. Keményen nevelték őket az életre, még akkor is ha fele annyit sem kaptak, mint fivéreik a táborba. Nem dédelgették álmokban, mesékben őket, nem. Ez nem atyjának a módszere. Sose haragudott érte, ő volt az, aki befogadta anyját, s testvéreit is. A neveltetésért sem haragudott, sőt, valahol hálás neki. Nem tudta sose, hogy máshol miként nevelkedtek az emberek, a lények, de látta a különbségeket. S örült annak, hogy az átlagtól különbözik.
Vagyis szeretne ebben hinni.*
- Remekül tudod. *Hunyorít szemével, ahogy elmosolyodik. Várja a kihívást, s várja, hogy milyen reakciót várnak el tőle. Biztos, hogy nem fog meghatódni, csak ha eljátssza. Se nem keseregni, csak ha úgy tartja kedve, hogy ezt higgyék róla. Érdekes nap elé néz. Nem gondolta volna a barna hajú leányzó, hogy ilyen jól fog ma szórakozni.*
- A valóságban élőknek nem elég a rózsaszín köd, s a cukormáz. Sőt, nekünk inkább ennek az ellentéte kell. A komor valóság, a csontig hatoló fájdalom.
*Mosolyogja álnokul, de hamar további jó kedvre terelődik eme mosoly. Nem akar ráijeszteni a férfira, habár tényleg inkább hallgatja a rémtörténeteket. A kúriában minden könyvet végigolvasott, ismeri a legtöbb történetet. A történelem azon darabjait, melyet Lanawinen egykor lejegyzeteltek. Inkább reméli, hogy ismeri, hacsak tudása el nem kopott.*
- Szívesen enged? *Nem nehéz kitalálni, hogy mire is gondol a másik. Kezeivel megtámaszkodik a földön, hogy kissé előre hajoljon.*
- Nem fél az enyves kezektől?
*Utal itt, hogy nem tudhatja, hogy a világban milyen alakokkal veti össze a sors. Talán épp egy tolvaj, vagy egy gyilkos ő. Nem tudhatja, hiszen most találkoztak először.*
- Nem fél, hogy inkább törnék az életére, s így akarok a bizalmába férkőzni?
*Vetíti saját berögzültségét a fiúra. De erről neki pont nem is kell tudnia. Elég, ha elhiteti vele, hogy nem bízhat meg benne. Vagy épp nem hiszi el, s legalább kipróbálhatja magát, mennyire képes elültetni a gyanút maga felől. Ki tudja? A világ nagy, neki meg meg kell élnie valamiből. Talán épp ebből fog? Átverésből? Az élet hosszú, ő meg nem tudja, hogy még mit fog elé állítani a sors.*
- Csakhogy a világ peremére el kell menniük. A vízbe viszont nehezebben mennek, főként, ha megszívja az anyag magukat. S talán épp egy másik ember valagát szeretné megrugdosni. Vagy a régóta félt ellenség karmaiba sétálna. Ott már nincs visszaút.
*De még számtalan más jobb és jobb gondolat jutna eszébe, hogyan is használhatná ki egy pár csizma az emberiséget, s annak minden gyengeségét. *
- De talán létezik valahol csizmatemető is. *Mosolyodik el, szerényen, megjátszottan, mintha oly nagydolgot mondana, pedig az egész oly kicsinek tűnik. Főleg itt és főleg most. Figyeli, ahogy Zaranir feláll s elsétál a csizmájáért. Még egy gonddal kevesebb. Reméli, hogy azért nem szagol bele – bár az is milyen perverzió lenne? Bár csak a fogadótól jött el idáig, s még a meleg meg sem érkezett nem hinné, hogy rózsa illatot áraszt magából.*
- Oh, mily figyelmes öntől. S mondja, mégis hogy kell ezeket nevelni? *Mutat ujjával a kapott ajándékra, de még nem veszi át tőle. Addig nem, amíg nem okítják ki belőle.*
2708. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-13 00:39:41
Üzenet elküldve: 2015-07-13 00:39:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Elyne Vrynn Worf//
*Látszólagos aggodalma valós, bár azt még maga is kétli, hogy ilyen kevés elegendő lenne ahhoz, hogy elrontsa a másik kedvét. Ettől függetlenül, csak akkor nyugszik meg teljesen, amikor hallja a csengő nevetést, mely úgy látszik, hogy most rajta csattan. És persze ezt nem is fogja megtorlatlanul hagyni, de ennek még nincs itt az ideje. Egyelőre csak a nyugodt kék szemeket szegezi a másikra és felé fordul, hogy ezzel is egy kis távolságot lopjon kettejük között.*
-Én általában könnyen felejtem a rosszat, mivel csak az marad meg igazán, amit hagyunk. Én csak elengedem a rossz emlékeket, ha nincs rá szükségem.
*A magabiztossága tetszetős, bár van egy érzése, hogy ez jócskán megnehezíti a dolgot számára. *
-Majd mesélek egy szépet, meg egy csúnyát. Úgy hallottam, hogy a realistáknak mindkettő kell, különben nem boldogok.
*Piszkálódik ő is, erősen gyerekes stílusban. Persze a legkisebb mértékben sem próbálja megsérteni, inkább csak, mint a kisgyerek, aki megpróbál a nagyokkal beszélni azokból, amiket tőlük hall és a saját egyszerű agyával kuszálva össze minden szavukat.*
-Dehogy, én vagyok az ártatlan ember, kit megront a világ minden mocska. Bár, van, aminek szívesen engedek is... *Néz Elyne felé.*
-Perszehogy négykézláb, egyébként milyen is lenne... Akkor természetesen azok rossz csizmák és majd leesnek a világ peremén. Azt nem tudni, hogy hova, de biztos vagyok abban, hogy ott nagyon sok csizma lenne még.
*Ezzel meg is indul a nem túl kecses lábbelikért és elég gyorsan is tér vissza. A legmegfelelőbb módja, hogy közelebb kerülhessen a másikhoz,hogy most már ténylegesen mellé ül le, aztán ha ez zavarja, majd megjegyzi. Attól nem fél, hogy ne kapna tőle megjegyzést.*
-Gondolom hiányoztam, hoztam ajándékot is. A közelben szedtem, de nem itthonosak.
*Mutatja fel a csizmákat.*
*Látszólagos aggodalma valós, bár azt még maga is kétli, hogy ilyen kevés elegendő lenne ahhoz, hogy elrontsa a másik kedvét. Ettől függetlenül, csak akkor nyugszik meg teljesen, amikor hallja a csengő nevetést, mely úgy látszik, hogy most rajta csattan. És persze ezt nem is fogja megtorlatlanul hagyni, de ennek még nincs itt az ideje. Egyelőre csak a nyugodt kék szemeket szegezi a másikra és felé fordul, hogy ezzel is egy kis távolságot lopjon kettejük között.*
-Én általában könnyen felejtem a rosszat, mivel csak az marad meg igazán, amit hagyunk. Én csak elengedem a rossz emlékeket, ha nincs rá szükségem.
*A magabiztossága tetszetős, bár van egy érzése, hogy ez jócskán megnehezíti a dolgot számára. *
-Majd mesélek egy szépet, meg egy csúnyát. Úgy hallottam, hogy a realistáknak mindkettő kell, különben nem boldogok.
*Piszkálódik ő is, erősen gyerekes stílusban. Persze a legkisebb mértékben sem próbálja megsérteni, inkább csak, mint a kisgyerek, aki megpróbál a nagyokkal beszélni azokból, amiket tőlük hall és a saját egyszerű agyával kuszálva össze minden szavukat.*
-Dehogy, én vagyok az ártatlan ember, kit megront a világ minden mocska. Bár, van, aminek szívesen engedek is... *Néz Elyne felé.*
-Perszehogy négykézláb, egyébként milyen is lenne... Akkor természetesen azok rossz csizmák és majd leesnek a világ peremén. Azt nem tudni, hogy hova, de biztos vagyok abban, hogy ott nagyon sok csizma lenne még.
*Ezzel meg is indul a nem túl kecses lábbelikért és elég gyorsan is tér vissza. A legmegfelelőbb módja, hogy közelebb kerülhessen a másikhoz,hogy most már ténylegesen mellé ül le, aztán ha ez zavarja, majd megjegyzi. Attól nem fél, hogy ne kapna tőle megjegyzést.*
-Gondolom hiányoztam, hoztam ajándékot is. A közelben szedtem, de nem itthonosak.
*Mutatja fel a csizmákat.*
2707. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-12 23:01:46
Üzenet elküldve: 2015-07-12 23:01:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Zaranir Kharasnar//
*Célját végül is valamilyen módon elérte. Sikerült mást mutatnia magából, mint ami. A megtévesztés nagy előny lehet egy ismeretlen világba. S a szőke, kék szemű férfi nem is rest félreérteni szavait, melyért cserébe egy alantas mosolyt villant. Félrehajtott fejjel nézi, ahogy elkomolyodik a férfi, s kiejti szavait. A kérdés hallatán lesüti szemeit a földre a fejét is lehajtja egy pillanatra. Haja zavartan lóg bele arcába, melyet igyekszik füle mögé simítania. Keze mégis ott marad a fülénél, s látszik rajta, hogy nagyon elgondolkozik.
A teste hírtelen rázkódni kezd, mintha sírna. Hangok is jönnek ki ajkain, melyek nem egyértelműek, hogy most mi is lehet. Sír, vagy netalán nevet?
Zaranirnek nem kell sokáig várnia a válasszal. Feje gyorsan felemelkedik, s hangos kacagásba kezd e lány, szája elé teszi a kezét, hiszen illetlen lenne így szembe nevetni a másikat. Könnyek jelennek meg barna íriszei sarkában, de ez a jókedv könnye.*
- Nincs rossz emlék. De nem árt, ha az ember mindenre felkészül, mielőtt elindul egy útra nem? Hiszen az nem csak csupa móka és kacagás, ahogy azt a könyvek írják. Azok igenis kemény utak, s olykor több benne a rossz, mint a jó. Jobb, ha erre felkészülünk, az út előtt, így kevesebb meglepetéssel kell számolni az út során. S így talán egy kellemes emlék lesz belőle, amin nem kell az időnek szépítenie, hiszen az akkor is szép marad, ha rögtön utána emlékezik vissza az ember.
*Magyarázkodik továbbá, de mosolya, mely jókedve jele ott vibrál ajkai szegletében, s már nem is tűnik el onnan a beszélgetésük folyamán. Továbbra is távolságtartó, de ez már csak egy beidegződés lehet nála.
A megszólalásnál újra elneveti magát. Szórakoztatja a férfi, s nem tudja, hogy tényleg ennyire naiv, vagy őt nézi ennyire esetlennek.*
- Inkább csak realista. A tényeket látom, nem a rosszat. Az északiak számára nem rossz a jeges fuvallatok. Ha arra jársz tapasztalhatod, hogy bár be vannak öltözve, meleg bundák takarják testüket, s arcuk egy-egy vihar alatt alig látszódik ki, mégsem érzékelik már a fagyos levegőt. Teljesen hozzászoktak ahhoz az élethez, el sem tudják képzelni, hogy lehet máshogy is. Ez lenne olyan rossz?
*Kérdez vissza. Nem árulja el, hogy valójában ő is onnan származik, bár nem is tagadja. Annyit a másik leszűrhet, hogy igenis járt arra. Élete elmúlt huszonkét évében más sem csinált csak a kopár hegyen, a jeges szelekben lovagolt, önfeledten. Talán ha nem oda születik nem tudná elviselni azt a hideget, ahogy most a meleget. Homlokáról folyamatosan törli le készháttal a gyöngyöző izzadtságcseppeket. Az apró bók nem hatja meg lelkét. Hallott már többet, s tán szebbet is. Ám mégis egy bólintással konstatálja, s köszöni is meg a szavakat.*
- Ez olyan információ, amely egyértelmű volt, anélkül, hogy kimondta volna.
*Kötözködik a másikkal. Próbálgatja, hogy meddig mehet el, anélkül, hogy túl nagy végzetes dolog történne. Puhán, vagy tán keményen tapogatózik. Ez is egy olyan, melyet nem tud, hiszen otthon nem mertek neki visszaszólni. A háttérben ott volt Worf-papi vagy épp fivérei alakja, melytől oly sokan tartottak. *
- S tudna is mondani, valamit? Egy kellemes mese elütheti az időt. *Kezd bele mondandójába, de máris ajkaira kúszik még egy komisz mondat, melyet nem tud továbbra sem kihagyni.*
- Olyanok, mint ön is? *Húzza össze játékosan kicsit szemeit, de már folytatja is mondandóját.* Igaz, az ember nem találkozhat önmagával, ha már benne él. *Mosolyodik el kajánul. Nem tehet róla, ez sajnos egy olyan labda volt, melyet le kellett ütnie. S mint jól nevelt leány, meg kellett tennie, amit megkövetelnek tőle. De hogy kik is?
Gondolataik csak úgy csaponganak köztük, s hamar színjátszáson kapja magát.*
- De azért remélem, hogy legalább négykézláb fog vinni tova, el a naplementébe. *Ha már kliséket mondanak, akkor használják is ki őket. A felvetésen viszont elmereng.* - Valóban, az remek ötlet lenne. De mi történne, ha a csizma teljesen más irányba akarna menni, mint a viselője, amikor az rajta van? Nem gondolná, hogy az emberiség furcsán nézne ki, ahogy a lábával vitatkozik? *Neveti halkan szavait, s közben kezével int a férfinak, hogy az igen is menjen el lábbelijéért.*
*Célját végül is valamilyen módon elérte. Sikerült mást mutatnia magából, mint ami. A megtévesztés nagy előny lehet egy ismeretlen világba. S a szőke, kék szemű férfi nem is rest félreérteni szavait, melyért cserébe egy alantas mosolyt villant. Félrehajtott fejjel nézi, ahogy elkomolyodik a férfi, s kiejti szavait. A kérdés hallatán lesüti szemeit a földre a fejét is lehajtja egy pillanatra. Haja zavartan lóg bele arcába, melyet igyekszik füle mögé simítania. Keze mégis ott marad a fülénél, s látszik rajta, hogy nagyon elgondolkozik.
A teste hírtelen rázkódni kezd, mintha sírna. Hangok is jönnek ki ajkain, melyek nem egyértelműek, hogy most mi is lehet. Sír, vagy netalán nevet?
Zaranirnek nem kell sokáig várnia a válasszal. Feje gyorsan felemelkedik, s hangos kacagásba kezd e lány, szája elé teszi a kezét, hiszen illetlen lenne így szembe nevetni a másikat. Könnyek jelennek meg barna íriszei sarkában, de ez a jókedv könnye.*
- Nincs rossz emlék. De nem árt, ha az ember mindenre felkészül, mielőtt elindul egy útra nem? Hiszen az nem csak csupa móka és kacagás, ahogy azt a könyvek írják. Azok igenis kemény utak, s olykor több benne a rossz, mint a jó. Jobb, ha erre felkészülünk, az út előtt, így kevesebb meglepetéssel kell számolni az út során. S így talán egy kellemes emlék lesz belőle, amin nem kell az időnek szépítenie, hiszen az akkor is szép marad, ha rögtön utána emlékezik vissza az ember.
*Magyarázkodik továbbá, de mosolya, mely jókedve jele ott vibrál ajkai szegletében, s már nem is tűnik el onnan a beszélgetésük folyamán. Továbbra is távolságtartó, de ez már csak egy beidegződés lehet nála.
A megszólalásnál újra elneveti magát. Szórakoztatja a férfi, s nem tudja, hogy tényleg ennyire naiv, vagy őt nézi ennyire esetlennek.*
- Inkább csak realista. A tényeket látom, nem a rosszat. Az északiak számára nem rossz a jeges fuvallatok. Ha arra jársz tapasztalhatod, hogy bár be vannak öltözve, meleg bundák takarják testüket, s arcuk egy-egy vihar alatt alig látszódik ki, mégsem érzékelik már a fagyos levegőt. Teljesen hozzászoktak ahhoz az élethez, el sem tudják képzelni, hogy lehet máshogy is. Ez lenne olyan rossz?
*Kérdez vissza. Nem árulja el, hogy valójában ő is onnan származik, bár nem is tagadja. Annyit a másik leszűrhet, hogy igenis járt arra. Élete elmúlt huszonkét évében más sem csinált csak a kopár hegyen, a jeges szelekben lovagolt, önfeledten. Talán ha nem oda születik nem tudná elviselni azt a hideget, ahogy most a meleget. Homlokáról folyamatosan törli le készháttal a gyöngyöző izzadtságcseppeket. Az apró bók nem hatja meg lelkét. Hallott már többet, s tán szebbet is. Ám mégis egy bólintással konstatálja, s köszöni is meg a szavakat.*
- Ez olyan információ, amely egyértelmű volt, anélkül, hogy kimondta volna.
*Kötözködik a másikkal. Próbálgatja, hogy meddig mehet el, anélkül, hogy túl nagy végzetes dolog történne. Puhán, vagy tán keményen tapogatózik. Ez is egy olyan, melyet nem tud, hiszen otthon nem mertek neki visszaszólni. A háttérben ott volt Worf-papi vagy épp fivérei alakja, melytől oly sokan tartottak. *
- S tudna is mondani, valamit? Egy kellemes mese elütheti az időt. *Kezd bele mondandójába, de máris ajkaira kúszik még egy komisz mondat, melyet nem tud továbbra sem kihagyni.*
- Olyanok, mint ön is? *Húzza össze játékosan kicsit szemeit, de már folytatja is mondandóját.* Igaz, az ember nem találkozhat önmagával, ha már benne él. *Mosolyodik el kajánul. Nem tehet róla, ez sajnos egy olyan labda volt, melyet le kellett ütnie. S mint jól nevelt leány, meg kellett tennie, amit megkövetelnek tőle. De hogy kik is?
Gondolataik csak úgy csaponganak köztük, s hamar színjátszáson kapja magát.*
- De azért remélem, hogy legalább négykézláb fog vinni tova, el a naplementébe. *Ha már kliséket mondanak, akkor használják is ki őket. A felvetésen viszont elmereng.* - Valóban, az remek ötlet lenne. De mi történne, ha a csizma teljesen más irányba akarna menni, mint a viselője, amikor az rajta van? Nem gondolná, hogy az emberiség furcsán nézne ki, ahogy a lábával vitatkozik? *Neveti halkan szavait, s közben kezével int a férfinak, hogy az igen is menjen el lábbelijéért.*
2706. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-12 22:12:07
Üzenet elküldve: 2015-07-12 22:12:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Elyne Vrynn Worf//
*Ahogy hallgatja Elyne véleményét az utazásról, önkéntelenül is feltűnik egy erős ellenszenv az utazás veszélyei iránt és bár eleinte nem érti, utána kénytelen megvilágosodni arról, hogy miért is preferálja a társnője az otthon ülést. Egy pillanatra elkomolyodik, néha ilyet is kell neki, majd kissé aggódó hangon kicsúszik a száján a következő kérdés.*
-Rossz emlékek? Esetleg valaki miatt?
*Majd észre is veszi magát és egy kicsit lesüti a szemét.*
-Elnézést, kiszaladt... Vedd úgy, hogy nem szóltam.
*De kénytelen volt erre gondolni,hiszen nem lehet a világ összes, ismeretlen táját megutálni, látatlanban. Valaminek ott történnie kell. Végül megtudja, hogy a másik sem restelkedett, ha épp a túracipőt kellett felhúzni.*
-Mindenben csak a rosszat látod meg... *Ezzel pedig kissé közelebb is húzódik a másikhoz.* -Ha mást nem, én egyetlen gyönyörű dolgot el tudok képzelni, aki ott volt.
*Erőteljesen csaponganak, de ez nem baj, legalább van miről beszélniük.*
-Ismerem és igen, hall az ember egyet és mást, mely az egyszerű elmének nehezen hihető, de valóssága szinte megkérdőjelezhetetlen. Persze azért nem árt résen lenni, vannak olyan alakok is, akik csak úgy odahazudják a szép szavakat az ártatlan füleknek. Legalábbis állítólag, én még nem találkoztam ilyenekkel.
*Egy kis félmosoly és kacsintás, kétségtelenül ő lehetne a leginkább ilyen. A csizmához térve sem leplezi a közeledő szándékát.*
-Vagy majd a hátamra kaplak. Úgy is nagy szamárnak tartanak engem, nem fog meglepni senkit, ha legalább valami hasznomat is veszik ezért. Na, de megindulok, mert a csizmák soha nem érnek ide maguktól. Ez egy ilyen gyártási hibájuk, amit illene már kijavítani, hiszen mire jók, ha nem tudnak odamenni az emberhez, hogy felvegye őket?
*És át is helyezi a testsúlyát az egyik oldalára, hogy tényleges indulási akciót produkáljon.*
*Ahogy hallgatja Elyne véleményét az utazásról, önkéntelenül is feltűnik egy erős ellenszenv az utazás veszélyei iránt és bár eleinte nem érti, utána kénytelen megvilágosodni arról, hogy miért is preferálja a társnője az otthon ülést. Egy pillanatra elkomolyodik, néha ilyet is kell neki, majd kissé aggódó hangon kicsúszik a száján a következő kérdés.*
-Rossz emlékek? Esetleg valaki miatt?
*Majd észre is veszi magát és egy kicsit lesüti a szemét.*
-Elnézést, kiszaladt... Vedd úgy, hogy nem szóltam.
*De kénytelen volt erre gondolni,hiszen nem lehet a világ összes, ismeretlen táját megutálni, látatlanban. Valaminek ott történnie kell. Végül megtudja, hogy a másik sem restelkedett, ha épp a túracipőt kellett felhúzni.*
-Mindenben csak a rosszat látod meg... *Ezzel pedig kissé közelebb is húzódik a másikhoz.* -Ha mást nem, én egyetlen gyönyörű dolgot el tudok képzelni, aki ott volt.
*Erőteljesen csaponganak, de ez nem baj, legalább van miről beszélniük.*
-Ismerem és igen, hall az ember egyet és mást, mely az egyszerű elmének nehezen hihető, de valóssága szinte megkérdőjelezhetetlen. Persze azért nem árt résen lenni, vannak olyan alakok is, akik csak úgy odahazudják a szép szavakat az ártatlan füleknek. Legalábbis állítólag, én még nem találkoztam ilyenekkel.
*Egy kis félmosoly és kacsintás, kétségtelenül ő lehetne a leginkább ilyen. A csizmához térve sem leplezi a közeledő szándékát.*
-Vagy majd a hátamra kaplak. Úgy is nagy szamárnak tartanak engem, nem fog meglepni senkit, ha legalább valami hasznomat is veszik ezért. Na, de megindulok, mert a csizmák soha nem érnek ide maguktól. Ez egy ilyen gyártási hibájuk, amit illene már kijavítani, hiszen mire jók, ha nem tudnak odamenni az emberhez, hogy felvegye őket?
*És át is helyezi a testsúlyát az egyik oldalára, hogy tényleges indulási akciót produkáljon.*
2705. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-12 21:21:27
Üzenet elküldve: 2015-07-12 21:21:27
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Zaranir Kharasnar//
*Túl kedves, s közvetlen viselkedés valamiért továbbra is önmegtartóztatásra szólítja fel magát. De valahogy mégis belemegy abba a játékba, mely most kettőjük körül kezdődött. Ritkán érez ilyet, mely áludvariaskodásból kezdődik, s ki tudja, hogy miként lesz vége. Ilyenkor szokott eljátszodazni a férfi eszekkel, mely otthon még működött.
De már nincs otthon, s ezt mindig is sulykolnia kell önmagába. Nem szabad az otthoni népet összekeverni az ittenivel. Habár tapasztalata nem épp a legjobb róluk, mégis inkább vigyáz. Itt most nincs se az Atyja, sem a testőrök, kik folyton a nyakába lihegtek, kik elől alig tudott megszökni. Most egyedül van, s minden tettének következménye van. Ezt nem győzködni újra és újra mondogatni magának. Ezért oly kimért a stílusa.*
- Való igaz, a nagyvilágban több a kaland, s a látni való. A végtelen tenger, ahol oly ritkásan bukkannak fel szigetek, ahol akár az éhhalál szélén is járhat az ember. A végtelen sivatag, ahol a legnagyobb kincs nem az arany, vagy a nyersanyag. Hanem a víz, ahol mit sem érsz a fegyvereddel semmit, ha a tikkadó napon elfogyott minden élelmed, minden italod. *Akaratlanul is fivére jut eszébe, ki talán arra felé vette az irányt. Makacs jellemével, talán túl sem élte, bármennyire is nagy a fájdalomtűrése. De szónoklata itt nem ér véget, csak tovább folytatja dallamos, csendes, nyugodt hangján. Mintha társalogna.*
- Viszont, egyet kell értenie, hogy nem indulhat el mindenki útnak. Hiszen akkor ki termelné meg azt az élelmet, amit megeszünk? Vagy ki készítené el a kocsmák kedvelt italait? A félkész nyersanyagokat? Tény, hogy ilyen melegben a munkamorál csökken, de egy műhelyben még ilyenkor is van mit tenni.
*Mosolyodik el végül kedvesen. Esze ágába sincs vitatkozni, vagy ellenkezni a férfival, bár a másiknak tán úgy tűnik, hogy igen. Mindössze véleményét fejtette ki. Ő, aki egykor otthon ült, tökéletesen fel tudta találni magát, hogy ne unja magát halálra. Ha kellett, akkor a kúrián belül kalandozott, ott töltötte el izgalom újra és újra. Csak meg kellett találnia a módját.
Ahogy felvetődik a kérdés, halkan neveti el magát a barna hajú lány. Szemeiben csillogás mutatkozik meg. Széles mosollyal válaszol, mely oly hideg, mint a penge.*
- Az északi kietlenség, s a kopár hegyek, a mindent beborító hóréteg elég egzotikus önnek? A metsző hideg szél, mely hófúvás közben a ruhák legkisebb részébe is bejutnak, kellemetlenséget okozva az embernek? A megfagyott föld, mely nyáron sem olvad fel? A folytonos hideg? Meglehet, hogy nem hangzik kellemesen, de megvan a maga varázsa. Az ódon kastélyok vastag falai, a tűz ropogása, a kandallóból, a meleg farkasbundák, melyek megvédenek a hidegtől.
*Kalandozik el egy pillanatra, ahogy az otthonára gondol. Zaranir kíváncsi volt egzotikumra. Meglehet, hogy nem erre gondolt, mégis ezt kapja. S az északi vidék a déliek számára talán igézőnek tűnhet. Főleg az ilyen forró napokon.*
- Szóval ismeri a várost, igaz? *Csap le rögtön az őt érdeklő témára.* - Talán a városi misztériumokkal is tisztában van akkor?
*Kíváncsiskodik kimért hangján. Majd tovább terelődik a téma csizmája iránt. Nem rest a másik felvenni a fonalat, az apró élcelődések mezején.*
- Ígérje meg, ha a szökéshez fajulna a helyzet, akkor csakis az erdő bokron át távoznánk. Esetleg egy szamár hátán, mely úgy süvít, akár a legnagyobb orkán.
*Húzódik pajkos mosolyra ajkai.*
*Túl kedves, s közvetlen viselkedés valamiért továbbra is önmegtartóztatásra szólítja fel magát. De valahogy mégis belemegy abba a játékba, mely most kettőjük körül kezdődött. Ritkán érez ilyet, mely áludvariaskodásból kezdődik, s ki tudja, hogy miként lesz vége. Ilyenkor szokott eljátszodazni a férfi eszekkel, mely otthon még működött.
De már nincs otthon, s ezt mindig is sulykolnia kell önmagába. Nem szabad az otthoni népet összekeverni az ittenivel. Habár tapasztalata nem épp a legjobb róluk, mégis inkább vigyáz. Itt most nincs se az Atyja, sem a testőrök, kik folyton a nyakába lihegtek, kik elől alig tudott megszökni. Most egyedül van, s minden tettének következménye van. Ezt nem győzködni újra és újra mondogatni magának. Ezért oly kimért a stílusa.*
- Való igaz, a nagyvilágban több a kaland, s a látni való. A végtelen tenger, ahol oly ritkásan bukkannak fel szigetek, ahol akár az éhhalál szélén is járhat az ember. A végtelen sivatag, ahol a legnagyobb kincs nem az arany, vagy a nyersanyag. Hanem a víz, ahol mit sem érsz a fegyvereddel semmit, ha a tikkadó napon elfogyott minden élelmed, minden italod. *Akaratlanul is fivére jut eszébe, ki talán arra felé vette az irányt. Makacs jellemével, talán túl sem élte, bármennyire is nagy a fájdalomtűrése. De szónoklata itt nem ér véget, csak tovább folytatja dallamos, csendes, nyugodt hangján. Mintha társalogna.*
- Viszont, egyet kell értenie, hogy nem indulhat el mindenki útnak. Hiszen akkor ki termelné meg azt az élelmet, amit megeszünk? Vagy ki készítené el a kocsmák kedvelt italait? A félkész nyersanyagokat? Tény, hogy ilyen melegben a munkamorál csökken, de egy műhelyben még ilyenkor is van mit tenni.
*Mosolyodik el végül kedvesen. Esze ágába sincs vitatkozni, vagy ellenkezni a férfival, bár a másiknak tán úgy tűnik, hogy igen. Mindössze véleményét fejtette ki. Ő, aki egykor otthon ült, tökéletesen fel tudta találni magát, hogy ne unja magát halálra. Ha kellett, akkor a kúrián belül kalandozott, ott töltötte el izgalom újra és újra. Csak meg kellett találnia a módját.
Ahogy felvetődik a kérdés, halkan neveti el magát a barna hajú lány. Szemeiben csillogás mutatkozik meg. Széles mosollyal válaszol, mely oly hideg, mint a penge.*
- Az északi kietlenség, s a kopár hegyek, a mindent beborító hóréteg elég egzotikus önnek? A metsző hideg szél, mely hófúvás közben a ruhák legkisebb részébe is bejutnak, kellemetlenséget okozva az embernek? A megfagyott föld, mely nyáron sem olvad fel? A folytonos hideg? Meglehet, hogy nem hangzik kellemesen, de megvan a maga varázsa. Az ódon kastélyok vastag falai, a tűz ropogása, a kandallóból, a meleg farkasbundák, melyek megvédenek a hidegtől.
*Kalandozik el egy pillanatra, ahogy az otthonára gondol. Zaranir kíváncsi volt egzotikumra. Meglehet, hogy nem erre gondolt, mégis ezt kapja. S az északi vidék a déliek számára talán igézőnek tűnhet. Főleg az ilyen forró napokon.*
- Szóval ismeri a várost, igaz? *Csap le rögtön az őt érdeklő témára.* - Talán a városi misztériumokkal is tisztában van akkor?
*Kíváncsiskodik kimért hangján. Majd tovább terelődik a téma csizmája iránt. Nem rest a másik felvenni a fonalat, az apró élcelődések mezején.*
- Ígérje meg, ha a szökéshez fajulna a helyzet, akkor csakis az erdő bokron át távoznánk. Esetleg egy szamár hátán, mely úgy süvít, akár a legnagyobb orkán.
*Húzódik pajkos mosolyra ajkai.*
2704. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-12 21:00:34
Üzenet elküldve: 2015-07-12 21:00:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Elyne Vrynn Worf//
*Az ő arca mindig is kedves, őszinte, barátságos és kicsit pajkos, pont ez hozza azt az érzést, hogy nem megbízható, mivel általában pompás megjátszásra gyanakodnak mögötte. Pedig csak egyszerűen szeret szórakozni és jó a kedve, ha éppen nem ügyködnek ez ellen. Érzi, hogy itten összetűzésre kerül a sor és azt is kénytelen bevallani, hogy ezt ő generálta, így lehet, hogy inkább kihátrál a helyzetből egy egyszerű válasszal.*
-Én nem tudhatom, nem az a fajta vagyok, aki képes megülni hosszabb ideig. Túl nagy a világ ahhoz, hogy ne kalandozzon el benne az ember. A végtelen tenger csendes hullámzása vagy a sivatagok többezer éves elhagyatott romremekjei, melyeket még olyan népek építettek, kik már eltűntek a történelem süllyesztőjében... De elkalandoztam, elnézést. Ön járt már valami egzotikus helyen?
*Kicsit hamiskás, ugyanis most megjátssza magát, de hirtelen tényleg érzi úgy, hogy most elvándorolna ilyen távoli helyekre, hogy mesélhessen róluk, kivéve a tengert, arról elég sok élménye van, nem kell keresgélnie. Tekintete ilyenkor a felhőkben mered el, mintha emlékeket gyűjtene onnan, bár a szeme sarkából eléggé zavarja a nap erős fénye.*
-Hogy merre? Még nem tudom. Időnként visszatérek ide, mert hiányzik a város, ahol születtem, de ha fenn akarom tartani az életszínvonalat, amit megszoktam, kénytelen vagyok további utakra indulni. Nem panaszkodhatom mondjuk.
*A játékra szívesen vállalkozik.*
-Áhh, én nem tudnék mit hazudni *egy kacsintás a másik felé.*, de egy gyönyörű hölgy kívánságát nem utasíthatom vissza és ezt talán megértik. Ha mégsem, majd kettesben elszökünk a bakanccsal, mielőtt jön az őrség.
*Az ő arca mindig is kedves, őszinte, barátságos és kicsit pajkos, pont ez hozza azt az érzést, hogy nem megbízható, mivel általában pompás megjátszásra gyanakodnak mögötte. Pedig csak egyszerűen szeret szórakozni és jó a kedve, ha éppen nem ügyködnek ez ellen. Érzi, hogy itten összetűzésre kerül a sor és azt is kénytelen bevallani, hogy ezt ő generálta, így lehet, hogy inkább kihátrál a helyzetből egy egyszerű válasszal.*
-Én nem tudhatom, nem az a fajta vagyok, aki képes megülni hosszabb ideig. Túl nagy a világ ahhoz, hogy ne kalandozzon el benne az ember. A végtelen tenger csendes hullámzása vagy a sivatagok többezer éves elhagyatott romremekjei, melyeket még olyan népek építettek, kik már eltűntek a történelem süllyesztőjében... De elkalandoztam, elnézést. Ön járt már valami egzotikus helyen?
*Kicsit hamiskás, ugyanis most megjátssza magát, de hirtelen tényleg érzi úgy, hogy most elvándorolna ilyen távoli helyekre, hogy mesélhessen róluk, kivéve a tengert, arról elég sok élménye van, nem kell keresgélnie. Tekintete ilyenkor a felhőkben mered el, mintha emlékeket gyűjtene onnan, bár a szeme sarkából eléggé zavarja a nap erős fénye.*
-Hogy merre? Még nem tudom. Időnként visszatérek ide, mert hiányzik a város, ahol születtem, de ha fenn akarom tartani az életszínvonalat, amit megszoktam, kénytelen vagyok további utakra indulni. Nem panaszkodhatom mondjuk.
*A játékra szívesen vállalkozik.*
-Áhh, én nem tudnék mit hazudni *egy kacsintás a másik felé.*, de egy gyönyörű hölgy kívánságát nem utasíthatom vissza és ezt talán megértik. Ha mégsem, majd kettesben elszökünk a bakanccsal, mielőtt jön az őrség.
2703. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-12 20:32:53
Üzenet elküldve: 2015-07-12 20:32:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Zaranir Kharasnar//
*Szemöldöke aprót rándul a kérdés hallatán. Fejét lassan dönti oldalra, ahogy figyeli a férfit, annak arcmimikáját, hallgatja hangját, hangsúlyait. Igyekszik kiszűrni ebből, hogy kivel is ül szemben, jelen pillanat. Vagy alapból ennyire közvetlen a férfi, vagy valamilyen hátsó szándéka van vele szemben.
~Mikor lettem ennyire paranoiás? Vagy ez is csak egyénfüggő?~
Valóban. Vannak olyan emberek, elfek, gnómok, akiket első pillantásra megszeret, megkedvel. De van olyan eset is, akit rögtön elutasít, s valamilyen módon ellenszenvet vált ki a laza hullámokat viselő barna hajú leányból. Nem tudná megmondani okát, ahogy azt sem, hogy a férfi mit is váltott ki belőle így elsőre.*
- Miért, talán nem lehet eltölteni kellemes, s tevékenyen az időt otthon? A négy fal között csak az unalom telepedik meg, s más nem?
*Kérdez vissza. Nem tudja, tán egy értelmes, emberi vitára fog sor kerülni köztük. Régen brillírozott már, s külsős lénnyel – ki nem a kúria falai között élt – szinte még nem is vitatkozott értelmesen. Mint két felnőtt ember, kik saját véleményüket osztják meg. Érveiket felsorakoztatják egymással szemben, s elfogadják kölcsönösen azokat. Vagy nem, de az az emberiség makacsabbik rétege. Ők azok, kik elhiszik, hogy amit ők mondanak, az a valódi, s az a jó. Nem látnak túl saját maguk által felállított falon, ahogy azt sem látják, hogy az esetek nagy részében tévedhetnek. Inkább kiállnak továbbra is érvük mellett, holott már rég megcáfolták azt.
Egy halovány mosoly kúszik a lány ajkai szegletébe, ahogy meghallja a hasonlóan cicomázott mondatot a férfi szájából. Úgy nézhet most ki, mint egy macska, mely mosolyog. Ajkai kunkorodnak, apró barázdák jelennek meg ekkor a szegletekbe.*
- S merre utazik tovább? *Kérdezhetné, hogy merről is jön. De Elyne látásmódja az, mely a jövőbe tekint, s nem pedig vissza a múltra. Sokszor élt már abba, s való igaz, hogy meleg szívvel gondol vissza a kúriában eltöltött évekre.
De ott tudása csak elsorvadt volna, az a tudása, melyet még meg sem szerzett. De tudja, érzi, hogy megszerezhet, csak elég kitartónak kell lenni hozzá.
Figyelmét nem kerülheti el, hogy a magát Zaranirnek mondó férfi is csizmája felé tekint.
~Most árultam el vajon magam? Talán tényleg az életemre akar törni, s lassan fölényben is lesz ebben? Nem, ezt nem engedhetem.~
Ám a kérdés hallatán, ajkai újra mosolyra húzódnak. Ám ez inkább egy cinikus s mégis egyben cinkos mosoly is, melyet évek alatt fejlesztett ki szobája rejtekén, húga társaságában.*
- Ha még meg is haragudna, remélem, hogy bízhatok magában. Egy olyan fess úriember, mint maga, biztos ki tudja magát beszélni egy ilyen szituációból, nem?
*Provokálja a másikat, már ha ez annak minősül. Játékuk mégis elkezdődött, a kérdés már csak az, hogy a másik is folytatni fogja-e.*
*Szemöldöke aprót rándul a kérdés hallatán. Fejét lassan dönti oldalra, ahogy figyeli a férfit, annak arcmimikáját, hallgatja hangját, hangsúlyait. Igyekszik kiszűrni ebből, hogy kivel is ül szemben, jelen pillanat. Vagy alapból ennyire közvetlen a férfi, vagy valamilyen hátsó szándéka van vele szemben.
~Mikor lettem ennyire paranoiás? Vagy ez is csak egyénfüggő?~
Valóban. Vannak olyan emberek, elfek, gnómok, akiket első pillantásra megszeret, megkedvel. De van olyan eset is, akit rögtön elutasít, s valamilyen módon ellenszenvet vált ki a laza hullámokat viselő barna hajú leányból. Nem tudná megmondani okát, ahogy azt sem, hogy a férfi mit is váltott ki belőle így elsőre.*
- Miért, talán nem lehet eltölteni kellemes, s tevékenyen az időt otthon? A négy fal között csak az unalom telepedik meg, s más nem?
*Kérdez vissza. Nem tudja, tán egy értelmes, emberi vitára fog sor kerülni köztük. Régen brillírozott már, s külsős lénnyel – ki nem a kúria falai között élt – szinte még nem is vitatkozott értelmesen. Mint két felnőtt ember, kik saját véleményüket osztják meg. Érveiket felsorakoztatják egymással szemben, s elfogadják kölcsönösen azokat. Vagy nem, de az az emberiség makacsabbik rétege. Ők azok, kik elhiszik, hogy amit ők mondanak, az a valódi, s az a jó. Nem látnak túl saját maguk által felállított falon, ahogy azt sem látják, hogy az esetek nagy részében tévedhetnek. Inkább kiállnak továbbra is érvük mellett, holott már rég megcáfolták azt.
Egy halovány mosoly kúszik a lány ajkai szegletébe, ahogy meghallja a hasonlóan cicomázott mondatot a férfi szájából. Úgy nézhet most ki, mint egy macska, mely mosolyog. Ajkai kunkorodnak, apró barázdák jelennek meg ekkor a szegletekbe.*
- S merre utazik tovább? *Kérdezhetné, hogy merről is jön. De Elyne látásmódja az, mely a jövőbe tekint, s nem pedig vissza a múltra. Sokszor élt már abba, s való igaz, hogy meleg szívvel gondol vissza a kúriában eltöltött évekre.
De ott tudása csak elsorvadt volna, az a tudása, melyet még meg sem szerzett. De tudja, érzi, hogy megszerezhet, csak elég kitartónak kell lenni hozzá.
Figyelmét nem kerülheti el, hogy a magát Zaranirnek mondó férfi is csizmája felé tekint.
~Most árultam el vajon magam? Talán tényleg az életemre akar törni, s lassan fölényben is lesz ebben? Nem, ezt nem engedhetem.~
Ám a kérdés hallatán, ajkai újra mosolyra húzódnak. Ám ez inkább egy cinikus s mégis egyben cinkos mosoly is, melyet évek alatt fejlesztett ki szobája rejtekén, húga társaságában.*
- Ha még meg is haragudna, remélem, hogy bízhatok magában. Egy olyan fess úriember, mint maga, biztos ki tudja magát beszélni egy ilyen szituációból, nem?
*Provokálja a másikat, már ha ez annak minősül. Játékuk mégis elkezdődött, a kérdés már csak az, hogy a másik is folytatni fogja-e.*
2702. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-12 20:12:19
Üzenet elküldve: 2015-07-12 20:12:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 442
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Elyne Vrynn Worf//
*Barátságos nyitógesztusát egy kedves, mégis szívtelen válasszal honorálják, szinte a lelkébe taposva a kalandornak. Na jó, igazából szimpatikus neki a dolog, ha túl könnyű lenne, lehet meg se próbálná. Illetve, akkor is. Hát, de ilyen ő, ha nem ragadnák el az érzelmek egy-egy kihívásra, nem is látná értelmét annak, miért ne vessen önkézzel véget az életének.*
-Már aki. De az... elég unalmas, nem?
*Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy milyen lehet az otthon ülő emberek élete és ezt meg sem kell igazán játszania, legfeljebb csak azt, hogy érdekli az egyszerű dolgozó szabadnapja. Ha tisztes munkát akart volna, akkor elmegy fát vágni vagy hasonlók. De haladnak, egy szép név és egy magázódás, ebből úgy veszi ki, hogy mégsem olyan örömmel látják itt, mint ahogy hitte, de ezen majd változtat.*
-Én is örvendek a találkozásnak, Elyne. Igen, sajnálatosan én is úri magányomban töltöm átutazó tevékenységemet és gondoltam lepihenek egy kis társasági beszélgetésre.
*Észreveszi, hogy a másik hirtelen elnéz mellette és ő is arrafele fordítja a figyelmét, amikor egy pár bakancson áll meg a tekintete, majd viccelődi is el.*
-Nem az enyémek, rám túl kicsi lenne. De ha akarja, idehozhatom, csak a tulajdonosa meg ne haragudjék.
*Sejti, hogy most Elyne csizmájáról van szó, hiszen olyan sokan nincsenek itt, hogy másra gyanakodjon, de legalább valami történik.*
*Barátságos nyitógesztusát egy kedves, mégis szívtelen válasszal honorálják, szinte a lelkébe taposva a kalandornak. Na jó, igazából szimpatikus neki a dolog, ha túl könnyű lenne, lehet meg se próbálná. Illetve, akkor is. Hát, de ilyen ő, ha nem ragadnák el az érzelmek egy-egy kihívásra, nem is látná értelmét annak, miért ne vessen önkézzel véget az életének.*
-Már aki. De az... elég unalmas, nem?
*Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy milyen lehet az otthon ülő emberek élete és ezt meg sem kell igazán játszania, legfeljebb csak azt, hogy érdekli az egyszerű dolgozó szabadnapja. Ha tisztes munkát akart volna, akkor elmegy fát vágni vagy hasonlók. De haladnak, egy szép név és egy magázódás, ebből úgy veszi ki, hogy mégsem olyan örömmel látják itt, mint ahogy hitte, de ezen majd változtat.*
-Én is örvendek a találkozásnak, Elyne. Igen, sajnálatosan én is úri magányomban töltöm átutazó tevékenységemet és gondoltam lepihenek egy kis társasági beszélgetésre.
*Észreveszi, hogy a másik hirtelen elnéz mellette és ő is arrafele fordítja a figyelmét, amikor egy pár bakancson áll meg a tekintete, majd viccelődi is el.*
-Nem az enyémek, rám túl kicsi lenne. De ha akarja, idehozhatom, csak a tulajdonosa meg ne haragudjék.
*Sejti, hogy most Elyne csizmájáról van szó, hiszen olyan sokan nincsenek itt, hogy másra gyanakodjon, de legalább valami történik.*
2701. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-12 19:51:21
Üzenet elküldve: 2015-07-12 19:51:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Zaranir Kharasnar//
*Dalolászása közben, egy férfihang üti meg füleit. A kellemes, pattogós dallam hirtelen szakad félbe, s némul el az barna hajú leányzó. Arcán észrevehető, a napbarnítottság első jelei. Aki nincs hozzászokva efféle körülményekhez, azokon hamar meglátszanak az első napozás eredményei. Szemeit újra kinyitva az idegen felé néz. Nem bízik az ilyenekbe – bár számára már mindenki az – de nem neveletlennek nevelte anyja. Atya talán kicsit ridegnek, ebből is fakadhat óvatossága. Lassan támaszkodik könyökeire, majd tolja fel magát ülésbe. Eddig felhúzott térdeit kinyújtja, s élvezi, a hogy a nyári szellő cirógatja lábát, a zöldellő fű láttán.*
- Ahogy észrevettem, az ilyen időkben az emberek szeretnek egyedül ellenni, hűs otthonaikba.
*Válaszolja dallamos hangján a férfinak, kit ezúttal szemügyre vesz. Szőke haj, kék szem. Ajka egyik sarkában az izom megrándul, de gyorsan kontrollálja idegeit. Lyara esete a férfi, s valahogy eszébe juttatja azt a szánalmas, semmirekellő, déli ficsúrt. Aki játszott vele, hitegette, majd darab rongyként hagyta ott. Aki miatt részben elindultak. Reméli, hogy húga van annyira okos, hogy ne keresse meg régi szerelmét. Ha ő nem tette meg, fivérével, reméli, hogy ő sem fogja.
Igaz, fivérével való kapcsolatáról senkinek sem beszélt. Nem mintha lenne bármi komoly is köztük. Legfeljebb annyit köszönhet neki, hogy felállított magában egy mércét.
Gondolatai csak úgy suhannak át agyán, ahogy lassan méri végig a férfit, ki újból megszólal, ezúttal a nevét ejti ki.*
- Üdvözlöm Zaranir. *Nincs oka máshogy szólítania a férfit. Bár említi, hogy a barátai hogy nevezi, valahogy nem érzi magát annak. Mitől is érezné?
~Először látom életemben, s így is egy magányos tisztáson vagyunk. Mintha egy könyv lapjairól léptünk volna ki, melynek egy célja lenne.~
Elmélkedik, s most valóban elhúzza a száját, melyet a másik nem érthet.*
- Elyne Vrynn Worf vagyok. *Mutatkozik be szintúgy. Nem számított ma társaságra, de az élet tele van meglepetésekkel. Mely mellett nem lehet csak úgy elsuhanni, minden egyes percét ki kell élvezni, s meg kell ragadni.
Nem tudhatja, hogy ki a másik, vagy, hogy a véletlen hozta őket ide, a tisztásra. De itt vannak, s ha már így történt, tán a sors akaratából, akkor nem rest szóba elegyedni a másikkal. Kimért stílusban társalog továbbra is.*
- Maga is egyedül érkezett ide, nemde bár?
*Kérdezi, de őzike szemeivel körbekémleli a tisztást. Bár nem hallott más hangokat, az nem jelenti azt, hogy nincs is itt senki. Nem olyan jó a hallása, mint egy hosszú életű elfnek. De nem lát senkit. Érzékei nem alszanak. Lehet, hogy tolvaj, esetleg rabló a férfi, s meglátta egyedül a tisztáson, úgy gondolta, hogy könnyű préda lesz. Szemeit hirtelen kapja a csizmája felé, melybe tőrjét rejtette el, az messze van. Bízna pusztakezes harcában, de oly régen volt, hogy használnia kellett volna. Otthon legalább a kiképzésen, melyet számukra talált ki Worf-papi, kordában tartotta izmait, testét, s reflexeit. Ám itt kint. Barna szemeit lassan emeli vissza a férfira.*
~Nem árt, ha óvatos vagyok.~
*Bár eddig megúszta minden gond nélkül, semmit sem bízna a véletlenre.*
*Dalolászása közben, egy férfihang üti meg füleit. A kellemes, pattogós dallam hirtelen szakad félbe, s némul el az barna hajú leányzó. Arcán észrevehető, a napbarnítottság első jelei. Aki nincs hozzászokva efféle körülményekhez, azokon hamar meglátszanak az első napozás eredményei. Szemeit újra kinyitva az idegen felé néz. Nem bízik az ilyenekbe – bár számára már mindenki az – de nem neveletlennek nevelte anyja. Atya talán kicsit ridegnek, ebből is fakadhat óvatossága. Lassan támaszkodik könyökeire, majd tolja fel magát ülésbe. Eddig felhúzott térdeit kinyújtja, s élvezi, a hogy a nyári szellő cirógatja lábát, a zöldellő fű láttán.*
- Ahogy észrevettem, az ilyen időkben az emberek szeretnek egyedül ellenni, hűs otthonaikba.
*Válaszolja dallamos hangján a férfinak, kit ezúttal szemügyre vesz. Szőke haj, kék szem. Ajka egyik sarkában az izom megrándul, de gyorsan kontrollálja idegeit. Lyara esete a férfi, s valahogy eszébe juttatja azt a szánalmas, semmirekellő, déli ficsúrt. Aki játszott vele, hitegette, majd darab rongyként hagyta ott. Aki miatt részben elindultak. Reméli, hogy húga van annyira okos, hogy ne keresse meg régi szerelmét. Ha ő nem tette meg, fivérével, reméli, hogy ő sem fogja.
Igaz, fivérével való kapcsolatáról senkinek sem beszélt. Nem mintha lenne bármi komoly is köztük. Legfeljebb annyit köszönhet neki, hogy felállított magában egy mércét.
Gondolatai csak úgy suhannak át agyán, ahogy lassan méri végig a férfit, ki újból megszólal, ezúttal a nevét ejti ki.*
- Üdvözlöm Zaranir. *Nincs oka máshogy szólítania a férfit. Bár említi, hogy a barátai hogy nevezi, valahogy nem érzi magát annak. Mitől is érezné?
~Először látom életemben, s így is egy magányos tisztáson vagyunk. Mintha egy könyv lapjairól léptünk volna ki, melynek egy célja lenne.~
Elmélkedik, s most valóban elhúzza a száját, melyet a másik nem érthet.*
- Elyne Vrynn Worf vagyok. *Mutatkozik be szintúgy. Nem számított ma társaságra, de az élet tele van meglepetésekkel. Mely mellett nem lehet csak úgy elsuhanni, minden egyes percét ki kell élvezni, s meg kell ragadni.
Nem tudhatja, hogy ki a másik, vagy, hogy a véletlen hozta őket ide, a tisztásra. De itt vannak, s ha már így történt, tán a sors akaratából, akkor nem rest szóba elegyedni a másikkal. Kimért stílusban társalog továbbra is.*
- Maga is egyedül érkezett ide, nemde bár?
*Kérdezi, de őzike szemeivel körbekémleli a tisztást. Bár nem hallott más hangokat, az nem jelenti azt, hogy nincs is itt senki. Nem olyan jó a hallása, mint egy hosszú életű elfnek. De nem lát senkit. Érzékei nem alszanak. Lehet, hogy tolvaj, esetleg rabló a férfi, s meglátta egyedül a tisztáson, úgy gondolta, hogy könnyű préda lesz. Szemeit hirtelen kapja a csizmája felé, melybe tőrjét rejtette el, az messze van. Bízna pusztakezes harcában, de oly régen volt, hogy használnia kellett volna. Otthon legalább a kiképzésen, melyet számukra talált ki Worf-papi, kordában tartotta izmait, testét, s reflexeit. Ám itt kint. Barna szemeit lassan emeli vissza a férfira.*
~Nem árt, ha óvatos vagyok.~
*Bár eddig megúszta minden gond nélkül, semmit sem bízna a véletlenre.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9568-9587