//Vásárlás előtt, Sayqueves Rezidencia, Előtér//
//Aleimord, Lau//
*Meielőtt Laurentitia bármit is érdemben válaszolni tudna neki, a kis közjáték után Aleimord visszatér és szavaival sikerül összezavarnia Luninarit, ugyanakkor még is kelteni benne nem kevés tiszteletet önmaga iránt.*
- Te kérted, hogy várjunk meg itt. *emlékezteti rá, de minden neheztelés, szemrehányás, vagy egy vita elkezdésének a szándéka nélkül.*
- De bocsánat, megyek is inkább gyorsan! *teszi is hozzá nyomban egy olyan fél-elf hangján, akinek eszében sincsen egy tiszta vérű parancsát, vagy óhaját megkérdőjelezni.
Egy részről, ez még odahaza is gyakran bejött. Más részről szinte beidegződés, hogy szót fogad és csak legbelül, lélekben lázad. Harmadrészt ugyanakkor, és ez a legfontosabb, pont önmaga kegyetlen és hülye sorsa miatt úgy érzi szorult bele némi együttérzés. Tökéletesen megérti, ha a férfi éppen annyira aggódik a húgáért, hogy miközben még legalább háromfelé kellene figyelnie nem emlékszik arra, hogy mit mondott korábban Launak és neki. Nem utolsó sorban pedig attól is megkönnyebbül, hogy Aleimord magával hívja Laut, ebből pedig azonnal levonja azt a következtetést, hogy nyilván nem azért, hogy elzavarja utána.
Bátorítóan és barátságosan mosolyog a másik lányra, majd köpenyébe burkolózva gyorsan elhagyja a házat.*
//Holdsajt, ezüstcsörgő, gnómretek//
*Az elmúlt két nap alatt már nem először rohan át a Gazdagnegyed kőmonstrumai között. Most hálás csak igazán a sorsnak azért, hogy tegnap délőtt pont a piacon jártak, és öntudatlanul is feltérképezte valamennyire magának a különböző portékák lenyűgöző kavalkádját, ami tulajdonképpen leginkább város a városban.
És mindezek mellé most hálás csak édesanyjának igazán azért, amiért járhatott vele néhány kisebb vásáron, igaz csak vidéken, ahol nagyjából azért sikerült kiismernie a kereskedők és egyéb nyerészkedők logikáját, olyan téren legalábbis igen, hogy melyikük hol állítja fel a standját, és, hogy mondjuk a gyógyfüvek eladóit ne pont az ékszerészek mellett keresse. A tavalyelőtti és tegnapelőtti tudás most egyszerre van segítségére abban, hogy megtalálja legalább egyiküket. Lehet ő ma az egyik utolsó vásárlója, mégis bízik a kereskedő jóindulatában. Sőt, ami azt illeti el sem tudja képzelni, hogy olyasvalakit, aki gyógyfüveket árul pusztán a nyereség hideg vágya hajtsa. Annyi esze még azonban ennyire zaklatottan is van, hogy ne emlékeztesse az őt arra, hogy eljön lassan a zárás ideje, és így felverje neki az árakat.*
- Jó napot! *köszön éppen ezért a jelen napszaknak csak félig-meddig megfelelően, arcán a lehető legőszintébb ijedtséggel. Ha csak nem teljesen cinikus szerzet az, akinek standja előtt futásából lefékezett, nyilván nem gondolná róla, hogy csak hazudik, vagy viccel, nem pedig tényleg ijedt.*
- Nagy beteg van nálunk otthon a háznál, és mostanra nagyon felszaladt a láza! Holdsajtot, gnómretket és ezüstcsörgőt szeretnék, és mindegyikből kettőt, kérem! *mondja a lehető legudvariasabb és inkább alázatosabb fejhajtással, miközben zsebéből előveszi az Aleimordtól kapott aranyakat, hogy lássák, vásárlási szándéka komoly. Ha esetleg mégis tévedne a kereskedő elhivatottságával kapcsolatban, abban biztos, ha kétségbeesett arcának sápadtsága nem is, de az arany ragyogása meghatja majd őt.*