//Piacosztag//
*A Piactér. Arthenior talán legforgalmasabb helyes, mindig tele élettel, zsivajjal, ingerekkel. És tolvajokkal, minden kétséget kizáróan, persze az ügyesebbe úgy végzi tevékenységét, hogy később, jóval később tűnjön csak fel ténykedése eredménye. Első napjukon tehát itt kell biztosítani a rendet.
A négy fős kis osztag élén ér a piacra. Ha a többiek beszélgettek, nem intette őket csendre, hadd tegyék csak, ő azonban szótlanul haladt céljuk felé. Osztott, szorzott, kombinált, tervezett, szervezett, spekulált, vagyis mindent alaposan, amennyire csak tőle telt átgondolt. A piac bár mozgalmas, a bajkeverők nem itt szoktak randalírozni, így komoly, fegyveres konfliktussal nem számol. Mármint, tisztában van vele, bármikor beüthet a krach, de mindenre egyszerűen képtelenség felkészülni. Úgy igyekszik szervezni kis csapatát, hogy szorult helyzetben is helyt tudjanak állni, de reméli, nem a mai lesz a piactér történetének egyik balszerencsés, kirívó napja.*
- Nos, emberek és törp uram, *áll meg a Piac szélén.* mint az hallhattuk mindannyian, a mai napra a feladatunk a Piactér rendjének biztosítása. Két csapatra oszlunk, párosával járjuk a teret. Fegyveres konfliktusra nem számítok, feszült helyzetben igyekezünk kerülni annak kiprovokálását is. Dolgunk főleg a tolvajokkal akad majd, mert azok bizony vannak. Mindig. Próbáljunk nem rutinszerűen, folyton ugyan arra menni, mert ha kifigyelik a mozgásunk, sokat nem fog érni a jelenlétünk. Probléma esetén határozott, de nem durva fellépést várok el, a keménykedő enyves kezűek kivételt képeznek ez alól.
*Itt tart egy kis szünetet, hogy mindenki megemészthesse a hallottakat.*
- Nyssin és Boraq, ti vagytok az egyik páros, Caerva és jómagam a másik. *Ugyan így mindkét lőfegyverrel rendelkező őrt egy párosba osztja, de jobbnak tartja, ha az íjász lány a tapasztalt közkatonával tart. Akinek például pajzsa is van, így nagyobb védelmet nyújthat a lövésznek baj esetén, mint ő a kardjával. No meg, a két penge használó, ha össze tudja illeszteni vívó stílusuk, szép kis pusztítást tud végezni, már ha ilyesmire kerül sor, a kérdés csak az, menyire gyorsan tudnak összecsiszolódni a nővel.*
- Van kérdés, vagy bármi egyéb? *Mert hát mégsem diktátor meg zsarnok, figyelembe veszi, ha módja van rá, az esetleg óhajokat, ötleteket, és szívesen ad felvilágosítást, ha valamit nem érthetően fogalmazott meg.*