Arthenior - Piactér
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Pegazus fogadó (új) Polgárnegyed (új) Romváros és Meredély (új) | Piactér | Erdőszéli tisztás (új) Kovácsműhely (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 32 (621. - 640. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
640. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-21 15:31:20
Üzenet elküldve: 2013-11-21 15:31:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Rémségek cirkusza - sárga //
* Partnerének arcán végig tisztán látszik az áhítattal vegyült keserű szomorúság, ahogyan kocsiról-kocsira, láncra vert, bebörtönzött, ritka lényről-lényre járnak. A lovag csak szó nélkül, érdeklődve hallgatja a hozzáértő szavakat, kellemes csalódás számára, hogy a finom hölgy ily széles körű műveltséget tudhat magáénak, s minden jel arra mutat, hogy kedvtelésből, nem pedig kényszerből sajátította el tudását a mesebeli teremtményeket illetően.
A halovány bőrön felsejlő pír látványára megenyhülnek a férfi eddigi komor, marcona vonásai, most először ül ki őszinte mosoly sebhelyes képére. Talán ideje cseppet elengednie magát, már amennyire egy háborúkban érett lovag erre képes, gondolhatja magában, de milyen kegyetlen, aljas a sors, a figyelem leheletnyi lankadása is elégséges, s máris bekövetkezik a baj. Végig furcsa érzés kerülgette, mint láthatatlan kezek fagyos érintése hátán, úgy simította testét a balsejtelem, de betudta azt a cirkusz szórakoztatni kívánó szürreális légkörének, még a kisasszony mágikus tréfára vonatkozó megjegyzését is elengedte füle mellett. Nem kellett volna, de most már mindegy.
Először a hártyás szárnyakat szúrja ki, majd a tűhegyes karmokat és undormányos szarvakat, s csak eztán tudatosul benne az útjukat álló szörnyszülött kiléte.*
~ A süteményes nő a sátorból! ~
* A gúnytól csepegő szavakkal egy időben fut át elméjén a felismerés, úgy tűnik a korábbi cirkuszi félhomály, a tűztáncosok fénylő játéka és partnerének lágy, férfi szívet melengető mosolya nehéz súlyokként akaszkodtak érzékeire, ösztöneire és végtagjaira egyaránt; hiába nyúl sebesen a kardjáért, s próbálja meg oldalra taszítani Syr-t, nem mozdul elég gyorsan.*
- Vigyázz!
* Hangja cseppet megbicsaklik a nyakát ért vágás nyomán, de figyelme többé már nem lankad, kardja szabadul tokjából, s félkörívesen felfelé súlyt a hölgy feje felett, de a méretes penge csak a levegőt metszi süvítve, az elröppenő támadót már sebezni képtelen. Nyakából forró vér csordul, érzi a vágás nem ért vénát, így több figyelmet a sajgó sebre nem fordít, inkább Syrre pillant. Valóban elég csak egy pillantás, látja, hogy az ő sérülése sem súlyos, s jól lehet a nő elvárná tőle, hogy rögvest karba kapja, s bátorító, nyugtató szavakkal fonja körbe, de ő ehelyett két kézre kapja a másfél kezes pallost, s hátát veti a karján sebzett hölgynek. Nincs idő most a sebeket nyaldosni, a szárnyas démon visszatérhet, vagy egyéb veszély is leselkedhet rájuk, de jöjjön bármi, az a vérszomjtól izzó szemű lovaggal kerülhet szembe.
- Jól van, hölgyem?
* Veti háta mögé dühtől zengő hangon, de válasz nem érkezik, vagy ha mégis, az csak újabb bajt sejtet, így továbbra is magasan tartva fegyverét pördül hátra. A látványra testének minden izma feszülten megrándul, arca görcsös grimaszba áll az átváltozás láttán. *
- SEGÍTSÉG!!! ITT VAGYUNK!! VALA...
* Tudja mi fog következni, s már érzi is a testében dolgozó mágikus mérget, lábai elernyednek, előbb térdre rogy, kardjának hegyét szikrázva a kövezetnek vágva. Vicsorra nyílik szája, mint veszett kutya mered az óriásokra és a bóklászó vendégek felé, nem érti, hogy hogyan történhet, hogy az ég világon senki nem figyelt fel rájuk, sem a szörnyszülött nőre, s most sem szúrja ki őket senki, ahogyan a kocsik mellett kínok közt vergődnek. Velőtrázó üvöltés röppen az égnek, inkább dühtől, mintsem félelemtől festett, de az utolsó szónál hangja cserben hagyja, elhalkul, s elvékonyul.
" Clapp-clapp-clapp." Kardjának markolatába kapaszkodva tartja magát, hogy ne essen hasra, újdonsült uszonyai bénán, esetlenül verdesik a rideg talajt, vele szemben pedig a kisasszony magasodik fölé, szőrös, patás testtel.*
- Az isten verje meg! Nem baj, nyugalom! Jól vagy? Tudsz beszélni?
* Most a bikaszerű arcra mered, de kénytelen oldalra sandítani, hiszen az istálló felől ordítozás, kiáltozás zaja üti meg fülét. Talán nem csak őket érte támadás? Úgy tűnik a cirkusz mégsem egyszerű cirkusz...*
- Ez az egész csapda lehet! Emlékszel mit mondtál a rácsoknál, arról, hogy mágikus tréfát űznek velünk? Ha nem akarod, hogy mi is láncra verve végezzük, koncentrálnod kell! Mit gondolsz, el tudsz cipelni valameddig, legalább a kiáltások forrásáig?
* Arcán nincs nyoma szégyennek, vagy kétségbeesésnek állapotával kapcsolatban, hangja is határozott, magabiztos. Most erre van szükségük, ha kitör körülöttük a káosz észnél kell, hogy legyenek, s nem maradhatnak egyedül, ilyen állapotban még egy támadás ellen esélyük sincs. *
A hozzászólás írója (Winn Ahlla) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.21 15:33:06
* Partnerének arcán végig tisztán látszik az áhítattal vegyült keserű szomorúság, ahogyan kocsiról-kocsira, láncra vert, bebörtönzött, ritka lényről-lényre járnak. A lovag csak szó nélkül, érdeklődve hallgatja a hozzáértő szavakat, kellemes csalódás számára, hogy a finom hölgy ily széles körű műveltséget tudhat magáénak, s minden jel arra mutat, hogy kedvtelésből, nem pedig kényszerből sajátította el tudását a mesebeli teremtményeket illetően.
A halovány bőrön felsejlő pír látványára megenyhülnek a férfi eddigi komor, marcona vonásai, most először ül ki őszinte mosoly sebhelyes képére. Talán ideje cseppet elengednie magát, már amennyire egy háborúkban érett lovag erre képes, gondolhatja magában, de milyen kegyetlen, aljas a sors, a figyelem leheletnyi lankadása is elégséges, s máris bekövetkezik a baj. Végig furcsa érzés kerülgette, mint láthatatlan kezek fagyos érintése hátán, úgy simította testét a balsejtelem, de betudta azt a cirkusz szórakoztatni kívánó szürreális légkörének, még a kisasszony mágikus tréfára vonatkozó megjegyzését is elengedte füle mellett. Nem kellett volna, de most már mindegy.
Először a hártyás szárnyakat szúrja ki, majd a tűhegyes karmokat és undormányos szarvakat, s csak eztán tudatosul benne az útjukat álló szörnyszülött kiléte.*
~ A süteményes nő a sátorból! ~
* A gúnytól csepegő szavakkal egy időben fut át elméjén a felismerés, úgy tűnik a korábbi cirkuszi félhomály, a tűztáncosok fénylő játéka és partnerének lágy, férfi szívet melengető mosolya nehéz súlyokként akaszkodtak érzékeire, ösztöneire és végtagjaira egyaránt; hiába nyúl sebesen a kardjáért, s próbálja meg oldalra taszítani Syr-t, nem mozdul elég gyorsan.*
- Vigyázz!
* Hangja cseppet megbicsaklik a nyakát ért vágás nyomán, de figyelme többé már nem lankad, kardja szabadul tokjából, s félkörívesen felfelé súlyt a hölgy feje felett, de a méretes penge csak a levegőt metszi süvítve, az elröppenő támadót már sebezni képtelen. Nyakából forró vér csordul, érzi a vágás nem ért vénát, így több figyelmet a sajgó sebre nem fordít, inkább Syrre pillant. Valóban elég csak egy pillantás, látja, hogy az ő sérülése sem súlyos, s jól lehet a nő elvárná tőle, hogy rögvest karba kapja, s bátorító, nyugtató szavakkal fonja körbe, de ő ehelyett két kézre kapja a másfél kezes pallost, s hátát veti a karján sebzett hölgynek. Nincs idő most a sebeket nyaldosni, a szárnyas démon visszatérhet, vagy egyéb veszély is leselkedhet rájuk, de jöjjön bármi, az a vérszomjtól izzó szemű lovaggal kerülhet szembe.
- Jól van, hölgyem?
* Veti háta mögé dühtől zengő hangon, de válasz nem érkezik, vagy ha mégis, az csak újabb bajt sejtet, így továbbra is magasan tartva fegyverét pördül hátra. A látványra testének minden izma feszülten megrándul, arca görcsös grimaszba áll az átváltozás láttán. *
- SEGÍTSÉG!!! ITT VAGYUNK!! VALA...
* Tudja mi fog következni, s már érzi is a testében dolgozó mágikus mérget, lábai elernyednek, előbb térdre rogy, kardjának hegyét szikrázva a kövezetnek vágva. Vicsorra nyílik szája, mint veszett kutya mered az óriásokra és a bóklászó vendégek felé, nem érti, hogy hogyan történhet, hogy az ég világon senki nem figyelt fel rájuk, sem a szörnyszülött nőre, s most sem szúrja ki őket senki, ahogyan a kocsik mellett kínok közt vergődnek. Velőtrázó üvöltés röppen az égnek, inkább dühtől, mintsem félelemtől festett, de az utolsó szónál hangja cserben hagyja, elhalkul, s elvékonyul.
" Clapp-clapp-clapp." Kardjának markolatába kapaszkodva tartja magát, hogy ne essen hasra, újdonsült uszonyai bénán, esetlenül verdesik a rideg talajt, vele szemben pedig a kisasszony magasodik fölé, szőrös, patás testtel.*
- Az isten verje meg! Nem baj, nyugalom! Jól vagy? Tudsz beszélni?
* Most a bikaszerű arcra mered, de kénytelen oldalra sandítani, hiszen az istálló felől ordítozás, kiáltozás zaja üti meg fülét. Talán nem csak őket érte támadás? Úgy tűnik a cirkusz mégsem egyszerű cirkusz...*
- Ez az egész csapda lehet! Emlékszel mit mondtál a rácsoknál, arról, hogy mágikus tréfát űznek velünk? Ha nem akarod, hogy mi is láncra verve végezzük, koncentrálnod kell! Mit gondolsz, el tudsz cipelni valameddig, legalább a kiáltások forrásáig?
* Arcán nincs nyoma szégyennek, vagy kétségbeesésnek állapotával kapcsolatban, hangja is határozott, magabiztos. Most erre van szükségük, ha kitör körülöttük a káosz észnél kell, hogy legyenek, s nem maradhatnak egyedül, ilyen állapotban még egy támadás ellen esélyük sincs. *
A hozzászólás írója (Winn Ahlla) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.21 15:33:06
639. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-21 11:04:28
Üzenet elküldve: 2013-11-21 11:04:28
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 110
Játékstílus: Szelíd
// Rémségek cirkusza //
*Azt már sem Syrinx, sem Winn nem láthatja, hogy a kisasszony arca miként sötétül el, tekintete pedig hogy izzik fel, vöröses fényt gyújtva a sötétben. Nem kérte? Legyen hát, joga van döntést hozni, de épp így joga van a választás következményét is magán viselni. Mindkettőnek. Mire a tűztáncosok jönnek, már csak üresen ásít a helye, de valószínű, hogy ez nem tűnik fel senkinek.
A porondmester festékkel kiemelt vigyora most sem lankad, amint a hölgy elutasítását hallja. Ahogy sejtette, mindenki könnyen jártatja a száját, de amikor tettekre kerül a sor, bizony csak kevesen állják meg helyüket.*
-A férfi játékszer női kézben még veszélyesebb is, mert sosem szemből érkezik.
*Cilinderét lekapja és széles, színpadias mozdulattal hajol meg Syrinx irányába, kiegyenesedve párszor összecsapva tenyereit, buzdítva a közönséget, hogy jutalmazzák a félénkséget. Ez után a porond viszont már a sebhelyes arcúé, aki az egész produkció alatt magán érezheti a porondmester tekintetét. Dakhnatornak két nyílvessző áll a rendelkezésére, amikkel a bábu melletti részt célozza meg. Az elképzelés igen szép, hogy ne a szalmafigurába fúródjon egyik hegy se, ám a célzóképessége nem a legfejlettebb, így az első találat a bal térdet, a második pedig a has alsó részét éri. A bábu mintha mindegyik után megrándulna, de zaj nem hallatszik, csakis a szalma halk neszezése, ahogy az acélhegy utat tör magának.*
-Köszönöm. Kérem, tapsoljuk meg a bátor urat, sikerességért pedig fogadja ezt a gyűrűt.
*Pontosan annyi ideig marad a háttérben, ameddig szükséges, utána újra előlép, nyurga alakja a szerzetes mellé kerül, egyik keze a vállára, ahogy finom nyomást fejt ki rá, jelezve, hogy hajoljon meg. Ez után egyik aranygombos zsebéből egy fénylő, citrinköves aranygyűrűt húz elő, látványos mozdulatokkal mutatva előbb a közönség felé, majd nyújtva a férfinak.*
-Nem hittem, hogy lesz bátorsága bárkinek is, de le a kalappal. Még hasznát veheti.
*Szavai már csakis a férfinak szólnak, szája szinte alig moccan, ahogy hangja kiszűrődik, nem kell tudnia senkinek, hogy halkan szót vált a nézővel, cilindere így is sokat takar, talán épp eleget.
Dakhnator rövid éljenzése és jutalmazása után terelődik a csapat ki a sátorból, egyenest a ketrecekhez. Ki morog, ki örvendezik, láthatóan a gnómokat nem hatja meg az érzelmek egyik véglete sem, kötelességtudón végzik a dolgukat, még arra is figyelnek, hogy egy alkalmas pillanatban, kerülve minden feltűnést, kivezessék Deily-t és Segandrinát a cirkuszból.*
//Kék//
*Láthatóan a kék a legösszetartóbb csapat, édes hármasban járják végig a különös látnivalókat, meg is osztva egymással a véleményüket. Míg Dakhnator csöndes szemlélődő, Aeil mindenhol megáll, hogy szóba elegyedjen a lényekkel, próbálgatva, vajon melyik alkalmas a közös nyelv használatára és hajlandók is ezt beismerni. Első próbálkozása az istállónál van, ahol a megszólításra a lény felkapja a fejét, tekintetét harciasan emelve a nőre.*
-Van nevem is, nem vagyok holmi állat.
*Hangjából érződik az indulat, ami feszíti, de bármekkorára is dagadjon benne a megalázott düh, képtelen szabadulni. Próbálta már, nem is kevésszer, de mindeddig semmi eredményt nem ért el. Ha a szőkeség esetleg szeretné is folytatni az eszmecserét, nem jár sikerrel, a férfi ugyanis megfordul, lótestének szebbik felét mutatva a bámészkodóknak.
A madárnőtől csak éles rikoltozást kap válaszképp, elgondolkodtató, hogy talán humanoid formája ellenére is képtelen a beszédre.
A következő a bikaember, amelyik kezeit a mellkasa előtt összefonva, szinte már türelmesen várja, hogy egyszer elfogyjanak, akik rajta köszörülik a nyelvüket. Van, aki csak röhög rajta, más megrémül tőle, ahogyan Lilianah is teszik. Talán nincs is tudatában teljesen annak, hogy mit csinál, amikor bocsánatot kér, pillanatnyi enyhülést idézve a bikaszerű arcra. A patás lábak moccannak, a tömeg pedig szétrebben, ahogy két súlyos lépéssel közvetlenül a rácsokhoz ér. Mintha érdeklődve venné szemügyre a szőke elfet.*
-Nem tesz semmit, hozzászoktam.
*Kiejtése valahogy idegenül cseng, könnyen el lehet könyvelni, hogy bizonyára messzi tájról hurcolták ide, azért. Tekintetével végigköveti a távozókat, akik egyenest a főnix kalitkájához mennek. A madár fenséges látványt nyújt, mintha ő érzékelné legkevésbé bezártságát, nem hadakozik, csak parázsló tollait rendezgeti. Aeilnek szerencséje van, épp, amikor benyúl, szinte az orra elé hullik egy hosszúkás toll, amit könnyedén kiemelhet, nem kell az élesnek látszó csőr támadásától tartania. A toll még így is forró, ha a lány valóban magáénak akarja tudni, bizony könnyen szerezhet pár kisebb égési sebet a tenyerére.
A következő, ahol jobban elidőznek, az a macskaember ketrece, aki kényszeredetten kuporog az árnyékból kiűzve, de lehetőleg még így is kellő távolságban, hogy aki be is nyúl, ne érhesse csak úgy el. nem változik ez akkor sem, amikor Dakhnator próbálkozik, sárga macskaszemek tapadnak a kezére, de a lény inkább csak hátrébb mozdul, mint előre. Tekintete innen siklik tovább a két nőre, akik közvetlen közel lépve sajnálkoznak rajta és beszélnek a kiszabadításáról.*
-Sosem bántottam még senkit, nem engem kellene rácsok mögé zárni.
*Halkan szólal meg, de a kékek így is hallhatják a válaszát. Többet nem mond, nem is lenne értelme, inkább próbál mindnél jobban az árnyékba visszahúzódni.
Az egyszemű férfi nem igazán van beszédes kedvében, egészen egyszerűen úgy tesz, mintha meg sem hallaná a hozzá intézett kérdéseket, de a félig hal leány valamivel készségesebb, még egy megszeppent mosolyt is küld a csapat felé.*
-Nem sok választásom van... Miért hiszed, hogy gonosz lennék?
*Vékony ujjai a rácsra fonódnak, ártatlanul pislog, tényleg nehéz elhinni róla, hogy bármi bűne is lenne.
Ahogy kifelé haladtok, mintha felbolydulna minden körülöttetek. Kiáltozások, futó léptek zajai, majd a feltűnő gnómok, akik szinte már udvariatlanul sürgetik a távozásotokat. Ahogy a kijárat felé haladtok, pár méterrel előttetek egy fekete köpenybe burkolt alak csuklik össze, és mintha nehezére esne felállni, legalábbis nem pattan máris talpra, hogy tovább haladjon.*
//Sárga//
*Winn és Syrinx a maguk távolságtartó és udvariasan érdeklődő modorában járják végig az utat, helyenként kicsit megállnak, de láthatóan nem követik a másik csapat példáját, nem próbálnak szóba elegyedni senkivel. Ez nem jelenti, hogy reakcióik teljesen észrevétlenek maradnak.
A kígyólények például egyből kapják a fejüket Syrinx hangjára, tekintetük előbb egymásra, majd a nőre villan, mintha agressziójuk kicsit csökkenne.*
-Asszt hisszed, tudssz rólunk bármit?
*Kérdi a hím, villás nyelvével lekicsinylő mozdulattal villan meg a levegőben. Nem, semmit nem tudhat róluk valójában, még ha hiszi is, hogy tisztában van mindennel.
A következő, akinek figyelne nem siklik le a páros fölött, nem más, mint a szerelem démonának nevezett lény. Telt ajkairól búgó kacaj csendül, egész a ketrec széléhez megy, hogy jobban láthassa a lovagot és kísérőjét.*
-Szerelem? Inkább nevezném testiségnek, tömény gyönyörnek.
*Tekintete és szavai szinte igézőn hatnak, bár nem lehetetlen szabadulni a bűvköréből, de férfi legyen a talpán, aki képes megállni, hogy ne vessen lopott pillantást az ajkakon csábosan végigszánkázó nyelvre vagy a rácsokhoz szorított, dús keblekre. Vajon a lovagot jobban elvarázsolja mostani partnere vagy nem tagadja meg férfiúi voltát?
Amikor végeznek a nézelődéssel, ők is tapasztalhatják, hogy a cirkusz légköre megváltozik, az óriások előlépnek a ketrecek mögül, kicsit tanácstalanul forgatják a fejüket, miközben a gnómok zavarják kifelé a sárga csapatot is a megfelelő kijárat felé. Ahogy a párocska kifelé haladna, hirtelen a sátorban látott, barna hajú kisasszonnyal kerülhetnek szembe, ám ezúttal nem várhatnak tőle zavart pironkodást és esdeklő szavakat. Hátából hártyás szárnyak merednek, látszólag készen arra, hogy a magasba emeljék, ujjai végén karmok meredeznek, homlokából két szarv áll az ég felé, ajkain pedig gonosz mosoly trónol.*
-Lám, mégis újra találkozunk. Milyen a kegyes a sors, nemde?
*Mire bármelyiküknek is lehetősége lenne reagálni, a nőstény már mozdul is, szemmel képtelenség követni, így védekezni is, csak annyit érezhetnek, hogy karmai a húsba vájnak. Winn a nyakánál érezheti, Syrinx pedig jobb felkarján tapasztalhatja, hogy a tűhegyes körmök ruháját átszakítva mélyednek a testébe. Röpke pillanat töredéke csupán, mielőtt gúnyos kacajjal ködbe veszne, de a nyoma nagyon is maradandó. Nem életveszélyes egyik sérülés sem, de kellemetlen érzés, fájdalmas, és valamiképp émelyítő. Talán mérgezettek lettek volna a karmai? Elsőként Syrinx szervezete adja meg magát, aminek következtében a nőn fájdalomhullám söpör át, szinte érzi, hogy testén, testében valami változik.Csinos cipellői eltűnnek, nem is lesz rá szüksége, hiszen patás lábakat kap, háta mögött bojtos végű farkincát, izmosabb, de még így is kecsesnek mondható testalkatot, arca pedig bikás beütést. Mivel nem látja önmagát, így legfeljebb a két patás lábból következtethet jelenlegi küllemére, de akár Winnt is megkérdezheti a változásról. Lehet, hogy a lovag nem fog tudni azonnal válaszolni, hiszen az ő szervezete sem bírja sokáig a harcot, így a lovag is hasonló jelenséget tapasztal, mint korábban a nő, ám az átalakulás mégis másféle. Páncélzata eltűnik, lábai összetapadnak, hogy csinos, ezüstös fényű, pikkelyes halfaroknak adják át a helyüket, arcának vonásai ellágyulnak, hajának vége pedig immár a lapockáit verdesi.*
//Piros//
*A pirosak, úgy tűnik, külön szeretnék felfedezni, hogy mit is rejtenek a kocsik, csak Galin és Hayra hűségesek egymáshoz, ketten andalognak nézelődve. Míg a törpét egész az istállóig nem köti le semmi, a nő megragad a tűztollú madárnál, ahogy már többen is tették előtte, áhítattal figyelve, miként rebbenti szárnyait, csőrével hogyan igazít helyére alapos műgonddal egy-egy tollat. Most először történik meg az, hogy a lény felemeli a fejét, borostyánra emlékeztető szemei pedig Hayra arcára esnek. Rövid és néma pillanat ez, de mintha az idő megállna, csak az összekapcsolódott pillantás létezik. A röpke csodát Galin töri meg, ahogy tovább tessékeli az elfet, aki talán így már nem is látja, hogy a madár miként fordítja utána fejét, mielőtt visszatérne tollai igazgatásához.
Juvesas és Grubek ennél kalandosabban és intenzívebben kívánják kivenni részük a mókából, válogatott kedvességeket vágva egy-egy lény fejéhez. A gúnyra nem érkezik válasz, mindegyik lény elutasítón fordítja el fejét, pár van csak, amelyik agresszívan mered a törpére, aki láthatóan különösen jól mulat a balsorsukon. Csak tűnnének el a rácsok...
Az istállónál egyesül aztán a piros csapat, ketten is egyből a szalagon túlra kívánkoznak, hogy a griffeket megpróbálják megülni, de legalábbis megérinteni. A lovak fel-felnyihognak, ahogy Juvesas, akit Grubeknek nem sikerül időben elkapnia, és Galin halad, de hamarosan szembekerülnek a félig ember testű szerzettel, aki láthatóan nincs épp a legjobb hangulatában, csak béklyóinak köszönheti, hogy még nem taposott rá a két betolakodóra.
Innentől az óriások már hamar észreveszik, hogy valakik átlépték a korlátot, előbb szép szóval, de ha kell, erőszakkal terelve vissza mindenkit a szalag megfelelő oldalára.
A zűrzavar, ami kialakul, nagyjából itt veszi kezdetét, erre a sárga csapat is felfigyelhet. Kiáltozások, sietős, kapkodó mozdulatok, és még több óriás, amelyek váratlanul a kis csapatot állják körbe, miközben befurakodik egy gnóm is.*
-M.R. Y. nevében jöttem. Neves házigazdánk kéreti Önöket, hogy fáradjanak hozzá, üzletről tárgyalni vele. Garantálhatom, nem járnak rosszul, ha elfogadják az ajánlatot.
*Karjával egy távolabbi rész felé mutat, amelyik a látogatóktól el volt zárva, hogy kövessék őket, óriások gyűrűjétől kísérve. Visszautasíthatatlan ajánlat, ha valaki mégsem így gondolná, hát a méretes szerzetek tesznek róla, hogy akkor se legyen kibúvó.*
*Azt már sem Syrinx, sem Winn nem láthatja, hogy a kisasszony arca miként sötétül el, tekintete pedig hogy izzik fel, vöröses fényt gyújtva a sötétben. Nem kérte? Legyen hát, joga van döntést hozni, de épp így joga van a választás következményét is magán viselni. Mindkettőnek. Mire a tűztáncosok jönnek, már csak üresen ásít a helye, de valószínű, hogy ez nem tűnik fel senkinek.
A porondmester festékkel kiemelt vigyora most sem lankad, amint a hölgy elutasítását hallja. Ahogy sejtette, mindenki könnyen jártatja a száját, de amikor tettekre kerül a sor, bizony csak kevesen állják meg helyüket.*
-A férfi játékszer női kézben még veszélyesebb is, mert sosem szemből érkezik.
*Cilinderét lekapja és széles, színpadias mozdulattal hajol meg Syrinx irányába, kiegyenesedve párszor összecsapva tenyereit, buzdítva a közönséget, hogy jutalmazzák a félénkséget. Ez után a porond viszont már a sebhelyes arcúé, aki az egész produkció alatt magán érezheti a porondmester tekintetét. Dakhnatornak két nyílvessző áll a rendelkezésére, amikkel a bábu melletti részt célozza meg. Az elképzelés igen szép, hogy ne a szalmafigurába fúródjon egyik hegy se, ám a célzóképessége nem a legfejlettebb, így az első találat a bal térdet, a második pedig a has alsó részét éri. A bábu mintha mindegyik után megrándulna, de zaj nem hallatszik, csakis a szalma halk neszezése, ahogy az acélhegy utat tör magának.*
-Köszönöm. Kérem, tapsoljuk meg a bátor urat, sikerességért pedig fogadja ezt a gyűrűt.
*Pontosan annyi ideig marad a háttérben, ameddig szükséges, utána újra előlép, nyurga alakja a szerzetes mellé kerül, egyik keze a vállára, ahogy finom nyomást fejt ki rá, jelezve, hogy hajoljon meg. Ez után egyik aranygombos zsebéből egy fénylő, citrinköves aranygyűrűt húz elő, látványos mozdulatokkal mutatva előbb a közönség felé, majd nyújtva a férfinak.*
-Nem hittem, hogy lesz bátorsága bárkinek is, de le a kalappal. Még hasznát veheti.
*Szavai már csakis a férfinak szólnak, szája szinte alig moccan, ahogy hangja kiszűrődik, nem kell tudnia senkinek, hogy halkan szót vált a nézővel, cilindere így is sokat takar, talán épp eleget.
Dakhnator rövid éljenzése és jutalmazása után terelődik a csapat ki a sátorból, egyenest a ketrecekhez. Ki morog, ki örvendezik, láthatóan a gnómokat nem hatja meg az érzelmek egyik véglete sem, kötelességtudón végzik a dolgukat, még arra is figyelnek, hogy egy alkalmas pillanatban, kerülve minden feltűnést, kivezessék Deily-t és Segandrinát a cirkuszból.*
//Kék//
*Láthatóan a kék a legösszetartóbb csapat, édes hármasban járják végig a különös látnivalókat, meg is osztva egymással a véleményüket. Míg Dakhnator csöndes szemlélődő, Aeil mindenhol megáll, hogy szóba elegyedjen a lényekkel, próbálgatva, vajon melyik alkalmas a közös nyelv használatára és hajlandók is ezt beismerni. Első próbálkozása az istállónál van, ahol a megszólításra a lény felkapja a fejét, tekintetét harciasan emelve a nőre.*
-Van nevem is, nem vagyok holmi állat.
*Hangjából érződik az indulat, ami feszíti, de bármekkorára is dagadjon benne a megalázott düh, képtelen szabadulni. Próbálta már, nem is kevésszer, de mindeddig semmi eredményt nem ért el. Ha a szőkeség esetleg szeretné is folytatni az eszmecserét, nem jár sikerrel, a férfi ugyanis megfordul, lótestének szebbik felét mutatva a bámészkodóknak.
A madárnőtől csak éles rikoltozást kap válaszképp, elgondolkodtató, hogy talán humanoid formája ellenére is képtelen a beszédre.
A következő a bikaember, amelyik kezeit a mellkasa előtt összefonva, szinte már türelmesen várja, hogy egyszer elfogyjanak, akik rajta köszörülik a nyelvüket. Van, aki csak röhög rajta, más megrémül tőle, ahogyan Lilianah is teszik. Talán nincs is tudatában teljesen annak, hogy mit csinál, amikor bocsánatot kér, pillanatnyi enyhülést idézve a bikaszerű arcra. A patás lábak moccannak, a tömeg pedig szétrebben, ahogy két súlyos lépéssel közvetlenül a rácsokhoz ér. Mintha érdeklődve venné szemügyre a szőke elfet.*
-Nem tesz semmit, hozzászoktam.
*Kiejtése valahogy idegenül cseng, könnyen el lehet könyvelni, hogy bizonyára messzi tájról hurcolták ide, azért. Tekintetével végigköveti a távozókat, akik egyenest a főnix kalitkájához mennek. A madár fenséges látványt nyújt, mintha ő érzékelné legkevésbé bezártságát, nem hadakozik, csak parázsló tollait rendezgeti. Aeilnek szerencséje van, épp, amikor benyúl, szinte az orra elé hullik egy hosszúkás toll, amit könnyedén kiemelhet, nem kell az élesnek látszó csőr támadásától tartania. A toll még így is forró, ha a lány valóban magáénak akarja tudni, bizony könnyen szerezhet pár kisebb égési sebet a tenyerére.
A következő, ahol jobban elidőznek, az a macskaember ketrece, aki kényszeredetten kuporog az árnyékból kiűzve, de lehetőleg még így is kellő távolságban, hogy aki be is nyúl, ne érhesse csak úgy el. nem változik ez akkor sem, amikor Dakhnator próbálkozik, sárga macskaszemek tapadnak a kezére, de a lény inkább csak hátrébb mozdul, mint előre. Tekintete innen siklik tovább a két nőre, akik közvetlen közel lépve sajnálkoznak rajta és beszélnek a kiszabadításáról.*
-Sosem bántottam még senkit, nem engem kellene rácsok mögé zárni.
*Halkan szólal meg, de a kékek így is hallhatják a válaszát. Többet nem mond, nem is lenne értelme, inkább próbál mindnél jobban az árnyékba visszahúzódni.
Az egyszemű férfi nem igazán van beszédes kedvében, egészen egyszerűen úgy tesz, mintha meg sem hallaná a hozzá intézett kérdéseket, de a félig hal leány valamivel készségesebb, még egy megszeppent mosolyt is küld a csapat felé.*
-Nem sok választásom van... Miért hiszed, hogy gonosz lennék?
*Vékony ujjai a rácsra fonódnak, ártatlanul pislog, tényleg nehéz elhinni róla, hogy bármi bűne is lenne.
Ahogy kifelé haladtok, mintha felbolydulna minden körülöttetek. Kiáltozások, futó léptek zajai, majd a feltűnő gnómok, akik szinte már udvariatlanul sürgetik a távozásotokat. Ahogy a kijárat felé haladtok, pár méterrel előttetek egy fekete köpenybe burkolt alak csuklik össze, és mintha nehezére esne felállni, legalábbis nem pattan máris talpra, hogy tovább haladjon.*
//Sárga//
*Winn és Syrinx a maguk távolságtartó és udvariasan érdeklődő modorában járják végig az utat, helyenként kicsit megállnak, de láthatóan nem követik a másik csapat példáját, nem próbálnak szóba elegyedni senkivel. Ez nem jelenti, hogy reakcióik teljesen észrevétlenek maradnak.
A kígyólények például egyből kapják a fejüket Syrinx hangjára, tekintetük előbb egymásra, majd a nőre villan, mintha agressziójuk kicsit csökkenne.*
-Asszt hisszed, tudssz rólunk bármit?
*Kérdi a hím, villás nyelvével lekicsinylő mozdulattal villan meg a levegőben. Nem, semmit nem tudhat róluk valójában, még ha hiszi is, hogy tisztában van mindennel.
A következő, akinek figyelne nem siklik le a páros fölött, nem más, mint a szerelem démonának nevezett lény. Telt ajkairól búgó kacaj csendül, egész a ketrec széléhez megy, hogy jobban láthassa a lovagot és kísérőjét.*
-Szerelem? Inkább nevezném testiségnek, tömény gyönyörnek.
*Tekintete és szavai szinte igézőn hatnak, bár nem lehetetlen szabadulni a bűvköréből, de férfi legyen a talpán, aki képes megállni, hogy ne vessen lopott pillantást az ajkakon csábosan végigszánkázó nyelvre vagy a rácsokhoz szorított, dús keblekre. Vajon a lovagot jobban elvarázsolja mostani partnere vagy nem tagadja meg férfiúi voltát?
Amikor végeznek a nézelődéssel, ők is tapasztalhatják, hogy a cirkusz légköre megváltozik, az óriások előlépnek a ketrecek mögül, kicsit tanácstalanul forgatják a fejüket, miközben a gnómok zavarják kifelé a sárga csapatot is a megfelelő kijárat felé. Ahogy a párocska kifelé haladna, hirtelen a sátorban látott, barna hajú kisasszonnyal kerülhetnek szembe, ám ezúttal nem várhatnak tőle zavart pironkodást és esdeklő szavakat. Hátából hártyás szárnyak merednek, látszólag készen arra, hogy a magasba emeljék, ujjai végén karmok meredeznek, homlokából két szarv áll az ég felé, ajkain pedig gonosz mosoly trónol.*
-Lám, mégis újra találkozunk. Milyen a kegyes a sors, nemde?
*Mire bármelyiküknek is lehetősége lenne reagálni, a nőstény már mozdul is, szemmel képtelenség követni, így védekezni is, csak annyit érezhetnek, hogy karmai a húsba vájnak. Winn a nyakánál érezheti, Syrinx pedig jobb felkarján tapasztalhatja, hogy a tűhegyes körmök ruháját átszakítva mélyednek a testébe. Röpke pillanat töredéke csupán, mielőtt gúnyos kacajjal ködbe veszne, de a nyoma nagyon is maradandó. Nem életveszélyes egyik sérülés sem, de kellemetlen érzés, fájdalmas, és valamiképp émelyítő. Talán mérgezettek lettek volna a karmai? Elsőként Syrinx szervezete adja meg magát, aminek következtében a nőn fájdalomhullám söpör át, szinte érzi, hogy testén, testében valami változik.Csinos cipellői eltűnnek, nem is lesz rá szüksége, hiszen patás lábakat kap, háta mögött bojtos végű farkincát, izmosabb, de még így is kecsesnek mondható testalkatot, arca pedig bikás beütést. Mivel nem látja önmagát, így legfeljebb a két patás lábból következtethet jelenlegi küllemére, de akár Winnt is megkérdezheti a változásról. Lehet, hogy a lovag nem fog tudni azonnal válaszolni, hiszen az ő szervezete sem bírja sokáig a harcot, így a lovag is hasonló jelenséget tapasztal, mint korábban a nő, ám az átalakulás mégis másféle. Páncélzata eltűnik, lábai összetapadnak, hogy csinos, ezüstös fényű, pikkelyes halfaroknak adják át a helyüket, arcának vonásai ellágyulnak, hajának vége pedig immár a lapockáit verdesi.*
//Piros//
*A pirosak, úgy tűnik, külön szeretnék felfedezni, hogy mit is rejtenek a kocsik, csak Galin és Hayra hűségesek egymáshoz, ketten andalognak nézelődve. Míg a törpét egész az istállóig nem köti le semmi, a nő megragad a tűztollú madárnál, ahogy már többen is tették előtte, áhítattal figyelve, miként rebbenti szárnyait, csőrével hogyan igazít helyére alapos műgonddal egy-egy tollat. Most először történik meg az, hogy a lény felemeli a fejét, borostyánra emlékeztető szemei pedig Hayra arcára esnek. Rövid és néma pillanat ez, de mintha az idő megállna, csak az összekapcsolódott pillantás létezik. A röpke csodát Galin töri meg, ahogy tovább tessékeli az elfet, aki talán így már nem is látja, hogy a madár miként fordítja utána fejét, mielőtt visszatérne tollai igazgatásához.
Juvesas és Grubek ennél kalandosabban és intenzívebben kívánják kivenni részük a mókából, válogatott kedvességeket vágva egy-egy lény fejéhez. A gúnyra nem érkezik válasz, mindegyik lény elutasítón fordítja el fejét, pár van csak, amelyik agresszívan mered a törpére, aki láthatóan különösen jól mulat a balsorsukon. Csak tűnnének el a rácsok...
Az istállónál egyesül aztán a piros csapat, ketten is egyből a szalagon túlra kívánkoznak, hogy a griffeket megpróbálják megülni, de legalábbis megérinteni. A lovak fel-felnyihognak, ahogy Juvesas, akit Grubeknek nem sikerül időben elkapnia, és Galin halad, de hamarosan szembekerülnek a félig ember testű szerzettel, aki láthatóan nincs épp a legjobb hangulatában, csak béklyóinak köszönheti, hogy még nem taposott rá a két betolakodóra.
Innentől az óriások már hamar észreveszik, hogy valakik átlépték a korlátot, előbb szép szóval, de ha kell, erőszakkal terelve vissza mindenkit a szalag megfelelő oldalára.
A zűrzavar, ami kialakul, nagyjából itt veszi kezdetét, erre a sárga csapat is felfigyelhet. Kiáltozások, sietős, kapkodó mozdulatok, és még több óriás, amelyek váratlanul a kis csapatot állják körbe, miközben befurakodik egy gnóm is.*
-M.R. Y. nevében jöttem. Neves házigazdánk kéreti Önöket, hogy fáradjanak hozzá, üzletről tárgyalni vele. Garantálhatom, nem járnak rosszul, ha elfogadják az ajánlatot.
*Karjával egy távolabbi rész felé mutat, amelyik a látogatóktól el volt zárva, hogy kövessék őket, óriások gyűrűjétől kísérve. Visszautasíthatatlan ajánlat, ha valaki mégsem így gondolná, hát a méretes szerzetek tesznek róla, hogy akkor se legyen kibúvó.*
638. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-19 19:01:45
Üzenet elküldve: 2013-11-19 19:01:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Sybilla Ragnor//
* Hogy az ébenfekete hajú nő otthona megfelel-e a kereskedőnek éjszakára? Hogy a viharba ne felelne, hisz ő az ajánlat felvetésekor csupán egy vacsorameghívásra és szobabérlésre gondolt a fogadóban, cserébe a csillogó drágaköves gyűrűért. A "szívélyes" meghívás a hölgy otthonába bizony merőben új alapokra helyezi kettejük zsenge kapcsolatát, s nem kétséges, hogy elülteti a férfiben a gyanakvás magját. Talán abban a hiú reményben ringatja magát, hogy az éj leple alatt megszabadítja a kofát zsákjának tartalmától? A nőstény korábban már tanúbizonyságot tett dörzsöltségéről, s kegyes színjátékkal cifrázott ravaszságáról, így nem kizárt egy újabb becsvágyó, alattomos terv, ahogy persze egy egyszerű, bármiféle hátsószándékot mellőző vendéglátás sem, viszonzásul a segítségért.
- Tökéletes, elfogadom a meghívást. A sátorhoz, meg a vacak fogadók silány szobáihoz vagyok szokva, annál csak jobb lehet.
* A borostás arcra kiülő széles mosoly mindent elárul arról, hogy mennyire is tartja magát finnyás, luxushoz szokott gazdag kereskedőnek. Persze ha megjelenésével, s modorával ezt a képet kelti, az ínyére van, valljuk be ez is a cél, hisz ápolt, elegáns külsővel és ékesszóló szép szavakkal könnyebb elnyerni a hiú hölgyek kicsiny szívét, legalábbis az értékes csecsebecsék eladásához.*
- Akkor hát, üdvözöllek, kedves Sybilla, de maradjunk csak a Rókánál, az velősebb. És valóban nem vagyok még az a vén róka, bár mindenki annyi, amennyinek érzi magát, nem de bár?
* Az illem úgy diktálja, hogy a férfinek illetlenség rákérdezni egy nő életkorára, így ezen a témán kár lenne tovább vesződni, s úgyis indulnak már a tolvaj otthona felé. A zsákot vállára csapva, kézben a továbbra is illatos lámpással és az asztalkával lép ki a sátorból, hogy elinduljanak a Szegénynegyed irányába.
A kellemes, hűs éji csendben csak léptük tompa kopogása ver visszhangot a negyed macskaköves kis utcáin, cammogva, cseverészve baktatnak úti céljuk felé. Ám a békés nyugalmat hamar dübörgő égzengés veri fel, a csillámló apró égitesteket komor, setét ború lepi, hűs záport eresztve a városra. Gyorsuló lépteik zaját elnyomja az aláhulló kövér esőcseppek monoton zaja, a kövezeten kisebb-nagyobb pocsolyák duzzadnak, ázott por és mocsok szagával beterítve a szűk sikátorokat. A fél-elfet csuklyája megóvná az elázástól, de mégsem húzza fejére a vörös ruhadarabot, hagyja, hogy sárgás bozontjáról patakokban gördüljön le arcán a hideg esővíz, nem kell sok, hogy úgy nézzen ki, akár egy csapzott, kivert kutya. Hiába, a fejfedő a nap ellen szolgál, a hideg zápor kifejezetten üdítően hat a kereskedőre, kezével szórakozottan rázza le csapzott fürtjeiről a fölös csapadékot.*
- Nincs is jobb egy hűsítő, éjszakai zápornál. Mifelénk oly ritka az ilyen, hogy hosszú éveket kell rá várni, és akkor is csak ideig-óráig csepereg az eső, a forró homok meg pillanatok alatt, szomjasan issza magába. Pedig egy hosszú karavánúton mekkora ajándék lenne, ha a felhők vizet ontanának a hőségben kitikkadt vándorokra...
* Érces hangja most hangosabb és erőteljesebben cseng, mint korábban, hogy túlharsogja a romos házak cserepein pattogó cseppek moraját, de mégis kihallatszik belőle egyfajta nosztalgikus fenn hang. A lány még nem tudja, de a kofa erszénye nem csak egzotikus ékszerekkel, ópiummal és fűszerekkel van teli, de távoli földek egzotikus meséit is rejti. Talán a vacsora folyamán megoszt belőlük egyet-kettőt, amennyiben igény mutatkozik rájuk.*
- Apropó, nem félsz egy idegen, ázott rókát az otthonodba fogadni éjszakára? Veszélyes világban élünk, bármi megeshet...
* Rakoncátlan, csatakos tincsei alól sejtelmesen fénylenek zöld íriszei, s alig látható félmosoly kerekedik arcán, incselkedő, titokzatos kérdésére. Akár egy elmebeteg gyilkos, enyveskezű rabló, vagy ádáz erőszaktevő is lapulhat a kereskedő álca mögött, arra várva, hogy ifjú, hiszékeny hölgyek fészkükbe eresszék az éhes ragadozót. *
* Hogy az ébenfekete hajú nő otthona megfelel-e a kereskedőnek éjszakára? Hogy a viharba ne felelne, hisz ő az ajánlat felvetésekor csupán egy vacsorameghívásra és szobabérlésre gondolt a fogadóban, cserébe a csillogó drágaköves gyűrűért. A "szívélyes" meghívás a hölgy otthonába bizony merőben új alapokra helyezi kettejük zsenge kapcsolatát, s nem kétséges, hogy elülteti a férfiben a gyanakvás magját. Talán abban a hiú reményben ringatja magát, hogy az éj leple alatt megszabadítja a kofát zsákjának tartalmától? A nőstény korábban már tanúbizonyságot tett dörzsöltségéről, s kegyes színjátékkal cifrázott ravaszságáról, így nem kizárt egy újabb becsvágyó, alattomos terv, ahogy persze egy egyszerű, bármiféle hátsószándékot mellőző vendéglátás sem, viszonzásul a segítségért.
- Tökéletes, elfogadom a meghívást. A sátorhoz, meg a vacak fogadók silány szobáihoz vagyok szokva, annál csak jobb lehet.
* A borostás arcra kiülő széles mosoly mindent elárul arról, hogy mennyire is tartja magát finnyás, luxushoz szokott gazdag kereskedőnek. Persze ha megjelenésével, s modorával ezt a képet kelti, az ínyére van, valljuk be ez is a cél, hisz ápolt, elegáns külsővel és ékesszóló szép szavakkal könnyebb elnyerni a hiú hölgyek kicsiny szívét, legalábbis az értékes csecsebecsék eladásához.*
- Akkor hát, üdvözöllek, kedves Sybilla, de maradjunk csak a Rókánál, az velősebb. És valóban nem vagyok még az a vén róka, bár mindenki annyi, amennyinek érzi magát, nem de bár?
* Az illem úgy diktálja, hogy a férfinek illetlenség rákérdezni egy nő életkorára, így ezen a témán kár lenne tovább vesződni, s úgyis indulnak már a tolvaj otthona felé. A zsákot vállára csapva, kézben a továbbra is illatos lámpással és az asztalkával lép ki a sátorból, hogy elinduljanak a Szegénynegyed irányába.
A kellemes, hűs éji csendben csak léptük tompa kopogása ver visszhangot a negyed macskaköves kis utcáin, cammogva, cseverészve baktatnak úti céljuk felé. Ám a békés nyugalmat hamar dübörgő égzengés veri fel, a csillámló apró égitesteket komor, setét ború lepi, hűs záport eresztve a városra. Gyorsuló lépteik zaját elnyomja az aláhulló kövér esőcseppek monoton zaja, a kövezeten kisebb-nagyobb pocsolyák duzzadnak, ázott por és mocsok szagával beterítve a szűk sikátorokat. A fél-elfet csuklyája megóvná az elázástól, de mégsem húzza fejére a vörös ruhadarabot, hagyja, hogy sárgás bozontjáról patakokban gördüljön le arcán a hideg esővíz, nem kell sok, hogy úgy nézzen ki, akár egy csapzott, kivert kutya. Hiába, a fejfedő a nap ellen szolgál, a hideg zápor kifejezetten üdítően hat a kereskedőre, kezével szórakozottan rázza le csapzott fürtjeiről a fölös csapadékot.*
- Nincs is jobb egy hűsítő, éjszakai zápornál. Mifelénk oly ritka az ilyen, hogy hosszú éveket kell rá várni, és akkor is csak ideig-óráig csepereg az eső, a forró homok meg pillanatok alatt, szomjasan issza magába. Pedig egy hosszú karavánúton mekkora ajándék lenne, ha a felhők vizet ontanának a hőségben kitikkadt vándorokra...
* Érces hangja most hangosabb és erőteljesebben cseng, mint korábban, hogy túlharsogja a romos házak cserepein pattogó cseppek moraját, de mégis kihallatszik belőle egyfajta nosztalgikus fenn hang. A lány még nem tudja, de a kofa erszénye nem csak egzotikus ékszerekkel, ópiummal és fűszerekkel van teli, de távoli földek egzotikus meséit is rejti. Talán a vacsora folyamán megoszt belőlük egyet-kettőt, amennyiben igény mutatkozik rájuk.*
- Apropó, nem félsz egy idegen, ázott rókát az otthonodba fogadni éjszakára? Veszélyes világban élünk, bármi megeshet...
* Rakoncátlan, csatakos tincsei alól sejtelmesen fénylenek zöld íriszei, s alig látható félmosoly kerekedik arcán, incselkedő, titokzatos kérdésére. Akár egy elmebeteg gyilkos, enyveskezű rabló, vagy ádáz erőszaktevő is lapulhat a kereskedő álca mögött, arra várva, hogy ifjú, hiszékeny hölgyek fészkükbe eresszék az éhes ragadozót. *
637. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-19 09:36:04
Üzenet elküldve: 2013-11-19 09:36:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
// Rémségek cirkusza - sárga //
*Hűs nyugalommal méri végig a közéjük hajoló nőszemélyt, aki megszólította a lovagot, kinek karján érkezett. Gondolatai nincsenek arcára írva, nemesi, rideg érdeklődéssel hallgatja a párbeszédet, de meg van a véleménye egy ilyen fokú modortalanságról. Egy hölgy maradjon hölgy, minden körülmények között, legyen az bármilyen esemény. E nélkül minden elvész, és nem marad más hátra, csak egy vadra éhes szörnyeteg, ki szerelemre és kalandra vágyik, hisz ez minden nő sajátja. Csupán az önfegyelem tehet különbséget, és ezzel a nő látszólag nem rendelkezik.
Szeme sarkából a lovag reakcióit vizslatja. Vajon mit fog lépni? Tetszeni fog neki a nyílt, és lehengerlő kérés? Férfias, egyszerű, kimondja, amit akar, ez tény. Vagy valóban olyan lovag, olyan csiszolt férfiú, mint amilyennek mutatja magát, és visszautasítja a szemtelen kérelmet?
Nagyon reméli, hogy az utóbbi, hisz ha egy férfi kétarcú, akkor ott komoly problémák vannak. A nők természetüknél fogva változékonyak, mint a Hold. Egy férfi legyen szilárd Napkorong. Csak úgy tud egy nő határozni, hogy kinek érdemes odanyújtani a szívét, és Syrinx is csak így tudja eldönteni, hogy hasznára lehet-e még a lovag, avagy nem.
Legnagyobb megnyugvására, a férfi udvarias, de kemény szavakkal utasítja vissza a kérelmet. Nem szól, nem kommentál. Csupán egy finom, meleg mosoly terül szét ajkain, majd szemét szerényen lesüti, ahogy visszafordul a porond felé. Winn Ahlla átment a vizsgán. Tetszik neki a kemény vonalas lovag, bár tudja, hogy hosszú távon megfojtaná ez a sok szabály és korlátozás.*
*Szemöldökét finoman felvonva hallgatja a porondmester szavait, amit a sebhelyeshez intéz. Szeme meglepetten villan fel, amikor a műsor házigazdájának ujja egyenesen az ő szíve felé mutat. Gondolatai hevesen keringenek a lehetséges magyarázatok körül, bár nem talál. Elméje a meglepetés nyomása alatt megreked, és nem képes olyan mágiát tudatosítani benne, ami képes lehet ilyesmire.
Winn szavai rántják vissza az elmélkedő csendből, és ekkor döbben rá, hogy most már nem csak a porondmesternek kell válaszolnia, hanem a férfinek is. Csak egy finom, nőies mosolyt küldd a férfi felé, és egy enyhe fejcsóválást, ahogy felemelkedik, hogy megválaszolja az elhangzott felszólítást.*
- Megtisztel, Uram, ám férfi játékszer női kézben balul sül el, így bármennyire is lenyűgöz kérése, nem kívánom elvenni a nálam alkalmasabbtól a lehetőséget - *biccent mosolyogva, majd visszahelyezkedik székébe.
Szavainak édes-sikamlós, cirkalmas dicséretei nyomják le a keserű pirulát a porondmester torkán, miszerint erre ő nem hajlandó. Egy jól nevelt úrinő válasza.
Elméje azonban ebben a pillanatban már el is siklott ismét, a mágia mezeire, azon töprengve, vajh milyen praktika révén leste ki a férfi szavait, melyeket a lovaghoz intézett. Elégedett szikra csillan szemében, mikor eszébe jut a megfelelő ige, bár lehet, eddigre már vége is szakad a céllövöldének, és lemarad a látványosságról.
Könnyed érintéssel kulcsolja karját a lovag felé nyújtott jobbjába, ahogy ismét megjelennek a gnómok, és kifelé kezdik őket terelni a sátorból.*
- Ennyi lenne? - *jegyzi meg kissé meglepetten, ahogy a lovag felé tekint.
Bár a gnómok valamiféle további látványosságról beszélnek, bár kíváncsiságát nem sikerül felcsigázniuk. Szívesebben nézte volna még egy pár percig a tűzzsonglőrök játékát: az izmos testek és a tűz halálos táncát. Még mindig beleborzong ügyességük emlékébe.
Gondolataiból a pikkelyek halk súrlódása riasztja fel, ahogy megtorpannak a halfarkú női tünemény előtt. Érdeklődve méri fel a kecses alak báját, és szépségét. Olvasott már effajta teremtményekről, bár látni nem látta őket. Megérne egy pár napot eltölteni a ketrecek között, tanulmányozni viselkedésüket, táplálkozási szokásaikat, képességeiket. Esetleg faggatni őket eredetük felől. Bár tudja, hogy erre valószínűleg nem lesz lehetősége, szeme mégis érdeklődve villan.
A férfi szavaira a lovag felé fordítja tekintetét, és szomorú mosollyal bólint.*
- Úgy vélem, mindjüknek jobb lenne az otthonunkban. Kíváncsi vagyok, honnan fogták be őket?
~Vagy netán valamely torzító mágia szerencsétlen teremtményeiről lenne szó, kik emberek voltak, és csupán a bolondját járatják velünk?~ *ráncolja össze homlokát, az egyszemű küklopsz ketrece elé állva, és merengve.
Nem osztja meg egyelőre baljós sugalmazását kísérőjével, inkább tovább lép a harmadik ketrec elé.*
- Nagah-k! - *kiált fel meglepetten, és talán kissé feszengve is, hogy nem tudja jobban megvizsgálni a két csodás egyedet.
Leplezendő frusztráltságát, jobbjával is a férfi karjába kapaszkodik, és kissé hátrébb lép, mintha ijedelem kerítette volna hatalmába, ám ha Winn arcára tekint, csak nyugalmat láthat. Könnyen a női elme apró elszólásának vélheti az apró mozdulatot, a félelmén uralkodó, szilárd női jellem megnyilvánulásának.
A macskaférfi feszülő, szálkás izmain, és világló szemén elidőzik egy picit a tekintete, de hamar elfordítja azt, és hagyja, hogy Winn tovább vezesse a ketrecben senyvedő démoni nőszemély felé. Kissé szorongva tekint körül a csodálattal epekedő férfiak tömegén, kik fokozatosan próbálnak elé is furakodni, hogy imádatuk tárgyához közelebb lehessenek.
A lovag arcán is kezdi lassan felfedezni az ének, és a női test nyújtotta látvány mással össze nem téveszthetetlen, élveteg hatását, így finoman elmosolyodik, és megszólal.*
- Szukkubusz. A szerelem démona - *szavai elégnek is bizonyulnak, hogy a férfi elforduljon az ördögi, veszélyes teremtmény karmai elől, és tovább lépjenek a csodálatos, tüzes madarat rejtő kocsi felé.
Elszorul a szíve a büszke állat láttán, szemébe fájdalom költözik, és zaklatottan kapja el a fejét, jelezve a férfinak, hogy nem kívánja tovább látni a nemes vadat ilyen körülmények között. Kellemetlen érzése egyre fokozódik, ahogy a bika-emberen nevető tömeghez érnek, és hallja az ámuldozó, sértő, bántó szavak hadát, mellyel a lényt illetik.
Ekkor éri a lovag kérdése, és sóhajtva emeli tekintetét kísérőjére. Talán először fog őszinte beszéd elrugaszkodni ajkairól, mióta Artheniorba érkezett, ám nem bánja ezt.*
- Tudja, uram, atyám nagytudású ember volt, és nékem is sokat tanított ezen teremtményekről, bár látni sosem láttam őket. Elszorítja a szívemet, hogy így kell találkoznom velük, és nem természetes lakhelyükön, ahol ők maguk is szabadabbak, és boldogabbak. Habár, ezen lények fellelhetősége igen csekély már világunkban, így, ha nem sértem meg, és lehetek őszinte - *hajol közelebb, hogy hangját suttogóra fogva megossza a másikkal baljós gondolatát.* - Felmerül bennem, hogy ez nem-e valamely mágikus tréfa, melyet űznek velünk…
*Nem feszíti tovább a húrt, nem mondja el, hogy milyen tréfára gondol, szeme csupán feszülten rebben ketrecről ketrecre, még időzve a hárpiák és a minotaurusz látványának kereszttüzében.
Winnt követve lép az istállóba, arcára ámulat költözik, ajkait lágy sóhaj hagyja el, ahogy a szárnyas paripa fenségére tekint.*
- Óóó - *kissé érdeklődőbben lép közelebb, talán, ha a hátas engedi, jobbját felé is emeli, és meg is simítja az orrát, ügyelve a lény minden jelére, melyet felé küld, kezét azonnal visszakapva, amennyiben rossz szándékot, vagy félelmet lát az állat szemében.
Látja, hogy kísérőjét is lebilincseli a lovak látványa, nem is csodálja. Háborút látott embernek igen komoly kötődése lehet az életét védelmező hátas állatokhoz, így hagyja, hogy a férfi elidőzzön, és talán elmerengjen múltjának tengerében, amikor rászorult a nemes állatok segítségére.
A vergődő kentaur azonban ismét visszataszítja kellemetlen érzésébe, látva a nem szemnek szánt béklyókat. Szomorúan horgasztja le fejét, és csupán akkor emeli fel, mikor a férfi – jó katonához mérten – a veszélyt kezdi el taglalni, melyet ezen lények jelentenek rájuk.
Elmosolyodik, mikor a lovag megjegyzi, hogy nem kívánja megijeszteni borús szavaival.*
- A kockázat nem volt kérdéses, kedves Uram - *mosolyodik el, őszintén a lovagra.* - Köszönöm, hogy gondoskodik biztonságomról, lekötelez vele.
*Halovány pír rózsái borítják be halovány bőrét. Érzi a forróságot, mely orcájába sugárzik, és meglepődik magán. Bár pontosan tudja, hogy veszélyes helyzetben az emberben mintha növekedne a kötődés társa irányt, mégis jól esik neki a lovag kifinomult társasága. Veszéllyel kecsegtet, mégis biztonságos. Furcsa egyvelegy, de kedvét leli benne.*
*Hűs nyugalommal méri végig a közéjük hajoló nőszemélyt, aki megszólította a lovagot, kinek karján érkezett. Gondolatai nincsenek arcára írva, nemesi, rideg érdeklődéssel hallgatja a párbeszédet, de meg van a véleménye egy ilyen fokú modortalanságról. Egy hölgy maradjon hölgy, minden körülmények között, legyen az bármilyen esemény. E nélkül minden elvész, és nem marad más hátra, csak egy vadra éhes szörnyeteg, ki szerelemre és kalandra vágyik, hisz ez minden nő sajátja. Csupán az önfegyelem tehet különbséget, és ezzel a nő látszólag nem rendelkezik.
Szeme sarkából a lovag reakcióit vizslatja. Vajon mit fog lépni? Tetszeni fog neki a nyílt, és lehengerlő kérés? Férfias, egyszerű, kimondja, amit akar, ez tény. Vagy valóban olyan lovag, olyan csiszolt férfiú, mint amilyennek mutatja magát, és visszautasítja a szemtelen kérelmet?
Nagyon reméli, hogy az utóbbi, hisz ha egy férfi kétarcú, akkor ott komoly problémák vannak. A nők természetüknél fogva változékonyak, mint a Hold. Egy férfi legyen szilárd Napkorong. Csak úgy tud egy nő határozni, hogy kinek érdemes odanyújtani a szívét, és Syrinx is csak így tudja eldönteni, hogy hasznára lehet-e még a lovag, avagy nem.
Legnagyobb megnyugvására, a férfi udvarias, de kemény szavakkal utasítja vissza a kérelmet. Nem szól, nem kommentál. Csupán egy finom, meleg mosoly terül szét ajkain, majd szemét szerényen lesüti, ahogy visszafordul a porond felé. Winn Ahlla átment a vizsgán. Tetszik neki a kemény vonalas lovag, bár tudja, hogy hosszú távon megfojtaná ez a sok szabály és korlátozás.*
*Szemöldökét finoman felvonva hallgatja a porondmester szavait, amit a sebhelyeshez intéz. Szeme meglepetten villan fel, amikor a műsor házigazdájának ujja egyenesen az ő szíve felé mutat. Gondolatai hevesen keringenek a lehetséges magyarázatok körül, bár nem talál. Elméje a meglepetés nyomása alatt megreked, és nem képes olyan mágiát tudatosítani benne, ami képes lehet ilyesmire.
Winn szavai rántják vissza az elmélkedő csendből, és ekkor döbben rá, hogy most már nem csak a porondmesternek kell válaszolnia, hanem a férfinek is. Csak egy finom, nőies mosolyt küldd a férfi felé, és egy enyhe fejcsóválást, ahogy felemelkedik, hogy megválaszolja az elhangzott felszólítást.*
- Megtisztel, Uram, ám férfi játékszer női kézben balul sül el, így bármennyire is lenyűgöz kérése, nem kívánom elvenni a nálam alkalmasabbtól a lehetőséget - *biccent mosolyogva, majd visszahelyezkedik székébe.
Szavainak édes-sikamlós, cirkalmas dicséretei nyomják le a keserű pirulát a porondmester torkán, miszerint erre ő nem hajlandó. Egy jól nevelt úrinő válasza.
Elméje azonban ebben a pillanatban már el is siklott ismét, a mágia mezeire, azon töprengve, vajh milyen praktika révén leste ki a férfi szavait, melyeket a lovaghoz intézett. Elégedett szikra csillan szemében, mikor eszébe jut a megfelelő ige, bár lehet, eddigre már vége is szakad a céllövöldének, és lemarad a látványosságról.
Könnyed érintéssel kulcsolja karját a lovag felé nyújtott jobbjába, ahogy ismét megjelennek a gnómok, és kifelé kezdik őket terelni a sátorból.*
- Ennyi lenne? - *jegyzi meg kissé meglepetten, ahogy a lovag felé tekint.
Bár a gnómok valamiféle további látványosságról beszélnek, bár kíváncsiságát nem sikerül felcsigázniuk. Szívesebben nézte volna még egy pár percig a tűzzsonglőrök játékát: az izmos testek és a tűz halálos táncát. Még mindig beleborzong ügyességük emlékébe.
Gondolataiból a pikkelyek halk súrlódása riasztja fel, ahogy megtorpannak a halfarkú női tünemény előtt. Érdeklődve méri fel a kecses alak báját, és szépségét. Olvasott már effajta teremtményekről, bár látni nem látta őket. Megérne egy pár napot eltölteni a ketrecek között, tanulmányozni viselkedésüket, táplálkozási szokásaikat, képességeiket. Esetleg faggatni őket eredetük felől. Bár tudja, hogy erre valószínűleg nem lesz lehetősége, szeme mégis érdeklődve villan.
A férfi szavaira a lovag felé fordítja tekintetét, és szomorú mosollyal bólint.*
- Úgy vélem, mindjüknek jobb lenne az otthonunkban. Kíváncsi vagyok, honnan fogták be őket?
~Vagy netán valamely torzító mágia szerencsétlen teremtményeiről lenne szó, kik emberek voltak, és csupán a bolondját járatják velünk?~ *ráncolja össze homlokát, az egyszemű küklopsz ketrece elé állva, és merengve.
Nem osztja meg egyelőre baljós sugalmazását kísérőjével, inkább tovább lép a harmadik ketrec elé.*
- Nagah-k! - *kiált fel meglepetten, és talán kissé feszengve is, hogy nem tudja jobban megvizsgálni a két csodás egyedet.
Leplezendő frusztráltságát, jobbjával is a férfi karjába kapaszkodik, és kissé hátrébb lép, mintha ijedelem kerítette volna hatalmába, ám ha Winn arcára tekint, csak nyugalmat láthat. Könnyen a női elme apró elszólásának vélheti az apró mozdulatot, a félelmén uralkodó, szilárd női jellem megnyilvánulásának.
A macskaférfi feszülő, szálkás izmain, és világló szemén elidőzik egy picit a tekintete, de hamar elfordítja azt, és hagyja, hogy Winn tovább vezesse a ketrecben senyvedő démoni nőszemély felé. Kissé szorongva tekint körül a csodálattal epekedő férfiak tömegén, kik fokozatosan próbálnak elé is furakodni, hogy imádatuk tárgyához közelebb lehessenek.
A lovag arcán is kezdi lassan felfedezni az ének, és a női test nyújtotta látvány mással össze nem téveszthetetlen, élveteg hatását, így finoman elmosolyodik, és megszólal.*
- Szukkubusz. A szerelem démona - *szavai elégnek is bizonyulnak, hogy a férfi elforduljon az ördögi, veszélyes teremtmény karmai elől, és tovább lépjenek a csodálatos, tüzes madarat rejtő kocsi felé.
Elszorul a szíve a büszke állat láttán, szemébe fájdalom költözik, és zaklatottan kapja el a fejét, jelezve a férfinak, hogy nem kívánja tovább látni a nemes vadat ilyen körülmények között. Kellemetlen érzése egyre fokozódik, ahogy a bika-emberen nevető tömeghez érnek, és hallja az ámuldozó, sértő, bántó szavak hadát, mellyel a lényt illetik.
Ekkor éri a lovag kérdése, és sóhajtva emeli tekintetét kísérőjére. Talán először fog őszinte beszéd elrugaszkodni ajkairól, mióta Artheniorba érkezett, ám nem bánja ezt.*
- Tudja, uram, atyám nagytudású ember volt, és nékem is sokat tanított ezen teremtményekről, bár látni sosem láttam őket. Elszorítja a szívemet, hogy így kell találkoznom velük, és nem természetes lakhelyükön, ahol ők maguk is szabadabbak, és boldogabbak. Habár, ezen lények fellelhetősége igen csekély már világunkban, így, ha nem sértem meg, és lehetek őszinte - *hajol közelebb, hogy hangját suttogóra fogva megossza a másikkal baljós gondolatát.* - Felmerül bennem, hogy ez nem-e valamely mágikus tréfa, melyet űznek velünk…
*Nem feszíti tovább a húrt, nem mondja el, hogy milyen tréfára gondol, szeme csupán feszülten rebben ketrecről ketrecre, még időzve a hárpiák és a minotaurusz látványának kereszttüzében.
Winnt követve lép az istállóba, arcára ámulat költözik, ajkait lágy sóhaj hagyja el, ahogy a szárnyas paripa fenségére tekint.*
- Óóó - *kissé érdeklődőbben lép közelebb, talán, ha a hátas engedi, jobbját felé is emeli, és meg is simítja az orrát, ügyelve a lény minden jelére, melyet felé küld, kezét azonnal visszakapva, amennyiben rossz szándékot, vagy félelmet lát az állat szemében.
Látja, hogy kísérőjét is lebilincseli a lovak látványa, nem is csodálja. Háborút látott embernek igen komoly kötődése lehet az életét védelmező hátas állatokhoz, így hagyja, hogy a férfi elidőzzön, és talán elmerengjen múltjának tengerében, amikor rászorult a nemes állatok segítségére.
A vergődő kentaur azonban ismét visszataszítja kellemetlen érzésébe, látva a nem szemnek szánt béklyókat. Szomorúan horgasztja le fejét, és csupán akkor emeli fel, mikor a férfi – jó katonához mérten – a veszélyt kezdi el taglalni, melyet ezen lények jelentenek rájuk.
Elmosolyodik, mikor a lovag megjegyzi, hogy nem kívánja megijeszteni borús szavaival.*
- A kockázat nem volt kérdéses, kedves Uram - *mosolyodik el, őszintén a lovagra.* - Köszönöm, hogy gondoskodik biztonságomról, lekötelez vele.
*Halovány pír rózsái borítják be halovány bőrét. Érzi a forróságot, mely orcájába sugárzik, és meglepődik magán. Bár pontosan tudja, hogy veszélyes helyzetben az emberben mintha növekedne a kötődés társa irányt, mégis jól esik neki a lovag kifinomult társasága. Veszéllyel kecsegtet, mégis biztonságos. Furcsa egyvelegy, de kedvét leli benne.*
636. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-18 13:02:06
Üzenet elküldve: 2013-11-18 13:02:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
// Calanthes Rainaniar //
* Hamar vége a disputának, pedig Sybilla tarsolyában akadna még az átkokból bőven. Az utolsót úgy kiáltja a férfiak hátának, hogy csak a fejét dugja ki a sátorszájból. Miután elmúlik a veszély egy kő esik le a lányka szívéről. Kifújja magát s kell neki pár másodperc, míg rendezi vonásait. A sátorra egészen más hangulat leple hull a csenddel párhuzamban. Talán a keveredő illatoktól vagy a hirtelen rátörő kimerültségtől enyhe fejfájása lesz az ében hajúnak, s mintha szédülne is. A fájdalomtól csak egy pillanatra torzul el porcelán arca, majd a lüktetéssel nem törődve a kreolbőrű kereskedőre mosolyog, miközben a köztük lévő asztalkára támaszkodik. A hallottak hitelességében kételkedik: a kamilla nem sokat segített eddig lecsillapítani szenvedélyes temperamentumát, s most is valahogy beszédesebb kedvvel áldották meg az istenek, avagy a bódító földi eszközök, s szóra nyílnak ajkai, hogy kifejezze kétkedését, ám a férfi átható pillantásától a torkán akadnak a szavak, Syb pedig nem állja a tekintetét. Azon gondolkodik, hogy a zöld íriszek mennyire hasonlítanak ahhoz a jáde köves medalionhoz, amit épp most pakol el a férfi. A hasonlat valamiért ijesztő, s ő megmagyarázhatatlan ok folytán libabőrös lesz. Összébb húzza magán a csuklyát, hogy eltakarja mezítelen vállait.*
- Akkor hát mire esküszik? Talán megfogadom a tanácsát. * Kérdi, és kimért mozdulattal tűri vissza kiszabadult ében tincseit a füle mögé. Kissé megnedvesíti alsó ajkát, s közben hunyorogva követi a férfi mozdulatait a kavargó füstfelhőn keresztül, ahogy folytatja a pakolászást.*
- Hát.. Sivatagi Róka uram.. Mondja, nem csípi a szemét ez a füst? Mert az illata az jó-jó csak hát tudja, a jóból is megárt a sok. * Vonja fel egyik vékony szemöldökét, majd a hegyes füleken elidőzik egy pillanatra. Az embereknek általában elég pár másodperc, hogy kialakítsanak magukban egy véleményt a másikról, Sybilla azonban nem tudja hova tenni Rókát. Egyszerűen besorolja a "fura" kategóriába. Az ajánlatra elkerekednek nagy szemei, majd lemondóan csettint nyelvével.*
- Azt hiszem ez nem fog menni.. * Az asztalra mered és összeszorítja ajkait. Tervei szerint a fogadóban szállna meg, csakhogy... újabb belső vívódás következik, s miután Cal talán elrakná az utolsó árut is a zsákba Syb elhatározza magát.*
- Rendben! Szerény lakásomban szolgálhatok vacsorával is, ha az megfelel. Talán másmilyen lesz, mint amilyenhez hozzá szokott... de tudja nem minden héten látok vendégül gazdag kereskedőket. * Mondja szelíden, s elveszi a felé nyújtott fizetséget, mi mellé rögtön kap egy szőnyeget is. Miután összeszedelődzködtek elindulnak a szegénynegyed felé.*
- Jahm' kérdésére válaszolván, hívjon csak Sybillának, és ha kérhetem, hagyjuk ezt a magázódást, nem megy ez nekem, és ahogy látom, nem lehet sokkal idősebb nálam. ~ Legalábbis kinézetre~ * Lopva megint a hegyes fülekre pillant, majd befordul az egyik sarkon.*
- Már nincs messze. A szegénynegyedben lakom. * Kíváncsi vajon mit szól hozzá a "gazdag" kereskedő. Legalább is Sybilla úgy hiszi, hogy a férfi az. Ahogy befordulnak a sarkon hangosan dörögni kezd az ég, és lassan szemerkélni is kezd az eső, úgyhogy Sybilla gyorsabbra veszi lépteit, mert nem akarja, hogy elázzanak.*
A hozzászólás írója (Sybilla Ragnor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.18 14:19:43
* Hamar vége a disputának, pedig Sybilla tarsolyában akadna még az átkokból bőven. Az utolsót úgy kiáltja a férfiak hátának, hogy csak a fejét dugja ki a sátorszájból. Miután elmúlik a veszély egy kő esik le a lányka szívéről. Kifújja magát s kell neki pár másodperc, míg rendezi vonásait. A sátorra egészen más hangulat leple hull a csenddel párhuzamban. Talán a keveredő illatoktól vagy a hirtelen rátörő kimerültségtől enyhe fejfájása lesz az ében hajúnak, s mintha szédülne is. A fájdalomtól csak egy pillanatra torzul el porcelán arca, majd a lüktetéssel nem törődve a kreolbőrű kereskedőre mosolyog, miközben a köztük lévő asztalkára támaszkodik. A hallottak hitelességében kételkedik: a kamilla nem sokat segített eddig lecsillapítani szenvedélyes temperamentumát, s most is valahogy beszédesebb kedvvel áldották meg az istenek, avagy a bódító földi eszközök, s szóra nyílnak ajkai, hogy kifejezze kétkedését, ám a férfi átható pillantásától a torkán akadnak a szavak, Syb pedig nem állja a tekintetét. Azon gondolkodik, hogy a zöld íriszek mennyire hasonlítanak ahhoz a jáde köves medalionhoz, amit épp most pakol el a férfi. A hasonlat valamiért ijesztő, s ő megmagyarázhatatlan ok folytán libabőrös lesz. Összébb húzza magán a csuklyát, hogy eltakarja mezítelen vállait.*
- Akkor hát mire esküszik? Talán megfogadom a tanácsát. * Kérdi, és kimért mozdulattal tűri vissza kiszabadult ében tincseit a füle mögé. Kissé megnedvesíti alsó ajkát, s közben hunyorogva követi a férfi mozdulatait a kavargó füstfelhőn keresztül, ahogy folytatja a pakolászást.*
- Hát.. Sivatagi Róka uram.. Mondja, nem csípi a szemét ez a füst? Mert az illata az jó-jó csak hát tudja, a jóból is megárt a sok. * Vonja fel egyik vékony szemöldökét, majd a hegyes füleken elidőzik egy pillanatra. Az embereknek általában elég pár másodperc, hogy kialakítsanak magukban egy véleményt a másikról, Sybilla azonban nem tudja hova tenni Rókát. Egyszerűen besorolja a "fura" kategóriába. Az ajánlatra elkerekednek nagy szemei, majd lemondóan csettint nyelvével.*
- Azt hiszem ez nem fog menni.. * Az asztalra mered és összeszorítja ajkait. Tervei szerint a fogadóban szállna meg, csakhogy... újabb belső vívódás következik, s miután Cal talán elrakná az utolsó árut is a zsákba Syb elhatározza magát.*
- Rendben! Szerény lakásomban szolgálhatok vacsorával is, ha az megfelel. Talán másmilyen lesz, mint amilyenhez hozzá szokott... de tudja nem minden héten látok vendégül gazdag kereskedőket. * Mondja szelíden, s elveszi a felé nyújtott fizetséget, mi mellé rögtön kap egy szőnyeget is. Miután összeszedelődzködtek elindulnak a szegénynegyed felé.*
- Jahm' kérdésére válaszolván, hívjon csak Sybillának, és ha kérhetem, hagyjuk ezt a magázódást, nem megy ez nekem, és ahogy látom, nem lehet sokkal idősebb nálam. ~ Legalábbis kinézetre~ * Lopva megint a hegyes fülekre pillant, majd befordul az egyik sarkon.*
- Már nincs messze. A szegénynegyedben lakom. * Kíváncsi vajon mit szól hozzá a "gazdag" kereskedő. Legalább is Sybilla úgy hiszi, hogy a férfi az. Ahogy befordulnak a sarkon hangosan dörögni kezd az ég, és lassan szemerkélni is kezd az eső, úgyhogy Sybilla gyorsabbra veszi lépteit, mert nem akarja, hogy elázzanak.*
A hozzászólás írója (Sybilla Ragnor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.18 14:19:43
635. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-17 21:16:22
Üzenet elküldve: 2013-11-17 21:16:22
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Rémségek cirkusza//
*A hegyes fülű hölgyeménnyel ellentétbe, ki alaposan átgondol, és szemügyre vesz minden apró árulkodó jelet Galin csak egyszerűen, gyermekies vigyorral az arcán élvezi ezt a fenomenális előadást. Minden pillanatban lehetősége van megtapasztalni valami újdonságot, és eddig még hírből sem hallott dolgokat is megismerhet. Kár lenne ezt az élményt némi gondolkodással elfecsérelni. Csak a mulattató műsorszámok végeztével, még a céllövészet megkezdése előtt merűl el a túl komolynak nem mondható gondolat foszlányaiban. Előszőr is tetszését legjobban elnyerő idétlen bohócok ihletik meg képzelőerejét, mivel az ilyen bohókás hangulat áll hozzá a legközelebb, na meg a megcsonkított testrészek látványa sem idegen a törp számára. ~Hmm... talán egyszer kipróbálom magam bohócként is.~ "Törpeng" ily módon jövendőbeli karrierjéről, hisz ő sem élhet örökké a kalandozásaiból összekapargatott kis aranyából, apja vagyonára meg éppenséggel nem tart igényt. Hadd legyen csak az csak a két bátyjáé! Ő majd a maga erejéből fog meggazdagodni.
Az egymást követő események áradatában nem sok ideje van gondolkodni az embernek, se a törpnek, hisz következik az érdekesnek ígérkező céllövészetet. Mielőtt túl késő lenne felveszi a számára legkényelmesebb pózt, enyhén előredől, most is vasba burkolt könyökét pedig vaskos, leginkább egy disznólábszárhoz hasonlítható combján támasztja meg. Galin nem olyan szemfüles, mint a mellette ülő gyönyörűség, az ő emlékezetében nem ragadt meg ez a sebhelyekkel tarkított férfi arc, mi nem is csoda, mivel általában a hímek fejébe jobban belevésődik példáúl egy-egy bájos hölgy mosolya, vagy valami más testrésze... Így nem is időzik tekintete az említett személyen, a másik kiválasztott hölgyike jobban felkelti kíváncsiságát, bár nem legelteti sokáig rajta gesztenyebarna íriszeit. Az illetlenség lenne, még akkor is, ha ilyen tömegben úgy sem szúrnák ki. Ellenben Hayraval más a helyzet. A szakállas úr szentül meg van győződve arról, hogy benne megtalálta azt az asszonyt, kivel együtt akar élni egy hatalmas kastélyban, tele cselédekkel, és sok közös gyermekkel. Így nem szégyelte útjuk közben kicsit jobban megvizsgálni szegény teremtés idomait.
Azt várta Galin, hogy a sebhelyes arcú, és a kisasszony kísérletezésével véget is ér a szórakozás, de kellemeset kell csalódnia, mikor a gnómok újra terelgetni kezdik a nézőközönséget, egyenesen ki az eddig ponyvával letakart kocsikhoz. ~Ilyen érzés lehet hát báránynak lenni. Jobban élvezem, mikor nem sürgetnek ilyen apró népségek.~ Az ő alacsony termete ellenére is vannak még kik csak a válláig sem érnek, és ennek is köszönhető, hogy nincs kisebbség érzete még az óriások takarásában sem. A kinti friss levegő jól esően hathatna, ha törpünknek nem állna ell azonnal a lélegzete. Épphogy csak kilépett a hatalamas sátor kijáratán olyan látvány fogadja, mihez hasonlót még nem igazán látott. Nem is a furcsa lények sokasága -eddig is épp elég furcsasággal volt dolga útjai során- ami ily módon ámulatba ejti, sokkal inkább a tudat, hogy valakinek sikerült őket fogságba ejteni. Se a vízből felszínre törő, hajókat terrorizáló talmidok, sem az előző, elfel közös kalandjuk során a farkasszerű dögökkel nem volt egyszerű dolguk. Mondhatni majdnem otthagyták a fogukat. Mindegy is, a gondolkodást egy magányosabb pillanatra hagyja. Ez az este a mulatozásé. Szóval ha itt végeztek el kellene vinni Hayrat egy kisebb italozásra, hátha belemegy. Minden ketrecnél megáll, és alaposan szemügyre veszi a lakóikat. Így megy ez, míg végül el nem érik a félig ló félig ember, és társainak a karámját. ~Egy griff!~ Szinte leesik az álla a törpnek, mikor meglátja ezt a gyönyörű jószágot. Gyermek mesékben sokat hallott az ilyen dicső állatokról, de álmaiban sem remélte volna, hogy láthat egyet ilyen közelről. A fogaskerek szinte azonnal forogni kezdenek, és egy sejtelmes mosoly jelenik meg arcán.*
-Hayra kisasszony, megkérhetném, hogy kicsit hajoljon lejjebb? Lenne egy tervem!
*Böki meg gyengéden az elf csípő tájékát könyökével.*
-Szóval... tetszik tudni van egy ősi legendánk otthon, ha lehet így mondani. Úgy tartjuk, hogy aki meglovagol egy igazi, felnőtt griffmadarat az nagy vagyonra fog szert tenni, és egyszer megéneklik hőstetteit a bárdok. Na hát ez engem nem igazán érdekel, csak gondoltam elmondom Önnek. Az igazság az, hogy szeretném kölcsönvenni ezt a fenséges állatot. Mielőtt félreértené nem ellopni akarom! Dehogyis, távol álljanak tőlem az ilyen alávaló módszerek! Mégis elvinném egy körre, ha érti mire gondolok. Reméltem magában, Hölgyem jó társra találok, és azt hiszem maga lenne rá a legalkalmasabb, hogy megosszam ezt az utánozhatatlan élményt! Mert biztos vagyok, hogy Ön is álmodozott arról, hogy egyszer az felhők fölött szárnyal!
*A hegyes fülű hölgyeménnyel ellentétbe, ki alaposan átgondol, és szemügyre vesz minden apró árulkodó jelet Galin csak egyszerűen, gyermekies vigyorral az arcán élvezi ezt a fenomenális előadást. Minden pillanatban lehetősége van megtapasztalni valami újdonságot, és eddig még hírből sem hallott dolgokat is megismerhet. Kár lenne ezt az élményt némi gondolkodással elfecsérelni. Csak a mulattató műsorszámok végeztével, még a céllövészet megkezdése előtt merűl el a túl komolynak nem mondható gondolat foszlányaiban. Előszőr is tetszését legjobban elnyerő idétlen bohócok ihletik meg képzelőerejét, mivel az ilyen bohókás hangulat áll hozzá a legközelebb, na meg a megcsonkított testrészek látványa sem idegen a törp számára. ~Hmm... talán egyszer kipróbálom magam bohócként is.~ "Törpeng" ily módon jövendőbeli karrierjéről, hisz ő sem élhet örökké a kalandozásaiból összekapargatott kis aranyából, apja vagyonára meg éppenséggel nem tart igényt. Hadd legyen csak az csak a két bátyjáé! Ő majd a maga erejéből fog meggazdagodni.
Az egymást követő események áradatában nem sok ideje van gondolkodni az embernek, se a törpnek, hisz következik az érdekesnek ígérkező céllövészetet. Mielőtt túl késő lenne felveszi a számára legkényelmesebb pózt, enyhén előredől, most is vasba burkolt könyökét pedig vaskos, leginkább egy disznólábszárhoz hasonlítható combján támasztja meg. Galin nem olyan szemfüles, mint a mellette ülő gyönyörűség, az ő emlékezetében nem ragadt meg ez a sebhelyekkel tarkított férfi arc, mi nem is csoda, mivel általában a hímek fejébe jobban belevésődik példáúl egy-egy bájos hölgy mosolya, vagy valami más testrésze... Így nem is időzik tekintete az említett személyen, a másik kiválasztott hölgyike jobban felkelti kíváncsiságát, bár nem legelteti sokáig rajta gesztenyebarna íriszeit. Az illetlenség lenne, még akkor is, ha ilyen tömegben úgy sem szúrnák ki. Ellenben Hayraval más a helyzet. A szakállas úr szentül meg van győződve arról, hogy benne megtalálta azt az asszonyt, kivel együtt akar élni egy hatalmas kastélyban, tele cselédekkel, és sok közös gyermekkel. Így nem szégyelte útjuk közben kicsit jobban megvizsgálni szegény teremtés idomait.
Azt várta Galin, hogy a sebhelyes arcú, és a kisasszony kísérletezésével véget is ér a szórakozás, de kellemeset kell csalódnia, mikor a gnómok újra terelgetni kezdik a nézőközönséget, egyenesen ki az eddig ponyvával letakart kocsikhoz. ~Ilyen érzés lehet hát báránynak lenni. Jobban élvezem, mikor nem sürgetnek ilyen apró népségek.~ Az ő alacsony termete ellenére is vannak még kik csak a válláig sem érnek, és ennek is köszönhető, hogy nincs kisebbség érzete még az óriások takarásában sem. A kinti friss levegő jól esően hathatna, ha törpünknek nem állna ell azonnal a lélegzete. Épphogy csak kilépett a hatalamas sátor kijáratán olyan látvány fogadja, mihez hasonlót még nem igazán látott. Nem is a furcsa lények sokasága -eddig is épp elég furcsasággal volt dolga útjai során- ami ily módon ámulatba ejti, sokkal inkább a tudat, hogy valakinek sikerült őket fogságba ejteni. Se a vízből felszínre törő, hajókat terrorizáló talmidok, sem az előző, elfel közös kalandjuk során a farkasszerű dögökkel nem volt egyszerű dolguk. Mondhatni majdnem otthagyták a fogukat. Mindegy is, a gondolkodást egy magányosabb pillanatra hagyja. Ez az este a mulatozásé. Szóval ha itt végeztek el kellene vinni Hayrat egy kisebb italozásra, hátha belemegy. Minden ketrecnél megáll, és alaposan szemügyre veszi a lakóikat. Így megy ez, míg végül el nem érik a félig ló félig ember, és társainak a karámját. ~Egy griff!~ Szinte leesik az álla a törpnek, mikor meglátja ezt a gyönyörű jószágot. Gyermek mesékben sokat hallott az ilyen dicső állatokról, de álmaiban sem remélte volna, hogy láthat egyet ilyen közelről. A fogaskerek szinte azonnal forogni kezdenek, és egy sejtelmes mosoly jelenik meg arcán.*
-Hayra kisasszony, megkérhetném, hogy kicsit hajoljon lejjebb? Lenne egy tervem!
*Böki meg gyengéden az elf csípő tájékát könyökével.*
-Szóval... tetszik tudni van egy ősi legendánk otthon, ha lehet így mondani. Úgy tartjuk, hogy aki meglovagol egy igazi, felnőtt griffmadarat az nagy vagyonra fog szert tenni, és egyszer megéneklik hőstetteit a bárdok. Na hát ez engem nem igazán érdekel, csak gondoltam elmondom Önnek. Az igazság az, hogy szeretném kölcsönvenni ezt a fenséges állatot. Mielőtt félreértené nem ellopni akarom! Dehogyis, távol álljanak tőlem az ilyen alávaló módszerek! Mégis elvinném egy körre, ha érti mire gondolok. Reméltem magában, Hölgyem jó társra találok, és azt hiszem maga lenne rá a legalkalmasabb, hogy megosszam ezt az utánozhatatlan élményt! Mert biztos vagyok, hogy Ön is álmodozott arról, hogy egyszer az felhők fölött szárnyal!
634. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-17 18:19:57
Üzenet elküldve: 2013-11-17 18:19:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Sybilla Ragnor//
* Alapszabály, hogy ha az ember manipulálni kíván, azt nem szemlesütve, piromkodva kell tenni, hisz úgy hamar szertefoszlik a keltett illúzió, akár füst a szélben. A nőstény álcája pedig túl áttetsző, feltűnően kerüli a szemkontaktust, s ujján még mindig ott díszeleg az a bizonyos gyűrű, melynél állítása szerint százszorta szebbekre lelhetne a szomszéd kofáknál. Mindenesetre a rögtönzött apró füllentés megmosolyogtatja a fél-elfet, derűs tekintetére csupán a durva férfiak érkezése vet komor árnyat, de azok hallgatva a szép szóra csakhamar sarkon fordulnak és távoznak. A telt ajkakon legördülő szitokszavak széles választéka ismét meglágyítja a kreolszín vonásokat, az árusnak esze ágában sincs gátat vetni az áradó átkok tengerének, szórakozottan hallgatja a felbőszült kis tolvajt. *
~ Micsoda műbalhé, azt meg kell hagyni!~
Az iménti harag láthatóan sebesen tova is száll, a sátorra ismét csend és sejtelmes nyugalom telepszik, a behúzott sátorszájnak köszönhetően sűrűsödő, bódító illatú füstfelhővel. Nem csoda, hogyha a kesernyés, mégis édes aroma a nő fejébe száll, hisz a sercegő lámpásban égetett nedű nem kevés ópiumkivonatot tartalmaz. Hogy ennek köszönhető-e a nőstény viselkedésében beállt gyökeres változás, vagy sem, ki tudja, de az a színjátékot sutba vágva szirmát bontó sivatagi rózsaként nyílik meg előtte. A férfi tenyerével az asztallapra támaszkodva kissé előrébb hajol, így állja a másik tekintetét, s ezúttal mindkettejük arcát őszinte mosoly festi.*
- Áhh, kamilla, igazán kellemes. Tudta, hogy az érzékek és a szellem nyugalmát jelképezi? Persze ha engem kérdez, én inkább másra esküszöm e téren.
* Nem kerüli el figyelmét a porcelán arcról eltűnő játékos mosoly, ahogyan az ópiumfelhőn keresztül is tisztán érzi az éjszín fürtökből illanó lágy virágillatot. Válaszokra a nőnek még cseppet várnia kell, most a kofa kicsiny zsákot húz elő az asztalka alól, s óvatosan belésöpri a csillogó portékákat, egyedül az ametisztköves gyűrűt hagyva árván az asztalon.
- Sivatagi róka pontosabban, de hát az túl hosszú lenne. A messzi nyugaton él, a végtelen homokdűnék földjén, ahonnan én is érkeztem, sárgás bundája és hegyes fülei akárcsak az enyémek.
* Kurta mozdulattal mutat sörényére és hosszúkás füleire, ezek alapján kiköpött tisztavérű elf lenne, de a bájos, sima arc helyett markáns vonásai, sunyi tekintete és borostás képe árulkodik kevert véréről. *
- És persze ismeri a mondást a rókáról... * Hát persze, az emlegetett ravaszság* - Na és kegyedet hogyan szólíthatom?
* Csak addig legelteti tekintetét a smaragdzöld szemeken, míg a kérdést felteszi, rögtön fordul is a földre tett kopottas olajlámpás felé, fülénél fogva felkapja azt és leteszi az asztalra, a gyűrű mellé.*
- Szóra sem érdemes, nem szívlelem, ha kezet emelnek egy nőre. Ha maga nem veszi meg az ékszert, majd holnap megteszi más, ki nem sajnálja rá az aranyat. De ha még mindig szeretne rá szert tenni, fizetség gyanánt esetleg szolgálhat vacsorával, meg szállással éjszakára. Gyakran itt alszom, de most társaságra vágyom. Mit szól hozzá?
* Valóban, a szűk kis sátor gyakorta szolgál számára otthonként, a díszes, apró szőnyeg ágyként, de most a szokásos lapos, kör alakú kenyérféle helyett rendes étekre vágyik, melyet nem egyedül kíván elfogyasztani. Amennyiben a nő beleegyezik az ajánlatba, átnyújtja neki az apró gyűrűt, s az összetekert kis szőnyeget, hisz valahogy el kell cipelnie cókmókját innen, még ha a sátor a helyén is marad. Eloltja az illatos lámpást, s a rájuk telepedő sűrű sötétben a földre löttyinti tartalmát, vállára veti zsákját, kezébe kapja az aprócska asztalt, s elhagyhatják a piacot, arra, amerre a nő mutatja az utat.*
* Alapszabály, hogy ha az ember manipulálni kíván, azt nem szemlesütve, piromkodva kell tenni, hisz úgy hamar szertefoszlik a keltett illúzió, akár füst a szélben. A nőstény álcája pedig túl áttetsző, feltűnően kerüli a szemkontaktust, s ujján még mindig ott díszeleg az a bizonyos gyűrű, melynél állítása szerint százszorta szebbekre lelhetne a szomszéd kofáknál. Mindenesetre a rögtönzött apró füllentés megmosolyogtatja a fél-elfet, derűs tekintetére csupán a durva férfiak érkezése vet komor árnyat, de azok hallgatva a szép szóra csakhamar sarkon fordulnak és távoznak. A telt ajkakon legördülő szitokszavak széles választéka ismét meglágyítja a kreolszín vonásokat, az árusnak esze ágában sincs gátat vetni az áradó átkok tengerének, szórakozottan hallgatja a felbőszült kis tolvajt. *
~ Micsoda műbalhé, azt meg kell hagyni!~
Az iménti harag láthatóan sebesen tova is száll, a sátorra ismét csend és sejtelmes nyugalom telepszik, a behúzott sátorszájnak köszönhetően sűrűsödő, bódító illatú füstfelhővel. Nem csoda, hogyha a kesernyés, mégis édes aroma a nő fejébe száll, hisz a sercegő lámpásban égetett nedű nem kevés ópiumkivonatot tartalmaz. Hogy ennek köszönhető-e a nőstény viselkedésében beállt gyökeres változás, vagy sem, ki tudja, de az a színjátékot sutba vágva szirmát bontó sivatagi rózsaként nyílik meg előtte. A férfi tenyerével az asztallapra támaszkodva kissé előrébb hajol, így állja a másik tekintetét, s ezúttal mindkettejük arcát őszinte mosoly festi.*
- Áhh, kamilla, igazán kellemes. Tudta, hogy az érzékek és a szellem nyugalmát jelképezi? Persze ha engem kérdez, én inkább másra esküszöm e téren.
* Nem kerüli el figyelmét a porcelán arcról eltűnő játékos mosoly, ahogyan az ópiumfelhőn keresztül is tisztán érzi az éjszín fürtökből illanó lágy virágillatot. Válaszokra a nőnek még cseppet várnia kell, most a kofa kicsiny zsákot húz elő az asztalka alól, s óvatosan belésöpri a csillogó portékákat, egyedül az ametisztköves gyűrűt hagyva árván az asztalon.
- Sivatagi róka pontosabban, de hát az túl hosszú lenne. A messzi nyugaton él, a végtelen homokdűnék földjén, ahonnan én is érkeztem, sárgás bundája és hegyes fülei akárcsak az enyémek.
* Kurta mozdulattal mutat sörényére és hosszúkás füleire, ezek alapján kiköpött tisztavérű elf lenne, de a bájos, sima arc helyett markáns vonásai, sunyi tekintete és borostás képe árulkodik kevert véréről. *
- És persze ismeri a mondást a rókáról... * Hát persze, az emlegetett ravaszság* - Na és kegyedet hogyan szólíthatom?
* Csak addig legelteti tekintetét a smaragdzöld szemeken, míg a kérdést felteszi, rögtön fordul is a földre tett kopottas olajlámpás felé, fülénél fogva felkapja azt és leteszi az asztalra, a gyűrű mellé.*
- Szóra sem érdemes, nem szívlelem, ha kezet emelnek egy nőre. Ha maga nem veszi meg az ékszert, majd holnap megteszi más, ki nem sajnálja rá az aranyat. De ha még mindig szeretne rá szert tenni, fizetség gyanánt esetleg szolgálhat vacsorával, meg szállással éjszakára. Gyakran itt alszom, de most társaságra vágyom. Mit szól hozzá?
* Valóban, a szűk kis sátor gyakorta szolgál számára otthonként, a díszes, apró szőnyeg ágyként, de most a szokásos lapos, kör alakú kenyérféle helyett rendes étekre vágyik, melyet nem egyedül kíván elfogyasztani. Amennyiben a nő beleegyezik az ajánlatba, átnyújtja neki az apró gyűrűt, s az összetekert kis szőnyeget, hisz valahogy el kell cipelnie cókmókját innen, még ha a sátor a helyén is marad. Eloltja az illatos lámpást, s a rájuk telepedő sűrű sötétben a földre löttyinti tartalmát, vállára veti zsákját, kezébe kapja az aprócska asztalt, s elhagyhatják a piacot, arra, amerre a nő mutatja az utat.*
633. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-17 15:36:21
Üzenet elküldve: 2013-11-17 15:36:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
// Rémségek cirkusza //
*Szinte issza a porondmester minden egyes szavát. Tekintete kíváncsian csüng az alakon, amint mondókáját hallgatja. Ennek ellenére mégsem kisgyermek módjára bámulja őt. Megfigyel mindent, mi elhangzik a szájából, s ezeken olykor el is gondolkozik. Úgy tűnik, ez a figura valamiért jóval többet tud valamennyiükről, mint amennyit elsőre meg lehetne állapítani. Vagy csak túl jó a megfigyelő a szőkeséghez képest? Meglehet.. Ez azonban egyelőre mindegy is. A célba lövésre ketten is jelentkeznek. A kettő közül azonban a különös férfi kelti fel jobban Hayra kíváncsiságát. Na nem azért, mert ő képviseli az ellentétes nemet. Sokkal inkább az fogja meg, hogy külseje alapján olyan, mintha csak egy lenne a fellépők közül. Kiváncsi volna, mégis ki ő? Pedig olyan ismerős neki.. Hát persze! Már találkoztak egyszer, hisz ez a férfi is hivatalos volt arra a bizonyos bálra. Úgy tűnik, épségben megúszta.
A lányra is vet néhány pillantást, majd jól megfigyeli mindkét személy próbálkozásait. Ám nagy elemzésre nem marad ideje. Ismét megjelennek a gnómok, a kijáratok felé terelgetve a közönséget. Az elf is elhagyja helyét, nyomában szakállas kísérőjével. Közben azért odafigyel zsebeire, nehogy valakinek a sűrű tömegből kedve támadjon megfosztani vagyona egy részétől. Belépve a kis utat alkotó kocsik közé, hirtelen azt sem tudja, merre nézzen. Smaragdzöld íriszei egyik helyről a másikra röppennek, miközben lassú léptekkel halad el a különféle, furcsa lények mellett. Mindet jól megnézi magának, elámulva furcsa külsejükön, majd maga mögött hagyva őket. Karmos ujjak nyúlnak ki felé az egyik helyről, de épp elég messze van ahhoz, hogy a kezek ne érjék el. Lélektükreit végigfuttatja rajtuk, elérve furcsa gazdáik arcát. Amint szemükbe pillant, azok csak még vadabbul kezdenek utána kapálózni, de mind hiába. El úgysem érhetik innen. Közelebb menni pedig egész biztosan nem fog.
A következőt is szemügyre veszi, azonban elsőre senkit sem talál benne. Csak később veszi észre a bent kuporgó alakot. Látványára egy pillanatra összeszorul a szíve. Szegény kis lény igen kétségbeesettnek tűnik. És egyébként is, milyen szörnyű lehet azokban a ketrecekben? Ezért sem bámulja sokáig, inkább továbbhalad tőle, megkímélve még egy fürkésző pillantástól. Úgy tűnik, Galinnak kedvére való lesz ez a hely, hisz szép számmal akadnak itt lények, melyek teste részben elbűvölő hölgyé. De csak részben.. Ismét egy olyan lénnyel találja szemben magát, mely félig emberre, félig állatra emlékeztet, ám nem időzik sokáig előtte, hisz megpillantja a szomszédjában lévő tollast. Itt azonban hosszú időre megragad. Szemei falják a látványt. A szikrázó, lángokat keltő, tűzvörös tollakat. Próbálja minden részletét mélyen elraktározni emlékeiben, hisz ki tudja, talán soha többé nem lát ehhez foghatót! Lassan azonban muszáj lesz tovább mennie, így egy utolsó pillantással búcsút mond a különleges madárnak. Az utána következőkre alig vet néhány pillantást, de a rengeteg, lóra emlékeztető figura minta csak közelebb hívogatná magához. Hirtelen nem is tudja, melyiken időzzön többet szemeivel. Néhánynak szárnya van, de akad olyan is, amelyik félig ember! Mégis hogy lehet? Bár ezt valamennyiükről meg lehetne kérdezni. Amint mindketten kibámészkodják magukat a törppel, lassan elindul visszafelé, abba az irányba ahol saját kijáratuk található, de mielőtt távozna, még újra megáll a gyönyörű szárnyasnál egy pillanatra.*
*Szinte issza a porondmester minden egyes szavát. Tekintete kíváncsian csüng az alakon, amint mondókáját hallgatja. Ennek ellenére mégsem kisgyermek módjára bámulja őt. Megfigyel mindent, mi elhangzik a szájából, s ezeken olykor el is gondolkozik. Úgy tűnik, ez a figura valamiért jóval többet tud valamennyiükről, mint amennyit elsőre meg lehetne állapítani. Vagy csak túl jó a megfigyelő a szőkeséghez képest? Meglehet.. Ez azonban egyelőre mindegy is. A célba lövésre ketten is jelentkeznek. A kettő közül azonban a különös férfi kelti fel jobban Hayra kíváncsiságát. Na nem azért, mert ő képviseli az ellentétes nemet. Sokkal inkább az fogja meg, hogy külseje alapján olyan, mintha csak egy lenne a fellépők közül. Kiváncsi volna, mégis ki ő? Pedig olyan ismerős neki.. Hát persze! Már találkoztak egyszer, hisz ez a férfi is hivatalos volt arra a bizonyos bálra. Úgy tűnik, épségben megúszta.
A lányra is vet néhány pillantást, majd jól megfigyeli mindkét személy próbálkozásait. Ám nagy elemzésre nem marad ideje. Ismét megjelennek a gnómok, a kijáratok felé terelgetve a közönséget. Az elf is elhagyja helyét, nyomában szakállas kísérőjével. Közben azért odafigyel zsebeire, nehogy valakinek a sűrű tömegből kedve támadjon megfosztani vagyona egy részétől. Belépve a kis utat alkotó kocsik közé, hirtelen azt sem tudja, merre nézzen. Smaragdzöld íriszei egyik helyről a másikra röppennek, miközben lassú léptekkel halad el a különféle, furcsa lények mellett. Mindet jól megnézi magának, elámulva furcsa külsejükön, majd maga mögött hagyva őket. Karmos ujjak nyúlnak ki felé az egyik helyről, de épp elég messze van ahhoz, hogy a kezek ne érjék el. Lélektükreit végigfuttatja rajtuk, elérve furcsa gazdáik arcát. Amint szemükbe pillant, azok csak még vadabbul kezdenek utána kapálózni, de mind hiába. El úgysem érhetik innen. Közelebb menni pedig egész biztosan nem fog.
A következőt is szemügyre veszi, azonban elsőre senkit sem talál benne. Csak később veszi észre a bent kuporgó alakot. Látványára egy pillanatra összeszorul a szíve. Szegény kis lény igen kétségbeesettnek tűnik. És egyébként is, milyen szörnyű lehet azokban a ketrecekben? Ezért sem bámulja sokáig, inkább továbbhalad tőle, megkímélve még egy fürkésző pillantástól. Úgy tűnik, Galinnak kedvére való lesz ez a hely, hisz szép számmal akadnak itt lények, melyek teste részben elbűvölő hölgyé. De csak részben.. Ismét egy olyan lénnyel találja szemben magát, mely félig emberre, félig állatra emlékeztet, ám nem időzik sokáig előtte, hisz megpillantja a szomszédjában lévő tollast. Itt azonban hosszú időre megragad. Szemei falják a látványt. A szikrázó, lángokat keltő, tűzvörös tollakat. Próbálja minden részletét mélyen elraktározni emlékeiben, hisz ki tudja, talán soha többé nem lát ehhez foghatót! Lassan azonban muszáj lesz tovább mennie, így egy utolsó pillantással búcsút mond a különleges madárnak. Az utána következőkre alig vet néhány pillantást, de a rengeteg, lóra emlékeztető figura minta csak közelebb hívogatná magához. Hirtelen nem is tudja, melyiken időzzön többet szemeivel. Néhánynak szárnya van, de akad olyan is, amelyik félig ember! Mégis hogy lehet? Bár ezt valamennyiükről meg lehetne kérdezni. Amint mindketten kibámészkodják magukat a törppel, lassan elindul visszafelé, abba az irányba ahol saját kijáratuk található, de mielőtt távozna, még újra megáll a gyönyörű szárnyasnál egy pillanatra.*
632. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-17 14:10:06
Üzenet elküldve: 2013-11-17 14:10:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Rémségek cirkusza //
* A hölggyel az utolsók közt érkeztek a sátorba, s a buzgó gnómok oly serényen ültették le őket helyükre, hogy a lovagnak ideje sem volt rendesen szemügyre venni a körülöttük helyet foglaló nézőket. Már javában zajlik a látványos előadás, mikor hirtelen izgatott szavakat suttognak jobb fülébe, közvetlen közelről. Először azt hinné, hogy Syr hajolt hozzá lágyan duruzsolva, de ahogy oldalra fordítja fejét egy ismeretlen arcot pillant meg; a mögöttük ülő nőszemély hajolt kettejük közé, remegő kézzel süteményét maga elé nyújtva. Igazából nincs ebben semmi különös, vagy gyanús a férfinek, habár az őszinteségért járó büntetés szavai megütik fülét, de nem kíván egy idegennel holmi babona miatt osztozni az édességen, legyen a hölgy bármennyire vonzó és megnyerő is. Mellesleg az idegen leány túl közvetlen, már ezzel minden reményét szertefoszlatta, hogy a lovag engedjen kérésének, különben is, minek is akarná, hogy útjuk később keresztezze egymást? Nonszensz.
- Kénytelen vagyok visszautasítani az ajánlatát, hölgyem, nem szeretem az efféle édességet. Minden jót!
* Udvariasan, ám határozottan mond ellent a kérésnek, s egy kurta mosoly kíséretében vissza is fordul az előadás felé, a kis intermezzo részéről nem érdemel több szót. A műsor viszont annál érdekesebben alakul, az önként jelentkező ellenére a porondmester kinyújtott keze egyenesen feléjük mutat, pontosabban a jobbján ülő, fészkelődő nőre. A műsort vezénylő kalapos mintha csak meghallotta volna a szkeptikus szavakat, s most bosszúból szólítaná porondra a nőt, hadd tapasztalja csak saját bőrén az előadás valóját.
- Nos, úgy tűnik kiszúrták magát, ugye nem kíván részt venni ebben a bohóckodásban?
* Mormogó hangját nyers gúny festi, mely egyértelműen a cirkuszi parádé ellen szól, s nem a nőnek. Az efféle móka maradjon csak meg a feltűnésre vágyó, zsivány kalandoroknak, a lovag nem ereszkedne le a cirkuszi mutatványosok szintjére, s úgy tűnik partnere sem vágyik részt venni a pórnép szórakoztatásában, így a kalapos bizony hoppon marad, be kell érnie az iménti jelentkezővel. Winn homlokráncolva figyeli, s várja, vajon mi fog történni.*
* A tüsténkedő kis segédek ismét izgatottan terelgetik őket, úgy tűnik az előadás első része már véget is ért. Nem volt rossz, sőt, látványos egy csinnadratta volt, de talán túl rövidre sikeredett. Milyen cirkuszi parádé az, hol a vendégek mennek a műsorszámok elébe, s nem kényelmesen ücsörögve, együltő helyükben nézik végig az egész hepajt? Talán nem is olyan rossz, ahogyan a lovag karjában partnere kacsójával kiballag a sátor homályából, bizarr, érdekes látvány tárul elé.
Az első kocsi egy szemrevaló leányzót rejt, kinek karcsú lábai helyén pikkelyes halfarok látható, talán hableánynak, vagy sellőnek nevezik az efféle lényeket a dajkamesék, melyeket Winn gyermekkorában hallhatott tán utoljára. Az összes kocsi ilyen mesebeli alakokat rejthet, s a lovag és Syr mindegyik előtt megállnak, több-kevesebb ideig elidőzve.*
- Nem ártana szegénynek némi víz, így csak kiszikkad.
* Jegyzi meg röviden és tömören, aztán már ballagnak is tovább az egyszeműhöz, majd a harmadik kocsihoz, amiben a villás nyelvű alakok meresztgetik méretes karmaikat a bámészkodók felé. Az előző kettőtől eltérően ezek már veszélyesnek tűnnek, netán ha a vendégseregre szabadulnának azokkal a pengeéles karmokkal, s tűhegyes szemfogakkal alaposan megtizedelhetnék a tömeget. Talán nem véletlen az óriások feltűnő sokasága.
A következő kocsi ismét egy egzotikus egyedet rejt, egy amolyan félig macska félig embernőstény keveréket, de szépsége koránt sem vetekedhet a következő látnivalóval, a hártyásszárnyú nő veszélyes gyönyörével. A domborodó idomok, s a megcsillanó hegyes tüskék együttes látványa magához szegezi a férfi tekinteteket, ám a lovag nehezen bár, de ellenáll a kísértésnek, s csak annyi ideig tétovázik a rács előtt, míg Syr indulásra nem ösztökéli. Érdekesek ezek a fura szerzetek, egy ideig a férfi is érdeklődve szemléli őket, aztán mégiscsak unalmassá válnak. Kalitkába zárt, bebörtönzött lények, szemükben csak bánat, szabadságvágy, s szunnyadó düh lángja izzik, szépségük csupán fakó, kókadt mása igazi valójuknak. De ha partnere örömét leli bennük, hát, addig állnak előttük, míg csak szeretne, talán a tollászkodó madár elnyeri a nő tetszését, az mellőzi a durva szarvakat, vagy karmokat.*
- Kegyed örömét leli az efféle látnivalóban?
* Illik fenntartani a beszélgetés fonalát, ám ez a kérdés több, mint egyszerű udvariaskodó maszlag, valóban kíváncsi a nő véleményére, hangja viszont magában hordozza saját nem tetszését a kalitkába zárt vadakról.
Az utolsó állomás viszont tartogat némi érdekességet, Winn lovaghoz hűen szívesebben bámul lovakat, legalábbis lószerű lényeket, mint hártyás, pikkelyes, karmos, tollas valamiket, rácsok mögé zárva. A patások legalább istállóban kaptak helyet, látszólag jobb körülmények közt, sőt, minden bizonnyal jobb ellátásban részesülnek, mint a lovagok hátasai háború idején. A kentaur- talán így hívják- persze itt is ingerülten toporog, nem fűllik a foga ahhoz, hogy holmi kiállított tárgy legyen, ritka csecsebecse, közszemlére bocsátva.*
- Ha ezek netán elszabadulnának, tisztes pusztítást végeznének köztünk, az nem kétséges. De nem akartam magára ijeszteni, mellettem biztonságban van.
* Marcona képére lágy derű húzódik, ahogy szőke partnerére tekint. Családi ügyeit rövidre zárni csöppent bele ebbe a cirkuszosdiba, de végtére jól is alakul a dolog, peckesen, férfiasan feszít az előkelő, finom hölgyemény mellett, kinek társasága kellemesen hat a lovagra.*
* A hölggyel az utolsók közt érkeztek a sátorba, s a buzgó gnómok oly serényen ültették le őket helyükre, hogy a lovagnak ideje sem volt rendesen szemügyre venni a körülöttük helyet foglaló nézőket. Már javában zajlik a látványos előadás, mikor hirtelen izgatott szavakat suttognak jobb fülébe, közvetlen közelről. Először azt hinné, hogy Syr hajolt hozzá lágyan duruzsolva, de ahogy oldalra fordítja fejét egy ismeretlen arcot pillant meg; a mögöttük ülő nőszemély hajolt kettejük közé, remegő kézzel süteményét maga elé nyújtva. Igazából nincs ebben semmi különös, vagy gyanús a férfinek, habár az őszinteségért járó büntetés szavai megütik fülét, de nem kíván egy idegennel holmi babona miatt osztozni az édességen, legyen a hölgy bármennyire vonzó és megnyerő is. Mellesleg az idegen leány túl közvetlen, már ezzel minden reményét szertefoszlatta, hogy a lovag engedjen kérésének, különben is, minek is akarná, hogy útjuk később keresztezze egymást? Nonszensz.
- Kénytelen vagyok visszautasítani az ajánlatát, hölgyem, nem szeretem az efféle édességet. Minden jót!
* Udvariasan, ám határozottan mond ellent a kérésnek, s egy kurta mosoly kíséretében vissza is fordul az előadás felé, a kis intermezzo részéről nem érdemel több szót. A műsor viszont annál érdekesebben alakul, az önként jelentkező ellenére a porondmester kinyújtott keze egyenesen feléjük mutat, pontosabban a jobbján ülő, fészkelődő nőre. A műsort vezénylő kalapos mintha csak meghallotta volna a szkeptikus szavakat, s most bosszúból szólítaná porondra a nőt, hadd tapasztalja csak saját bőrén az előadás valóját.
- Nos, úgy tűnik kiszúrták magát, ugye nem kíván részt venni ebben a bohóckodásban?
* Mormogó hangját nyers gúny festi, mely egyértelműen a cirkuszi parádé ellen szól, s nem a nőnek. Az efféle móka maradjon csak meg a feltűnésre vágyó, zsivány kalandoroknak, a lovag nem ereszkedne le a cirkuszi mutatványosok szintjére, s úgy tűnik partnere sem vágyik részt venni a pórnép szórakoztatásában, így a kalapos bizony hoppon marad, be kell érnie az iménti jelentkezővel. Winn homlokráncolva figyeli, s várja, vajon mi fog történni.*
* A tüsténkedő kis segédek ismét izgatottan terelgetik őket, úgy tűnik az előadás első része már véget is ért. Nem volt rossz, sőt, látványos egy csinnadratta volt, de talán túl rövidre sikeredett. Milyen cirkuszi parádé az, hol a vendégek mennek a műsorszámok elébe, s nem kényelmesen ücsörögve, együltő helyükben nézik végig az egész hepajt? Talán nem is olyan rossz, ahogyan a lovag karjában partnere kacsójával kiballag a sátor homályából, bizarr, érdekes látvány tárul elé.
Az első kocsi egy szemrevaló leányzót rejt, kinek karcsú lábai helyén pikkelyes halfarok látható, talán hableánynak, vagy sellőnek nevezik az efféle lényeket a dajkamesék, melyeket Winn gyermekkorában hallhatott tán utoljára. Az összes kocsi ilyen mesebeli alakokat rejthet, s a lovag és Syr mindegyik előtt megállnak, több-kevesebb ideig elidőzve.*
- Nem ártana szegénynek némi víz, így csak kiszikkad.
* Jegyzi meg röviden és tömören, aztán már ballagnak is tovább az egyszeműhöz, majd a harmadik kocsihoz, amiben a villás nyelvű alakok meresztgetik méretes karmaikat a bámészkodók felé. Az előző kettőtől eltérően ezek már veszélyesnek tűnnek, netán ha a vendégseregre szabadulnának azokkal a pengeéles karmokkal, s tűhegyes szemfogakkal alaposan megtizedelhetnék a tömeget. Talán nem véletlen az óriások feltűnő sokasága.
A következő kocsi ismét egy egzotikus egyedet rejt, egy amolyan félig macska félig embernőstény keveréket, de szépsége koránt sem vetekedhet a következő látnivalóval, a hártyásszárnyú nő veszélyes gyönyörével. A domborodó idomok, s a megcsillanó hegyes tüskék együttes látványa magához szegezi a férfi tekinteteket, ám a lovag nehezen bár, de ellenáll a kísértésnek, s csak annyi ideig tétovázik a rács előtt, míg Syr indulásra nem ösztökéli. Érdekesek ezek a fura szerzetek, egy ideig a férfi is érdeklődve szemléli őket, aztán mégiscsak unalmassá válnak. Kalitkába zárt, bebörtönzött lények, szemükben csak bánat, szabadságvágy, s szunnyadó düh lángja izzik, szépségük csupán fakó, kókadt mása igazi valójuknak. De ha partnere örömét leli bennük, hát, addig állnak előttük, míg csak szeretne, talán a tollászkodó madár elnyeri a nő tetszését, az mellőzi a durva szarvakat, vagy karmokat.*
- Kegyed örömét leli az efféle látnivalóban?
* Illik fenntartani a beszélgetés fonalát, ám ez a kérdés több, mint egyszerű udvariaskodó maszlag, valóban kíváncsi a nő véleményére, hangja viszont magában hordozza saját nem tetszését a kalitkába zárt vadakról.
Az utolsó állomás viszont tartogat némi érdekességet, Winn lovaghoz hűen szívesebben bámul lovakat, legalábbis lószerű lényeket, mint hártyás, pikkelyes, karmos, tollas valamiket, rácsok mögé zárva. A patások legalább istállóban kaptak helyet, látszólag jobb körülmények közt, sőt, minden bizonnyal jobb ellátásban részesülnek, mint a lovagok hátasai háború idején. A kentaur- talán így hívják- persze itt is ingerülten toporog, nem fűllik a foga ahhoz, hogy holmi kiállított tárgy legyen, ritka csecsebecse, közszemlére bocsátva.*
- Ha ezek netán elszabadulnának, tisztes pusztítást végeznének köztünk, az nem kétséges. De nem akartam magára ijeszteni, mellettem biztonságban van.
* Marcona képére lágy derű húzódik, ahogy szőke partnerére tekint. Családi ügyeit rövidre zárni csöppent bele ebbe a cirkuszosdiba, de végtére jól is alakul a dolog, peckesen, férfiasan feszít az előkelő, finom hölgyemény mellett, kinek társasága kellemesen hat a lovagra.*
631. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-16 19:50:40
Üzenet elküldve: 2013-11-16 19:50:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Tudomány, világuralom, és egyéb apróságok//
*A bolond igen látványosan felugrik az egyik ló hátára Senhy még nevetne is ha nem lenne egy óriási seb az arcán.* ~ Hogy milyen figurák is megfordulnak itt.~ *Miután elindultak egyre gyorsabban mennek szinte hasítják a levegőt* ~Azért mehetnénk lassabban is elég egyenlőtlen itt az út és valószínűleg ennek a szerencsétlen óriásnak még rosszabbul esnek a zökkenők mint nekem.~
*A bolond igen látványosan felugrik az egyik ló hátára Senhy még nevetne is ha nem lenne egy óriási seb az arcán.* ~ Hogy milyen figurák is megfordulnak itt.~ *Miután elindultak egyre gyorsabban mennek szinte hasítják a levegőt* ~Azért mehetnénk lassabban is elég egyenlőtlen itt az út és valószínűleg ennek a szerencsétlen óriásnak még rosszabbul esnek a zökkenők mint nekem.~
630. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-16 16:12:19
Üzenet elküldve: 2013-11-16 16:12:19
ÚJ
![>Grubek Norragimhak [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/1246_torpe_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 198
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Megfontolt
// Rémségek cirkusza //
*A porondmester nem engedi a gyászos fickót oda. Előbb egy nőt kér oda. Grubek ahogy, szétnéz rajta kívül senkin se látja hogy, kicsit zavart lenne csak egy kék szalagos szőke lányt.*
~Talán csak sokat ittam. Az ég tudja mivel itattak engem itt meg.~
*Ezután megint kiterelik őket. Grubek kicsit föl van háborodva hogy, a meghívó csak erre hívta meg de, mikor kiér látja hogy, több látványosság van. Oda is megy az első ketrechez. Nem lát semmit. Egyből el is kezd panaszkodni.*
-Ugyan ilyen sötétséget szoktam látni minden este. Nem kell ezért ide eljönnöm.
*Végül rácsap valaki egyet a ketrec hátuljára és egy macska szerű lény ugrik elő. Grubek jót nevet ezen.*
-Mi van cica megijedtél?
*Ezután tovább megy. A következő ketrecnél a kígyóknál sem állja meg szó nélkül.*
-Hát ti meg hogy, néztek már ki. Két nagyra nőtt giliszta.
*A következő ketrec az a küklopsz. Ezen a lényen is jót röhög.*
-Neked meg olyan szép a szemed hogy az már párját ritkítja.
*Mivel ezt a megjegyzést nagyon humorosnak találta jót nevet még és csak utána halad tovább. A sellőlány az már lenyűgözi. Ezekről a lényekről már hallott de, még sosem hitte volna hogy látni fog egyet is. Visszamegy mivel arra még látott érdekességeket. A következő kocsihoz alig tud odaférni. Egyedül alacsony termetét kihasználva sikerül neki. Számára különösebben nem éri meg. Látott már jobb nőt is. Hamar ott is hagyja. A tüzes madarak látványa meglepi őt. Mindenesetre érdekesnek találja hogy, a tolluk játszik a színekkel. A következő ketrec tulajdonosának ismételten a szemébe röhög.*
-Hát te meg hogy, jöttél össze. Apád egy perverz volt vagy talán anyád volt aki új dolgokat akart kipróbálni. Ízetlen egy tréfa az biztos de, a törp nagyon jót mulat rajta.*
~Vajon honnan szedték ezt a sok torzszülöttet. Én már jó ideje élek de, ennyi szörnyet egy helyen még sosem láttam.~
*A következő ketrec tulajdonosán is jót nevet. Viccesebbnek találja a viselkedését mint a kinézetét.*
-Mi van madárkám talán kihagyták a ketrecedből a kaparófádat.
*Ezt is otthagyja. A következő lények meglepik. A szarvas lovon jót nevet. Elképzeli ahogy, fejjel fel akar valakit nyársalni. A szárnyas lovon csak mosolyog mivel elképeli ahogy annak a hátán az égen lovagol. Tetszik neki az elképzelés. A griffekről már hallott egy s mást. Egyszer egy varázsló úgy gondolta hogy, Grubeket érdeklik az ő kutatásai és elmesélte neki. De így hogy látja őket kezdi a törp megérteni mit evett az a szakállas ezeken a madarakon. De azt is meglátja a törp mikor valaki átlép a szalagon és elindul a madár felé. A törp egyből utána siet és megpróbálja megállítani azt az őrültet.*
-Sajnálom barátom de, azt hiszem ezek a jószágok nem próbálhatóak ki.
*A porondmester nem engedi a gyászos fickót oda. Előbb egy nőt kér oda. Grubek ahogy, szétnéz rajta kívül senkin se látja hogy, kicsit zavart lenne csak egy kék szalagos szőke lányt.*
~Talán csak sokat ittam. Az ég tudja mivel itattak engem itt meg.~
*Ezután megint kiterelik őket. Grubek kicsit föl van háborodva hogy, a meghívó csak erre hívta meg de, mikor kiér látja hogy, több látványosság van. Oda is megy az első ketrechez. Nem lát semmit. Egyből el is kezd panaszkodni.*
-Ugyan ilyen sötétséget szoktam látni minden este. Nem kell ezért ide eljönnöm.
*Végül rácsap valaki egyet a ketrec hátuljára és egy macska szerű lény ugrik elő. Grubek jót nevet ezen.*
-Mi van cica megijedtél?
*Ezután tovább megy. A következő ketrecnél a kígyóknál sem állja meg szó nélkül.*
-Hát ti meg hogy, néztek már ki. Két nagyra nőtt giliszta.
*A következő ketrec az a küklopsz. Ezen a lényen is jót röhög.*
-Neked meg olyan szép a szemed hogy az már párját ritkítja.
*Mivel ezt a megjegyzést nagyon humorosnak találta jót nevet még és csak utána halad tovább. A sellőlány az már lenyűgözi. Ezekről a lényekről már hallott de, még sosem hitte volna hogy látni fog egyet is. Visszamegy mivel arra még látott érdekességeket. A következő kocsihoz alig tud odaférni. Egyedül alacsony termetét kihasználva sikerül neki. Számára különösebben nem éri meg. Látott már jobb nőt is. Hamar ott is hagyja. A tüzes madarak látványa meglepi őt. Mindenesetre érdekesnek találja hogy, a tolluk játszik a színekkel. A következő ketrec tulajdonosának ismételten a szemébe röhög.*
-Hát te meg hogy, jöttél össze. Apád egy perverz volt vagy talán anyád volt aki új dolgokat akart kipróbálni. Ízetlen egy tréfa az biztos de, a törp nagyon jót mulat rajta.*
~Vajon honnan szedték ezt a sok torzszülöttet. Én már jó ideje élek de, ennyi szörnyet egy helyen még sosem láttam.~
*A következő ketrec tulajdonosán is jót nevet. Viccesebbnek találja a viselkedését mint a kinézetét.*
-Mi van madárkám talán kihagyták a ketrecedből a kaparófádat.
*Ezt is otthagyja. A következő lények meglepik. A szarvas lovon jót nevet. Elképzeli ahogy, fejjel fel akar valakit nyársalni. A szárnyas lovon csak mosolyog mivel elképeli ahogy annak a hátán az égen lovagol. Tetszik neki az elképzelés. A griffekről már hallott egy s mást. Egyszer egy varázsló úgy gondolta hogy, Grubeket érdeklik az ő kutatásai és elmesélte neki. De így hogy látja őket kezdi a törp megérteni mit evett az a szakállas ezeken a madarakon. De azt is meglátja a törp mikor valaki átlép a szalagon és elindul a madár felé. A törp egyből utána siet és megpróbálja megállítani azt az őrültet.*
-Sajnálom barátom de, azt hiszem ezek a jószágok nem próbálhatóak ki.
629. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-15 20:23:44
Üzenet elküldve: 2013-11-15 20:23:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
// Calanthes Rainaniar //
~ Hogy én mindig magam alatt vágom a fát. ~ * Csóválja fejét. A kísértés jelképe, szinte elevenként csavarodik rá hosszú, vékony ujjára. Hát persze, hogy nem kaparinthatja meg csak oly könnyedén ezt a szépséget, hiszen a kereskedő túlértékeli ám az áruját. No, ez természetesen nem igaz, csupán arról van szó, hogy Sybilla drágának nincs több a táskájában 20 aranynál, amit nem mellesleg szállásra és valami olcsó ételre szán. Nem mintha nem kellett volna többször nélkülöznie mindkettőt. Hunyorítva méregeti pillái alól az árust. Csavaros eszű egy kufár lehet, meg kell hagyni.*
- Még hogy földi csoda.. Ahaha! A szomszéd sátrakban szebbek vannak ám. * Vidáman csavargatja az ujján az ezüstöt, nem nézve a férfire, hiszen akkor elrontaná a füllentést. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre: Sybilla arcáról úgy lehet olvasni, mint egy nyitott könyvből, s ezt jól tudja ő is, pont ezért kerüli a másik tekintetét. ~ Végül is kinek akarok tetszeni? Minek ez a flancos ezüst karika?! ~ Próbálja rábeszélni magát, hogy nincs rá szüksége. A lány látványos belső vívódása következik az elkövetkezendő percekben. Sóhajok, fekete hajtincsek csavargatása, és járkálás a kis sátorban. Már éppen megemlítené zseniális ötletét: a hitelre vásárlást, amikor megjelennek mögötte a feldúlt férfiak, s az egyik erősen karon ragadja. A jelenet gyorsan lezajlik. Sybillát ellökik, s ő aztán szitkozódva feltápászkodik. Lesöpri a ruháját, és próbálja összeszedni maradék méltóságát. Hogy mentse a bőrét szüksége van Róka segítségére, aki utolsó mentsvára talán. Szíve a torkában dobog, amikor Cal megszólal. Syb úgy csügg minden szaván, hogy még a lélegzetét is visszatartja, s csak akkor fújja ki miután a férfi kiejti az utolsó szót is. A férfiak arckifejezése megváltozik.*
- Látja?! HAH! Ne merészeljen hozzám érni legközelebb maga koszos, büdös, uborka szagú tuskó! Maga ragyaverte semmirekellő! Dolgozik maga egyáltalán? Ó Hogyne, mind ezt mondják.. majd el is hiszem... még hazudik is.. Vajh szegény felesége.. * Ha Cal nem állítja le akkor még sokáig hallgathatja Sybilla különböző átkait melyeket a férfiakra szór. A két alak még talán valami elnézés félét is motyog, majd távozni készülnek az ezüst karpereccel egyetemben. Sybilla segít is nekik elhagyni a sátrat, közben egy pillanatra sem hagyja abba mondókáját, s mintha csak ő lett volna az árus, összehúzza utánuk a sátrat. Pár csendes másodperc után alábbhagy harcias temperamentuma és zavartan a füle mögé tűr egy fekete tincset.*
- Miért pont Róka?
* Kérdi egyszerűen miközben a férfi felé sétál, s a köztük lévő pultra támaszkodik. Hangja másként cseng most. Most már tud róla mindent, nincs miért nem önmagát adnia. Őszinte mosolyát most láthatja először a férfi, s egyben szomorú is, mikor lehúzza az ujjáról az ékköves gyűrűt, s visszateszi azt a helyére.*
- Nos, Róka.. Azt hiszem jól ismer már... és.. szóval.. köszönöm. * Ritkán mondja ki ezt a szót, bár az is igaz, hogy egyáltalán ritkán beszélget társaság híján. Vidámságát azonban hirtelen beárnyékolja, hogy lehet a férfi csak azért segített neki, hogy aztán nyereséghez jusson, hisz nem tudja, hogy Sybilla bőr erszénykéjében mennyi aranypénz csörrent, amikor megpaskolta.*
- Ugye nem csupán a sikeres üzlet reményében segített rajtam? * Porcelán arcáról eltűnik a mosoly. Feszülten megrázza fekete loboncát - amit egyébként mindig tesz, ha türelmetlen - ezzel enyhe kamilla illatot legyezve maga körül.*
~ Hogy én mindig magam alatt vágom a fát. ~ * Csóválja fejét. A kísértés jelképe, szinte elevenként csavarodik rá hosszú, vékony ujjára. Hát persze, hogy nem kaparinthatja meg csak oly könnyedén ezt a szépséget, hiszen a kereskedő túlértékeli ám az áruját. No, ez természetesen nem igaz, csupán arról van szó, hogy Sybilla drágának nincs több a táskájában 20 aranynál, amit nem mellesleg szállásra és valami olcsó ételre szán. Nem mintha nem kellett volna többször nélkülöznie mindkettőt. Hunyorítva méregeti pillái alól az árust. Csavaros eszű egy kufár lehet, meg kell hagyni.*
- Még hogy földi csoda.. Ahaha! A szomszéd sátrakban szebbek vannak ám. * Vidáman csavargatja az ujján az ezüstöt, nem nézve a férfire, hiszen akkor elrontaná a füllentést. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre: Sybilla arcáról úgy lehet olvasni, mint egy nyitott könyvből, s ezt jól tudja ő is, pont ezért kerüli a másik tekintetét. ~ Végül is kinek akarok tetszeni? Minek ez a flancos ezüst karika?! ~ Próbálja rábeszélni magát, hogy nincs rá szüksége. A lány látványos belső vívódása következik az elkövetkezendő percekben. Sóhajok, fekete hajtincsek csavargatása, és járkálás a kis sátorban. Már éppen megemlítené zseniális ötletét: a hitelre vásárlást, amikor megjelennek mögötte a feldúlt férfiak, s az egyik erősen karon ragadja. A jelenet gyorsan lezajlik. Sybillát ellökik, s ő aztán szitkozódva feltápászkodik. Lesöpri a ruháját, és próbálja összeszedni maradék méltóságát. Hogy mentse a bőrét szüksége van Róka segítségére, aki utolsó mentsvára talán. Szíve a torkában dobog, amikor Cal megszólal. Syb úgy csügg minden szaván, hogy még a lélegzetét is visszatartja, s csak akkor fújja ki miután a férfi kiejti az utolsó szót is. A férfiak arckifejezése megváltozik.*
- Látja?! HAH! Ne merészeljen hozzám érni legközelebb maga koszos, büdös, uborka szagú tuskó! Maga ragyaverte semmirekellő! Dolgozik maga egyáltalán? Ó Hogyne, mind ezt mondják.. majd el is hiszem... még hazudik is.. Vajh szegény felesége.. * Ha Cal nem állítja le akkor még sokáig hallgathatja Sybilla különböző átkait melyeket a férfiakra szór. A két alak még talán valami elnézés félét is motyog, majd távozni készülnek az ezüst karpereccel egyetemben. Sybilla segít is nekik elhagyni a sátrat, közben egy pillanatra sem hagyja abba mondókáját, s mintha csak ő lett volna az árus, összehúzza utánuk a sátrat. Pár csendes másodperc után alábbhagy harcias temperamentuma és zavartan a füle mögé tűr egy fekete tincset.*
- Miért pont Róka?
* Kérdi egyszerűen miközben a férfi felé sétál, s a köztük lévő pultra támaszkodik. Hangja másként cseng most. Most már tud róla mindent, nincs miért nem önmagát adnia. Őszinte mosolyát most láthatja először a férfi, s egyben szomorú is, mikor lehúzza az ujjáról az ékköves gyűrűt, s visszateszi azt a helyére.*
- Nos, Róka.. Azt hiszem jól ismer már... és.. szóval.. köszönöm. * Ritkán mondja ki ezt a szót, bár az is igaz, hogy egyáltalán ritkán beszélget társaság híján. Vidámságát azonban hirtelen beárnyékolja, hogy lehet a férfi csak azért segített neki, hogy aztán nyereséghez jusson, hisz nem tudja, hogy Sybilla bőr erszénykéjében mennyi aranypénz csörrent, amikor megpaskolta.*
- Ugye nem csupán a sikeres üzlet reményében segített rajtam? * Porcelán arcáról eltűnik a mosoly. Feszülten megrázza fekete loboncát - amit egyébként mindig tesz, ha türelmetlen - ezzel enyhe kamilla illatot legyezve maga körül.*
628. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-14 21:30:31
Üzenet elküldve: 2013-11-14 21:30:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Szelíd
//Rémségek cirkusza //
~Vége is?~*Csodálkozik Juve, mikor kifelé terelik őket.*~Végül is jó kis műsor volt. Talán elmegyünk Aeillel a fogadóba egy vacsira.~*Magában gondolkodik, mikor kiér, s rájön, hogy van még itt látnivaló. A többi piros szalagost követve egy üres kocsihoz ér, amire egy nagydarab ember rácsap, így felébresztvén a benne alvó lényt.*
-Megint a mágia.*Jegyzi meg hangosan, mikor megpillant egy furcsa macska-embert. Juve kiválóan ismeri a természetet és tudja, hogy ez bizony nem tartozik hozzá. Talán nincs is ott, csak ők látják úgy.*
-Romlott volt a gesztenye?!*Nem szán több időt ennek a műnek, valószínűleg úgy is csak megmosdik, eszik, majd újra alszik, vagy esetleg emberibb dolgokat művel. Jobbra indul, nem törődik a többi piros szalagossal, ha esetleg ők meg nem kérik, hogy tartson velük. Következő kocsiban kígyószerű rusnyaságok vannak, egy férfi és egy nő.*~Gonoszak.~Ennyi a véleménye róluk, s megy tovább egy páratlan szemű emberhez. Végigméri, de mivel nem ragadja el igazán, ezért szinte folyamatos lépésekkel halad tovább.*~Itt van a vége. Visszamegyek, arra még volt más is.~Jegyzi meg magának, miközben a sellőlányra pillant, s mivel legalább ő kedvesnek tűnik, elköszön tőle. Hamar visszaér a macskához, s onnan most egyenesen továbbhalad, de ekkor belebotlik Aeilbe.*
-Szia! Na, hogy érzed magad? Ezután, ha lesz még idő, elmegyünk vacsorázni? Nincs semmi érdekes ám abba az irányba, csak kígyók, meg sellő...-*Ha a tündérlány felelt, s indulna, elbúcsúzik.*
-Megyek én is tovább arrafelé. Vigyázz magadra!-*Integet, majd egy újabb kocsihoz lép kicsit fellelkesülve. Bizony e műre nem mondhatni, hogy csúnya, hiszen hihetetlenül szép női test tárul elé, viszont a sárkányhoz hasonló vonások elrontják. Nagy szarvai és tüskéi vannak, így a keblek sem érdeklik. Inkább hamar megy is tovább, mikor végre egy szép madarat lát.*~Ennek már lehet köze a természethez. Kicsit tüzes, de legalább nincs összekutyulva, s kellemes látványt nyújt.~*Itt elidőzik kicsit, figyeli e teremtményt, majd továbbmegy. Hamar rájön, hogy hiba volt, ugyanis most nem elég, hogy gyomorforgató a látvány, de a törzsben a sámán ilyennek festette le a gonoszt. Juve megijed, megtorpan, de még a szívverése is.*
-Ez nem lehet.-*Mondja lehelet halkan e szavakat. Nem mer ránézni. Lehet maga a Gonosz áll itt.*~Ő csinálhatta ezt az egészet, s aztán beállt ide, mintha ő is csak egy lenne a többi gusztustalan teremtménye közül.~*Sok idő eltelhet, míg Juve meg van fagyva, de nyel egy nagyot, s továbbra is a földet bámulva megfordul, majd lassan felemeli a tekintetét. Újabb művet lát. Valamilyen madár-nő. Továbbmegy, egészen addig, míg egy vörös szalag meg nem állítja.*~Hát ez meg? Végre!~*Megörül Juve annak, amit lát.~A kentaurt leszámítva ez a legjobb. Csodálatos!~*A kentaur félig ember, félig ló, szereti a bort és a nőket. E bohém teremtmény társasága viszont lenyűgözi Juvet.*
-Csodálatos!-*Egyszarvú, őzszerű állatról hallott már mende-mondát szintén a törzsben, hogy szarvából készült kupában a méreg elszíneződik, illetve abból készült porok meggyógyítanak minden nyavaját. De nem lehet csak úgy levadászni egy ilyent. Viszont van egy gyengéje. Ha szűz lány kerül útjába, előtte letérdel és ölébe hajtja a fejét.*~Nyilván a közelébe sem enged. S a másik. Tollas szárnyakkal megáldott ló. Ilyenről is hallottam, de sose láttam még hasonlót se. Milyen lehet vele vágtázni az égen?~*Ahogy ezen töpreng, megpillantja a legcsodásabb lényt.*
-Griffmadár! Jó ég!-*Ez a már-már kerubokhoz hasonlított teremtés rá van tetoválva a hátára. Nagyon tisztelik a törzsben a griffet, s Juvenek is sokat jelent e minden állatok királya. Majdnem összerogy Juve a gyönyörtől, s egy csepp könny is kicsordul a szemén az emlékek miatt. Elszégyenli magát, hogy eddig így fennhordta az orrát és lenézett minden teremtést, mikor lehet, hogy ők is ugyanolyan csodás lények, mint a griff. S szégyenébe süllyedve újabb gondolat kezd eluralkodni rajta.*~Ki kell szabadítsam a griffmadarat! Nem hagyhatom őt itt!~*Elhatározván magát átlép a vörös szalagon és a griff felé tart.*
~Vége is?~*Csodálkozik Juve, mikor kifelé terelik őket.*~Végül is jó kis műsor volt. Talán elmegyünk Aeillel a fogadóba egy vacsira.~*Magában gondolkodik, mikor kiér, s rájön, hogy van még itt látnivaló. A többi piros szalagost követve egy üres kocsihoz ér, amire egy nagydarab ember rácsap, így felébresztvén a benne alvó lényt.*
-Megint a mágia.*Jegyzi meg hangosan, mikor megpillant egy furcsa macska-embert. Juve kiválóan ismeri a természetet és tudja, hogy ez bizony nem tartozik hozzá. Talán nincs is ott, csak ők látják úgy.*
-Romlott volt a gesztenye?!*Nem szán több időt ennek a műnek, valószínűleg úgy is csak megmosdik, eszik, majd újra alszik, vagy esetleg emberibb dolgokat művel. Jobbra indul, nem törődik a többi piros szalagossal, ha esetleg ők meg nem kérik, hogy tartson velük. Következő kocsiban kígyószerű rusnyaságok vannak, egy férfi és egy nő.*~Gonoszak.~Ennyi a véleménye róluk, s megy tovább egy páratlan szemű emberhez. Végigméri, de mivel nem ragadja el igazán, ezért szinte folyamatos lépésekkel halad tovább.*~Itt van a vége. Visszamegyek, arra még volt más is.~Jegyzi meg magának, miközben a sellőlányra pillant, s mivel legalább ő kedvesnek tűnik, elköszön tőle. Hamar visszaér a macskához, s onnan most egyenesen továbbhalad, de ekkor belebotlik Aeilbe.*
-Szia! Na, hogy érzed magad? Ezután, ha lesz még idő, elmegyünk vacsorázni? Nincs semmi érdekes ám abba az irányba, csak kígyók, meg sellő...-*Ha a tündérlány felelt, s indulna, elbúcsúzik.*
-Megyek én is tovább arrafelé. Vigyázz magadra!-*Integet, majd egy újabb kocsihoz lép kicsit fellelkesülve. Bizony e műre nem mondhatni, hogy csúnya, hiszen hihetetlenül szép női test tárul elé, viszont a sárkányhoz hasonló vonások elrontják. Nagy szarvai és tüskéi vannak, így a keblek sem érdeklik. Inkább hamar megy is tovább, mikor végre egy szép madarat lát.*~Ennek már lehet köze a természethez. Kicsit tüzes, de legalább nincs összekutyulva, s kellemes látványt nyújt.~*Itt elidőzik kicsit, figyeli e teremtményt, majd továbbmegy. Hamar rájön, hogy hiba volt, ugyanis most nem elég, hogy gyomorforgató a látvány, de a törzsben a sámán ilyennek festette le a gonoszt. Juve megijed, megtorpan, de még a szívverése is.*
-Ez nem lehet.-*Mondja lehelet halkan e szavakat. Nem mer ránézni. Lehet maga a Gonosz áll itt.*~Ő csinálhatta ezt az egészet, s aztán beállt ide, mintha ő is csak egy lenne a többi gusztustalan teremtménye közül.~*Sok idő eltelhet, míg Juve meg van fagyva, de nyel egy nagyot, s továbbra is a földet bámulva megfordul, majd lassan felemeli a tekintetét. Újabb művet lát. Valamilyen madár-nő. Továbbmegy, egészen addig, míg egy vörös szalag meg nem állítja.*~Hát ez meg? Végre!~*Megörül Juve annak, amit lát.~A kentaurt leszámítva ez a legjobb. Csodálatos!~*A kentaur félig ember, félig ló, szereti a bort és a nőket. E bohém teremtmény társasága viszont lenyűgözi Juvet.*
-Csodálatos!-*Egyszarvú, őzszerű állatról hallott már mende-mondát szintén a törzsben, hogy szarvából készült kupában a méreg elszíneződik, illetve abból készült porok meggyógyítanak minden nyavaját. De nem lehet csak úgy levadászni egy ilyent. Viszont van egy gyengéje. Ha szűz lány kerül útjába, előtte letérdel és ölébe hajtja a fejét.*~Nyilván a közelébe sem enged. S a másik. Tollas szárnyakkal megáldott ló. Ilyenről is hallottam, de sose láttam még hasonlót se. Milyen lehet vele vágtázni az égen?~*Ahogy ezen töpreng, megpillantja a legcsodásabb lényt.*
-Griffmadár! Jó ég!-*Ez a már-már kerubokhoz hasonlított teremtés rá van tetoválva a hátára. Nagyon tisztelik a törzsben a griffet, s Juvenek is sokat jelent e minden állatok királya. Majdnem összerogy Juve a gyönyörtől, s egy csepp könny is kicsordul a szemén az emlékek miatt. Elszégyenli magát, hogy eddig így fennhordta az orrát és lenézett minden teremtést, mikor lehet, hogy ők is ugyanolyan csodás lények, mint a griff. S szégyenébe süllyedve újabb gondolat kezd eluralkodni rajta.*~Ki kell szabadítsam a griffmadarat! Nem hagyhatom őt itt!~*Elhatározván magát átlép a vörös szalagon és a griff felé tart.*
627. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-14 18:48:30
Üzenet elküldve: 2013-11-14 18:48:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Rémségek cirkusza//
*Nem csodálkozik azon, hogy a porondmester egy nőt is kiválaszt a soraikból a kis játékra. Kicsit megnyugszik, hogy nem neki kell kiállnia és véget vetnie a bábu életének, hisz meglehet eltalálta volna. Miután ennek vége, és jönnek a kis gnómok engedelmesen kisétál kék társaival. Úgy várja az új szenzációt mint valami kisgyerek. Már egyáltalán nem bánja, hogy eljött ide. Minden szörnyűséget és érdekességet szeretne magába fogadni és kicsit erősödni. Amint kilép a sátorból, sok-sok kocsit lát és egy kifutót. Csodálkozás közben a korláthoz siet és tágra nyílt szemekkel bámulja az ott lévő lóféléket. A szárnyas és szarvas ló felett pillantása elsiklik. A griffek sokkal jobban érdeklik. A csodálatos lények másoknak lehet elkerülik a figyelmét a többi érdekes csoda mellett, de Aeil-t valahogy mindig más érdekli. Tekintete aztán egy félig ember, félig ló lényre terelődik. Próbál minél közelebb férkőzni hozzá. Érdekli, hogy az vajon érti-e a szavát.*
-Hé, lótestű ember! Te értesz a nyelvünkön, és a lovak nyelvén is.-*Talán nem épp a legkedvesebben hangzik, ahogy próbálja felvonni magára a figyelmet, de nem tudja másképp megszólítani a lányt, akárhogy is szeretné. Hamarosan tovább megy. A ketrecben egy nőre hasonlító madár lakozik. Kicsit furcsán nézi a lényt, majd közelebb megy hozzá. Elhatározta, hogy megpróbál minden itt találhatóval szót érteni. Kicsit gyerekes a gondolkodás, de Aeil csak egy jobb napot szeretne szerezni az itt lévő bezárt lényeknek.*
-Te harcos madárnő, miért vagy ilyen mérges?-*Kérdése bután hangozhat, mivel mi másért lenne itt valaki mérges, ha nem azért , mert be van zárva. Aeil azonban mást is sejt a dolog mögött. Továbbmegy a következő ketrechez. A kalitkában egy szemet gyönyörködtető madár ül. Tollai szinte lángolnak és ez az amely teljesen belopja magát Aeil szívébe.*
-Szép madár, úgy szeretnélek elengedni. Nézni ahogy tűzbe borítod az eget a varázslatoddal. Ha hozzád érnék megégnék?-*Ha szabad benyúl a rácsokon és megpróbál elcsenni egy tollat magának, emlékbe, hisz az ember, vagyis tündér nem tudhatja mikor lát újra ilyet. Férfiak csődületét látja, ezért kezdi sejteni, hogy ott semmi jó nem lehet. Társaitól kicsit leszakadt már és csak azt veszi észre, hogy Dakhnatort, Lilianah rángatja el onnan. Nem furakodik a férfiak közé, inkább a következő kocsit veszi célba. A félig macska, félig ember kombináció ismét érdeklődést csal a fejébe.*
-Miért lettél Te ilyen macskaformájú. Nekem nagyon tetszik, de számodra nem lehet kellemes, hogy sokan téged néznek. Olyan jó lenne kiszabadítani téged és társaidat. Tudsz rá valami módszert?-* Sokáig nézi a ragyogó macskaszempárt. Csak percek múlva esik ki a kábulatból és lépdel tovább. A harmadik ketrecet elkerüli, messziről, hisz a kígyók nem az ő műfaja. Az egyszemű férfival szeretne kicsit csevegni.*
-Üdv. Mióta vagy bezárva? Soha nem engednek ki? És nem vagy olyan erős, hogy kiszabadítsd magad?-*Sokáig nézegeti az egyszeműt, de a figyelme a sellőre siklik egy idő után. Azt hallotta, hogy a sellők veszélyesek és nem szabad kapcsolatba lépni velük, de ezen a csodálatos éjszakán semmit nem szeretne elmulasztani. Közel megy hozzá és rámosolyog.*
-Hogy tudsz megélni egy ilyen kalitkában? Borzasztó. A sellők tényleg gonoszak?-* Mire végez minden lénnyel sok idő eltelik. Nem haragszik meg, ha nem kap választ némely állattól, hisz nem az ő hibájuk ha nem tudnak az ő nyelvén, de azért jól érezte magát kérdezgetés közben. Később kék szalagos társait is megtalálja.*
-Ez elég érdekes volt, de egyben szörnyű is. Vegyes érzések.-*Hozza el a száját és nekilát a még megmaradt gesztenyéjének és kígyójának.*
*Nem csodálkozik azon, hogy a porondmester egy nőt is kiválaszt a soraikból a kis játékra. Kicsit megnyugszik, hogy nem neki kell kiállnia és véget vetnie a bábu életének, hisz meglehet eltalálta volna. Miután ennek vége, és jönnek a kis gnómok engedelmesen kisétál kék társaival. Úgy várja az új szenzációt mint valami kisgyerek. Már egyáltalán nem bánja, hogy eljött ide. Minden szörnyűséget és érdekességet szeretne magába fogadni és kicsit erősödni. Amint kilép a sátorból, sok-sok kocsit lát és egy kifutót. Csodálkozás közben a korláthoz siet és tágra nyílt szemekkel bámulja az ott lévő lóféléket. A szárnyas és szarvas ló felett pillantása elsiklik. A griffek sokkal jobban érdeklik. A csodálatos lények másoknak lehet elkerülik a figyelmét a többi érdekes csoda mellett, de Aeil-t valahogy mindig más érdekli. Tekintete aztán egy félig ember, félig ló lényre terelődik. Próbál minél közelebb férkőzni hozzá. Érdekli, hogy az vajon érti-e a szavát.*
-Hé, lótestű ember! Te értesz a nyelvünkön, és a lovak nyelvén is.-*Talán nem épp a legkedvesebben hangzik, ahogy próbálja felvonni magára a figyelmet, de nem tudja másképp megszólítani a lányt, akárhogy is szeretné. Hamarosan tovább megy. A ketrecben egy nőre hasonlító madár lakozik. Kicsit furcsán nézi a lényt, majd közelebb megy hozzá. Elhatározta, hogy megpróbál minden itt találhatóval szót érteni. Kicsit gyerekes a gondolkodás, de Aeil csak egy jobb napot szeretne szerezni az itt lévő bezárt lényeknek.*
-Te harcos madárnő, miért vagy ilyen mérges?-*Kérdése bután hangozhat, mivel mi másért lenne itt valaki mérges, ha nem azért , mert be van zárva. Aeil azonban mást is sejt a dolog mögött. Továbbmegy a következő ketrechez. A kalitkában egy szemet gyönyörködtető madár ül. Tollai szinte lángolnak és ez az amely teljesen belopja magát Aeil szívébe.*
-Szép madár, úgy szeretnélek elengedni. Nézni ahogy tűzbe borítod az eget a varázslatoddal. Ha hozzád érnék megégnék?-*Ha szabad benyúl a rácsokon és megpróbál elcsenni egy tollat magának, emlékbe, hisz az ember, vagyis tündér nem tudhatja mikor lát újra ilyet. Férfiak csődületét látja, ezért kezdi sejteni, hogy ott semmi jó nem lehet. Társaitól kicsit leszakadt már és csak azt veszi észre, hogy Dakhnatort, Lilianah rángatja el onnan. Nem furakodik a férfiak közé, inkább a következő kocsit veszi célba. A félig macska, félig ember kombináció ismét érdeklődést csal a fejébe.*
-Miért lettél Te ilyen macskaformájú. Nekem nagyon tetszik, de számodra nem lehet kellemes, hogy sokan téged néznek. Olyan jó lenne kiszabadítani téged és társaidat. Tudsz rá valami módszert?-* Sokáig nézi a ragyogó macskaszempárt. Csak percek múlva esik ki a kábulatból és lépdel tovább. A harmadik ketrecet elkerüli, messziről, hisz a kígyók nem az ő műfaja. Az egyszemű férfival szeretne kicsit csevegni.*
-Üdv. Mióta vagy bezárva? Soha nem engednek ki? És nem vagy olyan erős, hogy kiszabadítsd magad?-*Sokáig nézegeti az egyszeműt, de a figyelme a sellőre siklik egy idő után. Azt hallotta, hogy a sellők veszélyesek és nem szabad kapcsolatba lépni velük, de ezen a csodálatos éjszakán semmit nem szeretne elmulasztani. Közel megy hozzá és rámosolyog.*
-Hogy tudsz megélni egy ilyen kalitkában? Borzasztó. A sellők tényleg gonoszak?-* Mire végez minden lénnyel sok idő eltelik. Nem haragszik meg, ha nem kap választ némely állattól, hisz nem az ő hibájuk ha nem tudnak az ő nyelvén, de azért jól érezte magát kérdezgetés közben. Később kék szalagos társait is megtalálja.*
-Ez elég érdekes volt, de egyben szörnyű is. Vegyes érzések.-*Hozza el a száját és nekilát a még megmaradt gesztenyéjének és kígyójának.*
626. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-14 17:34:53
Üzenet elküldve: 2013-11-14 17:34:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 240
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
*Vlendor számára ez a piac idegesítő. Tele van mindenféle emberekkel és ordibáló kofákkal. Sosem szerette a piacokat nem is érti hogy, most is miért jött ide. A gondolatait megzavarta a hangzavar és a tömeg.*
~Ja tényleg hisz az erdőbe indultam éppen. Akkor valami kovácsot kéne megtalálnom nekem.~
*Így járkál körbe-körbe a kofák között. Van aki ruhát van aki gyümölcsöt és van aki varázsszereket kínál. Vlendor jól van úgy ahogy van. Nincs szüksége új ruhákra, nem éhes és nem hiszik az ilyen varázsitalokban. Végül úgy dönt megkérdezi. Meg is kérdez egy városőrt. A fickó bolondnak nézi Vlendort és egy épületre mutat.*
~Honnan kéne tudnom hogy a kovács nem a piacon van?~
~Ja tényleg hisz az erdőbe indultam éppen. Akkor valami kovácsot kéne megtalálnom nekem.~
*Így járkál körbe-körbe a kofák között. Van aki ruhát van aki gyümölcsöt és van aki varázsszereket kínál. Vlendor jól van úgy ahogy van. Nincs szüksége új ruhákra, nem éhes és nem hiszik az ilyen varázsitalokban. Végül úgy dönt megkérdezi. Meg is kérdez egy városőrt. A fickó bolondnak nézi Vlendort és egy épületre mutat.*
~Honnan kéne tudnom hogy a kovács nem a piacon van?~
625. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-13 22:23:00
Üzenet elküldve: 2013-11-13 22:23:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Sybilla Ragnor//
* Ó, az a jól ismert elvarázsolt tekintet, mikor a fénylő drágakő megcsillan az íriszek tükrén, az árus szinte hallja az epekedő sóhajt, mely a puha ajkakról kél. Ilyenkor általában már nincs visszaút, ha ezek a gyönyörű gyűrűk egyszer ily sóvárgásra lelnek, s az ujjakra kívánkoznak, többé nem kerülnek már le onnan. Tán nem is a nő viseli az ékszert, hanem épp fordítva, e ritka, egzotikus csecsebecsék édesgetik magukhoz választott gazdájukat, ki majd bőkezűen szórja értük az aranyat. Persze csak ha van mit, az az egy aranytallér nyilván ízes tréfa volt csupán, nem több. De a fél-elf nem hamarkodja el a választ, kedves, ártatlan mosollyal egy lélegzetvételnyi időre lehunyja szemeit, mintha csak azt jelezné, hogy érti ő a viccet, ám nyugodtságának oka a kivárás, vajon mitől egyre idegesebb a nő?
- A karperec és a 2 aranypénz rút megcsúfolása volna e földi csodának, Ön sem viselné büszkén, ha ily olcsón jutna hozzá. Nincs igazam?
* Sejtelmesen izzik fel újra a zöld szempár, a dörzsölt kofa szavai igen meggyőzően hangzanak, a női hiúságát simítják alattomos, láthatatlan ujjakként. Mert joggal gondolhatja olykor az ember, hogy milyen jó egy vágyott dologhoz olcsón, szinte ingyen hozzájutni, de egy hiú nőnek az okoz csak igazi örömet, mikor egy drága kincset kaparinthat meg. Minél nagyobb annak értéke, annál nagyobb a megszerzésére irányuló ösztönös vágy is, egy kereskedőnek ezt kell kihasználnia.
De a férfinek nincs ideje tovább szőni láthatatlan hálóját a gyűrű után vágyódó nő körül, hangos léptek dobogása kél odakinn, majd marcona, dühös alakok toppannak az aprócska sátor szájában, méregtől bűzös szavaikkal felborítva az eddigi sejtelmes nyugalmat. A lány szökni próbál, ujján az ametiszt köves gyűrűvel, még szerencse, hogy azok útját állják, de a durva bánásmód már nemtetszést ébreszt a kofában. Homlokráncolva mered az újonnan érkezőkre, s a földön heverő nőre, most már értelmet nyer annak korábbi idegessége, feszült tekintete. Tehát egy enyveskezű piaci szarka tévedt be ma hozzá, zsákmány, vagy árnyas rejtek reményében, de a karperec korábbi gazdája még időben nyakon csípte az ügyetlen tolvajt, ki nem tudott elég gyorsan túladni legújabb szerzeményén.*
- Szólítson csak Rókának.
* A kurta bemutatkozást fölényes, arrogáns somolygás kíséri, lám-lám, többe fog ez kerülni a tolvajnak, mint az ujján viselt gyűrű. De a lefülelt szarka szerencséjére akadt a Róka személyében -aki nevét egyébként a forró sivatagok sárgás-homokszín kutyaféléjéről kapta-, mert ott, ahonnan ő jött nem illik kezet emelni egy idegen nőre.*
- Valóban, a hölgy azt hihette, hogy szerény személyem hagyta el végtelen ügyetlenségében portékáját.
* Nap barnította képét még jámbor vonások festik, de hangját már sziszegő fenyegetés árnyalja, fénylő íriszei kígyó szemekként izzanak a lámpásból felszálló gomolygó, halovány füstfelhőben.*
- Ahelyett, hogy férfiasságát a sarokba vetve kezet emelt volna rá, inkább meg kellett volna neki köszönnie, hogy nem iszkolt hazáig a talált tárggyal. Némi jutalmat, s jóvátételt érdemelne a hölgy, remélem meg is kapja.
* Ó, az a jól ismert elvarázsolt tekintet, mikor a fénylő drágakő megcsillan az íriszek tükrén, az árus szinte hallja az epekedő sóhajt, mely a puha ajkakról kél. Ilyenkor általában már nincs visszaút, ha ezek a gyönyörű gyűrűk egyszer ily sóvárgásra lelnek, s az ujjakra kívánkoznak, többé nem kerülnek már le onnan. Tán nem is a nő viseli az ékszert, hanem épp fordítva, e ritka, egzotikus csecsebecsék édesgetik magukhoz választott gazdájukat, ki majd bőkezűen szórja értük az aranyat. Persze csak ha van mit, az az egy aranytallér nyilván ízes tréfa volt csupán, nem több. De a fél-elf nem hamarkodja el a választ, kedves, ártatlan mosollyal egy lélegzetvételnyi időre lehunyja szemeit, mintha csak azt jelezné, hogy érti ő a viccet, ám nyugodtságának oka a kivárás, vajon mitől egyre idegesebb a nő?
- A karperec és a 2 aranypénz rút megcsúfolása volna e földi csodának, Ön sem viselné büszkén, ha ily olcsón jutna hozzá. Nincs igazam?
* Sejtelmesen izzik fel újra a zöld szempár, a dörzsölt kofa szavai igen meggyőzően hangzanak, a női hiúságát simítják alattomos, láthatatlan ujjakként. Mert joggal gondolhatja olykor az ember, hogy milyen jó egy vágyott dologhoz olcsón, szinte ingyen hozzájutni, de egy hiú nőnek az okoz csak igazi örömet, mikor egy drága kincset kaparinthat meg. Minél nagyobb annak értéke, annál nagyobb a megszerzésére irányuló ösztönös vágy is, egy kereskedőnek ezt kell kihasználnia.
De a férfinek nincs ideje tovább szőni láthatatlan hálóját a gyűrű után vágyódó nő körül, hangos léptek dobogása kél odakinn, majd marcona, dühös alakok toppannak az aprócska sátor szájában, méregtől bűzös szavaikkal felborítva az eddigi sejtelmes nyugalmat. A lány szökni próbál, ujján az ametiszt köves gyűrűvel, még szerencse, hogy azok útját állják, de a durva bánásmód már nemtetszést ébreszt a kofában. Homlokráncolva mered az újonnan érkezőkre, s a földön heverő nőre, most már értelmet nyer annak korábbi idegessége, feszült tekintete. Tehát egy enyveskezű piaci szarka tévedt be ma hozzá, zsákmány, vagy árnyas rejtek reményében, de a karperec korábbi gazdája még időben nyakon csípte az ügyetlen tolvajt, ki nem tudott elég gyorsan túladni legújabb szerzeményén.*
- Szólítson csak Rókának.
* A kurta bemutatkozást fölényes, arrogáns somolygás kíséri, lám-lám, többe fog ez kerülni a tolvajnak, mint az ujján viselt gyűrű. De a lefülelt szarka szerencséjére akadt a Róka személyében -aki nevét egyébként a forró sivatagok sárgás-homokszín kutyaféléjéről kapta-, mert ott, ahonnan ő jött nem illik kezet emelni egy idegen nőre.*
- Valóban, a hölgy azt hihette, hogy szerény személyem hagyta el végtelen ügyetlenségében portékáját.
* Nap barnította képét még jámbor vonások festik, de hangját már sziszegő fenyegetés árnyalja, fénylő íriszei kígyó szemekként izzanak a lámpásból felszálló gomolygó, halovány füstfelhőben.*
- Ahelyett, hogy férfiasságát a sarokba vetve kezet emelt volna rá, inkább meg kellett volna neki köszönnie, hogy nem iszkolt hazáig a talált tárggyal. Némi jutalmat, s jóvátételt érdemelne a hölgy, remélem meg is kapja.
624. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-13 13:40:50
Üzenet elküldve: 2013-11-13 13:40:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 30
Játékstílus: Szelíd
//Rémségek cirkusza//
- Ha meglesz az időpont, azonnal szólok. Különben is, még tartozok süteménnyel, amit nem felejtettem még el. Mindenképpen a templomban lesz megtartva, de nem szeretnék nagy felhajtást, csak azokat szeretném meghívni, akik fontosak.
*Barátságosan mosolyog a férfi felé, majd miután egy csoportba vegyültek s túlélte a találkozást az óriásokkal, besétálnak a cirkuszba. Leültettek mindenkit a megfelelő helyre, ahol végig izgulta az előadásokat, a bohócoktól elkezdve a zsonglőrökig, akrobatákig.
Azonban aggodalmának még nincs vége, hiszen Dakh ki akarja próbálni magát az egyik számban, ám igen csak rossz érzése van efelől.*
- Jaj! Azért vigyázz magadra…
*Elengedi, ám óvó tekintetét nem veszi le róla. Sóhajt is egy nagyot, ám ebben a pillanatban ismét megjelennek a gnómok, akik kifelé terelik őket.*
~Na jó, nekem ez tényleg kezd nagyon sok lenni! Menjünk ide, menjünk oda, ki meg be… aztán jöjjünk majd vissza? Oké, nem vagyok egy hisztis egyén, de a látottak alapján nem számítok semmi jóra. Nem tudom mi vár kint, de megérzésem szerint semmi olyan, amitől vidám lehetnék.~
*Ahogy kiér megpillantja a félkörívben lerakott kocsikat, amiket már nem fed semmilyen ponyva, csakis rácsok halmaza, mi önmagában feszültségre ad okot. Amit először megpillant az a szárnyas ló. Kikerekedett szemekkel, már-már tátva maradt ajakkal pillog a fenséges állatra.*
- Annyira gyönyörű!
~De miért nincsen szabadon? Mondjuk én félteném, hiszen sok a vadász, egy ilyen lény pedig egy vagyont érne nekik. Mégis jobb, mint itt bezárva, mutogatják vadidegeneknek. Én sem lennék nyugodt, ha bámulnának naphosszakat.~
*Ahogy elpillant oldalra, egy félig ember, félig ló teremtményt fedez fel, ki szabadulni akar láncra vert börtönéből. Nehezen sóhajt egy nagyot, majd lehajtott fejjel tovább halad.*
~Pedig úgy segítenék! De egyedül nagyon kevés vagyok, még a mágikus erőmet se tudom használni, hiszen ehhez gyenge vagyok!~
*A következő női lény, mi ismerős lehet a számára, hiszen hallott már róluk, nem is keveset, bár ilyen közelről még nem látott egyet sem, de most sem megy közelebb, hanem megtartva a tisztes távolságot felnéz rá, majd tovább halad. Ám ahogy elér a soron lévőhöz, kissé megugrik, majdnem felkiáltva.*
- Ne haragudj! Nem számítottam Rád!
*Szomorkás tekintettel néz a bikaemberre, remélve, hogy megérti valamennyire a szavait, s lassú léptekkel sétál a másikhoz, ahol egy meseszép, rubintvörös madár tollászkodik. Illúzió vagy sem, de olyan látszatot kelt, mintha a szárnyai parázslanának.*
- Milyen érdekes, s lenyűgöző látványosság!
*A következő ketrechez egyszerűen nem fér oda, hiszen a látványt kitakarják az emberek, akik meglepően csak férfiakból állnak. Hiába nyújtózkodik, dülöngél ide-oda nem lát semmit a férfifejeken kívül. Bár annyi biztosan lejön neki, hogy hölgyek vannak a ketrecbe, hiszen folyamatos a füttyszó és az ordenáré beszólogatás. Nem vár tovább, inkább halad a mellette lévő kocsihoz, magával rángatva Dakh-ot is, nehogy véletlen ott ragadjon a bögyös nőciknél. A látvány egyenesen ledöbbenti, hiszen egy nagyon félénk jószágról van szó. S ahogy a fáklya fénye rávetül, látja, hogy egy nagyobb macska kucorog bent, de valami nem stimmel, mintha lenne venne valami emberi is. Kezét az ajka elé teszi, majd közelebb lép a kalitkához.*
- Jaj édes kincsem! Ugye nem bántasz, ha közelebb jövök? Látom, nagyon megrémít ez az egész! Úgy kiszabadítanék innen mindenkit, hiszen nem ezt érdemlitek! Neked is és a többieknek is jár a szabadság, nézzen ki akárhogy. Remélem lesz időm arra, hogy legalább téged kihozhassalak.
*Reményteljes pillantással keresi a másik lélektükrét, majd megfogja az egyik rácsot, jelezvén, hogy legyen bármi is az ár, visszajön. Továbbiakban lát kígyószerű lényeket, bár őket csak futólag nézi meg, hiszen kicsit fél a csúszómászóktól, egy egyszemű lényt, aki követi őt, ahogy elhalad előtte, végezetül egy sellő lányt, ki halfarkával integet neki, így illedelmesen visszainteget.*
- No, a végére is értünk! Dakh? Aeil? Nektek tetszettek a lények?
*Kíváncsian érdeklődik a többieknél, hiszen nem látott még életében ehhez hasonlóakat sem, de hogy őszintén bevallja magának, sajnálja őket, amiért így mutogatják a nagy közönségnek. Szíve szerint mindenkit elengedne, hogy szabadon élhessenek, távol a kíváncsi szemek kereszttüzétől.*
- Ha meglesz az időpont, azonnal szólok. Különben is, még tartozok süteménnyel, amit nem felejtettem még el. Mindenképpen a templomban lesz megtartva, de nem szeretnék nagy felhajtást, csak azokat szeretném meghívni, akik fontosak.
*Barátságosan mosolyog a férfi felé, majd miután egy csoportba vegyültek s túlélte a találkozást az óriásokkal, besétálnak a cirkuszba. Leültettek mindenkit a megfelelő helyre, ahol végig izgulta az előadásokat, a bohócoktól elkezdve a zsonglőrökig, akrobatákig.
Azonban aggodalmának még nincs vége, hiszen Dakh ki akarja próbálni magát az egyik számban, ám igen csak rossz érzése van efelől.*
- Jaj! Azért vigyázz magadra…
*Elengedi, ám óvó tekintetét nem veszi le róla. Sóhajt is egy nagyot, ám ebben a pillanatban ismét megjelennek a gnómok, akik kifelé terelik őket.*
~Na jó, nekem ez tényleg kezd nagyon sok lenni! Menjünk ide, menjünk oda, ki meg be… aztán jöjjünk majd vissza? Oké, nem vagyok egy hisztis egyén, de a látottak alapján nem számítok semmi jóra. Nem tudom mi vár kint, de megérzésem szerint semmi olyan, amitől vidám lehetnék.~
*Ahogy kiér megpillantja a félkörívben lerakott kocsikat, amiket már nem fed semmilyen ponyva, csakis rácsok halmaza, mi önmagában feszültségre ad okot. Amit először megpillant az a szárnyas ló. Kikerekedett szemekkel, már-már tátva maradt ajakkal pillog a fenséges állatra.*
- Annyira gyönyörű!
~De miért nincsen szabadon? Mondjuk én félteném, hiszen sok a vadász, egy ilyen lény pedig egy vagyont érne nekik. Mégis jobb, mint itt bezárva, mutogatják vadidegeneknek. Én sem lennék nyugodt, ha bámulnának naphosszakat.~
*Ahogy elpillant oldalra, egy félig ember, félig ló teremtményt fedez fel, ki szabadulni akar láncra vert börtönéből. Nehezen sóhajt egy nagyot, majd lehajtott fejjel tovább halad.*
~Pedig úgy segítenék! De egyedül nagyon kevés vagyok, még a mágikus erőmet se tudom használni, hiszen ehhez gyenge vagyok!~
*A következő női lény, mi ismerős lehet a számára, hiszen hallott már róluk, nem is keveset, bár ilyen közelről még nem látott egyet sem, de most sem megy közelebb, hanem megtartva a tisztes távolságot felnéz rá, majd tovább halad. Ám ahogy elér a soron lévőhöz, kissé megugrik, majdnem felkiáltva.*
- Ne haragudj! Nem számítottam Rád!
*Szomorkás tekintettel néz a bikaemberre, remélve, hogy megérti valamennyire a szavait, s lassú léptekkel sétál a másikhoz, ahol egy meseszép, rubintvörös madár tollászkodik. Illúzió vagy sem, de olyan látszatot kelt, mintha a szárnyai parázslanának.*
- Milyen érdekes, s lenyűgöző látványosság!
*A következő ketrechez egyszerűen nem fér oda, hiszen a látványt kitakarják az emberek, akik meglepően csak férfiakból állnak. Hiába nyújtózkodik, dülöngél ide-oda nem lát semmit a férfifejeken kívül. Bár annyi biztosan lejön neki, hogy hölgyek vannak a ketrecbe, hiszen folyamatos a füttyszó és az ordenáré beszólogatás. Nem vár tovább, inkább halad a mellette lévő kocsihoz, magával rángatva Dakh-ot is, nehogy véletlen ott ragadjon a bögyös nőciknél. A látvány egyenesen ledöbbenti, hiszen egy nagyon félénk jószágról van szó. S ahogy a fáklya fénye rávetül, látja, hogy egy nagyobb macska kucorog bent, de valami nem stimmel, mintha lenne venne valami emberi is. Kezét az ajka elé teszi, majd közelebb lép a kalitkához.*
- Jaj édes kincsem! Ugye nem bántasz, ha közelebb jövök? Látom, nagyon megrémít ez az egész! Úgy kiszabadítanék innen mindenkit, hiszen nem ezt érdemlitek! Neked is és a többieknek is jár a szabadság, nézzen ki akárhogy. Remélem lesz időm arra, hogy legalább téged kihozhassalak.
*Reményteljes pillantással keresi a másik lélektükrét, majd megfogja az egyik rácsot, jelezvén, hogy legyen bármi is az ár, visszajön. Továbbiakban lát kígyószerű lényeket, bár őket csak futólag nézi meg, hiszen kicsit fél a csúszómászóktól, egy egyszemű lényt, aki követi őt, ahogy elhalad előtte, végezetül egy sellő lányt, ki halfarkával integet neki, így illedelmesen visszainteget.*
- No, a végére is értünk! Dakh? Aeil? Nektek tetszettek a lények?
*Kíváncsian érdeklődik a többieknél, hiszen nem látott még életében ehhez hasonlóakat sem, de hogy őszintén bevallja magának, sajnálja őket, amiért így mutogatják a nagy közönségnek. Szíve szerint mindenkit elengedne, hogy szabadon élhessenek, távol a kíváncsi szemek kereszttüzétől.*
623. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-12 20:35:01
Üzenet elküldve: 2013-11-12 20:35:01
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 320
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 320
Játékstílus: Szelíd
//Piactéri bonyodalom//
*Csak mázlija van, hogy a méretes pallos csapását elkerüli, de mint sokfejű fenevad, egyik csapást rögvest újabb követi, ki egy csapással mély vágást ejt meg a felkaron. Elég mély, hogy innentől nem csak a használata a karnak, de a puszta léte is fáj, azon kívül a folyamatos vérzés se pozitívum.
A csapását könnyedén védi az egyik harcos, majd támad, amit Serar védeni próbál, //d10:1// ami sikerül is neki, de áldania kell minden entitást, ki vezette most karját. Majd egy rúgást próbál, mi ugyan egész jó erővel indul, de nagy kár, hogy egy nyeszlett fiú nem sokat ér egy megtermett katona ellen. Mert bár hátra tántorodik, de el nem esik, annál keményebb márványból vésték ki.
A társai viszont valóban elé lépnek és sújtanak is, nem sok esélyt adva, bár a főnök jobb kezének fegyverét levédi, de a vezér buzogánya szinte beleépíti a falba a lókötőt. De alig van ideje a földről felkelni kezére s lábára, hogy ne a porban fekve lelje végét, már emeli is fel a hústorony, hogy alaposan megnézze a csinos pofit, széles vigyorral.*
- Megtanítalak én jól játszani!
*Az ő szeme világára nem borul semmi, ellenben Serar hamarosan egy ököllel gazdagszik arctájékon, hogy a fal adja a másikat. Ami könnyű szerrel vezethet ájuláshoz és azzal talán még jól is jár az ember, ha most éri a sötétség és az eszméletlenség. Mert ha nem, kap még pár jókorát, fejre, hasra, ahol érik. Aztán már viszik is a tömlöc felé, hogy leadják a városőröknek a kis tolvajt.*
*Csak mázlija van, hogy a méretes pallos csapását elkerüli, de mint sokfejű fenevad, egyik csapást rögvest újabb követi, ki egy csapással mély vágást ejt meg a felkaron. Elég mély, hogy innentől nem csak a használata a karnak, de a puszta léte is fáj, azon kívül a folyamatos vérzés se pozitívum.
A csapását könnyedén védi az egyik harcos, majd támad, amit Serar védeni próbál, //d10:1// ami sikerül is neki, de áldania kell minden entitást, ki vezette most karját. Majd egy rúgást próbál, mi ugyan egész jó erővel indul, de nagy kár, hogy egy nyeszlett fiú nem sokat ér egy megtermett katona ellen. Mert bár hátra tántorodik, de el nem esik, annál keményebb márványból vésték ki.
A társai viszont valóban elé lépnek és sújtanak is, nem sok esélyt adva, bár a főnök jobb kezének fegyverét levédi, de a vezér buzogánya szinte beleépíti a falba a lókötőt. De alig van ideje a földről felkelni kezére s lábára, hogy ne a porban fekve lelje végét, már emeli is fel a hústorony, hogy alaposan megnézze a csinos pofit, széles vigyorral.*
- Megtanítalak én jól játszani!
*Az ő szeme világára nem borul semmi, ellenben Serar hamarosan egy ököllel gazdagszik arctájékon, hogy a fal adja a másikat. Ami könnyű szerrel vezethet ájuláshoz és azzal talán még jól is jár az ember, ha most éri a sötétség és az eszméletlenség. Mert ha nem, kap még pár jókorát, fejre, hasra, ahol érik. Aztán már viszik is a tömlöc felé, hogy leadják a városőröknek a kis tolvajt.*
622. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-12 20:02:18
Üzenet elküldve: 2013-11-12 20:02:18
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Piactéri bonyodalom//
*Serar meglepetten áll kezét kardja markolatára tapasztva,szíve hevesen ver az izgalomtól.Tudja,hogy túlerőben vannak,de a fiatal vér hevesen fickándozik ereiben.S mire az egyik harcos sújtani akar Serar,félreugrik.De jaj!Pont az egyik katona felé érkezik,mely rajta mély sebet ejt karján.Úgy gondolják játszhatnak vele de Serar ilyen helyzetben komolyan veszi a harcot.Előrántja sárkányfejes kardját és nagyot sújt a hozzá legközelebb álló katonára,de amaz kivédi.Rögvest csap is egyet Serar felé,de neki sincsenek ám rossz reflexei!Egy gyors mozdulattal felfogja a kis tőr sújtását,azzal a katona meglepettségében nem figyel és mire észbe kap Serar bár úgy rúgta orrba mintha egy ló háta mögé állt volna.A katona miután röpült egy métert beveri fejét az útpadkába és elájul. A két monstrum nekirohan erre Serarnak és két hatalmas csapást mérnek rá. Serar épphogy csak megússza mert kardjával tompította az egyik buzogány csapását,de a másik az oldalába csap, nekivágódik a falnak és összeroskad a tövében. Feje szédül az imént kapott ütéstől, melyet rámértek. Látása homályos, és mintha két ember helyett hatot látna. Az egyikük mellkasánál fogva a levegőbe emeli 10 centire a talajtól, arcát közel húzta a sajátjához, és vigyorogva sárga fogaival, gúnyosan arcába leheli a következő szavakat:*
-Most megtanulod a rendet, te kis görcs! Ne szórakozz mások pénzével!
*Serar nem tudta eldönteni, hogy az iménti ütéstől vagy az ember gyomorforgató szájszagától szédül-e még.*
-Arról nem én tehetek,hogy nem tudtok jól játszani!-Felelte.
*A katona ütésre emeli öklét,utána sötétség borult szeme világára.*
A hozzászólás írója (Serar Quelbur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.12 20:17:38
*Serar meglepetten áll kezét kardja markolatára tapasztva,szíve hevesen ver az izgalomtól.Tudja,hogy túlerőben vannak,de a fiatal vér hevesen fickándozik ereiben.S mire az egyik harcos sújtani akar Serar,félreugrik.De jaj!Pont az egyik katona felé érkezik,mely rajta mély sebet ejt karján.Úgy gondolják játszhatnak vele de Serar ilyen helyzetben komolyan veszi a harcot.Előrántja sárkányfejes kardját és nagyot sújt a hozzá legközelebb álló katonára,de amaz kivédi.Rögvest csap is egyet Serar felé,de neki sincsenek ám rossz reflexei!Egy gyors mozdulattal felfogja a kis tőr sújtását,azzal a katona meglepettségében nem figyel és mire észbe kap Serar bár úgy rúgta orrba mintha egy ló háta mögé állt volna.A katona miután röpült egy métert beveri fejét az útpadkába és elájul. A két monstrum nekirohan erre Serarnak és két hatalmas csapást mérnek rá. Serar épphogy csak megússza mert kardjával tompította az egyik buzogány csapását,de a másik az oldalába csap, nekivágódik a falnak és összeroskad a tövében. Feje szédül az imént kapott ütéstől, melyet rámértek. Látása homályos, és mintha két ember helyett hatot látna. Az egyikük mellkasánál fogva a levegőbe emeli 10 centire a talajtól, arcát közel húzta a sajátjához, és vigyorogva sárga fogaival, gúnyosan arcába leheli a következő szavakat:*
-Most megtanulod a rendet, te kis görcs! Ne szórakozz mások pénzével!
*Serar nem tudta eldönteni, hogy az iménti ütéstől vagy az ember gyomorforgató szájszagától szédül-e még.*
-Arról nem én tehetek,hogy nem tudtok jól játszani!-Felelte.
*A katona ütésre emeli öklét,utána sötétség borult szeme világára.*
A hozzászólás írója (Serar Quelbur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.12 20:17:38
621. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2013-11-12 19:49:21
Üzenet elküldve: 2013-11-12 19:49:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 32
Játékstílus: Szelíd
// Calathes Rainaniar //
* Syb türelmetlenül megrázza ébenfekete sörényét, és rövid habozás után közelebb lép a portékáshoz. Gyanakodva mér végig a hegyes fülű férfin, majd ha összetalálkozik a tekintetük, akkor elfordul, mint egy riadt állat és inkább a kirakott ékszereket kezdi szemügyre venni. Gyűrűk, nyakláncok impozáns halmaza kerülhet a vásárló szeme elé, ki ebbe a sátorba téved. Milyen gazdag lehetne, ha belemarkolna. Olyan közel van, csak ki kellene nyújtania a karját és... Gondolatmenetét a sátor előtt kiáltozó férfiak szakítják félbe. Vajon hány perce van még? Ha a sátornak van hátsó kijárata, az igen hasznos volna menekülés szempontjából. Ugyan nem tudja mi vonzotta ide, talán a tömjénfüst kellemes illata? Netán a fuvolaszó? Nagyon koncentrál, hogy ne látszódjék rajta a zavarodottság, s úgy tűnik, ez egész jól megy most Sybillának, mert a férfi tekintete abszolúte nem gyanakvó. Syb kezébe veszi a neki legjobban tetsző darabot. Egyelőre még csak forgatja a kezében, az olajlámpás tompa fényű derengése megcsillan a mély lila kövön. Varázslatos.. sőt mi több: Ellenállhatatlan. Felhúzza az ujjára és maga elé tartva egy pillanatra meg is feledkezik üldözőiről. Úgy érzi, hogy kell neki,nem hagyhatja itt. Ó pedig már rég megtanult lemondani a dolgokról, de egészen különös érzése támad mely oly hirtelen kopogtat, mint a nem várt vendég, s Sybilla a gondolatra összeszorítja ajkait.*
- Különös.
* Jegyzi meg halkan, de csak úgy magának, majd az ajkába harapva felpillant, amikor a kereskedő visszautasítja a csere ajánlatát. A füllentés sem jön be, pedig eddig mindig bevált. Talán új mesét kell kitalálnia, s nagyobb beleéléssel előadni. Úgy látszik okosabb a fickó... mint az átlag? A jáde egy pillanatra találkozhat a smaragdzöld tekintettel. A férfi lélektükrei azonban nem árulnak el semmit magukról. Syb lebiggyesztve ajkait az oldalán lógó bőr erszénykéjében kezd kotorászni.*
- Ugyan kérem kedves Uram... Esetleg kitoldanám egy aranytallérral. Na, jó! Kettővel is, ha ragaszkodik hozzá. Olyan szép esténk van! Zárja egy sikeres üzlettel a napot.
* Hanghordozása talán túlzottan kedvesre sikerül, és egyre furcsábban kortyolja a hűs esti levegőt. Érzi már, hogy közel a lebukás. S pont ekkor a férfi rá is kérdez.*
- Nincs semmi Uram. Csak sietek, úgyhogy gyorsan mondja, kérem. Áll az üzlet?
* Vonja fel szépen ívelt szemöldökét, s ekkor érzi, hogy valaki erősen vékony karjába markol. Az illető hosszú körmei belevájnak a lány puha bőrébe. - Ő az, emlékszem a csuklyás kis mihasznára. És tessék. Mit keres ott a karperecem? A tolvajoknak le kell vágni a kezét!- Hallja a háta mögül és szaladna kifelé, csak hogy visszalökik, Sybilla pedig hanyatt esik. Fekete kobakja koppan a portékák fa asztalában. Halk nyögéssel tápászkodik fel, az ütéstől még szédül egy kicsit, ezért megtámaszkodik, majd kihúzza magát.*
- Pimasz fráterek! Arra nem is gondoltak, hogy a pökhendi úr, ki engem tolvajlással vádol talán elhagyta? Kérem, én a földön találtam és azt hittem, hogy az... nos.. hogy is hívják Önt jó uram? * Pillant az áruk mögött álló elf férfire. Jól lehet, ha nem falaz neki, akkor alaposan ellátják a baját és megszabadítják holmijától is. Sybilla kérlelő tekintettel néz a férfira, s ha ez nem volna, elég akkor rácsap erszényére, amiben halkan megcsörrennek az aranytallérok.*
- Szóval azt hittem, hogy az ő árujához tartozó darab. Én csupán visszaszolgáltattam neki.
* Mutat a férfira, kezén azonban még mindig ott virít a sóvárgásra késztető gyűrű, úgyhogy gyorsan háta mögé is teszi kezeit. Az kéne még csak, hogy megmotozzák.*
A hozzászólás írója (Sybilla Ragnor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.12 19:57:00
* Syb türelmetlenül megrázza ébenfekete sörényét, és rövid habozás után közelebb lép a portékáshoz. Gyanakodva mér végig a hegyes fülű férfin, majd ha összetalálkozik a tekintetük, akkor elfordul, mint egy riadt állat és inkább a kirakott ékszereket kezdi szemügyre venni. Gyűrűk, nyakláncok impozáns halmaza kerülhet a vásárló szeme elé, ki ebbe a sátorba téved. Milyen gazdag lehetne, ha belemarkolna. Olyan közel van, csak ki kellene nyújtania a karját és... Gondolatmenetét a sátor előtt kiáltozó férfiak szakítják félbe. Vajon hány perce van még? Ha a sátornak van hátsó kijárata, az igen hasznos volna menekülés szempontjából. Ugyan nem tudja mi vonzotta ide, talán a tömjénfüst kellemes illata? Netán a fuvolaszó? Nagyon koncentrál, hogy ne látszódjék rajta a zavarodottság, s úgy tűnik, ez egész jól megy most Sybillának, mert a férfi tekintete abszolúte nem gyanakvó. Syb kezébe veszi a neki legjobban tetsző darabot. Egyelőre még csak forgatja a kezében, az olajlámpás tompa fényű derengése megcsillan a mély lila kövön. Varázslatos.. sőt mi több: Ellenállhatatlan. Felhúzza az ujjára és maga elé tartva egy pillanatra meg is feledkezik üldözőiről. Úgy érzi, hogy kell neki,nem hagyhatja itt. Ó pedig már rég megtanult lemondani a dolgokról, de egészen különös érzése támad mely oly hirtelen kopogtat, mint a nem várt vendég, s Sybilla a gondolatra összeszorítja ajkait.*
- Különös.
* Jegyzi meg halkan, de csak úgy magának, majd az ajkába harapva felpillant, amikor a kereskedő visszautasítja a csere ajánlatát. A füllentés sem jön be, pedig eddig mindig bevált. Talán új mesét kell kitalálnia, s nagyobb beleéléssel előadni. Úgy látszik okosabb a fickó... mint az átlag? A jáde egy pillanatra találkozhat a smaragdzöld tekintettel. A férfi lélektükrei azonban nem árulnak el semmit magukról. Syb lebiggyesztve ajkait az oldalán lógó bőr erszénykéjében kezd kotorászni.*
- Ugyan kérem kedves Uram... Esetleg kitoldanám egy aranytallérral. Na, jó! Kettővel is, ha ragaszkodik hozzá. Olyan szép esténk van! Zárja egy sikeres üzlettel a napot.
* Hanghordozása talán túlzottan kedvesre sikerül, és egyre furcsábban kortyolja a hűs esti levegőt. Érzi már, hogy közel a lebukás. S pont ekkor a férfi rá is kérdez.*
- Nincs semmi Uram. Csak sietek, úgyhogy gyorsan mondja, kérem. Áll az üzlet?
* Vonja fel szépen ívelt szemöldökét, s ekkor érzi, hogy valaki erősen vékony karjába markol. Az illető hosszú körmei belevájnak a lány puha bőrébe. - Ő az, emlékszem a csuklyás kis mihasznára. És tessék. Mit keres ott a karperecem? A tolvajoknak le kell vágni a kezét!- Hallja a háta mögül és szaladna kifelé, csak hogy visszalökik, Sybilla pedig hanyatt esik. Fekete kobakja koppan a portékák fa asztalában. Halk nyögéssel tápászkodik fel, az ütéstől még szédül egy kicsit, ezért megtámaszkodik, majd kihúzza magát.*
- Pimasz fráterek! Arra nem is gondoltak, hogy a pökhendi úr, ki engem tolvajlással vádol talán elhagyta? Kérem, én a földön találtam és azt hittem, hogy az... nos.. hogy is hívják Önt jó uram? * Pillant az áruk mögött álló elf férfire. Jól lehet, ha nem falaz neki, akkor alaposan ellátják a baját és megszabadítják holmijától is. Sybilla kérlelő tekintettel néz a férfira, s ha ez nem volna, elég akkor rácsap erszényére, amiben halkan megcsörrennek az aranytallérok.*
- Szóval azt hittem, hogy az ő árujához tartozó darab. Én csupán visszaszolgáltattam neki.
* Mutat a férfira, kezén azonban még mindig ott virít a sóvárgásra késztető gyűrű, úgyhogy gyorsan háta mögé is teszi kezeit. Az kéne még csak, hogy megmotozzák.*
A hozzászólás írója (Sybilla Ragnor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.12 19:57:00
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9901-9920 , 9921-9940 , 9941-9960 , 9961-9980 , 9981-10000 , 10001-10020 , 10021-10040 , 10037-10056