//Ékszerész//
-Öt aranyért? *lepődik meg a gnóm.* -Ennyiért Legény még a kisujját sem mozdítja meg, így van e, fiam? *pillant a fickóra, aki megcsóválja fejét. Igazából öt arany nem rossz egy kis sétáért, ő nemigen szakadna meg a dézsával, de jobban keres az öreg gnóm melletti ácsorgással.*
-Hogyne, parancsoljon. *adja át a gyűrűt, ezzel a dolgok ezen része le is zárul.*
-Óhajtok én neked mingyá olyat te faragatlan fiú! *lóbálja meg a levegőbe vékonyka, csontos karját. Hangja károgós és visítós egyszerre, egy rossz varjúéra emlékeztető, ezenfelül öreges és nőies. Ugyanis a fekete gönc nem mást takar, mint egy vén banyát.*
-Áh, Vén Boszorkány! *szól oda a gnóm.* -Most mit hoztál nekem, Vén Boszorkány?
*Mielőtt bármi más elhangzana, az ékszerész a Rhebosse, Svir pároshoz szól.*
-Ő az egyik legrégebbi kuncsaftom.
*Vén Boszorkányról lekerül a csuklya, a látványa pedig elég bizarr. Haja már rég megőszült és ritkás, bőre ráncos, aszott, mintha rásült volna a koponyájára, aminek körvonalai szépen látszódnak is. Fekete szemei mélyen ülnek a szemgödrökben, szája széles, ajkai enyhén feketék, orra pedig hosszú, csúf, görbe, amin egy bibircsók díszeleg és kikandikál belőle egy vastag szőrszálacska.*
-Majd később, majd később, ne légy hamari, Gromp. *inti csendre Vén Boszorkány az ékszerészt, akinek immáron a nevét is tudhatják.* -Megéreztem valamit... éreztem és érzékeltem. *mondja költői módon.* -Az, ott. *mutat Svir zsebére.* -Mutassad meg, fiú, mert lehet, hogy nagy bajban vagytok! Nyálkás üledék és fekete holló, békamája, tyúkepéje, malacfarka, szarvasagancsa... mire vársz?