*Miközben Mordach figyeli a hölgy mozdulatait, próbál fülelni is választ keresve, azonban csak nem jön, csak nem jön... Már-már kezdi azt hinni, hogy bizony ezt a hölgyeményt annyira megbántotta, hogy felveszi a passzív ellenállást, magyarán levegőnek nézi a vöröst. Furcsa egy praktikáik vannak a nőszemélyeknek, az már biztos! Mordachnak szokott ilyenkor lenni még egy kis furfang a tarsolyában, bár ezt lehet nevezni amolyan kedvtelésnek is: nem egyszer kapott már a karjaiba hölgyet. Egyszer még egy tündér leányzót is felkapott a nyakába a tömegben, aki majdnem elveszett kis termetével...
Mikor majdnem húzná el kezét, a hölgyemény váratlanul megragadja, s egy szempillantás alatt már talpon is van. Meg kell hagyni, szorítása nem épp a gyenge kategóriába tartozik! Azon kívül, hogy egy méretes fegyver pihenget a hátán, mozdulataiból s felfedezett erejéből le lehet következtetni, hogy bizony ért a harchoz! Vajon tehetségét Mordach előtt is fellibbenti majd...?
Végül egy enyhe beleegyezést követően megindulnak egymás mellet először szótlanul, s a vörösnek eleinte nincs is ínyére megszólalni, elvégre nem ő tölti be a passzív szerepet. Nem is akart a fogadóig egyenest hallgatagul bandukolni, még szerencse, hogy ezt a másik megszakítja...*
- Akkor szívesen válaszolok a kérdésére, ha nem csak azért tette fel, hogy pusztán megtörje a kínos csendet, hanem mert valóban érdekli...
*Sandít oldalra, miközben kacsint is egyet, végül belekezd mondandójába.*
- A nevem Mordach, s nem tudom, honnan jöttem, vagy hol láttam meg a napvilágot.
*Fogja kicsit komolyabbra a hangot, elvégre ha valóban érdekli kis beszámolója, azt nem lenne szerencsés elviccelni.*
- Amióta csak tudom az eszem, a vándorok útját járom, Lanawin területén vándorlok folyamatosan. Ennek különösebb oka igazából nincsen... Szeretem az új tájakat, új vidékeket, új kihívásokat. Még régebben történt egy 'kis' balesetem, aminek következtében elvesztettem emlékeim nyomós részét, így mikor új helyre tévedek, titokban reménykedek, hogy valami elmúlt emlék feldereng, azonban eddig nem jártam szerencsével.
*Pillant fel egy pillanatra keserűen az égre, végül folytatja.*
- Gondolom, feltűnt már Kegyednek, hogy a külsőm... nem épp mindennapi. A tudósok, kutatók, kikkel eddig tárgyaltam, azt mondták, hogy talán valami átok lehet, mellyel szülőanyám sújtották, s ez rám hatott ki. Tény, hogy nem változtatnám meg semmi pénzért... Pár hátulütője azért van: az erős napfényre érzékenyek ezek a vörös íriszek, emellett ha nem iszok meg havonta egy ronda löttyöt, ami napokig ágyhoz ver, akkor nagy valószínűséggel megvakulok. Ezek a vérszín tincsek pedig... nehezek...
*Húzza mosolyra ajkait, végül fedetlen kezével csap egyet oldalára, s a hölgy felé fordul.*
- Remélem, nem fecsegtem túl sokat, de ha mégis, akkor ne kérdezzen többet... *kacsint* Viszont Kegyed is érdekelne engem, minden tekintetben. *vált komolyabb hangra* Mitől ilyen jeges az a szív ott bent?