//Második szál//
*Van már egy hata is, hogy elhagyta a kúriát, miután búcsút vett majdnem fivérétől, mindent ezerszer meg egyszer megköszönt Mordi mamának, és tízszer ennyiszer biztosította, hogy minden rendben lesz, és hogy igen, szükséges a távozása. ÉS persze kelőképpen és kellő mennyiségben kifejezte háláját is, amiért vendégül látták.
S hogy miért hagyott fel a kényelemel és biztonsággal? Mert egyikhez sincs hozzászokva. És furcsa módon, emiatt tuadata riadót fújt. Hogy ne puhuljon el, hogy ne szokjon hozzá, mert ezt nem ő érte el, s így nem is az övé, az ilyesmi pedig mulandó. Ő még egy semmi, egy senki, még haramiának vagy útonállónak sem lehet mondani. Egy ostoba, fiatal sötételf nőstény, aki hamarosan egy kölyökkel lesz gazdagabb, akivel nem fog tudni mit kezdeni. Akinek az apja lelécelt, és ha még itt lenne, akkor a is a felszíni szajhájával lenne elfoglalva. Anyja és nagybátyja is bizonyára forog a sírjában éjjel és nappal egyaránt, méghozzá megállás nélkül. Meg tudja érteni, miért.
Talált magának szállást, nem hivalkodó, nem pompázatos, de nem is a legutolsó lepukkant hely, és nincs is egyedül. Bármennyire is nem szereti, ha mások szívességeire és segítségére szorul, jelen állapotában kénytelen. Nem hogy vértet nem tud venni, de erősen gömbölyödő hasa miatt mozogni is alig tud. Akkor hát miért nem tett ez ellen még akkor, mikor az elején járt? Mert ő maga sem épp kedvező időzítéssel állított be erre a világra. Anyja mégis úgy döntött, megtartja, és felneveli. Ennyivel meg ő is tartozik a kölyöknek.
Szerencsére talált egy ember nőstényt, aki kellően naiv és kellően pénzszűkében van, hogy sok kérdés nélkül lakótárssá fogadjon egy várandós mélységit, aki hajlandó fizetni, és becsület szóra nem fogja bántani. Végül is, jól megvoltak. Bizonyára hatalmas hasa miatt gondolja úgy, hogy tényleg nem bántaná, hogy nem jelent rá fenyegetést. És bizonyára a nagybátyja helyét elnyerő új vezér emberei is ezért hagyták békén. Mert nem jelent fenyegetést. A gondolatra a keze ökölbe szorul.
Hiszen most is mit csinál? Fejét, arcát kendő mögé rejtve, egyszeri városi lakosként járja a piacot, hogy valami harapni valót vegyen, ami rögtön el is fogyaszt. Mint valami átlag polgár. A gyomra forog tőle, és nem az ilyenkor szokásos rosszullét miatt.
Valamit tennie kell, de sürgősen, mert ez így nem mehet tovább. Azonban azzal a valamivel meg kell várnia a poronty érkeztét, mert addig erősen le vannak szűkítve a lehetőségei. Sebaj, már nem sok idő. Legfeljebb tanul egy kis türelmet. Talán.*