//Második szál//
//Learon Derin//
*A törpe már arra se veszi a fáradságot, hogy az utána kiáltó hangnak egy legyintéssel adózzon, inkább csak rövid úton felszívódik, hogy a kocsmában folytassa tovább történetének mesélését sokkal lelkesebb tábor füle hallatára. Majd a férfi tekintete a tündérre vetül és kétség nem fér hozzá, hogy jól megnézi. De ezt ő már megszokta, bár ebben a városban kicsit jobban is szemügyre veszik, mint otthon, már- már zavarba ejtő. ~Ennyire kevés itt a tündér? ~ Vetül fel benne, bár az kétségtelen, még a piaci forgatagban is csak elvétve került elő olyan, akiről teljes bizonyossággal állította volna, hogy az.*
-Ne… nem igazán tudom. Lehet, hogy csak rossz napja van, vagy esetleg a lábára léptem. *Topog egy helyben és néz az említett testrészére.*
-Ilyen tömegben az sem tudom megmondani, hogy a mellettem lévő kéz a sajátom-e. *Vallja be szégyenkezve.*
-Sajnos nem igazán figyeltem magam elé, csak hogy meg ne botoljak annyira, de olyan hirtelen történt az egész… mikor odanéztem még semmi, aztán mikor ismét, akkor meg már nem láttam mást csak… csak… *Nem is tudja megfogalmazni jól, kicsit meg is volt ijedve, mert talán a szőrme volt az, amivel olyan szeleburdi módon ütközött.*
-Ott volt… de… aztán meg minden olyan gyorsan történt és… a levél… elhajította, egyszerűen kitépte a kezemből. Mi lesz ha nem találom meg? Azon volt a… rajta volt… az egész! *Motyog körbe- körbe topogva, kezeivel az arcát hűtve. Végül vesz egy mély levegőt és kifújja, de az arca még mindig lángol az idegességtől. ~ Biztos nem találom meg napnyugtáig!~ Szinte nem is érzi, amit a férfi mond neki, csak hallja, hogy beszél hozzá. A szavak csak kis idő elteltével állnak össze a fejében értelmezhető gondolatokká.*
-De nincs bajom. *Emeli meg a kezeit, közben pedig már szemével a földet kutatja bőszen a papíros után. Ekkor jutnak el hozzá Learon szavai és nyernek értelmet, látszik nem áll épp a helyzete magaslatán. Felpillant és szinte még a könny is kicsordul az egyik szeméből, bár sejthető, csak lángoló arcát hivatott hűteni, de látszik, mennyire megkönnyebbül, mikor a papíros végre a kezében van ismét. Az egyik felén valami írás, folytonos, így feltételezhetően levél, a másikon meg valami ficka, ábrákkal és nyilakkal tűzdelve. Megforgatja még egyszer, hogy megbizonyosodjon arról, hogy valóban az ő papírosa a fellelt kincs, majd összehajtja.*
-Köszönöm szépen! Nem tudom, mi tévő lennék, ha nyoma veszett volna! Igazi hős vagy! *Méltatja a férfit, mert hálás nyilván, de fél szemmel már a kecskét nézi inkább, mintha az szemezni próbálna vele.*