//Nézelődés//
*Ahogy a Piactér forgatagában baktat, lerí róla, hogy olyan, idegenből jött vándor, aki nem sokszor fordult még meg Artheniorban. Sőt, nagyvárosban sem, ami azt illeti, legalábbis nem úgy, mint most. Mindig csak átutazóban, mindig a városhatáron kívül éjszakázva. Ha akarta is titkolni ezt, mostanra már rég megfeledkezett erről, és ő is bámulja a békében fejlődő nagyváros gazdag forgatagát, a piactéri portékák mérhetetlenségét és változatosságát, és a járókelő tömeget.
Különösebb cél nélkül nézelődik. Kosztra, kvártélyra lenne szüksége, lehetőleg minél olcsóbban, és tudja, hogy az ilyesmit nem a piacon fogja meglelni (na jó, a kosztot esetleg). De még fiatal az idő, megengedhet magának egy kis nézelődést. Fegyverkovácsok mellett visz el az útja, ott sokáig el is időzik. Érdekli őt nem csak a portékájuk, hanem az is, ahogyan dolgoznak. Aztán egy másik standon bútorokat lát, és azonnal odavonzza a kíváncsisága, hogyan lehet így megmunkálni a fát. Elviszi az útja ruhák, ékszerek, ételek mellett is, de ott nem tanúsít akkora érdeklődést. Bár egy frissen sült kalács alaposan gondolkodóba ejti, de úgy dönt, nem költi el a pénzét a legelső helyen.
A portékáknál csak a fehérnép vonzza jobban a tekintetét, gond nélkül megnéz magának minden szemrevaló teremtést, legyen az vásárló polgár, harcos amazon, sietősen iszkoló cseléd, pultot támasztó boltos. Kap is cserébe pillantásokat, néha csábosat, máskor megrovót, olykor megvetőt. Őt ez sem izgatja különösebben.
Olykor pedig csak azért áll meg érdeklődni, hogy ki milyen szállást ajánlana neki. Aki egyáltalán hajlandó szóba állni vele, azok általában a fogadókat ajánlják. Nem biztos, hogy ilyesmire ő pénzt akarna költeni. Meg amúgy sem alszik túl gyakran rendes ágyon. De ki tudja, még az is lehet, hogy végül rászánja magát.*