Arthenior - Piactér
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Pegazus fogadó (új) Polgárnegyed (új) Romváros és Meredély (új) | Piactér | Erdőszéli tisztás (új) Kovácsműhely (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 345 (6881. - 6900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
6900. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-26 21:00:05
Üzenet elküldve: 2018-06-26 21:00:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Heilgron, Loralyss//
-Tudod, hogy szólított a kötelesség.
*Feleli halkan tapintatos homlokráncolás közepette, szinte suttogva. No igen, az úri vircsaftok, a megannyi alkalmi cimbora és arany láttán táncra perdülő céda... Még akkor sem szívesen utazott haza a birtokra, mikor merő úri szeszélyből eladta kardját. Az otthon melegében szinte fuldokolt, nem csoda, hogy az atyai bosszú végül utolérte. Egy jóízű pofon az öregtől, végrendelet formájában.
Loralyss azonban más volt. Túlzás lenne azt állítani, hogy százszor is hazalovagolt volna az akkor még igen csak hamvas lányért, de a társasága mindig különösen hatott rá. Élvezte, ahogy a lányka csüng a szavain és hisz el neki látszólag bármit, amivel hirtelenjében előrukkol. Sokszor csupán a saját szórakoztatása végett mesélt a lánynak képtelen, vagy épp groteszk történeteket. Arra is emlékszik, hogyan becézte húgát.*
~Lora.~
*Ahogy telt az idő, húga is egyre inkább elmaradt hazulról. Ha pedig éppen otthon találta, úgy érezte, az álmélkodó arc maszkja mögött a gyönyörű barna szemek ridegen hatolnak a lelkéig és úgy marcangolják ki belőle az igazságot. Nem bánta. Néma versengés ez, gondolatok csenése a maszk mögül. Nem adná semmiért.*
-Ha a kis forrongásukat leverte az őrség...
*Áll fel ültéből, miközben végigsimítja húga arcát.*
-És hajbókolva visszakúsztak viskóikba, elmegyünk a Tanácsházába.
*Nyúl botjáért és szórakozottan nézegeti a magasba emelve azt. Tökéletesen egyetért Loralyssal. Mikor útra kelt Artheniorba elfoglalni örökségét, még nem tudott apja kegyeltjéről. Márpedig huzamosabb ideje itt vannak és a legkevésbé sem járja, hogy kastély nélkül maradjanak.*
-Veszek valami szerény birtokot nekünk. Alighanem jó néhány kúria marad most üresen.
*Sóhajt fel színpadiasan. Azt nem fejti ki, hogy valószínűleg az árakat is igen leveri majd a gyülevész banda. Azóta foglalkoztatja a vásárlás kérdése, mióta a drága kuzin kitessékelte.*
-Tudod, hogy szólított a kötelesség.
*Feleli halkan tapintatos homlokráncolás közepette, szinte suttogva. No igen, az úri vircsaftok, a megannyi alkalmi cimbora és arany láttán táncra perdülő céda... Még akkor sem szívesen utazott haza a birtokra, mikor merő úri szeszélyből eladta kardját. Az otthon melegében szinte fuldokolt, nem csoda, hogy az atyai bosszú végül utolérte. Egy jóízű pofon az öregtől, végrendelet formájában.
Loralyss azonban más volt. Túlzás lenne azt állítani, hogy százszor is hazalovagolt volna az akkor még igen csak hamvas lányért, de a társasága mindig különösen hatott rá. Élvezte, ahogy a lányka csüng a szavain és hisz el neki látszólag bármit, amivel hirtelenjében előrukkol. Sokszor csupán a saját szórakoztatása végett mesélt a lánynak képtelen, vagy épp groteszk történeteket. Arra is emlékszik, hogyan becézte húgát.*
~Lora.~
*Ahogy telt az idő, húga is egyre inkább elmaradt hazulról. Ha pedig éppen otthon találta, úgy érezte, az álmélkodó arc maszkja mögött a gyönyörű barna szemek ridegen hatolnak a lelkéig és úgy marcangolják ki belőle az igazságot. Nem bánta. Néma versengés ez, gondolatok csenése a maszk mögül. Nem adná semmiért.*
-Ha a kis forrongásukat leverte az őrség...
*Áll fel ültéből, miközben végigsimítja húga arcát.*
-És hajbókolva visszakúsztak viskóikba, elmegyünk a Tanácsházába.
*Nyúl botjáért és szórakozottan nézegeti a magasba emelve azt. Tökéletesen egyetért Loralyssal. Mikor útra kelt Artheniorba elfoglalni örökségét, még nem tudott apja kegyeltjéről. Márpedig huzamosabb ideje itt vannak és a legkevésbé sem járja, hogy kastély nélkül maradjanak.*
-Veszek valami szerény birtokot nekünk. Alighanem jó néhány kúria marad most üresen.
*Sóhajt fel színpadiasan. Azt nem fejti ki, hogy valószínűleg az árakat is igen leveri majd a gyülevész banda. Azóta foglalkoztatja a vásárlás kérdése, mióta a drága kuzin kitessékelte.*
6899. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-26 18:49:35
Üzenet elküldve: 2018-06-26 18:49:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Heilgron, Loralyss//
*Semmi kétség, a csapda tökéletes. Igaz, nem volt benne egészen biztos, hogy működni fog. Heilgronnal egyszerre van nagyon könnyű és nagyon nehéz dolga. Nem egyszerű ilyen terepen lavírozni.
"Senkiben sem bízom úgy..." csaknem elmosolyodik fivére fogalmazásán. Bizony, magvas igazság búvik ebben a rövidke szóban: "úgy". Véletlenül sem "jobban". Nem... ez az az "úgy" mindent elmond kettejük viszonyáról. Különleges. Egyedi. A bizalom pedig nem alappillére, de azt se lehetne mondani, hogy hiányzik belőle. Pont olyan álszent és alakoskodó eleme testvériségüknek, mint ahogy sok más. Valami mégis kikezdhetetlenné teszi. Hajlíthatóvá, de kikezdhetetlenné.
Loralyss belesimítja arcát az érintésbe, mellyel fivére a kósza fürtöt eltűri.*
- Sokkal hamarabb *sóhajtja. Igazat szól, hiszen e gyengeség mindig a bőre alá bújt a férfi közelében. Ám az esze tudja jól, hogy mekkora szerencséje volt. Ha Heilgron annak idején a közelében marad, ő biztosan áldozatává vált volna. Túl fiatal volt és tapasztalatlan, hogy ezt a bonyolult játékot elég ügyesen játssza vele szemben. Így Heilgron előnyben megrabolta volna, s bizonyára rá is un nemsoká. Most már más a helyzet, bár így is vékony jégen táncol.*
- Ami azt illeti, mindig vártam, hogy felkeresel Lihanechben. Még az udvarházban is csak ritkán néztél felénk. Akkor úgy gondoltam, atyánk miatt...
*Nyitva hagyja a gondolatmenetet. Egy csipetnyi elmarasztalás, egy csipetnyi önvád az elvesztegetett idő hantjára.*
- És hogyan tovább? Itt biztonságban vagyunk, míg a csőcselék lecsillapszik, de aztán? Mégsem költözhetünk be a fogadóba *vonja meg a vállát. Néhány nap még hagyján. Megvan a maga szentimentális, pórias bája, de kétség kívül méltatlan lak a magukfajtának.*
*Semmi kétség, a csapda tökéletes. Igaz, nem volt benne egészen biztos, hogy működni fog. Heilgronnal egyszerre van nagyon könnyű és nagyon nehéz dolga. Nem egyszerű ilyen terepen lavírozni.
"Senkiben sem bízom úgy..." csaknem elmosolyodik fivére fogalmazásán. Bizony, magvas igazság búvik ebben a rövidke szóban: "úgy". Véletlenül sem "jobban". Nem... ez az az "úgy" mindent elmond kettejük viszonyáról. Különleges. Egyedi. A bizalom pedig nem alappillére, de azt se lehetne mondani, hogy hiányzik belőle. Pont olyan álszent és alakoskodó eleme testvériségüknek, mint ahogy sok más. Valami mégis kikezdhetetlenné teszi. Hajlíthatóvá, de kikezdhetetlenné.
Loralyss belesimítja arcát az érintésbe, mellyel fivére a kósza fürtöt eltűri.*
- Sokkal hamarabb *sóhajtja. Igazat szól, hiszen e gyengeség mindig a bőre alá bújt a férfi közelében. Ám az esze tudja jól, hogy mekkora szerencséje volt. Ha Heilgron annak idején a közelében marad, ő biztosan áldozatává vált volna. Túl fiatal volt és tapasztalatlan, hogy ezt a bonyolult játékot elég ügyesen játssza vele szemben. Így Heilgron előnyben megrabolta volna, s bizonyára rá is un nemsoká. Most már más a helyzet, bár így is vékony jégen táncol.*
- Ami azt illeti, mindig vártam, hogy felkeresel Lihanechben. Még az udvarházban is csak ritkán néztél felénk. Akkor úgy gondoltam, atyánk miatt...
*Nyitva hagyja a gondolatmenetet. Egy csipetnyi elmarasztalás, egy csipetnyi önvád az elvesztegetett idő hantjára.*
- És hogyan tovább? Itt biztonságban vagyunk, míg a csőcselék lecsillapszik, de aztán? Mégsem költözhetünk be a fogadóba *vonja meg a vállát. Néhány nap még hagyján. Megvan a maga szentimentális, pórias bája, de kétség kívül méltatlan lak a magukfajtának.*
6898. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-26 10:28:34
Üzenet elküldve: 2018-06-26 10:28:34
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
*Ahogy tervezte, szétnéz a piactéren. Ide érkezve elámul, hogy az emberek mennyi felesleges dologra költenek pénzt.~Micsoda felesleges pénzkidobás varázsitalokat venni. Mire is lehet jó egy varázsital? Inkább a taktikára, a megfontolt, jól időzített támadásokra kell figyelni a harc során, nem holmi varázsitalokra.~ gondolja, azzal folytatja útját a piactéren keresztül. Végül a kovácsműhely felé veszi az irányt.~Talán láthatok valami érdekes fegyvereket. Talán meg is tetszik majd valami.~ Azzal belép a helységbe.*
6897. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-24 23:00:47
Üzenet elküldve: 2018-06-24 23:00:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Heilgron, Loralyss//
*Finoman, de nem kérdőn felvont szemöldökkel hallgatja húgát, ahogy a bizalomról értekezik. Nyitná száját a velőbe hatolóan rideg válaszra, de valami meggátolja. Egy csók. Egy röpke, puha de iszonyúan forró csók. Leheletnyi, csodálkozó szájtátást követően fókuszálja be a lány arcát a sajátja előtt és néz gyengéden annak szemébe egy pillanatra. Neki is eszébe jutnak a fogadóban történtek. Hát persze, hogy eszébe jutnak, hisz Loralyss égig érő mementót állít ennek az emléknek.
Húga pedig beszél. Elmondja, mit tudni akar. Féligazságok és közhelyek csupán, de teret enged annak, hogy a történteket összerakhassa. Valójában nem számított másra, hisz Loralyss sem véletlenül tűnt fel atyja halála után Artheniorban. Bizony, egy követ fújnak és ez így van jól.*
-Jól van, jól.
*Karolja át a lány vállát vigasztalóan, hisz ez a kötelessége. Hogy szereplője legyen a színjátéknak, hol atyja, a rokonok és mindenki más csak díszlet. Körülmény. Ők a főszereplők.*
-Senkiben sem bízom úgy, mint tebenned.
*És noha vannak kétségei Loralysst illetően, ez egyáltalán nem hazugság. Csak magában bízik teljes mértékben, bár ezt valószínűleg húga ugyanúgy tudja, mint ő.*
~Igaz ami igaz, hűséges szövetségesnek és nem utolsó sorban támasznak tűnik eddig. És a másik dolog...~ *Hessegeti el a gondolatot. Agyában minden ötlet, borítékolt tett összekuszálódik, ha csak rá gondol. A testére, a gyönyörű arcra, az ajkak puha érintésére... Ez nem egyszerű vágy, ez valami más. Tessék, megint.*
--Szemétbe a múltal.
*Szegi fel a fejét.*
-Sayquevesek vagyunk, méghozzá a legjobbik fajtából. Sosem volt szükségünk más kenyerére.
*Fűz hátra ujjaival egy árválkodó barna tincset a lány arcából.*
-Neked pedig édes húgom, hamarabb kellett volna rám találnod.
*Finoman, de nem kérdőn felvont szemöldökkel hallgatja húgát, ahogy a bizalomról értekezik. Nyitná száját a velőbe hatolóan rideg válaszra, de valami meggátolja. Egy csók. Egy röpke, puha de iszonyúan forró csók. Leheletnyi, csodálkozó szájtátást követően fókuszálja be a lány arcát a sajátja előtt és néz gyengéden annak szemébe egy pillanatra. Neki is eszébe jutnak a fogadóban történtek. Hát persze, hogy eszébe jutnak, hisz Loralyss égig érő mementót állít ennek az emléknek.
Húga pedig beszél. Elmondja, mit tudni akar. Féligazságok és közhelyek csupán, de teret enged annak, hogy a történteket összerakhassa. Valójában nem számított másra, hisz Loralyss sem véletlenül tűnt fel atyja halála után Artheniorban. Bizony, egy követ fújnak és ez így van jól.*
-Jól van, jól.
*Karolja át a lány vállát vigasztalóan, hisz ez a kötelessége. Hogy szereplője legyen a színjátéknak, hol atyja, a rokonok és mindenki más csak díszlet. Körülmény. Ők a főszereplők.*
-Senkiben sem bízom úgy, mint tebenned.
*És noha vannak kétségei Loralysst illetően, ez egyáltalán nem hazugság. Csak magában bízik teljes mértékben, bár ezt valószínűleg húga ugyanúgy tudja, mint ő.*
~Igaz ami igaz, hűséges szövetségesnek és nem utolsó sorban támasznak tűnik eddig. És a másik dolog...~ *Hessegeti el a gondolatot. Agyában minden ötlet, borítékolt tett összekuszálódik, ha csak rá gondol. A testére, a gyönyörű arcra, az ajkak puha érintésére... Ez nem egyszerű vágy, ez valami más. Tessék, megint.*
--Szemétbe a múltal.
*Szegi fel a fejét.*
-Sayquevesek vagyunk, méghozzá a legjobbik fajtából. Sosem volt szükségünk más kenyerére.
*Fűz hátra ujjaival egy árválkodó barna tincset a lány arcából.*
-Neked pedig édes húgom, hamarabb kellett volna rám találnod.
6896. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-23 18:44:24
Üzenet elküldve: 2018-06-23 18:44:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Talán igaza van, és csak én tapasztaltam ebből keveset…
*Ha ezzel vádolnák, nem mondhatna semmit, mert ezt magának is be kell látnia, hogy nagyon könnyelműen indult neki a vakvilágnak.
De ami igazán felpiszkálja kíváncsiságát, az nem a szenvedély általánosan fellelhető formái, hanem a történet, aminek félbehagyásával Jaz húzza el a mézesmadzagot előtte.
Leül a kihúzott székre, míg Jaz a köpennyel bíbelődik, majd sorban állva rostokol. Mikor végre megérkezik és mesélhetné a várva várt folytatást, melyet Natalayda tűkön ülve vár, még akkor sem kezd bele. Naty a szék szélére csúszva féloldalasan ül, egyenes derékkal, kezeit az ölében pihentetve, Jaz felé fordulva, de az csak komótosan tölt a poharakba, iszik egy kortyot, nézelődik, fészkelődik, de csak nem folytatja. Akkor már nem tudja szó nélkül hagyni, mikor egyértelműen szándékos időhúzást szimatol.*
- Van önnek szíve? Ilyen rútul elbánni velem… *érti éppen úgy, ahogy hangzik. Halkan csípős sürgetésnek, halvány megjátszott sértődéssel, durcásra hajló ajkakkal, s pillantással egyaránt.*
- Szándékosan várat, ne is tagadja… *szól szomorkásan csendesen. Csak akkor enyhül, amikor Jaz végre belekezd a folytatásba. Akkor pedig ujjai közé fogja a poharat, úgy forgatja, hogy nem iszik bele egyelőre. Csak a mesélőt figyeli, s a történet előre haladtával, halvány mosoly kúszik a barackszín ajkakra, s reményteli csillanás a szürkészöld íriszekbe. Egészen belemerül a mesébe, de annyira azért mégsem hogy ne vegye észre, a testőr felé sandító fiút. Akkor csak szerényen leszegi tekintetét, mint ha nem látta volna. S milyen kapóra is jön, hogy Jaz rábízza a történet folytatását, így éppen annak is betudható a pironkodó zavar.*
- Najda kisasszony sokáig szomorkodott. Legkedvesebb dadája mesélt neki, hogy jobb kedvre derítse, de mind hiába. A szomorúság hónapokig ült a lelkében. Hiába kérlelték, hiába sütötték kedvenc süteményét, csak nem javult a kedve, s ami a legfájóbb volt mindenkinek. Nem volt hajlandó énekelni sem. Persze, apja csak védte őt, amikor utazásra kényszerítette, de még az ő szívét is megviselte, hogy nem hallja énekelni legféltettebb kincsét. Majd egy év telt el, mikor váratlanul mégis megszólalt egy lágy dallam, végig a kúria folyosóján. Az szigorú édesapa kiejtette a lúdtollat a kezéből, s a lány édesanyjának megbicsaklott a tű az ujjai közt, s félrehímezte az ünnepi terítőt. *mosolyodik újra* Szépen lassan visszatért az élet a vidéki házba, de senki nem tudta, hogy az csak máz, hogy elhitesse maga körül mindenkivel, hogy beletörődött a sorsába, s ölbe tett kézzel várja a napot, melyen szülei által választott vőlegénye bemutatkozik majd. *Natalayda ekkor halkabb, sejtelmesebb hangszínre vált, s mimikája is ehhez igazodik.* Ahogy cseperedett, mosolyogva, szót fogadva kifigyelte a zugokat a házban, de tudta, ha szökésen kapják, sokkal rosszabb lesz majd minden. Így hát, ahogy illik, tervet kovácsolt. Hogyan juthatna vissza a városba, a kis faházhoz, s hogyan kereshetné meg legkedvesebb pajtását, aki annyi szörnyetegtől megmentette annak idején. S minél jobban viselkedett, annál több szabadságot is kapott. Bizonyította, hogy már nem a rakoncátlan kislány, aki akkor volt, így alkalmanként, elengedték a határba lovagolni. Egy idő után már egyedül is. Aztán szépen egyre tovább maradhatott el. Ám, *emeli fel mutatóujját, egy kis hatásszünet kedvéért.* amikor lovagolni ment a határba… rendre betért az erdőbe, s ott, egy kis csapást követett. Az pedig, kövekkel kirakott utacskára ért, melyen végigléptetve egészen egy kőfalig jutott. A kőfal romos volt, letűnt korok hírnöke, csak az látszott, hogy valaha egy építmény állhatott a helyén. Impozáns kőkapu volt az egyetlen, ami épen maradt, s mint utolsó pillér tartotta magát az erdővel szemben. A valaha volt kapun átlépve pedig…
*titokzatos pillantással néz a fél-elf férfira, mikor folytatná. De az egyre tikkasztóbb melegben egészen kiszárad a szája, így első ízben kortyol a frissítő nedűből. Halk, jóleső sóhajt hallat, s még szemeit is résre hunyja közben. Valóban nagyon finom és frissítő a hűvös gyümölcsös borital, s tetszését nem is rejti véka alá. Mikor visszateszi a poharat, akkor pillant újra hallgatóságára, immár készen a folytatással. Barackszín pajkosság játszik ajkain, ahogy újra nekikezd.* A kapun túl, egészen más világ fogadta. Akárcsak egy ékszeres doboz, tele elvadult tüskés virágokkal, melyek a romfalakat hódították el körös-körül, de ami a legszembetűnőbb volt, az a rengeteg gyümölcsfa, mely már szinte összefüggő lombozatot alkotott. Mindegyiken piros gyümölcsök nőttek, s szép takarosan egybefüggő árnyékos ligetet alkottak. Egyet kivéve, a kertecske közepén. Annak lehajló szomorkás ágai, mint a fűz borultak alá, hófehér virágokkal tűzve. S míg Najda lova a lehullott, vagy éppen még fán pirosló gyümölcsöket lakmározta, addig a lány, annak rejtekében üldögélt. A hullámokban lengedező kis zug volt a béke szigete, ahol terveit kovácsolta, énekelt saját kedvére, vagy éppen rajzolgatott a kicsent szénrúddal. Míg egy napon... *viszi fel a hangsúlyt, mint aki folytatni szeretné, de kecses kis kezével Jaz felé int, mint aki átadja a stafétát, s hogy ennek nyomatékot adjon, újra a pohárért nyúl, kicsit közelebb húzza székét, s kíváncsi pillantását a fiúra szegezi, míg hosszan kortyol az italból.*
- Talán igaza van, és csak én tapasztaltam ebből keveset…
*Ha ezzel vádolnák, nem mondhatna semmit, mert ezt magának is be kell látnia, hogy nagyon könnyelműen indult neki a vakvilágnak.
De ami igazán felpiszkálja kíváncsiságát, az nem a szenvedély általánosan fellelhető formái, hanem a történet, aminek félbehagyásával Jaz húzza el a mézesmadzagot előtte.
Leül a kihúzott székre, míg Jaz a köpennyel bíbelődik, majd sorban állva rostokol. Mikor végre megérkezik és mesélhetné a várva várt folytatást, melyet Natalayda tűkön ülve vár, még akkor sem kezd bele. Naty a szék szélére csúszva féloldalasan ül, egyenes derékkal, kezeit az ölében pihentetve, Jaz felé fordulva, de az csak komótosan tölt a poharakba, iszik egy kortyot, nézelődik, fészkelődik, de csak nem folytatja. Akkor már nem tudja szó nélkül hagyni, mikor egyértelműen szándékos időhúzást szimatol.*
- Van önnek szíve? Ilyen rútul elbánni velem… *érti éppen úgy, ahogy hangzik. Halkan csípős sürgetésnek, halvány megjátszott sértődéssel, durcásra hajló ajkakkal, s pillantással egyaránt.*
- Szándékosan várat, ne is tagadja… *szól szomorkásan csendesen. Csak akkor enyhül, amikor Jaz végre belekezd a folytatásba. Akkor pedig ujjai közé fogja a poharat, úgy forgatja, hogy nem iszik bele egyelőre. Csak a mesélőt figyeli, s a történet előre haladtával, halvány mosoly kúszik a barackszín ajkakra, s reményteli csillanás a szürkészöld íriszekbe. Egészen belemerül a mesébe, de annyira azért mégsem hogy ne vegye észre, a testőr felé sandító fiút. Akkor csak szerényen leszegi tekintetét, mint ha nem látta volna. S milyen kapóra is jön, hogy Jaz rábízza a történet folytatását, így éppen annak is betudható a pironkodó zavar.*
- Najda kisasszony sokáig szomorkodott. Legkedvesebb dadája mesélt neki, hogy jobb kedvre derítse, de mind hiába. A szomorúság hónapokig ült a lelkében. Hiába kérlelték, hiába sütötték kedvenc süteményét, csak nem javult a kedve, s ami a legfájóbb volt mindenkinek. Nem volt hajlandó énekelni sem. Persze, apja csak védte őt, amikor utazásra kényszerítette, de még az ő szívét is megviselte, hogy nem hallja énekelni legféltettebb kincsét. Majd egy év telt el, mikor váratlanul mégis megszólalt egy lágy dallam, végig a kúria folyosóján. Az szigorú édesapa kiejtette a lúdtollat a kezéből, s a lány édesanyjának megbicsaklott a tű az ujjai közt, s félrehímezte az ünnepi terítőt. *mosolyodik újra* Szépen lassan visszatért az élet a vidéki házba, de senki nem tudta, hogy az csak máz, hogy elhitesse maga körül mindenkivel, hogy beletörődött a sorsába, s ölbe tett kézzel várja a napot, melyen szülei által választott vőlegénye bemutatkozik majd. *Natalayda ekkor halkabb, sejtelmesebb hangszínre vált, s mimikája is ehhez igazodik.* Ahogy cseperedett, mosolyogva, szót fogadva kifigyelte a zugokat a házban, de tudta, ha szökésen kapják, sokkal rosszabb lesz majd minden. Így hát, ahogy illik, tervet kovácsolt. Hogyan juthatna vissza a városba, a kis faházhoz, s hogyan kereshetné meg legkedvesebb pajtását, aki annyi szörnyetegtől megmentette annak idején. S minél jobban viselkedett, annál több szabadságot is kapott. Bizonyította, hogy már nem a rakoncátlan kislány, aki akkor volt, így alkalmanként, elengedték a határba lovagolni. Egy idő után már egyedül is. Aztán szépen egyre tovább maradhatott el. Ám, *emeli fel mutatóujját, egy kis hatásszünet kedvéért.* amikor lovagolni ment a határba… rendre betért az erdőbe, s ott, egy kis csapást követett. Az pedig, kövekkel kirakott utacskára ért, melyen végigléptetve egészen egy kőfalig jutott. A kőfal romos volt, letűnt korok hírnöke, csak az látszott, hogy valaha egy építmény állhatott a helyén. Impozáns kőkapu volt az egyetlen, ami épen maradt, s mint utolsó pillér tartotta magát az erdővel szemben. A valaha volt kapun átlépve pedig…
*titokzatos pillantással néz a fél-elf férfira, mikor folytatná. De az egyre tikkasztóbb melegben egészen kiszárad a szája, így első ízben kortyol a frissítő nedűből. Halk, jóleső sóhajt hallat, s még szemeit is résre hunyja közben. Valóban nagyon finom és frissítő a hűvös gyümölcsös borital, s tetszését nem is rejti véka alá. Mikor visszateszi a poharat, akkor pillant újra hallgatóságára, immár készen a folytatással. Barackszín pajkosság játszik ajkain, ahogy újra nekikezd.* A kapun túl, egészen más világ fogadta. Akárcsak egy ékszeres doboz, tele elvadult tüskés virágokkal, melyek a romfalakat hódították el körös-körül, de ami a legszembetűnőbb volt, az a rengeteg gyümölcsfa, mely már szinte összefüggő lombozatot alkotott. Mindegyiken piros gyümölcsök nőttek, s szép takarosan egybefüggő árnyékos ligetet alkottak. Egyet kivéve, a kertecske közepén. Annak lehajló szomorkás ágai, mint a fűz borultak alá, hófehér virágokkal tűzve. S míg Najda lova a lehullott, vagy éppen még fán pirosló gyümölcsöket lakmározta, addig a lány, annak rejtekében üldögélt. A hullámokban lengedező kis zug volt a béke szigete, ahol terveit kovácsolta, énekelt saját kedvére, vagy éppen rajzolgatott a kicsent szénrúddal. Míg egy napon... *viszi fel a hangsúlyt, mint aki folytatni szeretné, de kecses kis kezével Jaz felé int, mint aki átadja a stafétát, s hogy ennek nyomatékot adjon, újra a pohárért nyúl, kicsit közelebb húzza székét, s kíváncsi pillantását a fiúra szegezi, míg hosszan kortyol az italból.*
6895. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-21 19:03:30
Üzenet elküldve: 2018-06-21 19:03:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Heilgron, Loralyss//
*Heilgron... Önnön diktátumainak rabja. Hiába van hatalma az igazságot előszólítani minden körülmények között, ő ragaszkodik a kiváltsághoz, hogy Loralyss felszólítás nélkül valljon színt. Igazi, megalkuvás nélküli főrend, aki megéhezvén sem fárad az terített asztalhoz, csupán egy jelentőségteljes, lapos pillantással jelzi igényeit. Ahhoz pedig felettébb ért, hogy mindezt egyértelművé tegye.
Ez a kimért modor, mely felelősségét úgy simogatja, mint egy dekoratív szőrmegallért... ó, hogy mennyire jól áll neki! Mindemellett így, hogy végig többest használ, kellően közvetlen marad és nagyon jól tudja, hogy fogalmazzon, hogy Loralyssen fogást találjon. A lány rá van utalva, ezzel mindketten tisztában vannak, ahogy azzal is, hogy társulásuk kölcsönösen gyümölcsöző lehet.
Elnyíló ajkak közül szökik a sóhaj, mikor Heilgron a fülébe súg. "Beszélj!" Ennyi csupán e patinás fogalmazott mondat lényege. Felszólítása lágy ívek mögé bújtatva is könyörtelen.*
- Lehetséges bizalmasod? *fordul Heilgron felé.* - A húgod vagyok! Mióta kétséges köztünk olyasmi, mint a bizalom, bátyám? *Ajkai finoman biggyednek, szemöldökei íve is megereszkedik, ahogy a megbántottság szokása kiülni a vonásokra. Felül az ágyon és egészen közel húzódik Heilgronhoz.* - A bizalom, drága bátyám, olyan szentség közöttünk *Loralyss vékony ujjú jobbja a férfi álla alá kúszik, ahogy finoman hozzá hajol* -, ami mindenek felett áll. *Leheletnyi csókot forraszt Heilgron ajkára. Mintha csak emlékeztetné közös bűnükre, melyben nemrégiben fivére volt az, ott a Pegazus szobájában, aki elvesztette kapaszkodóját, mikor csókot mart tőle.
Hosszúra nyúlik a pillanat, míg Heilgron kékjeibe néz, aztán sóhajtva simítja le ruhája ráncait, s pillantását is szégyellősen szalasztja másfelé.*
- Ismered az előkelő köröket *mondja némi viszolygással, apró fintorral a szája szegletében.* - Míg atyánk élt, a neve óvó égisz volt felettem Lihanechben, habár a rosszindulatú megjegyzések így is fel-feltünedeztek *teszi hozzá* -, de midőn eltávozott az árnyékvilágból... *No igen. A hitelezők annyira már nem voltak elnézőek még Loralyss mázas meggyőző erejének dacára sem. Férfiszíveken kacérkodó nyerészkedése, a drága ajándékok és előnyök is egyre inkább viszonzást vártak volna el. Ami a felsőbb elitnek kijár, azért másnak fizetni kell. Loralyssnek pedig sem a besorolás sem az ár nem volt ínyére.*
- Hiába örököltem meg e mindennél drágább hagyatékot * szinte semmi mást a Sayqueves néven kívül* -, egy árva leány hogy állhatna ki egymagában becsülete mellett? *szegi le a fejét.* - Nem maradhattam tovább sakálok között. Te vagy immár egyetlen támaszom *az egyetlen, akinek az oldalán felvonulva a címét vitatók kénytelenek elcsendesedni.* - Az én fényes páncélú lovagom. Ahogy mindig is.
*Heilgron... Önnön diktátumainak rabja. Hiába van hatalma az igazságot előszólítani minden körülmények között, ő ragaszkodik a kiváltsághoz, hogy Loralyss felszólítás nélkül valljon színt. Igazi, megalkuvás nélküli főrend, aki megéhezvén sem fárad az terített asztalhoz, csupán egy jelentőségteljes, lapos pillantással jelzi igényeit. Ahhoz pedig felettébb ért, hogy mindezt egyértelművé tegye.
Ez a kimért modor, mely felelősségét úgy simogatja, mint egy dekoratív szőrmegallért... ó, hogy mennyire jól áll neki! Mindemellett így, hogy végig többest használ, kellően közvetlen marad és nagyon jól tudja, hogy fogalmazzon, hogy Loralyssen fogást találjon. A lány rá van utalva, ezzel mindketten tisztában vannak, ahogy azzal is, hogy társulásuk kölcsönösen gyümölcsöző lehet.
Elnyíló ajkak közül szökik a sóhaj, mikor Heilgron a fülébe súg. "Beszélj!" Ennyi csupán e patinás fogalmazott mondat lényege. Felszólítása lágy ívek mögé bújtatva is könyörtelen.*
- Lehetséges bizalmasod? *fordul Heilgron felé.* - A húgod vagyok! Mióta kétséges köztünk olyasmi, mint a bizalom, bátyám? *Ajkai finoman biggyednek, szemöldökei íve is megereszkedik, ahogy a megbántottság szokása kiülni a vonásokra. Felül az ágyon és egészen közel húzódik Heilgronhoz.* - A bizalom, drága bátyám, olyan szentség közöttünk *Loralyss vékony ujjú jobbja a férfi álla alá kúszik, ahogy finoman hozzá hajol* -, ami mindenek felett áll. *Leheletnyi csókot forraszt Heilgron ajkára. Mintha csak emlékeztetné közös bűnükre, melyben nemrégiben fivére volt az, ott a Pegazus szobájában, aki elvesztette kapaszkodóját, mikor csókot mart tőle.
Hosszúra nyúlik a pillanat, míg Heilgron kékjeibe néz, aztán sóhajtva simítja le ruhája ráncait, s pillantását is szégyellősen szalasztja másfelé.*
- Ismered az előkelő köröket *mondja némi viszolygással, apró fintorral a szája szegletében.* - Míg atyánk élt, a neve óvó égisz volt felettem Lihanechben, habár a rosszindulatú megjegyzések így is fel-feltünedeztek *teszi hozzá* -, de midőn eltávozott az árnyékvilágból... *No igen. A hitelezők annyira már nem voltak elnézőek még Loralyss mázas meggyőző erejének dacára sem. Férfiszíveken kacérkodó nyerészkedése, a drága ajándékok és előnyök is egyre inkább viszonzást vártak volna el. Ami a felsőbb elitnek kijár, azért másnak fizetni kell. Loralyssnek pedig sem a besorolás sem az ár nem volt ínyére.*
- Hiába örököltem meg e mindennél drágább hagyatékot * szinte semmi mást a Sayqueves néven kívül* -, egy árva leány hogy állhatna ki egymagában becsülete mellett? *szegi le a fejét.* - Nem maradhattam tovább sakálok között. Te vagy immár egyetlen támaszom *az egyetlen, akinek az oldalán felvonulva a címét vitatók kénytelenek elcsendesedni.* - Az én fényes páncélú lovagom. Ahogy mindig is.
6894. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-19 18:48:22
Üzenet elküldve: 2018-06-19 18:48:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Heilgron, Loralyss//
*Kissé elhúzza a száját a kelletlen válaszra, hisz Loralyss meghagyja neki a lehetőséget a kérdezősködésre. De nem, nem fog faggatózni mint holmi féltékeny férj, ebbe a hibába nem eshet bele.*
-Valóban.
*Mosolyog húgára joviális hunyorgás közepette, mint akinek beugrott a keresett emlék.*
-Bár nem feszegetted túlságosan.
*Sóhajtva áll fel, hogy a tükörhöz lépve alapos és erőteljes mozdulatokkal igazítsa meg gallérját.*
-Tudnod kell, bármihez is kezdek, családunk jövője van a kezemben.
*Kezd bele kimért hűvösséggel.*
-Minthogy rokonainkra nem számíthatunk, magunknak kell a boldogulást keresni, ha csak nem akarunk visszakúszni a régi birtokra.
*Fordul Loralyss felé gondterhelt homlokráncolás kíséretében.*
~Gyönyörű.~
*Lép oda a lányhoz és hajol annak jobb füléhez.*
-Tudnom kell, lehetséges bizalmasom milyen kvalitásokkal és előélettel rendelkezik.
*Suttogja, miközben ujjai lassan kúsznak végig a vékony nyakon.
Azzal továbblép a lány mellett és lezserül lehuppan az ágyra, kíváncsian emelve a tekintetét húgára.*
*Kissé elhúzza a száját a kelletlen válaszra, hisz Loralyss meghagyja neki a lehetőséget a kérdezősködésre. De nem, nem fog faggatózni mint holmi féltékeny férj, ebbe a hibába nem eshet bele.*
-Valóban.
*Mosolyog húgára joviális hunyorgás közepette, mint akinek beugrott a keresett emlék.*
-Bár nem feszegetted túlságosan.
*Sóhajtva áll fel, hogy a tükörhöz lépve alapos és erőteljes mozdulatokkal igazítsa meg gallérját.*
-Tudnod kell, bármihez is kezdek, családunk jövője van a kezemben.
*Kezd bele kimért hűvösséggel.*
-Minthogy rokonainkra nem számíthatunk, magunknak kell a boldogulást keresni, ha csak nem akarunk visszakúszni a régi birtokra.
*Fordul Loralyss felé gondterhelt homlokráncolás kíséretében.*
~Gyönyörű.~
*Lép oda a lányhoz és hajol annak jobb füléhez.*
-Tudnom kell, lehetséges bizalmasom milyen kvalitásokkal és előélettel rendelkezik.
*Suttogja, miközben ujjai lassan kúsznak végig a vékony nyakon.
Azzal továbblép a lány mellett és lezserül lehuppan az ágyra, kíváncsian emelve a tekintetét húgára.*
6893. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-18 22:26:50
Üzenet elküldve: 2018-06-18 22:26:50
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Cheis Nalmosa//
*A mosakodás végeztével jóval felfrissültebbnek érzi magát a víztől, mint addig. Kulacsát, amely immáron teljesen üres, és így feltehetően még egy jó ideig hasztalan is marad, visszaakasztja övére, egy kisebb méretű erszény társaságába. Gondot okoz neki, hogy saját állapota ennyire leamortizált. Tisztában van vele, hogy így elég hátrányos helyzetből indul az ismerkedés terén, de muszáj lesz kerítenie valakit, aki legalábbis információkkal tud szolgálni a legközelebbi fürdési lehetőségről. Pénze az van, így nem tud tartani attól, hogy esetleg hoppon marad. Pár percig a földet bámulja, mintha várná, hogy a nap megszárítsa haját, majd körülnéz, és természetesen észreveszi egy közeli padon a számára ismeretlen lányt. Nem mintha nehéz dolga lenne, a leányzó ugyanis magasztosabb látványt nyújt mindenki másnál, aki esetleg még látókörébe esne, ráadásul szemeivel történetesen őt fürkészi. Nem mulasztja el a szemkontaktus felvételét, de nem is szeretne idétlennek tűnni, és csak bámulni, ezért egy félmosolyra húzza száját (próbálva nem arra gondolni, hogyan is néz ki arctól lefelé), majd pár másodperces szünetet követően megindul a másik pad felé, és halk kérdéssel fordul a nő felé (aki a mosoly viszonzásával dönthet úgy, hogy növeli a férfi magabiztosságát, habár nem mondhatni, hogy ideges, vagy félénk emberrel lenne dolga).*
- Szabad?
*Nem szeretne töketlenkedni, de természetesen megvárja a reakciót, bízva az igenlő válaszban.*
A hozzászólás írója (Velar Kjarir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.18 22:30:19
*A mosakodás végeztével jóval felfrissültebbnek érzi magát a víztől, mint addig. Kulacsát, amely immáron teljesen üres, és így feltehetően még egy jó ideig hasztalan is marad, visszaakasztja övére, egy kisebb méretű erszény társaságába. Gondot okoz neki, hogy saját állapota ennyire leamortizált. Tisztában van vele, hogy így elég hátrányos helyzetből indul az ismerkedés terén, de muszáj lesz kerítenie valakit, aki legalábbis információkkal tud szolgálni a legközelebbi fürdési lehetőségről. Pénze az van, így nem tud tartani attól, hogy esetleg hoppon marad. Pár percig a földet bámulja, mintha várná, hogy a nap megszárítsa haját, majd körülnéz, és természetesen észreveszi egy közeli padon a számára ismeretlen lányt. Nem mintha nehéz dolga lenne, a leányzó ugyanis magasztosabb látványt nyújt mindenki másnál, aki esetleg még látókörébe esne, ráadásul szemeivel történetesen őt fürkészi. Nem mulasztja el a szemkontaktus felvételét, de nem is szeretne idétlennek tűnni, és csak bámulni, ezért egy félmosolyra húzza száját (próbálva nem arra gondolni, hogyan is néz ki arctól lefelé), majd pár másodperces szünetet követően megindul a másik pad felé, és halk kérdéssel fordul a nő felé (aki a mosoly viszonzásával dönthet úgy, hogy növeli a férfi magabiztosságát, habár nem mondhatni, hogy ideges, vagy félénk emberrel lenne dolga).*
- Szabad?
*Nem szeretne töketlenkedni, de természetesen megvárja a reakciót, bízva az igenlő válaszban.*
A hozzászólás írója (Velar Kjarir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.18 22:30:19
6892. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-18 21:15:55
Üzenet elküldve: 2018-06-18 21:15:55
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Velar Kjarir //
*A nap nem hozott számára túl sok izgalmat. A reggele átlagosan telt, ahogyan az elkövetkezendő idő is. Ahogyan mostanában minden egyes napja. És az átlagos, mindennapi dolgokat sosem szerette. De egyszerűen már nem tudja magát mivel lefoglalni, így félő, hogy hamarosan olyan egyszerű városi lesz, mint akik közé letelepedett.
Azért még ad magának egy esélyt. Kilátogat a piacra. Azért az általábban igencsak különféle járó-kelők gyülekezőhelye. Hátha ma ztartogat valami kihívást a napja. Amúgy is van egy kis vásárlási szándék is a dologban, így ha szerencséje van két legyet üthet egy csapásra.
Nem pepecsel az öltözködéssel. A haját szabadon hagyja, csak futólag átfésüli. Lazán, épp hogy csak mell föléig gombolt blúzt és szűkebb vászonnadrágot, majd egy kissé már meggyötört csizmát húz, s indul is az útjára. Nem nézelődve, célirányosan halad.
Ahogy be is ér a forgalmas térre elégedetten mosolyodik el. A hangzavar, a tömeg őt nem zavarja. Épp ellenkezőleg, szinte energiával tölti fel. A remény, hogy akadhat egy kis különlegesség a mindennapjaiba szinte feltüzeli. Másnak elég ehhez az érzéshez pár pohár bor, de ő neki kell a társaság, mert a magány megbolondítja.
Innentől már nyugodtabban halad, lézeng, most már csak céltalanul bolyong és kíváncsian nézelődik. Hol a portékákat szemléli meg, hol pedig a kíváncsiskodókat, vásárlókat. Amikor pedig úgy érzi eljött a szünet ideje kényelembe is helyezi magát egy félreesőbb padon. Már azt gondolja ez sem lesz az ő napja, amíg meg nem pillantja a szomszédos padon megbúvó férfit. Az ő karaktere már szolgál valami különlegességgel. Nem tűnik idevalósinak. S abban a fásult arcban, a kócos üstökben, az egész idegenben ahogy átjárja valamiféle mogorvaság, van valami megkapó. S tudja jól, hogy soksknak ez már a pofátlanság határait súrolja, de mégsem tudja levenni róla a szemét. Minden részletet egyből megszemlél és kivizsgál magában, mint aki igyekszik kideríteni ki is lehet ez a fickó.*
*A nap nem hozott számára túl sok izgalmat. A reggele átlagosan telt, ahogyan az elkövetkezendő idő is. Ahogyan mostanában minden egyes napja. És az átlagos, mindennapi dolgokat sosem szerette. De egyszerűen már nem tudja magát mivel lefoglalni, így félő, hogy hamarosan olyan egyszerű városi lesz, mint akik közé letelepedett.
Azért még ad magának egy esélyt. Kilátogat a piacra. Azért az általábban igencsak különféle járó-kelők gyülekezőhelye. Hátha ma ztartogat valami kihívást a napja. Amúgy is van egy kis vásárlási szándék is a dologban, így ha szerencséje van két legyet üthet egy csapásra.
Nem pepecsel az öltözködéssel. A haját szabadon hagyja, csak futólag átfésüli. Lazán, épp hogy csak mell föléig gombolt blúzt és szűkebb vászonnadrágot, majd egy kissé már meggyötört csizmát húz, s indul is az útjára. Nem nézelődve, célirányosan halad.
Ahogy be is ér a forgalmas térre elégedetten mosolyodik el. A hangzavar, a tömeg őt nem zavarja. Épp ellenkezőleg, szinte energiával tölti fel. A remény, hogy akadhat egy kis különlegesség a mindennapjaiba szinte feltüzeli. Másnak elég ehhez az érzéshez pár pohár bor, de ő neki kell a társaság, mert a magány megbolondítja.
Innentől már nyugodtabban halad, lézeng, most már csak céltalanul bolyong és kíváncsian nézelődik. Hol a portékákat szemléli meg, hol pedig a kíváncsiskodókat, vásárlókat. Amikor pedig úgy érzi eljött a szünet ideje kényelembe is helyezi magát egy félreesőbb padon. Már azt gondolja ez sem lesz az ő napja, amíg meg nem pillantja a szomszédos padon megbúvó férfit. Az ő karaktere már szolgál valami különlegességgel. Nem tűnik idevalósinak. S abban a fásult arcban, a kócos üstökben, az egész idegenben ahogy átjárja valamiféle mogorvaság, van valami megkapó. S tudja jól, hogy soksknak ez már a pofátlanság határait súrolja, de mégsem tudja levenni róla a szemét. Minden részletet egyből megszemlél és kivizsgál magában, mint aki igyekszik kideríteni ki is lehet ez a fickó.*
6891. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-17 18:57:23
Üzenet elküldve: 2018-06-17 18:57:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 725
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 725
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Ez esetben teljesen félreértett.
*Mosolyog szelíden, bocsánatkérően. Majd fejelné meg a legközelebbi bódé legkeményebb falát mikor Naty visszakozik a szobabéli dalhallgatás miatt. Veszett ügy, a szöszke kijátszotta, így ezt már kénytelen elengedni, holott de szívesen osztozna egy szobán.*
-Attól függ.
*Vonja vállát a szenvedély kérdésére.*
-Van aki az izgalmak, az életveszély szerelmese.
*Hagyja elülni ezen témát, hiszen a lány nem tapasztalt még hasonlót sem, saját bevallása szerint, így hiába is magyarázná milyen gyönyör az.
Az asztalnál még rostokol annyi ideig, hogy Naty köpenyét székének hátára terítse, majd engedelmesen bólint a rendelésre, és áll be az italmérő előtti sorba, hogy percekkel később egy kancsóval, és két kehellyel gazdagabban, ám 70 arannyal szegényebben, melyet a csaposnál (Mesélő (Nyíl)) hagyott térjen vissza.
Tölt mind kettejüknek foglal maga is helyet, és húzva az időt kortyol még, nézelődik, a testőrt keresve, bújik ki kabátjából, teríti azt székére, kezdi komótosan visszahajtani inge ujját könyökéig. Majd megkegyelmezve villant egy mosolyt a nőre, és folytatja a történetet.*
-A legényke apja érthető mód aggódott, ápolókat, gyógyítókat rendelt a fiúcska mellé, a legkedvesebb ételeit készítette, ám minden hiába, betegségének okát nem találták, étvágyát még a nyalánkságok sem tudták visszahozni, szegényke csak sorvadt a hatalmas párnák között fekve napról-napra. Atyja egy este, talán már felkészülve az elkerülhetetlen végre a régi meséskönyv társaságában tért be a fiúcska szobájába. Azzal, melyből az altató regék szóltak évekkel ezelőtt, könnyezve ütötte fel a kopott kötetet, a legkedvesebb résznél, és fojtott, sírástól rekedt hangon kezdett bele. "Egyszer volt, hol nem volt, él egyszer egy gyönyörű hercegnő, szőke, gyöngyház hajú teremtés."
*Hátradőlve beszél, zöldjeit egy pillanatra le sem emelve a nőről, jól játszva az apa megtört hangját is.*
-Eddig jutott, itt a kisfiú maga vetett véget a történetnek, dühösen kérve atyját ne is folytassa. Ne folytassa, mert ő már nem hisz a mesékben, nem hisz a szőke, gyöngyház hajú teremtésekben, a győzedelmeskedő jóban, és a boldog befejezésekben.
*Tart aprócska szünetet, még újra kortyol az italból.*
-A cselédség szerint apa és fia az egész éjszakát átbeszélgették, kezdetben együtt sírva, majd halkan nevetve, hogy miről folyt a szó, azt senki sem tudta, de másnap a fiúcska bőségesen étkezett, egy hat múlva kikelt az ágyból, s még azon a délután a kovácshoz mentek, hogy megkapja első kardját. Innentől a játékok már nem céltalan, gyermeki kóborlások voltak, sokkal inkább komoly leckék, kemény testedzés, vívás, lovaglás, pallérozása elmének, és testnek. Ha kérdezték miért ez az olthatatlan vágy, hogy mind jobb, ügyesebb, gyorsabb legyen csak sejtelmes mosolyt váltott atyjával, és annyit felelt: "Még meg kell mentem a hölgyem a gonosz fogságából." Tizenhat évesen, felkészülve hát útnak indult, könnyedén megtalálta a birtokot, könnyedén megtalálta a gonosz atyát, régi kedvenc pajtását is.
*Itt akár le is zárhatná egy félmondattal, de valahogy nincs kedve a gyors végkifejlethez.*
-Ám még sem járult nyomban színük elé, tisztázni a dolgot. Inkább a távolból leste a birtokot, Najda kisasszonyt, várva az alkalmas pillanatra, hogy épp úgy akadjon újra reá, mint legelső találkozásukkor, távol az illetéktelen szemektől, valami rejtett, titkos helyen, mi csak kettejüké.
*Hallgat el, tekint újra a testőr felé, majd komisz mosollyal Natyra.*
-Innen folytasd te.
-Ez esetben teljesen félreértett.
*Mosolyog szelíden, bocsánatkérően. Majd fejelné meg a legközelebbi bódé legkeményebb falát mikor Naty visszakozik a szobabéli dalhallgatás miatt. Veszett ügy, a szöszke kijátszotta, így ezt már kénytelen elengedni, holott de szívesen osztozna egy szobán.*
-Attól függ.
*Vonja vállát a szenvedély kérdésére.*
-Van aki az izgalmak, az életveszély szerelmese.
*Hagyja elülni ezen témát, hiszen a lány nem tapasztalt még hasonlót sem, saját bevallása szerint, így hiába is magyarázná milyen gyönyör az.
Az asztalnál még rostokol annyi ideig, hogy Naty köpenyét székének hátára terítse, majd engedelmesen bólint a rendelésre, és áll be az italmérő előtti sorba, hogy percekkel később egy kancsóval, és két kehellyel gazdagabban, ám 70 arannyal szegényebben, melyet a csaposnál (Mesélő (Nyíl)) hagyott térjen vissza.
Tölt mind kettejüknek foglal maga is helyet, és húzva az időt kortyol még, nézelődik, a testőrt keresve, bújik ki kabátjából, teríti azt székére, kezdi komótosan visszahajtani inge ujját könyökéig. Majd megkegyelmezve villant egy mosolyt a nőre, és folytatja a történetet.*-A legényke apja érthető mód aggódott, ápolókat, gyógyítókat rendelt a fiúcska mellé, a legkedvesebb ételeit készítette, ám minden hiába, betegségének okát nem találták, étvágyát még a nyalánkságok sem tudták visszahozni, szegényke csak sorvadt a hatalmas párnák között fekve napról-napra. Atyja egy este, talán már felkészülve az elkerülhetetlen végre a régi meséskönyv társaságában tért be a fiúcska szobájába. Azzal, melyből az altató regék szóltak évekkel ezelőtt, könnyezve ütötte fel a kopott kötetet, a legkedvesebb résznél, és fojtott, sírástól rekedt hangon kezdett bele. "Egyszer volt, hol nem volt, él egyszer egy gyönyörű hercegnő, szőke, gyöngyház hajú teremtés."
*Hátradőlve beszél, zöldjeit egy pillanatra le sem emelve a nőről, jól játszva az apa megtört hangját is.*
-Eddig jutott, itt a kisfiú maga vetett véget a történetnek, dühösen kérve atyját ne is folytassa. Ne folytassa, mert ő már nem hisz a mesékben, nem hisz a szőke, gyöngyház hajú teremtésekben, a győzedelmeskedő jóban, és a boldog befejezésekben.
*Tart aprócska szünetet, még újra kortyol az italból.*
-A cselédség szerint apa és fia az egész éjszakát átbeszélgették, kezdetben együtt sírva, majd halkan nevetve, hogy miről folyt a szó, azt senki sem tudta, de másnap a fiúcska bőségesen étkezett, egy hat múlva kikelt az ágyból, s még azon a délután a kovácshoz mentek, hogy megkapja első kardját. Innentől a játékok már nem céltalan, gyermeki kóborlások voltak, sokkal inkább komoly leckék, kemény testedzés, vívás, lovaglás, pallérozása elmének, és testnek. Ha kérdezték miért ez az olthatatlan vágy, hogy mind jobb, ügyesebb, gyorsabb legyen csak sejtelmes mosolyt váltott atyjával, és annyit felelt: "Még meg kell mentem a hölgyem a gonosz fogságából." Tizenhat évesen, felkészülve hát útnak indult, könnyedén megtalálta a birtokot, könnyedén megtalálta a gonosz atyát, régi kedvenc pajtását is.
*Itt akár le is zárhatná egy félmondattal, de valahogy nincs kedve a gyors végkifejlethez.*
-Ám még sem járult nyomban színük elé, tisztázni a dolgot. Inkább a távolból leste a birtokot, Najda kisasszonyt, várva az alkalmas pillanatra, hogy épp úgy akadjon újra reá, mint legelső találkozásukkor, távol az illetéktelen szemektől, valami rejtett, titkos helyen, mi csak kettejüké.
*Hallgat el, tekint újra a testőr felé, majd komisz mosollyal Natyra.*
-Innen folytasd te.
6890. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-17 18:05:57
Üzenet elküldve: 2018-06-17 18:05:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Abból gondolom, ahogyan mondta, nem szokott _olyan _ helyekre járni. *Ismétli Jaz szavait saját szemszögéből.* Mint ha alantas hely volna egy fogadói szoba, vagy talán bűnösebb egy bordélynál.
*Érdeklődő pillantása, a kíváncsiságon túl egy csepp hűvösséget is sugall akaratlan, csak úgy lényéből fakadóan, mely tudat alatt kéri ki magának, szavak nélkül, hogy bármi ilyesmit is feltételezzenek róla.* De persze, az én gyermekdalokhoz szokott fülem is csalatkozhat… *vonja meg a vállát elsöpörve a korábbi hűs hullámot.*
- Az én értelmezésemben, Sillinqueves úr, nem szenvedélyes volt… csupán bolond, akit a családja befolyása mentett meg. A szenvedély, lehet, hogy elveheti az ember eszét, és talán nevetségessé is válhat, bár talán ez inkább a szerelemre lehetne igaz, azt hiszem, de abba nem lovalhatja, hogy anyaszült sétáljon be egy városba. Számomra ez egészen elképzelhetetlen… *csendben morfondírozik, s szívesen mondana másik példát, mely pajkos kis agyában fordult meg, s az eddig ismert történetek közül emelkedik felszínre, de akkor már le nem mosná magáról, amit az iménti pillantása kiért magának. Emellett szívesen megkérdezné, hogy Jaz volt-e már olyan szenvedély rabja, ami miatt valamilyen őrültséget vitt véghez, de kíváncsiságán felülemelkedik, a friss ismeretség miatti gát. Mégsem kérdezhet rá ilyesmire, egyelőre legalábbis biztosan nem, pontosan úgy, ahogyan nem kezd egy kislány történeténél pajkosabb elbeszélésbe sem.
Natalayda történetére, Jaz egészen más szemszögből válaszol, olyan játszi természetességgel, akárha részese lett volna. Natalayda szürkés szemei egészen felragyognak, hogy közös történet mesélésébe kezdtek. *
- Meglehet, hogy valóban csak fél történet *hagyja helyben a megjegyzést, s ahogy Jaz mesélni kezd, ő úgy figyel újra, mint a legkedvesebb legfigyelmesebb hallgatóság. Végül szomorúan biggyed barackszín ajkának sarka, ahogy az ágynak eső fiúig ér a történet. Az elhangzottak hatása alól csak lassan ocsúdik fel, s igyekszik leplezni, meglepetését, hogy már az italmérő egyik asztala mellé értek. Váratlan fordulat, hogy ennyire belemerült a hallgatásba.*
-Óh ~valóban megérkeztünk~
*A kihúzott széken helyet foglal, és őszintén hálás, hogy mégsem tiszta bort kell innia. Egyre nagyobb a meleg, félő, hogy megkólintaná egy kicsit. Az pedig nem venné jól ki magát, ha érintetlenül hagyná, amit elé tesznek.*
- Remek volna *mosolyodik visszafogottan.* Csak siessen, mert tűkön ülök, a története miatt…
*Huncut csillanással noszogatja mesemondóját, s kíséri szemmel a fiú ténykedését, míg maga alá húzza a széket.*
- Abból gondolom, ahogyan mondta, nem szokott _olyan _ helyekre járni. *Ismétli Jaz szavait saját szemszögéből.* Mint ha alantas hely volna egy fogadói szoba, vagy talán bűnösebb egy bordélynál.
*Érdeklődő pillantása, a kíváncsiságon túl egy csepp hűvösséget is sugall akaratlan, csak úgy lényéből fakadóan, mely tudat alatt kéri ki magának, szavak nélkül, hogy bármi ilyesmit is feltételezzenek róla.* De persze, az én gyermekdalokhoz szokott fülem is csalatkozhat… *vonja meg a vállát elsöpörve a korábbi hűs hullámot.*
- Az én értelmezésemben, Sillinqueves úr, nem szenvedélyes volt… csupán bolond, akit a családja befolyása mentett meg. A szenvedély, lehet, hogy elveheti az ember eszét, és talán nevetségessé is válhat, bár talán ez inkább a szerelemre lehetne igaz, azt hiszem, de abba nem lovalhatja, hogy anyaszült sétáljon be egy városba. Számomra ez egészen elképzelhetetlen… *csendben morfondírozik, s szívesen mondana másik példát, mely pajkos kis agyában fordult meg, s az eddig ismert történetek közül emelkedik felszínre, de akkor már le nem mosná magáról, amit az iménti pillantása kiért magának. Emellett szívesen megkérdezné, hogy Jaz volt-e már olyan szenvedély rabja, ami miatt valamilyen őrültséget vitt véghez, de kíváncsiságán felülemelkedik, a friss ismeretség miatti gát. Mégsem kérdezhet rá ilyesmire, egyelőre legalábbis biztosan nem, pontosan úgy, ahogyan nem kezd egy kislány történeténél pajkosabb elbeszélésbe sem.
Natalayda történetére, Jaz egészen más szemszögből válaszol, olyan játszi természetességgel, akárha részese lett volna. Natalayda szürkés szemei egészen felragyognak, hogy közös történet mesélésébe kezdtek. *
- Meglehet, hogy valóban csak fél történet *hagyja helyben a megjegyzést, s ahogy Jaz mesélni kezd, ő úgy figyel újra, mint a legkedvesebb legfigyelmesebb hallgatóság. Végül szomorúan biggyed barackszín ajkának sarka, ahogy az ágynak eső fiúig ér a történet. Az elhangzottak hatása alól csak lassan ocsúdik fel, s igyekszik leplezni, meglepetését, hogy már az italmérő egyik asztala mellé értek. Váratlan fordulat, hogy ennyire belemerült a hallgatásba.*
-Óh ~valóban megérkeztünk~
*A kihúzott széken helyet foglal, és őszintén hálás, hogy mégsem tiszta bort kell innia. Egyre nagyobb a meleg, félő, hogy megkólintaná egy kicsit. Az pedig nem venné jól ki magát, ha érintetlenül hagyná, amit elé tesznek.*
- Remek volna *mosolyodik visszafogottan.* Csak siessen, mert tűkön ülök, a története miatt…
*Huncut csillanással noszogatja mesemondóját, s kíséri szemmel a fiú ténykedését, míg maga alá húzza a széket.*
6889. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-17 12:51:52
Üzenet elküldve: 2018-06-17 12:51:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 725
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 725
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem dönti el pontosan minek is szánhatja Natalayda szavait. Teljesen lényegtelen ugyanis, ha kell Jaz úgyis elegáns kitéréssel hiteti el, hogy a nő ismét félreértette célzásait.*
-Fogadói szobákban. A szállítmányozási vállalkozás egyik előnye, hogy minden jelentős városban van saját ingatlanunk.
*A lehető legnagyobb természetességgel magyarázza, oly szenvtelenül, ahogy általában a munkájáról beszél az ember, vagy elf fia.*
-Miért zavarna?
*Dobja vissza a kérdést értetlenül, majd maga válaszolja meg, miért is nem zavarja.*
-Emiatt fogadom el véleményét a szobába felhangzó gyerekdalok kérdésében szakértőnek.
*Ami a továbbiakban kiderül mint hasznos információ; Naty sosem volt még reménytelenül szerelmes, és igazán jó hallgatóság, hálás közönség. Továbbá nem zavarja, hogy tegeződésre tért át Jaz, viszont nagyon egyszerű következtetések képes levonni.*
-Az is. Persze.
*Hagyja jóvá a lány által kimondott tanulságot.*
-De leginkább az, hogy a szertelen szenvedély, önuralom nélkül, elveszi az ember eszét, és nevetségessé teszi mások szemében.
*Jobb szereti a mélyebb értelmű, vagyoni helyzettől függetlenül bárkit egyformán érintő konklúziókat.
Nem volt konkrét elvárása történet ügyben, de meglepődni sem igazán tud azon, hogy egy kislányról fog hallani. Megértő, kaján kis vigyorral megy bele a játékba, és bólint határozottan.*
-Természetesen fel sem merül bennem, hogy ismeretségünk kezdetén máris egy saját élményeken alapuló, bizalmas információktól terhes mesét hallhatok.
*Előre felkészül a rózsaszínhaboshabos, málnaillatú baromságra lelkiekben, kifelé viszont élénk érdeklődést mutat. Fordulatokban nem igen reménykedik, de épp elég neki, hogy csodálhatja Naty ajkait, arcának, tekintetének játékát, és hallgathatja hangját, mindez a szavak értelmétől függetlenül is elbűvölőek.
A mesebeli nem szőke leányt követő őr említésére azért ébred a gyanú lelkében, és pillant hátra válla felett, az eddig a nyomukban járó férfit keresve a tömegben. Változatlanul ott találja, maguktól biztos távolságban, hallón kívül, látón belül.
Ez ellen túl sokat nem tud tenni, figyel, hát tovább a történetre, egyre élénkülő kíváncsisággal, somolygással, melyből a neki támadó kérdés szakítja ki, hozza pillanatnyi zavarba.*
-Öhm, mivel?
*Dobja vissza a történetvezetés lehetőségét inkább. A borús végkifejletre csak halkan sóhajt fel.*
-Ó.
*A tanulság hiányára már élénken rázza fejét.*
-Ez csak egy fél történet, az egész egy pici része.
*Akkor is befejezné, ha erre nem kérik meg.*
-Valójában, ahogy én ismerem, a történet főhőse egy kisfiú, élénk szemű, sötét, kócos hajú, ki nagy szabadságban élt, hála megértő atyjának, ki engedte a legénykét kalandozni, tapasztalni. Sajnos a szülői gondoskodás nem járt együtt szükségszerűen társasággal is, így bár nem kötötték szigorú, nevelői intelmek folyton, barátai sem voltak. S igen nehéz is volt barátkoznia, a szegény sorsú gyermekek kiközösítették származása, neve miatt, a gazdagok pedig elevensége, illemleckékhez méltatlan szabadságvágya okán.
*Sóhajt nagyot, mint ki igen átérzi a kiskölyök helyzetét.*
-Sokáig egyetlen szórakozása, menedéke a pici, rejtett faház volt, melyre egy tisztáson akadt rá. Ez volt a saját vártornya, kalózhajójának árbockosara, tolvajbandájának rejteke. Persze sokkal jobb lett volna, ha nem ő az egyedüli hős ezen játékokban, de ez ellen mit sem tudott tenni.
*Tart röpke hatásszünetet, idézve Naty szavait, és gondolva át azokat, forgatva meg saját ízlése szerint.*
-Aztán egy napon bitrolóra lelt saját kis birodalmában. Ráadásul egy leányra! Sosem ilyen pajtásra vágyott, hát próbált megszabadulni tőle, ám hiába. Hosszú vita után a kisfiú felismerte a barna hajú lányba, azt a társat, akit mindig is keresett, a hasonlót, a magányost, a két világ közt kirekesztettet. Innentől kezdve kettesben kalandoztak, hősködtek kitalált mesékben, egészen addig a napig, még a kis lovag, a sárkánytól megmentett gyönyörűséges herceg-kisasszonynak egy virágot, és egy ártatlan csókot nem ajándékozott, pontosan úgy, ahogyan az illik is, minden egyes mesében. A kislány viszont elviharzott, egyetlen szó nélkül, s hiába várta napokig, hatokig, újra nem láthatta, s hiányával minden megváltozott. A játék már nem volt oly vonzó, mint régen, a kis házikó sem volt egyéb ócska deszkákból készült, sivár tákolmánynál, valahogy eltűnt a szín, és a boldogság mindenből, a legényke pedig egyre bánatosabb, komorabb, betegesebb külsejű lett, még egy napon magas láztól szenvedve végképp ágynak dőlt.
*Halkan, folyamatosan peregnek szavai, mintha nem is most találta volna ki az egészet, hanem egy régről ismert történetet adna elő. A folytatásra azonban várni kell.*
-Megérkeztünk.
*Jelenti be a nyilvánvalót, miközben megállnak egy szabad asztalka mellett. Engedi Naty karját, hogy egy széket húzzon ki számára.*
-Mit hozhatok?
*Veszi fel a gondos pincér szerepét nyomban.*
-Talán a bor túl terhes lenne ilyen meleg időben, mit szólnál valami gyümölcsös, hideg frissítőhöz?
*Biccent állával a szomszédos asztalon álló kancsó irányába, melynek űrtartalmán hatalmas egyetértésben osztozik a bor, hideg víz, és piros bogyók társasága.*
*Nem dönti el pontosan minek is szánhatja Natalayda szavait. Teljesen lényegtelen ugyanis, ha kell Jaz úgyis elegáns kitéréssel hiteti el, hogy a nő ismét félreértette célzásait.*
-Fogadói szobákban. A szállítmányozási vállalkozás egyik előnye, hogy minden jelentős városban van saját ingatlanunk.
*A lehető legnagyobb természetességgel magyarázza, oly szenvtelenül, ahogy általában a munkájáról beszél az ember, vagy elf fia.*
-Miért zavarna?
*Dobja vissza a kérdést értetlenül, majd maga válaszolja meg, miért is nem zavarja.*
-Emiatt fogadom el véleményét a szobába felhangzó gyerekdalok kérdésében szakértőnek.
*Ami a továbbiakban kiderül mint hasznos információ; Naty sosem volt még reménytelenül szerelmes, és igazán jó hallgatóság, hálás közönség. Továbbá nem zavarja, hogy tegeződésre tért át Jaz, viszont nagyon egyszerű következtetések képes levonni.*
-Az is. Persze.
*Hagyja jóvá a lány által kimondott tanulságot.*
-De leginkább az, hogy a szertelen szenvedély, önuralom nélkül, elveszi az ember eszét, és nevetségessé teszi mások szemében.
*Jobb szereti a mélyebb értelmű, vagyoni helyzettől függetlenül bárkit egyformán érintő konklúziókat.
Nem volt konkrét elvárása történet ügyben, de meglepődni sem igazán tud azon, hogy egy kislányról fog hallani. Megértő, kaján kis vigyorral megy bele a játékba, és bólint határozottan.*
-Természetesen fel sem merül bennem, hogy ismeretségünk kezdetén máris egy saját élményeken alapuló, bizalmas információktól terhes mesét hallhatok.
*Előre felkészül a rózsaszínhaboshabos, málnaillatú baromságra lelkiekben, kifelé viszont élénk érdeklődést mutat. Fordulatokban nem igen reménykedik, de épp elég neki, hogy csodálhatja Naty ajkait, arcának, tekintetének játékát, és hallgathatja hangját, mindez a szavak értelmétől függetlenül is elbűvölőek.
A mesebeli nem szőke leányt követő őr említésére azért ébred a gyanú lelkében, és pillant hátra válla felett, az eddig a nyomukban járó férfit keresve a tömegben. Változatlanul ott találja, maguktól biztos távolságban, hallón kívül, látón belül.
Ez ellen túl sokat nem tud tenni, figyel, hát tovább a történetre, egyre élénkülő kíváncsisággal, somolygással, melyből a neki támadó kérdés szakítja ki, hozza pillanatnyi zavarba.*
-Öhm, mivel?
*Dobja vissza a történetvezetés lehetőségét inkább. A borús végkifejletre csak halkan sóhajt fel.*
-Ó.
*A tanulság hiányára már élénken rázza fejét.*
-Ez csak egy fél történet, az egész egy pici része.
*Akkor is befejezné, ha erre nem kérik meg.*
-Valójában, ahogy én ismerem, a történet főhőse egy kisfiú, élénk szemű, sötét, kócos hajú, ki nagy szabadságban élt, hála megértő atyjának, ki engedte a legénykét kalandozni, tapasztalni. Sajnos a szülői gondoskodás nem járt együtt szükségszerűen társasággal is, így bár nem kötötték szigorú, nevelői intelmek folyton, barátai sem voltak. S igen nehéz is volt barátkoznia, a szegény sorsú gyermekek kiközösítették származása, neve miatt, a gazdagok pedig elevensége, illemleckékhez méltatlan szabadságvágya okán.
*Sóhajt nagyot, mint ki igen átérzi a kiskölyök helyzetét.*
-Sokáig egyetlen szórakozása, menedéke a pici, rejtett faház volt, melyre egy tisztáson akadt rá. Ez volt a saját vártornya, kalózhajójának árbockosara, tolvajbandájának rejteke. Persze sokkal jobb lett volna, ha nem ő az egyedüli hős ezen játékokban, de ez ellen mit sem tudott tenni.
*Tart röpke hatásszünetet, idézve Naty szavait, és gondolva át azokat, forgatva meg saját ízlése szerint.*
-Aztán egy napon bitrolóra lelt saját kis birodalmában. Ráadásul egy leányra! Sosem ilyen pajtásra vágyott, hát próbált megszabadulni tőle, ám hiába. Hosszú vita után a kisfiú felismerte a barna hajú lányba, azt a társat, akit mindig is keresett, a hasonlót, a magányost, a két világ közt kirekesztettet. Innentől kezdve kettesben kalandoztak, hősködtek kitalált mesékben, egészen addig a napig, még a kis lovag, a sárkánytól megmentett gyönyörűséges herceg-kisasszonynak egy virágot, és egy ártatlan csókot nem ajándékozott, pontosan úgy, ahogyan az illik is, minden egyes mesében. A kislány viszont elviharzott, egyetlen szó nélkül, s hiába várta napokig, hatokig, újra nem láthatta, s hiányával minden megváltozott. A játék már nem volt oly vonzó, mint régen, a kis házikó sem volt egyéb ócska deszkákból készült, sivár tákolmánynál, valahogy eltűnt a szín, és a boldogság mindenből, a legényke pedig egyre bánatosabb, komorabb, betegesebb külsejű lett, még egy napon magas láztól szenvedve végképp ágynak dőlt.
*Halkan, folyamatosan peregnek szavai, mintha nem is most találta volna ki az egészet, hanem egy régről ismert történetet adna elő. A folytatásra azonban várni kell.*
-Megérkeztünk.
*Jelenti be a nyilvánvalót, miközben megállnak egy szabad asztalka mellett. Engedi Naty karját, hogy egy széket húzzon ki számára.*
-Mit hozhatok?
*Veszi fel a gondos pincér szerepét nyomban.*
-Talán a bor túl terhes lenne ilyen meleg időben, mit szólnál valami gyümölcsös, hideg frissítőhöz?
*Biccent állával a szomszédos asztalon álló kancsó irányába, melynek űrtartalmán hatalmas egyetértésben osztozik a bor, hideg víz, és piros bogyók társasága.*
6888. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-17 08:57:12
Üzenet elküldve: 2018-06-17 08:57:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Heilgron, Loralyss//
*Igyekszik nem mutatni, de figyelme feszülten fürkész minden fodrot, melyet kis nyelvbotlása okozhatott fivére elméjében. A finom mimika, a világos szemek tűnődő merengése némileg megnyugtatja. Ismeri már Heilgron azon arcát, amikor valamiben lehetőséget fedez fel. Egyelőre azonban hatni látszanak Loralyss fortélyai; olybá tűnik, fivére momentán jobb szeretné maga mellett tartani őt. Nem mintha Heilgronnál nem lenne minden kocka rendkívül forgandó.
A Shazával kapcsolatos kijelentés elégedett kis mosolyt csal az arcára. Kedveli a lányt, nagyon is, de az nagyon nem lenne az ínyére, ha túl közel kerülne Heilgronhoz. A megfogalmazás igen beszédes, főleg, hogy tudja, fivére nem csak a cicomás holmikban, de az étkek terén is elég válogatós. Shaza tehát a fogára való volt, de e hasonlattal élve se sokkal több, mint szükségletek kielégítése.
Tenyerébe veszi azt a farkasmosolyt, s cirógatva simít végig a férfi sima bőrén. Mindig elbűvölték Heilgron nemes metszésű vonásai. Az ajka finom vonala.*
- De *emelkedik pillantása a fivér kékjeire* - meséltem.
*Bátyja játékai közé tartozik e tettetett szenilitás is, melynek nem fog bedőlni. Heilgron bizonyára több részletre kíváncsi, de méltóságán aluli lenne a faggatózás. Tudhaja már, ha Loralyss szűkszavúan nyilatkozik valamiről, annak oka van, így nem csoda, hogy visszakanyarodott a témához.
A titkok érdekes vendégek kettejük között. Tény, hogy mindig is voltak, de nem kőből rakott durva erődökbe zárva, hanem finom selyempapírba göngyölve.
Loralyss megkerüli az ágyat, aztán szoknyáját megemelve felhág a süppedős matracra, hogy kényelmesen elnyúlva sóhajtson. Ha fivére kíváncsi azokra a titkokra, élni fog régről bírt jogával, hogy azt a selyempapírt szépen lebontsa róluk. Loralyss mindent elmond neki, ha kérdez, ez mindig így volt.*
*Igyekszik nem mutatni, de figyelme feszülten fürkész minden fodrot, melyet kis nyelvbotlása okozhatott fivére elméjében. A finom mimika, a világos szemek tűnődő merengése némileg megnyugtatja. Ismeri már Heilgron azon arcát, amikor valamiben lehetőséget fedez fel. Egyelőre azonban hatni látszanak Loralyss fortélyai; olybá tűnik, fivére momentán jobb szeretné maga mellett tartani őt. Nem mintha Heilgronnál nem lenne minden kocka rendkívül forgandó.
A Shazával kapcsolatos kijelentés elégedett kis mosolyt csal az arcára. Kedveli a lányt, nagyon is, de az nagyon nem lenne az ínyére, ha túl közel kerülne Heilgronhoz. A megfogalmazás igen beszédes, főleg, hogy tudja, fivére nem csak a cicomás holmikban, de az étkek terén is elég válogatós. Shaza tehát a fogára való volt, de e hasonlattal élve se sokkal több, mint szükségletek kielégítése.
Tenyerébe veszi azt a farkasmosolyt, s cirógatva simít végig a férfi sima bőrén. Mindig elbűvölték Heilgron nemes metszésű vonásai. Az ajka finom vonala.*
- De *emelkedik pillantása a fivér kékjeire* - meséltem.
*Bátyja játékai közé tartozik e tettetett szenilitás is, melynek nem fog bedőlni. Heilgron bizonyára több részletre kíváncsi, de méltóságán aluli lenne a faggatózás. Tudhaja már, ha Loralyss szűkszavúan nyilatkozik valamiről, annak oka van, így nem csoda, hogy visszakanyarodott a témához.
A titkok érdekes vendégek kettejük között. Tény, hogy mindig is voltak, de nem kőből rakott durva erődökbe zárva, hanem finom selyempapírba göngyölve.
Loralyss megkerüli az ágyat, aztán szoknyáját megemelve felhág a süppedős matracra, hogy kényelmesen elnyúlva sóhajtson. Ha fivére kíváncsi azokra a titkokra, élni fog régről bírt jogával, hogy azt a selyempapírt szépen lebontsa róluk. Loralyss mindent elmond neki, ha kérdez, ez mindig így volt.*
6887. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-16 16:29:53
Üzenet elküldve: 2018-06-16 16:29:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Heilgron, Loralyss//
*Felajzottsága szép lassan múlik, de nem bánja. Sem a kezdetét, sem a végét. Nincs benne szégyenérzet vagy más a bűnös gondolatok miatt. Leste már ki a lányt még igen csak zsenge korában merő kíváncsiságból, akkor sem volt. Sajátja ez a sajátos erkölcs, melyet máshol tán kétesnek neveznének. Ugyanakkor talán gyengesége is e rózsaszín köd és nem bánja, ha eloszlik, hisz veszélyes bódultság ez, ha Loralyssról van szó.
A korrigálás bizony őt is gondolkodóba ejti. Hamar ugyanarra a következtetésre jut, mint húga, de valahogy taszítja a gondolat, hogy Loralysst oltár előtt lássa.
Húga furcsa mederbe terelte a dolgot, pedig ő bizony nemeasszonyi haragot látott benne a fogadóban, nem pedig leányi dacot.*
-Kisasszony.
*Visszhangozza tűnődő lassúsággal.
Habár sosem gondolkodott még a dolgon, most, hogy szóba került, húgában jobb tudatosítani, jobb egy vajat köpülniük. Egy lányka sem szeretne holmi zsíros uraság mellett kikötni.*
-Hogy?
*Ocsúdik fel töprengéséből és tekint szét a szobában.*
-Kedvemre... Akár egy reggeli vagy egy ebéd.
*Egyértelműsíti húga kérdését és villant egy farkasmosolyt is mellé.*
-Nem is mesélted.
*Vet fürkésző pillantást a lány arcára.*
-Merre jártál, mielőtt rám találtál?
*Elvégre hosszú idő óta nem látta a lányt azelőtt. Talán valami uracskára telepedett rá, vagy csupán az öreg nem egészen ép elméjét kellett elviselnie odahaza?*
*Felajzottsága szép lassan múlik, de nem bánja. Sem a kezdetét, sem a végét. Nincs benne szégyenérzet vagy más a bűnös gondolatok miatt. Leste már ki a lányt még igen csak zsenge korában merő kíváncsiságból, akkor sem volt. Sajátja ez a sajátos erkölcs, melyet máshol tán kétesnek neveznének. Ugyanakkor talán gyengesége is e rózsaszín köd és nem bánja, ha eloszlik, hisz veszélyes bódultság ez, ha Loralyssról van szó.
A korrigálás bizony őt is gondolkodóba ejti. Hamar ugyanarra a következtetésre jut, mint húga, de valahogy taszítja a gondolat, hogy Loralysst oltár előtt lássa.
Húga furcsa mederbe terelte a dolgot, pedig ő bizony nemeasszonyi haragot látott benne a fogadóban, nem pedig leányi dacot.*
-Kisasszony.
*Visszhangozza tűnődő lassúsággal.
Habár sosem gondolkodott még a dolgon, most, hogy szóba került, húgában jobb tudatosítani, jobb egy vajat köpülniük. Egy lányka sem szeretne holmi zsíros uraság mellett kikötni.*
-Hogy?
*Ocsúdik fel töprengéséből és tekint szét a szobában.*
-Kedvemre... Akár egy reggeli vagy egy ebéd.
*Egyértelműsíti húga kérdését és villant egy farkasmosolyt is mellé.*
-Nem is mesélted.
*Vet fürkésző pillantást a lány arcára.*
-Merre jártál, mielőtt rám találtál?
*Elvégre hosszú idő óta nem látta a lányt azelőtt. Talán valami uracskára telepedett rá, vagy csupán az öreg nem egészen ép elméjét kellett elviselnie odahaza?*
6886. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-16 10:11:10
Üzenet elküldve: 2018-06-16 10:11:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Heilgron, Loralyss//
*Amióta csak ismeri fivérét, rokonságuk égisze alatt pislákol ez a sugallat, épp csak átlépve a határt. Pont ettől oly zavarba ejtő. Mint minden olyan áthallásos megjegyzés, mely után odaszúrják: rossz az, aki rosszra gondol. De képtelenség elüldözni, mert folyvást életre kel a szavak közt búvó gondolat. Vérségben szokásos civódás görbe tükrű átirata. Önkényes. Sodrása pedig olykor túl vadnak is bizonyul.
Mikor a Loralyss kavarta örvények magukkal húzzák drága bátyját, abba mindig beleborzong. Soha más közelében nem környékezte a félsz, de ő mindig csupán egy róka lesz ebben a farkasfalkában, s Heilgron az egyetlen, aki mellett ezt érzi.
Lázködös, torz tónuson suttog az atyai büszkeség így, bátyja ajkán előcitálva.
Ahogy látja saját gondolatába fúlni fivére elkalandozó pillantását, néhány pillanatig csak saját szapora pihegését hallja. A bőrét érintő simítás, akármilyen lágy is, érzékeit túlfeszítve árasztja el. Nem csak a bőrét érinti, sosem csak azt. Heilgron ilyenkor a pőre lényét éri el. Felkavarja, megrémíti, lenyűgözi. Az igen és a nem összeakaszkodott aganccsal esik egymásnak, küzdelmükben pedig libabőrös lesz a szavát feledett húgocska.*
- Kisasszony! *javítja ki fivérét egész a dicsérő frázisig visszanyúlva. Kissé összeszedetlen. Fel is pattan, s a poharáért menekül, hogy legurítsa a maradék italát.* - Vérbeli nemesKisasszony *egyértelműsíti a dolgot, de meg is bánja hamar. Túl kényes témában sikerült hirtelen kapaszkodóra lelnie. Bár még fiatal, hogy sürgető kérdés legyen a házasság, de most, hogy drága atyjuk eltávozott, az e téren való döntés jog- és felelősségköre a fivérére szállt. Loralyssnek nyilvánvalóan semmi kedve feladni a függetlenségét. Gyors torokköszörülés után igyekszik is hamar témát váltani.*
- Szóval nem tetszik? *int körbe üres poharával a szobában, majd leteszi bátyjáé mellé.* - Pedig úgy tűnt, hogy a kedvedre való *mondja, de iménti kérdése mintha most már magára Shazára vonatkozna.*
*Amióta csak ismeri fivérét, rokonságuk égisze alatt pislákol ez a sugallat, épp csak átlépve a határt. Pont ettől oly zavarba ejtő. Mint minden olyan áthallásos megjegyzés, mely után odaszúrják: rossz az, aki rosszra gondol. De képtelenség elüldözni, mert folyvást életre kel a szavak közt búvó gondolat. Vérségben szokásos civódás görbe tükrű átirata. Önkényes. Sodrása pedig olykor túl vadnak is bizonyul.
Mikor a Loralyss kavarta örvények magukkal húzzák drága bátyját, abba mindig beleborzong. Soha más közelében nem környékezte a félsz, de ő mindig csupán egy róka lesz ebben a farkasfalkában, s Heilgron az egyetlen, aki mellett ezt érzi.
Lázködös, torz tónuson suttog az atyai büszkeség így, bátyja ajkán előcitálva.
Ahogy látja saját gondolatába fúlni fivére elkalandozó pillantását, néhány pillanatig csak saját szapora pihegését hallja. A bőrét érintő simítás, akármilyen lágy is, érzékeit túlfeszítve árasztja el. Nem csak a bőrét érinti, sosem csak azt. Heilgron ilyenkor a pőre lényét éri el. Felkavarja, megrémíti, lenyűgözi. Az igen és a nem összeakaszkodott aganccsal esik egymásnak, küzdelmükben pedig libabőrös lesz a szavát feledett húgocska.*
- Kisasszony! *javítja ki fivérét egész a dicsérő frázisig visszanyúlva. Kissé összeszedetlen. Fel is pattan, s a poharáért menekül, hogy legurítsa a maradék italát.* - Vérbeli nemesKisasszony *egyértelműsíti a dolgot, de meg is bánja hamar. Túl kényes témában sikerült hirtelen kapaszkodóra lelnie. Bár még fiatal, hogy sürgető kérdés legyen a házasság, de most, hogy drága atyjuk eltávozott, az e téren való döntés jog- és felelősségköre a fivérére szállt. Loralyssnek nyilvánvalóan semmi kedve feladni a függetlenségét. Gyors torokköszörülés után igyekszik is hamar témát váltani.*
- Szóval nem tetszik? *int körbe üres poharával a szobában, majd leteszi bátyjáé mellé.* - Pedig úgy tűnt, hogy a kedvedre való *mondja, de iménti kérdése mintha most már magára Shazára vonatkozna.*
6885. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-16 03:47:54
Üzenet elküldve: 2018-06-16 03:47:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Heilgron, Loralyss//
*Nagyot kortyol a borból és hazugság lenne azt állítani, hogy nem minőségi bor. Akinek némi érzéke van hozzá, vagy legalább már jó sok palack nedű gurult le a torkán, meg tudja állapítani.
Húga odalép hozzá azzal az gyönyörű, ellenállhatatlan kifejezéssel az arcán és átveszi a borospoharat. Nem tiltakozik, alighanem Loralyss újabb játékának lehet "elszenvedője".
Ám korábbi megjegyzése nem marad viszonzatlan és húga a tettek mezejére lép, mely egy alapos és gyakorlatias pofon képében realizálódik.
Odakap meglepetésében és felpillant a tüzes íriszekbe. Kiismerhetetlen, rejtélyes és magával ragadó.
Ahogy a lány elfordul, halványan elmosolyodik. Hihetetlen, hogy mit meg nem enged magának szeretett húga és hogy pontosan tudja, mennyire közelítheti meg azt a bizonyos falat. Jelenleg sajnos eléggé és bármennyire is legyen számító vagy nehezen kiismerhető, Loralyss bizony olvas belőle.
Feláll és elsétál a poharáért, miközben húga hangját hallgatja.*
-Azt meghiszem.
*Vesz másik kezébe egy számára kifejezetten ízléstelennek ható, talán hamis rubintokkal kivert ezüstkorsót. Húgára pillant, miközben visszateszi a díszt az asztalra és furcsa félmosoly jelenik meg arcán. Nehezen tudja lenyelni a tényt, de húgáéhoz hasonlatos gondolatok cikáznak fejében a lány karcsú derekát bámulva, csak jóval hosszabban. Nyelvével benedvesíti alsó ajkát majd lekapja pillantását a lányról, mikor az megfordul. Az ágyra ül és mereven bámul ki az ablakon, mintha valami roppant érdekeset szúrt volna ki.
Nem tudja sokáig fenntartani ezt az állapotot, mert húga közelíti meg és ül le mellé. Jóleső érzés fogja el a lány érintésétől, de ezt a világért sem vallaná be magának.*
-Ugyan már.
*Fogja kezei közé a lány kacsóját, hárítva a színjátékot.*
-Tettem, amit egy férfinek tennie kell.
~Kissé fellengzős, de megteszi.~
-Roppant bátran viselkedtél. Vérbeli nemesasszony.
*Húzza le a bor maradékát és teszi le az üres poharat az ágy lábához. Tekintete elkalandozik az édes kis szájacskáról és a csupasz vállakon állapodik meg.*
-Atyánk büszke lenne.
*Cirógatja meg a leány arcát és csúszik le ujja a finom ajkakhoz, majd végig a karcsú nyakon és állapodik meg a vállakon.
Elkapja tekintetét, nehogy szemet szúrjon étvágya Loralyssnak, már ha még nem szúrt.*
-Mindig azt mondta: Fiam, a farkas elhagyja szőrét, de a szokását nem.
*Mondja nagy bölcsen végül, hiszen kedveli az állatos hasonlatokat.*
A hozzászólás írója (Heilgron Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.16 03:55:37
*Nagyot kortyol a borból és hazugság lenne azt állítani, hogy nem minőségi bor. Akinek némi érzéke van hozzá, vagy legalább már jó sok palack nedű gurult le a torkán, meg tudja állapítani.
Húga odalép hozzá azzal az gyönyörű, ellenállhatatlan kifejezéssel az arcán és átveszi a borospoharat. Nem tiltakozik, alighanem Loralyss újabb játékának lehet "elszenvedője".
Ám korábbi megjegyzése nem marad viszonzatlan és húga a tettek mezejére lép, mely egy alapos és gyakorlatias pofon képében realizálódik.
Odakap meglepetésében és felpillant a tüzes íriszekbe. Kiismerhetetlen, rejtélyes és magával ragadó.
Ahogy a lány elfordul, halványan elmosolyodik. Hihetetlen, hogy mit meg nem enged magának szeretett húga és hogy pontosan tudja, mennyire közelítheti meg azt a bizonyos falat. Jelenleg sajnos eléggé és bármennyire is legyen számító vagy nehezen kiismerhető, Loralyss bizony olvas belőle.
Feláll és elsétál a poharáért, miközben húga hangját hallgatja.*
-Azt meghiszem.
*Vesz másik kezébe egy számára kifejezetten ízléstelennek ható, talán hamis rubintokkal kivert ezüstkorsót. Húgára pillant, miközben visszateszi a díszt az asztalra és furcsa félmosoly jelenik meg arcán. Nehezen tudja lenyelni a tényt, de húgáéhoz hasonlatos gondolatok cikáznak fejében a lány karcsú derekát bámulva, csak jóval hosszabban. Nyelvével benedvesíti alsó ajkát majd lekapja pillantását a lányról, mikor az megfordul. Az ágyra ül és mereven bámul ki az ablakon, mintha valami roppant érdekeset szúrt volna ki.
Nem tudja sokáig fenntartani ezt az állapotot, mert húga közelíti meg és ül le mellé. Jóleső érzés fogja el a lány érintésétől, de ezt a világért sem vallaná be magának.*
-Ugyan már.
*Fogja kezei közé a lány kacsóját, hárítva a színjátékot.*
-Tettem, amit egy férfinek tennie kell.
~Kissé fellengzős, de megteszi.~
-Roppant bátran viselkedtél. Vérbeli nemesasszony.
*Húzza le a bor maradékát és teszi le az üres poharat az ágy lábához. Tekintete elkalandozik az édes kis szájacskáról és a csupasz vállakon állapodik meg.*
-Atyánk büszke lenne.
*Cirógatja meg a leány arcát és csúszik le ujja a finom ajkakhoz, majd végig a karcsú nyakon és állapodik meg a vállakon.
Elkapja tekintetét, nehogy szemet szúrjon étvágya Loralyssnak, már ha még nem szúrt.*
-Mindig azt mondta: Fiam, a farkas elhagyja szőrét, de a szokását nem.
*Mondja nagy bölcsen végül, hiszen kedveli az állatos hasonlatokat.*
A hozzászólás írója (Heilgron Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.16 03:55:37
6884. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-13 21:07:16
Üzenet elküldve: 2018-06-13 21:07:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Pislog egy párat sűrű egymásutánban, kissé zavartan, mert a szoba milyenségére tett megjegyzés már Natynak is egyértelmű.*
- Milyen helyekre nem szokott járni? *kérdez vissza, halvány pillantását a fél-elfre emelve. Talán vészjósló is lehetne, de legalábbis határán van az incselkedésnek is. Nem lehetne pontosan eldönteni.*
- Persze, ha zavarja, hogy ismerem a Pegazus egyik szobáját, hát… ez ellen nem tudok mit tenni. Már _aludtam_ ott *vonja meg a vállát, s hogy a hangsúllyal, hogy aludt ott a lány, mit kezd Jaz, csak rajta múlik, mert éppen úgy sugallhatja az alvást, kikérve magának minden egyebet, s akár az ellenkezőjét is. De ezért a megjegyzésért, legalább ennyi csipkelődés kijár. Aztán persze megzavarja Jaz, ezzel a furcsa bevezetővel, s nem is tudja mit mondjon, de ebből nyilvánvalóvá válik az is, hogy nem érzett még hasonló pezsgést.*
- Valóban nem *susog, csak úgy csendesen, hogy a történet folyását ne zavarja meg túlzottan. Szemeivel közben a mesélőt figyeli, minden szavára figyel, úgy hallgatja a történetet. Igazán ínyére van, ha pikáns, ha csak vicces vége lesz, de még akkor is, ha szomorú. Mondhatni, hogy kellemes hallgatóság, legalábbis Jaz azt érezheti, hogy csüngenek minden szaván. Naty kuncog a nagy csöcsök említésén, egyébként pedig jókedvűen mosolygó szemekkel elsétálgat a fiúba karolva. Ajkait a kellő pillanatban hagyják el a meglepetés, vagy a botránkozás hangjai, melytől Jaz érezheti, hogy nagyon is figyel, nem csak úgy csinál.*
- Akkor a tanulság pedig…? Hogy a nemesek pénzzel bármit el tudnak intézni? *Van ebben valami igazság, szomorú is és szerencse is egyben. Persze erről nem biztos, hogy most szeretne beszélni. Inkább ő is mesélésbe kezd.*
- Volt egy pár érdekesség felénk is, de ami eszembe jutott, inkább egy történet egy kislányról *értőn mosolyodik, mert talán Jaz nem éppen ilyesmire számít, vagy talán pontosan ilyenre.* Előre leszögezném, hogy bármilyen felfedezett hasonlóság persze csak a véletlen műve… *kuncog, ahogy belekezd, de inkább módosít az eredeti történeten. * Nekem mindig szőke, gyöngyház hajú teremtésről meséltek, gondolom, a hatás kedvéért, de nehogy velem azonosítsa szegény lányt, inkább legyen… mondjuk sötétbarna hajú, és csokoládébarna szemű lányka. *tiltakozik, de már folytatja is.* Gyönyörű teremtés volt, akinek már öt éves korára híre ment. Messzi földről érkeztek nemes apák, a fiaiknak elkérni a lány kezét, de a kisasszony atyja hajthatatlan volt. Sehogy nem akarta odaadni a lányt. Ha tehette volna, toronyban tartotta volna. Csak az anyja unszolására engedett néha a gyeplőn.
*Sejtelmes mosoly bujkál szája szegletében, hogy a finom fordulatot felkészítse.*
Egyik ilyen alkalommal a szabadságtól megrészegülve, felkapta az egyik szolgáló lányának köpenyét, és egy kosarat a konyháról. Úgy indult neki a városnak, persze csak szigorúan a főutakon, mert félt, hogy eltéved. Valójában, lett volna, aki hazavigye, mert az egyik őrnek feltűnt, a csuklya alól kilógó hosszú hajtincs, így utána is eredt a városon keresztül kasul. Követte mindenhová, tisztes távolból. Egy emberöltőre elegendő távot sétáltak le ketten. Persze végig úgy, hogy a lányka nem tudta, követője akadt. Amikor a kisasszony *hunyorogva csücsörít kicsit* hívjuk Najdának. Tehát, Najda kisasszony úgy érezte, hogy figyeli valaki, de mikor megfordult, az őr mindig talált valami rejteket, ami mögött megbújhatott *kinyúl az egyik stand felé, s meglibbent egy kendőt.* Így járták táncukat egy ideig. Ahogy telt az idő, egyre többször lógott meg a lány, és főként egy tisztáson kötött ki a fűben heverészve, vagy a titkos kis faházban, ami az egyik fa ágai közé épült. Ez volt a nagy felfedezése. *sokatmondó pillantással emeli szürkés szemeit a zöldekre.* Aztán egyszer, amikor a titkos kis faházban üldögélt, és élvezte az madarak csicsergését, méhek zümmögését, egy különösen borzas üstök dugta be a fejét a kalyibába. Élénk tekintetű, sötét hajú fiú volt, aki a kis faházat a magáénak mondta, és a bitorlót, azonnal ki is akarta zavarni. Csakhogy, a lány bizony nem hagyta magát. Egyik sem bírt a másikkal, így hosszas vita után kiegyeztek abban, hogy közös lesz a titkos kis ház. Egy darabig szépen osztoztak rajta, és minden maradhatott is volna a régiben, ha Najda kisasszony őre, észre nem veszi azt az egyetlen, gyermekien tiszta és a felnőttek világától merőben különböző csókocskát, amit a fiú egy szál virágért lopott a lánytól. Mire Najda kisasszony feleszmélt, virággal a kezében, az ügyetlen csók már meg is találta, s ő csak kikerekedő szemmel állt. Ledermedve. Azt sem tudta, mit csináljon. A kislánylét határától fél lábbal feljebb, de fél lábbal még javában benne, *kecses kézmozdulattal gesztikulál.* csak fogta a virágot, és elviharzott.
Aztán másnap… *egy kis hatásszünet után folytatja.* mire a kisasszony kinyitott a szemét reggel, a hintó előállt, felpakolva. A lányt, elköltöztették az istenek háta mögé, egy kis falu határába egy birtokra. Ott aztán mehetett a nagy semmibe, ha akart. Csakhogy jobban tette, ha nem ment, ezt hamar megértette. Sokáig sírt, mert nagyon hiányzott neki a kis faház, a fiú, és egyetlen igaz barátnője, aki szintén semmit nem tudott az utazásról. És mit gondol, mivel magyarázták szegény párának, a hirtelen utazást? *Kérdezi hirtelen, mint ha Jaznek ezt illene tudnia, hogy aztán szelídbe forduló hangon folytassa.* Hát azzal, hogy menekíteni kellett, mert a fiú nem élte túl a csókot. Hogy ezt bizony nem szabad megismételnie, mert ez lesz a vége, és folyton menekülnie kell majd. Mit tudhat egy élete elején járó lányka egy mágusokkal teli világban ezekről a dolgokról? *Utolsó mondatai a sejtelem burkába vonva hangzanak el.*
- Hogy egyetlen csókja volt olyan mérgező, vagy a fiú a mámorba halt-e bele, ezt sosem tudta meg. Talán az egész egy nagyon aljas átverés része, és a fiú él és virul. *megvonja a vállát tanácstalan.* Ez is örök rejtély marad.
*Persze nagyon figyeli, hogy Jaznek tetszik-e a mese, vagy csak legyintene rá szíve szerint. Még nem ismeri annyira, hogy tudja, milyen történeteket szeret igazán.*
- Nos, tanulsága ennek sincs, hacsak nem a kislányokat ijesztgetik vele, hogy nehogy idő előtt osztogassák csókjaikat... na de, mit gondolsz, mi történt a fiúval?
A hozzászólás írója (Natalayda Mozecka) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.13 21:08:38
*Pislog egy párat sűrű egymásutánban, kissé zavartan, mert a szoba milyenségére tett megjegyzés már Natynak is egyértelmű.*
- Milyen helyekre nem szokott járni? *kérdez vissza, halvány pillantását a fél-elfre emelve. Talán vészjósló is lehetne, de legalábbis határán van az incselkedésnek is. Nem lehetne pontosan eldönteni.*
- Persze, ha zavarja, hogy ismerem a Pegazus egyik szobáját, hát… ez ellen nem tudok mit tenni. Már _aludtam_ ott *vonja meg a vállát, s hogy a hangsúllyal, hogy aludt ott a lány, mit kezd Jaz, csak rajta múlik, mert éppen úgy sugallhatja az alvást, kikérve magának minden egyebet, s akár az ellenkezőjét is. De ezért a megjegyzésért, legalább ennyi csipkelődés kijár. Aztán persze megzavarja Jaz, ezzel a furcsa bevezetővel, s nem is tudja mit mondjon, de ebből nyilvánvalóvá válik az is, hogy nem érzett még hasonló pezsgést.*
- Valóban nem *susog, csak úgy csendesen, hogy a történet folyását ne zavarja meg túlzottan. Szemeivel közben a mesélőt figyeli, minden szavára figyel, úgy hallgatja a történetet. Igazán ínyére van, ha pikáns, ha csak vicces vége lesz, de még akkor is, ha szomorú. Mondhatni, hogy kellemes hallgatóság, legalábbis Jaz azt érezheti, hogy csüngenek minden szaván. Naty kuncog a nagy csöcsök említésén, egyébként pedig jókedvűen mosolygó szemekkel elsétálgat a fiúba karolva. Ajkait a kellő pillanatban hagyják el a meglepetés, vagy a botránkozás hangjai, melytől Jaz érezheti, hogy nagyon is figyel, nem csak úgy csinál.*
- Akkor a tanulság pedig…? Hogy a nemesek pénzzel bármit el tudnak intézni? *Van ebben valami igazság, szomorú is és szerencse is egyben. Persze erről nem biztos, hogy most szeretne beszélni. Inkább ő is mesélésbe kezd.*
- Volt egy pár érdekesség felénk is, de ami eszembe jutott, inkább egy történet egy kislányról *értőn mosolyodik, mert talán Jaz nem éppen ilyesmire számít, vagy talán pontosan ilyenre.* Előre leszögezném, hogy bármilyen felfedezett hasonlóság persze csak a véletlen műve… *kuncog, ahogy belekezd, de inkább módosít az eredeti történeten. * Nekem mindig szőke, gyöngyház hajú teremtésről meséltek, gondolom, a hatás kedvéért, de nehogy velem azonosítsa szegény lányt, inkább legyen… mondjuk sötétbarna hajú, és csokoládébarna szemű lányka. *tiltakozik, de már folytatja is.* Gyönyörű teremtés volt, akinek már öt éves korára híre ment. Messzi földről érkeztek nemes apák, a fiaiknak elkérni a lány kezét, de a kisasszony atyja hajthatatlan volt. Sehogy nem akarta odaadni a lányt. Ha tehette volna, toronyban tartotta volna. Csak az anyja unszolására engedett néha a gyeplőn.
*Sejtelmes mosoly bujkál szája szegletében, hogy a finom fordulatot felkészítse.*
Egyik ilyen alkalommal a szabadságtól megrészegülve, felkapta az egyik szolgáló lányának köpenyét, és egy kosarat a konyháról. Úgy indult neki a városnak, persze csak szigorúan a főutakon, mert félt, hogy eltéved. Valójában, lett volna, aki hazavigye, mert az egyik őrnek feltűnt, a csuklya alól kilógó hosszú hajtincs, így utána is eredt a városon keresztül kasul. Követte mindenhová, tisztes távolból. Egy emberöltőre elegendő távot sétáltak le ketten. Persze végig úgy, hogy a lányka nem tudta, követője akadt. Amikor a kisasszony *hunyorogva csücsörít kicsit* hívjuk Najdának. Tehát, Najda kisasszony úgy érezte, hogy figyeli valaki, de mikor megfordult, az őr mindig talált valami rejteket, ami mögött megbújhatott *kinyúl az egyik stand felé, s meglibbent egy kendőt.* Így járták táncukat egy ideig. Ahogy telt az idő, egyre többször lógott meg a lány, és főként egy tisztáson kötött ki a fűben heverészve, vagy a titkos kis faházban, ami az egyik fa ágai közé épült. Ez volt a nagy felfedezése. *sokatmondó pillantással emeli szürkés szemeit a zöldekre.* Aztán egyszer, amikor a titkos kis faházban üldögélt, és élvezte az madarak csicsergését, méhek zümmögését, egy különösen borzas üstök dugta be a fejét a kalyibába. Élénk tekintetű, sötét hajú fiú volt, aki a kis faházat a magáénak mondta, és a bitorlót, azonnal ki is akarta zavarni. Csakhogy, a lány bizony nem hagyta magát. Egyik sem bírt a másikkal, így hosszas vita után kiegyeztek abban, hogy közös lesz a titkos kis ház. Egy darabig szépen osztoztak rajta, és minden maradhatott is volna a régiben, ha Najda kisasszony őre, észre nem veszi azt az egyetlen, gyermekien tiszta és a felnőttek világától merőben különböző csókocskát, amit a fiú egy szál virágért lopott a lánytól. Mire Najda kisasszony feleszmélt, virággal a kezében, az ügyetlen csók már meg is találta, s ő csak kikerekedő szemmel állt. Ledermedve. Azt sem tudta, mit csináljon. A kislánylét határától fél lábbal feljebb, de fél lábbal még javában benne, *kecses kézmozdulattal gesztikulál.* csak fogta a virágot, és elviharzott.
Aztán másnap… *egy kis hatásszünet után folytatja.* mire a kisasszony kinyitott a szemét reggel, a hintó előállt, felpakolva. A lányt, elköltöztették az istenek háta mögé, egy kis falu határába egy birtokra. Ott aztán mehetett a nagy semmibe, ha akart. Csakhogy jobban tette, ha nem ment, ezt hamar megértette. Sokáig sírt, mert nagyon hiányzott neki a kis faház, a fiú, és egyetlen igaz barátnője, aki szintén semmit nem tudott az utazásról. És mit gondol, mivel magyarázták szegény párának, a hirtelen utazást? *Kérdezi hirtelen, mint ha Jaznek ezt illene tudnia, hogy aztán szelídbe forduló hangon folytassa.* Hát azzal, hogy menekíteni kellett, mert a fiú nem élte túl a csókot. Hogy ezt bizony nem szabad megismételnie, mert ez lesz a vége, és folyton menekülnie kell majd. Mit tudhat egy élete elején járó lányka egy mágusokkal teli világban ezekről a dolgokról? *Utolsó mondatai a sejtelem burkába vonva hangzanak el.*
- Hogy egyetlen csókja volt olyan mérgező, vagy a fiú a mámorba halt-e bele, ezt sosem tudta meg. Talán az egész egy nagyon aljas átverés része, és a fiú él és virul. *megvonja a vállát tanácstalan.* Ez is örök rejtély marad.
*Persze nagyon figyeli, hogy Jaznek tetszik-e a mese, vagy csak legyintene rá szíve szerint. Még nem ismeri annyira, hogy tudja, milyen történeteket szeret igazán.*
- Nos, tanulsága ennek sincs, hacsak nem a kislányokat ijesztgetik vele, hogy nehogy idő előtt osztogassák csókjaikat... na de, mit gondolsz, mi történt a fiúval?
A hozzászólás írója (Natalayda Mozecka) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.13 21:08:38
6883. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-11 17:21:23
Üzenet elküldve: 2018-06-11 17:21:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Cheis Nalmosa//
*Arthenior szebb város, mint gondolta. Az északnyugati irány felől közelíti meg a helyet, szinte egymaga. Útitársai csak egy bizonyos szakaszon akadtak, további érkező pedig úgy tűnik, néhány kereskedőtől eltekintve szintén nincs. Miután beér a településre, felkapja fejét, és haladás közben a szűk utcát szegélyező épületeket vizsgálja. Vagy a közbeszéd terjeszt hamis pletykákat, vagy egy nyugodtabb pillanatban érkezett, mindenesetre felfordulásnak nincsen nyoma. A megszokott zsúfoltság, ami a kapun belül már megjelenik, és amiről előre figyelmeztették, persze jelen van. Nézőpont kérdése, de ő maga nem fest valami jól. Fekete ruházata szürkévé vált a mezei szélben rárakódott vastag porrétegtől, csizmáját jókora sárdarabok húzzák le, arcának vonásai fásultak, haja kócos. Karjait könyéktől az ujjakig alvadt vér borítja, emellett halvány vérfoltok helyezkednek el ruháinak különböző részein. Így néz ki az ember, ha kibelezi a lovát. A városban már használható a pénz, de a pusztában az erszényétől akár éhen is halhatott volna. Egyedül zöldes tekintete változatlan, ugyanolyan éles, mint mindig. Macskaszerű, hangtalan mozgását még a sár sem akadályozza, az már-már kecsesnek hat, még így is, hogy pusztán céltalanul bolyong. Artheniorban az a groteszk, hogy ilyen megjelenéssel egyáltalán nem tűnik ki a tömegből, kinézete a szegénynegyedben még csak el sem tér a többiekétől. Elképzelés nélkül járja be a város különböző részeit. Nézelődik és szépen lassan elhagyja a főteret, a Pegazus fogadót és a szegénynegyedet, majd megérkezik a piactérre. A város sokszínűsége itt mutatkozik meg a legjobban. Mindenféle fajú és foglalkozású szerzet feltűnik, hogy apró tennivalóját elintézze, majd továbbálljon. Velar Kjarir szerint létezik néhány faj, amikre nincs szükség a világban, és minden jobban menne nélkülük. A gnómokat például kifejezetten gyűlöli, lihanechi évei alatt rengeteget szenvedett miattuk. Sokan hasznosnak tartják őket, ő szívesen megszabadulna mindannyiuktól. Van még pár csoport, akikkel szemben így érez. Artheniorban kevesebb a gnóm, de vannak helyettük orkok, óriások és törpék, akiket szintén megvet. Néha csodálkozik rajta, hogy indulatait milyen jól palástolja, és mennyire kifinomult személyiség tud lenni, ha akar. Neki végső soron teljesen mindegy, mágiát és kardforgatást szeretne tanulni, ez minden. Miközben ezeken mereng, ledobja magát egy padra a piactéri forgatagtól valamivel távolabb. Maradék vizéből kezeit és arcát mossa meg, majd feltekint a lenyugvó nap narancs és vörös között átmenetet képző sugaraira, amik befestik a teret, a bódékat és a bódék között megforduló népséget. Mindenki igyekszik a dolgára, legnagyobb sajnálatára nem a beszédes egyének terepe ez.*
A hozzászólás írója (Velar Kjarir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.11 17:25:48
*Arthenior szebb város, mint gondolta. Az északnyugati irány felől közelíti meg a helyet, szinte egymaga. Útitársai csak egy bizonyos szakaszon akadtak, további érkező pedig úgy tűnik, néhány kereskedőtől eltekintve szintén nincs. Miután beér a településre, felkapja fejét, és haladás közben a szűk utcát szegélyező épületeket vizsgálja. Vagy a közbeszéd terjeszt hamis pletykákat, vagy egy nyugodtabb pillanatban érkezett, mindenesetre felfordulásnak nincsen nyoma. A megszokott zsúfoltság, ami a kapun belül már megjelenik, és amiről előre figyelmeztették, persze jelen van. Nézőpont kérdése, de ő maga nem fest valami jól. Fekete ruházata szürkévé vált a mezei szélben rárakódott vastag porrétegtől, csizmáját jókora sárdarabok húzzák le, arcának vonásai fásultak, haja kócos. Karjait könyéktől az ujjakig alvadt vér borítja, emellett halvány vérfoltok helyezkednek el ruháinak különböző részein. Így néz ki az ember, ha kibelezi a lovát. A városban már használható a pénz, de a pusztában az erszényétől akár éhen is halhatott volna. Egyedül zöldes tekintete változatlan, ugyanolyan éles, mint mindig. Macskaszerű, hangtalan mozgását még a sár sem akadályozza, az már-már kecsesnek hat, még így is, hogy pusztán céltalanul bolyong. Artheniorban az a groteszk, hogy ilyen megjelenéssel egyáltalán nem tűnik ki a tömegből, kinézete a szegénynegyedben még csak el sem tér a többiekétől. Elképzelés nélkül járja be a város különböző részeit. Nézelődik és szépen lassan elhagyja a főteret, a Pegazus fogadót és a szegénynegyedet, majd megérkezik a piactérre. A város sokszínűsége itt mutatkozik meg a legjobban. Mindenféle fajú és foglalkozású szerzet feltűnik, hogy apró tennivalóját elintézze, majd továbbálljon. Velar Kjarir szerint létezik néhány faj, amikre nincs szükség a világban, és minden jobban menne nélkülük. A gnómokat például kifejezetten gyűlöli, lihanechi évei alatt rengeteget szenvedett miattuk. Sokan hasznosnak tartják őket, ő szívesen megszabadulna mindannyiuktól. Van még pár csoport, akikkel szemben így érez. Artheniorban kevesebb a gnóm, de vannak helyettük orkok, óriások és törpék, akiket szintén megvet. Néha csodálkozik rajta, hogy indulatait milyen jól palástolja, és mennyire kifinomult személyiség tud lenni, ha akar. Neki végső soron teljesen mindegy, mágiát és kardforgatást szeretne tanulni, ez minden. Miközben ezeken mereng, ledobja magát egy padra a piactéri forgatagtól valamivel távolabb. Maradék vizéből kezeit és arcát mossa meg, majd feltekint a lenyugvó nap narancs és vörös között átmenetet képző sugaraira, amik befestik a teret, a bódékat és a bódék között megforduló népséget. Mindenki igyekszik a dolgára, legnagyobb sajnálatára nem a beszédes egyének terepe ez.*
A hozzászólás írója (Velar Kjarir) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.06.11 17:25:48
6882. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-05 07:51:39
Üzenet elküldve: 2018-06-05 07:51:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 725
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 725
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
*Ez borzalom! Hogy őt, ki sosem hazudna, ki a becsületnek, tisztességnek, mások megsegítésének szenteli életét önzetlenül, ily rút módon verjék át! Miért? Hát mivel érdemelte ezt ki? És milyen beteges léleknek áll érdekében megtéveszteni másokat? Kihasználni jóhiszeműségüket?
Ilyen, és ehhez hasonlatos gondolatok vetülnek ki arcára. A felháborodásé, sértettségé, becsapásé, döbbeneté. És persze a keserű felismerésé is.*
-Értem.
*Nyögi elhalló hangon, és mint a mesebeli szomorú kisfiúk, amikor az anyukájuk elmondja, hogy a piros ruhás pocakos úr nem létezik, és bizony az ajándékokat nem ő teszi a szépen suvickolt csizmába, épp úgy nem érti ő sem, hogy valójában miért is kellett ezen átesni. Hiszen neki jó volt az a boldog tudat. Sokkal jobb, mint a fájó igazság. És mint a mesebeli kisfiúk, kik nyomát látták az ajándékhozó öregnek, még maga is ragaszkodna picit a hazugsághoz, hiszen megvolt az első strófa!
Naty kegyetlenül zúzza össze ennek ábrándját is, hogy végeredményként kapjon egy igen bús, lélekben összetört, lassan a sírás szélén álló kisfiút. Ki most nagyokat sóhajtozva keresi a szavakat. A reményt, melyre végül maga a gyermekdal szakértő ad lehetőséget, azzal, hogy hajlandó újrahallgatni a cégér nyikorgását.
Fojt el egy aprócska vigyort, azon, hogy szobára viszont nem menne Jazzel, és helyesel is gyorsan, vállvonogatva.*
-Lehet. Nem tudom. Nem szoktam olyan helyekre járni.
*Villantja pimasz mosolyát, mert akkor ezek szerint a nő a tapasztaltabb a fogadói szobák hangszigeteltsége terén. Erről szívesen hallana bővebben, de ugye most kesereg a cégér miatt.*
-Rendben, akkor egy ital mellett, holnap a Pegazusban.
*Bólint rá az újabb találka időpontjára, helyszínére.
Utóbbi szavait a nő nem tudja mire véli, mentségének számlájára írható, hogy Jaz meg úgyis rácáfolna, bárhogy is értelmezné.*
-Szóval nem.
*Nyugtázza derűs vállvonással, hogy a szöszke nem érezte még az Élet pezsgését.*
-Semmi baj, egyszer eljön ez is. Hősünk viszont rabja volt eme furcsa kéjnek.
*Folytatja máris a történetet, mintha a kis közjátéknak semmiféle jelentősége nem lett volna karját nyújtja újra, hogy megkezdett sétájuk folytathassák.*
-Hogy ki lehetett pontosan ezen hős, arról sajnos megoszlanak a vélemények, s így évtizedek távlatában már nehéz lenne kinyomozni, van ki esküszik, hogy egy Sillerforw, más Dwinirthalennel meséli. Magam nem bocsátkoznék feltételezésbe, a csúfos cégér fiaskó után.
*Húzza el száját, mert ezen tévedése, még ha nem is tehet róla bizony fáj.*
-Maradjunk talán annyiban, hogy Sillinqueves. Vagyis egy nemes úr, különös hajlamokkal. Menthetetlenül szerelmes volt az izgalmakba, kereste a veszélyt, és egy idő után már nem érte be annyival, hogy kastélyának magas erkélyén egyensúlyozzon, viharban sebesen lovagoljon, hites nejét, annak szobalányával csalja. Mint a hodarilra rákapott függő, mind többet akart. És hát mi lehetne nagyobb aggodalma, félelme egy nemesnek, mint a leleplezés veszélye? Így eszement bolond módjára előbb rákapott arra, hogy arcát csuklya, pőre testét egy szál köpönyeg alá rejtve járta az éjszakát, s boldog, boldogtalannak mutogatta mezítelenségét. Eléjük penderült egy sikátorból, sarokról széttárta köpenyét, élvezte kicsit a másik arcára kiülő döbbenetet majd elfutott, hogy másnap kifogástalan öltényében maga botránkozzon legjobban a kéjenc hírein.
*Kicsit sikamlós a történet, egy ifjú hölgy füleinek, de Jaz ügyesen kerüli az igen illetlen részleteket.*
-Sokáig ment ezt, hatokig, hónapokig. Egy idő után a városi őrség plakáton kezdte köröztetni a szeméremsértőt. Ezen plakátok pedig egyre részletesebbek lettek, miként az áldozatok egyre több panaszt tettek. Végül a körözvények már egyértelműen megjelöltek egy csüngő hasú, élete derekán járó férfiút, ősz, kócos szőrzettel. - És elnézést a pontos, szó szerinti idézetért, de ez kulcsfontosságú a történetben. - "Elég jó csöcsökkel. Hát férficsöcsök, de markolászni való." Utolsó áldozata nem volt túl művelt férfiú, ám neki köszönhetően többet senki sem rettegett a szatírtól. Sőt, egy hatig igazi városi látványosságnak számított, egy nevetséges hírességnek, kinek vágyták megjelenését.
*Gondosan kerüli az említett pacák férfiú becsének pontos leírását, holott a kocsmákban épp az a részlet vált ki hangos, ordenáré röhögést.*
-Ám ezt követve nem volt több atrocitás, a kéjenc kilétére mégis fény derült. Itt ismét nem pontosak az elbeszélések, van ki szerint szenvedélyének hódolni ment ki a szirtekre, mások szerint véget vetni életének. A lényeg, hogy a mélység szélén állva megrészegült, ruháit ismét levetve pucéran hódolt szenvedélyének, aztán ki tudja miért, öltözékének minden darabját a mélybe szórta. Másnap gyalogosan kullogott vissza a városba, egy szál hímzett keszkenővel takarva ágyékát. Persze azt állította kirabolták, de a körözvények még kinn lógtak, és hát nagyon pontos volt a leírás.
*Sokak szerint igen jól tud mesélni, emellett, valójában hallgatni jobban szeret.*
-Természetesen pénzzel sok minden megvehető, a nemes családja elérte, hogy esetét rablásként vizsgálják ki a hatóságok, és két napra hűvösre tegyenek bárkit, ki azzal vádolta a jó öreget, hogy valaha is szándékosan mutogatta magát. Azóta azonban szigorúak Arthenior törvényei a közszemérem védelmében. Akár kilencven nap elzárást is kaphat az elkövető, vagy kényszermunkát, és "a garázdasághoz használt eszközök megsemmisítendőek."
*Történet vége, illetve dehogy, lemaradt a tanulság.*
-Azért az eset arra rámutat, hogy mindenkinek jobb, ha a vágyainkat otthon éljük ki. De folyton csak én szövegelek.
*Sóhajt nagyot, igazít egyet a karján átvetett köpenyen, immár alig pár méter az italmérő.*
-Előző lakhelyeden nem estek meg kínos, ám utólag mókás események?
*Pillant kérdőn a lányra.*
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
*Ez borzalom! Hogy őt, ki sosem hazudna, ki a becsületnek, tisztességnek, mások megsegítésének szenteli életét önzetlenül, ily rút módon verjék át! Miért? Hát mivel érdemelte ezt ki? És milyen beteges léleknek áll érdekében megtéveszteni másokat? Kihasználni jóhiszeműségüket?
Ilyen, és ehhez hasonlatos gondolatok vetülnek ki arcára. A felháborodásé, sértettségé, becsapásé, döbbeneté. És persze a keserű felismerésé is.*
-Értem.
*Nyögi elhalló hangon, és mint a mesebeli szomorú kisfiúk, amikor az anyukájuk elmondja, hogy a piros ruhás pocakos úr nem létezik, és bizony az ajándékokat nem ő teszi a szépen suvickolt csizmába, épp úgy nem érti ő sem, hogy valójában miért is kellett ezen átesni. Hiszen neki jó volt az a boldog tudat. Sokkal jobb, mint a fájó igazság. És mint a mesebeli kisfiúk, kik nyomát látták az ajándékhozó öregnek, még maga is ragaszkodna picit a hazugsághoz, hiszen megvolt az első strófa!
Naty kegyetlenül zúzza össze ennek ábrándját is, hogy végeredményként kapjon egy igen bús, lélekben összetört, lassan a sírás szélén álló kisfiút. Ki most nagyokat sóhajtozva keresi a szavakat. A reményt, melyre végül maga a gyermekdal szakértő ad lehetőséget, azzal, hogy hajlandó újrahallgatni a cégér nyikorgását.
Fojt el egy aprócska vigyort, azon, hogy szobára viszont nem menne Jazzel, és helyesel is gyorsan, vállvonogatva.*
-Lehet. Nem tudom. Nem szoktam olyan helyekre járni.
*Villantja pimasz mosolyát, mert akkor ezek szerint a nő a tapasztaltabb a fogadói szobák hangszigeteltsége terén. Erről szívesen hallana bővebben, de ugye most kesereg a cégér miatt.*
-Rendben, akkor egy ital mellett, holnap a Pegazusban.
*Bólint rá az újabb találka időpontjára, helyszínére.
Utóbbi szavait a nő nem tudja mire véli, mentségének számlájára írható, hogy Jaz meg úgyis rácáfolna, bárhogy is értelmezné.*
-Szóval nem.
*Nyugtázza derűs vállvonással, hogy a szöszke nem érezte még az Élet pezsgését.*
-Semmi baj, egyszer eljön ez is. Hősünk viszont rabja volt eme furcsa kéjnek.
*Folytatja máris a történetet, mintha a kis közjátéknak semmiféle jelentősége nem lett volna karját nyújtja újra, hogy megkezdett sétájuk folytathassák.*
-Hogy ki lehetett pontosan ezen hős, arról sajnos megoszlanak a vélemények, s így évtizedek távlatában már nehéz lenne kinyomozni, van ki esküszik, hogy egy Sillerforw, más Dwinirthalennel meséli. Magam nem bocsátkoznék feltételezésbe, a csúfos cégér fiaskó után.
*Húzza el száját, mert ezen tévedése, még ha nem is tehet róla bizony fáj.*
-Maradjunk talán annyiban, hogy Sillinqueves. Vagyis egy nemes úr, különös hajlamokkal. Menthetetlenül szerelmes volt az izgalmakba, kereste a veszélyt, és egy idő után már nem érte be annyival, hogy kastélyának magas erkélyén egyensúlyozzon, viharban sebesen lovagoljon, hites nejét, annak szobalányával csalja. Mint a hodarilra rákapott függő, mind többet akart. És hát mi lehetne nagyobb aggodalma, félelme egy nemesnek, mint a leleplezés veszélye? Így eszement bolond módjára előbb rákapott arra, hogy arcát csuklya, pőre testét egy szál köpönyeg alá rejtve járta az éjszakát, s boldog, boldogtalannak mutogatta mezítelenségét. Eléjük penderült egy sikátorból, sarokról széttárta köpenyét, élvezte kicsit a másik arcára kiülő döbbenetet majd elfutott, hogy másnap kifogástalan öltényében maga botránkozzon legjobban a kéjenc hírein.
*Kicsit sikamlós a történet, egy ifjú hölgy füleinek, de Jaz ügyesen kerüli az igen illetlen részleteket.*
-Sokáig ment ezt, hatokig, hónapokig. Egy idő után a városi őrség plakáton kezdte köröztetni a szeméremsértőt. Ezen plakátok pedig egyre részletesebbek lettek, miként az áldozatok egyre több panaszt tettek. Végül a körözvények már egyértelműen megjelöltek egy csüngő hasú, élete derekán járó férfiút, ősz, kócos szőrzettel. - És elnézést a pontos, szó szerinti idézetért, de ez kulcsfontosságú a történetben. - "Elég jó csöcsökkel. Hát férficsöcsök, de markolászni való." Utolsó áldozata nem volt túl művelt férfiú, ám neki köszönhetően többet senki sem rettegett a szatírtól. Sőt, egy hatig igazi városi látványosságnak számított, egy nevetséges hírességnek, kinek vágyták megjelenését.
*Gondosan kerüli az említett pacák férfiú becsének pontos leírását, holott a kocsmákban épp az a részlet vált ki hangos, ordenáré röhögést.*
-Ám ezt követve nem volt több atrocitás, a kéjenc kilétére mégis fény derült. Itt ismét nem pontosak az elbeszélések, van ki szerint szenvedélyének hódolni ment ki a szirtekre, mások szerint véget vetni életének. A lényeg, hogy a mélység szélén állva megrészegült, ruháit ismét levetve pucéran hódolt szenvedélyének, aztán ki tudja miért, öltözékének minden darabját a mélybe szórta. Másnap gyalogosan kullogott vissza a városba, egy szál hímzett keszkenővel takarva ágyékát. Persze azt állította kirabolták, de a körözvények még kinn lógtak, és hát nagyon pontos volt a leírás.
*Sokak szerint igen jól tud mesélni, emellett, valójában hallgatni jobban szeret.*
-Természetesen pénzzel sok minden megvehető, a nemes családja elérte, hogy esetét rablásként vizsgálják ki a hatóságok, és két napra hűvösre tegyenek bárkit, ki azzal vádolta a jó öreget, hogy valaha is szándékosan mutogatta magát. Azóta azonban szigorúak Arthenior törvényei a közszemérem védelmében. Akár kilencven nap elzárást is kaphat az elkövető, vagy kényszermunkát, és "a garázdasághoz használt eszközök megsemmisítendőek."
*Történet vége, illetve dehogy, lemaradt a tanulság.*
-Azért az eset arra rámutat, hogy mindenkinek jobb, ha a vágyainkat otthon éljük ki. De folyton csak én szövegelek.
*Sóhajt nagyot, igazít egyet a karján átvetett köpenyen, immár alig pár méter az italmérő.*
-Előző lakhelyeden nem estek meg kínos, ám utólag mókás események?
*Pillant kérdőn a lányra.*
6881. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-06-04 00:01:43
Üzenet elküldve: 2018-06-04 00:01:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Együttérző pillantással kíséri, ahogy Jaz megdöbben a város gyermekdalos összeesküvésén.*
- Én, megértem, hogy ez most Önnek nagyon nehéz, de higgye el… *fűzi tovább, ahogyan a játék megkívánja. Mint a mesebeli szomorú kisfiúknak szokás, amikor az anyukájuk elmondja, hogy a piros ruhás pocakos úr nem létezik, és bizony az ajándékokat nem ő teszi a szépen suvickolt csizmába.* ezen túl kellett esni.
*Nem akar túlzásba sem esni, csak a finom incselkedés határán igyekszik lavírozni, ezért tovább nem is fűzné a szomorú tényekről formált véleményét.*
- Az első strófa? *Összehúzza szemöldökét, s kénytelen tovább fűzni mégis, nem tud ellenállni.* Szerintem, csak annyira hallani akarta, hogy megcsalta a füle… egy madár hangját vélhette annak.
*Most már azért is köti magát, hogy az egész csak átverés, és hogy talán a félvér önhibáján kívül csalás áldozata lett, melyben akár egy madár is cinkosa lehet a városi legenda létrejöttének.
Nagyon szívesen a végére járna, és azzal nincs is gond, hogy kintről, vagy a fogadó terméből hallgassák, de az emeleti szoba említésére őszinte kétely ül ki az arcára.*
- Ó… azok a szobák, rendkívül messze vannak a cégértől. Tapasztalatból mondom, tökéletesen csendes… de ha itt úgyis koccintunk majd, részemről semmi akadálya, hogy a Pegazusban is koccintsunk holnap.
*Szerencse, hogy Natyt alapvetően nehéz kihozni a sodrából, pláne amikor ilyen jól érzi magát, mint most. Így, amikor gyanússá válik, hogy mire is utalhat a másik, nem kezd pofozkodni, vagy sértett önérzeteskedésbe, hogy mégis milyen nőnek nézi a zöldszemű. Nem toppant a lábával, vörösödik el, s fordul hátraarc, faképnél hagyva Jazt. Ráadásként valamiért izgalmasnak is hangzik a gondolat, hogy miért ne? Ki tiltja meg? Csakhogy a lázadozás édessége el is veszik így, hogy immár a maga ura. Ettől eltekintve viszont, ugyan úgy nem tud kibújni a bőréből, hogy ledér módjára kapjon az alkalmon. Éppen ezért nem is akarja hitegetni a pimasz zöldszeműt, hogy bármi ilyesmiben részt vesz majd. Egyszerűbb úgy tenni, mint ha nem értené pontosan, mire is utalhatott a másik.
~Vagy talán félreértettem… biztosan nem a piac közepén hívna hancúrozni valaki... vagy ha tényleg így van, talán jobb volna kicsit visszavenni a közvetlenségből…~
Noha eddig amennyit megismert belőle, kimondottan szimpatikus, és jóképű is, azokat a sorjázó fülbevalókat pedig izgalmas volna közelebbről is megvizsgálni. Dilemmák sokasága árasztja el Natalaydát, hogy közeledne is, ismerkedne is szívesen, de hogy mennyire áthatóan, még maga sem tudja. Ezt a tétova huzavonát érezheti Jaz abban a mozdulatban is, amivel ellép ölelése elől, hogy aztán mégis visszalépjen a karjáért.
A vidám történetre várva, ugyan megtesz egy-két lépést az italmérő felé, s készséges kísérője bele is kezd, csak az első pár szó akasztja meg Naty lépteit, s a pergő szavakat először nem is érti. Legalábbis nem tudja hová tenni.*
~Hogyan?~
*Elkerekedő szürkészöld szemeivel pillant a tiszta zöld szemekbe, most valóban értetlenül.*
- Én… hogyan?
*Együttérző pillantással kíséri, ahogy Jaz megdöbben a város gyermekdalos összeesküvésén.*
- Én, megértem, hogy ez most Önnek nagyon nehéz, de higgye el… *fűzi tovább, ahogyan a játék megkívánja. Mint a mesebeli szomorú kisfiúknak szokás, amikor az anyukájuk elmondja, hogy a piros ruhás pocakos úr nem létezik, és bizony az ajándékokat nem ő teszi a szépen suvickolt csizmába.* ezen túl kellett esni.
*Nem akar túlzásba sem esni, csak a finom incselkedés határán igyekszik lavírozni, ezért tovább nem is fűzné a szomorú tényekről formált véleményét.*
- Az első strófa? *Összehúzza szemöldökét, s kénytelen tovább fűzni mégis, nem tud ellenállni.* Szerintem, csak annyira hallani akarta, hogy megcsalta a füle… egy madár hangját vélhette annak.
*Most már azért is köti magát, hogy az egész csak átverés, és hogy talán a félvér önhibáján kívül csalás áldozata lett, melyben akár egy madár is cinkosa lehet a városi legenda létrejöttének.
Nagyon szívesen a végére járna, és azzal nincs is gond, hogy kintről, vagy a fogadó terméből hallgassák, de az emeleti szoba említésére őszinte kétely ül ki az arcára.*
- Ó… azok a szobák, rendkívül messze vannak a cégértől. Tapasztalatból mondom, tökéletesen csendes… de ha itt úgyis koccintunk majd, részemről semmi akadálya, hogy a Pegazusban is koccintsunk holnap.
*Szerencse, hogy Natyt alapvetően nehéz kihozni a sodrából, pláne amikor ilyen jól érzi magát, mint most. Így, amikor gyanússá válik, hogy mire is utalhat a másik, nem kezd pofozkodni, vagy sértett önérzeteskedésbe, hogy mégis milyen nőnek nézi a zöldszemű. Nem toppant a lábával, vörösödik el, s fordul hátraarc, faképnél hagyva Jazt. Ráadásként valamiért izgalmasnak is hangzik a gondolat, hogy miért ne? Ki tiltja meg? Csakhogy a lázadozás édessége el is veszik így, hogy immár a maga ura. Ettől eltekintve viszont, ugyan úgy nem tud kibújni a bőréből, hogy ledér módjára kapjon az alkalmon. Éppen ezért nem is akarja hitegetni a pimasz zöldszeműt, hogy bármi ilyesmiben részt vesz majd. Egyszerűbb úgy tenni, mint ha nem értené pontosan, mire is utalhatott a másik.
~Vagy talán félreértettem… biztosan nem a piac közepén hívna hancúrozni valaki... vagy ha tényleg így van, talán jobb volna kicsit visszavenni a közvetlenségből…~
Noha eddig amennyit megismert belőle, kimondottan szimpatikus, és jóképű is, azokat a sorjázó fülbevalókat pedig izgalmas volna közelebbről is megvizsgálni. Dilemmák sokasága árasztja el Natalaydát, hogy közeledne is, ismerkedne is szívesen, de hogy mennyire áthatóan, még maga sem tudja. Ezt a tétova huzavonát érezheti Jaz abban a mozdulatban is, amivel ellép ölelése elől, hogy aztán mégis visszalépjen a karjáért.
A vidám történetre várva, ugyan megtesz egy-két lépést az italmérő felé, s készséges kísérője bele is kezd, csak az első pár szó akasztja meg Naty lépteit, s a pergő szavakat először nem is érti. Legalábbis nem tudja hová tenni.*
~Hogyan?~
*Elkerekedő szürkészöld szemeivel pillant a tiszta zöld szemekbe, most valóban értetlenül.*
- Én… hogyan?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9901-9920 , 9921-9940 , 9941-9960 , 9961-9980 , 9981-10000 , 10001-10020 , 10021-10040 , 10041-10060 , 10061-10080 , 10081-10100 , 10101-10120 , 10121-10140 , 10141-10160 , 10161-10180 , 10181-10200 , 10201-10220 , 10221-10240 , 10241-10260 , 10247-10266