//Úton-útfélen//
//Újra úton//
*Viel érintése természetesen nagyon jól esik neki. Édesanyján kívül ritkán kapott eddig együttérzést és szeretetet mástól, főleg pedig gyengéd és kedves érintés kíséretében. Mindezt ráadásul csak azok után, hogy el kellett hagynia az otthonát. Kicsit zavartan, szinte meghatottan mosolyog a lányra, de mindenképpen hálásan.*
- Köszönöm. *mondja.*
- És azt hiszem, hogy ebben igazad van. Ha más jutalom nincs is, csak annyi, hogy legalább nyugodtan alhatok abban a tudatban, hogy nem ártottam másnak, nekem már az sem kevés. *mondja aztán.*
- Eeyr óvjon bennünket valóban! *teszi hozzá, de ezúttal inkább csak udvariasságból, mert nem szeretné megsérteni a tündérlány hitét. Reméli mindenesetre, hogy Viel nem veszi észre, hogy Eeyrt illetően nincsen benne igazi hit.
Az istennőnek két őszinte és lelkes hívét ismerte eddig, Aleniát és Aleimordot, és amikor eljött a káosz napja, mindkettőjük sorsa nagyon rosszra fordult, olyannyira, hogy egyikükével sem cserélné el saját sorsát, bár még mindig csak találgatni tud, hogy végül is mi történt velük. Alenia élete ráadásul már a káosz kitörése előtt lidércnyomássá változott.
Babonás oldalával szinte állandóan harcban álló racionális fele értelemszerűen azt mondja erre, hogy mindez csak két okból történhetett. Vagy az akarat hiányzott az istennőből ahhoz, hogy saját híveit megsegítse, vagy pedig az erő. Így a maga részéről, bár nagyon szeretne hinni benne, hogy egy halandóknál hatalmasabb létező tényleg óvni fogja őket, sokkal nagyobb esélyt lát arra, hogy teljesen magukra maradva kell majd boldogulniuk. Nem véletlenül vágyik annyira arra, hogy végre tudja használni a mágiát.
Persze, tisztában van azzal is, hogy mindaz amit a nyugodt alvásról mondott, jó nagy közhely, ami talán csak kimondva hangzik jól.
Néhány rövid, sötét és kétségbeesett pillanatot leszámítva az életéből, sohasem akart igazán ártani senki másnak, sokszor mégis azon kell gondolkodnia, hogy mit csinálhatott volna másképp, és, hogy talán teljesen más lenne most minden, ha néhányszor máshogyan dönt, mint ahogyan végül döntött. Mindez pedig minden bizonnyal legalább, vagy majdnem ugyanakkora bánattal és lelkifurdalással jár, mintha szándékosan ártott volna valaki másnak.
A leggyakrabban persze az az este jut eszébe, amikor a szekér után futott, ahelyett, hogy Aleiniát és Aleimordot kísérte volna vissza az akkor még lángoló városba. Ráadásul hiába mondja el magának magában százszor, hogy mennyire ésszerűtlen döntés lett volna ez, és, hogy egyszerűen képtelen volt visszamenni, meg azt is, hogyha visszamegy, akkor Lau mellett sem lehetett volna ott, amikor a lánynak talán szüksége volt rá, ettől még nem fáj kevésbé.*
- Szerintem ebben most nincs igazad. *mondja ezek után Launak. Igaz, hogy ellenkezik a másik lány véleményével, de mindezt szelíden, nyugodt hangon teszi, nem azzal a céllal, hogy minden áron vitát kezdjen, vagy folytasson. Egyszerűen csak valahogy úgy érzi, hogy most így utólag ő látja tisztábban az akkori helyzetet.
A lányt mindenesetre éppen azért fogadta el vezetőnek gondolkodás nélkül már akkor is, mert bebizonyította, hogy az események sűrűjében, amikor nincs idő higgadtan gondolkodni, és elemezgetni, valamint gyors, okos döntésekre, és lélekjelenlétre van szükség, akkor ő minderre nem csak képes, hanem pont annak köszönhetően ússzák meg élve, hogy minderre képes.*
- Biztos, hogy teljesen kifosztották azt a pincét, amit pedig nem vittek el, azt összetörték. Sokan bújtunk meg ott, előbb-utóbb megtaláltak volna, és, hogyha úgy találnak ránk, hogy üres boroshordókban, meg polcok alatt lapulunk, akkor az istenek sem mossák le rólunk, hogy nemesek vagyunk, hiába nem vagyunk azok. *rázza meg a fejét, hiszen tényleg, ha valamiben, akkor eben az egyben teljesen biztos.
Szerencsére a téma megint elég gyorsan elterelődik erről, talán éppen azért, mert Lau sem szívesen emlékszik vissza arra a napra, amit ő a maga részéről meg is ért.*
- Köszönöm! Kedves vagy. *mondja is neki.* Remélem jön velem valaki, de, ha nem, egyedül is megteszem az utat. Ha nem is lesz több pár napnál, azt már most tudom, hogy nagyon fogtok hiányozni. És az új ház is.
*Ezek után belátja, hogy az elf lánynak igaza van a lóval kapcsolatban, de azért bánja kicsit a dolgot. Szerinte egy szamárnak is hasznát tudnák venni később a birtokon, nem csak egy nála nagyobb hátasnak.*
- Csak azért gondoltam szamárra, mert biztosan olcsóbb a lónál, majdnem annyit elbír, és talán kevesebbet is eszik. Meg aranyosabb is szerintem. *vallja be végül érvei felsorolása után egy kissé szégyellős mosollyal. Való igaz, hogy eddig még csak látott és simogatott, de nem tartott szamarat, így nincsenek nagyon tapasztalatai velük kapcsolatban. Azt azonban nem vallja be továbbra sem, hogy a lovaktól változatlanul fél, mert tart tőle, hogy a másik két lány kinevetné ezért, vagy legalábbis nem értené. Esze ágában sincs vitatkozni mindenesetre, mivel Lau ötlete teljesen ésszerűnek tűnik.*
- De azt hiszem igazad van. Tényleg jobb lenne egy ló. *ismeri el.*
- Bár, ahogy nézem Vielnek máris új barátja akadt. Jó nagy ez a kutya, de szerinted mennyi terhet bír el? *kérdi kissé szórakozottan, amikor meglepetésére valaki felajánlja nekik a segítségét.*
- Szép napot! *üdvözli az őket megszólító tündérlányt barátságos mosollyal.*
- Egy kis segítség tényleg jól tudna jönni most. Én Luninari vagyok, a társaim pedig Laurentitia és Vieljana. *mutatja be magával egyúttal Laut és Vielt is, remélve, hogy a másik két lány nem fogja tőle mindezt rossz néven venni, ahogyan azt sem, hogy nem a becenevüket használta. Így talán kicsit hivatalosabban hangzik az egész, de valahogy nem érezné helyénvalónak, vagy udvariasnak, ha Lau egyszerűen csak Lau, Viel pedig egyszerűen csak Viel lenne, miközben éppen bemutatja őket. Pont úgy, ahogyan ő is furcsán érezné magát, ha egy idegennek egyszerűen csak Luni néven mutatkozna be, ahogyan mindenki szólítja.*
- Nem túl gyakran jártunk még ezen a piacon, de a társaimmal szükségünk lenne legalább egy hatra elegendő élelemre, úgy körülbelül nyolcadmagunknak. És egy erős hátasra is, ami képes el is szállítani, mert hárman biztosan nem fogjuk elbírni. *mondja, hiszen hirtelen nincs is ideje kiszámolni, hogy hányan vannak úgy összesen, akik végül megvették Arystor régi házát, és mostantól ott fognak majd élni.*
- Épp arról beszélgettünk, hogy merre is kezdjük el a vásárlást. Bár legalább hátas tekintetében jó helyen járunk, ahogy nézem. *mosolyodik el végül. Ha jó a kezdet, a folytatás is jó, ezt édesanyja mondta. Igaz ő azt is mondta, hogy egy kezdet sem könnyű.
Hiába, néha akkor is nehéz eligazodni a világban, ha valakinek papnő az édesanyja, akinek vele ellentétben nincs semmi kétsége abban, amiben hinnie kell, és hisz is.*