//Nyári forgatag//
//Gilroy//
*Az újbóli visszavágásra a tenyerébe temeti az arcát egy pillanatra.*
- Miért? *Néz ismét rá egy teljesen jogos kérdéssel. Ha ismét azt mondja, hogy nem, van egy olyan érzése, hogy Gil ismét visszavág, csak azt nem érti, hogy honnan tudhatja a bárd jobban, hogy ő mit csinálna, ha idősebb lenne?
Örül, hogy nem kap szánakozást, sajnálkozást, vagy hasonlót. Tudna ő még nem várt információt mondani magáról, kezdve azzal, hogy egyáltalán nem Artheniori, ezért is próbálta kerülni a témát.
Ahogy Gil felül, próbálva elkezdeni magyarázni, ő kíváncsi szemekkel figyel. Már-már tényleg azt hiszi, hogy végre hajlandó valahogy kibökni, hogy mire próbált utalni, de rögtön megint ugyanazt mondja végig, csak picit hosszabban.*
~Igen, igen, az utálatot néha csak egy hajszál választja el a szeretetről, ezt már hallottam.~ *Fájdalmas sóhajjal mérlegeli magában a dolgokat, csak az a baj, hogy ez még mindig, közel sincs a válaszhoz. Már épp szóra nyitná a száját, mikor az észreveszi a kezében a tőrt.*
- Apám adta nekem. Azt mondta, ha már egyedül kóricálok, akkor legalább legyen nálam valami éles. *Próbálja szó szerint idézni, bár szinte biztos benne, hogy nem pontosan így mondta, de hát végül is mindegy.
Nem lepődik meg a választól, mégis azért csalódottságot érez természetesen, amitől el is tűnik az arcáról a mosoly. Viszont úgy tűnik, Gil mégis meggondolja magát. A kérdésre ismét széles mosollyal bólint, még ha csak egy falatot is kap, az édesség attól még édesség. A biztonság kedvéért ráteszi a kezeit Gilére, ha az meg akarná azzal esetleg viccelni, hogy mikor éppen beleharapna, szándékosan elhúzza, mert így most már ezt csak vele együtt teheti meg. Lehet, hogy bizalmatlan, vagy gonosz feltételezés, de már fogalma sincs, hogy a bárd mivel próbálja szórakoztatni magát. Az viszont picit meglepi, hogy otthagyja a kezében az egészet.*
- Köszönöm! *Mosolyodik el édesen, majd felül ő is a padra mellé, elkezdve rágcsálni a finomságot.*
- És ha a nő egyáltalán nem kedveli a férfit? *Szólal meg egy-két perc néma csend után, hacsak a bárd addig szintén nem mond semmit. Most picit próbál taktikát váltani, vajon erre mit lép. Azt érti, vagyis egyáltalán nem érti, de már hallotta azt, hogy van amikor az ember nem is tudja, hogy kedvel valakit, és csak azt hiszi, hogy utálja. Fogalma sincs, hogy hogy lehet egyszerre utálni is, meg szeretni is valakit, de állítólag van ilyen. De őt nem is ez érdekli, hanem, hogy mi az a jó dolog, amiről Gil hablatyol. Természetéből adódóan, ha egy fiatal elől minél inkább próbálnak valamit eltitkolni, annál inkább kíváncsi lesz rá.*