// Falakon kívül //
* Fel volt rá készülve, hogy Nestar esetleg némi kifogással fog előállni, amelyben letaglalja, hogy milyen veszélyes műveletről van szó, de ez elmarad. Amit igazából nem is bán, mára bőven elég volt neki az felmerülő mellékhatások és következmények leírásából. Bár a napnak még korán sincs vége. Elgondolkodva vizsgálgatja a kezében lévő követ, majd mivel úgy ítéli meg, hogy megfelelő darab, így azt is a többi közé ejti. Viszont, ha már így szóba került a kövek mágikus hatása, ebből következik is, hogy a többinek a hatására is kíváncsi lesz. Soha nem gondolt úgy ezekre az apróságokra, mint amik mágikus hatást hordoznak magukban. Egyszerű kis csecsebecsének gondolta, melyek jól mutatnak egy-egy ékszerben vagy egy dísztárgyban. *
~ Vajon azokban is kifejtik hatásukat? S minél nagyobb egy darab, annál több mágiát rejt magában? ~
* A kérdések felmerülése közben, sandán pillant a mellette álló komótosan válogató alkimistára. Nem biztos abban, hogy tudja rá a választ, legalábbis, ami a mágia részt illeti, de mintha említett volna olyasmit, hogy annak a gondolatával is kacérkodik. Gondolatban megrántja a vállát, hisz veszteni valója nem sok van, így miért is tartaná magában a kérdéseit. *
- A többi kő, milyen hatással bír?
* Formál kérdőjelet egyik szemöldöke, ahogy feljebb kúszik homlokán, ehhez még fejét is félre biccenti kissé. Közben egy csukló mozdulattal mutat körbe a körülöttük lévő hasonló tárolókon, melyekben különböző színű s nagyságú köveket ömlesztették. *
- Vajon magukban is kifejtik a hatásukat? Azaz, például egy ékszerbe vagy fegyverbe foglalva, vagy csak így magában.
* Dobja magasba majd kapja el a kezében lévő vizsgálásra váró darabot. *
- S függ a nagyságától a benne rejlő…
* Itt egy kicsit elgondolkodik, hisz valójában fogalma sincs, hogy mi lenne a megfelelő szó arra, ami benne rejtőzik. *
- … erő?
* Jobb szó nem jut rá eszébe. Nem sokat ért ezekhez a dolgokhoz, a szakkifejezésekről meg, még annyira sincs fogalma. Reméli, tudatlanságát Nestar nem veszi zokon, de alig egy órája csöppent bele ebbe az egészbe. *
- Amúgy van ezekről valami könyve? Vagy egyáltalán valamiféle feljegyzés? Vagy csak úgy kitapasztalja az ember?
* Hirtelen ötlettől vezérelve teszi fel a kérdést. Ha a későbbiekben Nestar nem zárkózik el attól, hogy megosszon vele ilyen kis részleteket vagy nyom kezébe egy könyvet, szívesen vállalja magára, azt a feladatot is, hogy egy-két dolgot maga szerezzen be a félvérnek, ha az esetleg nagy munkába lenne vagy csak egyszerűen nem lesz kedve kimozdulni a házból. *
- Ám nyugodtan szóljon, ha túl sokat kérdezek, fecsegek. Nem akarom feleslegesen terhelni a kérdéseimmel, bár tagadnám, ha azt mondanám nem érdekes az, amivel foglalkozik.
* Teszi még gyorsan hozzá, mert elképzelhetőnek tartja, hogy az alkimista nálánál csendesebb testőrre vágyik, s valójában nem is azért van mellette, hogy a fülébe duruzsoljon. *
- Hmm… és mi lenne az a más? Azt hiszem időnk, mint a tenger, legalábbis, ami engem illet. Nekem nem okoz gondot, ha máshova is elmegyünk.
* Ajánlja fel, mert elvégre, azt mondta a másik, hogy a pénz nem akadály, így csak arra tud gondolni, hogy esetleg az idő lehet az oka. *
A hozzászólás írója (Esyae Rugarth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.09.19 12:14:14