//Szárnyasok és négylábúak//
*Ahogy édes-kesernyés érzésekkel elköszön Lyndryától, Fräd belekarol, és már kalauzolja is előre a sárga köves úton a piacig. A férfi közben még arra is megkéri, hogy mutatkozzon be. Vanna ezen teljesen ledöbben, hiszen saját bevallása szerint a szitakötővel ő már mindent tud róla, mi szükség van hát egyéb felesleges címkékre, mint név? Magában elkönyveli, hogy egy ilyen hangzatos névvel bíró ember, mint Frédikusz Szilveszter, bizonyára azért lehet kíváncsi ilyesmikre, hogy saját nevét másokéhoz mérhesse. Ezért most nem csak becenevét mondja, hanem neve minden tagját felhasználva mutatkozik be.*
- Vanellarya Rhaentess. Aki Vanna is. *Jelenti ki tárgyilagosan.
A ketrec gondolatára nyíltan megbotránkozik, és bár mindezt némán teszi, de testbeszéde eléggé sokatmondó önmagában is. Ugyan az ötlet megvalósítása nem tetszik neki, de a másiknak annyiban igaza van, hogy ha a hordozóeszközt keres kis társa számára, akkor arra ez a legideálisabb hely. Míg Fräd beszerzi a dolgokat képzeletbeli vásárlólistájáról, addig Vanna sem rest saját problémájának megoldását kutatni. Nézelődik az árusok között, zavartalanul mászkál és röpköd erre-arra, közben ügyelve rá, hogy ne veszítse szem elől az ében-fürtöst, valamint, hogy ez fordítva is igaz legyen. Köszönhetően az O'baaval megélt piacolásoknak, ezt könnyedén teljesíti is.
Mit is vegyen, mit is vegyen? Elgondolkodik, hogy esetleg szerezhetne egy olyan cipelőkendőt, amit kisbabás anyukákon szokott látni, de úgy találja, azzal lealacsonyítaná a nemes lelkű állatot. Elvégre az sokkal hasznosabb és értelmesebb egy kisbabánál, ami csak üvölteni és üríteni tud.
Feltűnik neki jó pár érdekes tárgy az árusoknál, emiatt elég hamar el is kalandoznak gondolatai a kitűzött feladatról. A teljes figyelemhiány jeleként a végén már nem is a vásárláson járatja eszét, hanem azon, vajon mennyire volt helytálló első megérzése, mikor Frädet medvének bélyegezte. Miközben ezen mélázik, egyre közelebb oldalog a célponthoz, hogy minél jobban tanulmányozhassa annak minden rezzenését. Emiatt mikor amaz megkérdi, kell-e a tündérnek valami a piacról, addigra tulajdonképpen már majdnem a sarkában toporog, második árnyékként.
A kérdés kizökkenti a gondolatmenetből, és eszébe jut, neki bizony fontos küldetése van, amit teljesítenie kell, még pedig itt és most. A piacról frissen szerzett, zűrzavaros emlékei közül felidézi, látott valahol táskákat, majd isteni szikraként meg is érkezik a megoldás, amit eddig annyira keresett.*
- Egy táskát szeretnék neki! Láttam valahol olyat, hogy egy darab hosszú pántja volt. *Próbálja meg körülírni az oldaltáska fogalmát.* Ha van a méretemben – vagyis méretünkben -, akkor olyat szeretnék venni. Ja, és… *Tapogatja meg a hajában azt a pontot, ahova még jóval korábban az őszirózsákat tűzdelte.* Jó, az nem kell. *Talál ugyanis még pár szálat, amely megúszta Vanna esését, sőt, a menetelést is hősiesen tűrte, így a körülményekhez képest még csak nem is annyira hervadt.
Hogy a hervadást visszafordítsa, szemöldökét ráncolva erősen koncentrál arra a gondolatra, hogy a virágok keljenek ismét életre. Természetesen a „varázslás” valójában semennyire sem működik, de a lány úgy látja szeme sarkából, mintha a megmaradt pár virágfej ezután kevésbé kókadozna, így arca ráncai hamarosan kisimulnak.
A „bűbáj” után elégedetten pislog a világra, és várja, most merre tartanak, mivel ő aztán egyáltalán nem tudja, merre keresse azt a táskát. Ha Fräd rákérdez, csak egy tanácstalan, de bizalommal teli pillantást kap válaszul. Ugyanis a medvejelölt a jelenlegi ügyeletes felnőtt Vanna mellett, ráadásul igen bölcsnek is tűnik, így a lány szerint bizonyára megbirkózik majd a feladattal.*