//Vérmes Pietti//
*Úgy dönt, hogy szeretne egy kicsit sétálgatni még a városban, mielőtt teljesen lerészegedne a fogadóban. Nem igazán gondolkodik, inkább csak ettől a hirtelen jött ötlettől vezérelve elhagyja a Pegazus épületét, és egy kis friss levegőt szív. Igazán kellemes volt előző beszélgetőtársának jelenléte, de most céltalan bolyongásra vágyik. Amúgy sem árt gyakorolnia, minél többet túráztatja jobb lábát, annál biztosabbá válik a járása. Talán egy nap futni is képes lesz.
Unott arccal rója lépteit Arthenior utcáin. A piactér nincs messze az ivótól, és legalább annyian vannak itt is, mint ott. Nem tudja, mi van vele mostanában, de olybá tűnik, minél több időt tölt Artheniorban, emberek között, annál több kedve van hozzájuk. Néha még beszélgetni is.
Az alkimista már biztos alszik, gondolja. De nem akar még hazamenni, mert egyáltalán nem fáradt, és egyébként sincs semmi kedve az alkimista társaságához, ha esetleg mégis ébren tartja a munkája. Gondolkodik, mit lehetne csinálni. Olyan szinten unja az életét, hogy nem is jár a városban, kivéve ha a fogadóba megy. Fürkészi a tömeget. A szőke hajú lány a két kölyök ebbel még a piactéri fergeteg rendkívül változatos tagságából is kitűnik. Neveltetésének megfelelően nem hagyhatja, hogy a lány egyedül cipeljen két mocskos állatot (mert az ő véleménye szerint azok), bár azt sem mondhatja, hogy túl udvarisan áll a dologhoz. A Pegazusban nem malmozással töltötte az idejét, így az ott fogyasztott dolgok hatása alatt állva bátrabb a kelleténél. A lánynak nem köszön, hacsak azt ide nem vesszük, hogy elállja útját.*
- Látom nehezek azok a kutyák. Ha gondolod, szívesen segítek vinni az egyiket. *mutat rá az ebekre, láthatóan undorott arccal.*
- Ja, a nevem Saron.