//Második szál//
//Zin//
*A fajok közötti sorrendben nem is az az érdekes, hogy ki okosabb ki butább, vagy kit mivel áldott meg a világ annak fejlődése és teremtése során, hanem az, hogy a látszólag intelligens fajok között miként tehetünk különbséget. Az intelligencia biológiai mérhetősége, lényegesen nehezebb, mint az izmok teljesítő képességét, vagy egy ork bőr ellenálló képességét felmérni. Az intelligencia egy gnóm és egy elf között már igencsak vékony határt súrol. Ennek kifejtését kezdi hamar ecsetelni.*
- Ha azt vesszük, hogy egy ork és egy gnóm intelligencia szintje és mágiában való előrejutása miben különbözik biológiai szinten akkor nincs nehéz dolgunk, hiszen a két faj számtalan látványos eltérést produkál. De ha egy elf és egy gnóm különbségét vesszük a kettejük között meghúzódó határvonal már nagyon vékony. Mindkét faj képviselői a tipikus mágiahasználók. Ezért itt lehet e valamivel mérni, valamit találni a biológia területén? Hiszen mind két faj roppant fogékony a mágiára, ha az intelligenciát biológiai értelemben vesszük figyelembe. Mit gondol, egy ilyen helyzetben mi lehet, a különbség mi adhatja ki a biológiai eltérést? Vajon több mint az intelligencia, vagy csak pont ez? Mert gnóm és elf között nem látom ezt a különbséget a tapasztalataim alapján. *A faji sajátosságok a doktort is felcsigázzák, és egy érdekes téma az affinitást és a biológiát összehozni, mivel a mágia itt empirikusan vizsgálhatóvá válik. Egy megfogható valósággá, amelyet ha kikutatnia és megtalálnák a biológiai okait, akkor mérhetővé lehetne tenni. Ez az orvoslás, a tanulás és minden más területen is hasznos tudás lenne. Nem beszélve arról, hogy ha van készítmény, ami ezt akár véglegesen is felerősíti akkor az óriási profit. Ezért ezen témát nem akarja elengedni, és nagy érdeklődéssel várja a mágus válaszát.*
- Én még nem láttam, olyan kormányzatot, ahol az adókat ilyen célra fordították volna, vagy arra, hogy a szegényeket támogassák vele. *Neveti el magát, majd gyorsan moderálja, mivel eszébe jut, hogy a gnóm igencsak érzékeny lélek a szociális területen.* - A felvetése nem rossz. Az hogy a kormány által fizetett orvosok legyenek, nekem tetszik, mivel stabilizálná a keresetünket. Ebben csak az a bökkenő, hogy a szegények alig fizetnek adót, és így a bevételek általában alacsonyak. A nemesek meg a világ többi részén nem fizetnek adót, mivel ők a vérükkel tartoznak a kormánynak. Kérdem én, akkor miből legyen pénz? Honnan lenne pénz? Vessünk ki újabb adókat a szegényekre? Sajnos én nem bízom egy ilyen rendszerben és egy kicsit félek, hogy akiknek pénzük van, vagyis a nemességnek, azok nem fognak adni belőle az előjoguk miatt. Szomorú, de a szegény szegény marad, ha nem ért valamihez, ami másnak kellhet.
*Ezek a mondatok még Olyvot is elszomorítják, mert benne is van igazságérzet, a realizmusa ellenére. Vesz egy nagy levegőt és tovább folytatja.* - Ha a válság övezetbe megyek, akkor mindenképpen szeretném megvizsgálni a testeket. A testek vizsgálata során a fertőzés külső vagy belső jeleit kutatom, amelyek a szabad szemmel is láthatóak, megvizsgálom mi válthatta ki és mintát is veszek. Ha több test is van, akkor próbálok törvényszerűségeket keresni a fertőzések elhelyezkedésére és terjedésére és még számtalan szempontra. Ennek ellenére a mostani nagy halálozással járó háború nem egy járvány miatt tört ki, ezért ott nem tudom ezt vizsgálni. A háború azért jó, mert anatómiai vizsgálódásokat és a test bomlási folyamatait lehet vizsgálni és számos olyan dolgot, amit egy egy test a helyszínen magában rejt. De egyébként voltak orvos barátaim, akik azért járták az ilyen helyszíneket, hogy fogakat gyűjtsenek és jó pénzért gazdagoknak adják el fogpótlásnak. Mivel a gazdagok többsége nem törődik szájának egészségével és lassan elhagyják fogazatukat ezért drága pénzen újakat csináltak nekik. Ezt az eljárást én is ismerem, csak eszközeim nincsenek hozzá. Ha lesz, pénzem legyártatni akkor lehet, hogy felajánlom szolgálataimat annak, aki megfizeti. *Itt tart egy kis hatásszünetet, majd megköszörüli torkát és folytatja.* - Ami a védekezést illeti, nos. Az nem egy egyszerű dolog. Készítettem magamnak régebben egy védőöltözetet, és eddig sikerrel is vettem benne a munkát, de ki tudja, hogy minden ellen véd e. Itt csak reményeim és tapasztalataim, illetve tudásom folyamatos növelése adhat választ. *Majd Zinre tekint és várja annak reakcióit a válaszokra.*