*Újabb nap telt el, és a rögtönzött műhelyként szolgáló kocsi ismét a Kovácsműhely mellé van leállítva. A műhelyben dolgozók már egészen megszokták a jelenlétét, és az elején kapott lapos oldalpillantások is megszűntek, mikor látták hogy az okleveles mester ezúttal nem valamilyen pengén dolgozik. A kocsi munkapadján szerszámok, az alatt pedig forgács és fémdarabkák tanúskodnak arról, hogy Abac mester nem pihent. A számszeríj teste mostanra majdnem teljes: a szarvak szilárdan állnak a foglalatukban, az ágyazatot finomra csiszolta, a bőrpántot is rögzítette. Most jön az utolsó, legkényesebb lépés: a kioldó- és felhúzómechanika beépítése, és vele együtt a teljes fegyver összeszerelése.
A pultra nyitva lerakott, jegyzetelésre szolgáló könyvének újabb lapja van félig tele rajzokkal és apró számokkal. A szénirón nyomán a nem műértő szem számára kuszának tűnő, de számára érthető ábrák jelzik, hogyan kapcsolódik majd a felhúzókar a fogazott kerékhez, és hol kell elhelyezni a kampókat, hogy az ideg feszes maradjon, amíg az elsütő nem lép működésbe. A padra sorakoztatott munkadarabok közül most kiválasztja a következőt: satuba fogja a fogazott kereket, és apró reszelővel formál rajta még kicsit. Újabb apró fémszilánkok hullanak a földre, ahogy a fém megadja magát az akaratának, de a mester ügyet sem vet most erre. Mikor kész a kerékkel, lépésről lépésre illeszti össze a darabokat: előbb a tengely kerül a helyére, majd a racsni, végül a kis kioldókar, amit ujjbeggyel próbálgat, vajon elég simán jár-e.
Amikor a mechanika végre a kis számszeríj testébe kerül, ideget feszít rá, most már a végleges darabot (amíg az el nem pattan majd a használattól, ahogy azt legalábbis előre látja). Az erős, sodrott állati ínból készült szálat apró, de szoros fémpántokkal erősíti a szarvak végéhez. Egy pillanatig csak nézi, majd lassan, egyelőre csak úgy, kézzel hátrafeszíti a húrt. A racsni határozott kattanással fogja meg, és a húr feszesen tart a szarvak feszítő ereje alatt. Abac mester szemöldökei között apró ránc jelenik meg, ahogy bajusza alatt hümmög. A felhúzó tekerőjét is kipróbálja: a fogaskerekek finoman, de határozottan húzzák tovább az ideget, egészen a helyére. Nincs akadás, nincs reccsenés. Minden pontosan úgy működik, ahogy azt megtervezte.
Nem bírja megállni, hogy ne próbálja ki. A kocsi hátuljához támasztott deszkát jelöl ki célpontnak, attól áll meg pár lépésnyire. Rövid, könnyített vesszőt illeszt az ágyazatba, majd ujjaival finoman meghúzza a kioldókar zsinórját. A szerkezet halkan csattan egyet ahogy előre löki a vesszőt, amely jókora koppanással fúródik a fába. Odalép és szemrevételezi az eredményt: a nyíl nem ment túl mélyre, de a rövid távolságot átütőnek tűnő erővel szelte át. Újabb hümmögés, majd gyors jegyzet a könyvbe: „fél hüvelykes penetráció – 5–10 lépésig?”. A második lövés már tudatosabb: csuklójára erősíti a szerkezetet a bőrpánttal, ujját az elsütő szerkezet zsinórjába akasztja, és csupán a felhúzó tekerőt használja. Eközben megfigyeli, mennyire gyorsan tudja újra feszíteni. Az eredményt kielégítőnek érzi. Nem gyorsan vívott párbajok fegyvere lesz ez, de némi gyakorlással még gyorsabb is lehet a felhasználó. Karját maga elé emeli ahogy célozni próbál, majd csuklóját lefelé feszíti, és így végre elvégzi az első „szabályos” lövést is a kis számszeríjjal. Belevigyorog a szakállába. Nem is célzott vészesen rosszul!
Ahogy a harmadik vessző is a deszkában rezeg, a mester elégedett kifejezéssel az arcán oldja meg a bőrpánt csatját. Büszke - a papíron született vázlatból most kézzelfogható, és bizonyítottan működő szerkezet lett. Gondosan letörli a számszeríj testéről a rátapadt forgácsot és port, majd finoman belerakja egy ládikóba, azzal a fél tucat rövid nyíllal együtt, amit hozzá készített. Még mindig nem tölti el örömmel, hogy fegyvert készített, de az életre hívott koncepcióra tényleg büszke.
A ládát a kocsi hátuljába helyezi, majd onnan magához veszi a seprűt és a lapátot. Hiszen hogy' néz már ki a kocsija környéke?! Mi ő.. kovács..?*