*Ő maga észre sem veszi a pillantásokat, ő olyan helyen élt csak eddig, ahol a népek nem pletykáltak, s nem voltak rosszindulatúak, hogy megbélyegezzenek valakit.. vagy legalábbis Ard ilyet nem érzékelt.*
- Valóban? Hát velünk hasonló méretű tündérekkel valóban találkoztam akkor, de nem tudtam, hogy így hívják őket, ám nekik nem igazán volt szárnyuk se - vagy talán ruhájuk alá rejthették? Azt hittem, ilyen pici, aranyos, ide-oda röpködő tündérekről beszélsz, akikről egy-egy mesében hallottam.
*Fűzi még ezt az előző témához, de nem leplezi, hogy szívesen találkozna megint eggyel, olyan szép neki ez a név - lehet, hogy csak anyanyelve miatt hat rá így - : tündér.
Ahogy a piactérre érkeznek, elkerülve a tömeget baktat el oldalt, hiszen nem vásárolni jöttek. Egyetlen nénihez lép oda, talán megzavarva társa beszédét, de neki mindig beköszön, amikor erre jár. Maga sütötte cipókat árul, talán nem ez a legfinomabb, legszebb a városban, hiszen nem a legmodernebb technikákkal készült, hanem egyszerűen szeretettel. Jóban van az öreg nénivel, s mindig egy kicsivel több aranyat ad neki, mint amennyit amúgy kérne, hisz tudja, milyen idők járnak rá ilyenkor. Kettőt kér, egyiket odaadja Alinarnak, másikat magához veszi, majd el is búcsúzik a nénitől illedelmesen, biztosítva afelől, hogy majd máskor is benéz hozzá.*
- Remélem elfogadod tőlem, nem sok, de én szeretem.
*Szól finoman, átnyújtva az egyszerű cipót - eszébe se jut, hogy ő ennél sokkal finomabb ételekhez szokott, Ardnak erre telik, s mindig ezt veszi, mert a kapzsi kofáknak nem szívesen ad pénzt semmiért. Ezek után tekintetével bátorítja, hogy folytassa beszédét, miközben ő finoman csippent az ételből - neki ez az uzsonnája.*
- Értem-értem. Persze, szeretett népünknek is alkalmazkodnia kell a világhoz. De nem szeretem beskatulyázni a halandókat, nagyon is kedves némelyikük, tisztább szívűek is vannak, mint néhányunk. Például ez a néni, amikor megérkeztem, s látta, hogy alig van mit ennem, hiszen előző otthonomban nem használtunk semmilyen fizetőeszközt, s ideérve nem volt mit eladnom, behívott magához, és a saját asztalánál adott nekem enni - és ne hidd, hogy a feleslegéből adott, saját vacsoráját osztotta kétfelé.
*Nem is tudja miért mond el új ismerősének ilyeneket, ő egyszerűen bizakodó, és például Alinarban készségesen megbízik - bár ennek ellenére se biztos, hogy ilyenekkel kéne traktálni őt. Igazából reménykedik, hogy ezért nem fogja őt sajnálni, az csak megölné barátságukat. De mindezt boldogan, vidáman mondta el, mi talán sokaknak meghökkentő lehet, de neki ez is az élet része, s boldogan emlékszik vissza a nehezebb időkre is.*