//Nyárelői forgatag//
//Darel, Kramlaf//
*Végighallgatja mindkét férfi mondandóját, amit vagy ő hozzá, vagy egymáshoz intéznek. Most hogy már kissé megnyugodott, vagyis túl esett ijedtségén végigméri a másik férfit. Az szintén magasabb tőle legalább egy fejjel. Úgy tűnik, hogy ezen a vidéken ez megszokott, habár Darel északról származik. Ritkán látni egy helyen ennyi magas férfit, vagy legalább embert. A vele szemben álló barna hajú férfi, pedig botját látva, csak annyit tud leszűrni, hogy nem harcos. Igaz harcos mivoltját nem akadályozza az, ha van nála egy bot, lehet hogy csak vándor. De fegyvert nem lát nála. *
- Hát valamennyire tudok olvasni, azért nem mindent értek meg. Mondjuk egy mágusoknak készült könyvből, szerintem semmit sem fognék fel, de az útleírásokat, útinaplókat persze és az egyszerűbb olvasmányok nem okoznak problémát. Annyira. Vagyis eddig nem okoztak, majd most kiderül, hogy mit is értek meg mit nem. *Válaszol kedvesen a férfinak.
A másik kettő élcelődését szinte észre sem veszi, de azt legalább megnyugvással nyugtázza, hogy Darel sem értette a probléma lényegét. A barna hajú férfi kedveskedő szavaira akaratlanul is magasba szökken az bal szemöldöke. De ahogy ismét fülére kerül a téma, ösztönösen próbálja azokat eltakarni hajával. Csak hogy az felkontyoltsága lévén nehézségekbe ütközik. Még mindig furcsa érzés fogja el, ha más környezetben fajának egyik szembetűnő adottságára kerül a szó. Csak remélni tudja, hogy a két idegen számára nem feltűnő ez a mozdulata.
Majd felnéz Darelra és annak mondataira, vagyis csak egy kurta apró mondatára figyel, majd az idegenre néz rá, s annak kacagását hallgatja.*
- De akkor nem tudtam volna elmondani a történet végét. És egyébként is kiszámoltam hogy milyen távol vagyunk és épp megálltam volna, és..*Mondatát nem fejezi be. Valahogy érzi, hogy ennek már úgyis mindegy. Az meg, hogy a férfi valójában meg akarta volna-e hallgatni a mondandóját, vagy nem, az már nem is számít.
Lassan elmozdulva a két férfi mellett elindul a bódé felé, ahol rengeteg mindent árulnak. Az egyik ládikóhoz, amelyben különféle könyvek rejtőznek, leguggol. Felé hajolva veszi kézbe egyesével a könyveket, azokba belelapozva, hogy mit is tartalmaz. Még nem tudja, hogy mit keres, úgy van vele, mint a hajtűvel. Majd az fog rátalálni, érte kiáltani, hogy vegye meg, mert arra szüksége van. Ahogy előre hajol néhány leomló hajtincs az arcát takarja. Egyik kezével folyamatosan a fülé mögé helyzgeti, de hajának ezen részének rövidsége végett azok újra és újra előrekúsznak. Látszólag nem zavarja a lányt és újra megpróbálja visszahelyezni a füle mögé.
A ládában tartalmazó könyvek közül csak egy kelti fel figyelmét jobban. Egy legendárium, vagy ahhoz hasonló. A világ népei történetét tartalmazza, egyszerű, fekete-fehér, de szépen kidolgozott illusztrációkkal. Térdeire helyezve a könyvet lassan lapozza át azt.*