//Második szál//
//Téli vásár//
*Régebben nem gondolta volna, hogy ők ketten még egyszer így andalognak majd nyilvános helyen, olyan helyen, ahol esetleg megláthatják őket. Annyi minden változott, hisz azóta jegyben járnak. Aenae még mindig nehezen hiszi, hogy ez megtörténhetett, mert a férfira felpillantva még mindig azt látja, hogy amaz mennyire tökéletes, ő pedig mennyire tökéletlen.
Ő prémkabátot visel, mely majdnem a bokájáig ér, szóval nem sok látszik belőle, a feje búbja gyakorlatilag, mert a felhajtott gallér majdnem a füle hegyéig ér, eltakarva arca nagy részét is.*
- Nahát, hogy mik vannak?
*Mondja vidoran a zsebmelegítőre, sosem találkozott még ilyesmivel és most kicsit olyan, mint egy gyerek, aki új játékot kapott. Nagyjából pont úgy vigyorog fel Cha'yssra, látszik rajta, hogy egy apróságnak is mennyire örül. A fülbevalónál már végképp elakad a szava, csak nyöszörög valamit, miközben az árus által elővarázsolt tükör segítségével kiszedi az apró karikákat a füléből, hogy a helyükre rakja Cha'yss ajándékát, majd a kabátot is kigombolja annyira, hogy a férfi a nyakába tudja akasztani a nyakláncot. Így már két lánc is lesz a nyakában, a másikon ugye az a gyűrű függ, amivel Cha'yss eljegyezte. Aenae egyébként nem bánja, hogy nagy az ujjára a leviatános mithrillgyűrű, mert nem igazán tetszik neki, a blúza alatt pont jó helyen van.*
- Nagyon! Köszönöm!
*Mind a két karját a férfi nyaka köré fonja, lábujjhegyre emelkedik, hogy meg is csókolhassa. Igazából ajándékra nem számított, az andalgással teljesen elégedett volt, jó volt nézni Cha'ysst munka közben. A fülbevaló és a nyaklánc csak a hab a tortán.*
- Forralt bort, köszönöm. Sosem fogom tudni viszonozni, ha mindennel elhalmozol.
*mondja nevetve, félig komolyan, félig viccből.*