//Vásárlás//
- Ó, persze, bocsánat! *kap észbe egy kissé szórakozott, majdnem hogy elvarázsolt mosoly kíséretében, majd visszaadja az ékszereket, hogy úgy vagy fél percig elfoglalják még átmenetinek is alig nevezhető helyüket az ajándékba kapott kis ládában. Ugyan a lánc felvételével még igazán várhat hazáig, de a fülbevalókkal kapcsolatban nincs értelme túlságosan megtartóztatnia önmagát.*
- Köszönöm szépen! Minden jót! *köszön el, és ezúttal ellenáll a kísértésnek, hogy játéknyulának zsemleszín jobb kezével integessen egyet elköszönésképpen. Végül is most nem otthon van, ahol talán kicsit kevesebb eséllyel néznek rá hasonló húzásaiért furcsán. Így most éppen csak a fejét hajtja meg a kereskedő felé, majd amilyen gyorsan csak tud, egyszerre lelkesen, még is elég vegyes érzésekkel tér vissza a többiekhez. A birtoklás vágya örömmel tölti el, és úgy érzi egyáltalán nem csinált rossz vásárt, még is, talán annak ellenére is túlköltekezett kicsit, hogy nem kell azon aggódnia, hol fog aludni és mit fog enni.
Közben úgy tűnik tényleg elég sokáig elpiszmoghatott a fizetéssel, mert mire újra csatlakozik a kisebb társasághoz, Nairada már éppen menni készül a korábban megismert szőke lánnyal meg azzal a férfival együtt, aki vele volt. Persze, amennyire fél füllel figyelni tudott rájuk, miközben mérlegelt, kicsit hezitált és számolt, ők már valahonnan ismerik egymást, és valaha többek is voltak egymásnak egyszerű ismerősöknél.
Ha nem alig két napja fordult volna saját élete számára teljesen váratlanul sokkal kedvezőbb irányba, mint amit valaha remélt volna, talán szokatlannak tartaná hasonló ajándékát a sorsnak, így azonban most csak eltölti egyfajta rá egyáltalán nem jellemző, furcsa, optimista érzés. Miért is ne fordulhatnának akár tényleg tartósan is jobbra a dolgok?
Miközben a korábban elgondolt módon tűri be fekete haját hófehér fülei mögé, kinyitja a ládát és felveszi a fülbevalókat, fülének legelejére téve őket, hogy feltűnőek legyenek hajának fekete háttere előtt.
Aztán, mivel nem tud mit tenni, megáll Aleimord és a cipőt próbálgató Wilhorp mellett. Természetesen megérti, hogy milyen fontos dolguk van éppen most, de azért hiú annyira, hogy nagyon szeretné, ha legalább észrevennék az ékszerként viselt ezüst csillagokat, ha már ennyi pénzt áldozott rájuk.*
- Az nem jó, ha nyom. A lábujjak is nagyon tudnak fájni. *kotyog közbe teljesen feleslegesen, de fele részt őszinte aggodalommal, mivel senkinek sem kívánja, főleg nem egy másik félvérnek, hogy kényelmetlen cipőben élje mindennapjait. Másik félrészt ellenben ötlete sincs, hogy mi mással vívhatna ki magának legalább egy-két pillantás figyelmet, ami talán fülbevalóira irányítja a tekinteteket. Úgy van vele, hogyha Wilhorp, vagy Aleimord közül legalább az egyikük észreveszi, hogy van most rajta valami új, már akkor bőven megérték a pénzüket.*