//Üzleti ügyben//
- Hím és fekete *ismétli Ili, bár igazából erre semmi ráhatása nem lesz. Az előleget átveszi, és biztonságba helyezi a szütyőjében, azonban ezzel még nincs vége a klaandos alkudozásnak. YIlanda ugyanis papírra vetné a történteket. Ili komoly erőfeszítést tesz azt illetően, hogy ne vegye magára a dolgot. A város változott meg, a város züllött le, már senki nem bízik senkiben. Még akkor sem, ha az a valaki Iliwary Pedricon. Ha valami tanulatlan ork lenne, ennek a gondolatmenetnek a végén bizonyosan köpött is volna egyet.*
- Mondjuk akkor már legyünk alaposak *jegyzi meg, mikor átolvassa a papírt, amire csupán az arany átadása került rögzítésre. Ha YIlanda nem ellenkezik túlzottan, kiegészíti még néhány dologgal, például a teljes árral, illetve a ténnyel, hogy a nő önként nem jött vele kiválasztani az állatot. Ezt már csupán azért írja hozzá, nehogy valami kellemetlen csapdába sétáljon, aminek a végén a vevő nem kívánja átvenni az árut, mert nem tetszik neki, de cserébe vissza akarná kapni az előleget. Ezután újra visszaadja a nőnek a papírt, és ha amaz még mindig aláírná, akkor ő maga is így cselekszik.*
- Az én nevem önmagában biztosíték *jegyzi meg a végén, persze mindenféle rosszallás nélkül. Majd a korábbi lovászfiúra pillant (illetve reméli, hogy ugyanaz a fiú, nem jegyezte meg az arcát).*
- Elkísérnél?
*Normális esetben ez valami olyasmi lett volna, hogy "Te! Gyere!", viszont valami megmagyarázhatatlan okból a fiú már így is neheztelni látszik rá, azt pedig Ili még véletlenül sem akarná, hogy neki kelljen az állatot keresztülvezetnie a piacon.*
*Szerencsére néhány dolog nem változik. Az a különös, sebhelyes férfi még mindig ugyanúgy gwuffokat, és egyéb érdekességeket árul a piac közepén. Bárcsak Ili emlékezne a nevére. Közelebb érve a férfi persze rögtön kiszúrja őt.*
- Kit látnak szemeim? *kérdezi fülig érő szájjal, de a szemeiben csupa rosszindulat tükröződik.* A nagy menekülő. Milyen az élet Lihanechben?
- Eseménytelen *feleli a tündér.* Visszatérek. Ehhez pedig szükségem van egy gwuffra.
- Nem tudom, ér-e még valamit a szavad. De ha valóban visszatérsz... *morogja a férfi, majd kezével a portéka felé int. Három gwuff, mindegyik kifogástalan állapotban, és láthatóan jól betanítva.* A szokásos alku. Ha a régi árat akarod, akkor kizárólag nálam veszel állatot. Nincs második esély.
- Az ott rendesen ki van képezve? *mutat Ili a legsötétebb szőrű hímre.* Igazi harci gwuffot keresek.
- Ez mind rendesen ki van képezve. Bármelyik bevethető ugyanúgy, mint egy harci paripa. Még jobban!
- Rendben, elviszem *bólint a tündér, majd miután a pénz átadásra kerül, int a lovászfiúnak, hogy csinálja, amihez a legjobban ért, és vezesse az állatot. Az idomár közben átadja a szokásos papírfecnit az állat nevével és tulajdonságaival, mint a neme, színe, magassága, tömege... A tündér biztosra veszi, hogy ennek van értelme, csak még arra nem jött rá egészen, hogy mi. Talán nem szeretné, ha később valaki egy másik állatot próbálna rásózni visszavétel címén.*
- Mindig öröm veled üzletelni *mondja a férfi, mikor már indulnának vissza.* Ezúttal ne tűnj el!
*Ili csupán egy bólintással honorálja a megjegyzést, majd tényleg elindulnak. Menet közben még összeszedi a három elsősegély csomagot, amit a parancsnoknak ígért. Ezeket egy új, ismeretlen árustól, de ez egyáltalán nem számít neki.*
- Jó érzés visszatérni *jegyzi meg, csupán magának, miközben újból átvagnak a piacon, ezúttal a méretes állat társaságában. A lovászfiú válaszol ugyan valamit, de a forgatag zaja elnyomja a hangját.*