//Iliwary és Svir//
*Svir elmélete meglehetősen furcsa, mint maga az egész ember, így pedig idővel kénytelen eljutni a feltételezéshez, hogy éppen viccelődik. A maga részéről sajnos nem jártas igazán a témában, még a felismerés is rosszul megy neki, így sosem kockáztatna meg ilyen kérdéseket, mint "Most csak tréfálsz, ugye?".*
- A törpegnómot úgy érted, mint a két faj kereszteződéséből létrejövő egyedet - ami egyértelműen lehetetlen -, vagy pedig egy gnómokhoz képest arányaiban akkora szintén gnóm fajú egyedet, mint ahogyan az ember mérete aránylik a törpéhez? Nem látom át, melyik másik fajhoz arányoltathatnád a törpét, már csak azért sem, mert az emberek számítanak az átlagfajnak - bár nem értem, miért -, és te magad is hozzájuk tartozol, így megelőlegeztem magamnak ezt a feltételezést. Mellesleg, bár a sztereotípiák szerint a gnómok okosabbak nálunk, azért általánosan nem jelentenék ki ilyet, ellenben nem beszélhetek általánosan a tündér fajról semmilyen formában, mert magamat aláznám meg.
*Sajnos a tündérek nagy része inkább nevetgél, virágok körül táncol, és igyekszik mindenki arcára mosolyt csalni, majdhogynem a szöges ellentéte annak, amit Iliwary - részben direkt, részben szándék nélkül - művel egész életében. Egyik sem rossz feltétlen, csak más, és azt okozza, hogy nem igazán beszélhet általánosan a tündér fajról, mivel azzal saját személyét hazudtolná meg.*
- Nem volna meglepő, alkimistának lenni még akkor is drága, ha éppen már mestere valaki a szakmának, hát még ha csak tanulója. Az ilyenek mögött mindig ott áll valami nemes, aki támogatja őket. Ellenben hadd meséljek kicsit a kofákról, és a jellemi berögződésekről, ez még számodra is hasznos lehet a jövőben. A többség kórosan vonzódik a kerek számokhoz, minél több nulla van a végén, annál jobb. Ezt többnyire a környezet neveli bele az emberbe. Ha valamiből tízet kér, és mellé egy kis kedvezményt a nagy tételszám miatt, akkor valószínűleg az egységárnál olcsóbban kapja meg darabját. De még ha százöt aranyért is árul valamit a kofa, általában meggyőzhető, hogy százért odaadja. Mert a közvélemény szerint ezek a számok szebbek, mint mondjuk a harminchét. Ez a többségben rögzül. Emellett az ember fejben is kerekít, ahol csak teheti, ha például harmincnyolc aranyat kell fizetni, akkor fejben a negyvenhez társítjuk ezt. Így pedig nem is kell feltétlen tízet kérni valamiből a kedvezményért, elég csak a közelében lenni, és a kofa rögtön úgy fogja érezni, hogy nagy tételben vásárol. Nem kilencet, az hiba, hisze akkor a kofa maga próbál meg rábeszélni minket a tizedikre, még talán a nyolc sem biztonságos. De például ha hetet vásárol, akkor további háromra már nem igazán rábeszélhető, de mégiscsak elég sok az ahhoz, hogy már kedvezményt adjanak rá. Én mellesleg amikor csak tehetem, hetet veszek, és tudom ajánlani. Mondok egy példát, és közben megengedem magamnak azt a hanyagságot, hogy becsült értékekkel dobálózzak. Öt bájitalt eladnék önnek ezer aranyért, de ha ön hetet kérne, azt már kedvezménnyel szerezhetném meg az árustól, és így mondjuk ezerkétszázhatvan aranyért adhatnám oda. A korábbi egységár kétszáz arany, és ez alapján ha hetet vesz, akkor egyet majdhogynem ingyen kap. Emellett a bájital nem romlik meg, nem gyengül a hatása, és nem mellesleg a fekete jó pénzért tovább is adható, ha véletlenül nem működne az alkimista biznisz, tehát nem amellett, hogy hogy arányaiban többet kap a pénzéért, még akkor sem szenvedne sokkal nagyobb veszteséget, ha az egész már a legelején befuccsolna. Hogy hangzik?
*Persze a maga részéről belemegy az öt darabos dologba is, a két felvázolt verzió közt neki minimális a nyereségbeli különbsége, azon a plusz két üvegcsén inkább nyerne Svir, és persze kis részben a kofa. Ugyanakkor ez bőven megéri a tündérnek, ha ezzel a szóban - és később talán tettben is - bemutatott apró üzleti trükkel elnyeri a férfi bizalmát szaktudásában, és így talán legközelebb is őt fogja keresni, ha kell neki valami.*