Arthenior - Piactér
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Pegazus fogadó (új) Polgárnegyed (új) Romváros és Meredély (új) | Piactér | Erdőszéli tisztás (új) Kovácsműhely (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 166 (12037. - 12056. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
12056. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-09-01 18:29:20
Üzenet elküldve: 2026-09-01 18:29:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Aki a csillagokat akarja leígérni az égről//
*Válogatása után egy száraz megjegyzést kap a csiszolótól. Bár nem lepi meg. Biztosra veszi amaz már vakarja a markát, mert egy kisebb vagyon fogja megütni nagyon hamar. Nem hibáztatja érte. A pénz körül forog a világ na meg persze akörül, ami a hölgyek lába között található. Ám most csak a mocskos pénz kerül elő. Sebaj. Ezért alapították meg a sellőt. Csak mocskosul kár azért, hogy a kikötőbe nem pedig itt.*
- Minő balszerencse.
*Viszonozza a száraz megjegyzést egy hasonló száraz humorral.*
- Tudja, nehogy a végén még csalódás érje a kisasszonyt, ha meglátja a gyűrűt.
*Oh, hogy mennyire is gyűlöli az ilyen apró bájcsevejt. De ez is része a tervének, hozzászoktatnia magát ahhoz az élethez amitől annyira menekült egykoron.*
- Háromszázötven.
*Ismétli meg pusztán beleegyezését kifejezve. Majd vaskos erszényét előveszi és leszámol 350 aranyérmét a csiszoló számára.
.*
- Úgy hiszem ezzel meg is volnánk.
*Egyenesedik fel rögvest, amint az érméket leszámolja. Megvárja míg a csiszoló becsomagolja a drágalátos drágaköveket az ő „drágaságának”. Majd az értéket magához véve egy apró fejbiccentéssel kezd bele távozásába.*
- Nos jó uram. Köszönöm szépen a gyors kiszolgálást és az árut. További szép napot kívánok és sok szerencsét a jövőben.
*Ha pedig nem tartja fel őt a drágakőcsiszoló, akkor ő sem fog másként cselekedni. Lehet jobb is, ha mihamarabb átadja annak az idegesítő fruskának, hogy lássa, mivel lesz majd dolga.*
*Válogatása után egy száraz megjegyzést kap a csiszolótól. Bár nem lepi meg. Biztosra veszi amaz már vakarja a markát, mert egy kisebb vagyon fogja megütni nagyon hamar. Nem hibáztatja érte. A pénz körül forog a világ na meg persze akörül, ami a hölgyek lába között található. Ám most csak a mocskos pénz kerül elő. Sebaj. Ezért alapították meg a sellőt. Csak mocskosul kár azért, hogy a kikötőbe nem pedig itt.*
- Minő balszerencse.
*Viszonozza a száraz megjegyzést egy hasonló száraz humorral.*
- Tudja, nehogy a végén még csalódás érje a kisasszonyt, ha meglátja a gyűrűt.
*Oh, hogy mennyire is gyűlöli az ilyen apró bájcsevejt. De ez is része a tervének, hozzászoktatnia magát ahhoz az élethez amitől annyira menekült egykoron.*
- Háromszázötven.
*Ismétli meg pusztán beleegyezését kifejezve. Majd vaskos erszényét előveszi és leszámol 350 aranyérmét a csiszoló számára.
.*- Úgy hiszem ezzel meg is volnánk.
*Egyenesedik fel rögvest, amint az érméket leszámolja. Megvárja míg a csiszoló becsomagolja a drágalátos drágaköveket az ő „drágaságának”. Majd az értéket magához véve egy apró fejbiccentéssel kezd bele távozásába.*
- Nos jó uram. Köszönöm szépen a gyors kiszolgálást és az árut. További szép napot kívánok és sok szerencsét a jövőben.
*Ha pedig nem tartja fel őt a drágakőcsiszoló, akkor ő sem fog másként cselekedni. Lehet jobb is, ha mihamarabb átadja annak az idegesítő fruskának, hogy lássa, mivel lesz majd dolga.*
12055. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-09-01 17:40:27
Üzenet elküldve: 2026-09-01 17:40:27
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Aki a csillagokat akarja leígérni az égről//
*A fél-elf egy kurta biccentéssel engedélyezi, hogy Lazziar közelebbről is szemügyre vegye a portékát. Kezeit közben összefonja maga előtt, tekintetével pedig végig követi a férfi ujjait. Nem különösebben gyanakvóan, inkább annak megszokásával, aki pontosan tudja, mekkora érték hever éppen az asztalán.
Amikor végül külön kerül a hét gyémánt és a zafír, közelebb hajol hozzájuk. A csipesszel egyenként megforgatja a köveket, majd néhány pillanatnyi számolgatás után ismét Lazziarra emeli tekintetét.*
- Jó szeme van. Persze az olcsóbbak közül egyet sem sikerült kiválasztania.
*Száraz megjegyzését követően még egyszer végignéz a félretett köveken.*
- A hét gyémánt és a zafír együtt háromszázötven arany.
*A csipeszt leteszi az asztalra, majd kényelmesen hátradől székében.*
- Ha a „mocskos” részén túl vagyunk, be is csomagolom őket.
*A fél-elf egy kurta biccentéssel engedélyezi, hogy Lazziar közelebbről is szemügyre vegye a portékát. Kezeit közben összefonja maga előtt, tekintetével pedig végig követi a férfi ujjait. Nem különösebben gyanakvóan, inkább annak megszokásával, aki pontosan tudja, mekkora érték hever éppen az asztalán.
Amikor végül külön kerül a hét gyémánt és a zafír, közelebb hajol hozzájuk. A csipesszel egyenként megforgatja a köveket, majd néhány pillanatnyi számolgatás után ismét Lazziarra emeli tekintetét.*
- Jó szeme van. Persze az olcsóbbak közül egyet sem sikerült kiválasztania.
*Száraz megjegyzését követően még egyszer végignéz a félretett köveken.*
- A hét gyémánt és a zafír együtt háromszázötven arany.
*A csipeszt leteszi az asztalra, majd kényelmesen hátradől székében.*
- Ha a „mocskos” részén túl vagyunk, be is csomagolom őket.
12054. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-09-01 16:43:45
Üzenet elküldve: 2026-09-01 16:43:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Aki a csillagokat akarja leígérni az égről//
*A negédes mosoly az arcán marad, magabiztosságát hirdetve, amíg a fél-elf felméri. Valóban jól hallotta és nem romlott egy a korcs füle.
Annak örül, hogy legalább meggyőzte szándékának komolyságáról. Annak viszont nem, hogy az üzletet nem fogja olcsón megúszni. Ha más körülményekről lenne szó, felszámolná szakmabeli kedvezményét. Viszont egy apró hiba is visszafordíthatatlan csorbát okozna hírnevén. Ami sokkal drágább lenne, mint az a rohadt gyűrű, amit el akar készíttetni.*
- De nem ám.
*Alig akarnak a szavak a szájára jönni. De muszáj, muszáj megzaboláznia magát és elfogadni. Mostantól ez lesz az élete. Egy tiszteletre méltó és jó indulatú férfi képét kell mostantól eljátszania akár hányszor a nemesek vagy éppen a köznép elé lép. Igazán embert próbáló jövő vár szegény Lazziarra.*
- Ez már csak természetes. Szabad lesz?
*Kérdezi meg pusztán illedelemből. Elvégre mégis csak most terítette szeme elé a csiszoló legtöbb értékét. Egyik kezét háta mögött tartva, míg másikkal finom mozdulatokkal helyezi arrébb a drágaköveket amiket jónak lát. Majd utána nyúl csak a méretezéshez alkalmazott eszközhöz. Kézbe veszi őket egyenként, a tolómérővel megméri őket. Szép lassú mozdulatokkal viszi ezt végbe. Nem azért, mert rá ér. Nem kíván gyanút kelteni a csiszolóban, hogy valami rosszban sántikál. Pedig nagyon kecsegtető lenne egy két apróságot véletlenül zsebre rakni.*
- Igen, ezek tökéletesek lesznek.
*Végül arrébb helyez pontosan 7 darab gyémántot és egy zafírt a csiszoló számára. A tolómérőt is óvatosan lehelyezi az asztalra.*
- Most már csak a „mocskos” anyagiakra kell kitérünk. Mondja jó uram, mennyiért is adná ezeket a szép darabokat?
*Teszi kezeit háta mögé elégedetten a választ várva.*
*A negédes mosoly az arcán marad, magabiztosságát hirdetve, amíg a fél-elf felméri. Valóban jól hallotta és nem romlott egy a korcs füle.
Annak örül, hogy legalább meggyőzte szándékának komolyságáról. Annak viszont nem, hogy az üzletet nem fogja olcsón megúszni. Ha más körülményekről lenne szó, felszámolná szakmabeli kedvezményét. Viszont egy apró hiba is visszafordíthatatlan csorbát okozna hírnevén. Ami sokkal drágább lenne, mint az a rohadt gyűrű, amit el akar készíttetni.*
- De nem ám.
*Alig akarnak a szavak a szájára jönni. De muszáj, muszáj megzaboláznia magát és elfogadni. Mostantól ez lesz az élete. Egy tiszteletre méltó és jó indulatú férfi képét kell mostantól eljátszania akár hányszor a nemesek vagy éppen a köznép elé lép. Igazán embert próbáló jövő vár szegény Lazziarra.*
- Ez már csak természetes. Szabad lesz?
*Kérdezi meg pusztán illedelemből. Elvégre mégis csak most terítette szeme elé a csiszoló legtöbb értékét. Egyik kezét háta mögött tartva, míg másikkal finom mozdulatokkal helyezi arrébb a drágaköveket amiket jónak lát. Majd utána nyúl csak a méretezéshez alkalmazott eszközhöz. Kézbe veszi őket egyenként, a tolómérővel megméri őket. Szép lassú mozdulatokkal viszi ezt végbe. Nem azért, mert rá ér. Nem kíván gyanút kelteni a csiszolóban, hogy valami rosszban sántikál. Pedig nagyon kecsegtető lenne egy két apróságot véletlenül zsebre rakni.*
- Igen, ezek tökéletesek lesznek.
*Végül arrébb helyez pontosan 7 darab gyémántot és egy zafírt a csiszoló számára. A tolómérőt is óvatosan lehelyezi az asztalra.*
- Most már csak a „mocskos” anyagiakra kell kitérünk. Mondja jó uram, mennyiért is adná ezeket a szép darabokat?
*Teszi kezeit háta mögé elégedetten a választ várva.*
12053. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-09-01 15:56:31
Üzenet elküldve: 2026-09-01 15:56:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Normund//
*Hasznát az aranynak? Minden bizonnyal. És amit kapott a ruhákért, sokkal több, mint amire számított. Értelmetlen már annyiszor visszahivatkozni a helyzetre, de hát tagadni sem lehet, hogy bizony nehéz. Kereskedőnek és vásárlóknak egyaránt nehéz. Shallenek pedig a jelen pillanatban még nehezebb.*
- Valóban… *Jegyzi meg halkan.* Igyekszem odafigyelni a részletekre.
*Ezt a csomagolásra értik mind a ketten, és ha már csomagolás, hogy jön az ominózus jelenet. Némi huzavona.
Fogalma nincs, miért is nem adja át a ruhákat a férfinek. Olyan érzése van, mintha mágnes ragasztotta volna rá ujjait a papírosra. Nem engedheti. Ahogy Normund meghúzza, kénytelen előre lépni egy lépést, közelebb a másikhoz.*
- Meg?
*Nyikkan fel halkan visszakérdezve a férfi szavaira.*
- Nem…
*Suttogja el. Nem esik nehezére elválni a tabardtól. A tabardtól nem.*
~Most már engedd el! Nem bírom! Engedd el! Engedd!~
*Magában sikolt csak fel, és fogalma nincs mi is történik.*
~Engedd el!!!~
*Ezúttal a határozott utasításra szinte lekapja a kezét a csomagról, s ezzel majdnem elveszti egyensúlyát is. Jobb lábával lép egyet hátra, hogy kitámasszon, de tekintete még ekkor is fogva marad, elmerül az égkék íriszek mélyén.*
- Bocsánat… Nem tudom mi lelt…
*Nyögi ki végre halkan, s most megint csak zavarba jön.
Dehogynem tudja, mi lelte! Ha a lelke mélyére néz… tényleg ennyire fontossá vált volna számára a másik? Nem akar most ezen gondolkozni, majd később. Később, amikor már egyedül lesz, magára marad, és nem zavarja össze a gondolatait zavarának tárgya.
Nem szokott ő így járni. Volt már férfi vásárlója. Fiatal, öreg, szegény és gazdag, közember, katona és nemes. Még sem járt még egyikükkel sem így eddig. Szóval nem, nem tud magyarázatot adni.
Lehet a jelent helyzet az okozója mindennek, mert az is igaz, hogy ennyire nagy vészben még soha nem volt a város. ~Csak nem azért ragaszkodsz hozzá, mert a halál itt lebeg a fejed felett? Ugyan!~ Magában legyint egyet, elhessentve a fura gondolatot.
Elfordul kissé, elszakítva tekintetét Normundtól, és gyorsan összeszedi az aranyakat, majd beleszórja saját erszényébe. Így már talán elég lesz, hogy apjának megfelelő gyógyszert tudjon szerezni. Csak ezután pillant fel újra Normundra.*
//Normund//
*Hasznát az aranynak? Minden bizonnyal. És amit kapott a ruhákért, sokkal több, mint amire számított. Értelmetlen már annyiszor visszahivatkozni a helyzetre, de hát tagadni sem lehet, hogy bizony nehéz. Kereskedőnek és vásárlóknak egyaránt nehéz. Shallenek pedig a jelen pillanatban még nehezebb.*
- Valóban… *Jegyzi meg halkan.* Igyekszem odafigyelni a részletekre.
*Ezt a csomagolásra értik mind a ketten, és ha már csomagolás, hogy jön az ominózus jelenet. Némi huzavona.
Fogalma nincs, miért is nem adja át a ruhákat a férfinek. Olyan érzése van, mintha mágnes ragasztotta volna rá ujjait a papírosra. Nem engedheti. Ahogy Normund meghúzza, kénytelen előre lépni egy lépést, közelebb a másikhoz.*
- Meg?
*Nyikkan fel halkan visszakérdezve a férfi szavaira.*
- Nem…
*Suttogja el. Nem esik nehezére elválni a tabardtól. A tabardtól nem.*
~Most már engedd el! Nem bírom! Engedd el! Engedd!~
*Magában sikolt csak fel, és fogalma nincs mi is történik.*
~Engedd el!!!~
*Ezúttal a határozott utasításra szinte lekapja a kezét a csomagról, s ezzel majdnem elveszti egyensúlyát is. Jobb lábával lép egyet hátra, hogy kitámasszon, de tekintete még ekkor is fogva marad, elmerül az égkék íriszek mélyén.*
- Bocsánat… Nem tudom mi lelt…
*Nyögi ki végre halkan, s most megint csak zavarba jön.
Dehogynem tudja, mi lelte! Ha a lelke mélyére néz… tényleg ennyire fontossá vált volna számára a másik? Nem akar most ezen gondolkozni, majd később. Később, amikor már egyedül lesz, magára marad, és nem zavarja össze a gondolatait zavarának tárgya.
Nem szokott ő így járni. Volt már férfi vásárlója. Fiatal, öreg, szegény és gazdag, közember, katona és nemes. Még sem járt még egyikükkel sem így eddig. Szóval nem, nem tud magyarázatot adni.
Lehet a jelent helyzet az okozója mindennek, mert az is igaz, hogy ennyire nagy vészben még soha nem volt a város. ~Csak nem azért ragaszkodsz hozzá, mert a halál itt lebeg a fejed felett? Ugyan!~ Magában legyint egyet, elhessentve a fura gondolatot.
Elfordul kissé, elszakítva tekintetét Normundtól, és gyorsan összeszedi az aranyakat, majd beleszórja saját erszényébe. Így már talán elég lesz, hogy apjának megfelelő gyógyszert tudjon szerezni. Csak ezután pillant fel újra Normundra.*
12052. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-31 18:24:56
Üzenet elküldve: 2026-08-31 18:24:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Shallee Bonshrou//
*Furcsa módon Normundnak tetszik, ahogyan a saját neve Shallee szájából hangzik. Pedig hallotta már eleget életében. Teljes egészében, hivatalosan, többnyire olyan alkalmakkor, amikor valamelyik Valthamere-ivadéknak illendő volt tudnia, hol a helye. Normundként pedig ennél jóval kellemesebb körülmények között is. Most mégis van benne valami újszerű. Talán csak azért, mert néhány perccel ezelőtt még egyikük sem tudta, hogyan hívják a másikat.
Az apa nevében érkező köszönet már valamelyest kijózanítja ebből a gondolatból. Normund tekintete röviden a pulton fekvő negyven aranyra téved. Nem nagy összeg. Neki legalábbis nem az. Shallee számára azonban, ha csak néhány nappal hamarabb kerülhet belőle ki az apja a betegágyból, már többet érhet annál a tizenöt aranynál, amit hősünk egyébként is könnyedén elvert volna valamelyik fogadóban.*
- Remélem, hasznát veszik.
*Ennyivel el is intézi. Nem szeretné, ha a gesztusból nagyobb ügy kerekedne, mint amekkorának szánta. Főleg nem úgy, hogy Shallee arcára közben ismét visszaköltözik az a finom pír, amelyet Normund mostanra kezd egészen megszokni.*
~Negyven arany.~
~Igen.~
~Tizenötöt hagytál ott fölöslegesen.~
~Adománynak hívják.~
~Értem. És véletlenül éppen egy csinos, barna szemű nőnek adományozol.~
~Micsoda szerencsés egybeesés.~
*Valdyr erre már nem felel, de Normundnak nincs szüksége rá, hogy maga elé képzelje a rosszalló arckifejezést, amely minden bizonnyal kísérné a hallgatást, ha a kardnak történetesen volna arca.
Figyelme inkább visszatér Shallee-re, aki időközben befejezi a csomagolást. A papír alá kerül a tabard, mellé a mohazöld ing, végül a keskeny szalag is a helyére kerül. Normund elismerően pillant végig a végeredményen. Még egy egyszerű csomagot is olyan gonddal készít elő, mintha annak is számítana, hogyan fest.*
- Kegyed tényleg semmit sem szeret félmunkával csinálni, igaz?
*Jegyzi meg inkább megállapításként, mint kérdésként. Amikor Shallee felé nyújtja a csomagot, Normund keze is megindul érte.*
- Köszönöm, Shallee.
*Ujjai ráfognak a papírba burkolt ruhákra. És ennyi. A csomag ugyanis nem mozdul. Normund először talán azt gondolja, egyszerűen csak rosszul fogott rá. Kissé határozottabban húzza maga felé, de éppen csak annyira, hogy világossá váljon: Shallee még mindig nem engedte el. Ekkor pillant le a lány kezére. Onnan a csomagra. Majd lassan ismét Shallee arcára.
Az előbbi kedves mosoly helyére fokozatosan visszakúszik az a sokkal ismerősebb, pimasz félmosoly. A ruhákért sem kezd el huzakodni vele. Ha Shallee ragaszkodik hozzájuk még néhány pillanatig, Normund igazán megengedheti neki.*
~Úgy látom, meggondolta magát.~
~Megesik.~
~Negyven arany után?~
~Azt mondta, bármikor szívesen lát.~
~Még el sem mentél.~
~Részletkérdés.~
*Normund végül kissé oldalra billenti a fejét. Tekintete továbbra is Shallee barna szemeiben időzik, miközben egyik kezével ő maga is tartja a csomagot.*
- Van egy olyan érzésem, hogy valamiről megfeledkeztünk.
*Szándékosan nem mondja meg, miről. Elsősorban azért, mert fogalma sincs róla. A pénzt átadta, a ruhákat kiválasztották, még a bemutatkozást is sikerült némi késéssel bepótolniuk. Üzleti szempontból aligha maradt bármi rendezetlen. Éppen ezért kíváncsian vár néhány pillanatot, hátha Shallee kisegíti. Amikor ez nem történik meg rögtön, Normund tekintete ismét lesiklik a csomagra, amelyet még mindig ketten tartanak.*
- Vagy csak nehezére esik megválni tőle? Mármint a tabardtól, természetesen.
*Az utolsó két szót olyan ártatlan természetességgel teszi hozzá, hogy az már önmagában gyanús. A félmosoly pedig végképp semmit nem segít rajta. Normund azonban továbbra sem húzza magához a csomagot. Ha Shallee elengedi, természetesen elveszi. Ha nem, hát egyelőre marad ott, ahol van. Úgysem sietett sehová.*
//Shallee Bonshrou//
*Furcsa módon Normundnak tetszik, ahogyan a saját neve Shallee szájából hangzik. Pedig hallotta már eleget életében. Teljes egészében, hivatalosan, többnyire olyan alkalmakkor, amikor valamelyik Valthamere-ivadéknak illendő volt tudnia, hol a helye. Normundként pedig ennél jóval kellemesebb körülmények között is. Most mégis van benne valami újszerű. Talán csak azért, mert néhány perccel ezelőtt még egyikük sem tudta, hogyan hívják a másikat.
Az apa nevében érkező köszönet már valamelyest kijózanítja ebből a gondolatból. Normund tekintete röviden a pulton fekvő negyven aranyra téved. Nem nagy összeg. Neki legalábbis nem az. Shallee számára azonban, ha csak néhány nappal hamarabb kerülhet belőle ki az apja a betegágyból, már többet érhet annál a tizenöt aranynál, amit hősünk egyébként is könnyedén elvert volna valamelyik fogadóban.*
- Remélem, hasznát veszik.
*Ennyivel el is intézi. Nem szeretné, ha a gesztusból nagyobb ügy kerekedne, mint amekkorának szánta. Főleg nem úgy, hogy Shallee arcára közben ismét visszaköltözik az a finom pír, amelyet Normund mostanra kezd egészen megszokni.*
~Negyven arany.~
~Igen.~
~Tizenötöt hagytál ott fölöslegesen.~
~Adománynak hívják.~
~Értem. És véletlenül éppen egy csinos, barna szemű nőnek adományozol.~
~Micsoda szerencsés egybeesés.~
*Valdyr erre már nem felel, de Normundnak nincs szüksége rá, hogy maga elé képzelje a rosszalló arckifejezést, amely minden bizonnyal kísérné a hallgatást, ha a kardnak történetesen volna arca.
Figyelme inkább visszatér Shallee-re, aki időközben befejezi a csomagolást. A papír alá kerül a tabard, mellé a mohazöld ing, végül a keskeny szalag is a helyére kerül. Normund elismerően pillant végig a végeredményen. Még egy egyszerű csomagot is olyan gonddal készít elő, mintha annak is számítana, hogyan fest.*
- Kegyed tényleg semmit sem szeret félmunkával csinálni, igaz?
*Jegyzi meg inkább megállapításként, mint kérdésként. Amikor Shallee felé nyújtja a csomagot, Normund keze is megindul érte.*
- Köszönöm, Shallee.
*Ujjai ráfognak a papírba burkolt ruhákra. És ennyi. A csomag ugyanis nem mozdul. Normund először talán azt gondolja, egyszerűen csak rosszul fogott rá. Kissé határozottabban húzza maga felé, de éppen csak annyira, hogy világossá váljon: Shallee még mindig nem engedte el. Ekkor pillant le a lány kezére. Onnan a csomagra. Majd lassan ismét Shallee arcára.
Az előbbi kedves mosoly helyére fokozatosan visszakúszik az a sokkal ismerősebb, pimasz félmosoly. A ruhákért sem kezd el huzakodni vele. Ha Shallee ragaszkodik hozzájuk még néhány pillanatig, Normund igazán megengedheti neki.*
~Úgy látom, meggondolta magát.~
~Megesik.~
~Negyven arany után?~
~Azt mondta, bármikor szívesen lát.~
~Még el sem mentél.~
~Részletkérdés.~
*Normund végül kissé oldalra billenti a fejét. Tekintete továbbra is Shallee barna szemeiben időzik, miközben egyik kezével ő maga is tartja a csomagot.*
- Van egy olyan érzésem, hogy valamiről megfeledkeztünk.
*Szándékosan nem mondja meg, miről. Elsősorban azért, mert fogalma sincs róla. A pénzt átadta, a ruhákat kiválasztották, még a bemutatkozást is sikerült némi késéssel bepótolniuk. Üzleti szempontból aligha maradt bármi rendezetlen. Éppen ezért kíváncsian vár néhány pillanatot, hátha Shallee kisegíti. Amikor ez nem történik meg rögtön, Normund tekintete ismét lesiklik a csomagra, amelyet még mindig ketten tartanak.*
- Vagy csak nehezére esik megválni tőle? Mármint a tabardtól, természetesen.
*Az utolsó két szót olyan ártatlan természetességgel teszi hozzá, hogy az már önmagában gyanús. A félmosoly pedig végképp semmit nem segít rajta. Normund azonban továbbra sem húzza magához a csomagot. Ha Shallee elengedi, természetesen elveszi. Ha nem, hát egyelőre marad ott, ahol van. Úgysem sietett sehová.*
12051. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-31 15:30:30
Üzenet elküldve: 2026-08-31 15:30:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Aki a csillagokat akarja leígérni az égről//
*A fél-elf végre teljesen elszakítja figyelmét a munkájától. A hét gyémánt hallatán kissé felszalad a szemöldöke, a zafír említésére pedig már Lazziart is alaposabban végigméri. Úgy fest, sikerült meggyőznie arról, hogy nem pusztán nézelődni tértek be hozzá.*
- Az már nem egy szerény kis karika lesz.
*Jegyzi meg szárazon, majd feláll a munkapadtól. A fal mellett sorakozó fiókokhoz lép, amelyek között láthatóan különösebb keresgélés nélkül igazodik el. Kettőt húz ki közülük, tartalmukat pedig egy-egy apró dobozban helyezi Lazziar elé. Az egyikben különböző méretű gyémántok, a másikban néhány csiszolt zafír sorakozik.*
- Kisebb gyémántból tudok hetet adni. Zafírból is akad választék.
*Egy csipeszt vesz magához, de mielőtt bármihez nyúlna, kérdőn pillant a férfira.*
- Viszont az „apró” meg a „fődarab” nekem kevés lesz. Mutassa, mekkorára gondolt.
*Azzal a munkapad szélére helyez egy méretezéshez használt tolómérőt, majd türelmesen vár.*
*A fél-elf végre teljesen elszakítja figyelmét a munkájától. A hét gyémánt hallatán kissé felszalad a szemöldöke, a zafír említésére pedig már Lazziart is alaposabban végigméri. Úgy fest, sikerült meggyőznie arról, hogy nem pusztán nézelődni tértek be hozzá.*
- Az már nem egy szerény kis karika lesz.
*Jegyzi meg szárazon, majd feláll a munkapadtól. A fal mellett sorakozó fiókokhoz lép, amelyek között láthatóan különösebb keresgélés nélkül igazodik el. Kettőt húz ki közülük, tartalmukat pedig egy-egy apró dobozban helyezi Lazziar elé. Az egyikben különböző méretű gyémántok, a másikban néhány csiszolt zafír sorakozik.*
- Kisebb gyémántból tudok hetet adni. Zafírból is akad választék.
*Egy csipeszt vesz magához, de mielőtt bármihez nyúlna, kérdőn pillant a férfira.*
- Viszont az „apró” meg a „fődarab” nekem kevés lesz. Mutassa, mekkorára gondolt.
*Azzal a munkapad szélére helyez egy méretezéshez használt tolómérőt, majd türelmesen vár.*
12050. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-31 15:24:13
Üzenet elküldve: 2026-08-31 15:24:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Normund//
- Annyi.
*Bólint rá aprót a visszakérdezésre. Talán azért adott ekkora engedményt, mert talált valami megnyerőt a férfiben. Talán azért, mert a másik éppen az életét kívánja kockára tenni a város védelméért. Talán azért, mert olyan időket élünk éppen, amelyben a pénz a legkisebb érték. Talán ez mind igaz is. Ha Shallee elgondolkodna ezen, vélhetően nem tudna dönteni, s talán mégiscsak az első lehetőség lenne az, mely lefelé húzta a ruhák árát.
Tény, hogy a tabard és a zöld ing is, nem a drága pirtianesi selyemből készült, de azért az alapanyag itt sem a legócskább. No meg sokat is dolgozott bármelyikkel. Nem csak ezekkel, de mindegyikkel.
Aztán jön a bemutatkozás. Összenevetnek. Tényleg elsiklottak egy olyan lényeges dolog felett eddig, mint a másik neve. De az is lehet, hogy eddig a pillanatig ez valóban nem volt fontos. Ám most már azzá vált.*
- Normund.
*Ismétli el ő is a férfi nevét, aprót biccentve. Mi tagadás, azért így könnyebb lesz rágondolni. Már nem csak a kedves férfi a piacról, hanem Normund. Egy pillanatra persze elmereng a családnéven is. A Valthamere valahogy ismerős a számára, de még nem tudja hová tenni. De ezen ráér még gondolkodni.
Nem is figyel pár pillanatig a férfire, aki az erszényével foglalatoskodik. Előhúzza a gondosan őrzött papírost, szét hajtogatja. Alóla húzza elő az éjkék tabardot, melyet már korábban szépen összehajtott, és a csomagoló közepére helyezi. Utána újra a papíros alá nyúl, hogy most az ing kerülhessen sorra. Nem veszi észre, hogy a vékony, halványkék selyemsálacska, melyet eddig a nyakában viselt, lecsusszan onnan, és az ing és a tabard közé kerül. Végül ráhajtja a papírost, és keskeny szalaggal átköti. Így nem nyílik szét a csomagolás, könnyebb vinni.
Ekkor szólal meg újra Normund, és Shallee a másik felé fordul. Tiltakozna, hiszen, ha negyvenet akart volna, akkor annyit kér. Ám megsérteni sem szeretné a férfit azzal, hogy visszautasítja.*
- Köszönöm… Normund. Apám nevében is.
*Megint csak felköltözik arcára az a finom pír, melyet már korábban is megfigyelhetett a férfi. Felvéve a csomagot Normund felé nyújtja.*
-Használja egészséggel Normund.
*Aztán csak fogja a csomagot, mintha még sem akarná odaadni, talán mert tudat alatt nyújtani akarja a pillanatot, amelyben a férfi maga mögött hagyja majd a piaci forgatagot. Tekintete újra beissza a másik vonásait, a kék szemeket, a pimasz kis félmosolyt az ajkak szegletében, a markáns vonásokat.*
~Ne még… ne még…~
*Fohászkodik kicsit magában.*
//Normund//
- Annyi.
*Bólint rá aprót a visszakérdezésre. Talán azért adott ekkora engedményt, mert talált valami megnyerőt a férfiben. Talán azért, mert a másik éppen az életét kívánja kockára tenni a város védelméért. Talán azért, mert olyan időket élünk éppen, amelyben a pénz a legkisebb érték. Talán ez mind igaz is. Ha Shallee elgondolkodna ezen, vélhetően nem tudna dönteni, s talán mégiscsak az első lehetőség lenne az, mely lefelé húzta a ruhák árát.
Tény, hogy a tabard és a zöld ing is, nem a drága pirtianesi selyemből készült, de azért az alapanyag itt sem a legócskább. No meg sokat is dolgozott bármelyikkel. Nem csak ezekkel, de mindegyikkel.
Aztán jön a bemutatkozás. Összenevetnek. Tényleg elsiklottak egy olyan lényeges dolog felett eddig, mint a másik neve. De az is lehet, hogy eddig a pillanatig ez valóban nem volt fontos. Ám most már azzá vált.*
- Normund.
*Ismétli el ő is a férfi nevét, aprót biccentve. Mi tagadás, azért így könnyebb lesz rágondolni. Már nem csak a kedves férfi a piacról, hanem Normund. Egy pillanatra persze elmereng a családnéven is. A Valthamere valahogy ismerős a számára, de még nem tudja hová tenni. De ezen ráér még gondolkodni.
Nem is figyel pár pillanatig a férfire, aki az erszényével foglalatoskodik. Előhúzza a gondosan őrzött papírost, szét hajtogatja. Alóla húzza elő az éjkék tabardot, melyet már korábban szépen összehajtott, és a csomagoló közepére helyezi. Utána újra a papíros alá nyúl, hogy most az ing kerülhessen sorra. Nem veszi észre, hogy a vékony, halványkék selyemsálacska, melyet eddig a nyakában viselt, lecsusszan onnan, és az ing és a tabard közé kerül. Végül ráhajtja a papírost, és keskeny szalaggal átköti. Így nem nyílik szét a csomagolás, könnyebb vinni.
Ekkor szólal meg újra Normund, és Shallee a másik felé fordul. Tiltakozna, hiszen, ha negyvenet akart volna, akkor annyit kér. Ám megsérteni sem szeretné a férfit azzal, hogy visszautasítja.*
- Köszönöm… Normund. Apám nevében is.
*Megint csak felköltözik arcára az a finom pír, melyet már korábban is megfigyelhetett a férfi. Felvéve a csomagot Normund felé nyújtja.*
-Használja egészséggel Normund.
*Aztán csak fogja a csomagot, mintha még sem akarná odaadni, talán mert tudat alatt nyújtani akarja a pillanatot, amelyben a férfi maga mögött hagyja majd a piaci forgatagot. Tekintete újra beissza a másik vonásait, a kék szemeket, a pimasz kis félmosolyt az ajkak szegletében, a markáns vonásokat.*
~Ne még… ne még…~
*Fohászkodik kicsit magában.*
12049. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-30 18:26:16
Üzenet elküldve: 2026-08-30 18:26:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Shallee Bonshrou//
*Normund mindössze egy apró biccentéssel fogadja a lány választ. Nincs igazán mit hozzátennie. Ennél többet valóban nem ígérhet anélkül, hogy üres szavakkal dobálózna, azokból pedig aligha lesz kevesebb ork a falak alatt. Legalább a komorság lassan Shallee arcáról is eltűnni látszik, amit hősünk kimondottan jó fejleményként könyvel el.
Főleg amikor végre ismét az üzletre terelődik a szó.
Az elsőként elhangzó tizennyolc aranyra még csak bólintana, a következő ajánlat hallatán azonban szemöldöke kissé felszalad. Pillantása a tabardról a közelebb húzott mohazöld ingre vándorol, majd vissza Shallee-re.*
- Huszonöt mindkettőért?
*Nem azért kérdez vissza, mert rosszul hallotta, sokkal inkább azért, mert gyors fejszámolással még ő is képes megállapítani, hogy ezúttal aligha ő jár rosszul. A korábban emlegetett ötven aranyhoz képest pedig már-már gyanúsan kegyesen bánnak az erszényével.*
~Kezd kedvelni.~
~Vagy csak meg akar szabadulni tőlem.~
~Akkor olcsóbban járna, ha egyszerűen elküldene.~
~Látod? Kezd kedvelni.~
*Normund szája szegletében ismét megjelenik a félmosoly. Ezúttal már nem húzza tovább az üzletet. Átadja Shallee-nek a tabardot, majd egyik kezével az övére erősített erszény után nyúl. Már éppen a megfelelő érméket számolná elő, amikor a lány felkiáltása megakasztja. Normund keze egy pillanatra megáll az erszény szájánál. A felismerés csak most éri utol őt is. Ennyi ideje beszélgetnek, ruhákat válogatnak, egymást kerülgetik, még azt is sikerült megtudnia, hogy Shallee félti az életét, de egyiküknek sem jutott eszébe az egyik legalapvetőbb formaság. Erre már felnevet.*
- Valóban. Ezt ügyesen megoldottuk.
*Megvárja, amíg a lány bemutatkozik, aztán kissé meghajtja előtte a fejét.*
- Shallee. *Ismétli meg egyszer, mintha próbára tenné, hogyan hangzik.* - Örvendek.
*Ezután kiegyenesedik, és ezúttal ő is megadja azt, amivel már jó ideje tartozik.*
- Normund Aevan Valthamere. De azt hiszem, ennyi idő után igazán igazságtalan volna elvárnom, hogy kegyed mindhármat használja. Normund tökéletesen megfelel.
*Az erszényből végül előkerül 40 arany, melyet Shallee Bonshrounak szán.. Leszámolja őket a pultra, majd miközben a nő a csomagolással foglalatoskodik, még egyszer végignéz a gondosan hajtogatott ruhákon.*
- Legyen negyven. *Egy rövid szünet után Shallee-re pillant, az ismerős félmosollyal.* - Nem sok, de remélem hozzásegít ahhoz, hogy kegyed édesapja mielőtt kikerüljön a betegányból.
//Shallee Bonshrou//
*Normund mindössze egy apró biccentéssel fogadja a lány választ. Nincs igazán mit hozzátennie. Ennél többet valóban nem ígérhet anélkül, hogy üres szavakkal dobálózna, azokból pedig aligha lesz kevesebb ork a falak alatt. Legalább a komorság lassan Shallee arcáról is eltűnni látszik, amit hősünk kimondottan jó fejleményként könyvel el.
Főleg amikor végre ismét az üzletre terelődik a szó.
Az elsőként elhangzó tizennyolc aranyra még csak bólintana, a következő ajánlat hallatán azonban szemöldöke kissé felszalad. Pillantása a tabardról a közelebb húzott mohazöld ingre vándorol, majd vissza Shallee-re.*
- Huszonöt mindkettőért?
*Nem azért kérdez vissza, mert rosszul hallotta, sokkal inkább azért, mert gyors fejszámolással még ő is képes megállapítani, hogy ezúttal aligha ő jár rosszul. A korábban emlegetett ötven aranyhoz képest pedig már-már gyanúsan kegyesen bánnak az erszényével.*
~Kezd kedvelni.~
~Vagy csak meg akar szabadulni tőlem.~
~Akkor olcsóbban járna, ha egyszerűen elküldene.~
~Látod? Kezd kedvelni.~
*Normund szája szegletében ismét megjelenik a félmosoly. Ezúttal már nem húzza tovább az üzletet. Átadja Shallee-nek a tabardot, majd egyik kezével az övére erősített erszény után nyúl. Már éppen a megfelelő érméket számolná elő, amikor a lány felkiáltása megakasztja. Normund keze egy pillanatra megáll az erszény szájánál. A felismerés csak most éri utol őt is. Ennyi ideje beszélgetnek, ruhákat válogatnak, egymást kerülgetik, még azt is sikerült megtudnia, hogy Shallee félti az életét, de egyiküknek sem jutott eszébe az egyik legalapvetőbb formaság. Erre már felnevet.*
- Valóban. Ezt ügyesen megoldottuk.
*Megvárja, amíg a lány bemutatkozik, aztán kissé meghajtja előtte a fejét.*
- Shallee. *Ismétli meg egyszer, mintha próbára tenné, hogyan hangzik.* - Örvendek.
*Ezután kiegyenesedik, és ezúttal ő is megadja azt, amivel már jó ideje tartozik.*
- Normund Aevan Valthamere. De azt hiszem, ennyi idő után igazán igazságtalan volna elvárnom, hogy kegyed mindhármat használja. Normund tökéletesen megfelel.
*Az erszényből végül előkerül 40 arany, melyet Shallee Bonshrounak szán.
. Leszámolja őket a pultra, majd miközben a nő a csomagolással foglalatoskodik, még egyszer végignéz a gondosan hajtogatott ruhákon.*- Legyen negyven. *Egy rövid szünet után Shallee-re pillant, az ismerős félmosollyal.* - Nem sok, de remélem hozzásegít ahhoz, hogy kegyed édesapja mielőtt kikerüljön a betegányból.
12048. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-30 17:54:00
Üzenet elküldve: 2026-08-30 17:54:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Aki a csillagokat akarja leígérni az égről//
*Valóban megváltozott a piactér. Jellegében, illatában legfőképp látványában. A feszültség kézzel tapintható a levegőben. És mintha az a néhány aranyért való küzdelem is most vérmesebbnek érződne mint általában. A városőrség gyakori őrjárata sem tetszik neki, mert az híresen rosszul esik az üzletnek is.
Még szerencse, hogy most nem azért jött ide, hogy valaki mást könnyítsen meg rosszul őrzött erszényétől.
Arról nem is beszélve keresését a háború közeledte megnehezíti. Fegyverek akármerre tekint, és ahhoz tartozó felszerelés vagy néhol száraz élelem. Tényleg a világ végére készül mindenki.
Elgondolkodik a látványon. Egyáltalán megéri ez az egész? Inkább venne két gyors lovat és menekülne világgá Rinevél együtt. Ahelyett, hogy idejét, pénzét és idegeit örülve tegyen azokért az őrült tervekért amiket Wrojthal elterveztek. Kezdi azt hinni el is ment a józan esze. Amikor is furcsa nesz üti meg a fülét a sok kiabálás és kalapács ütés között.
Meg is áll a műhely előtt és fülelni kezd. Hamar megtalálja a hang forrását. Az apró tábla látványa pedig meg is magyarázza azt hangot amitől legszívesebben fogát csikorgatná. Betekint az ajtón és felméri a műhelyt. Szeme megakad a munkapad mellett dolgozón. Szája egy pillanatra undortól rándul meg.*
~ Korcs. ~
*Állapítja meg a félvérről. Kevésbé hegyesedő fülek, szélesebb váll, zömökebb alkat, mint egy elf. Mielőtt még bármit is tenne. Amaz hamarabb szólal meg. Lazziar pedig felveszi a szebbik arcát és egy megnyerő mosolyt magára öltve szólal fel.*
- Akkor épp időben.
*Válaszolja és be is lép a műhelybe.*
- Szebb napokat mester uram.
*Kezd bele negédesen mondanivalójába.*
- Apró gyémántokra lenne szükségem, méghozzá hét darabra. Illetve egy zafírra mint fődarab egy aranygyűrűhöz. Remélem jó uram ki fog tudni segíteni.
*Fejezi be mondókáját egyelőre. Mert, ha ilyenje nincs is az árusnak kár a száját jártatni. A méreteket majd letisztázza, ha rákérdez a másik. Szemével már egy esetleges méretező szerszámot keres, amit gyűrűknél szoktak használni. Azon meg tudja mutatni nagyjából mekkora gyűrűről is van szó. Még szerencse a kövek mérete a kisebbik gond, azt majd a gnóm lányka megoldja a foglalattal.*
*Valóban megváltozott a piactér. Jellegében, illatában legfőképp látványában. A feszültség kézzel tapintható a levegőben. És mintha az a néhány aranyért való küzdelem is most vérmesebbnek érződne mint általában. A városőrség gyakori őrjárata sem tetszik neki, mert az híresen rosszul esik az üzletnek is.
Még szerencse, hogy most nem azért jött ide, hogy valaki mást könnyítsen meg rosszul őrzött erszényétől.
Arról nem is beszélve keresését a háború közeledte megnehezíti. Fegyverek akármerre tekint, és ahhoz tartozó felszerelés vagy néhol száraz élelem. Tényleg a világ végére készül mindenki.
Elgondolkodik a látványon. Egyáltalán megéri ez az egész? Inkább venne két gyors lovat és menekülne világgá Rinevél együtt. Ahelyett, hogy idejét, pénzét és idegeit örülve tegyen azokért az őrült tervekért amiket Wrojthal elterveztek. Kezdi azt hinni el is ment a józan esze. Amikor is furcsa nesz üti meg a fülét a sok kiabálás és kalapács ütés között.
Meg is áll a műhely előtt és fülelni kezd. Hamar megtalálja a hang forrását. Az apró tábla látványa pedig meg is magyarázza azt hangot amitől legszívesebben fogát csikorgatná. Betekint az ajtón és felméri a műhelyt. Szeme megakad a munkapad mellett dolgozón. Szája egy pillanatra undortól rándul meg.*
~ Korcs. ~
*Állapítja meg a félvérről. Kevésbé hegyesedő fülek, szélesebb váll, zömökebb alkat, mint egy elf. Mielőtt még bármit is tenne. Amaz hamarabb szólal meg. Lazziar pedig felveszi a szebbik arcát és egy megnyerő mosolyt magára öltve szólal fel.*
- Akkor épp időben.
*Válaszolja és be is lép a műhelybe.*
- Szebb napokat mester uram.
*Kezd bele negédesen mondanivalójába.*
- Apró gyémántokra lenne szükségem, méghozzá hét darabra. Illetve egy zafírra mint fődarab egy aranygyűrűhöz. Remélem jó uram ki fog tudni segíteni.
*Fejezi be mondókáját egyelőre. Mert, ha ilyenje nincs is az árusnak kár a száját jártatni. A méreteket majd letisztázza, ha rákérdez a másik. Szemével már egy esetleges méretező szerszámot keres, amit gyűrűknél szoktak használni. Azon meg tudja mutatni nagyjából mekkora gyűrűről is van szó. Még szerencse a kövek mérete a kisebbik gond, azt majd a gnóm lányka megoldja a foglalattal.*
12047. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-30 17:26:36
Üzenet elküldve: 2026-08-30 17:26:36
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Aki a csillagokat akarja leígérni az égről//
*Talán ez az első, ami feltűnhet Lazziarnak, amikor kiér a Polgárnegyedből. A kofák ugyanúgy kiabálnak, a szekerek ugyanúgy zörögnek a kövezeten, és ugyanúgy akad, aki néhány aranyon úgy alkudozik, mintha az élete múlna rajta. Mégis nehéz lenne nem észrevenni, hogy valami megváltozott. Kevesebb az áru. Több a fegyver.
Az egyik stand előtt liszteszsákokért veszekszenek, valamivel odébb egy kereskedő már csak annyit közöl az érdeklődőkkel, hogy újabb szállítmányt ne várjanak tőle. Nem tudja, mikor jön. Azt sem, jön-e egyáltalán. Városőrök vágnak át időnként a tömegen, a kovácsműhelyek felől pedig szinte szünet nélkül hallatszik a kalapácsok csengése. Akadnak szekerek is, amelyek a piactérre hozzák portékájukat. Másokat ellenben éppen kifelé rakodnak.
A háború még messze jár innen. Legalábbis mérföldekben.
Lazziar keresgélését mindez aligha könnyíti meg. Drágakőre mostanság jóval kevesebben vágynak, mint vasra, gabonára vagy sózott húsra, de némi bolyongás után azért talál valamit.
Egy keskeny, félig nyitott műhelyt, amely mellett első pillantásra talán el is haladna. Cégére nincs, kirakata sem igazán. Csupán egy kopott fatábla az ajtó mellett, rajta néhány egyszerűen felfestett szó:
„Drágakőcsiszolás. Metszés. Értékbecslés.”
Odabentről kaparás halk, szabályos nesze szűrődik ki. A helyiség nem emlékeztet ékszerüzletre. A falak mentén polcok sorakoznak apró dobozokkal és felcímkézett tégelyekkel, az egyik asztalon csiszolatlan kövek hevernek, mellettük finom szerszámok. Aranyláncnak, karkötőnek vagy kész gyűrűnek nyoma sincs.
A munkapad mögött ülő őszülő hajú fél-elf férfi még akkor sem pillant fel, amikor Lazziar árnyéka megjelenik az ajtóban. Egy apró követ tart két ujja között, azt vizsgálja a szeméhez emelt lencsén át. Csak néhány szívdobbanás múltán teszi le.*
- Ha eladni akar, rosszkor jött. Ha venni, akkor talán még éppen időben.
*Talán ez az első, ami feltűnhet Lazziarnak, amikor kiér a Polgárnegyedből. A kofák ugyanúgy kiabálnak, a szekerek ugyanúgy zörögnek a kövezeten, és ugyanúgy akad, aki néhány aranyon úgy alkudozik, mintha az élete múlna rajta. Mégis nehéz lenne nem észrevenni, hogy valami megváltozott. Kevesebb az áru. Több a fegyver.
Az egyik stand előtt liszteszsákokért veszekszenek, valamivel odébb egy kereskedő már csak annyit közöl az érdeklődőkkel, hogy újabb szállítmányt ne várjanak tőle. Nem tudja, mikor jön. Azt sem, jön-e egyáltalán. Városőrök vágnak át időnként a tömegen, a kovácsműhelyek felől pedig szinte szünet nélkül hallatszik a kalapácsok csengése. Akadnak szekerek is, amelyek a piactérre hozzák portékájukat. Másokat ellenben éppen kifelé rakodnak.
A háború még messze jár innen. Legalábbis mérföldekben.
Lazziar keresgélését mindez aligha könnyíti meg. Drágakőre mostanság jóval kevesebben vágynak, mint vasra, gabonára vagy sózott húsra, de némi bolyongás után azért talál valamit.
Egy keskeny, félig nyitott műhelyt, amely mellett első pillantásra talán el is haladna. Cégére nincs, kirakata sem igazán. Csupán egy kopott fatábla az ajtó mellett, rajta néhány egyszerűen felfestett szó:
„Drágakőcsiszolás. Metszés. Értékbecslés.”
Odabentről kaparás halk, szabályos nesze szűrődik ki. A helyiség nem emlékeztet ékszerüzletre. A falak mentén polcok sorakoznak apró dobozokkal és felcímkézett tégelyekkel, az egyik asztalon csiszolatlan kövek hevernek, mellettük finom szerszámok. Aranyláncnak, karkötőnek vagy kész gyűrűnek nyoma sincs.
A munkapad mögött ülő őszülő hajú fél-elf férfi még akkor sem pillant fel, amikor Lazziar árnyéka megjelenik az ajtóban. Egy apró követ tart két ujja között, azt vizsgálja a szeméhez emelt lencsén át. Csak néhány szívdobbanás múltán teszi le.*
- Ha eladni akar, rosszkor jött. Ha venni, akkor talán még éppen időben.
12046. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-30 16:42:58
Üzenet elküldve: 2026-08-30 16:42:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Normund//
*Nem tehet róla, de saját szavai hatása alá kerül néhány másodpercre. Vagy talán kicsivel tovább is. A rémképek, melyeket olyan élethűen festenek elé a pletykák, beülnek az elme mélyére, színes képeken láthatja bennük az elkövetkező jövőt, ha az orkok győznek. Nem marad más Artheniorból csak üszkös házfalak, és temetetlen, szétmarcangolt halottak torz maradványai. Minden, ami az életet jelenti, eltűnik örökre.*
~Ugyan mivel is vívtuk ki ezt az olthatatlan gyűlöletet? Ezt a végtelen pusztítani vágyást? Hol lesz vége?~
*Annyiszor elgondolkodott már ezeken a kérdéseken, miközben mindig eljutott odáig, hogy nem lehet, hogy így legyen vége. Persze, reménykedni mindig kell, ez az egyetlen, amibe az ember kapaszkodhat. Hallott persze olyan pletykákat is, hogy a város vezetése már küldött hírvivőket a többi városba. Lihanech, Pirtianes, Wegtoren, majd segít. Ez is a reménykedés egyik lépcsőfoka. Ám mégis teljesen logikus lépés lenne a városoktól, ha katonákat küldenének ide, Arthenior védelmére. Mert ha Arthenior elesik, és az ork sereg felmorzsolja, nincs semmi biztosíték arra, hogy ez a vérengző horda nem látogatja meg a többi várost is, felmorzsolva mindent, ami szép és jó, felprédálva a világot.
Végig fut benne mindez, majd megpróbálja elhessenteni. Mert hogyan is vált ilyen komorrá ez a találkozás? Olyan jól indult. A vidám alkudozás, a különös ismerkedés, most vérkomoly beszélgetéssé változott. Érzik mind a ketten, hiszen a férfi ajkain bujkáló, már-már megszokott félmosoly árnyéka is tovatűnt.
Tekintetük találkozik, Normund közelebb lép. Shallee nem mozdul, maga sem tudja, mit is remél. A kéz, mely vállára simul, az érintés megnyugtatja. Halkan sóhajt fel.*
- Az jó… az épp elég.
*Igen. Ha megteszi, amit csak tud, az éppen elég lehet arra, hogy túléljék ezt az őrületet, amely a város felé hömpölyög. Amikor újra felpillant a férfi ajkára visszatér a megszokott félmosoly, és jól is van ez így. Az ember nem élhet a folyamatos árnyék nyomása alatt. Az elveszi a józan észt, és olyan elemi rettegést szül, amelyben még a szülő is a gyermeke ellen fordul. Odáig nem szabad eljutni. Ahhoz csak a végszükség utolsó perceiben nyúlhat az ember. Így aztán a kérdésre maga is elmosolyodik.*
- Tizennyolc arany. Huszonöt, és mellé adom az inget is.
*Természetesen a sötét mohazöld ingre gondol, és hogy a másik számára is egyértelmű legyen, közelebb húzza a ruhát. A tabard még mindig Normundnál van, most érte nyúl.*
- Elcsomagolom.
*Aztán eszébe villan valami, amelytől halkan elneveti magát.*
- Eeyrre! Még egymás nevét sem ismerjük. Shallee Bonshrou vagyok. Hívjon csak Shallee-nek.
*Közben, ha Normund átadja a tabardot, elkezdi összehajtogatni úgy, hogy az anyag ne gyűrődjön meg. Átnyúlva a pulton pihenő többi ruhaféle és vászon felett, egy vékony papírt húz elő, ebbe szándékozik majd becsomagolni a megvásárolt ruhát.*
12045. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-30 13:40:40
Üzenet elküldve: 2026-08-30 13:40:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Aki a csillagokat akarja leígérni az égről//
*Jobbnak látja minél hamarabb megvásárolni a szükséges ékköveket. Ezért is viszi léptei a polgárnegyedből egészen a piactérig. Ebben a cicomás gúnyában, amit hord, roppantul kényelmetlenül érzi magát. Mert az összes menekült úgy méri őt fel mintha egy kirablásra váró áldozat lenne. Igazából viszket annyira most a tenyere főleg a csipkelődő, pimasz, kis gnóm lány végett is. Olyan kiosztásban részesült, amiben talán még évekkel ezelőtt apja látta volna el. És a legrosszabb az egészben nem tehetett ellene semmit. Kell a lány tudás azért a nyavalyás gyűrűért, amit minél hamarabb el kell majd készítenie. Utána viszont? Nos. Szemmel tartja. Ki tudja lehet egy óvatlan pillanatában kapja majd el. Amikor semmilyen más kíváncsi szempár nem fogja őket figyelni. Megrázza enyhén fejét, helyet adva a józanabb gondolatoknak. Kezét felemelve pedig homlokát kezdi el masszírozni, hogy megnyugtassa felperzselt kedélyét.
Maga előtt már cipekedő vásárlókat lát és a lassan zötyögő szekerek zaját hallja. Már majdnem a piactéren van. Remek. Kifejezetten örül, ha végre ki tud lépni ebből nyomornegyedből amivé a polgárnegyed vált.
Nagy levegőt vesz, megigazítja ruházatát. Na nem mintha a nagy sétálgatásokban bármi is történt volna vele. És most már felfrissítve kinézetét és valamelyest érzetét is. Lép be a piactéri tömegek közé. Lassan kimérten lépdel mintha a világ összes ideje az övé volna. Tekintete pedig lassan suhan egyik kirakatról a másikra. Ismét ékszer árusokat keres. Azon belül is drágakőcsiszolókat.*
*Jobbnak látja minél hamarabb megvásárolni a szükséges ékköveket. Ezért is viszi léptei a polgárnegyedből egészen a piactérig. Ebben a cicomás gúnyában, amit hord, roppantul kényelmetlenül érzi magát. Mert az összes menekült úgy méri őt fel mintha egy kirablásra váró áldozat lenne. Igazából viszket annyira most a tenyere főleg a csipkelődő, pimasz, kis gnóm lány végett is. Olyan kiosztásban részesült, amiben talán még évekkel ezelőtt apja látta volna el. És a legrosszabb az egészben nem tehetett ellene semmit. Kell a lány tudás azért a nyavalyás gyűrűért, amit minél hamarabb el kell majd készítenie. Utána viszont? Nos. Szemmel tartja. Ki tudja lehet egy óvatlan pillanatában kapja majd el. Amikor semmilyen más kíváncsi szempár nem fogja őket figyelni. Megrázza enyhén fejét, helyet adva a józanabb gondolatoknak. Kezét felemelve pedig homlokát kezdi el masszírozni, hogy megnyugtassa felperzselt kedélyét.
Maga előtt már cipekedő vásárlókat lát és a lassan zötyögő szekerek zaját hallja. Már majdnem a piactéren van. Remek. Kifejezetten örül, ha végre ki tud lépni ebből nyomornegyedből amivé a polgárnegyed vált.
Nagy levegőt vesz, megigazítja ruházatát. Na nem mintha a nagy sétálgatásokban bármi is történt volna vele. És most már felfrissítve kinézetét és valamelyest érzetét is. Lép be a piactéri tömegek közé. Lassan kimérten lépdel mintha a világ összes ideje az övé volna. Tekintete pedig lassan suhan egyik kirakatról a másikra. Ismét ékszer árusokat keres. Azon belül is drágakőcsiszolókat.*
12044. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-29 19:35:14
Üzenet elküldve: 2026-08-29 19:35:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Shallee Bonshrou//
*Shallee első válaszára Normund arcán még ott időzik a könnyed félmosoly. Hiszen valahol pontosan ezt várta. A lány félti a város védelmére készülőket, ő pedig történetesen most közéjük készül állni. Könnyű volna ebből is valami hízelgőt kihallania. Legalábbis addig, amíg Shallee folytatni nem kezdi.
Vérengző vadállatok. Nem szednek foglyokat. Mindenkit lemészárolnak. Normund arcáról lassan eltűnik a mosoly. Tekintete egy rövid pillanatra félresiklik a lányról, ő pedig nagyot nyel. Hallott már hasonló történeteket azóta, hogy Artheniorba érkezett. Tulajdonképpen éppen ezek miatt van itt. Valahogy azonban egészen másként hangzanak egy fogadóban, korsó mellett előadva, mint most, Shallee szájából. Főleg úgy, hogy hamarosan ő maga is ott állhat majd azokkal a bizonyos vérengző vadállatokkal szemben. Akárhogy is, nem fél. Vagy legalábbis ezt mondaná, ha valaki megkérdezné.*
~Most még visszafordulhatsz.~
~Te meg aztán igazán sokat teszel a harci kedvemért.~
~Nem a kedvedért mondtam.~
*Normund szája egy pillanatra vékony vonallá préselődik. A bizonytalanságot azonban igyekszik olyan gyorsan elrejteni, ahogy megjelent. Mire ismét a nőre néz, arcán már jóval kevesebb látszik belőle. Hallgatja tovább. Az apjáról, arról, hogy Shallee nem tud elmenni innen. Eddig is tudta, hogy a lány maradni fog. Most azonban először érti meg igazán, hogy számára ez nem bátorság vagy ostobaság kérdése. Egyszerűen nincs választása. Azután elhangzik az a két szó.
„Jöjjön vissza.”
Normund egy pillanatra egészen mozdulatlanná válik. Talán valamiféle tréfás választ keres. Egy könnyed megjegyzést, amellyel elüthetné Shallee hirtelen támadt komolyságát, és egyúttal sajátját is. Most azonban egyik sem akar előkerülni. Főleg amikor a lány még bocsánatot is kér érte.*
- Ugyan, nincs miért.
*Vág közbe csendesen. A hangjából ezúttal hiányzik minden korábbi pimaszság. Megvárja, amíg a nő ismét felé fordul, majd közelebb lép hozzá. Keze lassan a vállára simul, már ha az nem húzódik el az érintés elől. Nincs benne semmi abból a játékosságból, amellyel az elmúlt percekben kerülgették egymást. Normund egy rövid ideig csak a barna szemeket nézi. Aztán elmosolyodik. Nem azzal az önelégült félmosollyal, amelyet Shallee mostanra már többször is láthatott rajta, hanem valami sokkal szelídebbel.*
- Nem szeretek vakon ígérgetni, de megteszem, amit tudok.
*Ujjai egy rövid, gyengéd szorítás után elengedik Shallee vállát.*
~Ez meglepően értelmes volt.~
~Köszönöm.~
~Nem dicséretnek szántam.~
*Normund szájának sarka erre már ismét megmozdul. Talán jobb is. A komolyság sosem állt neki különösebben kényelmesen. Pillantása a pulton heverő ruhákra téved, aztán az éjkék tabardra.*
- Nos. Mennyibe kerülne ez a csodás tabard?
//Shallee Bonshrou//
*Shallee első válaszára Normund arcán még ott időzik a könnyed félmosoly. Hiszen valahol pontosan ezt várta. A lány félti a város védelmére készülőket, ő pedig történetesen most közéjük készül állni. Könnyű volna ebből is valami hízelgőt kihallania. Legalábbis addig, amíg Shallee folytatni nem kezdi.
Vérengző vadállatok. Nem szednek foglyokat. Mindenkit lemészárolnak. Normund arcáról lassan eltűnik a mosoly. Tekintete egy rövid pillanatra félresiklik a lányról, ő pedig nagyot nyel. Hallott már hasonló történeteket azóta, hogy Artheniorba érkezett. Tulajdonképpen éppen ezek miatt van itt. Valahogy azonban egészen másként hangzanak egy fogadóban, korsó mellett előadva, mint most, Shallee szájából. Főleg úgy, hogy hamarosan ő maga is ott állhat majd azokkal a bizonyos vérengző vadállatokkal szemben. Akárhogy is, nem fél. Vagy legalábbis ezt mondaná, ha valaki megkérdezné.*
~Most még visszafordulhatsz.~
~Te meg aztán igazán sokat teszel a harci kedvemért.~
~Nem a kedvedért mondtam.~
*Normund szája egy pillanatra vékony vonallá préselődik. A bizonytalanságot azonban igyekszik olyan gyorsan elrejteni, ahogy megjelent. Mire ismét a nőre néz, arcán már jóval kevesebb látszik belőle. Hallgatja tovább. Az apjáról, arról, hogy Shallee nem tud elmenni innen. Eddig is tudta, hogy a lány maradni fog. Most azonban először érti meg igazán, hogy számára ez nem bátorság vagy ostobaság kérdése. Egyszerűen nincs választása. Azután elhangzik az a két szó.
„Jöjjön vissza.”
Normund egy pillanatra egészen mozdulatlanná válik. Talán valamiféle tréfás választ keres. Egy könnyed megjegyzést, amellyel elüthetné Shallee hirtelen támadt komolyságát, és egyúttal sajátját is. Most azonban egyik sem akar előkerülni. Főleg amikor a lány még bocsánatot is kér érte.*
- Ugyan, nincs miért.
*Vág közbe csendesen. A hangjából ezúttal hiányzik minden korábbi pimaszság. Megvárja, amíg a nő ismét felé fordul, majd közelebb lép hozzá. Keze lassan a vállára simul, már ha az nem húzódik el az érintés elől. Nincs benne semmi abból a játékosságból, amellyel az elmúlt percekben kerülgették egymást. Normund egy rövid ideig csak a barna szemeket nézi. Aztán elmosolyodik. Nem azzal az önelégült félmosollyal, amelyet Shallee mostanra már többször is láthatott rajta, hanem valami sokkal szelídebbel.*
- Nem szeretek vakon ígérgetni, de megteszem, amit tudok.
*Ujjai egy rövid, gyengéd szorítás után elengedik Shallee vállát.*
~Ez meglepően értelmes volt.~
~Köszönöm.~
~Nem dicséretnek szántam.~
*Normund szájának sarka erre már ismét megmozdul. Talán jobb is. A komolyság sosem állt neki különösebben kényelmesen. Pillantása a pulton heverő ruhákra téved, aztán az éjkék tabardra.*
- Nos. Mennyibe kerülne ez a csodás tabard?
12043. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-29 18:05:23
Üzenet elküldve: 2026-08-29 18:05:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Normund//
*Sikerrel járt volna? Elmosolyodik, és aprót biccent a szavakra. Igazán örülni fog, ha tényleg képes felkelteni a másik kíváncsiságát. Kíváncsiságát? Ugyan mégis mire nem gondol? Persze nem mindegy, hogy kíváncsiságnak vagy érdeklődésnek nevezi magában? Teljesen mindegy. A lényeg, hogy mit is akar a másiktól? Hát erre a kérdésre kellene nagyon gyorsan választ adnia magának*
- Helyes.
*Sóhajtja el halkan, mintegy nyugtázva, hogy igen, örül annak, hogy a másik észben tartja azt, hogy szívesen látja. Aztán persze komolyabbra fordul kissé a beszélgetés menete, és az árnyék, melyet a közelgő ork sereg fenyegetése vet a városra, most az ő fejük fölé is ráborul.*
- Valóban, minden kardforgatóra szükség van.
*Halkan sóhajtja el, nem is sejtve miféle szócsata zajlik máris. Ám a visszakérdezés nyomán elmereng egy pillanatra.*
- De… féltem.
*Felsóhajt. A pultja felé fordul, rendezgetni kezdi a portékát, mintha ez lenne a legfontosabb. Mondhatná azt Normundnak, hogy valóban a legújabb vásárlóját félti, de ez így a maga formájában nem lenne teljesen igaz. Talán nem is a pénze számít, nem a vásárló.
Normund oldalról figyelheti meg Shallee arcát, ahogy válaszba fog.*
- Persze, féltek mindenkit, aki azzal az ork sereggel szembe kíván szállni, vezesse bármiféle indok. Azt rebesgetik, hogy vérengző vadállatok tömege, nem szednek foglyokat, mindenkit lemészárolnak. Olyan hírek jönnek…
*Megint megakad. Suttognak persze mindenfelé, és az is igaz, hogy néhány ostoba ember még jobban kiszínezi az amúgy is rettentő részleteket. Hát kell ez? Amikor az asszonynép, a gyermekek így is halálra vannak riadva?*
- Nem tudok elmenni innen, nem hagyhatom magára az apámat. Ő pedig… nem tud… *Felpillant.* Jöjjön vissza. Jöjjön vissza győztesen.
*Szinte már felfűtött, mégis elfojtott hangon mondja a szavakat, tekintetében halványan ott bujkál egy néma könyörgés. Saját szavaitól, a kitörésétől megriadva, pirul el újfent.*
~Mégis… mit csinálsz?!~
*Korholja magában önmagát.*
- Elnézést.
*Újra a ruhák felé fordul, összehajtja még azokat, amelyeket akkor túrt szét, amikor a többi alól elővette az éjkék tabardot.*
-Ne haragudjon a kitörésemért. Csak néha könnyű kétségbeesni a jelen helyzetben.
*Mit is részletezzen még ezen. Azok az asszonyok is rettegnek, akiket otthon férfikar védelmez. Az édesapja pedig… Shallee-nek egyedül kell helytállnia. Így hát, megnyugtató a tudat, hogy olyan férfiak védelmezik a várost, mint Normund. Sok… sok „Normund” kéne most az épülő falakra.*
~Na jó, azért legalább magadnak valld be, hogy nem hagy hidegen ez az idegen…~
*A gondolat hatására, megint csak szembefordul a másikkal, és tekintete Normund arcán pihen meg.*
//Normund//
*Sikerrel járt volna? Elmosolyodik, és aprót biccent a szavakra. Igazán örülni fog, ha tényleg képes felkelteni a másik kíváncsiságát. Kíváncsiságát? Ugyan mégis mire nem gondol? Persze nem mindegy, hogy kíváncsiságnak vagy érdeklődésnek nevezi magában? Teljesen mindegy. A lényeg, hogy mit is akar a másiktól? Hát erre a kérdésre kellene nagyon gyorsan választ adnia magának*
- Helyes.
*Sóhajtja el halkan, mintegy nyugtázva, hogy igen, örül annak, hogy a másik észben tartja azt, hogy szívesen látja. Aztán persze komolyabbra fordul kissé a beszélgetés menete, és az árnyék, melyet a közelgő ork sereg fenyegetése vet a városra, most az ő fejük fölé is ráborul.*
- Valóban, minden kardforgatóra szükség van.
*Halkan sóhajtja el, nem is sejtve miféle szócsata zajlik máris. Ám a visszakérdezés nyomán elmereng egy pillanatra.*
- De… féltem.
*Felsóhajt. A pultja felé fordul, rendezgetni kezdi a portékát, mintha ez lenne a legfontosabb. Mondhatná azt Normundnak, hogy valóban a legújabb vásárlóját félti, de ez így a maga formájában nem lenne teljesen igaz. Talán nem is a pénze számít, nem a vásárló.
Normund oldalról figyelheti meg Shallee arcát, ahogy válaszba fog.*
- Persze, féltek mindenkit, aki azzal az ork sereggel szembe kíván szállni, vezesse bármiféle indok. Azt rebesgetik, hogy vérengző vadállatok tömege, nem szednek foglyokat, mindenkit lemészárolnak. Olyan hírek jönnek…
*Megint megakad. Suttognak persze mindenfelé, és az is igaz, hogy néhány ostoba ember még jobban kiszínezi az amúgy is rettentő részleteket. Hát kell ez? Amikor az asszonynép, a gyermekek így is halálra vannak riadva?*
- Nem tudok elmenni innen, nem hagyhatom magára az apámat. Ő pedig… nem tud… *Felpillant.* Jöjjön vissza. Jöjjön vissza győztesen.
*Szinte már felfűtött, mégis elfojtott hangon mondja a szavakat, tekintetében halványan ott bujkál egy néma könyörgés. Saját szavaitól, a kitörésétől megriadva, pirul el újfent.*
~Mégis… mit csinálsz?!~
*Korholja magában önmagát.*
- Elnézést.
*Újra a ruhák felé fordul, összehajtja még azokat, amelyeket akkor túrt szét, amikor a többi alól elővette az éjkék tabardot.*
-Ne haragudjon a kitörésemért. Csak néha könnyű kétségbeesni a jelen helyzetben.
*Mit is részletezzen még ezen. Azok az asszonyok is rettegnek, akiket otthon férfikar védelmez. Az édesapja pedig… Shallee-nek egyedül kell helytállnia. Így hát, megnyugtató a tudat, hogy olyan férfiak védelmezik a várost, mint Normund. Sok… sok „Normund” kéne most az épülő falakra.*
~Na jó, azért legalább magadnak valld be, hogy nem hagy hidegen ez az idegen…~
*A gondolat hatására, megint csak szembefordul a másikkal, és tekintete Normund arcán pihen meg.*
12042. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-29 10:59:30
Üzenet elküldve: 2026-08-29 10:59:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Shallee Bonshrou//
*Normund a maga részéről nem érzi szükségét annak, hogy helyesbítse Shallee félreértését. Természetesen tudja, hogy nem kénytelen megvenni a ruhadarabot. Ha nem tetszene neki, már régen továbbállt volna. Sőt, eredetileg még csak vásárolni sem akart. Most mégis ott áll egy éjkék tabarddal szemben, amelyről néhány perccel ezelőtt még azt sem tudta, hogy létezik s erősen morfondírozik azon, hogy magával is vigye. Ha más nem, hát ez bizonyít valamit a lány kereskedői képességeiről.*
- Ebben az esetben attól tartok, sikerrel járt.
*Jegyzi meg végül, és ezúttal valóban a ruhadarabra érti. Legalábbis nagyrészt. Az viszont már valamivel inkább megüti a fülét, amikor Shallee közli, hogy bármikor szívesen látja. Normund szemöldöke alig észrevehetően megemelkedik, a szája szegletében pedig megint feltűnik az ismerős félmosoly.*
- Ezt észben tartom.
*Mindössze ennyit felel. Semmi szükség rá, hogy minden felkínált lehetőséget azonnal addig feszítsen, amíg el nem szakad. Főleg, hogy Shallee következő kérdése már egészen más irányba tereli a beszélgetést. Normund nem sieti el a választ. Mutató és hüvelykujjával ismét rálel a bajszára. amit finoman meg is pödör, miközben szabad kezét ösztönösen is az oldalán függő kard markolatgombjára helyezi.
Tekintete közben elkalandozik a Piactér fölött. Emberek jönnek-mennek előttük. Menekültek, kereskedők, katonák. Néhány nappal ezelőtt még egyikük sem jelentett számára többet egy arcnál a tömegben. Most viszont Shallee kérdése furcsa egyszerűséggel foglalja össze azt, amiért egyáltalán Artheniorba érkezett.*
- Nos, tervben van. *Válaszolja végül, és visszanéz a lányra.* - Hallottam, hogy mi készül errefelé. Úgy gondoltam, szüksége lehet a városnak még egy kardot forgatni tudó kézre.
*Ahogy ezt kimondja az összes gondolatát túlharsogja az elméjét betöltő harsány nevetés. Kardja nem épp kedves, cserébe felettébb cinikus véleménykinyilatkoztatása hatására hősünk el is húzza a száját.*
~Kardot forgatni tudó kéz mi? Nélkülem még csak azt se tudnád melyik végénél kell megfogni.~
*Normund állkapcsa egy pillanatra megfeszül Valdyr közbeszólására.*
~Ennyire azért nem vagyok reménytelen eset, de ha mégis, neki erről nem kell tudnia.~
*Valdyr válasza ezúttal elmarad, Normund legnagyobb örömére. Tekintete ismét Shallee-re talál, és csak most tűnik fel neki valami a kérdés hanghordozásából. Vagy talán csak bele akarja hallani.*
- Miért kérdi?
*Egy pillanatig fürkészi a lány arcát, aztán szája szegletében ismét megjelenik az a bizonyos félmosoly.*
- Csak nem félti a legújabb vásárlóját?
//Shallee Bonshrou//
*Normund a maga részéről nem érzi szükségét annak, hogy helyesbítse Shallee félreértését. Természetesen tudja, hogy nem kénytelen megvenni a ruhadarabot. Ha nem tetszene neki, már régen továbbállt volna. Sőt, eredetileg még csak vásárolni sem akart. Most mégis ott áll egy éjkék tabarddal szemben, amelyről néhány perccel ezelőtt még azt sem tudta, hogy létezik s erősen morfondírozik azon, hogy magával is vigye. Ha más nem, hát ez bizonyít valamit a lány kereskedői képességeiről.*
- Ebben az esetben attól tartok, sikerrel járt.
*Jegyzi meg végül, és ezúttal valóban a ruhadarabra érti. Legalábbis nagyrészt. Az viszont már valamivel inkább megüti a fülét, amikor Shallee közli, hogy bármikor szívesen látja. Normund szemöldöke alig észrevehetően megemelkedik, a szája szegletében pedig megint feltűnik az ismerős félmosoly.*
- Ezt észben tartom.
*Mindössze ennyit felel. Semmi szükség rá, hogy minden felkínált lehetőséget azonnal addig feszítsen, amíg el nem szakad. Főleg, hogy Shallee következő kérdése már egészen más irányba tereli a beszélgetést. Normund nem sieti el a választ. Mutató és hüvelykujjával ismét rálel a bajszára. amit finoman meg is pödör, miközben szabad kezét ösztönösen is az oldalán függő kard markolatgombjára helyezi.
Tekintete közben elkalandozik a Piactér fölött. Emberek jönnek-mennek előttük. Menekültek, kereskedők, katonák. Néhány nappal ezelőtt még egyikük sem jelentett számára többet egy arcnál a tömegben. Most viszont Shallee kérdése furcsa egyszerűséggel foglalja össze azt, amiért egyáltalán Artheniorba érkezett.*
- Nos, tervben van. *Válaszolja végül, és visszanéz a lányra.* - Hallottam, hogy mi készül errefelé. Úgy gondoltam, szüksége lehet a városnak még egy kardot forgatni tudó kézre.
*Ahogy ezt kimondja az összes gondolatát túlharsogja az elméjét betöltő harsány nevetés. Kardja nem épp kedves, cserébe felettébb cinikus véleménykinyilatkoztatása hatására hősünk el is húzza a száját.*
~Kardot forgatni tudó kéz mi? Nélkülem még csak azt se tudnád melyik végénél kell megfogni.~
*Normund állkapcsa egy pillanatra megfeszül Valdyr közbeszólására.*
~Ennyire azért nem vagyok reménytelen eset, de ha mégis, neki erről nem kell tudnia.~
*Valdyr válasza ezúttal elmarad, Normund legnagyobb örömére. Tekintete ismét Shallee-re talál, és csak most tűnik fel neki valami a kérdés hanghordozásából. Vagy talán csak bele akarja hallani.*
- Miért kérdi?
*Egy pillanatig fürkészi a lány arcát, aztán szája szegletében ismét megjelenik az a bizonyos félmosoly.*
- Csak nem félti a legújabb vásárlóját?
12041. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-28 18:20:51
Üzenet elküldve: 2026-08-28 18:20:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Normund//
*Koránt sem azért simított végig a tabard anyagán, a férfi mellkasához nyomva ezzel az anyagot, mert végig akarta tapogatni a széles mellkast. Nem. A mozdulat valóban szakmai volt, hiszen a ruha szélét akarta a másik oldalához közelíteni, felmérve ezzel, hogy tényleg jó a méret, és Normund bele fog férni a tabardba. Más kérdés, hogy az anyag alatt végig simított az izomzaton, a viselt öltözéken is, a mellkast keresztező szíjakon. Finom ujjai érzékelték az eltéréseket, de azzal foglalkozott, ami a számára lényeges volt. A ruha mérete megfelelő. Nem fog feszülni, és nem fog idétlenül lötyögni sem, és ez így van jó. A férfi szívverésének ritmusát is érzékeli, de nem számol utána. Dobog, hát dobog. Nem gondol olyasmire, hogy tette okán gyorsabban verne a szokásosnál. Miért is kalandoznának el erre a gondolatai? Mert zavarba hozta pár perce az elhangzott szavak jelentése? Persze, a mozdulata nem is annyira tudatos, hogy ilyesmik után kutakodhasson közben.
Talán mégis lehet valami a háttérben, mert mielőtt hátralép, találkozik a tekintetük, míg tenyere egy légvételnyi pillanatra még a férfi mellkasán pihen. Azonban ezúttal nem jön zavarba, vagy ha mégis, hát azt most sikerül eltitkolni.*
- Kénytelen? *Kérdez vissza, aztán halvány mosollyal ajkán, megcsóválja a fejét.* Nem, nem kénytelen, és nem is szükségszerű. Ez nem kötelezvény, csak egy ajánlat. Nem erőszakolhatom Önre az árut, csak megmutatom, mi az, ami felkeltheti annyira az érdeklődését, hogy a magáénak kívánja. S ha ez sikerül, akkor vásárolni fog. Ha nem, akkor tovább megy, minden kötelezettség nélkül.
*Szavai gördülékenyen buknak elő, finoman, lágyan, mert még véletlenül sem szeretné megbántani a másikat, vagy éppen elriasztani. És hát na… tagadhatatlan, legalább is önmaga előtt, hogy örülne annak, ha a férfi vásárolna valamit. De ezt nem fogja hangoztatni, valóban nem akar erőszakosnak tűnni.
Aztán persze ott van a címer kérdése. Shallee érzékeli a férfi vívódását, de hát ez sem erőszak. Ha nem szeretne rá semmit, akkor nem hímez rá.*
- Még lehet…
*Szúrja közbe a lovagság tényére, de Normund gondolatai is erre felé járhatnak, hiszen a következő szavakból erre lehet következtetni.
Elmosolyodik.*
- Jó döntés. Minta nélkül is nagyon mutatós darab. De… ~Ne csak a hímzés miatt jöjj vissza!~
*Gondolatban fejezi be a mondatot, nagyot sóhajtva.*
- …de bármikor szívesen látom.
*Fejezi be hangosan, kicsit másképpen, mint, ahogy a gondolat szállt, szinte egyszerre Normund utolsó szavaival. Felnevet.*
- Állok rendelkezésére. Az anyagokhoz, ruhákhoz jól értek.
*Még szerencse, hogy a férfi fegyvert nem akar venni tőle, mert abban bizony nagyon nem tudna segíteni.*
- Harcolni fog? Az orkok ellen?
*Pillant fel megint a égkék íriszekre. Nem is érti magát miért kutakodik. Tartóztatni akarja talán a másikat? Mi a terve? Maga sem tudja, de valamiért jól esik beszélgetni. És hát… a kérdések mélyén nagyon halványan némi aggodalom is csendül.*
//Normund//
*Koránt sem azért simított végig a tabard anyagán, a férfi mellkasához nyomva ezzel az anyagot, mert végig akarta tapogatni a széles mellkast. Nem. A mozdulat valóban szakmai volt, hiszen a ruha szélét akarta a másik oldalához közelíteni, felmérve ezzel, hogy tényleg jó a méret, és Normund bele fog férni a tabardba. Más kérdés, hogy az anyag alatt végig simított az izomzaton, a viselt öltözéken is, a mellkast keresztező szíjakon. Finom ujjai érzékelték az eltéréseket, de azzal foglalkozott, ami a számára lényeges volt. A ruha mérete megfelelő. Nem fog feszülni, és nem fog idétlenül lötyögni sem, és ez így van jó. A férfi szívverésének ritmusát is érzékeli, de nem számol utána. Dobog, hát dobog. Nem gondol olyasmire, hogy tette okán gyorsabban verne a szokásosnál. Miért is kalandoznának el erre a gondolatai? Mert zavarba hozta pár perce az elhangzott szavak jelentése? Persze, a mozdulata nem is annyira tudatos, hogy ilyesmik után kutakodhasson közben.
Talán mégis lehet valami a háttérben, mert mielőtt hátralép, találkozik a tekintetük, míg tenyere egy légvételnyi pillanatra még a férfi mellkasán pihen. Azonban ezúttal nem jön zavarba, vagy ha mégis, hát azt most sikerül eltitkolni.*
- Kénytelen? *Kérdez vissza, aztán halvány mosollyal ajkán, megcsóválja a fejét.* Nem, nem kénytelen, és nem is szükségszerű. Ez nem kötelezvény, csak egy ajánlat. Nem erőszakolhatom Önre az árut, csak megmutatom, mi az, ami felkeltheti annyira az érdeklődését, hogy a magáénak kívánja. S ha ez sikerül, akkor vásárolni fog. Ha nem, akkor tovább megy, minden kötelezettség nélkül.
*Szavai gördülékenyen buknak elő, finoman, lágyan, mert még véletlenül sem szeretné megbántani a másikat, vagy éppen elriasztani. És hát na… tagadhatatlan, legalább is önmaga előtt, hogy örülne annak, ha a férfi vásárolna valamit. De ezt nem fogja hangoztatni, valóban nem akar erőszakosnak tűnni.
Aztán persze ott van a címer kérdése. Shallee érzékeli a férfi vívódását, de hát ez sem erőszak. Ha nem szeretne rá semmit, akkor nem hímez rá.*
- Még lehet…
*Szúrja közbe a lovagság tényére, de Normund gondolatai is erre felé járhatnak, hiszen a következő szavakból erre lehet következtetni.
Elmosolyodik.*
- Jó döntés. Minta nélkül is nagyon mutatós darab. De… ~Ne csak a hímzés miatt jöjj vissza!~
*Gondolatban fejezi be a mondatot, nagyot sóhajtva.*
- …de bármikor szívesen látom.
*Fejezi be hangosan, kicsit másképpen, mint, ahogy a gondolat szállt, szinte egyszerre Normund utolsó szavaival. Felnevet.*
- Állok rendelkezésére. Az anyagokhoz, ruhákhoz jól értek.
*Még szerencse, hogy a férfi fegyvert nem akar venni tőle, mert abban bizony nagyon nem tudna segíteni.*
- Harcolni fog? Az orkok ellen?
*Pillant fel megint a égkék íriszekre. Nem is érti magát miért kutakodik. Tartóztatni akarja talán a másikat? Mi a terve? Maga sem tudja, de valamiért jól esik beszélgetni. És hát… a kérdések mélyén nagyon halványan némi aggodalom is csendül.*
12040. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-26 19:24:24
Üzenet elküldve: 2026-08-26 19:24:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tévúton//
*Wertus a tőle elvártaknak megfelelően nem hagyja szó nélkül, hogy Maavienak nem tetszik a hegyben élés gondolata. Őszinte beleéléssel mondja el a mellette szóló érveit, melyet hallgatva a kócos hajú leány egy csapásra megvilágosodik.*
- Ó, hát ezért kell akkor a tűz! *Mosolyodik el szélesen. Hát igen, egy ilyen fiatal, a világból oly keveset ismerő lány még képes hinni a tündér- vagy esetükben törpemesékben.
Ezután azonban úgy ám, faképnél hagyja a törpét, de csak azért, hogy örömmel törlessze adósságát az öreg szabónak, kinek munkájának köszönheti a korábbi, kinézetét illető kedves bókot Wertustól. Nem is rest ezt az árus tudtára adni, miközben maga a bók szerzője is csatlakozik a társaságukhoz.
Mikor az öreg dicséretet kap a jólelkűségét illetően, Maavie és a szabó furcsán összenéznek. A lányka kékjeiben sokatmondó fény csillan meg, míg a szabó rövid megfontolás után a törpe felé fordul, és így szól.*
- Igen, így van. Köszönöm a kedvességét, uram! Magam is úgy gondolom, hogy a ruha a leánynál van a legjobb helyen. Tényleg köszönöm!
*Maavie megkönnyebbülve fújja ki a levegőt, és hálásan néz újra a mester szemeibe. Nem gondolta volna, hogy meg fogja védeni őt, de mégis megtörtént. Így hát már mosolyogva, jó kedvűen köszön el tőle, majd tovább sétál és már újra a saját feladatára koncentrál.*
- Izé… Akkor tényleg megvan a mondókám még? *Kérdezi Wertust a papírról, s most már talán az a veszély sem fenyegeti, hogy Maavie gondol egyet és elaszalad.*
//Tévúton//
*Wertus a tőle elvártaknak megfelelően nem hagyja szó nélkül, hogy Maavienak nem tetszik a hegyben élés gondolata. Őszinte beleéléssel mondja el a mellette szóló érveit, melyet hallgatva a kócos hajú leány egy csapásra megvilágosodik.*
- Ó, hát ezért kell akkor a tűz! *Mosolyodik el szélesen. Hát igen, egy ilyen fiatal, a világból oly keveset ismerő lány még képes hinni a tündér- vagy esetükben törpemesékben.
Ezután azonban úgy ám, faképnél hagyja a törpét, de csak azért, hogy örömmel törlessze adósságát az öreg szabónak, kinek munkájának köszönheti a korábbi, kinézetét illető kedves bókot Wertustól. Nem is rest ezt az árus tudtára adni, miközben maga a bók szerzője is csatlakozik a társaságukhoz.
Mikor az öreg dicséretet kap a jólelkűségét illetően, Maavie és a szabó furcsán összenéznek. A lányka kékjeiben sokatmondó fény csillan meg, míg a szabó rövid megfontolás után a törpe felé fordul, és így szól.*
- Igen, így van. Köszönöm a kedvességét, uram! Magam is úgy gondolom, hogy a ruha a leánynál van a legjobb helyen. Tényleg köszönöm!
*Maavie megkönnyebbülve fújja ki a levegőt, és hálásan néz újra a mester szemeibe. Nem gondolta volna, hogy meg fogja védeni őt, de mégis megtörtént. Így hát már mosolyogva, jó kedvűen köszön el tőle, majd tovább sétál és már újra a saját feladatára koncentrál.*
- Izé… Akkor tényleg megvan a mondókám még? *Kérdezi Wertust a papírról, s most már talán az a veszély sem fenyegeti, hogy Maavie gondol egyet és elaszalad.*
12039. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-26 18:00:59
Üzenet elküldve: 2026-08-26 18:00:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Shallee Bonshrou//
*Arra számított, hogy Shallee szemügyre veszi rajta a tabardot. Elvégre éppen ezért tartotta maga elé. Arra már kevésbé, hogy a lány maga lépjen közelebb hozzá. Normund tekintete követi a mozdulatot, ahogy Shallee ujjai vállához igazítják az anyagot. Egyelőre nincs ebben semmi különös. Egy szabó nyilvánvalóan így állapítja meg, megfelelő-e egy ruhadarab. Legalábbis hősünk ezzel magyarázza magának egészen addig, amíg a tenyér tovább nem indul lefelé a mellkasán. Ekkor már nem a tabardot nézi.
Tekintete Shallee arcára vándorol, miközben a lány keze az éjkék kelmén keresztül végigsimít rajta. Nem mozdul el. Még csak meg sem feszül különösebben, mindössze szemöldöke emelkedik meg alig észrevehetően. A szívverését azonban aligha tudja hasonló fegyelemre bírni.*
~Szakértő vélemény.~
*Valdyr hangjából szinte csöpög a gúny.*
~Pontosan.~
~Természetesen.~
*Normund szája sarka megrándul, de mielőtt bármit felelhetne akár a kardnak, akár a lánynak, Shallee felpillant rá, hősünk pedig felveszi, s tartja is a szemkontaktust. Az eddigi zavart mosolyok és lesütött pillantások után ezt már nehezebb volna pusztán kereskedői udvariasságként elkönyvelni. Persze megtehetné. Csak éppen semmi kedve hozzá.*
- Akkor kénytelen leszek megvenni.
*Feleli végül olyan természetességgel, mintha az imént valóban kizárólag a ruhadarabról esett volna szó. A száján megjelenő mosoly azonban megint elrontja az ártatlanság látszatát. Shallee hátralépésével Normund figyelme is visszatér valamelyest a tabardra, majd hamarosan a hímzés kérdésére.
Saját címer.
Normund tekintete ismét az üres éjkék felületre siklik. Furcsa gondolat. A címert az ember örökli. A névvel együtt kapja, és jó esetben egy életen át viseli. A Valthamere-címer pontosan ilyen. Apjáé volt, előtte az ő apjáé, és Normund gyerekkorában eszébe sem jutott volna, hogy valaha más jelképet kívánjon magának. Sőt igazából akármilyet.*
- Saját címert...
*Ismétli meg lassan miközben egyik keze a tarkójára téved és idegesen vakargatni kezdi azt.*
- Ez már sokkal érdekesebben hangzik.
*Karjait összefonja maga előtt, majd kissé félrebillentett fejjel néz Shallee-re.*
- Viszont az igazat megvallva, nem vagyok én lovag, hogy címert hordjak.
*Rövid szünetet tart, majd tekintete ismét a tabardra esik.*
- Talán hagyjuk egyelőre üresen. Ha életben maradok elég sokáig, talán lovaggá ütnek s akkor amúgy is kénytelen leszek kitalálni, hogy mit is lenne érdemes ráhímezni. Legalább lesz okom visszajönni.
*Csak azután pillant ismét Shallee szemébe.*
- Hacsak korábban vissza nem térek egy újabb… Szakértői véleményért.
//Shallee Bonshrou//
*Arra számított, hogy Shallee szemügyre veszi rajta a tabardot. Elvégre éppen ezért tartotta maga elé. Arra már kevésbé, hogy a lány maga lépjen közelebb hozzá. Normund tekintete követi a mozdulatot, ahogy Shallee ujjai vállához igazítják az anyagot. Egyelőre nincs ebben semmi különös. Egy szabó nyilvánvalóan így állapítja meg, megfelelő-e egy ruhadarab. Legalábbis hősünk ezzel magyarázza magának egészen addig, amíg a tenyér tovább nem indul lefelé a mellkasán. Ekkor már nem a tabardot nézi.
Tekintete Shallee arcára vándorol, miközben a lány keze az éjkék kelmén keresztül végigsimít rajta. Nem mozdul el. Még csak meg sem feszül különösebben, mindössze szemöldöke emelkedik meg alig észrevehetően. A szívverését azonban aligha tudja hasonló fegyelemre bírni.*
~Szakértő vélemény.~
*Valdyr hangjából szinte csöpög a gúny.*
~Pontosan.~
~Természetesen.~
*Normund szája sarka megrándul, de mielőtt bármit felelhetne akár a kardnak, akár a lánynak, Shallee felpillant rá, hősünk pedig felveszi, s tartja is a szemkontaktust. Az eddigi zavart mosolyok és lesütött pillantások után ezt már nehezebb volna pusztán kereskedői udvariasságként elkönyvelni. Persze megtehetné. Csak éppen semmi kedve hozzá.*
- Akkor kénytelen leszek megvenni.
*Feleli végül olyan természetességgel, mintha az imént valóban kizárólag a ruhadarabról esett volna szó. A száján megjelenő mosoly azonban megint elrontja az ártatlanság látszatát. Shallee hátralépésével Normund figyelme is visszatér valamelyest a tabardra, majd hamarosan a hímzés kérdésére.
Saját címer.
Normund tekintete ismét az üres éjkék felületre siklik. Furcsa gondolat. A címert az ember örökli. A névvel együtt kapja, és jó esetben egy életen át viseli. A Valthamere-címer pontosan ilyen. Apjáé volt, előtte az ő apjáé, és Normund gyerekkorában eszébe sem jutott volna, hogy valaha más jelképet kívánjon magának. Sőt igazából akármilyet.*
- Saját címert...
*Ismétli meg lassan miközben egyik keze a tarkójára téved és idegesen vakargatni kezdi azt.*
- Ez már sokkal érdekesebben hangzik.
*Karjait összefonja maga előtt, majd kissé félrebillentett fejjel néz Shallee-re.*
- Viszont az igazat megvallva, nem vagyok én lovag, hogy címert hordjak.
*Rövid szünetet tart, majd tekintete ismét a tabardra esik.*
- Talán hagyjuk egyelőre üresen. Ha életben maradok elég sokáig, talán lovaggá ütnek s akkor amúgy is kénytelen leszek kitalálni, hogy mit is lenne érdemes ráhímezni. Legalább lesz okom visszajönni.
*Csak azután pillant ismét Shallee szemébe.*
- Hacsak korábban vissza nem térek egy újabb… Szakértői véleményért.
12038. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-26 09:23:14
Üzenet elküldve: 2026-08-26 09:23:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Normund//
*Pillanatnyi bosszúság ragadja el, melyet leginkább önmaga miatt érez. Gyakorlott kereskedőnek kéne mutatkoznia, és nem felülni a provokációnak. De… még senki nem próbálta meg másnak nézni, mint egyszerű piaci kofának. Ez zavarta össze. És a pillanatnyi megingásban nem segített a férfi átható tekintete sem.
Lassan cseng le benne az érzés, miközben ujjai elengedik a kék anyagot. Tekintete a férfi arcán pihen, várva a másik reakcióit.*
- Hm…
*Biccent egyet. Igen, bár nem elkényeztetésről van szó, hanem elkápráztatásról. Valahogy ezt jobban szeretné. ~Mi van? Most tényleg bizonyítani akarsz?~ Válaszolhatná azonnal, hogy igen, valóban bizonyítani akar. Meg szeretné mutatni, hogy tökéletesen ért a szakmájához. Nem csak kereskedőként, de a ruhák elkészítésében is.
Ahogy a másik hátrább lép, Shallee is követi. A napfény végig fut az anyagon, feltárja az éjkék mélyén megbújó végtelen kékséget, megszikráztatja az ezüst szál szépségét.
A kérdésre csak közelebb lép, ujjai a férfi vállához simítják a kelmét, szakértően méri végig.*
- Igen, megfelelő a méret.
*Mozdul a keze, ösztönösen. Nincs ebben semmi személyes, csak a hozzáértő tapintás. Végig simít a mellkason, az oldalához közelítve a ruha szélét. Tenyere alatt hirtelen megdobban a férfi szíve. Nem, nem kapja vissza a kezét, engedi, hogy ujjai finoman végig simítsák az éjkék anyagot.*
- Jó lesz. Megy a… szemei színéhez.
*Pillant fel egy pillanatra, és csak ekkor lép hátrébb. Hallgatja a komollyá váló szavakat, és megérzi, hogy a másik nem igazán szeretné a családi címert viselni. Ezt a következő szavak meg is erősítik. Lenne mit kérdeznie ezzel kapcsolatban, de nem teszi. Mi jogon is kutakodna a férfi életében, múltjában?*
- Értem… *Elmosolyodik.* Unalmas.
*Bizonyára nem az a gond a címerrel, hogy túl sokat látta, inkább valami családon belüli nézeteltérésre enged következtetni. Természetesen erre sem kérdez rá. Aztán felkapja a fejét, tekintete megint a másikéba fúródik.*
- Én…
*Kérdez vissza egy pillanatra. El is mereng mielőtt a választ megadná. Akaratlanul méri végig megint a férfit. Nézi a rövidre nyírt hajat, a kék szemeket, a markáns vonásokat az arcon, a határozott szájat, melynek sarkában még mindig ott bujkál egy kis félmosoly, a ruhát, melyet most még részben elfed az éjkék tabard, és a fegyvert. Nem ért a fegyverekhez, még is úgy véli, a férfi oldalán függő kard, különleges lehet. Persze, hogy mennyire különleges, azt nem sejti. Inkább csak megérzi a kapcsot, mely a tárgyat összeköti viselőjével. Persze, minden harcosnak közeli kapcsolata van saját fegyverével, nem kell ehhez mágikusnak lennie. Nem is mer olyan fegyverforgatót, aki könnyedén félrehajítaná kedves kardját, csatabárdját, tőrét, íját. Azt mondják, mindegyik fegyvernek lelke van, és ez a lélek kapcsolódik össze a harcos lelkével.*
-Én egy… farkast… vagy talán egy… életfát. *Elmereng.* Kitalálhatna magának egy saját címert is. Olyat, amely igazán Önt jelenti.
*Nem is érti, miért éppen a farkas jutott elsőnek eszébe. Hiszen a farkasok falkában élnek, nekik fontos a család. A másik pedig, vélhetően éppen magányos, maga mögött hagyva mindazt, amely a családhoz köti. Valamennyire. Legalább is szavaiból ezt szűri le. Ha nem így lenne, nem hárította volna el a családi címer felhímzését.*
//Normund//
*Pillanatnyi bosszúság ragadja el, melyet leginkább önmaga miatt érez. Gyakorlott kereskedőnek kéne mutatkoznia, és nem felülni a provokációnak. De… még senki nem próbálta meg másnak nézni, mint egyszerű piaci kofának. Ez zavarta össze. És a pillanatnyi megingásban nem segített a férfi átható tekintete sem.
Lassan cseng le benne az érzés, miközben ujjai elengedik a kék anyagot. Tekintete a férfi arcán pihen, várva a másik reakcióit.*
- Hm…
*Biccent egyet. Igen, bár nem elkényeztetésről van szó, hanem elkápráztatásról. Valahogy ezt jobban szeretné. ~Mi van? Most tényleg bizonyítani akarsz?~ Válaszolhatná azonnal, hogy igen, valóban bizonyítani akar. Meg szeretné mutatni, hogy tökéletesen ért a szakmájához. Nem csak kereskedőként, de a ruhák elkészítésében is.
Ahogy a másik hátrább lép, Shallee is követi. A napfény végig fut az anyagon, feltárja az éjkék mélyén megbújó végtelen kékséget, megszikráztatja az ezüst szál szépségét.
A kérdésre csak közelebb lép, ujjai a férfi vállához simítják a kelmét, szakértően méri végig.*
- Igen, megfelelő a méret.
*Mozdul a keze, ösztönösen. Nincs ebben semmi személyes, csak a hozzáértő tapintás. Végig simít a mellkason, az oldalához közelítve a ruha szélét. Tenyere alatt hirtelen megdobban a férfi szíve. Nem, nem kapja vissza a kezét, engedi, hogy ujjai finoman végig simítsák az éjkék anyagot.*
- Jó lesz. Megy a… szemei színéhez.
*Pillant fel egy pillanatra, és csak ekkor lép hátrébb. Hallgatja a komollyá váló szavakat, és megérzi, hogy a másik nem igazán szeretné a családi címert viselni. Ezt a következő szavak meg is erősítik. Lenne mit kérdeznie ezzel kapcsolatban, de nem teszi. Mi jogon is kutakodna a férfi életében, múltjában?*
- Értem… *Elmosolyodik.* Unalmas.
*Bizonyára nem az a gond a címerrel, hogy túl sokat látta, inkább valami családon belüli nézeteltérésre enged következtetni. Természetesen erre sem kérdez rá. Aztán felkapja a fejét, tekintete megint a másikéba fúródik.*
- Én…
*Kérdez vissza egy pillanatra. El is mereng mielőtt a választ megadná. Akaratlanul méri végig megint a férfit. Nézi a rövidre nyírt hajat, a kék szemeket, a markáns vonásokat az arcon, a határozott szájat, melynek sarkában még mindig ott bujkál egy kis félmosoly, a ruhát, melyet most még részben elfed az éjkék tabard, és a fegyvert. Nem ért a fegyverekhez, még is úgy véli, a férfi oldalán függő kard, különleges lehet. Persze, hogy mennyire különleges, azt nem sejti. Inkább csak megérzi a kapcsot, mely a tárgyat összeköti viselőjével. Persze, minden harcosnak közeli kapcsolata van saját fegyverével, nem kell ehhez mágikusnak lennie. Nem is mer olyan fegyverforgatót, aki könnyedén félrehajítaná kedves kardját, csatabárdját, tőrét, íját. Azt mondják, mindegyik fegyvernek lelke van, és ez a lélek kapcsolódik össze a harcos lelkével.*
-Én egy… farkast… vagy talán egy… életfát. *Elmereng.* Kitalálhatna magának egy saját címert is. Olyat, amely igazán Önt jelenti.
*Nem is érti, miért éppen a farkas jutott elsőnek eszébe. Hiszen a farkasok falkában élnek, nekik fontos a család. A másik pedig, vélhetően éppen magányos, maga mögött hagyva mindazt, amely a családhoz köti. Valamennyire. Legalább is szavaiból ezt szűri le. Ha nem így lenne, nem hárította volna el a családi címer felhímzését.*
12037. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-08-25 16:58:12
Üzenet elküldve: 2026-08-25 16:58:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Nyugalom, a helyzet változatlan//
//Shallee Bonshrou//
*Normund nem szakítja félbe. Pedig volna rá alkalma. Sőt, a lány arcán fellobbanó pír, a kötényszegélybe kapaszkodó ujjak és az első néhány bizonytalanul előbukó szó után volna mivel is. Hősünk azonban ezúttal megelégszik azzal, hogy szája szegletében ott maradjon az elégedett félmosoly. Nem kell különösebben tapasztalt emberismerőnek lennie ahhoz, hogy felismerje: sikerült zavarba hoznia Shallee-t. Ez pedig egyelőre éppen elég.*
~Most büszke vagy magadra, igaz?~
~Kissé.~
~Egyetlen mondatot mondtál.~
~És milyen hatásosat.~
*Valdyr véleménye ezúttal sem képes letörni elégedettségét. Különösen azért nem, mert Shallee láthatóan igyekszik összeszedni magát, és mire ismét megszólal, hangjából már szinte teljesen eltűnik az iménti bizonytalanság.*
- Ebben egy pillanatig sem kételkedtem.
*Feleli arra, hogy a lány képes felmérni, mekkora ruhára van szüksége. Hangjában még ott bujkál némi játékosság, de ezúttal nem próbál mögé újabb kétértelműséget rejteni. Hagyja, hogy Shallee visszataláljon a biztosabb talajra. Legalábbis egészen addig, amíg elő nem kerül egy harmadik ruhadarab. Normund szemöldöke kissé megemelkedik, ahogy az éjkék tabard elfedi előtte a zöld inget. Ez már kétségtelenül közelebb áll ahhoz, amit rendszerint visel. Pillantása végigköveti az ezüstszállal hímzett indamintát, majd megállapodik a kapucnin.*
- Kegyed elkényeztet ezzel a kínálattal.
*Jegyzi meg félhangosan, némi pimaszságot csempészve hangjába. Ezúttal azonban ahelyett, hogy újfent az anyagot kezdené vizsgálgatni, finoman elveszi Shallee-től a tabardot, már ha az engedi. Egy lépést hátrál a standtól, majd a vállai elé tartja, hogy nagyjából felmérhesse, miként festene rajta. Fejét lehajtva pillant végig magán, aztán kissé oldalra fordul, mintha ettől bármivel többet láthatna az összképből.*
~Fel is vehetnéd.~
~És megfosztanám magam egy szakértő véleményétől?~
*Erre már Shallee felé fordul, a tabardot továbbra is maga elé tartva.*
- Nos? Igaza volt a mérettel?
*Nem vár különösebben sokáig a válaszra, mert közben szóba kerül a hímzés. A családi címer említésére azonban a könnyed jókedv egy rövid pillanatra megtörik az arcán. Van neki. Természetesen van.
Gyerekkorában többször látta kelmén, pecsétviaszban, ládák oldalán és mindazon a számtalan helyen, ahol apja szükségét érezte tudatni a világgal, hogy valami a Valthamere-házhoz tartozik. Egykor maga is büszkén viselte volna. Most már kevésbé biztos benne.*
- Éppenséggel van.
*Válaszolja végül. A tabard lassan lejjebb ereszkedik előtte, persze annyira nem, hogy a földet érje, ő pedig egy pillanatra elnéz Shallee mellett, ki a Piactér forgatagába. Mintha a válasz további része valahol ott volna a kofák és járókelők között. Végül egy apró vállvonással visszafordul.*
- Bár nem tudom, szeretném-e a hátamon hordani. Ha már kegyed bármit rá tud hímezni, kár volna rögtön a legunalmasabb lehetőséget választani.
*Most már visszanyújtja neki a ruhadarabot.*
- Kegyed mit tenne rá?
*Teszi fel a kérdést, miközben karjait összefonja maga előtt. Ezúttal valóban kíváncsian várja a választ.*
//Shallee Bonshrou//
*Normund nem szakítja félbe. Pedig volna rá alkalma. Sőt, a lány arcán fellobbanó pír, a kötényszegélybe kapaszkodó ujjak és az első néhány bizonytalanul előbukó szó után volna mivel is. Hősünk azonban ezúttal megelégszik azzal, hogy szája szegletében ott maradjon az elégedett félmosoly. Nem kell különösebben tapasztalt emberismerőnek lennie ahhoz, hogy felismerje: sikerült zavarba hoznia Shallee-t. Ez pedig egyelőre éppen elég.*
~Most büszke vagy magadra, igaz?~
~Kissé.~
~Egyetlen mondatot mondtál.~
~És milyen hatásosat.~
*Valdyr véleménye ezúttal sem képes letörni elégedettségét. Különösen azért nem, mert Shallee láthatóan igyekszik összeszedni magát, és mire ismét megszólal, hangjából már szinte teljesen eltűnik az iménti bizonytalanság.*
- Ebben egy pillanatig sem kételkedtem.
*Feleli arra, hogy a lány képes felmérni, mekkora ruhára van szüksége. Hangjában még ott bujkál némi játékosság, de ezúttal nem próbál mögé újabb kétértelműséget rejteni. Hagyja, hogy Shallee visszataláljon a biztosabb talajra. Legalábbis egészen addig, amíg elő nem kerül egy harmadik ruhadarab. Normund szemöldöke kissé megemelkedik, ahogy az éjkék tabard elfedi előtte a zöld inget. Ez már kétségtelenül közelebb áll ahhoz, amit rendszerint visel. Pillantása végigköveti az ezüstszállal hímzett indamintát, majd megállapodik a kapucnin.*
- Kegyed elkényeztet ezzel a kínálattal.
*Jegyzi meg félhangosan, némi pimaszságot csempészve hangjába. Ezúttal azonban ahelyett, hogy újfent az anyagot kezdené vizsgálgatni, finoman elveszi Shallee-től a tabardot, már ha az engedi. Egy lépést hátrál a standtól, majd a vállai elé tartja, hogy nagyjából felmérhesse, miként festene rajta. Fejét lehajtva pillant végig magán, aztán kissé oldalra fordul, mintha ettől bármivel többet láthatna az összképből.*
~Fel is vehetnéd.~
~És megfosztanám magam egy szakértő véleményétől?~
*Erre már Shallee felé fordul, a tabardot továbbra is maga elé tartva.*
- Nos? Igaza volt a mérettel?
*Nem vár különösebben sokáig a válaszra, mert közben szóba kerül a hímzés. A családi címer említésére azonban a könnyed jókedv egy rövid pillanatra megtörik az arcán. Van neki. Természetesen van.
Gyerekkorában többször látta kelmén, pecsétviaszban, ládák oldalán és mindazon a számtalan helyen, ahol apja szükségét érezte tudatni a világgal, hogy valami a Valthamere-házhoz tartozik. Egykor maga is büszkén viselte volna. Most már kevésbé biztos benne.*
- Éppenséggel van.
*Válaszolja végül. A tabard lassan lejjebb ereszkedik előtte, persze annyira nem, hogy a földet érje, ő pedig egy pillanatra elnéz Shallee mellett, ki a Piactér forgatagába. Mintha a válasz további része valahol ott volna a kofák és járókelők között. Végül egy apró vállvonással visszafordul.*
- Bár nem tudom, szeretném-e a hátamon hordani. Ha már kegyed bármit rá tud hímezni, kár volna rögtön a legunalmasabb lehetőséget választani.
*Most már visszanyújtja neki a ruhadarabot.*
- Kegyed mit tenne rá?
*Teszi fel a kérdést, miközben karjait összefonja maga előtt. Ezúttal valóban kíváncsian várja a választ.*
8737-8756 , 8757-8776 , 8777-8796 , 8797-8816 , 8817-8836 , 8837-8856 , 8857-8876 , 8877-8896 , 8897-8916 , 8917-8936 , 8937-8956 , 8957-8976 , 8977-8996 , 8997-9016 , 9017-9036 , 9037-9056 , 9057-9076 , 9077-9096 , 9097-9116 , 9117-9136 , 9137-9156 , 9157-9176 , 9177-9196 , 9197-9216 , 9217-9236 , 9237-9256 , 9257-9276 , 9277-9296 , 9297-9316 , 9317-9336 , 9337-9356 , 9357-9376 , 9377-9396 , 9397-9416 , 9417-9436 , 9437-9456 , 9457-9476 , 9477-9496 , 9497-9516 , 9517-9536 , 9537-9556 , 9557-9576 , 9577-9596 , 9597-9616 , 9617-9636 , 9637-9656 , 9657-9676 , 9677-9696 , 9697-9716 , 9717-9736 , 9737-9756 , 9757-9776 , 9777-9796 , 9797-9816 , 9817-9836 , 9837-9856 , 9857-9876 , 9877-9896 , 9897-9916 , 9917-9936 , 9937-9956 , 9957-9976 , 9977-9996 , 9997-10016 , 10017-10036 , 10037-10056 , 10057-10076 , 10077-10096 , 10097-10116 , 10117-10136 , 10137-10156 , 10157-10176 , 10177-10196 , 10197-10216 , 10217-10236 , 10237-10256 , 10257-10276 , 10277-10296 , 10297-10316 , 10317-10336 , 10337-10356 , 10357-10376 , 10377-10396 , 10397-10416 , 10417-10436 , 10437-10456 , 10457-10476 , 10477-10496 , 10497-10516 , 10517-10536 , 10537-10556 , 10557-10576 , 10577-10596 , 10597-10616 , 10617-10636 , 10637-10656 , 10657-10676 , 10677-10696 , 10697-10716 , 10717-10736 , 10737-10756 , 10757-10776 , 10777-10796 , 10797-10816 , 10817-10836 , 10837-10856 , 10857-10876 , 10877-10896 , 10897-10916 , 10917-10936 , 10937-10956 , 10957-10976 , 10977-10996 , 10997-11016 , 11017-11036 , 11037-11056 , 11057-11076 , 11077-11096 , 11097-11116 , 11117-11136 , 11137-11156 , 11157-11176 , 11177-11196 , 11197-11216 , 11217-11236 , 11237-11256 , 11257-11276 , 11277-11296 , 11297-11316 , 11317-11336 , 11337-11356 , 11357-11376 , 11377-11396 , 11397-11416 , 11417-11436 , 11437-11456 , 11457-11476 , 11477-11496 , 11497-11516 , 11517-11536 , 11537-11556 , 11557-11576 , 11577-11596 , 11597-11616 , 11617-11636 , 11637-11656 , 11657-11676 , 11677-11696 , 11697-11716 , 11717-11736 , 11737-11756 , 11757-11776 , 11777-11796 , 11797-11816 , 11817-11836 , 11837-11856 , 11857-11876 , 11877-11896 , 11897-11916 , 11917-11936 , 11937-11956 , 11957-11976 , 11977-11996 , 11997-12016 , 12017-12036 , 12037-12056 , 12057-12076 , 12077-12096 , 12087-12106