//Második szál//
//Béke a forgatagban//
*Milyen szép délelőtt ez a mai, végre süt a nap, még ha erejét nem is nagyon érezni még, a fél-elf kedvére nagyon is jó hatással van s ha már idegenvezető Hópihéje olyan hirtelen olajra lépett, kénytelen maga felfedezni a várost, amíg teheti.
Ezért indul el Rion csak úgy céltalanul a házak között, attól nem tart, hogy eltéved legfeljebb megkérdez valakit, ha nem találna a fogadóhoz, szerencsére már azt is tudja, hogy nem csak egy fogadója van a városkának.
Egészen távolról valami zsivalyt hoz a szél hegyes füleihez, talán lesz ott egy tér akasztással vagy egyéb összejövetelt jelenthet a sokadalom. Ezért követni kezdi hősünk a hangot. Mind több emberrel találkozik, akik szintén arra mennek vagy épp dolguk végeztével az ellenkező irányba jönnek. Míg végül maga is kiér a Piactérre. Szekerek, asztalok, bódék és valahol pecsenyés is, mert az illatok csalhatatlanul hírét hozzák annak, hogy finom falatok sülnek nem messze. Ez utóbbit keresve veti magát a fél-elf is a forgatagba. De ha már itt van, megnézi a népeket, az árusok portékáit, és csak úgy szórakozásból a vásárolni érkezett szolgálók, lovagok és szerencsevadászok sorát is. Bár aranya nem sok maradt, -vagy talán éppen azért- nem esne jól, ha egy zsebes éppen hozzá sodródna túl közel.
Az egyik asztalnál egy sötételf kínál csillogó tőröket. Érdekes, hiszen nem kimondottan kereskedők hírében áll a fajtájuk, talán csak megszorult és pár garasért megválik a ritkábban használt fegyvereitől.
Mellette egy férfi ajánlgat gyönyörű, hófehér szőrméket, amit talán róka vagy valami kisebb állat viselhetett korábban. ~Milyen csodásan állnának Onya nyakában~, ha nem lenne a lány valahol ott, ahol Rion éppen nem tudja, hogy van…
Apró fejrázással próbálja elhessegetni a gondolatot, hogy ne húzza le jókedvét a korábbi kudarc emléke. Rakoncátlan barna tincsei vidáman követik a mozdulatát. El is fordul a szűcstől egy gyümölcsárus felé. S akkor, megfagy körülötte a koratavaszi levegő, egyetlen pillanatra mintha a zsivaly is elhalkulna körülötte, mert meglát egy fehér üstököt mely alatt a köpeny vékony formákra simul rá.*
- Onyawantha?! * nyökögi csak magának, alig hallhatóan, s már viszik is a lábai, hogy a képtelen látomás vállára tegye hosszú ujjait.*
- Hópihém te vagy?