* Hamarosan megérkezik a piactérre. Orra már nem vérzik, ami kifolyt belőle, az most szája fölé tapadva nem kelt jó hatást, de amíg nem találja, amit keres, addig is próbálja magát rendbe szedni. Nem úgy kezdődött a napja, ahogy azt tervezte, de nem hagyja, hogy egy ilyen kis dolog kizökkentse. Nagy tervei vannak mára, véghez is fogja vinni azokat, bármi áron. Egyelőre nem gondol arra, hogy milyen nehéz lesz elhagynia a várost, átvágnia a vidéken és az ismeretlen Kikötőben szállást keresnie. Nem gondol semmire, csak a következő részfeladatra, ami történetesen a bevásárlás. Azon belül is prioritást élvez a jövőbeli hátasának megtalálása.
A kora délelőtti forgatagban hamar kiszúrja a hátasokat és azok megüléséhez szükséges portékákat kínáló árusokat. Nem is gondolkodik sokat, egyből odamegy a karámmesterhez és elkezdi nézegetni a lovakat. Nincs pénze, se szüksége arra, hogy a legdrágább csatamént vásárolja. Ugyanakkor azt se szeretné, ha két mérföld múlva a hátasa összeesne alatta. *
– Egy hosszabb utakat is bíró lovat keresek. * Foglalja össze igényeit az eladónak, aki rögtön mutat is néhányat a "legjobbak közül". Bár az agyagedényekhez jobban ért, mint a lovakhoz, azt hamar észreveszi, hogy egyik négylábú sem túl fiatal már. Szőrük nem olyan szép dús és egyenes, mint a fiatalabbaké. Szóvá is teszi. *
– Jóember, ezek szép példányok, de már legalább tíz éve túl voltak a teljesítményük csúcsán! Az egyik meg olyan púpos, mint a kocsmárosné valaga! Másrészt a szőrük fénytelen, a patájuk kopott, és látom rajtuk, hogy a kelleténél több málhát cipeltek. Mutasson egy olyan lovat, amit a legjobb barátjának adna el – egy fiatal, erős, egészséges állatot – és én megfizetem! * Az elmúlt években felvett egy-két szófordulatot, amit most próbál felhasználni. Egész ügyesen használja a szavakat, aminek meg is lesz az eredménye: a mester int egy lovászfiúnak, aki egy sátor mögül elővezet egy fehér alapon sötétbarna foltokkal tarkított, erős és büszke állatot. *
– Sárkánynak hívják, habár tüzet nem okád – szerencsére. Fiatal, még alig hét éves, és nagyszerű neveltetésben részesült! * Csapja össze tenyerét az eladó és már dörzsöli is tenyerét a lehetséges üzletükön. Yvon még egy kicsit ismerkedik a lóval: hagyja, hogy megszagolja a tenyerét és fejet hajt előtte. *
– Nagyszerű lónak tűnik. Ötszáz aranyat adok érte lószerszámmal együtt! * Ezután még alkudoznak egy keveset a pontos áron, ahogy azt a piactéren szokás, de sikerül nagyjából annál az árnál maradni, amit a fiú felvetett.
Néhány perc múlva jóval könnyebb erszénnyel folytatja útját a standok között. Újdonsült társa, Sárkány pedig gond nélkül követi. Még néhány dolgot be szeretne szerezni, mielőtt ténylegesen elhagyná a várost. Megáll az egyik szabászat előtt és választ magának egy díszesebb bőrmellényt, hogy a hidegebb időkben se fázzon. Választ hozzá egy díszes inget is. A Kikötőbe tart, nem egy nemesi bálra, de azért az az ing, amiben az elmúlt hatokban dolgozott már messziről bűzlik, így – az ára miatt némi ellenérzéssel – befektet egy új ingbe is.
Nem utolsó sorban útravalót is szeretne magával vinni a nagy útra. Vesz egy kilós kenyeret, amit az út során fogyaszt majd el. Esetleg a fogadóban, ahol majd megszáll útja végén. A cipó még meleg, örömmel öleli magához és fizeti ki érte a tíz aranyat. S, hogy ne üresen kelljen ennie, egy kiló sajtot is vásárol. Mindent eltesz és miután kikecmereg a tömegből a piactér szélére, száját húzva számolja meg, mennyi aranya is maradt a nagy bevásárlás után.
~ Egy ló bizony nem olcsó, de ha minden jól megy, ez az állat lesz a leghűségesebb társam a következő években! És milyen gyönyörű! Sárkány! Vajon miért ezt a nevet kapta? ~ Már nincs kedve visszaverekednie magát az árushoz, akitől a négylábút vásárolta, úgyhogy kénytelen lesz tovább gondolkodni ezen a kérdésen. Most viszont először felül rá és "Gyí!"-t kiáltva megindul a város határa felé. Hátra se néz. *