//Nyári forgatag//
//Rahil//
*Hát igen, azt be kell látni, hogy nem ment könnyen, és zökkenőmentesen, hogy Lorew a ládára kerüljön, amely a nő mellett helyezkedik el, de... Kellett az a felkészülési idő. Nem csak azért, mert nem volt benne biztos, hogy mi következik (meg hát lássuk be, még most sem lehet igazán pontos elképzelése), de egyáltalán tart ő most már mindentől. Ennek ellenére szépen lassan (tényleg, még magához képest is lassan) elkúszik a ládáig a nő folyamatos motivációjának hatására. Nem mintha eközben lenne ideje még annak is szemügyre venni, bár talán jobb is így, a gonosz mosoly talán még lassabb tempóra késztette volna, akkor meg napnyugtáig se ér oda a ládához. Megnyugodott volna, ha legalább a megölésével kapcsolatos kérdésére kap egy választ (tényleg reméli, hogyha egyszer valaki majd meg akarja ölni, abban lesz annyi tisztesség, és legalább bevallja), viszont ez is elmarad, remélhetőleg csak véletlen figyelmetlenségből. Nagyon-nagyon reméli. A kérdésre, miszerint felkészült-e, először nem tud mit mondani, gyorsan körbetekint, de senkit nem lát a közelben (mondjuk korábban sem voltak nagyon itt, most meg, hogy végéhez közeledik a forgatag, pláne nincsenek), így hát vesz egy nagy levegőt, és igyekszik mindenre felkészülne. Talán a halált leszámítva, meghalni még nem tudna...*
- Igen... azt hiszem felkészültem *jegyzi meg, bár a hangja még mindig enyhén remeg. Aztán csak vár... minden egyes apró neszre összerezzen, még a forgatag irányából érkező eltompult kurjantásokról is azt hiszi először, hogy ehhez a bármihez lehet köze. Ez a legijesztőbb az egészben, hogy fogalma sincs arról, mi fog jönni, vagy milyen módon érzékelheti majd, fájni fog-e, egyáltalán érezni fogja-e, hatással lesz-e a jövőjére, vagy pillanatnyi élmény... Onnantól kezdve, hogy a nő kezét megfogta, a legapróbb fuvallatra és összerezzen, de legalábbis enyhén megrándulnak az ujjai. Viszont csak nem történik semmi, vagy legalábbis ha történik is, ő képtelen érzékelni. A nő viszont elengedi a kezét, szóval bármit is kellett volna észlelnie, annak már vége. Egy pillanatra megijed, hogy az ő hibájából történt a dolog (mármint ha a nő valóban egy felsőbbrendű lény, akkor ez nem is kérdéses), így gyorsan rávágja:*
- Sajnálom, de... úgy látszik nincs elég hatalmam hogy lássam, amit... mutatni szeretett volna *talán az átkozott ömlengése miatt becsülte túl a hölgy... miért nem tud egyszer lakatot tenni a szájára? A következő pillanatban azonban megpillantja, hogy a nő egyik körme hirtelen nőni kezd, míg valóságos karom nem lesz belőle. Egy pillanatra a levegő is belefagy, még pislogni is elfelejt, csak meredten bámulja előbb a karmot, majd felpillant a hölgyre. Szeretné kinyögni, hogy "azt hiszem, értem", de egyelőre képtelen hangképzésre, csak bámul. Túl sok gondolat kavarog a fejében ahhoz, hogy abból bármi értelmeset tudjon kihozni. Csak arra eszmél fel, amikor a nő megragadja a csuklóját, annak hatására újból lepillant, azonban ezúttal szerencsére nincsenek karmok, egyszerűen csak... a nő átfogta a csuklóját. Újból felpillant rá, ezúttal értetlenség és félelem vegyül a tekintetében, de legalább szerencsésen kinyögi:*
- Megértettem.