//Nyári forgatag//
//Tökkelütött egy társaság//
* Először éhhalállal rémisztetik, utána fel akarják falni, most meg már fel akarják falatni. Kezdi úgy érezni, nem lesz neki való hely az a hajó, legalábbis, ha kifut a kikötőből. Lelki szemei előtt kezd kibontakozni, amint éjjel, a két nőstény az éhségtől kopogó szemmel, őrülettől eltorzult arccal kötözik meg, mint egy darab sonkát. Aztán, mint egy rumoshordót görgetik fel a fedélzetre, miközben ő vadul kiabál. Persze, utána még a száját is betömik egy koszos rongyra. S miért ne egy vaskampóra akasztva, egy csörlő segítségével kezdi Nad felhúzni az árbockosár felé. Közbe ördögi kacajt hallat, s szájából nyál csorog, mint valami harci kutyáiból. Ő meg csak vergődik a magasban, hernyómozgást végezve, mert többre nem képes. Perifériás látásában két alak tűnik fel az egyik a fürtös elf, aki olyan fürgén mászik a köteleken, mint valami majom, pofáján kárörvendő vigyorral. De, hogy került ez a hajóra? Valahol mögötte a Vörös érkezik bár kissé tunyább, s szerencsétlenebb, de a nyelve lóg s szemei vérben forognak. S vége, mert már emelik is át a korláton, hogy erősen kössék ki az árbochoz. Hát, még nem látta, de biztos ilyen lehet Dynti rusnyábbik arca. Ilyen eltorzult, ilyen ijesztő. Borzalmas, ahogy ernyedten lóg a nyelve, néha megrázva vörös loboncát. Mondjuk a kölyök se szemfogai kilátszanak a vékonyka száj alól. S ne is említsük, mikor felé kaffogat. Egy segélykérő pillantást Nad felé, de az csak vihog, förtelmes, ahogy a naptól kiszáradt bőr az arcára tapad. De azért a rumos üveget szorongatja. Az üres üveget. Aztán ott hagyják. S mikor már a nap lebukóbban van, a tenger is fodrozódni kezd, egyre nagyobb hullámokat vetve. S ezek meg, mit csinálnak lent? Na, mit? Örömtáncot járnak. Sosem látott még krákent, ezért a vízből egy a Névtelenhez hasonló állatfaj emelkedik ki a vízből. Hatalmas, sosem látott ekkorát… semmiből. Na, persze ennek is folyik a nyála, talán még rá is jut, ahogy kinyitja pofáját. Ám, ekkor szellek szárnyán egy másik hajó is feltűnik. A Szőke ugrik le róla. Vág, szúr s a dög holtan csobban a vízbe. Megmentője, a három gazé is. Kaját és persze rumot kapnak. Persze, ő ellenkezik, nem adna ő nekik semmit. Még egy korty vizet sem, nem hogy kagylót, sültet, meg ki tudja mit. Főleg nem rumot. De, hát a Szőke… az már csak Szőke marad. *
* Megrázza fejét, s kihasználva az önmagának okozott riadalmat, mely a furcsa látomás okozott, húzódik közelebb a férfihoz. Pedig emlékei szerint, nem ivott ennyit, sőt még semmi féle kedély javítót nem vett magához. Biztos a teli pocak vagy a kagyló volt rá ilyen hatással. Na, meg hát elég élénk a fantáziája. Gyanakvó tekintettel méri végig a társaságot. Mikor a futtatás kerül szóba, a Szőkét méri végig, hogy mi lehet belőle igaz. A kölyök szaván, őszintén meglepődik. Egy halvány mosolyt is küld felé. Megnyugvón veszi tudomásul, hogy Zara felhagyott az e féle hóbortjával, s vissza is dől neki, ott olyan jó volt. Zara kérdő tekintetére, lágyan megrázza fejét, melyre rövidebb tincsei előre buknak, hogy a borostyán szín szemek elé bukjanak. A finom érintésre, felbátorodva maga is cirógatni kezdi Zara combját. Nad, akcióján csak nevetni tud, s követve Dynti példáját az asztal alá néz. *
- Most nézd meg, mit csináltál! * néz oldalra, a Vörösre. Bárhogy is, de nem tudja megállni, hogy ki hagyja, az alkalmat, hogy csipkelődjön.*
- Kíváncsi lett a buta lány. Azt hiszi, nem azt kapja, amit ígértem neki, ha rendesen eszik.
- Tudod kölyök, megmutatnám, de te olyat még nem láttál. De, a kezem megfoghatod. * kacsint az elfre, ajkait mosolyra húzva. Az állati páros láttán, önfeledten kacag fel, azért a kellemetlen belépő után, mégis csak murisak. Eszébe jut így saját kis kedvence, s ha már így, akkor egy falat sült húst tép le neki, hogy bedugja, azt a ketrecen neki. Ki is venné, de vészes közelségbe tartja tőrét Nad maga mellett. Így inkább, hagy még pár órát a kicsikének, meg lehet ma még párt is kap. Dynti kacsintására kacsintással felel, nem vette ő azt komolyan. S csak azt kapja, ami visszajár. Nad és a Szőke sztorizgatását érdeklődve hallgatja, most már testével neki dőlve Zarának.*
- Egészségedre! * kacsint Zefre, s magában jót kuncog a kis elf zavarán. Valahogy, most szimpatikusabbá vált számára a kis Szúnyog, bár lehet ez nem tart soká. Bár, a maga módján, eddig is kedvelte. Visszaülve, újra elhelyezkedi, ahogy eddig volt. Talán eddig most van, a legtovább csendben, csillogó szemmel hallgatja tovább a nem mindenhol passzoló mesét. *
~ Szélhámosok. ~
*Állapítja meg magában, egy futó, kedves mosoly kíséretében. *
- És, hogy történt valójában? * kérdezi elgondolkodva, miközben felsőjének zsinórjával játszik. *
- Te, mint felfedező? * néz el Zara a Szőke mellett, a Vörösre.*
- Ne, nevetess! És mit csináltál ott?