//Akassa Mortessen//
* Nem mintha le akarta volna rázni a hölgyet, de mégis meglepi, hogy az egy másodpercet sem tétovázott, hogy maradjon-e, vagy hanyatt-homlok meneküljön az eszelős idegentől, s az előbbit választotta. Kellemes csalódás, hogy a piaci forgatag közepette ily kíváncsi egyénre akadt, kinek nem csak modora, s viselete kifinomult, de látszólag elméje is éles, mint a metsző penge; ritkaság manapság az ilyen nemesi nőcske, akit foglalkoztatnak az efféle kétes eszmék.*
- Nos, akkor én bolond volnék, kisasszony?
* Pillant lopva, vádló tekintettel a másikra, miközben átveszi a még forró, gőzölgő cipót, mi még egy ideig hetykén táncol ujjai közt, míg annyira le nem hűl, hogy ne égesse kezét.*
- Addig vannak kötelességeink, míg eleget teszünk nekik. Ha a leány, vagy asszony szabadságra vágyik, szökjön csak el otthonról, és máris elszakadnak a láncok, nem rab többé, oda a kötelesség. Tán rabságban élni jobb, mint halni?
* Elég egyelőre ennyi, bár már nyelvén van a többi, de most inkább nagyot harap a puha ételbe, így a legjobb frissen, s melegen, egy fertályóra múlva már fele ilyen se lesz. Mohón majszolja a ropogós kenyeret, s teli szájjal int a péknek, hogy akkor szolgálja csak ki a hölgyet. Épp az elébb lett kész egy jókora diós kalács, azt nyújtja át a kofa, s ekkor tűnik fel a férfinak, mennyire nem illik ide a lányka, a piac zajos, mocskos forgatagába. Sokan megvetik a félvéreket- a nemesebb fajok biztosan-, de ebben a hölgyben erős az előkelő, őzléptű elfek vére, kecses, mégis erélyes a tartása, mozdulatai finomak. Vajon őszinte, s ösztönös ez az egész, vagy csak viselt álca, mi gondosan elfedi az átkos vágyak és álmok világát?*
- Jó étvágyat! Nem ülünk le? Úgy csak kényelmesebb... Már ha nem siet sehová.
* Igaz, hogy mostanra már a jókora cipójának majd a fele oda, olyan hévvel rágja, hisz ha jól emlékszik előző nap tán nem is evett, nem volt hozzá kedve, meg még kellő éhsége sem. Minek minden nap enni, ha nem kívánja az ember? Kifurakodik a tömegből, mely még mostanra sem apadt, úgy 10-15 lépésnyire, a macskaköves tér szélén van egy szabad pad, odáig battyog, s foglal rajta helyet. Remélhetőleg a nő is vele tart, hisz beszélgetésük még nem ért véget, van még itt miről filozofálni, ha úgy adja magát, talán vitázni. Kellemesen elnyújtózik a padon, jólesik már végre ülni, most nem ügyel rá, hogy magát kihúzva, elegánsan, egyenes háttal trónoljon a hölgy mellett.*
- Élni akkor van értelme, ha igazán élünk és saját létünk éljük, nem másét kényszerből, vagy kötelességből. Meghalni meg úgy is meghalunk, akkor minek tőle félni?
* A fél cipóját most leteszi baljára, mielőtt még megülné gyomrát a meleg tészta, el fog az fogyni, csak még kicsit várat magára. Összefonja ujjait hasán, s derűs arccal fordítja fejét jobbra, tekintetét szegezve a lánykára.*
- Tud követni, remélem.... De vegyük például magát...khm...
* Megköszörüli torkát, mintha csak engedélyt várna arra, hogy a légből kapott elméletekről személyesebbre térjen, de persze ha jön is, nem várja meg a jóváhagyást, folytatja is rögvest.*
- ... mint minden úri hölgyet, biztosan sújtják magát is a kötelességek, sőt, nem is kevés, biztos vagyok benne, Ön sem véletlenül hozta fel őket. Na de milyen életre vágyik igazán, mit tenne szívesen, ha nem kötné az illem, meg a vére?