Arthenior - Piactér
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Pegazus fogadó (új) Polgárnegyed (új) Romváros és Meredély (új) | Piactér | Erdőszéli tisztás (új) Kovácsműhely (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 158 (3141. - 3160. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
3160. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-03-02 11:45:45
Üzenet elküldve: 2026-03-02 11:45:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
//A kis növény árus lány//
* Fajtája bizony nem ártatlan, s ha a világ legnagyobb problémáit terítik ki az asztalra, úgy közel biztos benne, hogy a legrosszabb öt közül legalább egyet az orkok követtek el, ha nem mindet. Ez persze eléggé karakterromboló tud lenni, erről pedig tudna napestig beszélni, de sem türelemmel, sem annyi kedvel sem áldották meg, hogy azt végigcsinálja. Mondhatni, nem egy szószátyár, mint egyesek. Az ork nem látja a tőrt, mert épp nem az elfel van elfoglalva. Sokkal inkább leköti a figyelmét a mögötte lévő ember szerencsétlenkedése. Pont az elf kérdésére fordul vissza, aminek alapjait egyelőre nem érti, aminek hatására meglepettség ül ki az arcára. Thalyssa gyorsabban reagál, mint ő, s ezalatt az idő alatt a lány testbeszédéből próbálja kiolvasni, hogy mire is gondolhatott. *
- Nyugalom.
* Mondja főleg Thalyssának címezve, de mégis úgy váltogatja a tekintetét a két lány között, mintha mindkettejüknek mondaná. Végül csak megtörik a köztük lévő jégfal, vagy legalábbis megtörni látszik, ahogyan felteszi az iménti kérdését az elf. Aprót bólint a kérdésre, majd meg is szólal. *
- A munkám része.
* Egyik kezét a mellkasára helyezi, pontosabban a szíve közelébe, majd így folytatja. *
- Becses nevem Targhed Cagon. Alkimista és a városőrség jelenlegi bájital-ellátója. Egyúttal az új alkímia utáni kutatások vezetője.
* Bár utóbbival kissé túloz. Nincs semmilyen közös kutatói kör, ami az új alkímiával foglalkozna, még ha lenne, se neveznének ki egy orkot vezetőjüknek, de közel biztos, hogy eddig a lehető legtöbb időt és aranyat áldozott erre kortársai közül. Az egyetlen dolog, ami elválassza attól, hogy elismerjék vezetőnek, az a zöld bőre. *
- Ami pedig a megállásom okát illeti, néhány növény hiányába vagyok, aminek egyik jellegzetes vonásait mertem felfedezni előtted. A sárkányfog egy igen érdekes növény, ami önmagában is elég hasznos, ám az alkímiai tudásomat felhasználva bájitalt készítenék belőlük.
* Fejti ki a jelenlévőknek, hogy mit is akar valójában, s még nem nézte meg jól, hogy miből mennyije is van, de egyelőre ezekről beszél. Talán megüti még valami a szemét, de az is lehet, hogy elővesz valamit táskájából, ami jobban érdekli az orkot. *
//A kis növény árus lány//
* Fajtája bizony nem ártatlan, s ha a világ legnagyobb problémáit terítik ki az asztalra, úgy közel biztos benne, hogy a legrosszabb öt közül legalább egyet az orkok követtek el, ha nem mindet. Ez persze eléggé karakterromboló tud lenni, erről pedig tudna napestig beszélni, de sem türelemmel, sem annyi kedvel sem áldották meg, hogy azt végigcsinálja. Mondhatni, nem egy szószátyár, mint egyesek. Az ork nem látja a tőrt, mert épp nem az elfel van elfoglalva. Sokkal inkább leköti a figyelmét a mögötte lévő ember szerencsétlenkedése. Pont az elf kérdésére fordul vissza, aminek alapjait egyelőre nem érti, aminek hatására meglepettség ül ki az arcára. Thalyssa gyorsabban reagál, mint ő, s ezalatt az idő alatt a lány testbeszédéből próbálja kiolvasni, hogy mire is gondolhatott. *
- Nyugalom.
* Mondja főleg Thalyssának címezve, de mégis úgy váltogatja a tekintetét a két lány között, mintha mindkettejüknek mondaná. Végül csak megtörik a köztük lévő jégfal, vagy legalábbis megtörni látszik, ahogyan felteszi az iménti kérdését az elf. Aprót bólint a kérdésre, majd meg is szólal. *
- A munkám része.
* Egyik kezét a mellkasára helyezi, pontosabban a szíve közelébe, majd így folytatja. *
- Becses nevem Targhed Cagon. Alkimista és a városőrség jelenlegi bájital-ellátója. Egyúttal az új alkímia utáni kutatások vezetője.
* Bár utóbbival kissé túloz. Nincs semmilyen közös kutatói kör, ami az új alkímiával foglalkozna, még ha lenne, se neveznének ki egy orkot vezetőjüknek, de közel biztos, hogy eddig a lehető legtöbb időt és aranyat áldozott erre kortársai közül. Az egyetlen dolog, ami elválassza attól, hogy elismerjék vezetőnek, az a zöld bőre. *
- Ami pedig a megállásom okát illeti, néhány növény hiányába vagyok, aminek egyik jellegzetes vonásait mertem felfedezni előtted. A sárkányfog egy igen érdekes növény, ami önmagában is elég hasznos, ám az alkímiai tudásomat felhasználva bájitalt készítenék belőlük.
* Fejti ki a jelenlévőknek, hogy mit is akar valójában, s még nem nézte meg jól, hogy miből mennyije is van, de egyelőre ezekről beszél. Talán megüti még valami a szemét, de az is lehet, hogy elővesz valamit táskájából, ami jobban érdekli az orkot. *
3159. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-03-01 03:08:24
Üzenet elküldve: 2026-03-01 03:08:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
//A kis növényárus lány//
*Nem érzi rosszul az ork, a sok beszédnek valóban a figyelemelterelés a célja, ám közel sem félresikerült landolása aggasztja a legjobban, lévén karakterisztikájának varietéje nem tartalmazta, és valószínűleg soha nem is fogja a szégyenérzetet mint olyat. Ami igazán aggasztja, az a másikon látható légszomj, a riadt, űzött tekintet és a fegyveren pihentetett kéz. Bár a szép arc mimikája nyitott mosolyba görbül, így tartva fenn a barátságos megjelenést, a felemás szemekben nem tükröződik vidámság. Félti magát, és félti a kereskedőt is, mégiscsak ő a kulcsa az itteni üzleteknek és a boldogulásnak; nem hiányzik, hogy tőr élre hányják a piacon. S bár az elf lány nem tűnik vérmesnek sem vadnak, a félelem sok mindent képes kiváltani, de az előnyére még nem vált senkinek sem.
Bal kezét a bundában tartja, elrejtve a többiek – és a hideg – elől, jobbjával alig érezhetően megkapaszkodik a férfi felöltőjének hátuljában. Hátrál egy lépést az elftől, mintha csak távolabbról akarná a portékát megszemlélni; finom húzással nógatja némán Cagont, ösztönözve arra, hogy tegyen ő is hasonlóan.
Félig az ork mögé lép, onnan szemléli a növényeket, figyelmesen hallgatja a bemutatót, apró bólintásokkal kommunikálva a külvilág felé, jelezve, hogy megértette.*
- Persze, hogy nem akar bántani, megsütött a nap?! Há' nézzél má' rá, hogy van felöltözve! Nem szép dolog undoknak lenni valakivel csak azért, ahogy kinéz. Most mit tehet ő róla, hogy zöld? Még lehetsz te is az! -*fakad ki rosszallóan*.- A vigaszdíj lenne a legkevesebb, ha már pengét is rántottál a vásárlódra. Számítsd meg neki a feléért azt, amit venni akar.
*A hajjal kapcsolatos kérdés megválaszolására vagy elismétlésére nem tér ki ismét. Látva a lány testtartását, maga is valamivel feszültebb lesz, de kezeit még mindig inkább maga körül, mintsem a másikhoz közel pihenteti, így a tolvajlás gondolata, lehetősége vagy veszélye fel sem merülhet.*
//A kis növényárus lány//
*Nem érzi rosszul az ork, a sok beszédnek valóban a figyelemelterelés a célja, ám közel sem félresikerült landolása aggasztja a legjobban, lévén karakterisztikájának varietéje nem tartalmazta, és valószínűleg soha nem is fogja a szégyenérzetet mint olyat. Ami igazán aggasztja, az a másikon látható légszomj, a riadt, űzött tekintet és a fegyveren pihentetett kéz. Bár a szép arc mimikája nyitott mosolyba görbül, így tartva fenn a barátságos megjelenést, a felemás szemekben nem tükröződik vidámság. Félti magát, és félti a kereskedőt is, mégiscsak ő a kulcsa az itteni üzleteknek és a boldogulásnak; nem hiányzik, hogy tőr élre hányják a piacon. S bár az elf lány nem tűnik vérmesnek sem vadnak, a félelem sok mindent képes kiváltani, de az előnyére még nem vált senkinek sem.
Bal kezét a bundában tartja, elrejtve a többiek – és a hideg – elől, jobbjával alig érezhetően megkapaszkodik a férfi felöltőjének hátuljában. Hátrál egy lépést az elftől, mintha csak távolabbról akarná a portékát megszemlélni; finom húzással nógatja némán Cagont, ösztönözve arra, hogy tegyen ő is hasonlóan.
Félig az ork mögé lép, onnan szemléli a növényeket, figyelmesen hallgatja a bemutatót, apró bólintásokkal kommunikálva a külvilág felé, jelezve, hogy megértette.*
- Persze, hogy nem akar bántani, megsütött a nap?! Há' nézzél má' rá, hogy van felöltözve! Nem szép dolog undoknak lenni valakivel csak azért, ahogy kinéz. Most mit tehet ő róla, hogy zöld? Még lehetsz te is az! -*fakad ki rosszallóan*.- A vigaszdíj lenne a legkevesebb, ha már pengét is rántottál a vásárlódra. Számítsd meg neki a feléért azt, amit venni akar.
*A hajjal kapcsolatos kérdés megválaszolására vagy elismétlésére nem tér ki ismét. Látva a lány testtartását, maga is valamivel feszültebb lesz, de kezeit még mindig inkább maga körül, mintsem a másikhoz közel pihenteti, így a tolvajlás gondolata, lehetősége vagy veszélye fel sem merülhet.*
3158. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-28 12:20:16
Üzenet elküldve: 2026-02-28 12:20:16
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*A fejéhez vágott sértések olyan finom bájjal próbálnak durva határozottságot mímelni, hogy az már magában felderíti a kikötőit. Hiába fáj a kacagás, nem tudja magában tartani. Csak a képe előtt elhúzó nedves golyóbis mégis benne szakasztja a vidorságot. Csak felerészt köszönheti ügyességének, hogy nem ilyen méltatlan módon hűtik le a pimaszságát. A másik fele csupán szerencse volt, és ezt Nolenar fel is jegyzi magának, de azt persze nem engedheti, hogy a büszkeségén ily csorba essen.*
- De kisasszony! *tátja el a száját hitetlenkedve a nemeshez felettébb méltatlan viselkedésen. Nem mintha nem látott volna már ennél cifrábbat a félvértől, de ez a játék része.*
- Egy Velasco'rra nem marad adós semmivel, Hercegnő *mondja, de a következő pillanat már fel is fedi a következő satnya kis hógolyót, melyet szavai közben lopva gyűjtött tenyerébe a háta mögötti párkányról. Meglendíti, de... a betyárbecsület is meghúzza a maga határait a gazemberségben, úgyhogy nem a leányra, csak a lába előtt terebélyesedő jókora pocsolyára céloz. De abba beleadja a lendületet rendesen.*
- Megkapja az inget, amire vágyik *kurjantja oda pökhendi mosollyal* - ha ezt a csinos maskarát én vehetem le kiskegyedről.
*Le se tagadhatja, hogy élvezi az alávalóságban egyre mélyebbre merülő fricskákat. De őt aztán kiokította az élet tanulsággal abból, mire képes egy felfortyant fehérnép. A szőkeségnél pedig íj van.*
- Remélem, a jegyesed jobban célzott azon a vadászaton, lihanechi *vigyorog. De már hátrálva lopja a távolságot.*
- De állok szolgálatodra, ha megkívánnád azt az italt. *Egy gyors meghajlás, és már iramodik is a Pegazus felé. Bár szemtelen fráter, de azért a sorsot inkább nem kísérti.*
//A vadászat szabályai//
*A fejéhez vágott sértések olyan finom bájjal próbálnak durva határozottságot mímelni, hogy az már magában felderíti a kikötőit. Hiába fáj a kacagás, nem tudja magában tartani. Csak a képe előtt elhúzó nedves golyóbis mégis benne szakasztja a vidorságot. Csak felerészt köszönheti ügyességének, hogy nem ilyen méltatlan módon hűtik le a pimaszságát. A másik fele csupán szerencse volt, és ezt Nolenar fel is jegyzi magának, de azt persze nem engedheti, hogy a büszkeségén ily csorba essen.*
- De kisasszony! *tátja el a száját hitetlenkedve a nemeshez felettébb méltatlan viselkedésen. Nem mintha nem látott volna már ennél cifrábbat a félvértől, de ez a játék része.*
- Egy Velasco'rra nem marad adós semmivel, Hercegnő *mondja, de a következő pillanat már fel is fedi a következő satnya kis hógolyót, melyet szavai közben lopva gyűjtött tenyerébe a háta mögötti párkányról. Meglendíti, de... a betyárbecsület is meghúzza a maga határait a gazemberségben, úgyhogy nem a leányra, csak a lába előtt terebélyesedő jókora pocsolyára céloz. De abba beleadja a lendületet rendesen.*
- Megkapja az inget, amire vágyik *kurjantja oda pökhendi mosollyal* - ha ezt a csinos maskarát én vehetem le kiskegyedről.
*Le se tagadhatja, hogy élvezi az alávalóságban egyre mélyebbre merülő fricskákat. De őt aztán kiokította az élet tanulsággal abból, mire képes egy felfortyant fehérnép. A szőkeségnél pedig íj van.*
- Remélem, a jegyesed jobban célzott azon a vadászaton, lihanechi *vigyorog. De már hátrálva lopja a távolságot.*
- De állok szolgálatodra, ha megkívánnád azt az italt. *Egy gyors meghajlás, és már iramodik is a Pegazus felé. Bár szemtelen fráter, de azért a sorsot inkább nem kísérti.*
3157. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-26 22:23:41
Üzenet elküldve: 2026-02-26 22:23:41
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*A kikötői egyértelműen tagadni készül, pedig a meglepett pillantás egyértelműen bizonyítja számára Gaelin bácsi beszámolóját. Még szerencse, hogy végül lenyeli a mondandóját, egyébként sem volna értelme hazudnia a félvérnek, elvégre nem is tartozik neki elszámolással. Alymeidha is csak amiatt hozta fel, mert egyszerűen jólesik neki szembesíteni a férfit az alávaló szélhámosságával és hitvány modorával - nem féltékenységből kívánkozik ki belőle, de tagadhatatlanul sérti az eset az önérzetét. Tényleg ennyire szép volna az a Radomir leány, hogy hajlandó volt ismét felültetni miatta őt? Különösebben nem feltételezi, hogy túl nagy erkölcsi dilemmát okozhatott ez a dolog a férfiban. Saját bőrén tapasztalta, milyen könnyen adja fel állásait két szép szempárért netán formás combocskáért, bár minden bizonnyal ezt az esendőséget könnyedén rá lehet húzni a legtöbb hímegyedre.
Egészen elégedett a pikírt előadásával, s ez talán gőgösen felhúzott orrából bőven sejthető, ahogy hátat fordít a gazembernek. Túlszaladó rátarti képzetében a kikötői már bocsánatáért esedezve lohol is utána engedelmes kiskutya módjára, a valóságban azonban ez a kis pajzán vágya nem kerül kielégítésre. Ugyan hamarosan figyelmes lesz a követő léptekre, de rögvest kiderül, hogy Nolenart a legkevésbé sem a bűnbánat hajtja. Olyan gyorsan és váratlanul csúszik a nedves hideg végig a nyakán, csaknem előcsal belőle egy kisasszonyos sikolyt, de még épp idejében sikerült egy hitetlenkedő szájtátássá csillapítani.*
-Az Őrzőkre! *morran az orra alatt, s mérgében gondolkodás nélkül kutatja is tekintetével a maradék havat, hogy aztán hamarosan latyakos golyót formázva induljon a tengerész után. Néhány nagyobb lépés után útjára is engedi a hógolyónak csúfolható kreálmányt, amely számításai szerint egyenesen fejen találja majd a másikat. Akárhogy is sikerül, nemsokára indítja is a következőt.*
- Maga még mindig egy valódi tuskó *kissé haragosan csendül a mondat, de egy aprócska mosoly elárulja, hogy egy kicsit jól mulat. Még ha nem is elegyednek további hócsatába, egy hideg fuvallat hamar emlékezteti, hogy meg kell szabadulnia az átnedvesedett, s minden bizonnyal immáron kissé sáros ruháitól.*
- Jön nekem egy új inggel *veti oda dölyfösen, noha egyértelmű, hogy nem menthetetlen a helyzet. Inkább csak valamiféle bocsánatkérést igyekszik kicsikarni, az már csak édes ráadás, ha a férfi elismerve a felelősségét valóban vásárolna neki egy új ruhadarabot.* - De majd felírom a többi tartozása közé. *utal vissza a tegnap emlegetett italra, bár bizonyára már kiment a fickó fejéből.*
- És nem vagyok lichanechi! *szinte mintha még ki is kérné magának a feltételezést. Furcsamód még csak nem is járt ott, az erdei elfek ritkán dugják a képüket a városba. Éles egyértelműséggel villannak a szavak, mielőtt úgy tűnik ismét faképnél tervezi hagyni a kikötőit.*
//A vadászat szabályai//
*A kikötői egyértelműen tagadni készül, pedig a meglepett pillantás egyértelműen bizonyítja számára Gaelin bácsi beszámolóját. Még szerencse, hogy végül lenyeli a mondandóját, egyébként sem volna értelme hazudnia a félvérnek, elvégre nem is tartozik neki elszámolással. Alymeidha is csak amiatt hozta fel, mert egyszerűen jólesik neki szembesíteni a férfit az alávaló szélhámosságával és hitvány modorával - nem féltékenységből kívánkozik ki belőle, de tagadhatatlanul sérti az eset az önérzetét. Tényleg ennyire szép volna az a Radomir leány, hogy hajlandó volt ismét felültetni miatta őt? Különösebben nem feltételezi, hogy túl nagy erkölcsi dilemmát okozhatott ez a dolog a férfiban. Saját bőrén tapasztalta, milyen könnyen adja fel állásait két szép szempárért netán formás combocskáért, bár minden bizonnyal ezt az esendőséget könnyedén rá lehet húzni a legtöbb hímegyedre.
Egészen elégedett a pikírt előadásával, s ez talán gőgösen felhúzott orrából bőven sejthető, ahogy hátat fordít a gazembernek. Túlszaladó rátarti képzetében a kikötői már bocsánatáért esedezve lohol is utána engedelmes kiskutya módjára, a valóságban azonban ez a kis pajzán vágya nem kerül kielégítésre. Ugyan hamarosan figyelmes lesz a követő léptekre, de rögvest kiderül, hogy Nolenart a legkevésbé sem a bűnbánat hajtja. Olyan gyorsan és váratlanul csúszik a nedves hideg végig a nyakán, csaknem előcsal belőle egy kisasszonyos sikolyt, de még épp idejében sikerült egy hitetlenkedő szájtátássá csillapítani.*
-Az Őrzőkre! *morran az orra alatt, s mérgében gondolkodás nélkül kutatja is tekintetével a maradék havat, hogy aztán hamarosan latyakos golyót formázva induljon a tengerész után. Néhány nagyobb lépés után útjára is engedi a hógolyónak csúfolható kreálmányt, amely számításai szerint egyenesen fejen találja majd a másikat. Akárhogy is sikerül, nemsokára indítja is a következőt.*
- Maga még mindig egy valódi tuskó *kissé haragosan csendül a mondat, de egy aprócska mosoly elárulja, hogy egy kicsit jól mulat. Még ha nem is elegyednek további hócsatába, egy hideg fuvallat hamar emlékezteti, hogy meg kell szabadulnia az átnedvesedett, s minden bizonnyal immáron kissé sáros ruháitól.*
- Jön nekem egy új inggel *veti oda dölyfösen, noha egyértelmű, hogy nem menthetetlen a helyzet. Inkább csak valamiféle bocsánatkérést igyekszik kicsikarni, az már csak édes ráadás, ha a férfi elismerve a felelősségét valóban vásárolna neki egy új ruhadarabot.* - De majd felírom a többi tartozása közé. *utal vissza a tegnap emlegetett italra, bár bizonyára már kiment a fickó fejéből.*
- És nem vagyok lichanechi! *szinte mintha még ki is kérné magának a feltételezést. Furcsamód még csak nem is járt ott, az erdei elfek ritkán dugják a képüket a városba. Éles egyértelműséggel villannak a szavak, mielőtt úgy tűnik ismét faképnél tervezi hagyni a kikötőit.*
3156. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-26 14:14:47
Üzenet elküldve: 2026-02-26 14:14:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
//A kis növény árus lány//
*Még ha Cagon nem is tehet arról, amiért a frász törte ki az alacsony lányt. A faj amibe tartozik jócskán tett azért, hogy a puszta látványa rettegésbe taszitsa szegény Ciliát.
Az ö kis smaragd szemei előtt, ismét lepergett villámsebesen az az átkozott nap. Édesanyja utolsó ölelésének szorítása. Édesapja kétségbe esett kiálltásai, ahogy a lovakat hajtotta. A hintó hangos recsegése, ahogy az úton haladt. A mellkasában érzett éles fájdalom. A vér szaga és íze a szájában. Mind mind ebben a pillanatban átfutott a fejében. Nem hiába akart volna alkalmazni egy bonyolultabb védőmágiát. Hirtelen még az a gondolat is átfutott fején, istennője miért pont most hagyja el őt. Ebben a pillanatban amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Riadtan, a magia sikertelensege után, tekint maga köré
A hiányzó védő burkot keresve.*
- Ne. Ne. Ne.
*Motyogja idegesen, ám ekkor a puffanás töri meg szegény lányt. Hatalmasat rezzen. Ijedtében még tőrjét is előrántja, hogy azt maga elé tartsa a csapást várva. Szemeit összeszorítva áll egy két masodperc erejéig. Ám nem történik semmi. Zihálva és félőn nyitja ki újra bátortalanul a szemeit. De csak a hátrafordult ork alakját látja és a már magát igazitó vöröshajú lányt. Szemei gyorsan cikáznak hol az orkra, hol az ember lányra. És hiába is hallja azok egymás és később már neki is szánt szavaikat. Tudatához nem igazán ér el. Kell neki egy kis idő amíg maga is elhiszi, hogy az ork nem akarja a vérét venni.
Lassan ereszti le kezeit, tőrét amin a hétagú nap szimboluma is kivehető, lassan és bizonytalanul csúsztatja vissza tokjába. Arccán továbbra is a hitetlenkedés vehető ki. Akadozva szólal fel.*
- Te. Maga. Nem akar bántani?
*Böki ki végül nehezen. És ha már kezdi is úgy tűnni kezdi megszokni a kettős társaságát. Testi továbbra is olyan merev és pattanásig feszült
Mint aki csak a pillanatra vár, hogy a világba szaladjon.*
- Én a már enyhén kihült teákba szoktam csepegtetni. A kellemetlen íze miatt. És a forró víztől gyengébb a hatása.
*Mondja bátortalanul. És a kíváncsisága tör utat magának végül. Szemei az orkot kezdik fírtatni.*
- Maga ért a növényekhez?
*Kérdezi bátortalanul az orkot. De hogy a másik vásárlójárol se feledkezzen meg. Rá is vet egy pillantást.*
- Bocsánat, de mit is mondott? Mi lett a hajammal?
*Nyúl hátra, hogy összefont haját nézze ismét. Talán megszokasból rakott be a reggel folyamán néhány mezei harmatkát? Nem arról már rég leszokott amióta az árvaházba keveredett.*
//A kis növény árus lány//
*Még ha Cagon nem is tehet arról, amiért a frász törte ki az alacsony lányt. A faj amibe tartozik jócskán tett azért, hogy a puszta látványa rettegésbe taszitsa szegény Ciliát.
Az ö kis smaragd szemei előtt, ismét lepergett villámsebesen az az átkozott nap. Édesanyja utolsó ölelésének szorítása. Édesapja kétségbe esett kiálltásai, ahogy a lovakat hajtotta. A hintó hangos recsegése, ahogy az úton haladt. A mellkasában érzett éles fájdalom. A vér szaga és íze a szájában. Mind mind ebben a pillanatban átfutott a fejében. Nem hiába akart volna alkalmazni egy bonyolultabb védőmágiát. Hirtelen még az a gondolat is átfutott fején, istennője miért pont most hagyja el őt. Ebben a pillanatban amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Riadtan, a magia sikertelensege után, tekint maga köré
A hiányzó védő burkot keresve.*
- Ne. Ne. Ne.
*Motyogja idegesen, ám ekkor a puffanás töri meg szegény lányt. Hatalmasat rezzen. Ijedtében még tőrjét is előrántja, hogy azt maga elé tartsa a csapást várva. Szemeit összeszorítva áll egy két masodperc erejéig. Ám nem történik semmi. Zihálva és félőn nyitja ki újra bátortalanul a szemeit. De csak a hátrafordult ork alakját látja és a már magát igazitó vöröshajú lányt. Szemei gyorsan cikáznak hol az orkra, hol az ember lányra. És hiába is hallja azok egymás és később már neki is szánt szavaikat. Tudatához nem igazán ér el. Kell neki egy kis idő amíg maga is elhiszi, hogy az ork nem akarja a vérét venni.
Lassan ereszti le kezeit, tőrét amin a hétagú nap szimboluma is kivehető, lassan és bizonytalanul csúsztatja vissza tokjába. Arccán továbbra is a hitetlenkedés vehető ki. Akadozva szólal fel.*
- Te. Maga. Nem akar bántani?
*Böki ki végül nehezen. És ha már kezdi is úgy tűnni kezdi megszokni a kettős társaságát. Testi továbbra is olyan merev és pattanásig feszült
Mint aki csak a pillanatra vár, hogy a világba szaladjon.*
- Én a már enyhén kihült teákba szoktam csepegtetni. A kellemetlen íze miatt. És a forró víztől gyengébb a hatása.
*Mondja bátortalanul. És a kíváncsisága tör utat magának végül. Szemei az orkot kezdik fírtatni.*
- Maga ért a növényekhez?
*Kérdezi bátortalanul az orkot. De hogy a másik vásárlójárol se feledkezzen meg. Rá is vet egy pillantást.*
- Bocsánat, de mit is mondott? Mi lett a hajammal?
*Nyúl hátra, hogy összefont haját nézze ismét. Talán megszokasból rakott be a reggel folyamán néhány mezei harmatkát? Nem arról már rég leszokott amióta az árvaházba keveredett.*
3155. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-26 10:56:55
Üzenet elküldve: 2026-02-26 10:56:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
//A kis növény árus lány//
* Nem tud meg sokkal többet, de sebaj. Valahogy nem járja át az felettébb mámorító érzés, s mi több, fél a választól. Inkább nem feszegeti a határokat, bár füleit és szemét jobban élezi, hátha rajta kapja valamin a kis csíntalan leányzót. Egy biztos, ez a beszélgetés nem itt, nem most és nem ebben a formában fog megismétlődni.
A bódé mellett állva sem rózsásabb a hangulat. Csak elképzelni tudja, hogy mit láthat a fiatal elf maga előtt. Zöld bőr, széles test és azok a vörösen izzó szemei nem éppen barátságra adnak okot. Szemeiben talán, mint az ördög is lehetne, ki épp most jött elő az alvilág mocskából, hogy elvihesse kárhozott lelkét. Hamar eltűnik az az életvidám mosoly a másik arcáról, s mintha valami motyogást hallana, ám a lényeget nem érti. Ha ördög lenne, azt hinné utolsó szavak, mielőtt végleg lerántaná a kárhozottak világába. De ami ezután történik, meglepi nem azért mert tudná mi következik, vagy értené a mozdulatot, szimplán nem számít a kiszámíthatatlanra. Nem történik semmi. Talán az egész piac némaságba borul, vagy csak maga éli meg a pillanatot a hangok nélkül, de az ork megesküdne rá, hogy most mindenki őket nézi, némán. Egyik szemöldökét megemeli, s arcára egy értetlen kíváncsi tekintet ül ki. Egyelőre nem mozdul. Egészen addig, míg valami apróbb zajt nem hall mögüle. A hang irányába fordul féloldalasan, s teszi azt jókor, ugyanis szemtanúja lesz Thalyssa magánakciójának. Hogy mi a cél, azt akarva se tudná megmondani, de egy darabig figyeli, ahogy próbálja kiszabadulni fogvatartója, a szekér szorításából. Segíthetne neki, talán mindkettőjüknek egyszerűbb lenne a látvány, de valahogy nem jut odáig a gondolataiban. Még mindig nem fogta fel, hogy mégis mit lát. Végül csak sikerül lemásznia, majd csatlakoznia szerény baráti körükbe, ami talán nem legjobb alapon indult. Szerencsére az ork kellően fáradt és Thalyssa is kellően elterelte a figyelmét, hogy átgondolja, hogy a fiatal elf mit is akart csinálni az imént, így ezúttal ketten állva a bódé előtt folytatják. Folytatja, mert bizony hozza a formáját és olyan békát mesél a hasába, amit még nem látott. Mintha próbálná elterelni a figyelmet az előbbi bakijáról. A kérdés megválaszolására vár egy keveset, ki kell zökkennie az előbbi sokból, de amint sikerül, újult erővel folytatja.*
- Ááá, igen. Az ott, amelyiket messziről akarva se tudnád megkülönböztetni egy toboztól.
* Mutat a tobozalakú növényre, majd mintha az elmúlt percekben mi sem történt volna, folytatja. *
- A nedvét gyógyszereknél szokták használni. Viszonylag nagy mennyiségben, hogy kifejtse hatását, de ha eleget sikerül összegyűjteni, abból megannyi betegség lábadozási idejét képesek csökkenteni.
//A kis növény árus lány//
* Nem tud meg sokkal többet, de sebaj. Valahogy nem járja át az felettébb mámorító érzés, s mi több, fél a választól. Inkább nem feszegeti a határokat, bár füleit és szemét jobban élezi, hátha rajta kapja valamin a kis csíntalan leányzót. Egy biztos, ez a beszélgetés nem itt, nem most és nem ebben a formában fog megismétlődni.
A bódé mellett állva sem rózsásabb a hangulat. Csak elképzelni tudja, hogy mit láthat a fiatal elf maga előtt. Zöld bőr, széles test és azok a vörösen izzó szemei nem éppen barátságra adnak okot. Szemeiben talán, mint az ördög is lehetne, ki épp most jött elő az alvilág mocskából, hogy elvihesse kárhozott lelkét. Hamar eltűnik az az életvidám mosoly a másik arcáról, s mintha valami motyogást hallana, ám a lényeget nem érti. Ha ördög lenne, azt hinné utolsó szavak, mielőtt végleg lerántaná a kárhozottak világába. De ami ezután történik, meglepi nem azért mert tudná mi következik, vagy értené a mozdulatot, szimplán nem számít a kiszámíthatatlanra. Nem történik semmi. Talán az egész piac némaságba borul, vagy csak maga éli meg a pillanatot a hangok nélkül, de az ork megesküdne rá, hogy most mindenki őket nézi, némán. Egyik szemöldökét megemeli, s arcára egy értetlen kíváncsi tekintet ül ki. Egyelőre nem mozdul. Egészen addig, míg valami apróbb zajt nem hall mögüle. A hang irányába fordul féloldalasan, s teszi azt jókor, ugyanis szemtanúja lesz Thalyssa magánakciójának. Hogy mi a cél, azt akarva se tudná megmondani, de egy darabig figyeli, ahogy próbálja kiszabadulni fogvatartója, a szekér szorításából. Segíthetne neki, talán mindkettőjüknek egyszerűbb lenne a látvány, de valahogy nem jut odáig a gondolataiban. Még mindig nem fogta fel, hogy mégis mit lát. Végül csak sikerül lemásznia, majd csatlakoznia szerény baráti körükbe, ami talán nem legjobb alapon indult. Szerencsére az ork kellően fáradt és Thalyssa is kellően elterelte a figyelmét, hogy átgondolja, hogy a fiatal elf mit is akart csinálni az imént, így ezúttal ketten állva a bódé előtt folytatják. Folytatja, mert bizony hozza a formáját és olyan békát mesél a hasába, amit még nem látott. Mintha próbálná elterelni a figyelmet az előbbi bakijáról. A kérdés megválaszolására vár egy keveset, ki kell zökkennie az előbbi sokból, de amint sikerül, újult erővel folytatja.*
- Ááá, igen. Az ott, amelyiket messziről akarva se tudnád megkülönböztetni egy toboztól.
* Mutat a tobozalakú növényre, majd mintha az elmúlt percekben mi sem történt volna, folytatja. *
- A nedvét gyógyszereknél szokták használni. Viszonylag nagy mennyiségben, hogy kifejtse hatását, de ha eleget sikerül összegyűjteni, abból megannyi betegség lábadozási idejét képesek csökkenteni.
3154. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-26 06:36:21
Üzenet elküldve: 2026-02-26 06:36:21
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Ha egy nemesi fruska nem retten meg egy férfi hirtelen mozdulatától, az Nolenar számára csupán annyit jelent, hogy az illető olyan környezetben nőtt fel, ahol sosem volt oka rá, hogy attól tartson, bántódása eshet. Ő nem is igazán tudja elképzelni, milyen lehet ilyen biztonságos buborékban cseperedni. A dologra lehetne más magyarázatok is, de ugyan miért kutatna más opció után, amikor ez teljesen kézenfekvő az ő olvasatában. Mivel hogy a Velasco'rra szemében a félvér továbbra is városi nemes kisasszonyka, mégpedig a lázadó fajtából, ahogy a kis kikötői kalandjából is levonható.
Nolen újból végigméri az öltözéket, s mindjárt utána körbe is néz. Pillantása a vadásztársaság többi tagját keresi. Ha a kisasszony vadászatot említ, neki a nemesi körökben dívó, hajtókkal, kutyákkal szervezett úri szórakozás jut eszébe. Arthenior erdejében régen nem volt ritka az ilyesmi az idényben, amiről Nolennek fogalma sincs, mikor van, lévén sosem volt járatos az ilyesmiben. Talán most, hogy ez a híres Selyemrév elkészült, ismét gyakrabban lehet majd hallani a szolgahadat instruáló kürtöket.
De csak egy fickót lát meg a szeme sarkából. Magas, jó kiállású, hosszú, hamvasszőke hajú elf ifjú, íjjal és tegezzel. Zöld köpeny, arany fűzfa hímzéssel. De hamar eltűnik a szeme elől. Befordul egy utcába, mielőtt jobban szemügyre vehetné.*
- Hmm *nyugtázza. Nyilvánvalóan letagadná, de némi féltékenység kezd el mocorogni benne, meg a gondolat, hogy talán mégis létezik az a kérő, akit eddig csak büszkeségszülte kitalációnak gondolt. Az utca szája felé szűkül a tekintete, amerre a hosszúéletű fickó eltűnt. Olyannyira, hogy szinte észre se veszi az érintést. A gondolataiból viszont hamar visszarántja a felrepedt szemöldökéből nyilalló fájdalom, no meg a hanyagul odavetett név.*
- Mi? *kapja a lányra a szemét, amikor az a Radomir fivéreket, a húgukat, és egyéb bennfentes információkat emleget hányaveti természetességgel.* - De én n... *szorítja ajkai közé a felhorkanó mondatot, aztán csak kiprüszköli az indulatot, mint egy méltatlankodó csődör.
A következők pedig oly világosan mutatnak rá a pökhendi lihanechi nemes vérre, hogy azt semmilyen vadászruha nem rejti el. Nolennek ideje sincs méltó replikát előrántani a tarsolyából, a fenséges tökélyben pózoló gőg már tova is vonult. Úgy lép el mellette, mint ahogy a puccos hintók terítik be a kéregetőket pocsolyavízzel.
De egy kikötőit sosem kell félteni attól, hogy az ilyesmi a földbe döngölné az önbecsülését.
Bár javarészt már csak latyak maradt a tél által széthintett fehérségből, egy-egy helyen még tartja magát egy kis emlékeztető. A Velasco'rra a tenyerébe söpri a oldalt sorakozó örökzöld díszbokrok leveleiről a már szintén olvadásra hajló havat, és néhány gyors lépéssel be is éri a félvért, hogy a félmaréknyi nedves hideget a ruhája nyakába bújtassa egy aljas húzással.*
- Nem bűzlök, hercegnő *mondja, ahogy a lány elé pördül.* - Ilyen egy férfi szaga *tárja szét a karjait bicskanyitogató vigyorral.* - De honnan is tudná egy lihanechi *rántja meg a szemöldökét. Mad' megfordul vele a világ, ahogy a seb belenyilall a meggondolatlan mozdulatba, de a világért se engedné, hogy ebből bármi kiüljön az arcára.
Természetesen, ha retorzió jeleit szimatolja, már futásnak is ered, méghozzá kacagó kivagyisággal, mint a csínytevő utcakölykök.*
//A vadászat szabályai//
*Ha egy nemesi fruska nem retten meg egy férfi hirtelen mozdulatától, az Nolenar számára csupán annyit jelent, hogy az illető olyan környezetben nőtt fel, ahol sosem volt oka rá, hogy attól tartson, bántódása eshet. Ő nem is igazán tudja elképzelni, milyen lehet ilyen biztonságos buborékban cseperedni. A dologra lehetne más magyarázatok is, de ugyan miért kutatna más opció után, amikor ez teljesen kézenfekvő az ő olvasatában. Mivel hogy a Velasco'rra szemében a félvér továbbra is városi nemes kisasszonyka, mégpedig a lázadó fajtából, ahogy a kis kikötői kalandjából is levonható.
Nolen újból végigméri az öltözéket, s mindjárt utána körbe is néz. Pillantása a vadásztársaság többi tagját keresi. Ha a kisasszony vadászatot említ, neki a nemesi körökben dívó, hajtókkal, kutyákkal szervezett úri szórakozás jut eszébe. Arthenior erdejében régen nem volt ritka az ilyesmi az idényben, amiről Nolennek fogalma sincs, mikor van, lévén sosem volt járatos az ilyesmiben. Talán most, hogy ez a híres Selyemrév elkészült, ismét gyakrabban lehet majd hallani a szolgahadat instruáló kürtöket.
De csak egy fickót lát meg a szeme sarkából. Magas, jó kiállású, hosszú, hamvasszőke hajú elf ifjú, íjjal és tegezzel. Zöld köpeny, arany fűzfa hímzéssel. De hamar eltűnik a szeme elől. Befordul egy utcába, mielőtt jobban szemügyre vehetné.*
- Hmm *nyugtázza. Nyilvánvalóan letagadná, de némi féltékenység kezd el mocorogni benne, meg a gondolat, hogy talán mégis létezik az a kérő, akit eddig csak büszkeségszülte kitalációnak gondolt. Az utca szája felé szűkül a tekintete, amerre a hosszúéletű fickó eltűnt. Olyannyira, hogy szinte észre se veszi az érintést. A gondolataiból viszont hamar visszarántja a felrepedt szemöldökéből nyilalló fájdalom, no meg a hanyagul odavetett név.*
- Mi? *kapja a lányra a szemét, amikor az a Radomir fivéreket, a húgukat, és egyéb bennfentes információkat emleget hányaveti természetességgel.* - De én n... *szorítja ajkai közé a felhorkanó mondatot, aztán csak kiprüszköli az indulatot, mint egy méltatlankodó csődör.
A következők pedig oly világosan mutatnak rá a pökhendi lihanechi nemes vérre, hogy azt semmilyen vadászruha nem rejti el. Nolennek ideje sincs méltó replikát előrántani a tarsolyából, a fenséges tökélyben pózoló gőg már tova is vonult. Úgy lép el mellette, mint ahogy a puccos hintók terítik be a kéregetőket pocsolyavízzel.
De egy kikötőit sosem kell félteni attól, hogy az ilyesmi a földbe döngölné az önbecsülését.
Bár javarészt már csak latyak maradt a tél által széthintett fehérségből, egy-egy helyen még tartja magát egy kis emlékeztető. A Velasco'rra a tenyerébe söpri a oldalt sorakozó örökzöld díszbokrok leveleiről a már szintén olvadásra hajló havat, és néhány gyors lépéssel be is éri a félvért, hogy a félmaréknyi nedves hideget a ruhája nyakába bújtassa egy aljas húzással.*
- Nem bűzlök, hercegnő *mondja, ahogy a lány elé pördül.* - Ilyen egy férfi szaga *tárja szét a karjait bicskanyitogató vigyorral.* - De honnan is tudná egy lihanechi *rántja meg a szemöldökét. Mad' megfordul vele a világ, ahogy a seb belenyilall a meggondolatlan mozdulatba, de a világért se engedné, hogy ebből bármi kiüljön az arcára.
Természetesen, ha retorzió jeleit szimatolja, már futásnak is ered, méghozzá kacagó kivagyisággal, mint a csínytevő utcakölykök.*
3153. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-25 21:32:29
Üzenet elküldve: 2026-02-25 21:32:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
//A kis növényárus lány//
- Szép vagyok, igen… úgy látom, kezded végre megérteni! -*bólogat teljes egyetértésben. A porok firtatására a szolid mosoly vigyorgó farkasvicsorrá kerekedik, a hegyeskés, apró fogak szinte a leghátsókig villannak, kurta ujjával saját orrhegyére kopogtat párat. A reakcióból és a joviális, vidám grimaszhoz társuló hunyorgásból pontosan kikövetkeztetheti az ork, miféle „varázsporokról” van szó.
A vörös szemek letévednek a pecsétgyűrűre, majd sandán a kölyökre. A felemás tekintet minden rezdülést követ, figyel, így maga is kikövetkezteti a kérdést, melyet sosem tettek fel, legalábbis nem hangosan.*
- Az én kezem nem csúszkál sosem Cagon, mert én nagyon biztos kézzel dolgozom! Még sosem hibáztam… csak néha! Egyszer majdnem elejtettem egy csecsemőt, amit apácska a kezembe adott, de az csak azért volt, mert félő volt, hogy hányni fogok. Undorító dolog egy szülés. Majd mikor csinálod, akkor rájössz te is. Bár… te talán nem fogsz szülni… -*alaposan, kritikus szemekkel méri végig.*- Nem olyan alkatnak tűnsz!
*Mint már említve lett, sok beszédnek sok az alja. Thalyssa megannyi tehetsége közül talán a mellébeszélés az egyik, melyben kimagaslik, így végül lényegében nem tudja meg a kereskedő, hogy tolvajjal van-e dolga. Legalábbis nem ma, nem itt és nem ebben a csevegésben.
Valamivel előrébb billen, ahogy a szekér megáll, már méltatlankodva horkantana is, azt firtatva, ilyen kis távra minek kellett egyáltalán járműre szállni, ám ahogy előrehajol és kiles az ork mögül, maga is meglátja a férfi érdeklődésének tárgyát. Szemeit összeszűkíti, próbálja kisilabizálni, miféle növények vannak kipakolva, ám nem ismer fel egyet sem azokból, melyekkel eddig dolgozott. Keserű szájzugrántással konstatálja, sokat kell még tanulnia erről a világról.
Legalábbis a flórájáról. Mert ha a növények, az állatok és a betűk valamivel el is térnek az ismerttől, az emberek – és más fajok – viselkedése és reakciói nem. Nem feltétlenül szállt volna le a szekérről, hisz felmásznia is művészet volt, ám a fiatal árus tekintetét, mimikáját, istenlésre nyíló ajkait és lendülő kezét látva a ruharéteget és magasságát meghazudtoló fürgeséggel pattan le maga is a bakról. Vagyis csak pattanna, mert a farkasirha megakad félúton, így a szofisztikált huppanásból istentelen félspárga, szekéren való félcsüngés és dallamos anyanyelvű szitok kerekedik. Beletelik néhány pislantásba, míg sikerül leverekednie magát a járműről, ingerülten, élesen szusszantva lép az ork mellé, hogy aztán pár határozott rángatással visszahúzzon minden ruhaneműt és réteget oda, ahová eredetileg az istenek – és a szűcs – szánta.
Az apró tenyér kényelmesen paskol a vaskos, öltönybe bújtatott alkarra, így fejezve ki az árus lány előtt (sosemvolt) egybetartozásukat, illetve biztosítva az orkot arról, az ügy jó kezekben van.*
- Hogy neked milyen szép hajad van, hát mindig ilyet akartam, csak sose ilyen nőtt. Olyan, mint a folyékony tavaszi napfény. -*a felemás tekintet Ciliára szegeződik, a kurta ujjak, amik eddig az alkaron pihentek, most az elf fonatai felé böknek a levegőben.*- Nagyon, nagyon gyönyörű, az ember naphosszat nézné csak őket, de a látvánnyal nem tudna betelni, ugye, Cagon? -*felsandít a kereskedőre, öblös bólogatásokkal igyekszik rácsalni az orkot is az egyetértésre.*- Na mármost, én megértem, hogy a te hajad nem mutiból készült, de hidd el nekem, hogy Cagonnak nagyon jó szeme van – legalábbis az üzlethez mindenképp –, kár lenne értük, ha kiböknéd őket. Úgyhogy, ha megtennéd, hogy a kezedet onnan elveszed! -*saját, bundával borított oldalára paskolgat, így célozva Tüskére.*- És ha már itt a jó szemeknél tartunk… mit is akarsz innen venni?
*Utóbbi kérdését az orknak címzi, szemeit a növényeken legelteti.*
- Melyik az a sárkányfog, amit úgy emlegettek?
//A kis növényárus lány//
- Szép vagyok, igen… úgy látom, kezded végre megérteni! -*bólogat teljes egyetértésben. A porok firtatására a szolid mosoly vigyorgó farkasvicsorrá kerekedik, a hegyeskés, apró fogak szinte a leghátsókig villannak, kurta ujjával saját orrhegyére kopogtat párat. A reakcióból és a joviális, vidám grimaszhoz társuló hunyorgásból pontosan kikövetkeztetheti az ork, miféle „varázsporokról” van szó.
A vörös szemek letévednek a pecsétgyűrűre, majd sandán a kölyökre. A felemás tekintet minden rezdülést követ, figyel, így maga is kikövetkezteti a kérdést, melyet sosem tettek fel, legalábbis nem hangosan.*
- Az én kezem nem csúszkál sosem Cagon, mert én nagyon biztos kézzel dolgozom! Még sosem hibáztam… csak néha! Egyszer majdnem elejtettem egy csecsemőt, amit apácska a kezembe adott, de az csak azért volt, mert félő volt, hogy hányni fogok. Undorító dolog egy szülés. Majd mikor csinálod, akkor rájössz te is. Bár… te talán nem fogsz szülni… -*alaposan, kritikus szemekkel méri végig.*- Nem olyan alkatnak tűnsz!
*Mint már említve lett, sok beszédnek sok az alja. Thalyssa megannyi tehetsége közül talán a mellébeszélés az egyik, melyben kimagaslik, így végül lényegében nem tudja meg a kereskedő, hogy tolvajjal van-e dolga. Legalábbis nem ma, nem itt és nem ebben a csevegésben.
Valamivel előrébb billen, ahogy a szekér megáll, már méltatlankodva horkantana is, azt firtatva, ilyen kis távra minek kellett egyáltalán járműre szállni, ám ahogy előrehajol és kiles az ork mögül, maga is meglátja a férfi érdeklődésének tárgyát. Szemeit összeszűkíti, próbálja kisilabizálni, miféle növények vannak kipakolva, ám nem ismer fel egyet sem azokból, melyekkel eddig dolgozott. Keserű szájzugrántással konstatálja, sokat kell még tanulnia erről a világról.
Legalábbis a flórájáról. Mert ha a növények, az állatok és a betűk valamivel el is térnek az ismerttől, az emberek – és más fajok – viselkedése és reakciói nem. Nem feltétlenül szállt volna le a szekérről, hisz felmásznia is művészet volt, ám a fiatal árus tekintetét, mimikáját, istenlésre nyíló ajkait és lendülő kezét látva a ruharéteget és magasságát meghazudtoló fürgeséggel pattan le maga is a bakról. Vagyis csak pattanna, mert a farkasirha megakad félúton, így a szofisztikált huppanásból istentelen félspárga, szekéren való félcsüngés és dallamos anyanyelvű szitok kerekedik. Beletelik néhány pislantásba, míg sikerül leverekednie magát a járműről, ingerülten, élesen szusszantva lép az ork mellé, hogy aztán pár határozott rángatással visszahúzzon minden ruhaneműt és réteget oda, ahová eredetileg az istenek – és a szűcs – szánta.
Az apró tenyér kényelmesen paskol a vaskos, öltönybe bújtatott alkarra, így fejezve ki az árus lány előtt (sosemvolt) egybetartozásukat, illetve biztosítva az orkot arról, az ügy jó kezekben van.*
- Hogy neked milyen szép hajad van, hát mindig ilyet akartam, csak sose ilyen nőtt. Olyan, mint a folyékony tavaszi napfény. -*a felemás tekintet Ciliára szegeződik, a kurta ujjak, amik eddig az alkaron pihentek, most az elf fonatai felé böknek a levegőben.*- Nagyon, nagyon gyönyörű, az ember naphosszat nézné csak őket, de a látvánnyal nem tudna betelni, ugye, Cagon? -*felsandít a kereskedőre, öblös bólogatásokkal igyekszik rácsalni az orkot is az egyetértésre.*- Na mármost, én megértem, hogy a te hajad nem mutiból készült, de hidd el nekem, hogy Cagonnak nagyon jó szeme van – legalábbis az üzlethez mindenképp –, kár lenne értük, ha kiböknéd őket. Úgyhogy, ha megtennéd, hogy a kezedet onnan elveszed! -*saját, bundával borított oldalára paskolgat, így célozva Tüskére.*- És ha már itt a jó szemeknél tartunk… mit is akarsz innen venni?
*Utóbbi kérdését az orknak címzi, szemeit a növényeken legelteti.*
- Melyik az a sárkányfog, amit úgy emlegettek?
3152. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-25 15:05:33
Üzenet elküldve: 2026-02-25 15:05:33
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Nolenar egyelőre megfejthetetlen talány a számára. Ugyan látta odahaza, a természetesen közegében kikötői haramiák között disznó dalokat kántálni szalonspiccesen, mégis valahogyan a városi jelenléte mintha egészen eddig másmilyennek mutatkozott volna. Az a finom kis gazemberség persze egyértelműen ott bujkált benne már tegnap is, de emellett azért sikerült megvillantania valamiféle polgári jó modort - olyat, amit elképzelései szerint egy délvidéki akkor is csak fogköszörülve tudna előadni, ha az élete múlna rajta. Azok alapján, amit akkor a késdobáló környékén és asztalai között látott, a férfi meglepően igényes és jólöltözött is a tengerészek köréhez képest. Talán emiatt olyan nehézkesen képzeli el, hogy verekedett, még ha a szoknya utáni kajtatás tényét meg se kérdőjelezi. Kétség sem férhet hozzá, hogy a férfi egy címeres kurafi.
A hirtelen riadtan megugró mozdulat nem kelt benne ijedtséget. Rögvest, gondolkodás nélkül tesz is egy lépést hátra, biztonságba húzódva egy esetleges ütés elől, de szerencsére a kikötői inkább támadás helyett a falhoz simul.
Csal egy aljas kis mosolyt arcára a férfi riadt képe.*
- Észben fogom tartani *bosszantó nyugalommal beszél, amiben mintha szemtelen módon az derengene, valamiért egyáltalán nem tart a másiktól. Hogy ezzel a képességeit becsmérli vagy a bátorságát ehhez, azt nehéz volna kihámozni mindebből*
- Maskara? *értetetlenül vonja fel a szemöldökét majd végigpillant magán* - Tudja ruhácskában nem annyira kényelmes vadászni *megigazítja nyomatékosítva a vállára akasztott íjat, de ennek az egésznek különösebb jelentőséget nem tulajdonít. Nem igazán hatja meg, hogy eddig minden bizonnyal Nolenar csak valami városi nemes kisasszonykának nézte - bár sejtése szerint azért bőven bebizonyította már korábban is, hogy ez nem fedi azért teljesen a valóságot.
A kérdésre immáron a kikötőire pillant, olyan tekintettel, ami egyértelműen azt sugallja, ne nézze ostobának. Futva végigszalad a rosszul sikerült este nyomain, csak úgy, hűvösen, sajnálkozás nyoma sem dereng a szürkékben. Irritáló módon kerüli ki a válaszadást, helyette csak közelebb lép, hogy aztán szégyenérzet nélkül nyúljon Nolen felé. Hűvös ujjai gyengéden simítanak végig a sebesült ajkon majd simul tovább a felrepedt szemöldökre. *
- Jól helyben hagyták a Radomir fivérek *suttogja elsőre valódinak tűnő aggodalommal.* - Aki legutóbb a húgukhoz nyúlt, annak négy foga bánta. *Ezt persze csak úgy kitalálja, egyáltalán nem ismeri a szóban forgó testvéreket, de aligha lehetne tetten érni. Átlépve valami láthatatlan határt ártatlan ábrázattal helyez kellemetlen nyomást a duzzanatra, de aztán galád keze visszavonulót is fúj.*
- Bűzlik *jelenti ki kegyetlenül szárazon aztán már hátrál is* - Javaslom, hogy fürödjön le mielőbb Velasco'rra úr, ennyit igazán megtehet az artheniori polgárokért, miután barbár módjára megzavarta a közrendet. *azzal meg is fordul és ráérősen veszi az irányt a Pegazus felé. Hogy ezt invitációnak szánta-e, netán stílusosan faképnél hagyta a kikötőit, azt nehéz volna megmondani.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.25 15:07:48
//A vadászat szabályai//
*Nolenar egyelőre megfejthetetlen talány a számára. Ugyan látta odahaza, a természetesen közegében kikötői haramiák között disznó dalokat kántálni szalonspiccesen, mégis valahogyan a városi jelenléte mintha egészen eddig másmilyennek mutatkozott volna. Az a finom kis gazemberség persze egyértelműen ott bujkált benne már tegnap is, de emellett azért sikerült megvillantania valamiféle polgári jó modort - olyat, amit elképzelései szerint egy délvidéki akkor is csak fogköszörülve tudna előadni, ha az élete múlna rajta. Azok alapján, amit akkor a késdobáló környékén és asztalai között látott, a férfi meglepően igényes és jólöltözött is a tengerészek köréhez képest. Talán emiatt olyan nehézkesen képzeli el, hogy verekedett, még ha a szoknya utáni kajtatás tényét meg se kérdőjelezi. Kétség sem férhet hozzá, hogy a férfi egy címeres kurafi.
A hirtelen riadtan megugró mozdulat nem kelt benne ijedtséget. Rögvest, gondolkodás nélkül tesz is egy lépést hátra, biztonságba húzódva egy esetleges ütés elől, de szerencsére a kikötői inkább támadás helyett a falhoz simul.
Csal egy aljas kis mosolyt arcára a férfi riadt képe.*
- Észben fogom tartani *bosszantó nyugalommal beszél, amiben mintha szemtelen módon az derengene, valamiért egyáltalán nem tart a másiktól. Hogy ezzel a képességeit becsmérli vagy a bátorságát ehhez, azt nehéz volna kihámozni mindebből*
- Maskara? *értetetlenül vonja fel a szemöldökét majd végigpillant magán* - Tudja ruhácskában nem annyira kényelmes vadászni *megigazítja nyomatékosítva a vállára akasztott íjat, de ennek az egésznek különösebb jelentőséget nem tulajdonít. Nem igazán hatja meg, hogy eddig minden bizonnyal Nolenar csak valami városi nemes kisasszonykának nézte - bár sejtése szerint azért bőven bebizonyította már korábban is, hogy ez nem fedi azért teljesen a valóságot.
A kérdésre immáron a kikötőire pillant, olyan tekintettel, ami egyértelműen azt sugallja, ne nézze ostobának. Futva végigszalad a rosszul sikerült este nyomain, csak úgy, hűvösen, sajnálkozás nyoma sem dereng a szürkékben. Irritáló módon kerüli ki a válaszadást, helyette csak közelebb lép, hogy aztán szégyenérzet nélkül nyúljon Nolen felé. Hűvös ujjai gyengéden simítanak végig a sebesült ajkon majd simul tovább a felrepedt szemöldökre. *
- Jól helyben hagyták a Radomir fivérek *suttogja elsőre valódinak tűnő aggodalommal.* - Aki legutóbb a húgukhoz nyúlt, annak négy foga bánta. *Ezt persze csak úgy kitalálja, egyáltalán nem ismeri a szóban forgó testvéreket, de aligha lehetne tetten érni. Átlépve valami láthatatlan határt ártatlan ábrázattal helyez kellemetlen nyomást a duzzanatra, de aztán galád keze visszavonulót is fúj.*
- Bűzlik *jelenti ki kegyetlenül szárazon aztán már hátrál is* - Javaslom, hogy fürödjön le mielőbb Velasco'rra úr, ennyit igazán megtehet az artheniori polgárokért, miután barbár módjára megzavarta a közrendet. *azzal meg is fordul és ráérősen veszi az irányt a Pegazus felé. Hogy ezt invitációnak szánta-e, netán stílusosan faképnél hagyta a kikötőit, azt nehéz volna megmondani.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.25 15:07:48
3151. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-25 10:27:49
Üzenet elküldve: 2026-02-25 10:27:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
//A kis növény árus lány//
*Ácsorog, figyel és vár. Leginkább csak azt. Sokan rá se hederítenek mert talán az arú amit kirakott nem igazán egyértelmű sokaknak. Meg egyes növények olyan jól vannak eltéve, igazán ki sem látszanak a nedves vagy épp száraz kötésekből.*
~ Lehet máshogy kellene rendezni? ~
*Gondolja magában a fiatal elf lány. És meg is próbálja hátha nagyobb szerencsével jár. Meg is kerüli rögtönzött asztalát, ezzel háttal állva az elhaladó tömegeknek. Majd rendezni is kezd. Szortíroz és egy egy darabot ki is takar. Mint a sárkanyfogak egyikét ami most a kis rakás előtt szépen tündökölve jól láthatóvá válik az értő szemeknek. Így is tesz a többivel. Legyen az mérges cyrold, vízi ryska vagy feher kvartan. Mindenből egyet egyet kicsomagol a kupacok elejére.
Rendezgetese közben halk dudolásba kezd ezzel szórakoztatva magát. Amikor csak arra lesz figyelmes fel füllel mintha egy szeker állna meg mögötte. Először ügyet sem vet rá, lehet csak egy másik árús érkezett meg bódéjához. Ám léptek amik felé tartanak másról árúlkodnak. Hamar érkezik is a zőldbőrű kérdése ami meglepi Ciliát. Végre egy hozzáértő talált volna rá?.*
- Jól tetszik látni az.
*Válaszolja fordultában. És megszokott módon már kissé feltartott arccal igyekszik a másik arcát keresni. Ám csak egy széles és jól öltözött mellkast lat csupán. Kissé hátra hőköl a rá magasodó alaktól. És szeme sarkából pillantja meg a zöld kezeket. Szemei riadtan kapnak villám sebeséggel a másik arcának irányába. Az eddigi kedves mosoly ami Cilia arcán látható volt. Hamar köddé válik. És hamar pánikot lehet leolvasni róla. Kis mellkasa hamar fel alá kezd kapkodni, ahogy a levegő vétele szaporább lesz. Lába akaratlan mozdul, ösztönösen mint egy riadt őzgida. Pattan is rögvést asztala möge amit majdnem fel is borít. Síkítani sincs ideje rögvest mintha mormolni kezdene valamit. Szitok szavak? Talán egy utolsó fohász Eeyrhez? Nem. Ige, egy varázslathoz amit remélt nem kell használnia, főleg nem most. Ám a józan ész most nem diktál. Hanem az ösztön és a túléles. Hiába az ork mögött ücsörgő leány. Cilia észre sem veszi. Smaragd tekintete Cagonon állapodott meg.
Ha a mágiát nem rontja el ijedtében. Akkor egy enyhén fénylő burok veszi őt körbe. Úgy tűnik az ork kedves szava nem talalt megértő fülekre. Cilia egyenlőre ledermedt, am keze oldalan logó öreg társára kerül. Tüskére. Ha az ork jelét adná az agressziónak amire a kis lány számit. Akkor hamar tehet valamit annak érdekeben elmeneküljön.*
Cilia Miritar megpróbált varázsolni egy Kombinált mana aura nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
//A kis növény árus lány//
*Ácsorog, figyel és vár. Leginkább csak azt. Sokan rá se hederítenek mert talán az arú amit kirakott nem igazán egyértelmű sokaknak. Meg egyes növények olyan jól vannak eltéve, igazán ki sem látszanak a nedves vagy épp száraz kötésekből.*
~ Lehet máshogy kellene rendezni? ~
*Gondolja magában a fiatal elf lány. És meg is próbálja hátha nagyobb szerencsével jár. Meg is kerüli rögtönzött asztalát, ezzel háttal állva az elhaladó tömegeknek. Majd rendezni is kezd. Szortíroz és egy egy darabot ki is takar. Mint a sárkanyfogak egyikét ami most a kis rakás előtt szépen tündökölve jól láthatóvá válik az értő szemeknek. Így is tesz a többivel. Legyen az mérges cyrold, vízi ryska vagy feher kvartan. Mindenből egyet egyet kicsomagol a kupacok elejére.
Rendezgetese közben halk dudolásba kezd ezzel szórakoztatva magát. Amikor csak arra lesz figyelmes fel füllel mintha egy szeker állna meg mögötte. Először ügyet sem vet rá, lehet csak egy másik árús érkezett meg bódéjához. Ám léptek amik felé tartanak másról árúlkodnak. Hamar érkezik is a zőldbőrű kérdése ami meglepi Ciliát. Végre egy hozzáértő talált volna rá?.*
- Jól tetszik látni az.
*Válaszolja fordultában. És megszokott módon már kissé feltartott arccal igyekszik a másik arcát keresni. Ám csak egy széles és jól öltözött mellkast lat csupán. Kissé hátra hőköl a rá magasodó alaktól. És szeme sarkából pillantja meg a zöld kezeket. Szemei riadtan kapnak villám sebeséggel a másik arcának irányába. Az eddigi kedves mosoly ami Cilia arcán látható volt. Hamar köddé válik. És hamar pánikot lehet leolvasni róla. Kis mellkasa hamar fel alá kezd kapkodni, ahogy a levegő vétele szaporább lesz. Lába akaratlan mozdul, ösztönösen mint egy riadt őzgida. Pattan is rögvést asztala möge amit majdnem fel is borít. Síkítani sincs ideje rögvest mintha mormolni kezdene valamit. Szitok szavak? Talán egy utolsó fohász Eeyrhez? Nem. Ige, egy varázslathoz amit remélt nem kell használnia, főleg nem most. Ám a józan ész most nem diktál. Hanem az ösztön és a túléles. Hiába az ork mögött ücsörgő leány. Cilia észre sem veszi. Smaragd tekintete Cagonon állapodott meg.
Ha a mágiát nem rontja el ijedtében. Akkor egy enyhén fénylő burok veszi őt körbe. Úgy tűnik az ork kedves szava nem talalt megértő fülekre. Cilia egyenlőre ledermedt, am keze oldalan logó öreg társára kerül. Tüskére. Ha az ork jelét adná az agressziónak amire a kis lány számit. Akkor hamar tehet valamit annak érdekeben elmeneküljön.*
Cilia Miritar megpróbált varázsolni egy Kombinált mana aura nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
3150. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-25 09:34:35
Üzenet elküldve: 2026-02-25 09:34:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
//A kis növény árus lány//
* Szemei legalább nem csalják meg a másikat. Valóban férfiból van, vagy mi a fene. Egyelőre elengedi a nő mondatainak közel felét, amit neki címez, ugyanis a felében egyelőre nem lát értelmet. Persze lehet, hogy csak az ork buta, s képtelen felfogni a szavai mögött elterülő jelentéseket, de az is lehet, hogy nincsen ott semmi, csak szimplán szeret beszélgetni. Az viszont már jobban érdekli, hogy hogy bizonyítaná az orknak a szépségét. *
- Értem értem. Szép vagy… Milyen porokat?
* Vörösen izzó szemeit apró mozdulattal fordítja a nő irányába. Kezdi sejteni, hogy miben utazik a nő, de egyelőre még tartja a száját. Még az is lehet, hogy valóban van nála valami, amit megéri eladni. Tekintete visszafordul, s újfent az utat nézi. Mikor meghallja a gyűrűjére tett megjegyzést, lepillant kezére. Ugyan érzi, hogy még ott van a gyűrűje, de a szavak hallatán muszáj megbizonyosodnia erről. *
~ Ez most bevallotta, hogy egy tolvaj? ~
* Arca egy pillanatra eltorzul, majd egyik kezével kigombolja ingének felső gombját. Kicsit szorosabbnak érzi, mint néhány pillanattal előtte. Reméli, hogy megint csak ő értett félre valamit, ugyanis tolvajokra sem eddig, sem később nem lesz szüksége, ha minden a tervei szerint halad. Mint az őrség beszállítója, nem is engedheti meg, hogy olyanokkal vegye körbe magát, akik miatt csorbát szenvedne a hírneve. Egy biztos fő műhelyébe nem fogja vinni, még meglógna a festményeivel. *
- Mintha a tapasztalat beszélne belőled. Sokszor szokott megcsúszni a kezed mikor… dolgozol?
* Teszi fel a kérdést, s hangjából arra következtethet, hogy óvatosan közelíti meg a témát. Fél a választól, de talán még annál is jobban fél attól, hogy olyan szituációba kerül, amiből egész életében menekült.
Miközben szépen lassan haladnak piactér közepéből, terv szerint visszamenne a polgárnegyedi raktárba, azonban valami érdekeset pillant meg jobb oldali bódérengetegből. Elég fiatalnak tűnik, hogy kofa legyen, ám ami igazán megragadja a tekintetét, az az előtte kiterített dolgok. Eleinte nem tudja, hogy mik azok, ám minél közelebb kerül, annál egyértelműé válik, hogy mivel is kereskedik. Bár nincs hiánya, a legutóbbi kirándulása alatt szert tett egy csomó növényre, mégis hajtja a kíváncsiság. Nem reménykedik új dolgokban, de azért mégis felméri magának a zsákmányt. Megállítja a szekeret egy jó néhány méterre a dobozai előtt, majd néhány pillanatig csak ültében figyeli a kirakott növényeket. Ami legelőször megragadja a tekintetét, az a tobozalakú formák, amikről hamar megállapítja, hogy bizony sárkányfog. Talán mégis rámosolygott a szerencse. *
- Nocsak. Csak nem?
* Mondja, majd leszáll a szekeréről, majd megkerülve azt megközelíti az apró elf által épített bódét. Ha nem ijeszti el ijesztő kisugárzásával a fiatal elfet, úgy megszólítja. Máskülönben csak bambán figyel, hogy mit ronthatott el. Talán jobb is, hogy Thalyssa mellette van, az ő arca nem annyira ijesztő. *
- Üdvözlet. Jól látom, az ott sárkányfog?
* Kérdi az elftől, majd kezét az állához húzza, majd elkezdi dörzsölgetni. Közben a többi dolgot figyeli a ládikón. *
//A kis növény árus lány//
* Szemei legalább nem csalják meg a másikat. Valóban férfiból van, vagy mi a fene. Egyelőre elengedi a nő mondatainak közel felét, amit neki címez, ugyanis a felében egyelőre nem lát értelmet. Persze lehet, hogy csak az ork buta, s képtelen felfogni a szavai mögött elterülő jelentéseket, de az is lehet, hogy nincsen ott semmi, csak szimplán szeret beszélgetni. Az viszont már jobban érdekli, hogy hogy bizonyítaná az orknak a szépségét. *
- Értem értem. Szép vagy… Milyen porokat?
* Vörösen izzó szemeit apró mozdulattal fordítja a nő irányába. Kezdi sejteni, hogy miben utazik a nő, de egyelőre még tartja a száját. Még az is lehet, hogy valóban van nála valami, amit megéri eladni. Tekintete visszafordul, s újfent az utat nézi. Mikor meghallja a gyűrűjére tett megjegyzést, lepillant kezére. Ugyan érzi, hogy még ott van a gyűrűje, de a szavak hallatán muszáj megbizonyosodnia erről. *
~ Ez most bevallotta, hogy egy tolvaj? ~
* Arca egy pillanatra eltorzul, majd egyik kezével kigombolja ingének felső gombját. Kicsit szorosabbnak érzi, mint néhány pillanattal előtte. Reméli, hogy megint csak ő értett félre valamit, ugyanis tolvajokra sem eddig, sem később nem lesz szüksége, ha minden a tervei szerint halad. Mint az őrség beszállítója, nem is engedheti meg, hogy olyanokkal vegye körbe magát, akik miatt csorbát szenvedne a hírneve. Egy biztos fő műhelyébe nem fogja vinni, még meglógna a festményeivel. *
- Mintha a tapasztalat beszélne belőled. Sokszor szokott megcsúszni a kezed mikor… dolgozol?
* Teszi fel a kérdést, s hangjából arra következtethet, hogy óvatosan közelíti meg a témát. Fél a választól, de talán még annál is jobban fél attól, hogy olyan szituációba kerül, amiből egész életében menekült.
Miközben szépen lassan haladnak piactér közepéből, terv szerint visszamenne a polgárnegyedi raktárba, azonban valami érdekeset pillant meg jobb oldali bódérengetegből. Elég fiatalnak tűnik, hogy kofa legyen, ám ami igazán megragadja a tekintetét, az az előtte kiterített dolgok. Eleinte nem tudja, hogy mik azok, ám minél közelebb kerül, annál egyértelműé válik, hogy mivel is kereskedik. Bár nincs hiánya, a legutóbbi kirándulása alatt szert tett egy csomó növényre, mégis hajtja a kíváncsiság. Nem reménykedik új dolgokban, de azért mégis felméri magának a zsákmányt. Megállítja a szekeret egy jó néhány méterre a dobozai előtt, majd néhány pillanatig csak ültében figyeli a kirakott növényeket. Ami legelőször megragadja a tekintetét, az a tobozalakú formák, amikről hamar megállapítja, hogy bizony sárkányfog. Talán mégis rámosolygott a szerencse. *
- Nocsak. Csak nem?
* Mondja, majd leszáll a szekeréről, majd megkerülve azt megközelíti az apró elf által épített bódét. Ha nem ijeszti el ijesztő kisugárzásával a fiatal elfet, úgy megszólítja. Máskülönben csak bambán figyel, hogy mit ronthatott el. Talán jobb is, hogy Thalyssa mellette van, az ő arca nem annyira ijesztő. *
- Üdvözlet. Jól látom, az ott sárkányfog?
* Kérdi az elftől, majd kezét az állához húzza, majd elkezdi dörzsölgetni. Közben a többi dolgot figyeli a ládikón. *
3149. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-25 06:59:24
Üzenet elküldve: 2026-02-25 06:59:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Szörnyen elgémberedett a nyaka. A vállait pedig mintha merő görcsből faragták volna a helyükre. A fogdán töltött idő legalább annyira megviselte, mint maga a verekedés.
Annak idején mindig hármasban bandukoltak így a fivéreivel, de legalábbis Mornnal kettesben. A Kikötőben ez már-már megszokott a férfivá válás útján. Tulajdonképpen a korba már bőven belépett férfiak se igazán hagynak fel ezzel a hagyománnyal, szóval neki ez nem újdonság. Az persze jócskán megkeseríti a nosztalgiát, hogy Artheniorban van, ráadásul egyedül. Amikor legutóbb így sétált erre, ennél sokkal rosszabb állapotban volt. És nem is nagyon kereste belőle a kiutat. Akkor látta utoljára Dayaneert. Még felvillant az az ellenállhatatlan hazugság, aztán magába roskadt ismét, ahogy szokott. Csak sajgást hagyott maga után, dühöt és ürességet, ahogy szokott. Mindig azt reméli, hogy az idő eleget lapátol rá a homokjából, hogy egyszer ne jusson már eszébe többé. Bár ilyen egyszerű volna.
Kis híján kést ránt, mikor a semmiből hirtelen megszólítják. A szíve a torkába ugrik egy pillanat alatt. Nekidől a házfalnak, míg kiszuszogja az ijedtséget.*
- Soha, SOHA ne lopózz így egy kikötői háta mögé, hercegnő! *söpri hátra a haját, hogy végül felegyenesedjen. ~Átkozottul csendesen jár, azt meg kell hagyni.~
A lányt hamar felismerte szerencsére, de az csak némi késéssel jut el a tudatáig, hogy milyen ruhát visel.*
- Mi ez a maskara? *néz végig rajta értetlenkedve. Ő eddig csak a nemes kisasszonyt látta a félvérben.* - És honnan veszed, hogy a fogdán voltam? *puhatolózik. Ki tudja, mi menthető még a dologból. Mint született kikötőit, nem is a kétes erkölcs bélyege zavarja, de ha valakit bevisznek, az mindig... olyan... kellemetlen. Aki elég gyors, meg elég ügyes, az általában megpattan az ilyen piszlicsáré ügyeknél. Legalábbis ez a sztereotípia fészkelődik benne ifjúkora szociális hozadékából.*
//A vadászat szabályai//
*Szörnyen elgémberedett a nyaka. A vállait pedig mintha merő görcsből faragták volna a helyükre. A fogdán töltött idő legalább annyira megviselte, mint maga a verekedés.
Annak idején mindig hármasban bandukoltak így a fivéreivel, de legalábbis Mornnal kettesben. A Kikötőben ez már-már megszokott a férfivá válás útján. Tulajdonképpen a korba már bőven belépett férfiak se igazán hagynak fel ezzel a hagyománnyal, szóval neki ez nem újdonság. Az persze jócskán megkeseríti a nosztalgiát, hogy Artheniorban van, ráadásul egyedül. Amikor legutóbb így sétált erre, ennél sokkal rosszabb állapotban volt. És nem is nagyon kereste belőle a kiutat. Akkor látta utoljára Dayaneert. Még felvillant az az ellenállhatatlan hazugság, aztán magába roskadt ismét, ahogy szokott. Csak sajgást hagyott maga után, dühöt és ürességet, ahogy szokott. Mindig azt reméli, hogy az idő eleget lapátol rá a homokjából, hogy egyszer ne jusson már eszébe többé. Bár ilyen egyszerű volna.
Kis híján kést ránt, mikor a semmiből hirtelen megszólítják. A szíve a torkába ugrik egy pillanat alatt. Nekidől a házfalnak, míg kiszuszogja az ijedtséget.*
- Soha, SOHA ne lopózz így egy kikötői háta mögé, hercegnő! *söpri hátra a haját, hogy végül felegyenesedjen. ~Átkozottul csendesen jár, azt meg kell hagyni.~
A lányt hamar felismerte szerencsére, de az csak némi késéssel jut el a tudatáig, hogy milyen ruhát visel.*
- Mi ez a maskara? *néz végig rajta értetlenkedve. Ő eddig csak a nemes kisasszonyt látta a félvérben.* - És honnan veszed, hogy a fogdán voltam? *puhatolózik. Ki tudja, mi menthető még a dologból. Mint született kikötőit, nem is a kétes erkölcs bélyege zavarja, de ha valakit bevisznek, az mindig... olyan... kellemetlen. Aki elég gyors, meg elég ügyes, az általában megpattan az ilyen piszlicsáré ügyeknél. Legalábbis ez a sztereotípia fészkelődik benne ifjúkora szociális hozadékából.*
3148. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-24 21:34:22
Üzenet elküldve: 2026-02-24 21:34:22
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
*Sok beszédnek sok az alja, legalábbis ezt tanította neki az öregasszony az erdőben, meg valami olyasmit is mondott, hogy békát beszélne másnak a hasába. A békák meg nyilván a vizes helyeket szeretik, ezért is locsolgatja most a torkát olyan serényen az ork, de a bakfis mérget merne rá venni, hogy a laposüvegben, ha éltető nedű is van, az semmi esetre sem víz.*
– Nem is várom el tőled, hogy megértsd, hát mégiscsak fiú vagy. A fiúk máshogy gondolkodnak, mert a vérük is máshogy folyik. Valahogy lefelé. – *saját halántékára kopogtat, tudálékosan bólogat párat, így adva igazat magának.*
– Én szép vagyok. Ez a legfőbb karakterisztikám. Ha pedig nem látsz szépnek, akkor elhitetem veled, hogy ez vagyok, mint minden leány és asszony! Ez az én portékám: a tökéletesség. Szépséget tégelyezek, üvegcsézek! Kencéket, olajokat – *számolgat ujjain* – meg porokat. „Varázsporokat”! Elég egy késhegynyi a pipadohányodba, és a legrútabb házisárkányt is meseszép tündérnek fogod látni!
*Fél kézzel hatalmas félkörívet ír le maguk elé, ujjait külön mozgatva „pergeti a varázslatot”, mintha csak esőcseppeket rajzolna a levegőbe. Az invitálásra felkapaszkodik maga is a szekérre, a férfi mellett foglal helyet. Eltörpül a hatalmas alak mellett, görnyedt háttal gubbaszt, összébb húzza magán a bundát, csak aztán néz fel a másikra, miután megindulnak.*
– Sokkal többet tudok neked adni a portékád mellé, mint az arcom. Míg a számat figyelted, nem nézted a kezemet, pedig csalni szokott! Ha akartam volna, lehúzhattam volna rólad azt a szép gyűrűdet, mikor megfogtam az ujjaidat! De nem akartam, mert hát mi itt most druszák leszünk, ugye! – *szemöldökét magasra vonja, fejét lentebb billenti, úgy mered fel Cagonra, várva a megerősítést. A hangjában nincs se fenyegetés, se kérkedés, egészen őszintén, mégis valahogy ártalmatlannak cseng, mintha csak tényeket közölne. *– Meg hát ilyen hidegben a futás is kellemetlen, és hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, milyen gyors a te fajtád, ha arra kerül a sor!
*Megenged magának egy hosszabb, nyugodtabb pillanatot, hogy a bakon zötykölődjön, elnézi a várost a ló füle között, csak aztán sandít vissza a kereskedőre.*
– Tudok, de nem az itteni nyelven. A sajátomon, az eltér a tietektől. Mármint… számolásban nem. De beszélem azt, amit ti, kivéve, ha ilyen fura dialektusban karattyolnak, mint az a bajszos kosárfonó a piacon, mert az olyanféle rút kutyaugatásba belezavarodom. Olvasni majd megtanulok, az sem lehet nehezebb, mint bármi más. –* nem látja értelmét a hazugságnak; az igazság az, valószínűleg nem is sajátította el azt a készséget, így nem is tudna lódítani.
Rövid kutatás után ő maga is előhúzza az irha rejtekéből az ork kezéhez képest kicsi butykost, bíztató mosollyal rázza meg előtte, kínálásra.*
– Itt van, amit ígértem, a bogyókás „varázsital”. Igyál egy kortyocskát, egy kiscicanyalatot! Egy… cicanyalit! – *nógatja töretlen lelkesedéssel.* – Kipróbálhatod így legalább a portékám. Ígérem, nem lesz tőle piros a szád!
~Csak a szemed!~ –* teszi még hozzá magában. A gondolatra csak kiszélesedik az a vásott mosoly a szeplős képén.*
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.24 21:35:53
*Sok beszédnek sok az alja, legalábbis ezt tanította neki az öregasszony az erdőben, meg valami olyasmit is mondott, hogy békát beszélne másnak a hasába. A békák meg nyilván a vizes helyeket szeretik, ezért is locsolgatja most a torkát olyan serényen az ork, de a bakfis mérget merne rá venni, hogy a laposüvegben, ha éltető nedű is van, az semmi esetre sem víz.*
– Nem is várom el tőled, hogy megértsd, hát mégiscsak fiú vagy. A fiúk máshogy gondolkodnak, mert a vérük is máshogy folyik. Valahogy lefelé. – *saját halántékára kopogtat, tudálékosan bólogat párat, így adva igazat magának.*
– Én szép vagyok. Ez a legfőbb karakterisztikám. Ha pedig nem látsz szépnek, akkor elhitetem veled, hogy ez vagyok, mint minden leány és asszony! Ez az én portékám: a tökéletesség. Szépséget tégelyezek, üvegcsézek! Kencéket, olajokat – *számolgat ujjain* – meg porokat. „Varázsporokat”! Elég egy késhegynyi a pipadohányodba, és a legrútabb házisárkányt is meseszép tündérnek fogod látni!
*Fél kézzel hatalmas félkörívet ír le maguk elé, ujjait külön mozgatva „pergeti a varázslatot”, mintha csak esőcseppeket rajzolna a levegőbe. Az invitálásra felkapaszkodik maga is a szekérre, a férfi mellett foglal helyet. Eltörpül a hatalmas alak mellett, görnyedt háttal gubbaszt, összébb húzza magán a bundát, csak aztán néz fel a másikra, miután megindulnak.*
– Sokkal többet tudok neked adni a portékád mellé, mint az arcom. Míg a számat figyelted, nem nézted a kezemet, pedig csalni szokott! Ha akartam volna, lehúzhattam volna rólad azt a szép gyűrűdet, mikor megfogtam az ujjaidat! De nem akartam, mert hát mi itt most druszák leszünk, ugye! – *szemöldökét magasra vonja, fejét lentebb billenti, úgy mered fel Cagonra, várva a megerősítést. A hangjában nincs se fenyegetés, se kérkedés, egészen őszintén, mégis valahogy ártalmatlannak cseng, mintha csak tényeket közölne. *– Meg hát ilyen hidegben a futás is kellemetlen, és hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, milyen gyors a te fajtád, ha arra kerül a sor!
*Megenged magának egy hosszabb, nyugodtabb pillanatot, hogy a bakon zötykölődjön, elnézi a várost a ló füle között, csak aztán sandít vissza a kereskedőre.*
– Tudok, de nem az itteni nyelven. A sajátomon, az eltér a tietektől. Mármint… számolásban nem. De beszélem azt, amit ti, kivéve, ha ilyen fura dialektusban karattyolnak, mint az a bajszos kosárfonó a piacon, mert az olyanféle rút kutyaugatásba belezavarodom. Olvasni majd megtanulok, az sem lehet nehezebb, mint bármi más. –* nem látja értelmét a hazugságnak; az igazság az, valószínűleg nem is sajátította el azt a készséget, így nem is tudna lódítani.
Rövid kutatás után ő maga is előhúzza az irha rejtekéből az ork kezéhez képest kicsi butykost, bíztató mosollyal rázza meg előtte, kínálásra.*
– Itt van, amit ígértem, a bogyókás „varázsital”. Igyál egy kortyocskát, egy kiscicanyalatot! Egy… cicanyalit! – *nógatja töretlen lelkesedéssel.* – Kipróbálhatod így legalább a portékám. Ígérem, nem lesz tőle piros a szád!
~Csak a szemed!~ –* teszi még hozzá magában. A gondolatra csak kiszélesedik az a vásott mosoly a szeplős képén.*
A hozzászólás írója (Thalyssa Lwyd) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.24 21:35:53
3147. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-24 13:56:02
Üzenet elküldve: 2026-02-24 13:56:02
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Bár talán egy jöttment városi számára az ilyen kis piaci anekdoták teljesen érdektelenek, Alymeidha mindig nagy kedvvel hallgatja ezeket, még egy ilyen átvadászott nap után is. Ugyan nem mozog amolyan nagypolgári körökben, nincs benne nyakig a városi intrikákban és pletykákban, az ember leánya akaratlanul is ezekbe boltik a fogadókban, utcákban vagy akár itt a piacon. Még ha kotnyeleskedve nem is hegyezi hosszú fülecskéjét, akkor is meghallja, néhány nap alatt akár ugyanannak a felháborítónak vagy erkölcstelennek titulált történetnek a századik változatát. Néha jólesik az előkelők magánélete helyett inkább megvadult kakasok és macskák viadaláról hallani.*
- Babun asszony talán jobban tenné, ha levest főzne abból a kakasból *sóhajtja a fejét csóválva a hallottakra* - Vagy két hata is farba csípte az egyik kelmeárust. *és emlékei szerint nem is az volt az első alkalom. Lassan már a városőrök fogják elvinni a közrend rendszeres megzavarása miatt.
A tengerész emlegetésére mintha egy leheletnyit érdeklődve élénkülne szürke pillantása. Nahát-nahát, vajon az ő gazember tengerészéről van szó? Sokat ugyan nem tud róla, de tökéletesen el tudja képzelni az említett jelenetben - olyan szoknyapecérnek tűnik, aki könnyen magára tud haragítani néhány bátyót vagy leányát okkal féltő apát. Akármi is az igazság, saját szórakoztatására mindenképpen a kikötőit képzeli el a dulakodó jelenetben, ahol kiosztanak neki egy-két állast. Őszintén nem ébreszt benne sajnálatot a képzet.*
- Nagyon helyes *bólint a végkifejletre, mint valami a rendre kifejezetten kényes, aggódó polgár* - Ez nem a Vashegy, itt nem lehet következmények nélkül egymásnak esni fényes nappal az utcán. *valójában persze kicsit sem érdekli az efféle rendzavarás, de ezt aligha lehetne megmondani róla.
Gaelin úr girbegurba ujját követve sandít válla fölött a háta mögé, az ismerős szőkésbarna fürtöket látva már meg is fordul, hogy jobban megnézhesse magának az alakot. Nem kell túl alaposan megszemlélnie, azért az előző napi öltözetéből még így háttal is tökéletesen felismeri.*
- Még egyszer köszönöm Gaelin bácsi, szép estét! *már vissza sem pillant az öregre, csak ellöki magát a rozoga kis asztalkától és hirtelen ötlettől vezérelve indul meg a férfi után. Nem kell szaporáznia a lépteit, ilyen ráérősen sétálva is hamar beéri, hogy aztán úgy zárkózzon fel mellette, mintha mindig is itt haladt volna, mellette.*
- Kellemes volt a fogda Velasco'rra úr? *fel sem pillant rá, csupán udvariasan cseverészve kérdez, miközben az utcát figyeli* - Azt beszélik mostanság egész kényelmesek a priccsek odabent. *kedélyes a hangja, mintha csak az időjárást szándékozna megvitatni, teljesen ártatlannak tűnhet egy idegen számára. S bármennyire is keveset tud róla a tengerész, annyira már ismerheti a félvért, hogy egyértemű legyen számára a kárörvendés.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.24 13:58:33
//A vadászat szabályai//
*Bár talán egy jöttment városi számára az ilyen kis piaci anekdoták teljesen érdektelenek, Alymeidha mindig nagy kedvvel hallgatja ezeket, még egy ilyen átvadászott nap után is. Ugyan nem mozog amolyan nagypolgári körökben, nincs benne nyakig a városi intrikákban és pletykákban, az ember leánya akaratlanul is ezekbe boltik a fogadókban, utcákban vagy akár itt a piacon. Még ha kotnyeleskedve nem is hegyezi hosszú fülecskéjét, akkor is meghallja, néhány nap alatt akár ugyanannak a felháborítónak vagy erkölcstelennek titulált történetnek a századik változatát. Néha jólesik az előkelők magánélete helyett inkább megvadult kakasok és macskák viadaláról hallani.*
- Babun asszony talán jobban tenné, ha levest főzne abból a kakasból *sóhajtja a fejét csóválva a hallottakra* - Vagy két hata is farba csípte az egyik kelmeárust. *és emlékei szerint nem is az volt az első alkalom. Lassan már a városőrök fogják elvinni a közrend rendszeres megzavarása miatt.
A tengerész emlegetésére mintha egy leheletnyit érdeklődve élénkülne szürke pillantása. Nahát-nahát, vajon az ő gazember tengerészéről van szó? Sokat ugyan nem tud róla, de tökéletesen el tudja képzelni az említett jelenetben - olyan szoknyapecérnek tűnik, aki könnyen magára tud haragítani néhány bátyót vagy leányát okkal féltő apát. Akármi is az igazság, saját szórakoztatására mindenképpen a kikötőit képzeli el a dulakodó jelenetben, ahol kiosztanak neki egy-két állast. Őszintén nem ébreszt benne sajnálatot a képzet.*
- Nagyon helyes *bólint a végkifejletre, mint valami a rendre kifejezetten kényes, aggódó polgár* - Ez nem a Vashegy, itt nem lehet következmények nélkül egymásnak esni fényes nappal az utcán. *valójában persze kicsit sem érdekli az efféle rendzavarás, de ezt aligha lehetne megmondani róla.
Gaelin úr girbegurba ujját követve sandít válla fölött a háta mögé, az ismerős szőkésbarna fürtöket látva már meg is fordul, hogy jobban megnézhesse magának az alakot. Nem kell túl alaposan megszemlélnie, azért az előző napi öltözetéből még így háttal is tökéletesen felismeri.*
- Még egyszer köszönöm Gaelin bácsi, szép estét! *már vissza sem pillant az öregre, csak ellöki magát a rozoga kis asztalkától és hirtelen ötlettől vezérelve indul meg a férfi után. Nem kell szaporáznia a lépteit, ilyen ráérősen sétálva is hamar beéri, hogy aztán úgy zárkózzon fel mellette, mintha mindig is itt haladt volna, mellette.*
- Kellemes volt a fogda Velasco'rra úr? *fel sem pillant rá, csupán udvariasan cseverészve kérdez, miközben az utcát figyeli* - Azt beszélik mostanság egész kényelmesek a priccsek odabent. *kedélyes a hangja, mintha csak az időjárást szándékozna megvitatni, teljesen ártatlannak tűnhet egy idegen számára. S bármennyire is keveset tud róla a tengerész, annyira már ismerheti a félvért, hogy egyértemű legyen számára a kárörvendés.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.02.24 13:58:33
3146. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-24 12:33:26
Üzenet elküldve: 2026-02-24 12:33:26
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 399
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
* Thalyssa sikeresen és szépen megismerkedik tenyerével, s bár nem ez volt a terve, valahogy sikerül egy még bizarrabb szituációba kerülniük, amikor rámarkol a kezére. Ha eddig tudatában volt annak, hogy mégis mi a fene történik itt, most végképp elvesztette a fonalat. Arcizmain látja, hogy bizony valamiféle érzelmet kíván átadni tetteivel, de nincs meggyőződve annak jelentéséről. Kezeit ösztönösen húzza vissza egy pillanattal később, mintha attól félne, hogy néhány pillanattal később még meg is harapná egyik zöld ujját. *
- Nos, oké. Nem állítom, hogy értem a helyzetet…
* Jegyzi meg az orra alatt, bár közel sem olyan halkan, hogy azt ne hallaná senki. Mikor Thalyssa nekikezd a monológjának, már az első mondat elhangzását kikerekedett szemei követik. Hallgatja az érdekes önkritikát egy darabig, bár nem érdeklődésből. *
~ Önbizalomból látom nincs hiány. ~
* Cáfolhatatlan bizonyítékot is kap második kijelentésére. Kivalló kereskedő lehetne a nőből a jövőben, ám valahogy nem ez a gondolat köti le most a figyelmét. Mikor összecsapja kezeit, az ork arcáról is szertefoszlik az eddig csodálkozó tekintet. Azt feltételezi, hogy most jön a lényeg, de amit ezután hall, attól tűnik csak el az összes érzelem az arcáról. Piros. Ennyi. Ekkor előveszi „bájitalát”, egy laposüveget zsebéből, amiből iszik néhány kortyot. A másik ezt nem tudhatja, csak sejtheti, de erős pálinkával kínálja meg gyomrát, majd amilyen gyorsan előkerült, olyan gyorsan el is rejti az üveget mély zsebében. *
- A te portékáidat? Miben utazol?
* Bár az alkohol még nem fejtette ki hatását, a kérdésében gúny nem található, inkább kíváncsiság üti fel a fejét. A monológja után kíváncsi, hogy a másik mégis mivel kereskedhet. Közben megérkezik rendelt portékája kedves ismerősétől. Egy láda tele bájitallal. Hamarosan azt is felrakja a szekérre. *
- Szóval, ha jól értem, te az arcodat adnád az portékáim mellé.
* Nem mondja ki nyíltan, de talán az arcáról is képes leolvasni, hogy ez nem valami szép üzlet. Ahhoz kicsit többet kell dolgoznia Thalyssának, ha az ork mellett szeretne dolgozni. Többek között nem arcokra van szüksége a kutatásai mellett. Ekkor felnéz az égre, majd kisvártatva elindul és felül a szekérre. *
- Nem bánom. Adok egy lehetőséget, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. De figyelmeztetlek, hogy nem lesz egyszerű és még annál is kevesebb hibát várok el. Ülj fel.
* Utasítja a lányt, majd ha kész, el is indul a telepakolt szekérrel a lakónegyed irányába, ahol a további kotyvasztás várja. Közben persze szóval tartja nőt, bár valami azt súgja neki, hogy ehhez nem kell sok erőt belefektetnie. *
- Tudsz írni, olvasni, számolni? Az én szakmámban ezek elengedhetetlenek, ha akárcsak egy kicsit is belevetné magát valaki.
* Persze szóban lehazudhatja a csillagokat is az égről, ám az ork tesztelni is fogja a nőt, így hamar lebukik, ha bármi olyat mondana. *
* Thalyssa sikeresen és szépen megismerkedik tenyerével, s bár nem ez volt a terve, valahogy sikerül egy még bizarrabb szituációba kerülniük, amikor rámarkol a kezére. Ha eddig tudatában volt annak, hogy mégis mi a fene történik itt, most végképp elvesztette a fonalat. Arcizmain látja, hogy bizony valamiféle érzelmet kíván átadni tetteivel, de nincs meggyőződve annak jelentéséről. Kezeit ösztönösen húzza vissza egy pillanattal később, mintha attól félne, hogy néhány pillanattal később még meg is harapná egyik zöld ujját. *
- Nos, oké. Nem állítom, hogy értem a helyzetet…
* Jegyzi meg az orra alatt, bár közel sem olyan halkan, hogy azt ne hallaná senki. Mikor Thalyssa nekikezd a monológjának, már az első mondat elhangzását kikerekedett szemei követik. Hallgatja az érdekes önkritikát egy darabig, bár nem érdeklődésből. *
~ Önbizalomból látom nincs hiány. ~
* Cáfolhatatlan bizonyítékot is kap második kijelentésére. Kivalló kereskedő lehetne a nőből a jövőben, ám valahogy nem ez a gondolat köti le most a figyelmét. Mikor összecsapja kezeit, az ork arcáról is szertefoszlik az eddig csodálkozó tekintet. Azt feltételezi, hogy most jön a lényeg, de amit ezután hall, attól tűnik csak el az összes érzelem az arcáról. Piros. Ennyi. Ekkor előveszi „bájitalát”, egy laposüveget zsebéből, amiből iszik néhány kortyot. A másik ezt nem tudhatja, csak sejtheti, de erős pálinkával kínálja meg gyomrát, majd amilyen gyorsan előkerült, olyan gyorsan el is rejti az üveget mély zsebében. *
- A te portékáidat? Miben utazol?
* Bár az alkohol még nem fejtette ki hatását, a kérdésében gúny nem található, inkább kíváncsiság üti fel a fejét. A monológja után kíváncsi, hogy a másik mégis mivel kereskedhet. Közben megérkezik rendelt portékája kedves ismerősétől. Egy láda tele bájitallal. Hamarosan azt is felrakja a szekérre. *
- Szóval, ha jól értem, te az arcodat adnád az portékáim mellé.
* Nem mondja ki nyíltan, de talán az arcáról is képes leolvasni, hogy ez nem valami szép üzlet. Ahhoz kicsit többet kell dolgoznia Thalyssának, ha az ork mellett szeretne dolgozni. Többek között nem arcokra van szüksége a kutatásai mellett. Ekkor felnéz az égre, majd kisvártatva elindul és felül a szekérre. *
- Nem bánom. Adok egy lehetőséget, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. De figyelmeztetlek, hogy nem lesz egyszerű és még annál is kevesebb hibát várok el. Ülj fel.
* Utasítja a lányt, majd ha kész, el is indul a telepakolt szekérrel a lakónegyed irányába, ahol a további kotyvasztás várja. Közben persze szóval tartja nőt, bár valami azt súgja neki, hogy ehhez nem kell sok erőt belefektetnie. *
- Tudsz írni, olvasni, számolni? Az én szakmámban ezek elengedhetetlenek, ha akárcsak egy kicsit is belevetné magát valaki.
* Persze szóban lehazudhatja a csillagokat is az égről, ám az ork tesztelni is fogja a nőt, így hamar lebukik, ha bármi olyat mondana. *
3145. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-23 18:59:28
Üzenet elküldve: 2026-02-23 18:59:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 566
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//A kis növény árus lány//
*Sokat gondolkodott, sőt inkább őrlődött. Mert nincs szíve megválni ezektől a számára különösen értékes növényektől. Mert ő maga tudja rengeteg potenciál rejlik bennük. Ám számára nincs lehetőség, hogy ezt igazán kihasználja. Abban bízik, hogy majd egy szebb napon, többet és különbözőbbeket gyűjthet. Amiből már ő maga keverhet ki valami csodálatos italt. Amivel bárki erősebb, okosabb, gyorsabb vagy bármi más lehet. A határ a csillagos ég. Ám mindent majd idővel.
Azonban nem csak amiatt aggódik, hogy meg kell válnia oly szeretett növényeitől. Attól múltja ne most harapja őt bokán.
Meg is érkezik még a reggel folyamán. Táskája telis-tele apró üvegcsékkel, kendővel körbecsavart növényekkel, toboz szerű formákkal. Még az illata is megütheti egy két közelebb álló arra járó orrát.
Egyszerű öltözékkel érkezik. Hosszú zöldes szoknyás ruha, egy barna kabáttal. Fején egy kötött sapka amiből hófehér haja hátul omlik le a kabát hátán összefonva.
Félénken, behúzott nyakkal sétál a még csak éppen gyülekező emberek között. Az árúsok sokan még csak most pakolják ki a portékáikat. Így hát ő sem késett el igazán. Figyeli az árúsokat. Ki, hogyan és mit hova tesz. Apró táblák még néhány helyen az árakat is feltűntetik. El is húzza a száját gondterhelten, mert ilyenjei neki nincsenek. Egyáltalán szabad e bármelyik asztalra pakolnia? Nem e veszi el valakinek a helyét? Már csak az kellene, hogy valakivel vitába szálljon. Gondolkodik is, mi tévő legyen.
Miközben ezen rágódik, tovább folytatja sétáját. Végül megállapodik magas falak egyik sarkánál. Ahol dobozok ládák kisebb mennyiségben vannak egymásra rakva. A sarok mellett még csupán két üres bódé áll. Talán az itt lévő árúsok még nem érkeztek meg. Ám nem fogja elfoglalni azokat. Félve az egyik nagyobb üresebb ládát szemléli. Talán abból csak nem lesz baj ha kölcsön veszi? Legalább is ebben reménykedik.
Kissé arrébb is húzza. Táskáját leteszi a doboz mögé, abból egy nagyobb fehér lepedőt húz elő. Ketté is hajtja és ráteríti a dobozra. Ez lesz az ő kis "bódéja". Gondolja magában büszkén. Milyen érdekes, hogy most pont azok közé áll akiktől pár éve még ételt lopott. Eszébe is ötlik a gondolat, vajon vele is megtörténhet e ez? Lehet. Ám nagyon reméli, hogy Eeyr figyeli majd őt.
Neki is áll kipakolni néhány eladásra szánt növény, sőt néhány üvegcsét is. A legtöbben azonban barnás folyadék látható. Ám kettőnek teljesen eltérő, még egymástól is. Néhány kendőbe csavart növény is látható. Egyesek szárítottak, egyesek nedves kendőbe vagy üvegcsébe vannak zárva. Hol melyik milyen tárolást igényel. Majd miután szépen elrendezi őket. Be is áll asztala mögé, és vár. Nézi az elsétáló alakokat, és a kereskedőket. Lehet most kellene elkezdeni kiabálni, hogy észre vegyék? Lehet. De éppen nincs hozzá mersze.*
*Sokat gondolkodott, sőt inkább őrlődött. Mert nincs szíve megválni ezektől a számára különösen értékes növényektől. Mert ő maga tudja rengeteg potenciál rejlik bennük. Ám számára nincs lehetőség, hogy ezt igazán kihasználja. Abban bízik, hogy majd egy szebb napon, többet és különbözőbbeket gyűjthet. Amiből már ő maga keverhet ki valami csodálatos italt. Amivel bárki erősebb, okosabb, gyorsabb vagy bármi más lehet. A határ a csillagos ég. Ám mindent majd idővel.
Azonban nem csak amiatt aggódik, hogy meg kell válnia oly szeretett növényeitől. Attól múltja ne most harapja őt bokán.
Meg is érkezik még a reggel folyamán. Táskája telis-tele apró üvegcsékkel, kendővel körbecsavart növényekkel, toboz szerű formákkal. Még az illata is megütheti egy két közelebb álló arra járó orrát.
Egyszerű öltözékkel érkezik. Hosszú zöldes szoknyás ruha, egy barna kabáttal. Fején egy kötött sapka amiből hófehér haja hátul omlik le a kabát hátán összefonva.
Félénken, behúzott nyakkal sétál a még csak éppen gyülekező emberek között. Az árúsok sokan még csak most pakolják ki a portékáikat. Így hát ő sem késett el igazán. Figyeli az árúsokat. Ki, hogyan és mit hova tesz. Apró táblák még néhány helyen az árakat is feltűntetik. El is húzza a száját gondterhelten, mert ilyenjei neki nincsenek. Egyáltalán szabad e bármelyik asztalra pakolnia? Nem e veszi el valakinek a helyét? Már csak az kellene, hogy valakivel vitába szálljon. Gondolkodik is, mi tévő legyen.
Miközben ezen rágódik, tovább folytatja sétáját. Végül megállapodik magas falak egyik sarkánál. Ahol dobozok ládák kisebb mennyiségben vannak egymásra rakva. A sarok mellett még csupán két üres bódé áll. Talán az itt lévő árúsok még nem érkeztek meg. Ám nem fogja elfoglalni azokat. Félve az egyik nagyobb üresebb ládát szemléli. Talán abból csak nem lesz baj ha kölcsön veszi? Legalább is ebben reménykedik.
Kissé arrébb is húzza. Táskáját leteszi a doboz mögé, abból egy nagyobb fehér lepedőt húz elő. Ketté is hajtja és ráteríti a dobozra. Ez lesz az ő kis "bódéja". Gondolja magában büszkén. Milyen érdekes, hogy most pont azok közé áll akiktől pár éve még ételt lopott. Eszébe is ötlik a gondolat, vajon vele is megtörténhet e ez? Lehet. Ám nagyon reméli, hogy Eeyr figyeli majd őt.
Neki is áll kipakolni néhány eladásra szánt növény, sőt néhány üvegcsét is. A legtöbben azonban barnás folyadék látható. Ám kettőnek teljesen eltérő, még egymástól is. Néhány kendőbe csavart növény is látható. Egyesek szárítottak, egyesek nedves kendőbe vagy üvegcsébe vannak zárva. Hol melyik milyen tárolást igényel. Majd miután szépen elrendezi őket. Be is áll asztala mögé, és vár. Nézi az elsétáló alakokat, és a kereskedőket. Lehet most kellene elkezdeni kiabálni, hogy észre vegyék? Lehet. De éppen nincs hozzá mersze.*
3144. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-23 07:30:18
Üzenet elküldve: 2026-02-23 07:30:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Gaelin úr nem is hazudtolja meg magát. Egy ekkora város pedig mindig bővelkedik témában. Kezdve azzal, hogy hajnalban valahogy kiszabadult Babunék díszkakasa.*
- Fél délelőtt ment a haddelhadd, mert összeakaszkodott a halaskofa cirmos kandúrjával. Kicakkozta a macska fülét rendesen, de amaz se maradt adósa. Rendesen megritkította a cicomás farktollait *kacag vidoran, s a fejével pár, még mindig az utcakövön hánykolódó pihe felé biccent.* - Úgy elharapódzott a hajcihő, hogy a fél piac ezeket hajkurászta. De a java csak akkor jött, mikor Babun asszony meggondolatlanul öt aranyat ajánlott annak, aki megfogja neki a kakasát. Egy pillanat múlva összes környékbeli purdé azt a dögöt kergette. Mire kosár alá került a beste, már nagyobb volt a ribillió, mintha thargok dúlták volna fel a piacot.
*Gaelin félreteszi a nyulakat. Felakasztja őket a többi mellé. Most már úgyis indul lassan hazafelé.*
- Volt még egy kisebb ribillió tegnap alkonyattájt *mondja pakolászás közben.* - Valami tengerész összerúgta a port a Radomir fivérekkel. Azt mondják, kikezdett a húgukkal, vagy mi *vonja meg a vállát.* - A városőrök vitték be őket, hogy a fogdában lehűljön kicsit a fejük. Volt némi adok-kapok, mielőtt kiértek *horkan. Mintha némi nosztalgia derengene az ősz szemöldökök árnyékában, de mikor észrevesz valamit a szeme sarkából, a város széle felé kanyargó kis utcácskák felé bök az ujjával.*
- Ejj-ejj... *ingatja a fejét.* - Úgy látom, valaki semmiből se tanul. Igen csinos lehet az a kislány, ha ilyen kitartó.
*Nolennek nem sok kedve volt visszasétálni a piac melletti utcácskáig. A fogda priccsei még mindig szörnyen kemények, és bár a felrepedt ajkáról már egészen lelohadt a duzzanat, azért még mindig sajog. A szemöldökéből fél éjszaka dől a vér, de talán megússza, hogy varrni kelljen. A bütykei is eléggé odavannak. De tény, hogy alakulhatott volna rosszabbul is, ha a járőrök nem szedik szét őket az első pár ütésváltás után.
Mikor meglátta a vörösköpenyeket, a két fiolát észrevétlenül beejtette a bokrok tövébe. Túl sokat fizetett értük, hogy hagyja őket elkobozni. Radomirék hármasfogata pedig még reggelig biztos hűvösön marad. Hamar be is gyűjti a két kis üvegcsét, aztán a zsebébe süllyesztve őket megindul a Pegazus felé, hogy lemossa magáról a zárkában töltött kényszerű vendégeskedés állott szagát.*
//A vadászat szabályai//
*Gaelin úr nem is hazudtolja meg magát. Egy ekkora város pedig mindig bővelkedik témában. Kezdve azzal, hogy hajnalban valahogy kiszabadult Babunék díszkakasa.*
- Fél délelőtt ment a haddelhadd, mert összeakaszkodott a halaskofa cirmos kandúrjával. Kicakkozta a macska fülét rendesen, de amaz se maradt adósa. Rendesen megritkította a cicomás farktollait *kacag vidoran, s a fejével pár, még mindig az utcakövön hánykolódó pihe felé biccent.* - Úgy elharapódzott a hajcihő, hogy a fél piac ezeket hajkurászta. De a java csak akkor jött, mikor Babun asszony meggondolatlanul öt aranyat ajánlott annak, aki megfogja neki a kakasát. Egy pillanat múlva összes környékbeli purdé azt a dögöt kergette. Mire kosár alá került a beste, már nagyobb volt a ribillió, mintha thargok dúlták volna fel a piacot.
*Gaelin félreteszi a nyulakat. Felakasztja őket a többi mellé. Most már úgyis indul lassan hazafelé.*
- Volt még egy kisebb ribillió tegnap alkonyattájt *mondja pakolászás közben.* - Valami tengerész összerúgta a port a Radomir fivérekkel. Azt mondják, kikezdett a húgukkal, vagy mi *vonja meg a vállát.* - A városőrök vitték be őket, hogy a fogdában lehűljön kicsit a fejük. Volt némi adok-kapok, mielőtt kiértek *horkan. Mintha némi nosztalgia derengene az ősz szemöldökök árnyékában, de mikor észrevesz valamit a szeme sarkából, a város széle felé kanyargó kis utcácskák felé bök az ujjával.*
- Ejj-ejj... *ingatja a fejét.* - Úgy látom, valaki semmiből se tanul. Igen csinos lehet az a kislány, ha ilyen kitartó.
*Nolennek nem sok kedve volt visszasétálni a piac melletti utcácskáig. A fogda priccsei még mindig szörnyen kemények, és bár a felrepedt ajkáról már egészen lelohadt a duzzanat, azért még mindig sajog. A szemöldökéből fél éjszaka dől a vér, de talán megússza, hogy varrni kelljen. A bütykei is eléggé odavannak. De tény, hogy alakulhatott volna rosszabbul is, ha a járőrök nem szedik szét őket az első pár ütésváltás után.
Mikor meglátta a vörösköpenyeket, a két fiolát észrevétlenül beejtette a bokrok tövébe. Túl sokat fizetett értük, hogy hagyja őket elkobozni. Radomirék hármasfogata pedig még reggelig biztos hűvösön marad. Hamar be is gyűjti a két kis üvegcsét, aztán a zsebébe süllyesztve őket megindul a Pegazus felé, hogy lemossa magáról a zárkában töltött kényszerű vendégeskedés állott szagát.*
3143. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-22 20:15:09
Üzenet elküldve: 2026-02-22 20:15:09
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 146
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*A késő délutáni nap már alacsonyan jár, narancsos fénye megcsillan a latyakos-havas macskakövön, miközben Alymeidha a lassacskán üresedő piactér egyik sarkában áll. Épphogy elkapta az árust, már ráérősen szedelőzködött, amikor ideért, de még hagyta, hogy a félvér felpakolja a durván ácsolt asztalra a két nyulat. Nem túl megtermett példányok, de meg kell hagyni, azért kicsit így is lefárasztotta a cipekedés. Amíg a idősebb férfi leméregeti őket, türelmesen ácsorogva nézelődik. Most nem igazán tűnik amolyan városi kisasszonynak: nadrágot visel, térdig érő csizmát, egy finom anyagú, de egyszerű inggel, hamvasszőke fürtjei gondosan copfba fogta. Öltözéke meglepően tiszta annak ellenére, hogy korábban az erdőben járt, ebből is látszik talán, mennyire nehezen lelt vadra.
Bár az idő enyhébb, mint az elmúlt napokban, arca és kezei azért alaposan kihűltek a hidegben. Igazán jól esne egy forró tea a Pegazus kellemesen melengető kandallója mellett, a büszkeség azonban sietve hessegeti el a gondolatot. Egy csésze tea és egy borocska - ennyi ideig várt előző este a Velasco'rrára, s bár nem volt oly nagyon hosszú idő, így is többnek érzi, mint amennyit erre ténylegesen áldoznia kellett volna. Már abból a szélhámos kézsimításból, széltolóan mosolygó ígéretből tudnia kellett volna, hogy nem látja többet, de az az átkozott kíváncsiság... Azt mondta valami kérdezni akar tőle, de bizonyára csak valami disznóságra gondolt.
Már a találkozásuk előtt is vadászni készült, ezek után azonban különösen jólesett a felgyülemlett kis feszültséget néhány lövéssel levezetni. Hosszú ideje szarvasokat keres a környéken, de a széljárás ma sem kedvezett neki, bizonyára oly messzire vitte az illatát, hogy az összes nagyvad kiszagolta. Tavasszal talán könnyebb dolga lesz.*
- Na *látszólag az öreg elkészül, egy kis vászonszütyőbe leszámol némi fizetséget a leánynak* - Legközelebb egy kicsit korábban érkezzen azért, Alymeidha kisasszony. *a dorgálásnak nincs nagy éle, de azért némi szigorúsággal összehúzza őszülő szemöldökét a férfi.
A félvér bájos mosolyra húzza a száját.*
- Így lesz Gaelin bácsi! *dugja is kabátja mélyére az aranyat, s mivel szavai ellenére nem igazán tűnik úgy, hogy a kupec olyannyira sietne, még persze leáll vele egy kicsit cseverészni. Már nem először hozta ide a szerzeményét, s jól tudja, Gaelin úr igencsak szereti hallatni a kis dörmögő hangját, olykor-olykor egész érdekes szóbeszédekről is beszámol neki. Jobb kedveli ugyan a vadászati tippjeit, de kénytelen belátni, sohasem hátrány, ha az ember leánya tisztában van néha a város dolgaival.*
//A vadászat szabályai//
*A késő délutáni nap már alacsonyan jár, narancsos fénye megcsillan a latyakos-havas macskakövön, miközben Alymeidha a lassacskán üresedő piactér egyik sarkában áll. Épphogy elkapta az árust, már ráérősen szedelőzködött, amikor ideért, de még hagyta, hogy a félvér felpakolja a durván ácsolt asztalra a két nyulat. Nem túl megtermett példányok, de meg kell hagyni, azért kicsit így is lefárasztotta a cipekedés. Amíg a idősebb férfi leméregeti őket, türelmesen ácsorogva nézelődik. Most nem igazán tűnik amolyan városi kisasszonynak: nadrágot visel, térdig érő csizmát, egy finom anyagú, de egyszerű inggel, hamvasszőke fürtjei gondosan copfba fogta. Öltözéke meglepően tiszta annak ellenére, hogy korábban az erdőben járt, ebből is látszik talán, mennyire nehezen lelt vadra.
Bár az idő enyhébb, mint az elmúlt napokban, arca és kezei azért alaposan kihűltek a hidegben. Igazán jól esne egy forró tea a Pegazus kellemesen melengető kandallója mellett, a büszkeség azonban sietve hessegeti el a gondolatot. Egy csésze tea és egy borocska - ennyi ideig várt előző este a Velasco'rrára, s bár nem volt oly nagyon hosszú idő, így is többnek érzi, mint amennyit erre ténylegesen áldoznia kellett volna. Már abból a szélhámos kézsimításból, széltolóan mosolygó ígéretből tudnia kellett volna, hogy nem látja többet, de az az átkozott kíváncsiság... Azt mondta valami kérdezni akar tőle, de bizonyára csak valami disznóságra gondolt.
Már a találkozásuk előtt is vadászni készült, ezek után azonban különösen jólesett a felgyülemlett kis feszültséget néhány lövéssel levezetni. Hosszú ideje szarvasokat keres a környéken, de a széljárás ma sem kedvezett neki, bizonyára oly messzire vitte az illatát, hogy az összes nagyvad kiszagolta. Tavasszal talán könnyebb dolga lesz.*
- Na *látszólag az öreg elkészül, egy kis vászonszütyőbe leszámol némi fizetséget a leánynak* - Legközelebb egy kicsit korábban érkezzen azért, Alymeidha kisasszony. *a dorgálásnak nincs nagy éle, de azért némi szigorúsággal összehúzza őszülő szemöldökét a férfi.
A félvér bájos mosolyra húzza a száját.*
- Így lesz Gaelin bácsi! *dugja is kabátja mélyére az aranyat, s mivel szavai ellenére nem igazán tűnik úgy, hogy a kupec olyannyira sietne, még persze leáll vele egy kicsit cseverészni. Már nem először hozta ide a szerzeményét, s jól tudja, Gaelin úr igencsak szereti hallatni a kis dörmögő hangját, olykor-olykor egész érdekes szóbeszédekről is beszámol neki. Jobb kedveli ugyan a vadászati tippjeit, de kénytelen belátni, sohasem hátrány, ha az ember leánya tisztában van néha a város dolgaival.*
3142. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-22 19:48:50
Üzenet elküldve: 2026-02-22 19:48:50
Rang: Játékos
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 73
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Sorsok, lapok //
// Zárás erre a napra //
- Az idő. * Visszhangozza a valóban lényeges szót Markondenten. *
- Rendben. * Ért egyet az indulással a vidéki zsoldos.
A fiú csodálja azt, amit kaszárnyában lát. Azonban, örökké nem nézheti. Így, tovább állnak, de előtte a bejáratnál magukhoz veszik a fegyvereiket és átmennek a piactére. Itt már kevesebben vannak, mint reggel. Azonban még pár kufár még a szekerére pakol. *
- Köszönöm a segítséget! * mondja hálásan Mark Zrammi-nak. *
- Rendben. Holnap hajnalban a tisztás bejáratánál leszek. * Köszön el a fiú, majd a még szekérre pakoló árushoz szalad. *
- Szép napot jó uram! * Szólítja meg, amaz pedig felé fordul majd kérdőn néz a másikra. *
- Neked is fiú. * Böki ki végül és kíváncsi, hogy miért is akasztják meg a pakolását. *
- Ha van ideje még egy rövid, de nyereséges üzletre, akkor lenne egy hosszabb listám, amit megvennék a holnapi utamra. * Tér egyből a lényegre Markondenten, majd amikor a másik bólint el is kezdi sorolni, mit is keresne, amik szépen sorba elő is kerülnek a szekér belsejéből.
Így kerül elő először a hátizsák, majd a sátor, amelyik már két személynek is kényelmes, Kulacs, takaró, acél és kova. Kisebb keresés után pedig már a fáklya, a hideg élelem és a váltás ruha is előkerül. Minden amire egy gyors túrához kellhet. *
// Zárás erre a napra //
- Az idő. * Visszhangozza a valóban lényeges szót Markondenten. *
- Rendben. * Ért egyet az indulással a vidéki zsoldos.
A fiú csodálja azt, amit kaszárnyában lát. Azonban, örökké nem nézheti. Így, tovább állnak, de előtte a bejáratnál magukhoz veszik a fegyvereiket és átmennek a piactére. Itt már kevesebben vannak, mint reggel. Azonban még pár kufár még a szekerére pakol. *
- Köszönöm a segítséget! * mondja hálásan Mark Zrammi-nak. *
- Rendben. Holnap hajnalban a tisztás bejáratánál leszek. * Köszön el a fiú, majd a még szekérre pakoló árushoz szalad. *
- Szép napot jó uram! * Szólítja meg, amaz pedig felé fordul majd kérdőn néz a másikra. *
- Neked is fiú. * Böki ki végül és kíváncsi, hogy miért is akasztják meg a pakolását. *
- Ha van ideje még egy rövid, de nyereséges üzletre, akkor lenne egy hosszabb listám, amit megvennék a holnapi utamra. * Tér egyből a lényegre Markondenten, majd amikor a másik bólint el is kezdi sorolni, mit is keresne, amik szépen sorba elő is kerülnek a szekér belsejéből.
Így kerül elő először a hátizsák, majd a sátor, amelyik már két személynek is kényelmes, Kulacs, takaró, acél és kova. Kisebb keresés után pedig már a fáklya, a hideg élelem és a váltás ruha is előkerül. Minden amire egy gyors túrához kellhet. *
3141. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2026-02-22 18:09:34
Üzenet elküldve: 2026-02-22 18:09:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Sorsok, lapok //
- Lehet, de nincs kőbe vésve. Az idő majd igazolja.* Nem akar hitegetni senki, mert ő maga sem tudja, hogy ezt rendelték el az égiek vagy sem neki. Jó darabig csendben nézik csak a gyakorlókat aztán a lány megtöri a kettejük között lévő csendet.*
- Menjünk lassan.* Unszolja a fiú a haladásra. A kapuban majd újra magához veszi azon tárgyait, amit leadott az imént, aztán maga mögött hagyja a városi őrség bázisát. Tovább haladnak aztán a piactér felé azon az úton, amelyiken jöttek korábban. Most már ismerősebb lehet a fiúnak, vagy legalábbis meg kell tanulnia, mert Zrammi sem lesz itt mindig. Aztán megérkeznek a kiinduló pontra. A piaci nyüzsgés már jócskán leapadt. Aki akart az bevásárolt, aki nem az meg majd holnap megteszi. Ettől függetlenül még akarnak itt most is.*
- Itt elvállnak az útjaink akkor. Nekem is van egy kis dolgom, rád meg vár a kovács amott.* Mutat a műhelyépületre.*
- Holnap korahajnalban találkozzunk a tisztás bejáratánál.* Mondja és, ha nincs más, akkor elköszön a fiútól és megy a saját dolga után.*
- Lehet, de nincs kőbe vésve. Az idő majd igazolja.* Nem akar hitegetni senki, mert ő maga sem tudja, hogy ezt rendelték el az égiek vagy sem neki. Jó darabig csendben nézik csak a gyakorlókat aztán a lány megtöri a kettejük között lévő csendet.*
- Menjünk lassan.* Unszolja a fiú a haladásra. A kapuban majd újra magához veszi azon tárgyait, amit leadott az imént, aztán maga mögött hagyja a városi őrség bázisát. Tovább haladnak aztán a piactér felé azon az úton, amelyiken jöttek korábban. Most már ismerősebb lehet a fiúnak, vagy legalábbis meg kell tanulnia, mert Zrammi sem lesz itt mindig. Aztán megérkeznek a kiinduló pontra. A piaci nyüzsgés már jócskán leapadt. Aki akart az bevásárolt, aki nem az meg majd holnap megteszi. Ettől függetlenül még akarnak itt most is.*
- Itt elvállnak az útjaink akkor. Nekem is van egy kis dolgom, rád meg vár a kovács amott.* Mutat a műhelyépületre.*
- Holnap korahajnalban találkozzunk a tisztás bejáratánál.* Mondja és, ha nincs más, akkor elköszön a fiútól és megy a saját dolga után.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3193-3212