//Hátast keresve//
*Vergahn, miután elbúcsúzott, elgondolkodik azon, hogy pusztán gyalogszerrel megtenni egy hosszabb távot szinte lehetetlen megállás nélkül. Ezért hátas vásárlásra adja a fejét, valamint egy sátort is jó lenne beszereznie, ha netán esőre fodul majd az idő útja során.
Nagy a forgatag, úgy véli az itteni piaci árusok jól megélnek a vásárlóikból, hiszen szinte alig lehet elférni a nagy tömegtől, amely itt hömpölyögy a piacon.*
-No, de keressünk egy szép kis hátast.
*Morfondírozik hangosan, bár senki meg nem hallja, olyan a hangzavar. Le-föl sétálgat a standok között és olyan árust keres, aki lovakat árul. Csakhamar talál is többet, azonban csalódnia kell, hiszen nincs annyi aranya, hogy egy utazó lovat meg tudjon venni magának. Az egyik árussal el is beszélget arról, hogy hátha munkára való lovat venne, az olcsóbb lenne esetleg. Csakhogy ebből az ötletéből is ki kell ábrándulnia, mivel vajmi keveset ért a lovakhoz, egy ilyen olcsóbb, munkás lovat nem lehet megülni, tehát ne jó utazásra. Megköszöni az árusnak az elhangzottakat.
~Akkor nem marad más hátra, mint szamarat venni. Azt csak meg tudom fizetni.~
Kisvártatva megtalál egy olyan árust, akinek van egy eladó szamara, amelyről megtudja, hogy elég makacs tud lenni, ezért ajánlott répával kedveskedni neki, ha Vergahn meg akarná ülni.
Vergahn számolgatja aranyát, hogy miként járna jól úgy, hogy jusson is és maradjon is. Kiderül végül, hogy sátorra bizony nem fogja futni, ezért marad az a lehetősége, hogy lópokróccal helyettesíti a sátrat. Majd megoldja valahogy úgy, hogy ne ázzon el se Ő, se a szamár.
Gondolkodást döntést követ és megegyezik az árussal, hogy megveszi a szamarát és mellé egy lópokrócot is kér.
~Hát ez nem olcsó mulatság, de haza kell mennem Lihanechbe.~
Nyélbe üti az üzletet és Vergahn most már egy szamáral gazdagabb. Már ha lehet gazdagságnak mondani ezt.*