//Második szál//
//Őszi Forgatag//
//Céllövölde//
//Laor//
*Egy pár évvel ezelőtt semmi nem vette volna rá Leát arra, hogy önszántából betegye a lábát a városba. Akkoriban teljesen máshogy látta a világot, és teljesen máshogy pozicionálta benne önmagát. De ugye azóta sok víz lefolyt már folyón, és már nem sátorban lakó barbár törzs a tharg nemzetség, jóllehet, hogy a városiak bizonyára a mai napig így gondolnak rájuk. De városi mércével mérve is sokat civilizálódtak. Példának okáért elég helyre kis erődöt rittyentettek a Vashegyre és Kagan is városi előkelőséggé nőtte ki magát. Ennek ellenére Lea továbbra is nehezen mozdul ki a komfort zónájából, és tulajdonképpen maga sem tudja, hogy hogyan hagyhatta magát rábeszélni erre. Olyan megdönthetetlen érvek hangzottak el, minthogy "jó móka lesz", meg "nem fogod megbánni". Próbál is így hozzáállni a dologhoz, végtére is ezek az érvek abból a szájból hangzottak el, amiről legtöbbször a szemét is alig bírja levenni, kiváltképpen mikor valami történetet mesél.
Hagyja magát vezetni, és őszintén hálás azért, hogy Laor utat tör nekik, mert amúgy Lea nem különösebben kedveli a tömeget, azt meg pláne ha ismeretlenek érnek hozzá. Meg attól is tart, hogy kizsebelik, ez örök félelme, mikor a városban jár. Meg illetve az a másik, hogy valami túlbuzgó városőr úgy inzultálja, mint Isuriit annak idején.
Azért csavarja csak ki a csuklóját Laor kezéből, hogy inkább összefonhassák az ujjaikat. Egyébként szokásához hívem most is eléggé sok dolog kavarog a fejében, többek között arról, hogy mégis mi a fészkes fenét csinál itt? Ezt minden egyes alkalommal megkérdezi magától, mikor pucéran pihegnek egymáson, vagy egymás mellett. Kétségtelenül valami bűnös dolgot művel, csak valahogy nincsen benne annyi bűntudat, mint illene lennie, talán azért mert Laor által olyat tapasztal, amit eddigi életében még soha, ez pedig az ösztöneinek szabadjára engedése, mikor sutba dob az ember minden jól begyakorolt rituálét és egyszerűen csak azt csinálja, ami jólesik. Sokszor kapja magát azon, hogy szinte kislányos örömöt okoz neki egy-egy összepillantás, vagy lopott csók. Hogy gyengéd érzelmeket táplál-e Laor iránt? A maga módján biztosan. Az ilyen pillanatok pedig különösen alkalmasak arra, hogy kielemezze azt, hogy most mégis mi a fene van?! Továbbra sem tudja, és mint már sokszor, most is úgy dönt, hogy élvezi a pillanatot.
Saját alsó ajkát beharapva hallgatja a Mesemondó újabb történetét, közben pedig a száját nézi. Egyszerűen imádja Laor száját, szinte megvadítja. Maga sem tudja, hogy miért van rá ilyen hatással, először valószínűleg a történetek voltak, amik magukkal ragadták, a csókok csak utána következtek.*
- Az én gyerekkoromban nem voltak ilyen mókák. Sőt semmi móka nem volt. Egy-egy orgiába torkolló örömtánc a győztes hadjáratok után, vagy olykor már előre ittak a medve bőrére. Elszabaduló indulatok.
*rázza a fejét ahogy visszaemlékszik gyermekéveire. Ami amúgy sem volt felhőtlenül boldog, mert onnantól kezdve, hogy értelme eléggé kinyílt folyamatosan tanították. Csupa olyan tudományra, ami a barbároknál ritka kincs, Lea kiválóan ír és olvas, elég jó méregkeverő és gyógyítónak sem utolsó. És akkor még nem esett szó a tulajdonképpeni szerepéről, hiszen ő mégiscsak egy sámán lenne, a Szellemek e világi összekötője, a kapocs, akin keresztül a törzsfő kommunikál. Manapság már csak Kagan házának előkelő tagja, aki manapság már a "sámánkodást" nem gyakorolja.*
- Nyűgözz le.
*Búgja oda Laornak közvetlen közelről és még egy szerencsecsókkal is "ellátja". Aztán kicsit odébb lép, hogy teret adjon neki. Aztán azon kapja magát, hogy vajon akkor sem hibázna, ha mos jól a fenekébe markolna?*