//Borsovád Magori//
*Jó kedvel és izgatottan lépked Magori mellett, mert közel már az indulás és nemsokára útra kelnek. A férfi magabiztosan kiemelkedve a tömegből lépked és egyre beljebb mennek a zsúfolt, árusoktól és pultoktól hemzsegő piactéren. Tekintete vándorol az árucikkek között és nemsokára meg is látja, amit venni szeretne. Már éppen odaszólna a férfinak, hogy megvan amit keresett, de akkor hirtelen elugrik egy deszka elől, ami majdnem leviszi a fejét.*
-Héj figyelj oda ember! *Kiált a deszkával manőverezőre összevont szemmel. Aztán mikor látja, hogy Magori ügyesen elkerülte az ütközést hozzáfordul huncut mosollyal.*
-Ezt ügyesen kivédted! Ez nem tudja kivel van dolga, ha eltalálja a fejedet, akkor lesheti a deszkáját, biztosan darabokra törik.
*Valahogy nem tudja megállni, hogy ne ugrassa, megint.*
-Tudod mit? Nyugodtan megvárhatsz ott, ha nem szeretnél még egy pár deszkát a fejedre elég nagy a tömeg.
*Közben rámutat egy nyugodtabb részre a piac, szélénél.
*Addig én elszaladok és megveszem, ami kell csak pár perc.*
-Itt ne hagyj! Sietek!
*Mondja mosolyogva és gyorsan elkeveredik az ember tömegben egyenesen a fűszereket árusító asszony felé. Nem mintha nem ízlett volna a gomba, de utuk során biztosan fognak még a szabad ég alatt enni, így nem árt, ha lesz náluk ilyesmi. Megkóstol párat és végül két kisebb dobozzal meg is vesz.*
~Na ez megvan, akkor még kellene vizes tömlő, mert a régi már nem lesz alkalmas egy hosszú útra és kéne egy pár alma is, ha Magori bemutat a lovának, talán jobb lesz azzal kezdeni az ismerkedést, hogy hamarabb összebarátkozzunk. Biztosan szép állat lehet.~
*Megveszi a tömlőt és egy pár almát is, majd éppen indulna vissza, mert már elég messze keveredett, attól helytől, ahol a nomád várja, mikor megpillantja egy felcicomázott nőt, aki éppen a kelmék és ruhák között válogat. Ugyanaz a nő, aki a múltkor az ékszerek között válogatott, biztosan nagyon gazdag dáma lehet. Kísértetiesen emlékezteti a jelent arra mikor legutóbb mentek át a piacon. Nem érti miért zavarja annyira ez a jelenet nincs ebben semmi különös. Végigsimít a haján és érzi keze alatt a gubancokat, amik alattomosan belemásztak. Úgy dönt vesz egy fésűt, mert a ruhák között azt is lát. Odalép és kiválaszt egy szépen faragott nyelű csontfésűt, majd ki is fizeti és elteszi, közben kicsit közelebb lép a nőhöz és fel sem tűnik neki, hogy hosszan nézi. Az felpillant a tükörből, amit a készséges árus tol az orra alá és végigméri őt, majd szélesen mosolyogva odainti. Kicsit meghökken, mert nem számított erre és hirtelen azt sem tudja oda menjen e, hiszen Magori nyilván türelmetlenül várja már. Végül mégiscsak odalép hozzá, vesztére, mert a nő egy rövid üdvözlés után, közli, hogy nőnek nem való, így öltözni és biztosítva őt a segítségéről, elkezdi hozzá méregetni a fodros és színes ruhákat, az eladó legnagyobb örömére. Ő hallgatagon tűri egy ideig, aztán már nem bírja tovább és idegesen megszólal.
-Köszönöm a jó szándékot, de nem bálba megyek, így nem hiszem, hogy erre szükségem lenne. *Már sarkon is fordulna, de eszébe jut, a kérdés, amin legutóbb is eltöprengett. Ő karddal és vassal jár nem valószínű, hogy így tetszeni fog bármelyik férfinak, eddig nem is akart soha, de most, nem is tudja miért örülne, ha Magori csinosnak találná. Körülnéz még egyszer és egy hosszú egyszerűbb, piros színű, fodroktól mentes darabot felkap a többi közül, majd sietve kifizeti, hogy meneküljön a helyzetből összegöngyöli és gyorsan elrejti a táskájába, majd elköszön és már sarkon is fordul, amikor a nő hangosan nevetve kapja el a karját és a kezébe nyom egy kis bőrzacskót, majd közli, hogy fogadja el tőle, mert már nem hordja annak tartalmát, mert régi. Gyorsan megköszöni és meg sem nézve mi lehet benne, beteszi a táskájába és szinte szaladva megy a helyre, ahol Magorit hagyta, reméli nem váratta túl sokáig. Mikor meglátja elé toppan.*
-Mindent megvettem indulhatunk. Ne haragudj, ha sokáig tartott.
*Várakozóan áll előtte, hogy, ha akar induljanak tovább és közben magában kicsit szórakozik, azon milyen képtelen dolgokat is vett, amire valószínűleg semmi szüksége nem lesz a túléléshez.*