//Piaci kitérő//
*Halkan kuncog és halványan el is pirul, mikor a bohókás narancssárgába öltözött, kopaszra borotvált fejű ifjú kezet csókol neki, még akkor is, ha valójába ez inkább csak egy eltúlzott gesztus, hiszen valójában nem ért a fiú szája a bőréhez. Mae az egész jelenetet mókásnak találja, és persze kedvesnek is, és örül neki, hogy egy ember mókázik vele. *
~A legutóbbi ilyenből barátság lett.~ *Eszébe jut Ale, és reméli, a félelf rendben van, ha esetleg biztonságban nem is.
Mae észreveszi a mozdulatot is a répával, biccent.*
– Nagyonmagas szereti a répát, az almát is, meg a zabot és a friss szénát is, de azt úgy, hogy ne legyen vizes, ne görcsöljön be a hasa. A kólika nagyon nem jó.
*Miután a lova nagy kegyesen méltóztatott elvenni a répát, majd hamm, el is tüntette, Mae segít felpakolni rá, végtére is ő tudja, melyik málhát hova tudják erősíteni.
A bevásárlásban nem tud segíteni, lévén nem tudja, mire lehet szükség, és hány fő részére szerzik be a szükséges dolgokat, de türelmes, és szerencsére a lova is az.
A tündér visszatér, és a nála lévő zacskók illatából ítélve sikerrel járt. Maereh örül ennek, mert így elvben egyre közelebb kerül ahhoz, hogy beszélhessen Rhebosse főnökével.*
– Gondolod, hogy Namos még ma fogad minket? Engem? Mire számítsak? Van valami, amit jobb, ha előre tudok róla? *kezd kíváncsiskodni.*
– Ha te állod, akkor almát. Azt nagyon szereti. Pár szem almát.
*Mae oda is lép az árushoz, közli mit szeretne, és azt is, hogy Rhebosse, a vörös hajú lány fizet.*
– Köszönjük. Nagyonmagas örülni fog.
*A következő kérdés viszont meglepi.*
– Hogy miért?
*Nem, végtére is Rhebosse nem tolakodó, csak kíváncsi, neki meg nem kell semmit szégyellnie, és előbb utóbb úgyis szóba kerülne, akkor akár most is elmondhatja.*
– Törpék csak kevesen vannak Lanawinon. Ott volt három, az egyik, a vezér, kovács. Úgy tűnt, hogy, nos, olybá tűnt tetszenék neki, a műhelye egyik sarkában dolgozhattam, a kovácslakban volt egy kis külön szobám. Aztán meghallottam egy beszélgetést, hogy mennyire elege van az életéből, amilyen, hogy az mennyire kevés, és csúnyábban fogalmazott, mint én most. Annak az életnek már én is része voltam, legalábbis úgy tűnt. Tudattam vele, hogy hallottam, összecsomagoltam és elindultam. Még csak nem is próbáltak tartóztatni. Amúgy meg csak pár barátom lett ott, meg pár ismerős. Az egyikük szintén messze került az óta, a másikuk azt mondta, igazam van, meg sok szerencsét kívánt, és megölelt búcsúzóul. De a törzsfőnök azt hiszem alig várta, hogy eltűnjek, nem látott ott soha szívesen *finoman megvonja a vállát.* Háborúra készülnek, így hát ide jöttem.
*Nem túl bonyolult történet, sőt igazán mindennapi, hogy valami nem úgy alakul, ahogy valaki remélte, vagy ahogy elhitették vele. Maereh egyszerűen csak nem akart belekeseredni, hogy végignézze, mennyire nem.*