//Hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás//
*Érkezése másnapján ismét a Piactéren vág keresztül. Mivel csak egyetlen napra bérelt szállást a Wegtoreni Kalmárban, most is úgy jár-kel, hogy minden értékét cipeli magával. De az nem túl sok, és a nagyja amúgy is inkább a rajta lévő fegyver és felszerelés, na meg a hátán cipelt hátizsák.
Bár van némi pénze, mégis azzal töltötte a nap nagy részét, hogy mindenféle alkalmi munkákat keresett, amit végezhet. Szerencsére egy ilyen piaci forgatagban mindig akad valaki, akinek épp le kell pakolni vagy fel kell pakolni valamit, szóval innen is, onnan is jött pár arany. Arra elég, hogy fedezzen még egy éjszakát a fogadóban, de Mykael azért érzi, hogy ennél kiszámíthatóbb és jövedelmezőbb munkát kellene találnia, amíg katonaként nem tud zsoldért elszegődni valahova.
És bár nem azért van a Piactéren, mert venni is akar valamit, azért nyitva tartja a szemét. Elhalad üzletek mellett, és gyakran elgondolkodik, amikor meglát valamilyen szerszámokat, vagy azokkal dolgozó mesterembereket. Főleg egy asztalos előtt mereng el. Farigcsálni szeret, alkotni még inkább, a fát pedig kedveli, mint anyagot. Jó lenne kitanulni ezt a mesterséget - és már nem is a megélhetésen gondolkodik, hanem pusztán azon, hogy mi mindent alkotna. De látja, hogy milyen sokféle eszközzel dolgoznak a mesterek, és milyen gyakorlattal. Nagyon költséges lenne elkezdeni, és ki tudja, mikorra lenne belőle pénz. Neki ennél gyorsabban lenne szüksége megélhetésre.
Egy standdal arrébb egy festőt lát. Megannyi festékes üvegcse veszi körül, többféle méretű és formájú ecsettel, és láthatóan mesterien bánik velük. Ez megint olyan dolog, ami tetszik Mykaelnek, habár nem ilyen komoly formában. De rajzolgatni szeret, van is némi érzéke hozzá. De nem tudja elképzelni magát, amint kívánságra megfest embereket, vagy tájakat. Meg aztán, ez a szakma is elég költséges felszerelést és sok tanulást igényel. Szóval innen is távozik, jóval kevesebb merengés után, mint amennyit az asztalos előtt töltött.
És ahogy így halad tovább, egy újabb kereskedő is felkelti a figyelmét. Ennél hangszerek vannak. Mindenféle, kifejezetten szépek, meg néhány olyan, ami ránézésre is használhatatlannak tűnik. Ez előtt is megáll és nézelődni kezd. Felidézi azt, amikor pár éve azzal keresett néhány petákot, hogy a zsoldos cimborákat szórakoztatta az énekével, és egy hegedűn, amit ilyen alkalmakra kölcsönkapott, megint csak az egyik zsoldostól. Egyike volt ez a kevés olyan dolognak, amit értékeltek a többiek és amiért még arra is hajlandóak voltak, hogy dobjanak neki egy-két érmét. Végül is, miért ne? Persze arról fogalma sincs, hogy mennyibe kerül egy hangszer, úgyhogy kénytelen lesz kicsit jobban utánajárni a dolognak. Meg is szólítja a kereskedőt, aki a hangszereket árulja.*
- Üdv! Ez meg miféle hangszer?
*bök rá egy lírára. Olyat még nem látott. Persze, egy hegedű érdekelné igazán, de még ő se annyira tapasztalatlan, hogy egy kalmártól egyből arra kérdezzen rá, amit valóban szeretne.
Egyelőre nem is néz abba az irányba, ahol a különféle fajtájú, formájú, minőségű vonósok sorakoznak.*