//Nyárelői forgatag//
//Mordach//
-Igazából csak átutazóban voltam a Tűz városában, így nem igazán ismerem az ott dúló hatalmi harcokat.
*Rántja meg a vállát Aletai, hiszen fogalma sincs a vízmágusokkal vívott csatákról. Leginkább ott is a kocsma érdekelte, de persze csak néhány napig maradt. Igazából nem tetszett neki a város, hiszen túlságosan meleg van arra. A következő téma viszont kicsi gondolkozásra készteti. Annyit nem ivott még, hogy a józan esze lángba boruljon, s bár várható volt, hogy szinte kilátástalanul sodródva a párbeszédben, előbb utóbb sorra kerül a fél-elf háttere is, ám mégis meglepte az előtte állótól a kérdések özöne.*
~Ha valóban ismerős a városban, jobb elmondani az életem ide tartozó részét, hiszen ha hírem megy, akár munkát is kaphatok. Jó lesz vigyázni azért, bár végül is a várost még nem húzta ki belőlem.~
*Látszik Aletaion, hogy hezitál, gondolkozik, de mielőtt a helyzet zavarba ejtő lenne, ismét a vörösre pillant, s beszélni kezd.*
-Édesanyám is a klán tagja mind a mai napig, így sok választásom nem volt. Ott nőttem fel, noha sosem éreztem magam teljesen közéjük valónak. Tudja... Emberek, én pedig egy fattyú, és ennek okán kinéztek, ami nem egy vidám dolog. A kilépésem oka végül az volt, hogy vita tört ki a klán között egy gyermek miatt. Egyik fele a halálát akarta, a másik pedig éltette. A klán kettészakadt, és én anyám révén abba a csoportba kerültem, akik az ifjú halálát akarták. Sőt, mi több, engem bíztak meg azzal, hogy elintézzem. Válaszút elé érkeztem. Az egyik lehetőség az volt, hogy elárulom édesanyámat, a másik az, hogy arcul köpöm saját magam, hiszen ártatlan vért sosem ontottam.
*Kicsi szünetet tart, hogy erőt gyűjtsön. Még elég frissek benne a sebek, és nehéz róla beszélnie. Mégiscsak a klán volt az élete.*
-Végül a harmadik megoldást választottam. Felnyaláboltam a gyermeket és elmenekültem. Tudtam jól, hogy követni fognak, így az első adandó alkalommal átadtam az ifjút az egyik régi barátomnak, aki azóta talán a Nagy-Tengeren túl jár már vele, ha a Jószerencse is azt akarja.
*Elmondta. Hogy miért tette? Ha az előtte álló férfi el is fecsegi a hírt valakinek és az valamilyen okból eljut a Föld városába, akkor úgy jut el, hogy a Navarra-klán tudni fogja, hogy nincs Aletai-jal a herceg, így nem fognak utána jönni. Maximum egy felderítő jön, de addigra az ifjú bérgyilkos hazai pályán fog mozogni Artheniorban, így esélyük sem lesz... Kivéve persze akkor, ha az anyja jön el érte, akinél förtelmesebb és érzéketlenebb gyilkost még nem látott a fél-elf. Akkor Arthenior városának ütött-kopott utcái vérrel és erőszakkal, rejtélyes halálesetekkel és tehetetlenül szaladgáló városőrökkel fog megtelni... De Aletai azt nem fogja hagyni. Valahol mélyen érzi, hogy egyszer sor kerül az összecsapásra, ami a Sors maga, és amellyel szembe kell néznie. Nem tehet mást, csak hogy felkészül...*
-Én pedig ide jöttem, mert ez a város nagyon barátságos hírrel rendelkezik ott, Wegtorenben. És nekem az különben is túl meleg és száraz...
*Ekkor érdekes dolog történik. A beszélgetés végeztével Mordach eltűnik, majd a háta mögött szólal föl újból. Aletai kimérten megfordul, s elképesztő látványban részesül.
Gyönyörű vörös hajú hölgyemény sétál egy mély dekoltázsú nemesekhez hasonló ruhában, legyezővel a kezében egyenesen Mordach felé, hogy mellette elsétáljon. Kissé lazább szoknyája hosszan simítja végig a vörös hajú férfi lábszárát. Az utolsó pillanatban kerülte ki a hirtelen elé teleportáló férfit, de hihetetlen, hogy egy eredar még ezt is milyen méltóságteljesen tudja végezni. Valószínűleg valami különös vonzalmat érezhet Mordach iránt, mert miután elhaladt, a legyező mögül kacéran visszapillant amaz vöröslő íriszeibe.
Persze Aletai nem tudja, hogy a lány egy eredar, hiszen teljesen emberi, de azt igen, hogy Ő mit tenne Mordach helyében.*
-Ejha! Hát, figyelj. Van egy szobám a Pegazus fogadóban, a 113-mas, amit eme nemes célért szívesen felajánlok.
*Széles mosoly húzódik az ajkára, miközben a köpenyéből egy kulcsot húz elő, hogy azt a harcos előtt meglóbálja. A harcos előtt, aki most harcolhat, aki kellően nyitott volt ahhoz, hogy szimpatizáljon vele a fél-elf és így az ilyen nagylelkűen bízza rá a hálóját. A duplán érkezett meglepetés során persze mellékesen válaszol az ember kérdésére, hiszen így lesz kerek, egész a történet.*
-Pirtianes-i vagyok, valóban. A Navarra-klánból.
*Valószínűleg az akcentusából jött rá Mordach arra, hogy honnan is való a fél-elf. Ha tényleg jártas arra a harcos, akkor igen is sokat mondhat neki a Navarra-klán, hiszen orgyilkosainak jelentős befolyása van a város vezetésében. A támogatásuk nélkül csak rövid idő kérdése az új uralkodó ereje és pozíciója. Immáron minden titkát kiterítette, de ezt az áldozatot meg kell hoznia, ha munkát és hírnevet, elismerést és kapcsolatokat akar szerezni a Levegő városában.*