//Nyári forgatag//
//Aryna, valahol a piacon, az árusok között//
*Gyűlöli a Fényt, ami fent ragyog az égbolton, gyűlöli, mert nincsenek árnyak, nincs homály, ami elrejtse, arról nem is beszélve, hogy szemei égnek, mintha izzó vassal döfködnék, feje pedig majd szét akar szakadni. Dryyx a maga részéről cseppet sem kedvelte meg ezt a fenti világot az itt töltött idő alatt, bár tény és való, hogy mindez nem csupán a Fenti Fény számlájára írható. Túl sok faj keveredik itt, túl nagy a tömeg, az állandó nyüzsgés. Alapesetben nem is lenne ilyenkor a piacon, vagy bárhol, ahol a nappali fény beragyog mindent, ha nem üzletről lenne szó. Már pedig a mélységi hím igen komolyan vesz mindent, ami az arannyal kapcsolatos, főleg azért, mert a sárga érmék által közelebb juthat ahhoz, amit keres, jobban mondva akit keres, kinek vérére oly nagyon áhítozik...
Mielőtt azonban ezek a baljóslatú gondolatok hatalmába kerítenék, valaki nekimegy, meglöki a vállát, visszarántva őt a valóságba.*
-Hé, kormosképű, ne álld el az utat! *hall a háta mögül egy borízű hangot, mire lassan megfordul, szemei a kínhalál ígéretével kecsegtetnek a csuklya alól. Tudja, hogy nem volna tanácsos egy ilyen nyílt és nyilvános helyen komolyabb balhéba keverednie, de azért nála is van egy bizonyos tűréshatár.*
-Mozdulj már, a szellemek verjék pecsenyére a valagad! *szólal meg ismét a fickó, aki szemlátomást valamiféle árus, mert egy kocsit próbál éppen arra eltolni, ahol Dryyx is áll. A mélységi nem szól semmit, inkább csak arrébb húzódik, hogy elférjenek tőle, az arcot és a hangot azonban megjegyezte. Még hallja, ahogy a zaklatója a bajsza alatt mormog, miközben eltolja mellette a kocsit.*
-Rosseb vinné az összes ilyen szutykot, hát hihetetlen, komolyan, az embernek a szőr feláll tőlük a hátán...
*Hangját lassan elnyeli a piac nyüzsgő forgataga, Dryyx pedig ismét magára marad a gondolataival, melyeket újfent kénytelen az üzlet felé irányítani. Felbérelték, hogy keressen meg valakit, ám bántania nem szabad. Ez már önmagában is meglehetősen különös, már ami az ő helyzetét illeti, hiszen általában inkább arra szokták felbérelni, hogy öljön meg bizonyos kétes alakokat, vagy legalábbis ártson nekik ilyen-olyan módon, ám ugyebár az üzlet az üzlet, az arany meg arany, úgyhogy ha az uraságnak az a vágya, hogy ne bántja a lányt, akkor nem fogja. Csak egy levelet kell átadnia, ez minden, s ami azt illeti, meglehetősen busás a fizetség ahhoz, hogy a hím ne húzza a száját egy ilyen megbízatás miatt.
Kapott is a lányról egy rajzot, mert hogy valaki állítólag valami látomásban látta, aztán onnan indult az egész hacacáré, de a dolognak ez a része Dryyx számára meglehetősen érdektelen. Előhalássza köpenyéből a pergament, széthajtja, s jobb híján elkezdi pásztázni szemeivel a piacon sürgő-forgó népeket, hátha kiszúrja azt, akit keres. Meglehetősen próba-szerencse alapú módszer, ugyanakkor nem kevésbé hatékony, mint sok másik, bár hetek óta próbálkozik már a dologgal, s mostanra kezd fogyni a türelme is.
Mit adnak az istenek, a szerencse úgy tetszik, rámosolyog a mélységire, mert mintha az egyik ruhaárus közelében (mert ugyan hol másutt?) megpillant valakit, aki kísértetiesen hasonlít a képen szereplő illetőre.
Dryyx elég ingerült ahhoz, hogy a direkt megközelítés módszerét alkalmazza, egyenesen odaáll a leány elé, felemeli a képet, majd jól megnézi magának mindkettőt. Ha ezzel megvan, s úgy ítéli meg, a hasonlóság csakugyan számottevő, akkor Aryna kezébe nyomja a papirost.*
-Ez te vagy? *kérdi mély, kissé rekedtes hangján, mellőzve mindenféle felesleges udvariaskodást.*