*Nem mondhatni, hogy nem hasogat kevésbé a feje, mikor beér a Piactér folyton zsibongó, idegesítően örvénylő tömegébe. Az egyik standnál legurít egy korsó vizezett bort, megnedvesíti cserepesre száradt ajkait. Hangját használnia kell ugyan, hogy a nevezrett italhoz hozzájusson, mégis idegennek hallja, még saját maga számára is. Egykedváen számot vet, hányszor szólt valakihez is az elmúlt napokban. A két katona ugyan meglehetősen sokat beszélt, mindenféle városi badarságokról, harcokról, háborúról, mágusokról és sötét varázslatokról, melyek ezt a várost ülik meg ezekben a napokban, de Kharaun számára ezek inkább a nem érdekes kategóriába esnek.
Lezuttyan egy kőkerítésre, szemeit szűkre húzva kémleli az utcákat. Ráérősen végigméri a két sötételf nőstényt, akik mellette haladnak el: az asszonyi szépségre mindig is fogékony volt, hogy így mondjuk, az ében bőrű, simulékony de tüzes természetű mélységiek pedig mindig gyenge pontjai voltak. Persze csak annyira, amennyire ilyenje még lehet egyáltalán: az utóbbi időben mást sem tett mint vedelt, verekedett, alkalmanként megfektetett valami útjába kerülő asszonyt, aztán másnap zsongó fejjel továbbállt. Vállat von, akár ha magában kezdene beszélni: tulajdonképp nem rossz állapot ez. Ha a tompultság rétegét lehántaná magáról, más se maradna, csak vér, tűz és halál. A fásultság, életuntság áldásos is lehet: teste akkor is tovább mozog, ha ő maga már vajmi kevéssé érzi magát élőnek. Ezt egyébként teste is jól láthatóan megsínyli: egykor tónusos, ruganyos izomzata szíjas lett és száraz. Izmai jó része elolvadt a semmittevésben, egykor legendás ereje, szívóssága elillant. Egykor sörénydús, kékesfekete, lapockáig érő haja is szürkébe fakult valamilyen okból, s mot épp hogy a vállát elfedi. Alighanem arcára is nyomjelet rajzolt az idő és a sok fáradalom: A magas homlokot kétszer is kettéosztja egy-egy hosszú gondránc, ajka mellett két oldalt rosszkedvű barázdák vésődtek fel. Tán szürke szeme élénksége sesm a régi már, bár ahím szándékosan kerül minden olyan alkalmat, amikor képletesen vagy ténylegesen tükörbe kéne néznie.
Kortyol még egyet, aztán még egyet. Maga mellé ejti a megüresedett csebret, aztán feltápászkodik és továbbáll. Hallott valami fogadóféléről a közelben, nem olyan késdobálóról, amiben az előző estéjét töltötte, hanem tisztes hely. Felveti magában az ötletet, hogy aludnia kéne pár órát, aztán talán elkezdenie kérdezősködni aziránt a személy iránt, aki végett tulajdonképp a városba érkezett. A Pegazus felé veszi az irányt.*