//Minden kezdet nehéz?//
*Árgus szemekkel figyeli a szakállast, amint az próbálja ki választani a neki tetsző darabot. Sosem értette, miért szereti mindenki az ékszereket. Ez pedig ma sincs másképp. Feleslegesnek tartja, hogy bármi csillogó fémet húzzon az ujjára, vagy akasszon a nyakába. A gondolattól, hogy ezért tűt szúrják a fülébe, egyenesen kirázza a hideg. De nem lehetünk egyformák. Ez az ember egy másik világban él. Neki nem kell azon gondolkodnia, hogy mit fog enni holnap és azt miből fogja finanszírozni. Ránézésre is az a legnagyobb gondja, hogy melyik öltözékét, melyik kiegészítővel tegye egyedibbé. Kiegészítő. A szó is magában hordozza a feleslegesség fogalmát. Ha valami egy teljes egész, miért kéne azt kiegészíteni? De a gazdagok élete már csak ilyen. Lassan lépkednek és ráérnek haszontalan dolgokra.*
-Mi lesz már? Én nem érek rá egész nap. *Sziszegi a fogai között. A sürgetést nyomatékosítva, még toppant is egyet csizmájával a piactér kövén. Ezt talán nem kellett volna. Az idegen hátrapillant. Ha most kiszúrja a lányt, és jól megnézi magának, kereshet másik balekot. Ami ismét idő, mert új tervet kell kovácsolni. Ez a lassúléptű, pénzes csiga pedig ígéretesnek tűnik. Emellett, ha még sokáig időznek, az éhezés a fejébe száll. Szédülni fog, ami erősen megnehezítené a dolgát. Legalábbis a tapasztalata ezt mutatta. A félvérnek sokszor volt része ebben az élményben. A rövid életét tekintve, meglepően sokszor. De szerencsére semmi sem történt. Az idegen visszafordul és vigyorogva mond valamit az eladónak. Talán elhatározásra jutott, hogy melyik felesleges kacatot szeretné magáénak tudni. Lily közelebb lép, hogy jobban lássa a tranzakciót. Hogy végre fény derüljön az arany rejtekhelyére és akcióba lendülhessen. Meg is történik. Ahogy remélte, az erszény kövé. Mint a disznó volt, amit a tartalmából fog kifizetni, mikor feltálalják neki a fogadóban. A szakállas férfi leszámol 126 aranyat és cserébe egy másik erszénybe gyömöszölt gyűrűt kap. 126 arany
arany. Ennyi pénze még sosem volt egyszerre a lánynak. Azt pedig a legverejtékezőbb lidérces álmaiban élte meg soha, hogy egyszerre költsön ekkora összeget. Ráadásul egy haszontalan holmira. Egyre jobban utálja ezt az embert. Mindkét erszény a férfi kabátjának belső zsebébe kerül. Arról már lecsúszott, hogy odarohanjon, kikapja a kezéből és kereket oldjon. Közte és az áhított lakoma között áll egy kabát. Na meg persze a nemes úr, aki viseli. Neki sem kéne észrevennie, hogy könnyebb lett néhányszáz arannyal. A lánynak be kell jutnia a kabát alá. Észrevétlenül ki kell vennie a nagyobb erszényt és valahogyan el kell szelelnie vele. Mire az idegen rájön, hogy mi is történt, már nem lehet szem előtt. Azonban nincs ideje terveket kovácsolni, vagy szövögetni. A préda elindult. Hihetetlen módon mosolyogva. Persze Lilyre megint nem szán időt. Átsiklik felette a tekintete, mintha a lány láthatatlan lenne. De nincs idő hiúságokra. Ha a férfi kilép a kapun, oda az esély. Lassan lépked, de így sem végtelen az út. A félvérnek cselekednie kell. Méghozzá azonnal. Vészterhes pillanatokban születnek a legjobb ötletek. Ahogy most is megformálódott egy. Csupán végre kell hajtani. Érzi, ahogy a szíve vadul pumpál. Egy kis időre még a keze is megremeg. A piactér zaja elhalkul. Mintha mindenki ködbe veszett volna. Csak ő létezik és férfi. Vadász és a préda. Nagyot nyelve nyugtatja magát. Próbál örömittas arcot erőltetni, az ideges ábrázata helyett. Végül futva és kiabálva indul el a férfi felé, akit épp a kapu előtt állít meg.*
-APAAA! Tudtam, hogy te vagy az. *Lihegi a szakállas arcába, akinek most nagyon meg kellene lepődnie. Legalábbis a terv szerint.*
-Figyeltelek ám egy ideje.
~Ha kiszúrtad, ha nem.~
-Anyuci sokat mesélt rólad. Igazából csak rólad mesélt. *Hadarja a lány, a tőle megszokott, színlelt vékony, nála is fiatalabbakra jellemző hangon. Nem hagyva szóhoz jutni a másikat*
-És most itt vagy. Az én apukám! *Bámul rá csillogó szemekkel, majd elkezdi tapogatni a férfi vállait. Lefelé haladva, szétnyitja annak kabátját. Miközben be nem áll a szája.*
-Mutasd magad! Tényleg jó erős és széles vállad van. Mikor akartál szólni, hogy a városban vagy? Ölelj már meg! *Dől belőle a szófolyam, közben mindkét kezével benyúl a kabát alá és magához szorítja a férfit. Míg a kezei befelé haladnak, felméri, hogy hol találja a zsebet. Bal oldalon van, ami szerencse, mivel Lily balkezes. A nem túl erős szorítás után, a kifelé haladó kezével megfogja az egyik erszényt. A mozdulatot meg nem szakítva, de már zsákmánnyal együtt, kiveszi a kezeit és mindkettőt a háta mögé rejti. Ez az ő napja. Az aranyat sikerült kibányásznia. Ami nem a szerencsén múlt. Ez volt a nagyobb, így ez akadt először a kezébe. Innen már nincs visszaút. Tolvajjá vált. Egy mozdulattal Lilyből az utcagyerekből, Lily a tolvaj lett. Hogy jó, vagy rossz, hatékony, vagy csapnivaló, a következő percek döntik el. Kezeit továbbra is a háta mögött tartva, hátrál egy lépést ezután felvonja a szemöldökét.*
-Várjunk csak! *Kiált fel a férfi arcát bámulva.*
-Egy mese sem szólt, ilyen ronda vágásról. A szakállról nem is beszélve. Meg az apukámnak kék szemei vannak. Ilyen szépek, mint nekem. *Sorolja a szembetűnő eltéréseket az idegen és a nem létező apa között. Ezalatt pedig lassan elkezd hátrálni.*
-Maga nem is az apukám. Bocsásson meg a tévedésért! Azért nagyon hasonlít rá. Legyen szép napja! És még egyszer bocsánat! *Köszön el hangosan. Mikor már jó nyolc lépésnyire hátrált, megfordul. Furmányosan, egyik kezéből a másikba téve a zsákmányolt erszényt. Így akik a piacon belül vannak, köztük az áldozat is, nem láthatták, hogy van a kezében valami. Próbálja megszaporázni a lépteit és, ha senki sem tartóztatja fel, a fogadóig meg sem áll.*