//Tavaszünnep//
//Kalisthe Elawin, Vaslábú Argus//
*A nyugati lány értetlenkedése tovább gyöngyözik a férfiak becserkészését illető témájuk fonalán, azonban egyszerű gondolataiban van valami vonzó, ami ezúttal nem gerjeszti haragra a hímes tojásban rejtező, rothadt sárgáját, hanem mosolyra fakasztja a lény barackszín ajkait.*
- Megeshet. De az gyengévé tenne. *Kezd bele az újabb magyarázatba, noha igazán kedvére válik a beszélgetésük iránya. Nem holmi csontig lerágott bájcsevej, hanem a kultúrák közötti különbségek apránkénti felfedezése, melyeket illetően olybá tűnik, még Dayria végeláthatatlannak tetsző, földi léte sem volt elegendő a maradéktalan felgöngyölítésre.* Errefelé a nőket gyengének tartják, többen dísztárgynak, hacsak nem levágnivaló disznónak. Olyasféle porhüvelyeknek tartanak bennünket, akikben csak a férfiak kielégülését szolgálandó, sorvadt agyú lényecskék lappanganak. Ha itt és most mezítelenre vetkőznék, egyesek megbotránkoznának, mások talán a kérésem nélkül tapicskolnának végig, s nem érdekelne senkit, hogy épp egy adott személynek kívánok tetszelegni. Hogy miért, arra ne keress magyarázatot, pusztán fogadd el így. *Magyarázza fület simogató hangján, miközben néha a leányra emeli szürkéskék íriszeit, hogy lássa, mennyit értett meg az elhangzottakból Kalisthe, ha egyáltalán bármit is megértett.* Persze tudjuk, hogy a nők nagy része nem ostoba, a férfiak is keresik az eszesebbet, az viszont errefelé nem vetkezik csak úgy ki a ruháiból mindenki szeme láttára. Az a szépsége ellenére illatvizet használ, ajakpírt és díszes ruhákat, hogy kiemelhesse tekintetét, mellyel aztán rabul ejtheti a férfi szívet. A jó illat sok mindenről árulkodhat, gazdagságról, jó ízlésről, ápoltságról, csupa olyan kis információ rejtezik egy egyszerű kölniben, amibe gyakorta bele sem gondolunk. Vágy alatt ne csupán a testiséget értsd, értsd a szíved, a figyelmed utáni vágyat, s ha elérted, hogy egy férfi ilyen módokon is vágyakozzék rád, sok mindennel gazdagodsz.
~Például, hogy még inkább összetörik a kicsi szívük, amikor én az övéiket marcangolom...~
*Aprócska mosollyal fogadott gondolatát nyilván nem köti már a lány orrára, azonban a halandó lények életszemléletére is érvényes szabályosságokat sorakoztatott fel, csupán a motiváció különbözik egy eredar, meg egy itteni nő világnézete között.
Közben persze az ártatlan kis csevegés valami sokkalta vérfagyasztóbba, a fúria számára izgalmasabba fordul a hímneműek konkrét levadászásának említésével, melyhez olybá tűnik, partnerére akadt Kalisthében. Nem találkozott még olyan halandóval, aki a gyilkosságot képes lett volna olyan formába ölteni, mely egy eredar ízlésének is megfelel. Gyilkolnak az emberek számtalan okból; háború, féltékenység, gazdagság, harag, kéjelgés, őrület... Sokáig lehetne sorolni, de hogy valaki az emberi hús puszta elfogyasztásáért tegyen ilyet, az már több, mint szokatlan Dayria számára, ám annál felemelőbb és izgatóbb gondolat.*
- Egyszer mindenképpen sort kerítünk rá. Látni akarom... *Mosolyodik el, s izgatottságát képtelen tökéletes maszkjának árnyékába rejteni, talán a mocsárhajú előtt nem is kell.* De itt nem. Errefelé megölni valakit olyan bűn, melyért az életeddel kell fizetned. Többnyire. Szóval légy óvatos. *Teszi hozzá elkomolyodva, mintha csak egy frissen született húgocskáját okítaná az itteni világ veszedelmeire. Roppantul élvezi.
Ám kettejük kis titkát rövid időre félre kell helyezniük a beszédtémák sorai között, amint végezetül a földmágus, Argus is figyelmével adózik furcsa párosuknak. Dayriát kissé meglepi, hogy a férfi ily' könnyedséggel csókol kezet neki, mindenesetre melyik démon ne élvezné, ha akaratlanul is, de elismerik a hatalmát? Az ezüst szőke szépségben rejtező rémség csak úgy fürdik a kielégítő érzésben, ám a mágus apró lefagyására, s izmainak megfeszülésére inkább aggodalom költözik a lélekbe. Mindég is óvatos volt a varázstudókkal, legalábbis ügyelt arra, hogy a közelükben ne engedje szabadjára méregtől szennyezett, dühöngő gondolatait, s ez most sincsen másként. Hosszú évszázadokkal maga mögött volt tapasztalata már arra, hogy egyes nagyobb hatalmú mágusok érzékenyek az elszabadult gondolatokra, ám hogy egy puszta érintésből megérezzék valódi lényének mibenlétét?
~Ostobaság...~
Ennek ellenére az eset felderítetlensége nem éppen komfortos Dayriának, mindenesetre igyekszik bensőjében lappangó feszültségét mélyre ültetni, s kedves mosolyt varázsolni bájos, barackszínben tetsző ajkaira.*
- Ugyan, ne szerénykedjen. Ha senkinek nem is, de a mágiának bizonyosan mestere. Ha nincsenek effajta kínos szabályok, kétségem sincs afelől, hogy Ön nyert volna, uram. *Magyarázza a fülbe lágyan simuló hangján, amint uralkodónőéket megszégyenítő kimértséggel és eleganciával pillant le az előtte térdeplő Argusra, utána viszont ő is Kalisthére fordítja jégből vájt lélektükreit, hogy meglássa, miképpen fogja megejteni a bemutatkozását a lány. Ám csak nem bírja, hogy a figyelmet ne kaparinthassa meg magának újból.*
- Nézze el neki, nyugatról érkezett hozzánk egy különös törzsből. Nyugodtan mutatkozz be, a kezedet sem kell adnod... *Rebegi barátságosan, miként észreveszi, hogy a mocsárhajú mennyire dugdozgatja a mancsait, mézédes szavainak aláfestéseként pedig gyöngéden a nyugati lapockái közé simítja az egyik kezét, mintegy bátorításul a bemutatkozáshoz.*