Nincs játékban - Artheniori erdő
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Nincs "nagyobb" helyszínArtheniori erdőNincs "kisebb" helyszín
<< Előző oldal - Mostani oldal: 41 (801. - 820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>

820. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-02-01 20:01:30
 ÚJ
>Fuaran Daelmorth avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Szelíd

//Faehren//

*Azon furcsa kettősség alakul ki benne, hogy egyszerre vágyja mindkét történet katarzisát. Bár sajátjával tisztában van, s a hímét is sejti, mindez nem gátolja meg az újdonság varázsában mindkét esetben. Valamely szempontból olyan, mint egy kisgyerek: képes rácsodálkozni a világ bármely szegletére, még ha az látszólag nem is képes újat nyújtani. Oly tehetség ez, mit a legtöbb halandó felnőtt korára elveszít. Tán észre sem veszik hiányát, csupán nosztalgikusan gondolnak a gyermekévekre, mikor semmi nem tűnt hamisnak, mikor a sötét sarkokban árnyak bujkáltak, szörnyek a szekrényben, vagy az ágy alatt, tündérek a virágok szirmai között... manapság a tündérek a városban repkednek, a szörnyetegek nap, mint nap köszönnek az utcán, az árnyak pedig cipőkhöz ragadva követnek minden élőt. A felnőtté válás örök kiábrándultsága.
Állja a hím tekintetét, még ha nehezére is esik. Nem egy riadt madárka ő, hogy megfutamodjon, ám a mélyre csorogni vágyó pillantás olybá hat, mintha kutató kezek érintenék belülről, felfedve rejtett titkait. Mily szerencse, hogy mindüket súlyos, fehér lepel fedi, mintha gazdájuk minden pillanatban távozni készülne ideiglenes otthonából! Alkalomadtán fellibben egy-egy fátyol, ha gazdájának szüksége van az alatta megbúvó, berendezkedett borzalomra, ám többnyire némán és mozdulatlanul fekszenek. S Faehren olvasni óhajt benne? Minő botorság lenne az... nem a lepedők alatt bujkáló titkok azok ugyanis, mik igazán veszélyesek. Nekisúrlódni egy-egy elhagyott pengének, szögbe lépni, üvegcserepekbe markolni, mindez felületi sérülés, mi legfeljebb bosszantó lehet. Ám ha a titkok között ott lappang a sötét testű, aranyló szemű szörnyeteg, sötét pofájából borotvaéles, tízcentis agyarakkal, állatként szimatolva ki a vér szagát és prédára leső vadként kallódva a leplek végtelen sorában, úgy komolyabb veszély is fenyegetheti a kutató tekintetet.
Mikor a hím ismét megáll történetében, a nőstény tekintete bezárul. Nem a valós értelemben, hisz szeme csak pislogásnyi ideig tűnik el. A kutatható terület zárul le, mintha csak vértől csöpögő karmok vájták volna ki a nem kívánt harmadik szemet, mivel a lélek mélyébe figyelni lehet.
Mikor a mélységi kérdőn pillant rá, lepillant a kezében tartott pohárra. Milyen furcsa... észre sem vette, hogy mindet elfogyasztotta. Hát ezért intették óva nevelői a gyakori használatától! Minden veleszületett védelem ellenére is hatással lehet rá e bódító ital, mi nem mindig jön jól, ha épp éles elmével kell rendelkeznie. Ettől függetlenül - és mert az illem megkívánja, hogy ne hagyja egyedül inni vendégét -, lerakja poharát az asztalra, enyhén biccentve.*
- Elvégezték...
*Egyenesedik fel ismét, ám nem folytatja azonnal. Kezébe veszi a már ismét teli poharat, s elgondolkodva lötyköli körbe néhányszor a benne uralkodóként terpeszkedő, vérszínű folyadékot.*
- Ám, mint említettem, a két nővér eközben megváltozott. Húguk, mint a semlegesség megtestesítője, képtelen volt a változásra, ám a másik kettő a szélsőségek szülötte volt. Ez pedig egyre inkább romlott, míg végül önmaguk kifacsart példányai lettek. Lelibell, a boldogság gyermekeként mindent az önfeláldozás, az együttérzés legmagasabb fokára vitt fel. Ezzel szemben azonban Serine a végtelen gyűlöletet táplálta erejével, egyre mélyebb gyanakvással szemlélve saját bizalmasait.
*A pohárban, a távoli, rózsaszín párában, Bűbáj aranyló szemeiben, mind-mind ez a történet játszódik le. Mintha az egész hely újjáélné e történetet. Mintha minden a beszélgetők hangulatára reagálna.*
- Furion biztos volt benne, hogy ha elvégzik a varázslatot, minden megváltozik. Ezúttal egy közös világban lehetnek majd egyek, ahol saját döntésük lesz a távozás és visszatérés. Ahol vigyáznak majd egymásra és örök menedéket lelnek.
*Ajkai mosolyra rándulnak, ám most mindez távol áll attól a korábbi bűbájos, tiszteletteljes és kétség kívül hangulatkeltő kifejezéstől. Most, mintha egyetlen apró izomrándulással megítélné az elhangzottakat.*
- Amikor rájött saját gyengeségére, már túl késő volt. Elérkezett a nap, mikor beteljesíthették jóslatukat. Ott voltak mindhárman, egyetlen helyen, három különböző síkon. Alakjuk egymásba olvadt e furcsa háromságban, miközben elvégezték a meghatározott feladatokat.
Furion mágiájával lehasított egy szilánkot lelkéből, s kirakósként építette a két másik közé. Karját fémmel karcolta végig, s áldozta vérét a lélekszilánkokból alkotott hídon. Végül pedig a véres átjáróra lehelte mágiájának egy részét, hogy mindez életre keljen.
*Felpillant a hím szemeibe. Valamiért hirtelen nagyon fontossá válik e pillanat. Balsejtelem lappang a sarokban, ám ha kiszemelt áldozata oda pillant, rögtön elillan. Olyan lény ő, kit mindenki a szeme sarkából lát csupán: örök sejtés marad.*
- Mikor az ifjú boszorkány felébredt, egy kellemes, meleg belső térben találta magát. Mégis összeszorult a mellkasa valami hideg és fájó érzéstől, mit képtelen volt megfogni... egészen addig, míg valóban tudatára nem ébredt saját környezetének. Oly hirtelen pattant fel, mintha nem is épp többnapos álomból riadt volna.
Két nővére a földön feküdt előtte, egymás felé nyújtott karral. Mintha végigélné álombéli testvérei utolsó pillanatait, úgy játszódott le előtte a jelenet: Amikor ő egyetlen apró darabot adott lelkéből e világnak, Serine szilánkokra törte a sajátját. Mikor Furion vére épp csak kiserkent, Lelibell az egész szívét odaadta érte. S mikor ő mágiájának egy részét lehelte a hídra, ők teljes lényüket átadták neki.
Furion ekkor tanulta meg a mágiahasználók első leckéjét: minden bűbájnak ára van. Ők pedig a legsúlyosabbat fizették érte.
*Ezúttal nem ösztökéli a hímet a mesére és nem is szólal meg. Vadmacskához illő tekintetét Faehrenre függeszti és vár. Vár addig, míg el nem jön a megfelelő pillanat, amikor amaz már készen áll a folytatásra.*

819. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-02-01 10:19:58
 ÚJ
>Dyene Varlain avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 40

Játékstílus: Szelíd

* Amint megcsókolta Drakhmart, szégyenlősen lép hátra. nem gyakran csókol meg sötételfeket. Tulajdonképpen csak válaszként szánta a férfi csókjára. Ami...vicc volt. Vagy nem? Kicsit zavart fejjel néz fel Drakhmarra, aztán viszonozza a második csókot is. Karjai a férfi nyaka köré kulcsolódnak, szemét lehunyja. Fogalma sincs miért teszi, de követ a férfit az erdő sűrűjébe, miközben szorítja a kezét. Ahogy meglátja a házat, már sejti mi következik, de nem érez semmi ellenvetést. Sőt... nem tudja, hogy Drakhmar menyire gondolja komolyan, hogy Dyene és ő, de Dyene-t nem is érdekli jelenleg. Az ég lassan szürkül felettük ahogy a házba lépnek. *


818. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-31 21:28:54
 ÚJ
><b style='color:#c03010'>Mesélő (inaktív)</b> avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Mesélő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 239

Játékstílus: Vakmerő

//A kereskedő - Shinea Wordan//

*A maszkosok könnyedén elvezetik Shineát a negyed szélére, ott a csatornából kimászva immáron nyílt terepen folytatják az útjukat. Persze éjszaka a sötét öltözék miatt nem keltenek feltűnést, és még jóval azelőtt, hogy hajnalodni kezdene, beérnek az erdőbe. Itt egy kis időre megpihennek, főleg mert a vezér egyre rosszabb állapotban van.*
- Kéne keresni valakit, aki el tudja látni a sérültet *mondja az egyikük* Goldaj valószínűleg a kis vidéki házába menekült, innen már nincs messze. Kibírod az utat?
- Persze *mondja a vezér* És nem kell elmondani, amit már amúgy is tudok. Hány embert vesztettünk? *futtatja végig a szemeit Shineán és a maszkosokon* Ötöt. Erről is nekem majd elszámolni Goldaj előtt. Na gyerünk, nem késlekedhetünk! Te pedig persze bármikor dönthetsz úgy, hogy másik irányba mész, nem fogunk tartóztatni *néz Shineára* A parancs szerint vagy szabad akaratodból gyere, vagy sehogy. Épp ezért nem is tartóztathatnánk, ha úgy döntesz, hogy itt hagysz minket.

817. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-31 16:41:45
 ÚJ
>Faehren Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Szelíd

//Fuaran//

*Úgy tűnik, hogy a nőstényt nem untatja a mélységi története, sőt, talán még kedvére is való. Most már mindketten adtak valamit a másiknak, így van ez rendjén, s lesz ez még több is. Újra Bűbájon a sor, hogy lágy, andalító hangján folytassa a történetet, a harmadik Daelmorth nővérrel, Furionnal. Az első kettő, Serine és Lelibell egymástól oly távol állnak, tűz és víz, na de akkor milyen lesz a soron következő, s egyben utolsó leányzó? Na és mitől nővérek? És persze miért oly különlegesek ők hárman vendéglátójának? Számtalan kérdés, mely válaszokra vár, Faehren pedig kíváncsi, mint egy gyermek. Egyesek az örökös harcban lelik örömüket, mások a női combok közt és az italban, nos, a hím a harcot leszámítva szintén nem veti meg az élvezeteket, csak sokakkal ellentétben a minőséget, sőt az igazi kuriózumot részesíti előnyben a mennyiséggel szemben. Az ilyen kellemes társaságot, s a meséket, melyek ki tudja, mit tartogatnak még, ahogyan ez az estére is igaz. Este van még egyáltalán? A mélységi teljesen elvesztette az időérzékét, mintha itt, a külvilágtól távol megállt volna az elmúlás. Odakinn oly fontos az idő, hisz halandó ember számára véges, ahogyan az enyészet közeleg egyre értékesebbé válnak a hónapok, hetek, napok, míg végül csak lélegzetek választanak el az örök sötétségtől. Azt sem tudja, hogy Bűbáj mennyi időre marad el; az előbb még itt állt előtte, s Faehren biccentett is neki, majd egy pillanatra eltűnt, most pedig egy igen réginek tűnő borosüveggel tér vissza, elegánsan, ezüst tálcán hozva. A hímnek kérnie sem kell, máris tele a pohara, a szép kort megért vörös nedű csalogatóan sötétlik benne, zamatos aromája hamar megcsapja orrát.*
-Köszönöm!
*Csak ennyire futotta, mert partnere még le sem ült, de máris folytatódik a történet, a sötételf sem késlekedik hát, ajkaihoz emeli a poharat, de mielőtt belekóstolna a vérszín nedűbe még óvatosan meglötyköli, s nagyot szippant testes illatából. Ezt követi az első, aprócska korty, melyet alaposan kiélvez szájában mielőtt lenyelné. Valóban igen kiváló, tartalmas, s kerek ízű nedű, ereje is kellőképp érezhető, de nem ront az összetevők harmóniáján. Ahogyan végigfolyik torkán, érzi ahogy szétárad testében, egészen ujjai hegyéig melegséggel tölti el. Egyszerre hat érzékeire élénkítően és zsibbasztóan, s közben a történet is pereg lelki szemei előtt, így, együtt tökéletességélményt nyújtva a mélységi nemesnek. A borból kortyonként fogyogat, tán ennek köszönhető, hogy egyre oldottabbá válik? Mikor isten tudja mennyi idővel ezelőtt belépett azon az ajtón, még gyanakodva méregette az igéző nőstényt, később gyanakvása enyhült, s kíváncsi lett, mostanra már lenyűgözve érzi magát.
Elismerően, s elégedetten tekint Bűbájra, csak egy pillantás csupán, aztán tovább szemléli poharának tartalmát, a vérvörös nedű fodrozódó felszínén megelevenedni látszik a három nővér, mintha mély álmaikba nyerne betekintést. A mese továbbra is varázslatos és magával ragadó, de van benne valami vészjósló és…
…ismét csend, tekintetük újra e világot pásztázza, összekapcsolódik. Eddig a ragadozószemekben csak titokzatosságot, érzékiséget látott, de érzelmeknek nyomát sem. Most mintha egymás lelkét kutatnák, vonásaik és a szemeikben parázsló aprócska szikra akár egymás tükörképei is lehetnének. Vagy csak Faehren látja így? Most úgy szeretne olvasni a nő gondolataiban, érezni lelkének minden rezdülését. Kicsit olyan érzés ez, mintha már régóta ismerné őt, de közben egyáltalán nem… igazából lehetetlen megfogalmazni, pláne a bor érzékekre gyakorolt jótékony hatása mellett.
-Hogy feláldozta-e magát? Ő megtette volna, persze!
* Veszi át a szót, de most már nem bámul a tűzbe, nem veszi le tekintetét a nőstény arcáról.*
- A templom megtelt a gyertyák táncoló fényével, a füstölők szúrós bűzével és a vér semmivel sem összetéveszthető illatával. Azam félig az oltárra rogyva, némán küzdött az elmúlással, ahogyan egyre fogyó életereje vörösre festette a rideg márványlapot. Nem félt a haláltól, csak azért imádkozott, hogy áldozata ne legyen hiábavaló. Mikor lehunyta szemeit, földöntúli dübörgés hasította ketté a természetellenes csendet, visszaverődve a hideg kőfalakról kántálásra emlékeztető morajlássá torzulva.
* Újabb korty ízletes vörös, némi hatásszünet, hogy a nedű hasson, fürkésző tekintet az elbűvölő hallgatósára, s a történet máris folytatódik*
- A pap nagyot szippantott a kénes szagú levegőből, még mindig erőtlen és gyenge volt, de valami épphogy, de visszarántotta az élet és halál mezsgyéjéről. A templom végében hatalmas, vagy 10 láb magas árny bontakozott ki a sötétből, hosszú, nyúlánk, tenyérnyi nagyságú karmokban végződő végtagokkal, emberméretű hártyás szárnyakkal. „Mondd, Azam, mit kérsz tőlem?” -Morogta a démon mélyről jövő hangon, agyarai fölött ülő sárgás szemeiben izzó tűz lobogott. „Szabadítsd meg a várost a pusztulástól, kérlek!”- Könyörgött a pap, hasán összeforrt sebét tapogatva. „Nekem nem áll módomban, de te segíthetsz rajtuk!”. – Azam tudta jól, hogy a hatalomnak ára van, de ő meg akarta menteni népét. Egyszer már tőrt döfött hasába, s bátran megtette volna újra. Kérdeznie sem kellett, a démon folytatta: „Erőssé teszlek, olyan erőssé, hogy megvédd nyájad, de cserébe minden halandó lélek, kit a városban nem tudsz megvédeni a haláltól, engem illet majd.” – Tudta jól, hogy a gonosszal paktál, de a csuhás hite és eltökéltsége túlmutatott azon, hogy veszni hagyja az utolsó lehetőséget, hogy tegyen valamit a városért. Mindenkit meg fog óvni, s a pokolfajzat semmit sem kap, gondolta, és elfogadta az ajánlatot. A démon bólintott, kántálni kezdett valamilyen ősi nyelven, Azam végtagjaiba pedig apránként visszatért az élet. Sőt, sosem volt még ilyen jól, túláradó erőt és hatalmat érzett. Sarkon fordult, hogy elhagyja a templomot, így nem láthatta a halványodó démonalak csúf, elégedett vigyorát, csillogó szemeit…
* Ideje ismét átadni a szót, habár az utolsó fejezet még hátravan, de most a három nővér sorsára kíváncsi. Időközben pohara kiürült, talán kicsit várnia kéne még, de olyan hívogató ez az isteni nedű… Az üvegért nyúl, s kérdőn emeli meg Bűbáj előtt, neki tölthet-e még? Szórakozottan mosolyog a nőre, talán most először törik meg igazán az a hűvös és komoly tekintet.
- Elvégezték a varázslatot?


A hozzászólás írója (Faehren Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.01.31 17:55:04

816. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-31 00:18:16
 ÚJ
>Drakhmar Yskallyon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 20

Játékstílus: Szelíd

*Drakhmar elmosolyodik, már amennyire ez egy tüncővel a száján lehetséges. Nem pontosan tudná megfogalmazni, hogy ez milyen érzés, csak annyit tud, hogy jó. Nem számított rá, hogy a lány viszonozza a csókot, már arra is kevés esélyt látott, hogy képes lesz egyáltalán megszólalni, mármint a sikításon kívül. Egy elszaladás tünt a legvalószínűbbnek de ez nem volt bekalkulálva.*
- Nos, azt hiszen, leginkább a meglepett arcodra voltam kíváncsi, de így is jó.
*Közli látszólag közönyösen, de igazából, már ismeretlen eredetü tűz vette át az irányítást cselekedetei fölött. Ez egyellőre csak a szemében látszik meg, de valószínű nem sokáig tud prancsolni testének.*
- De persze az is lehet, hogy pontosan ezt a reakciót vártam, csak sokkal kevésbé tudatosa.
*Nem sokat teketóriázik. Megragadja Dyene kezét, magához húzza, és újabb, ezúttal egy szenvedélyes, és hosszú csókot nyom a tüncő szájára. Ez csak olajat önt a tűzre, úgyhogy óriási akaraterővel elszakítja a száját Dyenétől.*
- Gyere velem!
*Mondja kurtán, egy kicsit rekedtes hangon. Kézen fogva vezeti a lányt, egyenesen az erdő mélyen lévő vadászházba.*

815. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-30 21:59:34
 ÚJ
>Fuaran Daelmorth avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Szelíd

// Faehren //

*Ezúttal sem kell csalódnia a mélységiben. Amaz könnyed eleganciával teljesíti kérését, az elutasításra való hajlam legapróbb szilánkja nélkül. A hím oly nemesi módon alkalmazkodik a helyzethez, mi igen keveseknek adatik meg csupán. Képesség ez, mit évek fentek a kifinomultság és tökéletesség pengeélnyi határára. Véletlen lenne csupán? Avagy e hely mágiája hat ihletően asztaltársa éles elméjére? Mindkét verzió hihető, ám egy harmadik magyarázat sem lepné meg. Nagy ritkán ugyanis vannak lények, kik valóban tökélyre fejlesztik ez irányú képességeiket. S végtelenből egyszer mindez veleszületett adottság, egy anyatejjel magunkba szívott, első pillanattól fogva vérbe kevert hatalom életre hívása...
Veszélyes világban élünk? Meglehet. A veszély a létezés természetessége, s mint olyan, mindennapinak hat. Sokkal inkább lenyűgöző a titkok tengere, mely ellepi az egész mindenséget. Áthatolhatatlan, végnélküli víztükör, mibe oly sokan fúlnak meg idővel. A szürke tömeget elnyeli csupán e végtelen ár, s igen kevesen isszák magukba örömmel, kérlelhetetlen vízi lényként alkalmazkodva a viszontagságos környezethez. Az élet valóban a legjobb tanítómester, ám eszközei hatalmasabbak, semmint azt halandó elme háborítatlanul megérteni képes.
A hím valóban rendkívüli előadó. A többség túlesik csupán eme kelletlen ponton az ingyen szállás reményében, ám ezúttal más a helyzet. Ritkán van lehetősége elkapnia a történetek egy-egy még ismeretlen fonalát, mi valóban izgalommal is tölti el. Sok dolog van a mágia világában, mi lenyűgözi, ám egy egyedi, alapos szólam mindenek felett áll. Vajon Faehren képes magasabbra tenni a lécet az eddigieknél?
Tekintete élénken figyeli lenyűgöző mesemondója arcát, illetve annak reakcióit. Hiába tűnik úgy azonban, hogy tekintetének kereszttüzében Faehren áll, mintha valami egészen mást látna helyette... avagy őt látja másnak csupán? Egyik, másik, mindkettő talán.
Mielőtt a férfi abbahagyná, ő már érzi, mi következik. Legnagyobb meglepetésére nem csak csalódottságot érez a túl hamar érkező képszakadás miatt, de egyenesen várja is a folytatást. Mily ismerős eme izgalom... mikor is érezte utoljára?
Ajkaira kiül a már jól ismert, kellemesen édes kis mosoly. Végtelenül jóindulatúan hat, ám ragadozó tekintetében nyugtalan tűz lobog. Ott volt korábban is e fény, avagy a történet váltotta ki?*
- Úgy hiszem sejtem mi illene, e pillanathoz. Engedelmével...
*Mintha csak valóban számítana a hím engedélye, megvárja, míg amaz reagál rá, s csak eztán távozik egy, a pult mögött megbújó, sötétvörös árnyalatú, nehézkes faajtón keresztül. Percek telnek el, mire a vörös hajzuhatag ismét felbukkan a hely gyomrának legmélyéről. Kezében szépen megmunkált ezüsttálca, rajta sötét, épphogy áttetsző, jelöletlen palack. Az üveg nehéznek tűnik, mintha tartalmát oly közegbe óhajtották volna zárni, mi a lehető legodaadóbb védelemmel szolgálja majd az évek során. A kísérőül szolgáló, kecses borospoharak eltörpülnek az üveg árnyékában, egyszersmind megkapó kontrasztot is alkotnak vele.*
- Remélem elnyeri majd tetszését e nedű. Ám vigyázzon, igen szép kort ért meg, s mint olyan, könnyedén a fejekbe száll.
*Gyakorlott, kifinomult mozdulatokkal helyezi a tálcát vendége elé. Az üveget már valószínűleg a pincében kinyitotta az előrelátó házigazda, s most kérdés nélkül csorgatja a vérvörös nedűt a rá vágyakozó poharakba.*
- Furion egészen más szempontok miatt volt különleges. Se nem gonosz, se nem jó. Lélegzetelállító külleme mögött lappangó szörnyeteg honolt. Egyik keze az életben, másik a halálban mártózott, s ő egymaga jelentett átjárót két egymástól olyannyira elütő világ között.
*Helyet foglal ismét, kezében ezúttal ott pihen az ősöreg nedű is, mit oly ritkán kortyolhatnak idegenek. Azt mondják, függőséget válthat ki eme ital akkor is, ha fogyasztója csupán egyszer ízlelhette. Hogy ez valóság-e, vagy pusztán kitaláció, csak egy újabb történet a megmondhatója. E történetet azonban más pillanatra tartogatja a sors.*
- A három nővér sosem találkozhatott a fizikai világban. Ismerték egymást, álmuk minden egyes éjjel egymásnak rendelte őket, ám húsuk egészen más világba kárhoztatta lelküket. Különös, megtörhetetlen kapocs alakult ki hármójuk között az évek végtelen, álomutakon folytatott utazásai során. Végül mindez olyannyira elfajult, hogy nem létezhetett egyik a másik nélkül.
*Bűbáj finoman kortyol italából, s néhány pillanatig némán, a lángokba révedve ízlelgeti az isteni manát. Igen. Valóban oly mélyen hat az érzékekre, mint azt állítják. Szinte látja maga előtt, ahogy az az egyetlen korty is heves démonként száguld végig testében, hogy tűzbe gyújtsa legapróbb porcikáját is.*
- Egy éjjelen, mikor álmukban egymás mellett ébredtek, Furion különös megoldást tárt nővérei elé: Tépjenek ki egy-egy szilánkot lelkükből és fonják össze őket az álomvilágban. Hasítsanak ki egy darabot fizikai megtestesülésükből, s adják a világnak dimenziójuk metszéspontján. Vájják ki magukból bűbájuk központi magját, s ültessék el a végtelen mágiaháló közepében.
*A nőstény arcán először látszanak érzelmek. Furcsa azonban e jelenet, mintha ezúttal nem lenne teljesen tisztában cselekedeteinek. A bor ösztöneire hat, mik úgy óhajtják, hogy mutasson valamit... Érzelmeket, mik megfoghatatlanok, felismerhetetlenek, de kétségkívül léteznek és valami mélyet, súlyos titkot rejtenek.*
- A terv tökéletes volt. Évek teltek el, míg kidolgozták a varázslatot, ám Furion két nővére megváltozott mindeközben. A semlegesség teremtménye növekvő aggodalommal figyelte a változásokat, ám e vészjeleket minduntalan elaltatta önmagában. Elvégre oly közel jártak már a megoldáshoz! Hogyan is hagyhatták volna abba éppen most?
*Elgondolkodva emeli fel ragadozószemeit a mélységi tekintetéig. Mikor megtalálja azt, összefonódik vele. Vajon a bor Faehrenre is hatást gyakorolt, avagy vele játszadozik csupán?*
- Feláldozta magát?
*Bukik ki belőle a kérdés, míg nagyra becsült vendége vonásait tanulmányozza.*
- Azam... feláldozta magát a népéért?

814. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-30 19:44:07
 ÚJ
>Faehren Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Szelíd

//Fuaran//

*Hogy a kedvében akarna járni? Aligha. Csupán aprócska bepillantást engedett lényének egy olyan szegletébe, melyet csak kevesen ismerhetnek, hisz a legtöbb ember számára egy művelt, megnyerő küllemű, ambiciózus nemes, jó adagnyi önbizalommal és gőggel. Mágia iránti elhivatottsága és különös vonzalma a sötét, tiltott praktikák iránt rejtve marad a makulátlan felszín alatt, ahogy folyton-folyvást növekvő hatalomvágya is. Tán egy szemvillanásnyit fellebbentve fátylát természetének ezen részéről felkeltheti e démoni teremtés érdeklődését, s persze saját hiúságának is kedvez.
Joggal merül fel a kérdés, hogy egy tradicionális, mélységi hagyományokat máig őrző, matriarchális családban nevelkedve hogyan lehet egy hím ily nagyravágyó, s hogy maradhatott meg benne az a bizonyos felsőbbrendűség tudat? Ha visszatekint gyermekkorára, mást sem lát, mint intrikát, árulást és cselszövést, a nőstények marakodását és a vesztesek halálát. Mielőtt valamelyik papnő magához láncolta volna, beidomítva, mint egy koszos korcsot, alig 19 esztendősen elhagyta szülőházát, hogy megismerje a világot, s tanuljon. Számtalan különleges helyen megfordult az elmúlt 21 év során, csak úgy szívta magába a tudást, olyan történeteket halott és olvasott, melyek korokon, s világokon átívelnek, halandó ember számára elképzelhetetlenek.
Úgy tűnik azonban, hogy utazása nem ért véget, egy igazi különlegességre bukkant az erdő mélyén: a nő pedig tudatában van önnön rendkívüliségének, vadság és kecsesség e páratlan ötvözetének, mely egyre inkább lenyűgözi a mélységit. Szórakozottan elmosolyodik a pukedlin, rég látott már ilyet, s valóban bájos, ahogyan a találó név is tökéletes összhangban áll a hely hangulatával. Udvariasan, lassan és kimérten meghajtva fejét viszonozza a bemutatkozással járó formaságot, majd pár lépéssel vendéglátója mögött elindul ő is a fogadó hátsó része felé. Útközben kíváncsian bámészkodik, csak a szeme sarkából látja a felfénylő gyertyákat, inkább figyeli azok táncoló árnyát a falakon, torz tükörképüket a csillogó üvegcséken. Mióta belépett érzi a hely mágiáját, de a fogadó ezen részében ismét végigfut hátán a jól ismert kellemes, bizsergető érzés, tán csak a falakra vetődő fényjáték teszi, vagy az izgatottság.
Kardját gondosan oldalához igazítva helyet foglal ő is, szemben a nősténnyel, kényelmesen hátradőlve könyökét a szék karfájára helyezi, ujjainak hegyét pedig mellmagasságban összeérinti, piramist formázva két tenyere közt. Várnia sem kell, a nő máris belekezd az ígért históriába a három Daelmorth nővérről, s Faehrenre oly súlyosan nehezedik a mély hangból és sárga szempárból áradó melankólikus hangulat, mint a történet elején az ég a világra. Maga a mese is olyan szürreális, mint a fogadó, egyszerre varázslatos, s kísérteties, magával ragadó és groteszk- ezek a szavak jutnak először a mélységi eszébe, elmerengve a hallottakon, a pislákoló lángba veszett tekintettel.
A mély, andalítóan lágy női hang varázsütésre szűnik meg, mintha a hirtelen támadt csend ordította volna túl, s a hím pillantása tükörképe is lehetne akár a másikénak, elméje pedig mint az édes álomból felriasztott gyermeké. Most ő következik. Szüksége van néhány lélegzetvételnyi időre, hogy ráhangolódjon saját történetére, de nem akarja, hogy a némaság homályként ereszkedjen e kellemes hangulatra, így mély levegőt vesz, s belekezd ő is.
-Az én történetemnek eleddig nem volt címe, de most a Démonpap elnevezést kapja. Hogy fikció-e, vagy valóság, ki tudja, de furcsa, s olykor igen veszélyes világban élünk…
* Rendkívül jó előadó, nem mímel, s nem is nagyzol, dallamos hangja lassan árad szét a helyiségben, kitöltve minden zugát. Ismét a gyertyák fényét nézi, de talán már nem is látja, gondolatban messze jár.*
- Valahol messzi földön, mint sok helyütt, egy zsarnok király tartotta rettegésben népét. Katonái fosztogatták a birodalmat, erőszakoltak, kínoztak, fizethetetlen adót szedtek, ahogy lenni szokott, a halotti máglyák füstje pedig szürkére festette az ég boltozatát. Ebben a birodalomban, egy tisztesebb falunál alig nagyobb város templomában élt egy szent ember, ki életét arra áldozta, hogy a város lakóit segítse: nappal az utcát járta, s a betegeket gyógyította, vigaszt nyújtott az elesettek családjának, éjszaka pedig az istenekhez imádkozott, hogy segítsék meg e várost, óvják meg az őrült királytól. Ám kitartó fohásza az évek alatt mindannyiszor süket fülekre talált, s már pusztító kórság is tizedelte a népet. Egyik éjjel, mikor egyedül imádkozott a templom rideg kövén térdelve, túlvilági hang szólította meg elméjét. „Azam, mondd, véget akarsz vetni a pusztulásnak?”. Tudta jól, hogy a gonosz hangja mételyezte meg elméjét, sosem válaszolt hát a kérdésre. Ám teltek a hetek, s a kórság cseppet sem enyhült, mintha az alvilág okádta volna e síkra, a király pedig katonákat küldött, hogy a gyermekeket sorozzák a seregbe. „Azam, mondd, véget akarsz vetni a pusztulásnak?” Hangzott ismét a kérdés, s a pap ezúttal válaszolt is rá. „Véget” Suttogta kétségbeesetten, remény vesztve. „Akkor áldozd Önnön véred az oltáron” Jött az utasítás…
* Az utolsó szavakat kellően elnyújtja, nem kívánja sem magát, sem hallgatóságát oly hirtelen kiragadni a képzelet világából.*
-Azt hiszem, ismét kegyed jön. Viszont… ha nem nagy kérés, innék egy kis bort, persze csak ha ön is velem tart. Szívesen venném, ha így lenne.
* Bármily különleges, mégiscsak egy fogadóban vannak, s a jó történetek mellé jó bor dukál. Kellemes az íze-már ha valóban jó- s az ilyen meghitt pillanatokban lágy, finom fonállal hálózza be az érzékeket, mint pók az áldozatát.*


A hozzászólás írója (Faehren Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.01.30 20:19:01

813. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-30 19:14:48
 ÚJ
>Malael Mallahin avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 21

Játékstílus: Szelíd

* Ha valaki figyelné - bár sosem lehet tudni, hogy ez nincs-e így, akkor alakját ismét az erdő fái között pillanthatná meg. Lábán már az új saruja, - amit az artheniori piacon vásárolt magának,- készen arra, hogy ismét mérföldeket gyalogoljon. Ő már csak ilyen. Meg akarja ismerni a környéket á- tól z -ig. Most az erdő egy másik szegletével ismerkedik. Itt az erdő is sűrűbb. Hogy jobban tudjon tájékozódni,olykor felmászik egy magasabb fára, ahol nemcsak szétnéz, de akkor meg is pihen. Sőt még arra is vetemedik olykor, hogy aludjon fenn a vékonyabb ágak között,amik már elég sűrűn vannak ahhoz, hogy kényelmesen el tudjon helyezkedni.Így védve van némely vadállat háborgatásától is. Arról már nem is beszélve milyen szépen be lehet látni egy-egy magasra nőtt fa tetejéből. Még a kikötő körvonalait is látja, bár most nem szándékozik a túlpartra menni.*

812. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-30 15:07:22
 ÚJ
>Dyene Varlain avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 40

Játékstílus: Szelíd

* A meglepettségtől hátrál egy lépést. Mindenre el volt készülve... kivéve erre. Valami olyasmira számított, hogy a selfet addig idegesíti amíg neki nem esik. de az, hogy addig idegesíti amíg le nem smárolja, nem szerepelt a tervei közt. Nagyon nem. Fogalma sincs mit tegyen. egy pár pillnatig döbbenten pislog, egyenesen bele a huncut-kék szemekbe. Nem lehet, hogy a sötételf szerelmes legyen belé. Ő egy.. tünc! Drakhmar pedig egy... akárhogy is nézzük egy olyan sötételf akinek borzalmas híre van. Dermedten pislog, de az agya szélsebesen száguld, bár, hogy merrefelé, azt Dyene úgy érzi, nagyon jó lenne tudni már. Lassan sikerül megszólalnia. *
- Ezt most... segíthetnél értelmezni... vagy kíváncsi voltál milyen fejet vágok, vagy tesztelni akartad az állóképességemet. Előfordulhat, hogy számítasz valami reakcióra...
* Átható pillantást vet Drakhmarra, valamiért úgy érzi, ezt viszonoznia kéne... Furcsán izgatott lesz, ahogy lassan közelebb lép a férfihez. Égkék tekintete nem engedi el a férfiét.*
- Talán épp erre számítottál, Drakhmar?
* Lábujjhegyre emelkedik és óvatos csókot lehel a férfi szájára. *

811. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-29 20:55:45
 ÚJ
>Fuaran Daelmorth avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Szelíd

//Faehren//

*Finom modorú? Igen, valóban az. Bár kint él e vad erdő legsötétebb, szívként mágiával lüktető középpontjában, senki nem vitathatja el tőle a megfelelő neveltetést. Ragadozók, civilizálatlan lényeg, a hódítást olyannyira elkerülő buja növényzet között is csiszoltabb gyémánt, mint bármely a városban hamisan fénylő kövecske. Ezzel ő maga is tisztában van, s mindig is nagyra értékelte a régi korok erényeit. Oly kellemes tulajdonság ez, melyet anyai ágon örökölt, s felmenőinek minden tanító szava éles elmére, megkapó figyelemre talált.
Nem figyeli a férfi felé nyúló kezét, ám tökéletesen tudatában van a mozdulatnak. Engedelmesen tűri, ahogy a hím kiveszi kezéből a mágiával átitatott apró kis foszlányokat, különleges szemeiben titokzatos láng lobban a szavakra. Avagy a mozdulat teszi? Oly csekély jelentőséggel bír mindez.*
- Lám-lám. Nem csak rendkívül művelt, a mágia hálóiban is egy pók ügyességével mozog. Igazán lenyűgöz, uram.
*Nem gondolatolvasó ő, csupán alaposan ismeri e kuckó történetét. Márpedig a kondérból felszálló pára csupán egy varázslatra érzékeny lény jelenlétére, cselekedeteire reagál ily módon. Nem kell látnia mindezt. Érzékeli a hely legapróbb rezdüléseit is. Ez áldásos, s egyben átkos öröksége is a mindenkori helytartónak.*
- Ma éjjel igazán a kedvemben óhajt járni, úgy látom.
*Játékos mosolya a megfagyott, üres szíveket is felmelegíteni még akkor is, ha néhol azok az érzékeny kis szervek más asszonyok ölelésében nyugszanak.*
- Megtiszteltetés megismerni önt, Faehren Dwirinthalen. Kérem szólítson Bűbájnak.
*Sosem folyamodna oly férfias cselekedethez, mint a bemutatkozáshoz oly elmaradhatatlan kéznyújtás, avagy holmi főhajtás. Nem. Pukedlizik, aranyosan, kecsesen, ahogy a régi szép időkben az minden valamirevaló hölgytől elvárás volt. Letűnt korok tisztelete, mi oly keveseknek adatik meg manapság a helyzet komikuma nélkül.
Ismét ellép a hím mellett, s ezúttal az épület egy hátsóbb traktusába vezeti. A pult, s a félkör alakú fogadótér innen is igen jól látszik, ám ez a hely valahogy onnan igencsak kívülesik a betévedő látószögéből. Ősi hangulat uralkodik az itteni berkekben, a könyvespolcokkal, hamiskásan csillogó üvegcsékkel, a meggyulladó gyertyák narancsos fényével.
Bűbáj az igazi háziasszony könnyedségével végzi el a fénygyújtás mozzanatait, s a háromágú gyertyatartót egy kis, térdig alig érő üvegasztalka közepére helyezi. Megvárja, míg a hím helyet foglal, majd keresztbe veti formás combjait, kezeit ölében pihenteti. Amikor megszólal, hangja valahogy mélyebb, ősibb benyomást kelt. Lappang benne valami végtelen és megfoghatatlan... szomorúság talán? Avagy mélység - tán mindkettő.*
- Az ég súlyosan nehezedett a világra azon az éjjelen. Szűz, fehér takaró fedte a tájat, az ég alja a napnyugtai fények tompa árnyalatában tündökölt. A Hold magasan járt már az égen, ám vörös udvarát egykedvűen hurcolta magával, mit sem törődve a benne élő, fejjel lefelé kapálózó rémlények panaszos sóhajaival.
*Bűbáj aranyló szemei a távolba révednek, macskaszerű pupillája árulkodóan kitágul, mintha valóban maga előtt látná a jelenetet.*
- A városiak meghúzódtak kellemes meleg kuckóikban és sosem tudták meg, mitől borzongnak meg időről-időre. Látszólag semmi okuk nem volt rá, ahogy az állatoknak sem, kik vackukban bujkáltak e különös hangulat elől. A természet lényei valahogy mindig is jobban érzékelték a világ változásait. Születésüktől fogva kódolt bennük a változás szele iránti különös fogékonyság. Nem csoda hát, hogy e furcsa éjen is ők érezték meg először a három jövevény érkezését.
*Megkapó ez a kishölgy. Szemei távoli világok végtelen élményeiről regélnek, teste azonban a halandó fantázia, s némi isteni machináció szüleménye. A fizikai világban múzsa, az álmok tengerén éteri szirén.*
- Lelibell halandó gyermek képében látta meg a Holdvilágot. Egy ember és egy elf boldog házasságából született. Szép arca az öröm ígéretét hordozta, gyönyörű szemei végtelen békéről meséltek.
*Bűbáj összefonja ujjait ölében, lazán, finoman. Nem érezhető rajta feszültség, sem elfogódottság. Nem célja a szórakoztatás sem, csupán átad egy történetet, ahogy annak idején neki is átadták.*
- Serine a föld gyomrában ébredt tudatra. Elhagyva, emlékek nélkül, mérgezett, kifacsart tudattal. Gyönyörű arcához kegyetlen pillantás tartozott. Kezeihez vér tapadt, ereiben a gyűlölet sava keringett szüntelen. Ajkai fájdalomról, pengéi halálról daloltak. És ott volt persze a harmadik...
*Felpillant a hím arcára. Saját vonásai nyugodtak, kiegyensúlyozottak, ám pillantását mintha kiragadták volna a történet fonalából.*
- Mielőtt folytatnám, kérem ajándékozzon meg előbb egy részlettel saját történetéből is. Nem venném a szívemre, ha minden szó engem illetne csupán.
*Tisztelettudó az indoklás, ám pengeélre állít. Finoman érezteti csupán a valamit-valamiért elvet.*

810. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-29 20:36:34
 ÚJ
>Drakhmar Yskallyon avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 20

Játékstílus: Szelíd

*Drakhmer, egyszercsak gondol egyet, és közelebb lép a lányhoz. A kemény tekintet, ami legalább olyan metsző mint az övé, elnyelődik a self sötétkék íriszeiben. Egy csókot nyom a lány szajára, valószínüleg azelőtt miután ő reagálni tudna. Hátra lép, elvigyorodik, és elneveti magát. Őszintén szólva csak egy vicc volt, de ha visszacsókol az se gond. Most jelenleg semmi se gond.*

809. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-29 18:07:02
 ÚJ
>Dyene Varlain avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 40

Játékstílus: Szelíd

* Kihívó testtartását és pillantását nem zavarja meg a self közelebblépése. Szemét forgatva figyeli, ahogy a sötételf az izmait fitogtatja, aztán viszonozza - rezzenéstelen - tekintettel az acélkék és jéghideg szemek veséig hatoló pillantását. *
- Mondtam én, hogy szégyenkezned kéne?
* Nemtörődőmséget színlelve von vállat, de pillantása akaratlanul is az erőtől duzzadó izmokra téved. Azon morfondírozik, hogy Drakhmar fél kézzel ki tudná törni az ő nyakát. Vagy talán egy másik selfét is. A borzongáshoz nagyon közel álló érzés fut végig a gerincén a gondolatra, de ez nem látható.
A sötételf fejtegetéseire gúnyos-lenéző ciccegést hallat. *
- Ó. Hát hogyne. Természetesen igazad van, nagyságos Sötételf Vagyok És Sötéten Látom A Világot uram.
* Szája sarkában gunyoros-vidám félmosoly játszik. Maga sem tudja teljesen, hogy most gúnyolódik-e, vagy vidáman hecceli a férfit, de nem is nagyon érdekli. Legalább olyan keményen sikerül viszonoznia a sötételf pillantását, mint amilyet a férfi vetett rá. *
~Ha azt hiszi, hogy a szemeitől fogok megijedni, hát állati nagyot téved.~
* Különben sem védtelen. És attól meg pláne nem fél aki hazacipelte... *

808. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-29 00:18:35
 ÚJ
>Justine Clairement avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Szelíd

-Nálunk a városban léteznek olyan dolgok, hogy könyvek. Gondolom, még sosem hallottál róla, azokba van leírva az ősök minden bölcsessége. A városi lét nem jelent ostobaságot, nálad is okosabb vagyok, mint az látszik.
*Vonja fel a szemöldökét hűvösen. Mértékletesség? Na erre már újra elmosolyodik.*
-Eddig egyetlen szót sem ejtettél mértékletességről. Azért ugrottál a torkomnak, amit szerinted csinálunk, nem pedig amiatt, amilyen mértékben.
*A nyíl már nem szegeződik közvetlenül rá, ezt veheti vajon elbizonytalanodásnak? Mi másként is értékelhetné? A bizalmába fogadja? Ugyan, ilyen éles szóváltás után csak még jobban kellene utálnia, amiért képes rávilágítani, hogy nem minden úgy van, ahogy azt ő gondolja. Az egyik oldalt látható, mennyire behatóan ismeri, de a másik oldalról csak ködös elképzelései vannak, talán a felmenők szájáról kihallgatott mesék és legendák, nem többek.*
-Ha fiatal korában elüldözte a falka, akkor az azt kell jelentse, hogy képtelennek találták az életre, érdemtelennek arra, hogy a génjeit tovább örökítse. Ha ezek után te felnevelted, akkor ismét vétettél a természet törvénye ellen. Akkor most melyikünk is a pusztító?
*Bár elhagyta a családját, ettől még nemesnek született és gyermekként válogatott oktatásban részesült, ezért ilyen járatos a természet dolgaiban is, ezért tud megfelelő visszavágást találni mindenre és ezért tudja elérni, hogy az ismeretlen egyre bizonytalanabbá váljon, még ha ő ezt nem is érzékeli olyan mértékben, az íj leengedése bizakodásra adhat okot.*
-Az erdő mindig vigyázott magára. A természeti szellemek hatalmában hisztek, nem? Itt lenne az ideje, hogy végre tényleg féld a hatalmukat.
*Mintha egy kicsit megenyhült volna a hangja, arca is kedvesebbre fordul, ahogy elmosolyodik és lassan elkezd közelíteni a férfi felé. Nincs nála fegyver, mozdulatai lassúak, kezei látható helyen... Amilyen alacsony és törékeny, nem is jelenthet valódi fenyegetést a másikra nézve.*
-Nem voltál még a városban, igaz? Pedig egyszer igazán megnézhetnéd, hogy nem olyan borzalmas hely az, amilyennek te gondolod. Nincs pazarlás, mi is annyit veszünk el, amennyi szükséges, de még így sem mindig jut elég mindenkinek. Ez nem a város hibája, nyilván több élelem kell oda, ahol többen élnek, nem igaz?
*Ha nem ütközik ellenállásba, akkor nagyjából egy méterre áll meg az elf férfitől és jobbját előre nyújtja, mintegy engesztelő gesztusként.*
-Nem próbálhatnánk meg újra? Szervusz, a nevem Justine, az erdőben sétáltam és véletlenül eltévedtem. Téged hogy hívnak és hogy kerültél ide?
*Biccenti oldalra a fejét pajkos mosollyal, a korábbi hevesség egyetlen csapásra eltűnt. Tökéletes színésznő, erre sosem volt panasz.*

807. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 23:43:17
 ÚJ
>Faehren Dwirinthalen avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 3

Játékstílus: Szelíd

//Fuaran//


*Mily finom modorú, s nemes a nőstény, elismerő szavai csak úgy cirógatnák a mélységi lelkét… ám hat-e a kígyóra saját mérge? A válasz biztosan: nem. Faehren jól ismeri a szavakban rejlő erőt, s hatalmat, nem hatják meg ily könnyen jött dicséretek, pláne ha azok egy ragadozószemű, csábításra teremtetett nősténytől származnak. Mert a nő akkor is óvatlan férfi szíveket ragadna magával, ha azt nem szánt szándékkal tenné, némi játékossággal és kéjjel kiegészülve viszont már halálos fegyvert jelenthet. S a vörös jól is bánik e fegyverrel, hízeleg, majd kecses léptekkel közelít, a mélységi pedig belefúrja tekintetét az aranysárga szempárba, el nem eresztve addig, míg az hátat nem fordít. Az ördögi színjáték különös mosolyt csal arcára, de vajon tényleg egy színdarab része, mit a nőstény művel? Ha igen, akkor a mágiától lüktető fogadó a díszlet, na de milyen szerepet szántak neki? És mi célból? Vagy talán a cél maga a játék?
Bárhogy is van, Faehren belemegy ebbe a játékba, lassú léptekkel követi a másikat a kondérhoz, s karnyújtási távolságban áll meg tőle, hallgatva szavait. A Daelmorth nővérek… e háromról még sosem hallott, vagy ha mégis, érdektelennek találta. Na de Örökéj története megért némi kutatást, hisz a tünde valami olyan birtokában volt, minek értékét talán nem is ismerte. Nem fogott rajta az idő vas foga, s legyőzte magát a Halált is-legalábbis a legenda így szól. Érdemleges tudásra kutatása során nem lelt, így nem is foglalkozott vele többé, inkább más, ígéretesebbnek tűnő történetek felé irányította figyelmét. De ha már itt van, s szóba került a Daelmorth család, talán megtudhat ezt-azt a titokzatos nőtől. Először is, hogy miért oly különleges a három nővér, s mi közük ehhez a helyhez. Ha pedig egy történet a tudás ára, bátran megfizeti; az pedig, hogy melyiket adja cserébe, majd kiderül.
Hogyan dönt hát? Néhány lélegzetvételnyi ideig csodálja a rózsaszín gőz ölelésében álldogáló ragadozótestet, s a rajta felsejlő vérvörös mintázatot. ~Vajon mit ábrázolhat?
Jégkék szemeiben mintha felpattanna egy kis szikra, jobbját lassan a nőstény kezéhez emeli, melyen a rózsaszín gőz járja táncát, s óvatosan, bőrét épphogy csak érintve végighúzza ujjainak hegyét annak csuklóján, tenyerén, saját markába csalogatva a kis ködpamacsot.
-Ami valakinek szomorúság, másnak gyakran öröm.
* Szól mély hangon, a tenyerében tartott mágikus füstgomolyagra tekintve, mintha annak mondaná, aztán visszafordul a nőstény felé, s markát egy hirtelen mozdulattal összezárja. A korábban békésen lebegő gőzpamacs szemvillanás alatt oszlik szét, s a nőt körülvevő rózsaszín füstfátyol is megremeg, kavarogva odébb táncol, mintha szellő érte volna.
- Egy történet, egy történetért, legyen hát. Furion, Serine és Lelibell históriájáért cserébe én is megosztok kegyeddel egy legendát. A nevem pedig Faehren Dwirinthalen.
* Visszaengedi karját maga mellé, s a kondér füstje is felveszi eredeti alakját, ahogy a mélységi szeméből is elillan a korábban parázsló kis szikra.*

806. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 21:13:45
 ÚJ
>Fuaran Daelmorth avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Szelíd

//Faehren//

*Hogy azt gondolná? Igencsak botor gondolat lenne részéről, főként annak tudatában, hogy készakarva terjesztették felmenői e történetet. Részint azért, mert távol óhajtották tartani az érdektelen embereket anélkül, hogy örökké a feledés homályába taszították volna önmagukat. Csupán a megmaradó maroknyi figura volt az, kit vonzzani vágytak e szárnyrakapott históriával, s ennek eredménye nem kis elégedettségükre szolgált. Nem látszik hát rajta különösebb változás. Számíthat egyikre, számíthat másikra, ám a valóságot még egyetlen halandó sem közelítette meg. Eleddig.
Ám a hím ettől függetlenül is meglepi. Örökéj? Mortem? Milyen különös, hogy amaz pont e rövid kis szösszenetet jegyezte meg a számtalan lehetőség közül! Minden bizonnyal mélyen hatott rá, avagy csupán más történetek találtak nála süket, hegyes fülekre? Nem számít.*
- Igazán meglep uram, ön kiemelkedő műveltséggel rendelkezhet, hogy ily részletekre is emlékezik.
*Kedves mosolya úgy hat az édes, doromboló levegőben, mint egy simogatás. Elindul a mélységi felé. Mozgása a macskákhoz teszi hasonlatossá: puha, könnyed, finom eleganciát sugároz. Csípőjének lágy ringása bármely férfi fantáziáját beindíthatná, ám erre a látványra igen kevesek kapnak lehetőséget.*
- Be kell vallanom, mindig is jobban kedveltem az olyan meséket, ahol végül a szomorúság nyeri el koronáját.
*Végig a hím tekintetét figyeli, aranysárga pillantásában vad szörnyeteg lapul. Milyen furcsa kettős a ragadozószemek és a finom kis test párosa! Mintha egy kósza istenkének valamely borgőzös éjjelen hajmeresztő gondolata támadt volna. Ugyan, miért is ne párosodjon a szépség, s a szörnyeteg? Játéknak szánt próbálkozása pedig – minden bizonyára saját maga számára is meglepő módon -, igencsak szemet gyönyörködtető végeredménnyel járt.
A nőstény még mindig mosolyog, ahogy alig leheletnyi távolságra elsétál a férfi mellett és a kondérhoz lép. Finoman érinti meg az abból felszálló gőzt, s mintha az hálás kisállatként simulna tenyerébe.*
- Ma éjjel azonban nem Örökéjről mesélnék. A Daelmorth nővérek – Furion, Serine és Lelibell – története sokkal inkább e pillanaté. Ám...
*Karja lehullik teste mellé és hátat fordít a kondérnak. Jobb kezének ujjai között még mindig rózsaszín ködpamacsok kavarognak, mintha nehezükre esne elszakadni az olyannyira vágyott érintéstől.*
- Meg kell értenie, uram, mindennek ára van e vidéken. Egy történet, egy történetért. És ha képes lenyűgözni elmésségével, úgy a szobát természetesen a ház állja, tiszteletem jeléül.
*Ha valami mindig is nagyon jól ment neki, az a játék. Imádja mindenek felett, mert örökös izgalmat jelent, számtalan titkot és végtelen elégtételt. Ám nem mindenki lehet partnere ebben. Az egér ugyanis igen ritkán szereti, ha egy macska mancsai között találja magát.
A nő alakja rendkívül izgatónak hat e rózsaszín háttérrel. Amaz mintha finoman simogatná alakját, s nyalná végig odaadóan a bőrére kent vérvörös jeleket. Vér? Igen, talán tényleg azzal kenték, hisz a vérmágia is komoly mennyiségű mézet képes csurgatni a bűbáj végtelen fonalaira. Nehéz bánni vele, ám a megfelelő kezekben komoly veszélyt rejt.*
- Nos, hogyan dönt az úr?
*Ajkain finom mosoly bujkál, amolyan játékos, évődő fajta. Belül a nőstény jót mulat mindezen. Régi szép idők, amikor egyszerűen csak kegyetlen volt, körítés nélkül! Csupán az évek voltak képesek megtanítani őt a valódi élvezetekre. Sok lehetőséget pocsékolt el ugyan, mégsem érzi úgy, hogy mindez hiábavaló lett volna. Azon kevesek közé tartozik, akik mindent pontosan ugyanúgy csinálnának, ha újrakezdhetnék életük rögös útját. Eme tulajdonság – mi tán a leginkább irigylésre méltó mind közül – az igazi, hamisíthatatlan elkárhozott lelkek sajátja.*

805. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 19:51:25
 ÚJ
>Isshae Lyethar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Szelíd

*Dermedten hallgatja a magából kikelt nő sistergő szavait, bár erre a heves ellenállásra számíthatott. Egyszerűen csak nem fér a fejébe, az idegenek hogy-hogy nem tudják felfogni annak súlyát, mit tesznek. Nem is a „mit” a lényeg, hanem a hogyan.
-Természet rendje? Honnan tudod te, mi a természet rendje, mikor egy rideg kőfallal körülzárt városban éled életed? Nem érted, amiről beszélek, igaz? Nem azt mondtam, hogy ne egyetek húst ,vagy ne vágjatok ki egyetlen fát sem… de a mértékletesség mond számodra valamit?
* Az idegen értetlenkedése és alaptalan vádaskodása ismét felszította benne a harag lángját, bár íját inkább lent tartja most már, így is szemvillanás alatt nyílvesszőt tudna repíteni a nőstény fedetlen mellkasába. Szavai azonban mégis megmételyezik elméjét, s az eddigi sziklaszilárd határozottságát zavaros gondolatok kezdik ki. ~ Én sem lennék más? Önkényesen cselekednék? A pusztulás szükségszerűsége… * Valamelyest elhessegeti kétes gondolatait, hisz van mivel cáfolnia a hirtelen ellene irányuló vádakat.
- Mértékletesség, ahogy mondtam. Mindig csak annyi élelmet veszek el az erdőtől, mit nem pazarolok el, s annyi vadat ejtek, mi életben tart. Nem pocsékolok, nem ölök szükségtelenül, szórakozásból, vagy…. fényűzésből. A farkasról pedig csak annyit * tenyerét lefelé fordítva kissé eltartja magától jobbját, mire a szürkefarkas abbahagyja a vicsorgást, s az erdei elf lábához ballag, de szemét nem veszi le a jövevényről* -ő a társam és nem holmi háziállat. Fiatal korában elüldözte a falkája, s magányos farkasként csapódott hozzám. Nem kényszerítem semmire, pusztán ragaszkodásból maradt velem.
*S az ordas az egyetlen társa, már hosszú-hosszú évek óta. Persze ezt nem teszi hozzá, sőt, gondolkozni sem szokott ilyeneken; túl rég volt már, hogy az elfek elhagyták az erdőt, azóta talán már el is felejtette, milyen közösségben élni. Elfogadta a neki szánt feladatot, s mindig is szívén viselte az erdő sorsát, óvta annak békéjét. Erre most elé áll egy városi, kendőzetlenül a képébe vágva, hogy istent játszik. Nem tudja, hogy mit mondhatna még, nem a szavak embere, ez pedig enyhe kifejezés. Lelőhette volna szó nélkül is a betolakodót, vajon miért nem tette?* ~Talán mégis csak eltévedt? De hát mindegyik azt mondja, hogy ő nem tett semmi rosszat…
-Ha én nem, akkor ki vigyáz az erdőre?
*Ennyit tud csak kinyögni, határozottságot erőltetve magára, talán most felszínre tört a sok éves kételkedés, mely valahol mélyen ott lappangott benne a tisztáson töltött magányos évek alatt.*

804. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 18:00:34
 ÚJ
>Justine Clairement avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Szelíd

*Viselkedése és testi szépsége a legnagyobb fegyvere, amit az élettől kapott. A vészhelyzetekben elég, ha elkezd visszaszájalni és máris megzavarodnak, nem értik, hogy mi is üthetett belé. Persze ez sem működik mindig, de épp elég jó arány, hogy az esetek 60-70 százalékában kifizetődőnek bizonyul. A maradékban pedig elég akkor vésztervet kovácsolnia, ha semmi nem használ.*
-Te beszélsz a külön házról, amikor egy egész erdőrészt kisajátítasz magadnak? Te sem vagy jobb nálunk, bármennyire szeretnéd is hinni. És ameddig a természet rendjéhez hozzátartozik a húsevés, addig nem várhatod el, hogy mi csak növényeken éljünk.
*Vág vissza azonnal, éles hangon. Nem szokta érdekelni, ki mit gondol róla, az epés megjegyzések mindig leperegtek róla, de mivel most épp az előítéletek miatt fenyegetik az életét, nem teheti meg, hogy hátat fordít és távozik. Van egy olyan sejtése, hogy akkor nagyobb eséllyel kapna nyilat a szívébe, mondván, hogy biztos el akarta árulni ennek a kis tisztásnak a pontos helyét.
Az újabb vádakra türelmetlenül legyint.*
-Minden nép ezt csinálja. Ahol megjelennek, ott szükségszerű a pusztulás, a nyomodban is csak az jár, ne tagadd. Leszakítod a fák gyümölcsét, tüzet gyújtasz, elragadsz egy farkast a falkájától, hogy magad mellé kényszerítsd. Ezek mik, ha nem önkényes cselekedetek?
*Kihúzza magát és egyik kezét előre nyújtva, mutató ujját vádlón emeli az elfre.*
-Semmiben nem vagy jobb nálunk, sőt, csak rosszabb vagy... Hazug szavakat fröcsögsz ész nélkül, többre tartod magad mindenkinél, és pont ez az, ami miatt még nagyobb a bukásod. Mi tudjuk, hogy nem vagyunk szentek és ennek megfelelően élünk, de te... Te valamiféle istennek hiszed magad, akit arra rendeltek a szellemek, hogy igazságot szolgáltasson és védje az erdőt. Nevetséges.
*Szavai keményen koppannak, annak ellenére, hogy szeret a testéből megélni, még nem ejtették a fejére, Kétarcú elég ésszel látta el ahhoz, hogy egy idegen váratlan vádaskodása ne vegye el a szavát, hanem tudjon visszavágni. Az ilyen álszentségtől tudná a falat kaparni... *
-Ha neked nincs, úgy nekem sem kell bocsánatot kérnem vagy szabadkoznom.
*Szegi fel dacosan a fejét. Csak a pusztításhoz értenek? Látszik, hogy még egyszer sem járt a városban, nem látta a boldog embereket, a szaladgáló gyerekeket, magát az életet, ami ott burjánzik.*

803. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 14:28:50
 ÚJ
>Isshae Lyethar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Szelíd

~Ez a városi szuka úgy áll itt csípőre tett kézzel, mintha övé lenne az erdő!
*Gondolja homlokát ráncolva az erdei elf, s íját továbbra sem hajlandó leereszteni. Szája széle meg-meg rándul a dühtől, szemei vadul izzanak az éj sötétjében, a farkas pedig továbbra is morogva figyel, de nem mozdul. A nő meg csak szórakozik velük… Isshae nem tudja mire vélni a pimasz, s szemérmetlen kacsintást, sem az arrogáns szavakat, a kendőzetlen méregetés pedig furcsán hat rá, a városi népek ezt hívhatják úgy, hogy zavarban lenni- szeretne visszahúzódni a bokrok mögé az őt vizslató szemek elől, jól megszokott álcája mögé rejtezni, de egy ilyen könnyűvérű nőcske nem foghat ki rajta, puszta tekintetével! Rég nem merészkedett már ilyen közel senkihez sem, pláne nem egy nőstényhez, el kell ismernie, hogy városi létére a hegyesfülű igen karcsú, s kecses teremtés, azonban népéhez méltatlanul szégyentelenül feslett erkölcsű. Isshae megrázza fejét, eloszlatva eme gondolatokat, hogy visszavágjon… de nem is érti, hogy a „cuki” mit jelent, így cseppet lazítva íjat tartó karján, s lentebb engedve a fegyvert tétovázik néhány lélegzetvételnyi ideig.
-Mivel fűtsetek?! Tán a lehullott, s kiszáradt fák nem elegendőek? Óhh, hát persze, hogy nem, mert mindnyájatoknak külön ház kell, fából és kőből, külön… tüzelő hellyel. S miért nem éltek az általatok bevetett, s megmunkált földekből? Csapdák tucatjait szórjátok szét az erdőben, megsebesítve, vagy megölve minden állatot válogatás nélkül.
*Hangja valamivel visszafogottabb most már, a korábbi állatias morgás helyett újra lágy és dallamos, fenyegetés helyett inkább kioktatja és szapulja a tudatlan idegent.
- Olyanok vagytok, mint a sáskák! Tömegével érkeztek, gondolkodás nélkül elpusztítotok magatok körül mindent! Ha nem gondozzátok az erdőt, s állatait, mi lesz veletek, ha elfogy a tüzelő és már nem lesz mire vadásznotok? Jellemző, nem láttok tovább az orrotoknál, képtelenek vagytok hosszabb távon gondolkodni! Ha e vidék elhal, megint útnak indultok, hogy más, virágzó területeket hódítsatok, majd tegyetek tönkre! A pusztításhoz értetek, de ahhoz, hogy hogyan kell valamit megóvni már kevésbé.
*Hogy nyomatékot adjon szavainak, köp egyet maga mellé a földre, majd elégedetten kihúzza magát, észre sem véve, hogy fegyverét közben teljesen leengedte, a nyílvessző hegye csak a lába elé mutat. Arca rezzenéstelen, pedig végig lázasan figyeli a jövevény minden egyes mozdulatát; megerőltető megérteni egy emberi lény gesztusait, annyira mesterkéltek és színpadiasak.
-Nem tudom, hogy mit jelent, aminek hívtál, de nekem nincs miért bocsánatot kérnem!
*Még a feltételezés is abszurd, hogy itt, az otthonában megalázkodjon egy rossz vérű idegen előtt. Tiszteli ő a másik nemet, bár nem úgy, mint a kormosképű mélységiek, de ez a nőstény itt látszólag bolondak nézi, s szórakozik vele.*

802. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 01:52:20
 ÚJ
>Justine Clairement avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Szelíd

*Félnie kellene? Egy nyílvessző szegeződik rá és egy farkas morog erősen... Igen, talán tényleg itt lenne az ideje, hogy a szívverése és légzése felgyorsuljon, de valahogy... Már ez sem az igazi, nem remegnek a lábai akkor sem, ha az életéről van szó. Gúnyolódott már olyannal is, aki kést szorított a torkához és lám, mégis itt van.*
-Egy elf, aki a városba született és aki eltéved az erdőben. Örvendek, a hallásoddal még nincs probléma.
*Vágja csípőre szabad kezét, miközben bájos mosolya töretlen marad. Övéről nem lóg semmi, se fegyver, se erszény, így az idegen nem értékelheti támadó gesztusként, tehát remélhetőleg nem is fog azonnal nyilat repíteni formás kis testébe.
Az oldalazást felvont szemöldökkel fogadja, de hát... Megszokott férfireakció, hogy alaposan szemügyre akarják venni, miért épp egy ilyen, Kétarcú mögötti helyen lenne ez másképp? Nem is zavartatja magát, esetleg amikor az elf a háta mögé ér, kicsit kitolja a fenekét és a válla fölött hátra kacsint.
Aztán a vádaskodások kicsit letörik a kedvét és bosszantják is. Tarisznyája a földön landol, mivel észrevétlenül úgysem tudná kicsempészni a tőrt, legalább legyen szabad mindkét keze. Karjait keresztbe fonja a mellkasa előtt és hűvös pillantással jutalmazza a másikat.*
-Írtjuk a fákat? Öljük az állatokat? Csillagom, elmeséled nekem, hogy akkor mivel fűtsünk és mit együnk? A kis kedvenced is öl, szóval szerintem ne kezdjünk most itt ujjal mutogatni.
*Kéri ki magának szinte már sértődötten. Őt ilyenekkel megvádolni... Ugyan kérem. Nem erdőirtó ő, hanem tisztességes tolvaj és örömlány, ha úgy hozza a sors, semmi köze neki ahhoz, hogy hány fát vágnak ki.*
-Mivel cuki vagy, ezért ezt most még elnézem neked, ha szépen bocsánatot kérsz.
*Az ostoba vadak talán menekülnek, de ez a lány nem egy oktalan állat, egy gyáva áldozat, amelyik csak azért remeg, hogy melyik pillanatban vadásszák le. A maga módján inkább ő a vadász, bár híre még nem terjedt el annyira errefelé, de erősen dolgozik rajta. Egy csúcsragadozó pedig nem menekül, hanem szembenéz a veszéllyel, ezért is méri végig ilyen szenvtelen leplezetlenséggel az idegen férfit. Egész jó... Csak ettől a nevetséges öltözékétől kellene megszabadulnia és biztos vonzó jelenség lenne.*

801. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori erdő
Üzenet elküldve: 2013-01-28 01:25:34
 ÚJ
>Isshae Lyethar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Szelíd

*120 éve már, hogy először meglátta a holdvilágot, itt, ezen a kis tisztáson. Akkor még többen éltek az erdőben, két-három család járt össze esténként ezen az eldugott helyen, hogy énekeljenek és táncoljanak. A közös esték száma viszont egyre csak ritkult, ahogy az erdőben élő elfek száma is az évek során: az erdő békéjét megbolygatták az idegenek, s egyre kevesebb elf gyermek született, míg végül az idősek a távozás mellett döntöttek, hátrahagyva egyetlen fiatal, alig 16 éves fiúcskát, hogy vigyázzon e tájra.
Ez 104 éve volt már, s mostanra alig maradt a rengetegnek olyan része, melyet ne háborgatnának a városi kalandorok, kereskedők. Ösvényeket vágnak a sűrűben, kivágják a fát, s nem ültetnek újakat, házakat húznak fel az erdő mélyén is. Ezidáig a tisztás, hol az erdő őrzője él, érintetlen maradt, most azonban hangos léptek, s recsegés zaja veri fel.
Az elf az első neszre gyorsan mozdul, íját kézbe fogva pattan fel a kis patak mellől; Gor a szürkefarkas pedig nyugalmatlan szaglászásba kezd- idegen szagát sodorja feléjük az esti szellő. Isshae szívében éktelen harag gyúl, ez a hely az elfeké és az erdő vadjaié, az érkező idegen most túl messzire merészkedett. Elébe rohan, oldalán társával, s az íj húrjára helyez egy nyílvesszőt; elhatározta, hogy nem kegyelmez az arcátlan betolakodónak.
Nem közelít a nőstényhez, továbbra is mellkasára céloz, miközben ingerülten végigméri, s próbálja haragját kordában tartani a pimasz megjegyzés nyomán.
-Eltévedtél?! *Horkan fel állatias hangon, s félhangosan eldünnyög valamit, nyilván szitokszavak sorát valamilyen ősi nyelven.*
- Egy elf, aki eltéved az erdőben… *köpködi a becsmérlő szavakat, miközben lassan oldalazni kezd, hogy minden irányból szemügyre vegye a betolakodót.*
- Mind eltévedtek, igaz-e? Tévedésből vágjátok az erdőt,… *időnként meg-megáll, mintha keresné a szavakat* …napról-napra többet rabolva, s halomra ölitek állatait, pusztán…szórakozásból. Óbégattok, törtök-zúztok, miért nem maradtok …a városban, a saját fertőtökben?!
* Zavarja, hogy az idegen miért mosolyog, vidáman csengő hangját sem érti, hisz rettegnie kéne a mellkasának szegeződő fegyvertől. Az állatok annyira mások… ha rájuk ijesztesz, vagy menekülnek, vagy egyből rád támadnak. De ez itt a városi hacukájában, mely alig takar valamit, csak egyhelyben áll, s mosolyogva markolássza tarisznyája pántját. ~Tán félelmében földbe gyökerezett a lába?


A hozzászólás írója (Isshae Lyethar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.01.28 01:26:36

1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7238-7257