*A reggel már régen elmúlt, s a nap magasan jár délidőben. Az erdőtől valamivel messzebb a tónál azonban valaki még csak most ébredezik. Számára nem sokat jelent az idő, tulajdonképpen csak annyit, hogy az égen a sárga napkorong szórja arany sugarait, vagy a hold halad méltóság teljes égi útján, ezüst szekerén, a csillagok ösvényének megannyi útvesztőjét járva. A bárány felhők változatos formáit csodálhatja, vagy a csillagok sziporkázó fénye vezeti az erdei ösvényeken, semmi többet.
Így aztán az sem ritka, hogy a reggel, mely másnak a nap első sugaraival jön el, számára csupán, akkor mikor bizony a sárga korong már útjának delelőjén jár. Akkor is csak azért, mert a csintalan róka kölyök, aki még nem szokott hozzá az életmódjukhoz, hiszen neki még igazán nem kell éjjel a vadászösvényeket járnia. Nem hagyja tovább szunyókálni, és addig-addig csiklandozza a nyelvecskéjével, amíg aztán kénytelen az álmok könnyű világából a valóságba visszatérni.*
- Naa! Hagyj már békén te csintalan!
*Veri fel az erdő csendjének békéjét a lány gyöngyöző kacagása, hiszen egy idő után már ő sem bírja tovább a kölyök piszkálódását, hogy a nyelvével csiklandozza, és a nedves orrocskájával bökdösi, hogy játsszon vele.
Arianna álmosan nyújtózkodik, hiszen önszántából még mindig az igazak álmát aludta volna. A kis rókakölyökkel akkor találkozott először, mikor az elcsatangolt otthonról, a játék és a felfedezési vágy hajtotta messzire, csak aztán haza nem talált. Végül aztán keserves nyüzsögéssel igyekezett felhívni magára a figyelmet, és az első, akit oda vonzott Arianna volt, akinek aztán végül sikerült haza vezetni őt.
A kis komisz persze mindezt azzal hálálta meg, hogy azóta játszótársat lát lányban, főleg olyankor, amikor lehetőleg senki más nem akar vele foglalkozni, hiszen vagy alszanak, vagy az evés utáni buzgóság nyomta el őket.*
- Jól van, jól van! Ébren vagyok, csak hagyd már abba! Ne csiklandozz tovább te!
*Nincs mese. A róka kölyköt nem lehet sem becsapni, sem lerázni. Ha játszani akar, akkor játszani akar. A tündér lány durcásan törölgeti az álmot a szeméből, elvégre igazán senki sem szereti, ha felébresztik, bizony azt még a tündérek sem.
Rosszallóan néz a kölyökre szárnyacskáit megrezegtetve, mintegy feddésnek szánva a dolgot, hogy bizony azért az ő igényein, és elképzelésein kívül más is van ezen a kerek világon. Mindez persze egészen addig tart, amíg a kis vörös az ölébe nem ugrik, és nyalogatni nem kezdi az arcát.*
- Jaj ne! Te kis komisz! Már megint csiklandozol! Ébren vagyok no!
*Próbálja nevetve lenyugtatni kicsit a játékos kölyköt, hiszen nem tud ő haragudni senkire, még rövid ideig sem, nem hogy igazán, és persze főleg nem egy játékos kis rókára, de a jelek szerint akár csak az anyukája, megnevelni sem.
A simogatás aztán megteszi a hatását, és a kölyök valamennyire megnyugszik, legalábbis nem ugrál, nem bökdösi, és nem csiklandozza, hanem ha csak látszólag is, de odafigyel rá.*
- Ugye tudod te kis komisz, hogy nem szép dolog másokat felzavarni álmukból?
*Persze egyértelmű, miért inkább Ariannát piszkálja ilyenkor, és nem az anyját, vagy a testvéreit. Ott rendreutasítást kapna, míg ha kellően határozott, akkor a tündérlányt eddig még mindig rá tudta venni, hogy játsszon, vagy foglalkozzon vele.*
- Nem, hiába nézel olyan nagy szemekkel. Nem, nem. Ez akkor sem szép dolog.
*Csóválja meg a fejét játékosan, tettet szigorral, amivel persze aztán ő is tisztában van, hogy pontosan annyira megy neki, mint kölyök rókának a brummogás.*
- Na de ha már felzavartál éhes vagyok.
*Panaszkodik ezúttal ő a kis rókának. Bizony, még a tündéreknek is vannak bizonyos igényei. Példának okáért, néha még ők is megéheznek.*
- Segíts valami élelmet keríteni! Nem, addig nem játszunk. Majd utána.
A hozzászólás írója (Arianna Sunpearl) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.01.07 00:08:33