- Közel sem...
*Válaszol mosolyogva és könnyed léptekkel halad hórihorgas kísérője mellett. Az erdő gyorsan sűrűsödik, fáinak lombkoronája egészen eltakarja az eget, s a fényből hirtelen lesz sötétség. Szeme lassan hozzászokik a kevés fényhez, így egyre élesebben körvonalazódik ki a táj. Érdeklődve tekint körbe, míg a keskeny ösvényen haladnak, füleit hegyezi a természet zajaira, s önmagán is meglepődik milyen nyugtatólag hat rá ez a kis kirándulás. "Csak ne beszélnél ennyit feleslegesen..." mondaná szívesen, de csak gondolatban hangzanak el szavai. Pyrkon lelkes csacsogása kissé rontja az élményt, de Nanaianak nem volt soha problémája afelől miként zárja ki a zavaró tényezőket.*
- Kezdtem rettegni!
*Kicsit gúnyolódik a férfi ósdi viccén, de azért bátorítóan nevet, nehogy megsértse. Csak egy bájos pillantással nyugtázza az újabb bókot és némán andalog tovább. Kezdi úgy érezni magát, mintha egy cirkuszi előadáson venne részt, s most éppen Pyrkon lenne a porondon, ím érkezik is az újabb fordulat. Megtorpan az utasításra, s összehúzza kicsit szemöldökét. "Megint mi a fene juthatott eszedbe..." Egész szórakoztató a műsor, ezért úgy dönt részt vesz hát a játékban ő is. Egy megadó sóhajjal hátat fordít, s biztosítván a férfit arról, hogy nem les, még szemeit is eltakarja kezével.*
- Nem nézek oda!
*Szól emelt hangon és kissé unottan várja a fejleményeket. Arra számít, hogy Pyrkon elrejtőzik valahol a fák közt magára hagyva őt, hogy kétségbe ejtse. Majd mikor keresésére indul tréfálkozva ugrik majd elő egy fa mögül, de nem ez történik.*
- Ez igazán kedves Pyrkon!
*Meglepettsége őszinte ugyan, de nem olvad el az ajándéktól, sőt kissé gúnyosan jegyzi meg magának: "Micsoda romantika". De lelke egy eldugott kis szegletében talán tényleg öröm gyúl, s ezt felhasználva vetíti ki arcára is az érzelmeket.*
- Köszönöm!
*Már indul is tovább a furcsa páros, tovább baktatnak az erdő mélye felé. Nanaia közben elkezdi hajába fűzni a virágot, de felsejlik benne bátyja miként gúnyolná ki, ezért inkább úgy dönt, hogy mellére tűzi azt.*