// Az elfek nyilaitól… //
*Szemöldökét érdeklődve felrántja a másik harcára önmagával. Balekot fogott, ez teljesen biztos. Nem egyszerű egy megbízott élete. Ettől függetlenül nem érez szimpátiát vagy szánalmat a nő iránt. Mi köze neki ehhez az egészhez?
Hamar mellé is szegődik az alkalmatlankodó, és szája nem akar beállni, folyamatosan folyik belőle a szó.
Kíváncsi, hogyan boldogul majd az erdőben, reméli, nem riasztja majd el az összes vadat. Jobb szereti a madarak csivitelését hallgatni mostanság, mint fajtájának beszédét. Talán ha a másik lenyugszik, kissé kellemesebb lesz a közeg. Illetve, hogyha belenyugodott abba, hogy nem ő az, akit keres.
Mármint, honnan tudja, hogy nem őt keresi-e? Hiszen két nevet bárki kitalálhat…
Nem árt óvatosnak lenni.*
- Ha probléma lenne, nem ajánlom fel - *közli tényszerű keménységgel, lezárva minden további mentegetőzést, hálálkodást, és gátat szabva mindenfajta túláradó örömködésnek.
Ám a másik csak nem akarja elfelejteni, hogy hazudik és másnak vallja magát. A megjegyzésre, hogy nagyon hasonlítanak egymásra, halkan, némi gúnnyal felkuncog.*
- A gerlék is megtalálják a párjuk egy életen át, egyik elfet megkülönböztetni a másiktól csak nem lehet olyan nehéz - *villan haragoszöld tekintete éles ravaszsággal a másik felé, ám végül legyint. Talán, ha kicsit jobban bele megy a játékba, akkor a másik rá fog jönni, hogy rossz ajtón kopogtat.
A kovács műhelye mellett még megcsapja őket a mindig izzó kohó melege, de az erdő felé kanyarodva lassan enyhül a hőhullám, és kellemes szellő járja át tagjaikat.
Magabiztos léptekkel indul meg a sűrű erdő avarjába taposott ösvényen. Talán kicsit rémítő is lehetne a hirtelen sötétség. Szabadabban sóhajt, ahogy a fák föléjük borulnak, eltakarva a lassan serkenő holdat és a csillagokat.
Nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy a nőt valójában utána küldték. Ott motoszkál benne, szúként rágva kemény faképének szerkezetét.
Jó lenne tovább puhatolózni…*
- Tegyük fel, mégis én vagyok, akit keresel. Honnan ismernél meg? - *kérdezi az íjászt, átbújva egy leszakadt ág alatt.
Tudja, hogy veszélyes játékba kezd, hisz ezáltal azt sugallja a másiknak, hogy ő lehet az a titokzatos Fen, akit oly lelkesen emleget.
Majd később tisztázzák a félreértéseket. Egyelőre ez is megteszi. Ha viszont magára ismerne a leírásból, a másik biztos lehet benne, hogy nem fogja visszasírni az éjszakát, amit vele együtt eltölt.*